Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

10. fejezet - IRODALOM

10. fejezet - IRODALOM

{232}

LELKI OLVASMÁNYOK

Bernard, angers-i iskolamester

A szerző valószínűleg Angers-ból származott, s Fulbert tanítványa volt (Chartres püspöke: 1007–1028, az 1020-as tűzvész után székesegyházának újjáépítője). 1010 körül az angers-i székesegyházi iskola vezetője lett. Társával, Berneriusszal három utazást tett Conques-ba, az utolsót 1020-ban. A Szent Fides csodáiról szóló könyve tulajdonképpen a hagiografikus irodalom körébe tartozik.

XIII. Arról, hogy a szentek szobrait engedélyezni kell a tanulatlanok legyőzhetetlen és velük született megszokása miatt, különösen, amikor vallásosságuk egyáltalán nem látja kárát; valamint az ég bosszújáról

Régi szokás és ősi gyakorlat, hogy az egész Auvergne tartományban, amint a rodez-iben és a toulouse-iban, valamint az ezekkel mindenfelől szomszédos többiben is, aranyból vagy ezüstből, vagy bármely más fémből, ki-ki tehetsége szerint, szobrot emel a szentjének, amelyben tisztelettel elhelyezik a szent fejét vagy inkább testének egy részét. Mivel ez a bölcsebbek szemében nem oktalanul babonaság, hiszen látszólag az istenek – vagy helyesebben: démonok – ősi tiszteletének rítusát őrzi, nekem, balgának is ugyancsak bűnös dolognak s a keresztény törvénnyel ellenkezőnek látszott, amikor először megpillantottam Szent Geraldusnak[477] oltárra helyezett, színarannyal és drágakövekkel ékesített szobrát, mely annyira hűen volt alkotva az emberi arc képére, hogy több parasztnak, aki látta, úgy tetszett, mintha átható tekintettel nézte volna őket, s tükröződő szemeivel a könyörgők adományait olykor mintha nagyobb tetszéssel fogadta volna. Vétkesen mosolyogva mindjárt így fakadtam ki latinul az én Berneriusomnak: Mit szólsz, testvér, ehhez a bálványhoz? Vajon Jupiter vagy Mars méltatlannak tartaná-e magát ilyen szoborra? Mire Bernerius, akit ez a vélemény már befolyásolt, legott meglehetős szellemességgel élcelődött, s dicséret leple alatt ezt jól elítélte. Nem is ok nélkül. Mert ahol egyedül a magasságos és igaz Istennek a tiszteletét kell helyesen végezni, elvetemültségnek és képtelenségnek látszik gipsz-, fa- {233} vagy ércszobrot alakítani, kivéve a keresztre feszített Urat. Hogy az ő képét érzéssel, az Úr szenvedése emlékezetének megünneplése céljából[478] faragott vagy mintázott munkával alakítsák, elfogadja a szent és egyetemes Egyház. Az emberi tekinteteknek azonban vagy az igazmondó könyvírás, vagy az árnyaltan színezett,[479] a falakra festett képek mutathatják csak meg a szentek emlékezetét. Mert a szentek szobrait semmilyen okból sem tűrjük meg, kivéve, ha régi visszaélés vagy a tudatlanok legyőzhetetlen és veleszületett szokása ez az ok.

Szent Fides képe nem olyasmi, amit lerombolni vagy kárhoztatni kellene, mivel emiatt senki sem esik vissza a régi tévelygésbe, a szentek erényeit sem kisebbíti, s emiatt, úgy tetszik, semmi sem megy veszendőbe a vallásosságból sem.

(Szent Fides csodái, LI: MORTET, X. sz., 47 sk.)

Heisterbachi Caesarius

1180 táján, valószínűleg Kölnben született, s 1198-as rocamadouri zarándokútja után lépett be novíciusként a Kölnhöz közeli heisterbachi ciszterci apátságba. Ott lett 1227 táján prior, s fejtett ki jelentős irodalmi tevékenységet. 1233 táján Marburgban is megfordult; ottani tapasztalatai tükröződnek Szent Erzsébet életéről szóló írásában. Dialogus miraculorum című művét – 1188–1198 között, Kölnben szerzett tapasztalatait is belefoglalva – 1219–1223 táján írta.

VII. 11. A félszemű Péter clairvaux-i apátról, akit a speyeri templomban Szűz Mária megáldott

A dolog úgy hozta, hogy rendünk néhány apátját a rend ügyében Henrik császárhoz,[480] Frigyes fiához küldték. Közöttük a legfőbb volt mind szentségben, mind méltóságban a félszemű Péter clairvaux-i apát úr. És mivel a citeaux-i apát úr személyesen nem jöhetett, maga helyett a perjelét küldte el. Speyerbe érkezvén, amikor Isten Szent Szülőanyjának templomában imádkoztak volna, melynek épülete bámulatos nagyságú, valamennyien gyorsan felkelvén az imádságból, a templom épületét körben bámészkodván nézegették, a már említett Péter, akinek gondolatai és gyönyörködése nem a romlandó épületekben volt, hanem a mennyei Jeruzsálem épületében,[481] kitartott az imádságban. Majd miután mindnyájan kimentek, s az egyház előcsarnokában a kanonokok tisztelettel üdvözölték s udvariasan asztalhoz hívták őket, valamelyik apát megkérdezte, kinek a tiszteletére szentelték azt az egyházat. Mikor a papok úgy válaszoltak, hogy Miasszonyunk tiszteletére, a clairvaux-i apát önkéntelenül hozzátette: Tudtam én is. Ez a szó feltűnt a citeaux-i priornak, aki akkor hallgatott ugyan, de nemsokára, hogy elhagyták a várost, visszaemlékezve erre a szóra, így szólt az apáthoz: Apát úr, mondja már, honnan tudta, hogy a speyeri Münster [482] Miasszonyunk tiszteletére {234} volt felszentelve? Az, fájlalva, hogy nyilvánosan szóba hozta, így válaszolt: Úgy láttam, hogy nagyon is illő, ha egy ennyire csodás épület védőszentje Isten anyja és a mennyek királynéja. A prior, jól ismerve az ő szentségét, és mivel valami feltűnt neki a templomban, a válaszból következtetve ezt tette hozzá: Én ezen az úton a citeaux-i apátot képviselem, akinek tekintélyével megparancsolom Önnek, hogy csak az igazságot mondja nekem. Akkor az az engedelmességtől kényszerítve, őszintén válaszolt: Amikor az oltár előtt leborulva buzgón imádkoztam vétkeimért és az utazásunk alatti hanyagságokért, maga a Boldogságos Szűz Mária jelent meg nekem, és azt az áldást adta rám, amit rendünk szokott adni az útról visszatérőknek, e szavakkal: Mindenható, örök Isten, könyörülj e szolgádnak, és bármit, ami rossz dolgot vagy üres beszédet út közben véletlenül látott vagy hallott, kimondhatatlan irgalmaddal kegyesen bocsáss meg, a mi Urunk, Krisztus által. Mindezt én rendünk egy apátjától hallottam, akinek kolostorában ez a Péter gyakran vizitált.[483] Az áldásból ugyanis megértette, hogy ott ő volt a védőszent.

VII. 44. Valamely veldenzei úrasszony bűnhődéséről, aki balgán szólt Szűz Mária képéről

Veldenz[484] várának kápolnájában van valamely régi képe a Boldogságos Szűznek, amint ölében tartja fiát; mint mű ugyan nem jól formált, de sok erővel felruházott. Annak a várnak, amely a trieri egyházmegyében fekszik, valamely úrnője, egy napon a kápolnában állva, a képet nézve és faragását kifogásolva,[485] így szólt: Mit áll itt ez az öreg fabábu? Szűz Mária pedig, az irgalmasság anyja, a balgán szóló nőszemélyt, úgy gondolom, nem vádolta be fiánál,[486] hanem a bűnéért járó büntetést valamely másik úrasszonynak mondta el, így szólván: Mivel az az asszony, névvel nevezve őt, öreg fabábunak nevezett engem, míg csak él, mindig nyomorult lesz. Mivel néhány nap múltán saját fia minden ingó és ingatlan javából kivetette, mind a mai napig igen szánalmasan koldul, balga beszédéért lakolván. Íme, a Boldogságos Szűz így szereti és tünteti ki azokat, akik őt szeretik, s így bünteti és alázza meg azokat, akik megvetik.

(Párbeszéd a csodákról: E. BEITZ, Caesarius von Heisterbach und die bildende Kunst, Augsburg, 1926)

Meditationes Vitae Christi

A szöveget valaha Szent Bonaventura művei között tartották nyilván, majd felismerve, hogy ő nem lehet a szerzője, az ismeretlen szerző könyvét „Pseudo-Bonaventura” néven mégis az ő műveihez csatolva adták ki. A szerző a XIII. század második felében, Toscanában élő ferences lehetett. Az elmélkedések elméleti hátterét a Clairvaux-i Szent Bernát beszédeiből idézett szövegrészek adják, ferences szerzője azonban, aki egy nőhöz, egy klarissza apácához szól, azt hangsúlyozza, hogy az egyszerű léleknek mindenekelőtt Krisztus emberi mivoltán tanácsos kezdenie az elmélkedést. A könyv igen elterjedt volt, s rendkívül nagy népszerűségnek örvendett. Krisztus életét beszéli el időrendben, kiegészítve számos olyan eleven részlettel, amelyek nincsenek benne az evangéliumban, az olvasóhoz szóló buzdításokkal s olyan útmutatásokkal is, amelyek az elmélkedés helyes módját {235} ismertetik. A könyv nemcsak a misztikus vallásosságnak volt fontos támasza, hanem a késői középkori ábrázolások világának is forrása. Népszerűségét mind az eredeti latin szöveg elterjedtsége, mind a fordítások nagy száma bizonyítja. Itt közölt szövegünk eredeti forrása a párizsi Bibliotheque Nationale Ms. ital. 115. számú – egy toscanai művész által a XIV. század első felében igen gazdagon illusztrált – kódexe, ennek az olasz szövegnek modern angol fordítása nyomán készült a következő három részlet magyar fordítása.

A SZENT CSALÁD MENEKÜLÉSE EGYIPTOMBA. ILLUSZTRÁCIÓ A MEDITATIONES VITAE CHRISTI KÓDEXÉBŐL. PÁRIZS, BIBLIOTHEQUE NATIONALE, MS. ITAL. 115

XII. Az Úrnak Egyiptomba való meneküléséről

Mivel még nem ismerték az Úr tervét a Názáretbe való hazatérésükről, Isten angyala megjelent álmában Józsefnek, hogy megmondja: a Gyermeknek és Anyjának Egyiptomba kell menekülnie, mivel Heródes arra készül, hogy elvegye a Gyermek életét. József felébredt, s felkeltette az Asszonyt, hogy elmondja neki a látomását. Ő azonnal és késedelem nélkül felkelt, hogy elinduljanak, mert mélyen megrázták ezek a hírek, és nem akarta elhanyagolni Fiának jólétét. Tehát elindultak Egyiptom felé azon éjjel. Figyeld meg, és elmélkedj azon, amit fent mondtunk, s ami alább írva van, hogyan vették fel az alvó gyermek Jézust, és hogyan sajnálkoztak rajta. Hallgasd figyelemmel, mivel itt sok jó dolgot kell megvizsgálni. Először is figyeld meg, hogy az Urat az ő személyében hogyan éri jó is, rossz is, úgyhogy ha téged hasonló dolgok látogatnak meg, ne légy türelmetlen. A hegy mellett völgyet fogsz találni. Emlékezz arra, hogy születésekor Krisztust hogyan magasztalták a pásztorok mint Istent, s nem sokkal azután körülmetélték, mint egy bűnöst. Aztán jöttek a bölcsek, hogy mélyen hódoljanak neki, és ő mégis az istállóban maradt, az állatok között, és sírt, mint bármely emberfia. Később bemutatták a templomban, Simeon és Anna nagyban magasztalták, és most az angyal azt mondta, hogy Egyiptomba kell menekülnie. Elmélkedhetsz sok efféle eseményen, amelyek a mi {236} szerzetünknek vannak szánva. Tehát ha megpróbáltatásban van részed, várd a vigasztalást: nem kell sem elbizakodnunk, sem reményt vesztenünk. Az Úr vigasztalást ad, hogy növelje a reménységet, nehogy kétségbe essünk a megpróbáltatások terhe alatt, s megőrizzen minket az alázatosságban, hogy, ismerve esendőségünket, mindig az Ő békéjében és szeretetében éljünk. Tehát ez azért volt, hogy megtanuljuk, Ő tette ezt, és azért is, hogy elrejtsen az ördög elől.

Másodszor, elmélkedj Isten jótéteményein és kedvességén, s hogy aki ezeket kapja, nem tekintheti magát előbbrevalónak annál, aki nem kapja; és aki nem kapja meg őket, ne zúgolódjék a lelkében, és ne irigyelje azokat, akik megkapták. Ezt azért mondom, mert az angyal Józsefnek tette a kinyilatkoztatásokat és nem az Asszonynak, noha jóval alábbvaló volt Nála. Még az is, aki kapja, nem a maga akaratából kapja, és ne legyen háládatlan és panaszkodó, hiszen József is, aki ily nagy volt Isten előtt, a híreket nem kinyilatkoztatásban kapta, hanem álomban.

Harmadszor, figyeld meg: az Úr megengedi, hogy az ő barátait üldözéssel és megpróbáltatással gyötörjék. Az anyának és Józsefnek nagy megpróbáltatás volt látni azt, hogy a Gyermeket kutatják és keresik, hogy megöljék. Hallhattak-e ennél nagyobb dolgot? Még nagyobb megpróbáltatás volt abban, hogy tudták: Ő Isten Fia, s ezért mélyen megzavarodhattak, és mondhatták: „Ó, Uram, mindenható Isten, miért kényszerül menekülni a Te Fiad? nem tudnád őt itt megvédeni?” Nehéz volt az is, hogy egy távoli országba kellett menniük, amelyről semmit sem tudtak, úttalan utakon, amelyek nehezek voltak Miasszonyunknak fiatalsága miatt és Józsefnek kora miatt, és az édes Gyermek miatt is, aki még nem volt két hónapos, s akit vinniük kellett. Idegen földön kellett vándorolniuk, szegényen, minden nélkül. Tehát, ha szenvedsz, légy türelmes. Mindezek okok a bűnbánatra. Ne gondold, hogy Ő olyan kiváltságot fog adni neked, amilyent nem adott Magának vagy az Ő anyjának.

Végül elmélkedj az Úr kegyességén, mikor ily korán és ekként kellett elszenvednie az üldöztetést. Menekülve, kiűzve szülőföldjéről, kegyesen megbocsátotta azt a bűnt, ami egy pillanat alatt tönkretehette volna. Mélységes ez az alázat és nagy ez a türelem. Nem akart erővel vagy hatalommal ellenszegülni, hanem meneküléssel kerülte el, hogy rosszat tegyenek vele. Nekünk hasonlóan kell cselekednünk azokkal, akik harcolnak ellenünk, ellenkeznek velünk, vagy üldöznek bennünket, ellenállás nélkül, nem kívánva bosszút állni rajtuk, hanem türelmesen elviselve őket és megbocsátva vétküket, sőt imádkozván értük, ahogyan az Úr mondja az Evangélium más helyén. Tehát az Úr menekült szolgájának vagy inkább az ördög szolgájának orcája elől. Őt Egyiptomba vitte a nagyon fiatal és gyengéd anya meg a koros, szent József, vad utakon, sötét, sziklás és nehezen járható, kusza erdőkön, lakatlan helyeken át – nagyon hosszú utazás. Azt mondják, hogy futároknak tizenhárom vagy tizenöt nap lenne, nekik talán két hónapba vagy még többe telt. Azt is mondják, hogy a pusztaság útján mentek, amelyen Izrael fiai haladtak át, s amelyen negyven évet töltöttek. Hogyan vittek magukkal élelmet? És hol pihentek meg és töltötték az éjszakát? Abban a pusztaságban nagyon ritkán találtak házat. Szánd őket, mivel ez nagyon nehéz, nagy és hosszú megpróbáltatás volt őnekik is, a gyermek Jézus számára is. Kísérd el őket, és {237} segíts vinni a Gyermeket, és szolgálj nekik minden módon, ahogyan csak tudsz! Ne tűnjék olyan nagy erőfeszítésnek, hogy vezekeljünk magunkért, ha átvettük ezeket a fáradozásokat, s ily gyakran. Nem foghatok bele abba, hogy elmondjam, mi történt velük a pusztaságban és az úton, mivel nagyon kevés hiteles dolog ismert. Amikor beléptek Egyiptomba, annak az országnak valamennyi bálványa leomlott és összetört, ahogyan Izajás megjövendölte. Egy Huiusmopolis[487] nevű városba érkeztek, béreltek egy kis házat, és hét évig ott éltek mint vándorok és idegenek, szegényen és szűkölködve.

Itt egy szépséges, jámbor és szenvedélyes elmélkedés következik. Gondold meg alaposan a következő dolgokat! Hogyan éltek meg mind ez idő alatt, vagy talán koldultak? Azt olvassuk, hogy Mária a maga és a Fia szükségleteiről orsóval és tűvel gondoskodott; a világ Úrasszonya pénzért varrt és font, a szegénység iránti szeretetből. Mélységesen szerették a szegénységet, és halálukig hűek maradtak hozzá. Vajon Mária nem járt-e házról házra, kelméért vagy fonnivalóért könyörögve? Szükséges volt, hogy tudtul adja a szomszédságban, másként munka nélkül maradt volna, mivel a többi asszony nem tudhatta. De amikor megtudták, adtak neki varrni- és fonnivalót. Amikor a gyermek Jézus ötéves volt, nem lett-e Anyjának követe, kérdezősködvén, nincs-e valami munka, amit Ő elvégezhetne? Bizonyára, mivel Máriának nem volt más szolgálója. Nem Ő vitte-e vissza az elvégzett munkát, és kérte a fizetséget anyja számára? Nem szégyen-e ez Őrá, a gyermek Jézusra, a magasságos Isten Fiára? És Anyjára is, aki küldte Őt? Mit mondjunk, ha olykor, amikor visszavitte a munkát, és kérte az árát, némely szemtelen, veszekedős, nagyszájú vagy nagyhangú asszony rosszindulatúan válaszolt, elvéve a befejezett munkát és elzavarva Őt fizetség nélkül, és Neki üres kézzel kellett hazatérnie? Ó, mily sok különféle igazságtalanság érte ezeket az idegeneket! De az Úr nem azért jött, hogy elkerülje, hanem hogy fogadja őket. Mit mondjunk, ha olykor éhesen tért haza, mint más kisgyerekek, és kenyeret kért az anyjától, s neki nem volt mit adnia? Máriát ez és a hasonló dolgok mélyen elszomorították. Édes Fiát szóval és tettel ahogy csak tudta, megvigasztalta, és bizonyára maga nem evett, csak megőrizhesse az ételt Fia számára. Elgondolhatod ezeket és más dolgokat a gyermek Jézusról. Alkalmat adtam neked, és te részletezheted, és követheted, ahogyan neked tetszik. Légy te is gyermek a gyermek Jézussal! Ne tartsd méltatlanoknak az alantas dolgokat s azt, ami gyermekesnek tetszik a Jézusról való szemlélődésben, mert mindez felkelti az áhítatot, növeli a szeretetet, felébreszti a hevülést, kiváltja az együttérzést, segíti a tisztaságot és egyszerűséget, táplálja az alázatosság és a szegénység erejét, megőrzi a közvetlenséget, szilárdítja és növeli a reményt. Nem emelkedhetünk fel a legfőbb dolgokig, mivel az, ami Isten számára balgaságnak tűnik, nagyon bölcs az emberek számára, és ami előtte gyenge, a mi számunkra nagyon erős.[488] Kitűnik, hogy az e dolgokról való szemlélődés elűzi a fennhéjázást, lerombolja a kívánságokat, és megzavarja a léhaságot. Látod, mennyi jó született belőle? Ezért, ahogyan mondtam, légy gyermek a Gyermekkel, {238} s miközben Vele, aki növekedni kezd, idősebb leszel, mindig megőrzöd az alázatosságot. Kövesd Őt, ahová csak megy, mindig az Ő arcát nézve. Észrevetted a fent mondott dolgokban, mennyire telve volt az ő szegénységük nehézséggel és szégyennel? Ha Mária rászorult, hogy kezének munkájával keresse meg az ennivalót, mit szóljunk a ruhákról, ágyneműről és más szükséges háztartási dolgokról? Nem voltak nekik különleges, fölösleges vagy hívságos dolgaik. Ezek ellenkeznek a szegénységgel, és az, aki szereti a szegénységet, még akkor sem akarja birtokolni őket, ha tehetné. Az Asszony, akármin dolgozott is, csinált-e kedvtelésből valami cifraságot? Nem! Ezeket olyanok csinálják, akik nem törődnek azzal, ha vesztegetik az időt. De ő olyan szegény volt, hogy nem tudott és nem akart hiú elfoglaltságra időt szánni, s nem is kellett neki ilyen munka. Ez nagyon veszélyes bűn, különösen olyanoknak, amilyen te vagy. Akarod tudni, miért? Először is emlékezz arra, hogy azt az időt, ami Isten dicséretére adatott, nem jól használod, ha hiú dolgokat csinálsz, léhaságokat, amelyek a szükségesnél sokkal több időt kívánnak.[489] És ez nagy ördög. Másodszor, mivel ez üres hiúság forrása annak, aki csinálja. Mily gyakran nézegeti, és mérlegeli elméjében, még ha nem dolgozik is, és szent dolgokkal kellene foglalkoznia, úgy, hogy ha jól dolgozik, nagyra tartja magát, és azt szeretné, hogy munkája után ismerjék! Harmadszor, mivel ez annak, aki a munkát csinálja, hiúság forrása, és ezért a hiúság tüzére olajat önt, s nagyobb lánggal égeti. Amennyire a durva és piszkos dolgok az alázatosságot táplálják, ezek a hiúságot táplálják. Negyedszer, mivel ez ok arra, hogy a lélek Istentől elragadtassék, aszerint, ahogyan Szent Gergely mondta: „Minél inkább elszakad valaki az égi szeretettől, annál alantasabban gyönyörködik.”[490] Ötödször, mivel ez a szem kívánsága, ami annak a három érzéknek az egyike, amelyekre a föld minden bűne vonatkozik. Ezek a hívságos dolgok senkinek nincsenek hasznára, mert megbotránkoztatják a szemét annak is, aki készítette őket és annak is, aki gyakran hordja vagy használja őket. Hatodszor, mivel ezek mások becsapására és tönkretételére valók. Azok, akik e dolgokat szemlélik, sokféleképpen botránkozhatnak meg, vagy rossz példát kapván, vagy élvezettel nézegetve őket, vagy hasonló dolgokra vágyakozva, vagy mert ítélkeznek, tetszelegnek vagy elcsábulnak. Gondold meg hát, Istent mily gyakran botránkoztathatják meg, amíg ezt a különcséget és hívságot el nem törlik. És ő, aki a munkát csinálta, mindezeknek az oka. Ezért, ha én arra kérnélek, hogy csinálj ilyen dolgokat nekem, vagy ha tudnád, hogy én szívesen használnám őket, te ne csináld, mert nincs bocsánat a bűnbe való beleegyezésre, és minden módon kerülnünk kell, hogy Istent megbotránkoztassuk. Mennyivel inkább megbotránkoztatod, ha a magad akaratából csinálod, inkább kívánva tetszeni a teremtménynek, mint a Teremtőnek! Tegyék mindezt azok, akik világi életet élnek; ezek a dolgok világi díszek és istenkáromlások. De meglepetve látom, hogy azok, akik tiszta lelkiismerettel akarnak élni, ilyen dolgokat merészelnek csinálni, és le akarnak alacsonyodni hozzájuk. Látod, mennyi ördög jön a különcségből. És van egy még rosszabb ördög is, hogy a különcség {239} egyenesen ellenkezik a szegénységgel, és ez az eddigi érveken kívül a hiú, üres és állhatatlan lélek jele. […]

XLV. Márta és Mária szolgálatáról, továbbá a szemlélődés rendjéről és arról, hogyan van annak két része

Egyszer az Úr Jézus betért Bethániába, Márta és Mária házába, s ők tisztelettel és nagy örömmel fogadták, mivel mély érzéssel szerették őt. És Márta, aki az idősebbik volt, rögtön szorgoskodott, hogy méltó vacsorát készítsen az ő és tanítványai számára. Mária az Úr lábaihoz telepedett, és mivel az Úr soha nem maradt közömbös, hanem szokása szerint az örök élet igéit mondta, állhatatosan hallgatta, szavaiban jobban gyönyörködött annál, hogysem el lehetne mondani, és semmi mással nem törődött. De Mártát ez zavarta, és azt kérte, küldje el őt az Úr, hogy segítsen neki az előkészületekben; ám más ítéletet kapott, és azt hallotta, hogy Mária a jobbik részt választotta.[491] Mária, aki elmerült az Úr igéiben, nővérének hangjára mintegy álomból riadt fel. Féltette békességét, és arcát a föld felé fordítva hallgatott, de az Úr válasza után biztonságosabban és vidámabban ült. Amikor elkészült az étel, az Úr abbahagyta a beszédet, és ő tüstént felkelt, és vizet adtak az Úr kezére, s ő előtte maradt, ettől kezdve hűségesen szolgálva őt. Gondosan figyelj az Úrra, aki alázatos és kegyes az ő tanítványaihoz az asztalnál, lásd azokat, akik gyengéden szolgálják őt meg a többi szép dolgot.

Tudnod kell: a szentek azt mondják, hogy ez a két nővér a két életet ábrázolja, a tevékenyt és a szemlélődőt, amit tárgyalni hosszú lenne. De mivel azt hiszem, hogy később egy hosszú értekezést kell adnom neked, most írnom kell valamit arról, ahogyan Szent Bernát bőségesen tárgyalja különböző helyeken, mivel ez nagyon hasznos, lelki és szükséges. Eszerint folytonosan két életet élünk, és gyakran nem tudjuk, melyik élet a követendő nekünk, ami nagy veszedelem és nem kis bűn, különösen azoknak, akik szerzetesi életet élnek. Tehát a tevékeny életet Márta jelenti, de abból, amit Bernát mondásaiból merítek, kitűnik: a tevékeny életnek két része van. Az első az, amellyel mindenki a maga javára cselekszik, különösképpen megjavítva és megtisztítva magát a bűnöktől, és betöltve magát az erényekkel, és ez másodsorban felebarátja javára is van, az igazságosság cselekedetei révén meg a jámborság és a szeretet szolgálatai által. A második rész az, ha valaki gyakorlatát főképpen felebarátjának hasznára fordítja, még ha ez az ő nagyobb érdemére van is, vagyis ha kormányozza, tanítja és segíti a többieket a lelkük üdvében, mint a főpapok és a prédikátorok. És a tevékeny életnek e két része között van a szemlélődő élet, úgyhogy ezt a rendet kell tartani: először, ha valaki gyakorolja magát és fáradozik az imádságban és a szent írások tanulmányozásában és a közös életben más jó cselekedetekben és szolgálatokban, kijavítva a bűnöket és erényt szerezve; a második lépésben szemlélődésben nyugszik, keresve a lélek magányát és minden erejével egyedül Istenre figyelve; a harmadikban az erény fent említett két gyakorlása által heves lesz, megtelik és megvilágosodik az igazi bölcsességgel, {240} s mások megváltásával törődik. Először, amint említettem, szükséges, hogy a tevékeny, vagyis az első részben az elme megtisztuljon, tisztává és erőssé váljék az erény gyakorlása által. Azután a szemlélődőben kell alakulnia, megvilágosodnia és tanulnia. Ezután biztonságosan fordulhat mások javára és hasznára, és segítheti őket. Hogy ez a helyes sorrend, azt ez a hely bizonyítja, és először is, mint Bernát mondja, a tevékeny élet megelőzi a szemlélődőt.

L. A szemlélődés három fajtájáról

Tudnod kell, hogy a szemlélődésnek három fajtája van. A két fontosabbik azoknak való, akik tökéletesek, a harmadik a tökéletlenek számára való. Kettő van a tökéleteseknek; ezek: a szemlélődés Isten fenségéről és a szemlélődés a mennyei udvarról. A harmadik a kezdőknek való, azoknak, akik nem tökéletesek a Krisztus emberségéről való szemlélődésben, amiről ebben a könyvecskében írok neked. És ezért ezzel kell kezdened, ha fel akarsz kapaszkodni a legmagasabbhoz, másként nem tudsz olyan magasra emelkedni, hanem le fogsz esni. Innen láthatod, mennyire szükségesek számodra ennek a könyvecskének a tanításai. Soha nem tarthatod képesnek magadat, hogy Isten legfőbb dolgaihoz felemelkedjél, ha ebben nem gyakorolod magad hosszan és szorgalmasan. Bernát erről az Énekek éneke 62. beszédében szól: „A szemlélődésnek két fajtája van: az egyik a mennyei város állapotáról, boldogságáról és dicsőségéről, arról, hogy mivel van elfoglalva a mennyei polgárok serege, vagy tevékenységben, vagy nyugalomban; a másik e város Királyának fenségéről, örökkévalóságáról és istenségéről. Az első állapot egy laza kövekből álló fal, vagyis gyengeség. A második állapot sziklából van, vagyis erősség. De erről az állapotról azt mondják, hogy minél erősebben ásunk, annál boldogítóbb az a jobb íz, amit kapunk. De mivel e világ minden része felől még vájni kell ezt a sziklát, az Egyház nem jöhet el, mivel aki az Egyházban van, nem mind képes arra, hogy lássa az isteni akarat szentségeit, vagy hogy megértse magában Isten mélységét, ahogyan tudjuk róla, hogy nemcsak a szikla üregeiben lakik, hanem a laza kőfal hézagaiban is. Ezért azok, akik nem tökéletesek, bizonyára megkísérelik, hogy keressék és megértsék az isteni bölcsesség titkait, amelyeket a lelkiismeret tisztasága és az értelem élessége által tehetnek és remélhetnek. Vagyis ezek a szikla üregeiben és még a fal hézagaiban élnek, úgyhogy azok, akik vagy nem jól vájnak, vagy nem mernek a sziklában vájni, vájhatnak a falban, megelégedvén azzal, hogy elméjükben a szentek dicsőségén szemlélődnek. Ha pedig valakinek ez a dolog sem lehetséges, prédikáld neki és állítsd elé Jézus Krisztust és a keresztre feszített Krisztust, hogy nagy erőfeszítés nélkül hatolhasson a sziklának a hasadékába, amivel nem tette próbára magát. A zsidók próbára tették magukat ezekben a dolgokban, és ő be fog lépni a hitetlenek fáradozásaiba, úgyhogy hívővé válhat. És ne engedd, hogy az, aki meg van híva, hogy belépjen, attól féljen, hogy ki fogják űzni. A próféta mondja: Menekülj a kősziklák közé, és rejtőzz a porba a rettenetet keltő Úrtól, fölségének dicsősége elől.[492] Ez a gyenge és állhatatlan {241} léleknek is megmutatja a mélyedést, ahol elrejtőzhetik, amíg megerősödik és oly nagyra nő, hogy lyukakat fúrhat magának a sziklába, miáltal behatolhat a lélek ereje és tisztasága által az isteni igében rejlő dolgokhoz. És ha a földre gondolunk, amiről mondatik, hogy kezemet és lábamat összekötözték,[493] nem lehet kétségünk afelől, hogy a sérült lélek, amely a vájatban él, hamarosan egészséges lesz. Mi olyan hatásos a lelkiismeret sebeinek ápolásában és az elme fényességének megtisztításában, mint a folyamatos elmélkedés Krisztus sebein? De mindaddig, amíg meg nem tisztul és meg nem gyógyul, nem tudom, hogyan lehetne alkalmazni azt, ami így szól: »mutasd meg arcodat, hadd halljam hangodat«.[494] Végül is milyen az, akinek azt parancsolják, hogy rejtse el arcát oly nyíltan, mintha megmutatná, vagy hogy emelje fel szavát? Azt mondja: rejtőzz a porba.[495] Miért? Mert nem szép az arca, vagy nem méltó, hogy lássák. De ha azáltal, hogy a kivájt földben lakik, annyira jutott a belső szemének gyógyulásában, hogy felemelt arccal szemlélheti Isten dicsőségét, akkor ő, aki lát, bizalommal és szép arccal fog beszélni azokról a dolgokról, amelyeket Isten fényében érthet meg. Nem láthatná ugyanazt a dolgot, ha nem lenne fényes és tiszta, és így nem alakult volna át a képmásává annak a fényességnek, amelyet lát. Különben, mert nem hasonló, hátat fordítana, mert taszítaná a szokatlan ragyogás. Ezért, ha a tiszta nézheti a tiszta igazságot, akkor a Vőlegény kívánni fogja, hogy lássa az arcát, és hallja a hangját.”[496] Eddig Bernát szavai. Láthatod, mennyire szükséges a Krisztus életéről való elmélkedés, mivel ez a nagy tekintély megmutatja, hogy ha nem tisztulsz meg, soha nem leszel képes arra, hogy felérj Isten legmagasztosabb dolgaihoz. Ezért légy buzgó, és gyakorold magadat szorgosan és szüntelenül. Láthattad azt is, hogy milyen a szemlélődés három fajtája, azaz Krisztus emberségéről, a mennyei udvarról és az isteni fenségről. Tudnod kell, hogy ezek mindegyikében az elme kétféle szintje van, vagyis értelmi és érzelmi. Erről Bernát így szól a 49. beszédben: „A szent szemlélődésnek kétféle magassága van, az egyik az értelemben és a másik az érzelemben; az egyik a fényben, a másik a hevületben; az egyik a cselekvésben, a másik az áhítatban. A fő bizonyosan az érzelem, a szeretettől és a szent áhítattól betöltött kebel és a buzgósággal teli nagy lélek vagy nagy hevület, s ezekről azt tartják, ha nem is tökéletesen, hogy a borospincékből erednek.”[497] Eddig Bernát szavai. Ebbe a három fajtába nem leszel bevezetve, ha nem tudod, hogyan lépj be, csak ha először Krisztus emberségéről elmélkedsz, amit ebben a könyvecskében kapsz meg. Ezért tanulj Bernáttól ebben és más dolgokban is!

(Elmélkedések Krisztus életéről: Meditations on the Life of Christ, An illustrated manuscript of he Fourteenth Century, Paris, Bibliotheque Nationale, Ms. ital. 115, translated by Isa RAGUSA, Princeton, 1961, 65 skk., 245 skk.)

{242}



[477] Egykor Aurillac grófja (†909), ereklyéit az aurillaci St-Pierre-templomban őrizték.

[478] Tehát ez az álláspont a historia értelmében a kommemoratív funkcióra korlátozza a művészi ábrázolás létjogosultságát. Ennek rendes esete a festészet, a szobrászi, háromdimenziós ábrázolás megengedése kivételes. A művészeti gyakorlat XII. századi kritikusai s az ő kritikájukon alapuló szerzetesrendi szabályok is általában csak a feszületet engedik meg.

[479] A képnek árnyképként való (s az írással szemben azt lebecsülő) platonikus értékelése.

[480] VI. Henrik (1190–1197), I. Frigyes fia.

[481] A ciszterciek Clairvaux-i Bernát által leírt és megkövetelt alapelveinek tökéletes megvalósulása.

[482] Az eredetiben: monasterium.

[483] A ciszterci rend előírásai értelmében a kolostorokat az anyakolostorok apátjai rendszeresen látogatják.

[484] Mosel-vidéki helység, a mai Mülheim közelében.

[485] Imago, ycona: a kép általános elnevezései a középkori szövegekben. Csak a sculptura szóból derül ki, hogy szoborról van szó.

[486] Mária, az irgalmasság Anyja mint Jézus szülőanyja az emberi nem közbenjárója: az őt megsértő vétkesnek még szörnyűbb lenne a büntetése, ha panaszt is tenne ellene.

[487] Heliopolis. A Pseudo-Matthaeus apokrif evangéliumának szövegében: Hermopolis. Az apokrif evangéliumok egyik kedvelt témája az evangéliumi történet hézagának kitöltése Jézus gyermekségének elbeszélésével.

[488] 1Kor 1,25.

[489] Vö. Clairvaux-i Szent Bernát Apológiájának fejtegetéseivel a szerzetesekhez nem méltó, az elmélkedést akadályozó, világi hívságokról: 90. skk. ll.

[490] Nagy Szent Gergely, Homelia XXX. in Evangelium: PL, LXXVI, 1221.

[491] Lk 10,38–42.

[492] Iz 2,10.

[493] Zsolt 22(21),17.

[494] Én 2,14.

[495] Iz 2,10.

[496] Sermo LXII in Cant.

[497] Sermo XLIX in Cant.