Ugrás a tartalomhoz

Magyar néprajzi lexikon

(2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

2. fejezet - A LEXIKON HASZNÁLATA

2. fejezet - A LEXIKON HASZNÁLATA

A Magyar Néprajzi Lexikon cikkei általában a lexikonokban megszokott szerkesztési elveket követik. A néprajztudomány nem minden területén alakult még ki általánosan elfogadott szaktudományi terminológia. A szerzők és a szerkesztők ezért arra törekedtek, hogy a címszó a legismertebb és a leginkább használt műszó legyen. Ha ilyet nem találtak, újat alkottak, illetőleg a legmegfelelőbbnek látszó kifejezést emelték ki azzal a céllal, hogy a jövőben a szakterület ezt használja rendszeresen. Törekedtek azonban arra is, hogy ne zsúfolják tele a lexikont tájnyelvi változatok sokaságával, hiszen a Magyar Néprajzi Lexikon nem vállalhatja és nem is töltheti be részlegesen sem egy tájszótár szerepét. A vastag betűvel szedett címszó után következő dőlt betűs címszóváltozatok csak a legismertebb és legfontosabb egyéb elnevezéseket sorolják föl. További változatok gyakran a cikk más részében, a szövegbe illesztve találhatók meg. A címszót a szövegben nem ismételjük meg, hanem tilde (~) jelet használunk helyette.

Minden tudomány szakszókincsében találhatók olyan szavak és idegen kifejezések, amelyeknek a köznyelvitől eltérő sajátos jelentésük van. Ilyenek például a néprajzban a recens és a redakció. Ezek értelmezését a lexikon a vonatkozó cikkekben adja meg. Számos cikk tartalmilag szorosan összefügg. A részletezőbb kis cikkek legfontosabb mondanivalóját távolabbi kitekintéssel nagyobb összefoglaló cikkekben ismertetjük. Pl. az állattartás vagy a földművelés összefoglaló cikkei az egyes állatfajtákra, illetőleg a földművelő eszközökre vonatkozó ismereteket, a mese vagy a ballada az egyes mese- és balladatípusok fő műfaji tulajdonságait tartalmazzák. A tartalmi és szakszókincsbeli összefüggéseket az utaló címszavak rendszere kapcsolja össze (jele: →). Ahol szükségesnek látszott, etimológiát is adtunk.

A Magyar Néprajzi Lexikon a magyar népi kultúrával foglalkozik a magyar nyelvterület egészére kitekintve, a lexikonírás és szerkesztés sajátos módszerei szerint. A szerzők elsősorban arra törekedtek, hogy a meglevő eredményeket és ismereteket összefoglalják. Természetesen nagyon sok esetben sor került új kutatási eredmények bemutatására is, amennyire ezt a cikkírás szűkre szabott keretei megengedték. A magyar néprajz általános módszerének szellemében a lehetőségekhez alkalmazkodva a cikkek föltárják a körülöttünk élő nem magyar nemzetiségekhez és a szomszéd népekhez fűződő kulturális kapcsolatainkat, illetőleg a magyar népi kultúra európai, sőt eurázsiai vonatkozásait is. A lexikon azonban arra nem vállalkozhatott, hogy a mai magyarországi nemzetiségek kulturális jellegzetességeit, a csak rájuk jellemző jelenségeket is tárgyalja. Ezért nem kapott például önálló címszót a busójárás, amely sajátosan délszláv farsangi szokás.

A cikkek 1970–1975 között íródtak. Az anyaggyűjtés 1975. június 30-ával tekinthető lezártnak. Pótlásokra ezután csak korlátozott mértékben kerülhetett sor, elsősorban a személyekről szóló cikkekben, ahol a szerkesztés igyekezett pótolni az újabb életrajzi adatokat. A népmeséket tárgyaló cikkeknél előforduló betű- és számjelzések (pl. AaTh) a nemzetközi népmese-katalógus szakterületén használt megjegyzések. A cikkeket záró könyvészet a legfontosabb szakirodalmi utalásokat tartalmazza, illetőleg tájékoztató jellegű. Tehát teljességre ebben a tekintetben nem törekedhettünk a helyhiány és a jó használhatóság érdekében. A könyvészeti adatoknál a szerző és a mű címe mellett könyveknél a megjelenés helyét és évét, illetőleg a kötetszámot és a szerkesztőt, folyóiratcikkek esetében a folyóirat (évkönyv) nevét és a megjelenés évét találja az olvasó.