Ugrás a tartalomhoz

A középkori művészet történetének olvasókönyve

Marosi Ernő (1940–)

Balassi Kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS

{7}

E könyv első része a Gondolat Kiadó Európai Antológia című sorozata számára készült, és 1969-ben jelent meg. Célja, terjedelme, sőt címe is adott volt. A célt a kiadónak az a szándéka határozta meg, hogy az akkoriban tervezett művelődéstörténeti sorozat valamennyi kötetéhez készüljenek szövegválogatások, köztük a kiszemelt nagy korszakok művészetéről szólók is. Ez egyben a kis, kézhez álló kötetecskék befogadóképességét, szerkesztésük módját is meghatározta: egy kivételével, s ez Szilágyi János Györgynek A görög művészet világa (1962) című kétkötetes, utolérhetetlen munkája volt. Amit ez a könyv „a görög képzőművészetek archaikus és klasszikus korának írott forrásaiból” magyar nyelven közvetíteni tudott, azt tűzte mércéül a kiadó a kezdő szerző elé, aki a megtiszteltetéstől és a bizalomtól talán el is kápráztatva, elég balgán belement a játékba. Nem úgy, mint Garas Klára, aki a maga szövegválogatásának a Kortársak a németalföldi festőművészetről (1967) címet adta, s ugyanúgy, mint Castiglione László, aki munkáját A római művészet világa (1974) címen jelentette meg. Több művészettörténeti kötet azután nem is látott napvilágot e sorozatban, pedig lehetett volna még hat.

A középkori művészet világa cím többszörösen is csapdának bizonyult. Először is túlságos szerénytelensége miatt – mintha ekkora kötetkébe ez a világ beleférne; aztán még lebecsülő jellege következtében is – mintha a középkor tökéletes letőntsége, teljes idegensége miatt szorulna rá a mi okos magyarázatunkra. A szerző ma már aligha írná le az 1969-es bevezetőnek a távolságot, az elsüllyedt világ messzeségét hangsúlyozó első mondatait. Még kevésbé hiszi, hogy pusztán csak szövegekkel be lehetne hatolni abba a világképbe – ha igaz egyáltalán, hogy egyetlen ilyen világképpel számolhatunk csupán –, amelyet a középkori műalkotások láttán, a chartres-i katedrálisba belépve, a moissaci kapuzat előtt megállva, egy táblaképet vagy egy ötvösművet szemlélve mégiscsak biztosabban átélhetünk – mindenesetre: a minket ezektől elválasztó távolság tudatából eredő éberséget feledve-feladva.

Nagyobb baj, hogy a „középkor” fogalma félrevezető ebben a kötetkében, s ezen bizony most sem segíthetünk sokat. Szinte teljesen hiányzik belőle az első évezred; csak néhány szövegtöredék van, amely mintegy az alapokat jelentette, melyeket az egész középkor folyamán mindenki ismert, s melyekre mindenki hivatkozott. Ráadásul teljesen – és tudatosan – kimaradt a képből a bizánci világ. Kivétel nélkül latin s – az idő haladtával egyre nagyobb számban – vulgáris nyelvű írásokat válogattunk akkor, s ezúttal sem tehetünk jobbat, mint hogy ugyanezen a körön belül árnyaljuk a túlontúl kontrasztosra sikerült képet. Nem így mondja Isidorus is: „a festők most is előbb a jövendő kép bizonyos {8} árnyékait és vonalait vonják meg, majd színekkel egészítik ki, betartva a művészet feltalálásának sorrendjét”?

Az új kiadás és a kiegészítés most mégis alkalmat ad arra, hogy valamivel használhatóbb válogatást adjunk az olvasó kezébe, mint eredetileg. Az 1969-es könyv mintegy „a középkori ember” (ha szabad őt rasszista módon magunktól megkülönböztetnünk) „saját szavaival” (mintha ezeket a szavakat nem a fordítás kölcsönözte volna) elbeszélt művészettörténetet próbált előadni. Olyan anakronisztikus fikciót kísérelt meg a szerzők szájába adni, ami eszükbe sem juthatott. A didaktikus célból hasznosnak vélt erőszak következtében a szöveg csak egyvégtében olvasható, a címek terelőkorlátjai az olvasót egyirányú utcába kényszerítik. Az olvasókönyveket azonban többnyire nem így használjuk, hanem különböző szempontok szerint keresgélünk bennük. Ezt kell valamelyest megkönnyítenie a névmutatónak, s talán segítséget is nyújt, a fordítás hiteléhez is hozzájárul a tárgymutató. Az is hasznos talán, ha az olvasó a források jegyzékében eredeti címükön is, nemcsak szükségképpen hozzávetőleges magyar értelmezésben megtalálja a szövegek felsorolását.

Az 1969-es kiadáson keveset változtattunk, csak nyilvánvaló hibák kijavítása érdekében; címét is megtartottuk. Hozzátettünk azonban egy újabb részt, amely az elsővel együtt sem tarthat ugyan igényt még a viszonylagos teljességnek legcsekélyebb látszatára sem, mai szemmel azonban elengedhetetlenül szükségesnek látszik. S mivel manapság, Borges és Eco írásainak ismeretében is, már könnyebben belátható, hogy azt a tüneményt, ami negyedszázada még „világnak” tetszett, szövegek keltik fel, címéül ezt a szót választottuk. Hozzá pedig magyarázatul és a válogatási szempont kijelölésére olyan kifejezést kerestünk, amely érzésünk szerint legalább nem ellenkezik oly bántóan a középkori szemlélettel, mint a modern „művészet”: ezért szólunk a különféle művészetekről s ezek – a középkori szemnek oly becses és gyönyörűséges – változatosságáról.

Budapest, 1996. július

Marosi Ernő

{9–10}

{11}