KAPRONCZAY KÁROLY
Mundus Kiadó
Kabay János (Büdszentmihály, 1896. dec. 27. – Bp., 1936. jan. 29.) gyógyszerész, vegyész. 1923-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett a bp.-i orvosi karon. Előbb gyakorló gyógyszerész Tiszalökön, majd alkaloida-kutatásait Hajdúnánáson és a bp.-i Gyógynövénykísérleti Állomáson végezte. Neki sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1925-ben szabadalmaztatta, 1927-ben Büdszentmihályon megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. 1934-ben a Népszövetség Kábítószerellenes Bizottsága szakértőként foglalkoztatta. – Fm.: A morphin magyar módszerű gyártásának ismertetése (Bp., 1930) – Irod.: Bognár R.: Megemlékezés K. J.-ról (M. Kém. L., 1956); Vajda P.: Nagy magyar feltalálók (Bp., 1958).
Kaczvinszky János (Bp., 1871. júl. 5. – Bp., 1924. szept. 22.) orvos. 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893–1901-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, 1901–1918-ban a gyulai, 1918–1934-ben a bp.-i Zita és Margit Kórház főorvosa. A műtét utáni szeptikus betegségek kininkezelésével foglalkozott. Halála után a Békés m.-i Orvos Szöv. Kaczvinszky-emlékérmet alapított a tiszteletére. – Fm.: Mi a nyirokmirigyekben jelentkező rákos kiújulások oka és miként módosítsuk műtevési eljárásunkat? (Bp., 1901); Rendszeresség a rák műtevésében, I. Ajakrák (Bp., 1902); A műtét utáni antisepsisre irányuló kísérleteim (Bp., 190(); A postoperativ sepsis (Bp., 1910) – Irod.: Manninger V.: K. J. (Orv. Hetil., 1925); Varannai Gy.: Magyar orvosi jutalomérmek (Orvostört. Közlem., 1966).
Kahána Ernő (Gyergyóbékés, 1890. dec. 2. – Bukarest, 1982. ápr. 28.) orvos, pszichiáter, újságíró, lapszerkesztő. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1914–1917-ben a kolozsvári idegklinikán tanársegéd, 1918–1922-ben Ditróban hatósági, 1923–1924-ben Csíkszeredán, 1925–1940-ben Brassóban magánorvos. 1940-ben Bukarestben telepedett le, 1940–1945-ben kardiológiai laboratóriumot tartott fenn, 1945–1954-ben a román BM orvosa, 1954–1972-ben a bukaresti Elias Kórház belgyógyász főorvosa. Diákkorában a Remény egyik szerkesztője, rendszeres szerzője volt a Brassói Lapnak, a Korunknak és a Jövő Társadalma c. folyóiratoknak, 1960-tól az Előre orvosi rovatának a szerkesztője, 1970-től a népszerűsítő Előre Könyvtár orvosi könyvtársorozatát szerkesztette. Individuálpszichológiával foglalkozott, ilyen közösségeket hozott létre Erdélyben és Bukarestben. – Fm.: A freudizmus után (Bp., 1924); A szociáldemokrácia és a dialektika (Nagyvárad, 1932); Socialdemocraţia in lumina materialismului dialectic (Kolozsvár, 1933); Democraţia (1945); Problema naţională (1945); Az orvosé a szó (Bukarest, 1972) – Irod.: Szász J.: Búcsú és vallomás (Előre, 1982. máj. 9.).
Kain Dávid (Debrecen, 1821. szept. 21. – Kassa, 1890. nov. 11.) orvos, honvédorvos, 1844-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd Kassán gyakorló orvos. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, majd ismét Kassán orvos, a homeopátia követője. 1868-ban izraelita iskolát alapított, 1869-től Abaúj vármegye főorvosa, Tompa Mihály barátja és orvosa. – Fm.: Orvostudori értekezés a hagymázról (Pest, 1845).
Kaiser Károly (Nagyperkáta, 1864. okt. 11. – Bp., 1929. dec. 18.) orvos, bakteriológus, vegyész. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888–1891-ben a vegytani int.-ben, majd a kórbonctani int.-ben bakteriológus. 1891–1911-ben a BM megbízásából általa megszervezett bakterológiai int. vezetője. 1911-ben vegyészmérnöki oklevelet és magántanári képesítést szerzett. 1913-tól előbb magántanár, majd c. ny. rk. tanár a bp.-i műegy.-en az élelmiszerek mikroorganizmusai c. tárgykörből. 1913-tól a Bakteriológiai és Közeü.-i Közp. vegyvizsgáló állomásának az igazgatója. – Fm.: A bakteriológia rövid tankönyve (Bp., 1899); A minőleges elemzés alapvonalai (Bp., 1903); Az emberben élősködő protozoák (Bp., 1905); Sulla pallagra in Ungheria (Bp., 1906); A higany okozta ipari mérgezések (Bp., 1914) – Irod.: Andriska V.: K. K. (Akadémia Kis Könyvtára, 42., Bp., 1941).
Kajtor Ferenc (Ágya, 1919 nov. 15. – Bp., 1975. aug. 9.) orvos, ideggyógyász, az orvostud. doktora. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1941-től uo. az ideg- és elmeklinikán működött, 1944-ben gyakornok, 1948-tól tanársegéd, 1948-ban ideg-, 1951-ben elmeszakorvos, 1951-től a klinikai elektrofiziológiai laboratórium vezetője, 1955-ben adjunktus, 1962–1972-ben docens. A M. EEG Társ. alapítója, 1957–1966-ban főtitkára, több hazai és külföldi társaság tagja. Elsősorban neurofiziológiával és elektrofiziológiával foglalkozott, kutatta a fejfájás kórtanát, az epilepsziát, a közp. idegrendszer élettanát és kóros bioelektromosságát. Kidolgozta a gócos epilepszia korszerű sebészi kezelését, bevezette Mo.-on a kvantitatív elektromiográfiát. Számos tanulmánya jelent meg idegen nyelven. – Fm.: A fokális görcs tevékenység lokalizálása (jegyzet, Bp., 1959); Az EEG-diagnosztika jelentősége az epilepszia kutatásában és konzervatív kezelésében (jegyzet, Bp., 1959); A kibernetikáról (in: Az emberi test, II. köt., Bp., 1962); A fejfájás természete és kezelése (A gyakorló orvos könyvtára, Bp., 1968) – Irod.: K. F. (Ideggyógy. Szle, 1975, 6. sz.).
Kalocsay Kálmán (Abaújszántó, 1891. okt. 6. – Bp., 1976. febr. 27.) orvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1958). 1916-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1916–1920-ban katonaorvos és hadifogoly. 1920-tól a Szt. László Kórházban dolgozott, 1929-től főorvos, 1963-ban c. egy. tanár. Elsősorban a fertőző betegségekkel foglalkozott, különösen a diftéria és a skarlát szérumterápiájával, brucellózissal, hastífusszal. Az eszperantó irodalom és nyelvészet világszerte ismert egyénisége. 1911-től foglalkozott eszperantó nyelvvel, 1921-ben Mondo kaj Koro, 1931-ben Strecita kordo címmel verseskötetet jelentetett meg, 1922-től Baghy Gyulával és Schwartz Teodorral Literatura Modo címmel folyóiratot adott ki, amelynek 1948-ig főszerkesztője volt. Eszperantó nyelven jelentette meg a magyar irodalom jeles alkotásait, többek között Petőfi János vitézét (1923), Madách Az ember tragédiáját (1924, 1965), valamint a világirodalom számos remekművét. A M. Eszperantó Szöv. díszelnöke, az Eszperantista Orvosok Világszövetségének t. elnöke. – Fm.: Heveny fertőző betegségek (Bp., 1935); Fertőző betegségek kórtana és diagnózisa (Bp., 1942); A heveny fertőző betegségek tankönyve (Bp., 1966); Rendszeres eszperantó nyelvtan (Bp., 1966) – Irod.: Ferenczy I.: K. K. (Orv. Hetil., 1976, 10. sz.); Mátyás I.: K. K. (Élet és Irod., 1976, 10. sz.); Varga-Haszonits Zs.: K. K. (Eszperantó Magazin, 1976, 2. sz.).
Kanka Károly (Modor, 1817. okt. 17. – Pozsony, 1910.) orvos, szemész. 1842-ben szerzett Bécsben orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri, később szemészi oklevelet. 1842–1848-ban Bécsben Rózsás A. egy. tanár szemészeti klinikáján asszisztens, 1848–1849-ben honvéd törzsorvos, 1850-től országos szemorvos. 1864-től a pozsonyi Állami Kórház főorvosa, 1882–1892-ben igazgatója. Szemészeti tárgyú írásai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Fm.: Beschreibung der für sämmtliche Augenoperationen nothwendigen Instrumente mit besonderer Rücksicht auf die an der k. Wiener Augenklinik gebräuchlichen (Bécs, 1842).
Kanyó Béla (Szeged, 1898. júl. 14. – Szeged, 1964. júl. 21.) orvos, higiénikus, egy. tanár. 1925-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosdoktori oklevelét. 1925–1940-ben a bp.-i Phylaxia Szérumterm. Int. humán laboratóriumának munkatársa, főorvosa. 1930-ban magántanár, 1940-ben a szegedi orvosi karon a közegészségtan rk., 1941-től ny. r. tanára. 1963-ban megkapta a Fodor József-emlékérmet. Élelmiszer- és településhigiénével foglalkozott. – Fm.: A trachoma aetiológiája (Ráth A.-val, Bp., 1936); A mező- és erdőgazdaság munkaegészségügye (Vilmon Gy.-val, Bp., 1963) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1964, 29.); Jeney E.: K. B. (Egészségtud., 1965, 1–2. sz.); Táplányi E.: K. B. (Gyógyszerészet, 1966, 10. sz.).
Kaposi Móric, 1871-ig Moritz Kohn (Kaposvár, 1837 okt. 23. – Bécs, 1902. márc. 2.) orvos, dermatológus, egy. tanár. A bécsi egy.-en szerzett orvosi oklevelet 1861-ben, majd Hebra professzor intézetében dolgozott. 1866-ban a bécsi egy. docenseként bőr- és nemikórtant adott elő. 1881-ben a Hebra-klinika igazgatójává nevezték ki. Számos bőrgyógyászati kórkép, így a xeroderma pigmentosum, az erythema herpetiformis, a lichen ruber monoliformis és a róla elnevezett Kaposi-szarkóma (éreredetű bőrdaganatok megjelenésével járó rosszindulatú betegség: sarcoma idiopathicum multiplex haemorrhagicum) első leírója. Vizsgálta a diabéteszes bőrelváltozásokat, a mycosis fungoides nevű gombás bőrbetegséget és az ún. aleppói fekélyt. Tagja volt a Leopold-Carolin akadémiának, a New York-i és a londoni Dermatological Societynek, a M. Kir. Orvosegyes.-nek. Az ausztriai Lipót-rend lovagja. – Fm.: Lehrbuch der Hautkrankheiten (I–II. köt., Herba professzorral, Stuttgart, 1860–1876); Die Syphilis der Haut und der augränzenden Schleimhäute (I–III. füzet, Bécs, 1873–1875); Pathologie und Therapie der Syphilis (I–II. r., Stuttgart, 1879, 1891); Pathologie und Therapie der Hautkrankheiten in Vorlesungen (Bécs, 1880, 5. kiad. 1899, franciául is); Handbuch der Syphilis (Stuttgart, 1880) – Irod.: Győry T.: K M. (Orv. Hetil., 1902); Karl Holubar et al.: Emlékezés K. M.-ra Kaposvárott (Orv. Hetil., 1993); D. Wallach: K. M. és az első dermatológiai-syphiligraphiai világkongresszus (Orv. Hetil., 1994); Honti J.: K. M. (Híres m. orvosok, Bp., 2000).
Kapus Gyula (Bp., 1897. máj. 16. – Bp., 1989. okt. 25.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1952). 1923-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1923-ban uo. a gyermekklinika orvosa, 1924–1925-ben a klinikához csatolt Stefánia Kórház orvosa, 1929–1937-ben tanársegéd, a neurológiai szakrendelés vezetője. 1937–1940-ben a Stefánia Kórház főorvosa, 1940–1943-ban zsidó vallása miatt magánorvos, 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1947-ben a Szent István kórház adjunktusa, 1947-ben magántanár, 1947–1958-ban a Madarász u. Gyermekkórház igazgatója, főorvosa. 1958-ban kivándorolt Svájcba, ahol a bázeli gyermekklinikán dolgozott. Még abban az évben visszaért Mo.-ra, 1959–1962-ben a Heim Pál Gyermekkórház h. igazgatója, 1962–1971-ben uo. főorvos. Csecsemőkori diurézissel, fejlődési zavarokkal, interstitialis pneumóniával kapcsolatos kutatásokat végzett. A gyermekgyógyászat és a gyermekpszichiátria területén számos úttörő jellegű felismerése volt, több új kutatási és profilaktikus módszert vezetett be. – Fm.: Die Hypermotilität im Kindesalter (Stuttgart, 1938); Görcsök és görcskészség a csecsemő- és gyermekkorban (Litvay E.-lel, Bp., 1950); A gyermekkori műtétek időpontjának megválasztása (Litvay E.-lel, Bp., 1957).
Kapusy Antal (Temesvár, 1929. ápr. 13. – Előpatak, 1978. jún. 20.) orvos, pszichiáter, műfordító, szerkesztő. 1954-ben szerezte meg orvosi oklevelét Marosvásárhelyen, 1954–1957-ben a mikrobiológiai, 1957–1971-ben az élettani tanszéken tanársegéd, majd adjunktus. Betegsége miatt nyugdíjazták, ettől kezdve tud. ismeretterjesztéssel foglalkozott. Érdeklődésének középpontjában az öregedés, az orvosi gerontológia, a biológia és a társadalomlélektan állt. Jeles lengyel műfordító, az Utunk, a Korunk munkatársa, a Kriterion Korunk Könyvtára sorozatának 1976-tól egyik szerkesztője. – Fm.: Az öregedés tudománya (Bukarest, 1974).
Karády István (Jászberény, 1904. aug. 20. – Szeged, 1974. szept. 21.) orvos, belgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1952). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1929-ben uo. a kórbonctani int.-ben, 1929–1932-ben az I. sz. belklinikán, 1932–1948-ban a szegedi belklinikán tanársegéd. 1940-ben az allergiás betegségek kór- és gyógytana magántanára, 1947-ben ny. rk. tanár, 1951-től ny. r. tanár. 1951-ben Lahorában (Pakisztán), 1967–1968-ban Bécsben vendégprofesszor. 1948–1951-ben a szegedi kórélettani, 1951–1974-ben a gyógyszertani int.-ben dolgozott. A stressz kórélettanával, allergológiával foglalkozott, felfedezte a rezisztint. – Fm.: Kórélettan (Bp., 1951); The Role of Resistine – Adaptation Factor – in Allergy (New York., 1961) - Irod.: K. I. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971); K. I. (Orv. Hetil., 1974, 41. sz.).
Karczag László (Szolnok, 1886. jún. 12. – Bp., 1944. dec. 23.) orvos. Berlinben vegyész, Bp.-en 1914-ben orvosi oklevelet szerzett. 1923–1932-ben az I. sz. belklinikán tanársegéd, adjunktus. 1925-ben belső betegségek terápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra c. tárgykör magántanára. 1932–1935-ben a bp.-i Maglódi úti Kórház tbc-oszt. főorvosa. 1935–1944-ben a Rókus Kórház I. belosztályának vezetője. 1944. ápr. elsején kényszernyugdíjazták, 1944 novemberétől bujkált, a nyilasok elfogták, és agyonlőtték. – Fm.: The use of the albino rat in insulin standardization – The normal blood sugar and the glycogen of the liver and muscles (Royal Society of Canada, Section 5., 1925); A belső betegségek therápiája, különös tekintettel a kísérleti orvostanra (Bp., 1931) – Irod.: Hollán Zs.: A Rókus Kórház története (Bp., 1967).
Kardos Lajos (Rákospalota, 1899. dec. 14. – London, 1985. júl. 12.) orvos, pszichológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1985). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon, majd pszichológiát tanult. 1929-ben bölcseleti doktor. 1929–1934-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, elsősorban a klinikai pszichológia tárgykörében kutatott. 1934–1945-ben idegorvos, 1945 után a bp.-i Lélektani Int. igazgatója. 1947-től a kísérleti lélektan magántanára. 1950-től az ELTE pszichológia professzora, tszv. egy. tanár. Kiemelkedőt alkotott az érzékelés megismerésének (ún. konstancia-jelenség) területén, az állati tanulás, valamint az emberi és állati emlékezés összehasonlítása és a lelki élet eredetével kapcsolatos kutatásaiban. Fontos szerepe volt a hazai szakemberképzés kialakításában. – Fm.: Ding und Schatten (Leipzig, 1934); A mai lélektan (Bp., 1946); Lélektan (Bp. 1953); Pavlov kutatásainak jelentősége a lélektanban (Bp., 1955); A lélektan alapproblémái és a pavlovi kutatások (Bp. 1957); Általános pszichológia (Bp., 1964); A neuropszichikus információ eredete (Bp., 1976, angolul: 1984); Az érzékeléstől a cselekvésig (Bp., 1978); Tárgy és árnyék (Bp., 1984); Az állati emlékezet (Bp., 1988) – Irod.: Pataki F.: K. L. (M. Tud., 1985, 12. sz.); Ádám Gy.: K. L. ravatalánál (Kilátó, 1985).
Karlovszky Geyza, karlovai és kralováni (Rimaszombat, 1860. nov. 22. – Bp., 1936. ápr. 27.) gyógyszervegyész. 1883-ban Bp.-en gyógyszerészi oklevelet szerzett, 1883–1892-ben az I. sz. vegytani tanszéken Than Károly tanársegédje. 1892-től a Gyógyszerészi Közlöny szerkesztője, 1923-tól gyógyszertár-tulajdonos. Kiváló gyógyszervegyész és analitikus. – Fm.: A gázok áthatolása absorbeáló anyagokon (Term. tud. Közlem., 1886); A gyógyszerek magyar tudományos, népies és tájelnevezései (Bp., 1887) – Irod.: Hegedűs L.:– Táplányi E. K. G. (Gyógyszerészet, 1984); Horváth J.: K. G. (Kis Akadémia 42 esztendeje, Bp., 1941).
Karpf Antal (Győr, 1807. – Győr, 1836. máj. 6.) orvos, egy. tanár. Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet 1830-ban. 1830-tól Győrben gyakorló orvos, katonaorvos, 1832-től Győr vármegye tb. főorvosa, 1835-től az innsbrucki orvosi karon a kórbonctan és az orvosi gyakorlat tanára. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de enteride occulta (Bécs, 1830); Descriptio morborum anno 1831 Jaurini epidemicorum cum adversariis pathologico-therapeuticis (Bécs, 1833).
Kassay Dezső (Túristvándi, 1899. aug. 31. – Philadelphia, USA, 1981. jún. 1.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon, 1925–1927-ben uo., 1927–1929-ben a pécsi gégeklinikán tanársegéd, 1929-től főorvos Hódmezővásárhelyen, 1941-ben a felső légutak sebészete magántanára, 1947-ben c. ny. rk. tanára. 1950–1956-ban az I. sz. sebészeti klinika bronchológiai tanszékének egy. tanára. 1956-ban elhagyta Mo.-t, 1957-től Philadelphiában a Temple University Hospitalban a broncho-oesophagológia professzora. A bronchoszkópia nemzetközi hírű szakembere volt, több műszert is szerkesztett. – Fm.: A légutak csőtükrözése (Bp., 1947); A tüdő segmentumai (I–II. köt., Bp., 1950); Bronchológia (Bp. 1955); Clinical application of bronchology (New York – Toronto – London, 1960); Az idő sodrában. Egy magyar orvos élete (München, 1976) – Irod.: Szemelvények a magyar fül-or-gégészet történetéből (Bp., 2000).
Katona László (Munkács, 1913. jún. 18. – Bp., 1984. aug. 16.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1962). 1937-ben szerezte meg orvosi oklevelét a brnói orvosi karon. 1938–1940-ben a munkácsi kórházban, 1940–1942-ben magánorvosként dolgozott. 1943–1944-ben munkaszolgálatos, 1946–1949-ben a Korányi Tbc-szanatórium orvosa, 1949-től a mátraházi Áll. Tbc-szanatórium főorvosa, majd igazgatója. – Fm.: Tudnivalók a tuberkulózisról (Bp., 1956); Tüdőbetegek intézeti gyógykezelése (Bp., 1956); Felnőttkori tüdőbetegségek klinikuma (Bp., 1974, 1980).
Katona Zsigmond, geleji (Vámfalu, 1828. máj. 1. – Kecskemét, 1902. márc. 18.) gyógyszerész, szőlész. Debrecenben lett gyógyszerész 1848-ban, a szabadságharc idején honvéd, 1853-tól Borosjenőn, 1867-től Kecskeméten gyógyszertártulajdonos. Az Orsz. Gyógyszerész Egyesületnek 1880–1896-ban alelnöke. Szőlőnemesítő, 1885-ben az orsz. kiállításon a gyümölcsészet első díját nyerte le. Kecskeméten lakótelepet neveztek el róla. Javasolta a gyógynövények nagyüzemi termesztését. Gyógyszervegyészettel is foglalkozott, feltalálta a „hideg oltóviasz” nevű fatapaszt – Fm.: Az 1872-dik évben Kecskeméten rendezett orsz. iparműtárlat emlékkönyve (Kecskemét, 1874); Kecskemét és vidékén termelt gyümölcsök osztályozott leírása (Kecskemét, 1885) – Irod.: Gelléri M.: A magyar ipar úttörői (Bp., 1887); Váry J.: K. Zs. élete és munkássága (Kecskemét, 1960); Zalay K.: A magyar gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).
Kayser Gusztáv Adolf (Nagyszeben, 1817. szept. 29. – Nagyszeben, 1878. jún. 10.) gyógyszerész, botanikus. 1838-ban gyógyszerészi, 1844-ben bölcsészettud. doktori oklevelet szerzett Bécsben. 1844-től szülővárosában gyógyszerész, gyógyszertár-tulajdonos. Erdély flóráját kutatta. – Fm.: Chemische Untersuchung des Jalappenharzes (Heidelberg, 1844) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).
Kazay Endre (Nagybánya, 1876. nov. 10. – Vértesacsa, 1923. júl. 20.) gyógyszerész. Előbb Nagybányán (1894) gyakornok, szerkesztette a négykötetes Gyógyszerészi lexikont. 1897-ben Kolozsvárott gyógyszerészgyakornoki vizsgát tett, majd 1903-ban a bp.-i orvosi karon gyógyszerészi oklevelet szerzett. 1903–1908-ban Ógyalán gyógyszertárvezető, 1908–1910-ben Nagyszalontán gyógyszertártulajdonos. Ekkor szerkeszti meg a refraktometert és a polarimetert. 1910–1915-ben Bp.-en a Galenus Gyógyszervegyészeti Gyár üzemvezetője. 1912–1915-ben a vegytan előadója a Drogista Szakiskolában, 1915-től a Gyógyszerészeti Hetilap szerkesztőségi főmunkatársa. 1915–1919-ben Vaskohban (Bihar vm.), majd 1919-től Vértesacsán gyógyszertártulajdonos. Jeles előadója volt a M. Gyógyszerészeti Testületnek. Polihisztor volt: kémiával, csillagászattal, meteorológiával, zenekritikával és -esztétikával, irodalommal, fizikai eszközök szerkesztésével, címertannal, antropológiával, geológiával, pirotechnikával stb. foglalkozott. Cikkei jelentek meg a Gyógyszerészeti Hetilapban, a Gyógyszerész Közl.-ben, a Term. tud. Közl.-ben. – Fm.: Gyógyszerészi lexikon (I–IV. köt., Nagybánya, 1900) – Irod.: Abay Nemes Gy.: K. E. (Gyógysz. Ért. 1923, 19. sz.); Csikós Á.: K. E. (Gyógyszerészek L. 1923, 13. sz.); Larencz L.: K. E. újabb életrajzi vonatkozásai (Gyógyszertört. Diárium, 1975, l. sz.); Larencz L.: Adatok K. E. munkásságához (Gyógyszerészet, 1990); Zalai K.: A m. gyógyszerészet nagyjai (Bp., 2001).
Kálazdy Móric, Kauffmann, Szulejmán bég (Gyöngyös, 1819. – Gyöngyös, 1875. márc. 22.) orvos, honvédorvos, török katonaorvos. Orvosi oklevelét a bécsi egy. orvosi karán szerezte 1843-ban, majd a bécsi sebészeti klinika asszisztense. A bécsi ifjúság egyik vezetője, 1848 márc. 13-án ő köszöntötte a Bécsbe érkező Kossuth Lajost. 1848 júniusában belépett a honvédorvosi karba, kezdetben Kanizsán, majd Lőcsén és Komáromban tárbori kórház-vezető, főtörzsorvosi beosztásban a VII. hadtest rendező főorvosa. Több tábori kórház szervezője, a világosi fegyverletétel után Vidinbe menekült, ahol Bem kíséretéhez csatlakozott. Szulejmán bég néven török katonaorvos. Damaszkuszban és Aleppóban szolgált, Kituahiában ő tanította Kossuth Lajost a török nyelvre. A krími háború idején katonai kórházvezető, de 1856-ban lemondott katonai ragjáról, Isztambulban magánorvos. Jó kapcsolatban állt a magyar emigrációval, bár nem rokonszenvezett annak Kossuth-ellenes irányzatával. 1860 után Krétán és Korfu szigetén élt. 1867-ben hazatért, és Gyöngyösön telepedett le. – Irod.: Kapronczay K.: Az 1848–1849. évi szabadságharc volt honvédorvosainak sorsa török földön (Honvédorvos, 1979, 3–4.sz.).
Kálmán Erzsébet, Faber Viktorné (Pécs, 1916. júl. 2. – Bp., 1965. jan. 19.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1961). Orvosi oklevelét 1940-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg. 1940–1944-ben a kolozsvári Áll. Kórház röntgenorvosa, 1944–1947-ben a román Áll. Kórház és Poliklinika gyermekszakorvosa. 1947-től Pécsett élt, 1947–1948-ban a pécsi gyermekklinika externistája, 1949–1950-ben az Áll. Kórház gyermekorvosa. 1951–1953-ban az ELTE Rádium- és Röntgenint.-nek a munkatársa, 1953–1956-ban az Orsz. Onkológiai Int. sugárbiológiai oszt. tud. munkatársa, 1956-tól az Orsz. F. Joliot-Curie Sugárbiol. Int. tud. osztályvezetője, h. igazgatója. Sugárbiológiával és röntgen-diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: Sugárbiológia (társszerzővel, Bp., 1963) – Irod.: Várterész V.: K. E. (M. Radiol., 1965, 3. sz.).
Károlyi Mór (Szentes, 1865. márc. 1. – Terezin, 1945. máj.) orvos, fogorvos. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1891–1938-ban Bécsben fogorvosi gyakorlatot folytatott. 1899-től Berlinben működött Warnekros tanár int.-ében. Fogágybetegségek kóroktanával, protetikával foglalkozott. Nemzetközi elismerést szerzett a traumás fogágybetegségek kezelésére kidolgozott terápiájával, valamint a korszerű parodontológia két alapvető eljárásának a módszertani megteremtésével. 1944-ben deportálták, koncentrációs táborban halt meg. – Irod.: Huszár Gy.: A magyar fogászat története (Bp., 1965).
Kárpáti György (Bp., 1912. szept. 12. – Bp., 1977. febr. 15.) orvos, onkoradiológus, az orvostud. kandidátusa, baloldali politikus. Orvosi oklevelét 1938-ban a prágai orvosi karon szerezte, 1932-től a tagja volt a MKP-nak, a CsKP-nak és a Kommunista Student Racio-nak. 1939-ben a párizsi Sorbonne-on biokémiát tanult, 1940-ben Chilébe emigrált, tagja lett a ChKP-nak. A Clinica Americana és a San Louis Kórház orvos-biokémikusa, 1947-ben hazatért. 1947-től az Uzsoki u.-i Kórház radiológusa, 1958-tól onkoradiológus, főorvos. 1956-ban az Eü.-i Min.-ban az onkoradiológia előadója. A rákellenes küzdelem egyik szervezője Mo.-on, megszervezte a szűrést, a megelőzést és az elő- és utógondozás hálózatát. A M. Onkoradiológia c. folyóirat szerkesztője, több társaság tb. és r. tagja. – Irod.: Németh Gy.: K. Gy. (M. Onkol., 1977, 2. sz.).
Kátay Gábor (Karcag, 1831. okt. 4. – Kunszentmárton, 1878. febr. 28.) orvos, gyógyszerész. 1851-ben gyógyszerészi, 1857-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1862-től Jász-Nagykun-Szolnok vm. főorvosa. A Természettud. Társ.-nak 1860-tól titkára. 1873-ban kolerabiztos. Számos leírása az Orv. Hetil.-ban jelent meg. – Fm: Növénytan, különös tekintettel a gyógyszerismére (Pest, 1865); A részletes kór- és gyógytudomány tankönyve (Niemeyer Félix után, Pest, 1865); Mit kell tennünk a cholera csapásainak enyhítésére (Pest, 1866); Állattan és ásványtan. Különös tekintettel a gyógyismére (Pest, 1867); A kir. Természettudományi Társulat története (Bp., 1868); Ismeretterjesztő az orvosi és természeti tudományok köréből (Debrecen, 1874) – Irod.: K. G. (Orv. Hetil., 1878, 10. sz.); Szász B.: Egy karcagi orvosdoktor a XIX. századból (Múz. Levelek, 1986); Ruzicska F. – Kátai F.: K. G. műveinek bibliográfiája (Karcag, 1991).
Kelemen György (Bp., 1890. máj. 1. – Los Angeles, 1983.) orvos, fül-orr-gégész, egy. tanár. 1913-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1920-tól a pécsi orvosi kar fül-orr-gége klinikáján tanársegéd, 1926-ban magántanár, 1927-ben rk. tanár, 1928–1935-ben a Poliklinika, 1935–1940-ben a Rókus Kórház főorvosa. 1940-ben kivándorolt az USA-ba, ahol 1940–1961-ben a Harvard Egy., 1961-től a Los Angeles-i Egy. fül-orr-gégész professzora. 1976-ban a POTE díszdoktorává avatta. – Fm.: Magyar fül-orr-gégészeti bibliographia 1801-1924 (Pécs, 1926); Thromboemboliális szövődmény septumresectio után (Orr-gége szakosztályi ülés, 1930); Lehrbuch der Mund- und Rachenkrankheiten (társzerzőkkel, Leipzig, 1932); Tegmentörések mechanizmusa (Otológiai szakosztályi ülés, 1938) – Irod.: POTE Almanach (Pécs, 1990).
Kelemen János Péter (Gyula, 1932. szept. 13. – Szeged, 1984. aug. 7.) orvos, radiológus, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1972). 1956-ban a DOTE-n szerezte meg orvosi oklevelét. 1956–1957-ben sebész a DOTE radiológiai klinikáján, 1959-ben radiológiából szakorvos, 1960-tól adjunktus, 1968-tól docens. 1976-tól a SZOTE radiológiai klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. Kutatási területe a radiológia, a röntgen-diagnosztika és a sugárterápia. Jelentős szerepe volt a Csongrád m.-i röntgen-laboratóriumok és osztályok felállításában. Ő honosította meg hazánkban az ún. non-invazív ultrahang-diagnosztikát. –Fm.: Ranalis érelváltozások röntgendiagnosztikája (Debrecen, 1971); Hasi műtéteknél követő posztoperatív röntgenvizsgálatok (M. Radiol., 1980) – Irod.: Fráter L.: K. J. (Orv. Hetil., 1984, 41. sz.).
Kelemen László (Marosvásárhely, 1907. szept. 27. – Marosvásárhely, 1979. júl. 18.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1969). 1932-ben a kolozsvári orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1932–1936-ban Bp.-en a III. sz. belklinikán gyakornok, 1936–1937-ben Párizsban ösztöndíjas, 1940–1944-ben tanársegéd a Haynal Imre vezette belgyógyászati klinikán Kolozsvárott. 1945-ben főorvos a kolozsvári Ref. Diakonissza Kórházban, 1946-tól a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti jnt. járványtan és fertőző betegségek előadója, 1948-tól tszv. egy. tanár. Szerkesztője volt – 1938–1940, 1944–1945-ben – az Orvosi Értesítőnek, 1949-től az Orvosi Szemlének. Keringési patológiával, a fertőző betegségek anyagcseréjével, kórtannal foglalkozott. – Fm.: A fertőző betegségek kór- és gyógytana (Marosvásárhely, 1951–1958).
Kelen Béla (Tamási, 1870. dec. 12. – Bp., 1946. ápr. 2.) orvos, radiológus, egy. tanár. 1893-ban szerezte meg orvosi oklevelét Bp.-en. 1893–1916-ban a bp.-i kórbonctani int.-ben tanársegéd, majd 1909-től a női klinika röntgen-laboratóriumának a vezetője. 1915-ben magántanár, 1916-tól az Egy.-i közp. röntgenint. igazgatója. 1922-ben rk., 1929–1941-ben a röntgenológia ny. r. tanára. A hazai röntgenkészülékgyártás szorgalmazója, az első magyar röntgenológia tankönyv szerzője. – Fm.: Röntgenológia orvoshallgatók és gyakorló orvosok számára (Bp., 1928); A röntgenológia alapvonalai (Bp., 1934) – Irod.: Végh J.: K. B. (M. Radiol. 1954, 4. sz.).
Kelen József, 1864-ig Brochen (Domony, 1834. szept. 14. – Bp., 1897. aug. 25.) orvos, lapszerkesztő. 1857-ben kapta meg orvosdoktori oklevelét Pesten. 1858-ban Bécsben sebész- és szülészmesteri képesítést is szerzett. 1858–1871-ben magánorvos a fővárosban, 1871-ben a vasút egészségügyi szolgálatában vállalt állást, 1873-tól Budapest VII. kerület tiszti főorvosa. Írásai az Orv. Hetil.-ban, a Gyógyászatban, a Közegészségi Lapokban és a Házi Orvosban jelentek meg. Szerkesztette az Egészségi és Életmentési Tanácsadót (1875–1876), a Közigazgatás című lap „Közegészség” című mellékletét (1879). – Fm.: A testgyakorlat kézikönyve (Pest, 1871).
Keleti Tamás (Bp., 1927. máj. 13. – Bp., 1989. okt. 4.) biokémikus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1976, r. 1988). 1948-ban a bp.-i Természettud. Karon biokémikusi oklevelet szerzett. 1948–1950-ben a debreceni kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1950-től az MTA Biokémiai Int.-ben – ezen belül az enzimológiai int.-ben – tudományos munkatárs, 1972-től igazgató h., 1985–1988-ban igazgató. Enzimkutatással, enzimkinetikával, termodinamikával, valamint az anyagcsere-folyamatok makromolekuláris kutatásával foglalkozott. 1962-től a M. Biokém. Társ. elnöke, 1981-től a Nemzetk. Biokém. Társ. magyar tagozatának elnöke. – Fm.: Strukturelle Grundlagen der biologischen Funktion der Proteine (társszerzőkkel, Bp., 1969); Enzimkinetika (Bp., 1976); Mathematical models of metabolic regulation (Lakatos Zs.-val, Bp., 1976); Basic enzyme kinetics (Bp., 1986) – Irod.: Friedrich P.: K. T. (M. Tud., 1990, 4. sz.).
Kellner Béla (Dályok, 1904. márc. 20. – Bp., 1975. júl. 17.) orvos, onkológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948, r. 1973), Állami-díjas (1966). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon, 1929-től uo. a biokémiai tanszéken tanársegéd, 1936-ban magántanár, 1947–1952-ben az onkológia ny. r. tanára a debreceni orvosi karon. 1952-től a bp.-i onkopatológiai int. igazgatója, 1955-től az OTKI-n az onkopatológia ny. r. tanára. Számos külföldi és hazai társ. tagja, a M. Onkol. Társ. (1948–1975), az MTA és az Eü. Min. Onkol. Bizottságának az elnöke (1948-, ill. 1953-tól). Fő kutatási területe a daganatok növekedésének a típusai, az áttétek mechanizmusa és a kemoterápia lehetőségei. Jelentősek a leukémia és a nyirokdaganatok patológiai vizsgálata terén elért eredményei. Ő alkalmazott elsőnek Mo.-on izotópokat biológiai kutatásokban. Számos monográfiája, 130 közleménye jelent meg. – Fm.: A nyirokcsomók daganatai (Lapis K.-lyal és Eckhardt S.-ral, Bp. 1965); Die Ausbreitung des Krebses. Invasion und Metastasierung (Bp., 1972); Rákkutatás, daganatellenes küzdelem (Bp., 1972) – Irod.: Sugár J.: K. B. (M. Tud., 1976, 1. sz.); K. B. (Orv. Hetil., 1975, 40. sz.).
Kellner Dániel (Csongrád, 1895. máj. 9. – Bp., 1955. márc. 3.) orvos. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920–1925-ben a II. sz. belklinikán tanársegéd, majd kórházi belgyógyász orvosként működött. 1945-ben megszervezte a sportorvosi rendelést, 1946-tól a Népjóléti Min.-ban a sporteü. oszt. vezetője. 1949-től a Sportkórház főorvosa, 1955-től a Testnevelési Tud. Tanács tagja. 1933–1942-ben a Sportorvos c. folyóirat szerkesztője. Sportorvoslással foglalkozott. – Fm.: A sport orvosi vonatkozásai (Bp., 1928); A Nobel-díjas orvosok élete és munkássága (Bp., 1937); Sportegészségügyi ismeretek... (Bp., 1948); Az egyes sportágak egészségügyi jelentősége (Bp., 1950); Munka, pihenés, sport (Bp., 1952) – Irod.: Arnóti T.: K. D. (Testneveléstudomány, 1955).
Keltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) belgyógyász, egy. docens, az orvostud. kandidátusa (1966). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvos karon. 1939–1940-ben a bp.-i László Kórházban, 1940–1945-ben az István Kórházban közkórházi gyakornok, közben 1943-ban Abaújbaktán körorvos. A II. vh. után Bp.-en az I. sz. belgyógyászati klinikán gyakornok, majd tanársegéd. Belgyógyász szakképesítést 1946-ban szerzett. 1948-ban az Uzsoki u.-i Kórház I. belosztályán adjunktus, 1950-ben a III. sz. sebészeti klinikán, majd a II. és I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász-konziliárus volt haláláig. Főleg operált betegek belgyógyászati problémáival foglalkozott. Mintegy 30 tudományos dolgozata jelent meg.
Kemenes Ferenc (Bp., 1920. ápr. 9. – Bp., 1989. dec. 22.) állatorvos, bakteriológus, 1949-ben szerezte meg oklevelét a bp.-i Állatorvostud. Főiskolán. 1949-től uo. a járványtani és mikrobiol. tanszéken tanársegéd, adjunktus, haláláig docens. 1976-ban mb. tszv. 1980-tól nyugdíjasként a Phylaxia Gyár tud. kutatója. 1966-ban alapítója a M. Biokémiai és Mikrobiol. Társ.-nak. Kutatási területe a vadon élő és háziállatok fertőző betegségei, elsősorban a leptospirosisok, a listeriosis, a tularémia kórtana, diagnosztikája. Számos kórokozó faj hazai előfordulásának a megállapítója és az ellenük való védekezés módszereinek (védőoltás stb.) kidolgozója. – Fm.: A G-penicillin hatása a Bacillus anthracis különböző változataira (Pestlőrinc, 1949); Csontactinomikosis nutriában (Bp., 1959); Háziállatok leptospirózisa (Bp., 1959); A vadon élő állatok betegségei (Hőnich M.-sal, Sugár L.-val, Bp., 1978) – Irod.: K. F. (M. Állatorv. Lapja, 1990, 445. sz.).
Kemény Armand (Taktaharkány, 1914. nov. 6. – Bp., 1973. nov. 29.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1936-ban szerezte meg állatorvosi oklevelét, 1939-ben doktori képesítését a bp.-i Állatorvosi Főisk.-án. 1936–1940-ben uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1940–1952-ben a Phylaxia Rt. tud. munkatársa, 1952-től az Állatorvostud. Egy. élettan professzora, ny. r. tanára. 1957–1964-ben h. rektor, a M. Élettani Társ. elnökségi tagja. A háziállatok élettanával, anyagcsere- és energiaforgalmával, vírus- és antibiotikum-kutatással foglalkozott. – Fm.: Állatorvosi élettan (Bp., 1966) – Irod.: K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1974, 2. sz.).
Kemény György (Nagyvárad, 1925. okt. 3. – Bp., 1973. dec. 2.) orvos, hisztológus, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1950-ben a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Int.-ben szerezte. Az egy. elvégzése után uo. az anatómiai és szövettani int. munkatársa, 1959-től egy. tanár. 1952–1965-ben az Orvosi Szemle szerkesztője. A hámszövetek hisztofiziológiájával, a máj kórbonctanával, a heterotrop csontosodással foglalkozott. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Marosvásárhely, 1956).
Kemény Imre (Bp., 1891. szept. 13. – Bp., 1974. jan. 29.) orvos, fogorvos, c. egy. tanár, az orvostud. doktora (1961), Kossuth-díjas (1950). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, majd fogorvos lett, és 1945-ig széleskörű magángyakorlatot folytatott. 1949–1971-ben az orsz. fogbetegellátás vezető protetikusa. Jelentős szerepe volt a fogorvos-továbbképzés megszervezésében, a retenciós műfogsor és a részleges protézisek műanyagzárának megszerkesztője. Kilenc szakkönyve, 60 közleménye jelent meg. – Fm.: A lemezes fogpótlás új irányelvei (Bp., 1952); A retenciós protézis (Bp., 1954); A foghiányok klinikuma és a lemezes fogpótlás (Bp., 1959); Fogpótlástan (Bp., 1971, 1973) – Irod.: Berényi B.: K. I. (Orv. Hetil., 1974, 12. sz.).
Kende Zsigmond, 1917-ig Klein (Bp., 1888. júl. 6. – Bp., 1971. dec. 16.) orvos, bakteriológus, politikus. 1911-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1908-ban a Galilei kör egyik alapítója és vezetője. 1911–1919-ben a Rókus Kórház laboratóriumi orvosa, 1913-tól főorvos. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Népjóléti Népbiztosság Közeü. Int.-ben adjunktus, ezért 1920-ban állásvesztésre ítélték. 1920–1946-ban a Közp. Tejcsarnok Rt. bakteriológusa, 1946–1947-ben a Tejip. Váll. igazgatója, 1945–1948-ban a M. Radikális Párt elnöke. 1947–1958-ban országgyűlési képviselő, 1950–1961-ben a Főv. Tanács Eü. Állandó Bizottságának elnöke. 1948–1950-ben az OKI osztályigazgatója, 1950–1958-ban az Élelmezésügyi Min.-ban szaktanácsadó, 1959–1962-ben a Tejip. Közp. bakteriológusa, 1963–1966-ban az OÉTI tud. munkatársa. Kutatási területe a tej bakteriológiája. 1945–1950-ben a Haladás c. lap szerkesztője. – Fm.: A Galilei Kör megalakulása (Bp., 1971) – Irod.: K. Zs. (Tejipar, 1971, 4. sz.).
Kenedi István (Bp., 1908. ápr 27. – Bp., 1977. szept. 4.) orvos, belgyógyász, orvosezredes, az orvostud. doktora (1971). 1932-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1932–1936-ban a István Kórház, 1936–1937-ban a Apponyi Poliklinika, 1938–1943-ban ismét az István Kórház röntgenorvosa, 1935-ben belgyógyász szakorvos. 1943–1944-ben munkaszolgálatos. 1945–1950-ben a MABI EEG-főorvosa, az ipareü. tanára. 1951-től hivatásos katonaorvos, a Közp. Kat. Kórház belgyógyász-főorvosa, 1953-ban a HM rendelőint. parancsnoka, 1954–1974-ben a Közp. Kat. Kórház kardiológiai oszt. vezetője. Jeles belgyógyász, kardiológiával, szívbetegségekkel, katonaegészségüggyel foglalkozott. Kb. 150 tudományos közleménye és több könyvfordítása jelent meg. – Fm.: Az üzemorvos kézikönyve (szerk., Bp., 1947), tanulmányok a további kötetekben: Népbetegségek alakulása fiatal férfi lakosságunknál (Kristóf S. – Gilló F. szerk., Bp., 1955); A munkaköri alkalmasság orvosi elbírásának irányelvei (Rózsahegyi István szerk., Bp., 1960); Ritka kórképek (Braun Pál szerk., Bp., 1968); Belbetegségek elkülönítő diagnózisa (Magyar Imre szerk., Bp., 1977) – Irod.: K. I. nyugállományú orvos-ezredes (Honvédorvos, 1977, 10. sz.).
Kenézy Gyula, simándi (Hajdúszoboszló, 1860. jan. 4. - Debrecen, 1931. nov. 26.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár. 1885-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1885-től debreceni tisztiorvos, 1893-tól a debreceni városi kórház igazgatója, 1896-tól a bábaképző, 1903-tól a gyermekmenhely főorvosa és igazgatója. 1915-től a formálódó debreceni orvosi kar szervezője, 1916-tól a szülészet és nőgyógyászat ny. r. tanára. 1919–1920-ban rektor. – Fm.: Nőgyógyászat dióhéjban (Bp., 1903); A betegápolás könyve (Debrecen, 1910); A nőgyógyászat kézikönyve (Bp., 1914); A fertőző betegségek (Debrecen, 1917) – Irod.: Barabás L.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1960. 20. sz.); Lampé L.: K. Gy. élete és munkássága (Debrecen, 1995).
Kenyeres Balázs (Brassó, 1865. febr. 21. – Bp., 1940. febr. 10.) orvos, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1918., r. 1935.). 1888-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1888-tól a törvényszéki orvostani intézetben dolgozott, 1895-ben magántanár. 1896–1915-ben a kolozsvári orvosi karon, 1915–1935-ben Bp.-en a törvényszéki orvostan ny. r. tanára. 1934–1935-ben a bp.-i orvosegy. rektora. Az emberi és állati csontok mikroszkopikus elkülönítésével, radiológiával és igazságügyi szakorvosképzéssel foglalkozott. – Fm.: A törvényszéki orvostan haladása (A gyakorlati orvostan haladása, Bp., 1894); Megfigyelési minták orvosszakértői jegyzőkönyvek szerkesztéséhez (Bp., 1896); Törvényszéki orvostan (I–III. köt., Bp., 1909–1910); Az öncsonkításról (Kolozsvár, 1914); Az orvos-természettudományok a büntetendő cselekmények nyomozásában (Kolozsvár, 1914); A törvényszéki orvostan feladatai és teljesítésük feltételei (Bp., 1925); Az orvos szerepe az igazságszolgáltatásban (Bp., 1925); A törvényszéki orvostan tankönyve (I–II. köt., Bp., 1925–1926); Szemelvények egy meg nem írt naplóból (Bp., 1933); Sachliche Beweisung bei der Klärung von Todesfallen (Berlin – Leipzig, 1935) – Irod.: Jankovich L.: K. B. (Orv. Hetil., 1940, 7. sz.).
Kepes Gyula (Vác, 1847. dec. 7. – Bp., 1924. okt. 26.) orvos, utazó. 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bécsi orvosi karon. 1870–1872-ben a Rudolphinumban orvos. Az Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció tagjaként – mint a Tegethoff vitorláshajó orvosa – részt vett a Ferenc József-föld felfedezésében. Jelentős flóragyűjtést is végzett, de az jégbe fagyva a hajón maradt. 1890-től honvéd törzsorvos, 1895-től főtörzsorvos volt, Zágrábban teljesített szolgálatot. – Fm.: Eredeti levél az északsarkköri expedícióról (Vasárnapi Újság, 1872. júl. 31.) – Irod.: Szállási Á.: K. Gy., az Arletisz magyar orvosvándora (Föld. Múz. Tan., 1985).
Keresztury Ferenc (Sárospatak, 1735. máj. 28. – Moszkva, 1811. febr. 16.) orvos, egy. tanár. 1760-ban Halléban szerezte meg orvosi oklevelét. 1761-ben Oroszországba vándorolt ki, 1765-ben a moszkvai egy. boncolóorvos és sebész, 1771-től uott az anatómia és sebészet rk., 1777-től ny. r. tanára. A Birod. Orvosi Tanács tagja, az első orosz orvosi társaság megszervezője. Élettannal és orvosi rendészettel foglalkozott. – Irod.: Schultheisz E. – Tardy L.: Fejezetek az orosz–magyar orvosi kapcsolatok múltjából (Bp., 1960); Szilvai K.: K. F. (Orsz. Orvostört. Könyvtár Közl., 1961, 21-22. sz.).
Kereszty Alfonz, Herzum (Bp., 1901. jan. 30. – Bp., 1981. febr. 17.) orvos, sportorvos, szakíró, az orostud. kandidátusa (1960). 1925-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1928-ban belgyógyász szakorvos, 1925–1930-ban a bp.-i I., majd II. sz. belklinikán gyakornok, tanársegéd. 1930-tól a TF sportorv.-i rendelőjének főorvosa. 1937-ben megszervezte a Sportorvosi Intézetet (1952-től Orsz. Testnevelési és Sportintézet), amelynek igazgatója lett. 1952–1956-ban ennek az int.-nek a munkatársa. 1933–1934-ben a Szent Lukács fürdő reuma-főorvosa, 1940–1950-ben az Orvostud. Intézetek Közp. EKG és anyagcsere oszt.-ának főorvosa, 1950–1965-ben a TF orvostud. tanszékének a tszv. főisk. tanára, 1965–1969-ben a TF tud. igazgatóh.-e, 1958-tól a BOTE tanára, a sportorvoslás előadója. 1936–1942-ben, 1945–1946-ban a főtitkára, 1959–1966-ban alelnöke, 1956-tól tagja az Eü. Min. ETT Sportorvosi bizottságának. 1957-től a Testnevelési Tud. Tanács, 1958-tól a MTST, a MOB tagja. 1969-ben Dalmady Zoltán-emlékérmet kapott. – Fm.: Az ifjúság sportja orvosi szemmel nézve (Bp., 1934); Az élettan és a sportélettan alapjai (Bp., 1955); A testnevelés és sport egészségtana (Bp., 1964); Élettan, sportélettan (Bp., 1967); Az EKG sportolóknál (Bp., 1967).
Kerpel-Fronius Ödön (Verseg, 1906. jan. 14. – Nyugat-Berlin, 1984. ápr. 22.) orvos gyermekorvos, egy. tanár, az MTA tagja (1ev. 1948., r. 1970.), Kossuth-díjas (1951). 1929-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1929-ben uo. az élettani int., 1930-tól a gyermekklinika munkatársa, 1933–1934-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1936-ban gyermekszakorvos, 1946-1967-ben a POTE gyermekklinikájának az igazgatója, 1967-től a BOTE II. sz. gyermekklinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1970–1976-ban az Orsz. Csecsemő- és Gyermekeü.-i Int. igazgatója. Legfontosabb kut. területe a só-víz háztartás patológiája. Tanulmányozta a csecsemőkori sorvadást, a toxikózist, a gyermekkori nephrosist, az újszülöttek kór- és élettanát. WHO-szaktanácsadó, örökös tb. elnöke a M. Gyermekorvosok Társ.-nak, számos hazai és külföldi társ. tagja, 1970-ben megkapta a Francia Tud. Akadémia Pálma-díját. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás (Bp., 1953); Pathologie und Klinik des Salz- und Wasserhaushaltes (Bp., 1959); Gyermekgyógyászat (Bp., 1969); The pathophysiology of infantile malnutrition. Protein energy, malnutrition and failure to thrive (Bp., 1983) – Irod.: Schuler D.: K.-F. Ö. (M. Tud., 1984, 10-11. sz.); Cholnoky P.: Visszaemlékezés K.-F. Ö.-re (Gyermekgyógyászat, 1993); Méhes K.: K.-F. Ö. (A múlt magyar tudósai, Bp., 1998).
Kertay Nándor, Korbler (Bp., 1892. máj. 27. – Bp., 1963. febr. 14.) állatorvos, mikrobiológus, egy. tanár, az állatorvostud. kandidátusa (1953). 1919-ben állatorvosi, 1922-ben doktori oklevelet szerzett Bp.-en. 1919–1933-ban uo. a Balneológiai Int. munkatársa, 1933-tól a Phylaxia kut. labor.-nak a munkatársa. 1943-tól állateü.-i főtanácsos. 1952-től az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium mikrobiol. laboratóriumának a vezetője, c. egy. tanár (1944). Jelentősen hozzájárult a hazai veszettségkutatáshoz és a szarvasmarha-tuberkulózis visszaszorításához. – Fm.: A magyarországi fix veszettségi vírus fontosabb biológiai tulajdonságai (Aujeszky A.-ral, Bp., 1932); A bovin és a humán tuberkulózis kérdéseiről (Ferenczi Gy.-gyel, Bp., 1955).
Kertész Jenő (Mencshely, 1888. ápr. 15. – Bp., 1969. aug. 5.) fogorvos, az orvostud. kandidátusa (1957). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. Szakképesítését a bp.-i stomatológiai int.-ben szerezte meg. A Tanácsköztársaság alatt pártbizalmi, a Vöröshadsereg orvosa. 1920-ban elvesztette klinikai állását, jól működő magánpraxist folytatott. 1948-tól rendelőintézeti főorvos. A Közp. Stomatológiai Int. h. igazgatója, a Fogorvosi Szakcsoport (1948–1966) főtitkára, majd elnöke. – Irod.: K. J. (Fogorv. Szle, 1969, 6. sz).
Kese György (Nagymajtény, 1906. nov. 6. – Kolozsvár, 1977. nov. 27.) orvos, nőgyógyász, egy. tanár, az orvostud. doktora (1946). 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1931-től a kolozsvári női klinika munkatársa, tanársegéd, adjunktus, docens majd intézeti tanár. 1940–1944-ben ny. rk. tanár. A nőorvoslás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott, a nemi hormonok élettani és kórtani szerepét vizsgálta, a méh és a petefészek kóros elváltozásait kutatta.
Kesztyüs Lóránd (Sarkad, 1915. ápr. 11. – Debrecen, 1979. aug. 17.) orvos, immunológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1967, r. 1970), Állami-díjas (1978). 1939-ben szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1939-től uo. az élettani int. munkatársa, adjunktusa, 1948-tól uo. a kórélettani int. igazgatója, tszv. egy. tanár. 1950–1951-ben orvoskari dékán, 1951–1953-ban a DOTE dékánja, 1959–1963-ban, 1967–1973-ban rektor. Tud. kutatásai a nyálelválasztás mechanizmusára, az antihormonokra, az idegrendszer és az immunitás kérdéseire terjedtek ki. 1962–1977-ben az Űrkutatási Kormánybizottság tagja, 1966–1970-ben a MOTESZ alelnöke, 1971-ben megalapítója a M. Immunológiai Társ-nak, 1978-ig elnöke, 1975–1979-ben a MTA Orvosi Oszt. alelnöke, több hazai és külföldi társ.-nak lev., r., tb. tagja. – Fm.: Allergia (Fornet B.-val, Bp., 1961); Immunität und Nervensystem (Bp., 1967); Kórélettan (Bp., 1975); Kórélettani gyakorlatok (szerk., Bp., 1979); Kórélettan (Hársing L.-val, 1982) – Irod.: Karmasin L.: K. L. (Orv. Hetil., 1979, 42. sz.).
Kettesy Aladár, Kreiker (Szeged, 1893. okt. 10. – Debrecen, 1983. jan. 30.) orvos, szemész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét 1919-ben Pozsonyban szerezte meg, de már 1914–1918-ban katonaeü.-i szolgálatot teljesített. 1919–1921-ben az Áll. Szemkórház orvosa, 1921-től a pécsi orvosi kar szemklinikáján tanársegéd, 1923-ban magántanár, 1926–1969-ben a debreceni orvosi karon a szemészet ny. r. tanára, klinikaigazgató, 1938-ban dékán, 1948-ban rektor. Kut. területe az optika és az állattani optika. Jeles operatőr, több műtéti eljárás kidolgozója. 1954–1956-ban, és 1969–1972-ben a M. Szemész Társ. elnöke, 1966-tól a hallei Német Leopoldina Term. tud. Akad. r. tagja, 1968-tól a Nemzetközi Szemésztárs. tagja. – Fm.: A szem fénytörése (Debrecen, 1922); Eingriffe und Auge (Bp., 1938); Szemészet (Boros B.-val, Kukán F.-cel, Bp., 1962) – Irod.: Albert B.: K. A. (Orv. Hetil., 1983, 19. sz.); Zajácz M.: Ophtalmology in Hungary (Bp., 1997).
Kérdő István (Bp., 1923. febr. 11. – Bp., 1981. máj. 10.) orvos, belgyógyász, balneológus, orvostörténész, az orvostud. kandidátusa (1963). 1947-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1947–1950-ben a bp.-i II. sz. belklinikán gyakornok, 1950–1952-ben a Főv. János Kórház ideg-egészségvédelmi oszt.-án segédorvos, 1952-től az ORFI orvosa, főorvosa, előbb a balneológiai kut. laboratórium munkatársa, majd a meteorobiológiai oszt. vezetője, 1967-től tud. oszt. vezetője. 1972–1976-ban az I. belgyógyászati osztály főorvosa, az Orsz. Gyógyfürdőügyi Igazgatóság h. főigazgatója. Elsősorban biometeorológiával és bioklímatológiával foglalkozott, ezzel kapcsolatban a vegetatív idegrendszer regulációját vizsgálta, de a belgyógyászati betegségeket is tanulmányozta. Új módszert dolgozott ki a vegetatív idegrendszeri megbetegedések vizsgálatára, amelyet „vegetatív index”-nek nevezett el. Módszerét külföldön elterjedten alkalmazzák, itthon csak a sportorvoslás és az üzem- és iparegészségügy területén. Vizsgálatokat végzett a nyombélfekély keletkezési mechanizmusával, valamint a levegőionok hatásával kapcsolatban. A M. Balneológiai Társ. alelnöke, a M. Orvostört. Társ. vezetőségi tagja, a Nemzetközi Biometeorol. Társ., a Lengyel Balneológiai Egyesület, a Bolgár Fizikoterápiás Társ., az Angol Kir. Orvostárs. t. tagja. – Fm.: Hippokrátész és a bioklimatológia (Bp., 1955); Időjárás, éghajlat, egészség (Bp., 1961); Meteorológiai és klímatényezők hatásának vizsgálata az emberi szervezetre és az eredmények gyakorlati alkalmazásának lehetőségei (Bp., 1962) – Irod.: K. I. (Orvostört. Közl., 1981).
Kéry Imre, 1848-ig Bittner (Késmárk, 1798. nov. 12. – Borossebes, 1887. máj. 15.) orvos, az MTA lev. tagja (1858). 1825-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1825–1829-ben Borossebesen uradalmi orvos, 1829–1872-ben Arad vm. főorvosa. Járványüggyel, botanikával, csillagászattal és geográfiával foglalkozott. – Fm.: Dissertatio inagurualis medica de choleritis humanis (Pest, 1825); A Bánság poslázairól (Pest, 1847); Eszmék a közorvostan szabályzására (Pest, 1848); A mennyházai ásványforrás... (Pest, 1866) – Irod.: Katona I.: Dr. K. (Bittner) I.-ről (Orvostört. Közlem., 1858, 8-9. sz.).
Kétly Károly, báró (Csurgó, 1839. szept. 14. – Bp., 1927. febr. 19.) orvos, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1897). Kétly László apja. 1864-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1864–1871-ben a pesti belklinikán tanársegéd, 1871-ben a „villámgyógyászat” (elektrokardiográfia) magántanára, 1871–1889-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1880-ban c. rk. tanár, 1889–1913-ban a belgyógyászat ny. r. tanára, a II., majd az I. sz. belklinika igazgatója. A neurológia és az elektromos kezelés egyik úttörője. Szépirodalommal is foglalkozott. 1901–1918-ban az Orsz. Orvosszöv. elnöke. – Fm.: Villámgyógyászati tanulmányok (Pest, 1870); A gyermekhűdés. Paralysis infantilis (Bp., 1874); Az idegrendszer némely rendes és beteges működéséről (Bp., 1881); Kórodai tanulmányok az arcideg bántalmairól (Bp., 1886); A mellhártyalobokról (Bp., 1891); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., Bókay A.-dal és Korányi F.-sel, Bp., 1894) – Irod.: Vámossy Z.: K. K. (Akad. Ért., Bp., 1927, 38. sz.).
Kétly László, báró (Bp., 1873. máj. 27. – Bp., 1936. szept. 4.) orvos, belgyógyász, egy. tanár. Kétly Károly fia. 1895-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1895-től az II., illetve az I. sz. belklinikán dolgozott. 1904-ben a belgyógyászati diagnosztika és vizsgálati módszerek magántanára, 1912-ben rk., 1913–1936-ban ny. r. tanár. 1927–1929-ben az orvostud. kar dékánja. Belgyógyászati diagnosztikával foglalkozott. – Fm.: A belgyógyászati diagnosztika és vizsgáló módszerek kézikönyve (Bp., 1914); A typhus abdominalis és a paratyphusok (A és B) elkülönítő kórisméje (Bp., 1919); – Irod: Schattler F.: K. L. (Orv. Hetil., 1936, 37. sz.).
Kézmárszky Tivadar (Szepesváralja, 1842. máj. 2. – Bp., 1902. máj. 18.) orvos, szülész, egy. tanár. 1865-ben szerezte orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1865–1869-ben Scholardann-ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton járt. 1869–1872-ben a pesti szülészeti klinikán, tanársegéd. 1871-től a szülészet rendellenességei tárgykör magántanára, 1876-ban rk. tanár, 1879–1902-ben ny. r. tanár. A hazai bábaképzés megszervezője, az első bábaképző intézet megalapítója, a bábatörvény kidolgozója. – Fm.: A szülészet tankönyve bábák számára (Bp., 1876); Szülészeti jegyzetek (Lőcse, 1894); A szülészet tankönyve (Bp., 1904) – Irod.: Tauffer V.: Nekrológ (Orv. Hetil., 1902, 46. sz.); Varga L.: K. T. (Orv. Hetil., 1962, 17. sz.).
Kicska Emil (Nagyszelepcsény, 1847. nov. 20. – Felsőbodok, 1921. nov. 7.) orvos, nyelvész. 1861-ben a bécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Egy ideig Petőfi Zoltán nevelője. 1871-től Nyitra vm. főorvosa, 1872–1878-ban Aninán bányaorvos. Jeles nyelvész is volt. Az MTA 1893-ban aranyéremmel tüntette ki Hangsúly és szórend c. tanulmányát. – Fm.: A subjektum és praedicatum a grammatikában (Bp., 1908) – Irod.: K. E. (Orv. Hetil., 1921, 51. sz.).
Kieninger Boldizsár (1780. – 1842. febr. 24.) orvos. 1811-ben sebészmesterként nevezték ki a bécsi anatómiai int. élére. 1817-ben a pesti anatómia int.-ben adjunktus, 1819-től a bonctan ny. r. tanára. Előadásait németül tartotta. – Fm.: Programm über die Zergliederungskunst (Pest, 1820) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936).
Király Kálmán (Ragály, 1919. okt. 14. – Bp., 1978. máj. 18.) bőrgyógyász, egy. tanár, az orv. tud. doktora (1977). Oklevelét 1944-ben a debreceni egy. orvosi karán szerezte meg. 1942–1944-ben a debreceni bőrgyógyászati klinikán externista, 1944–1946-ban bőrgyógyász, a nemibetegségek szakorvosa, majd kozmetikai szakképesítést nyert. 1946–1950-ben a leningrádi bőrgyógyászati klinikán aspiráns. 1950–1951-ben a bp.-i bőrklinikán tanársegéd, 1952-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. ig. helyettese. 1955–1957-ben az Eü.-i Min. főosztályvezetője. 1957-től az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Int. tud. oszt. vez.-je. Az Eü.-i Világszervezet (WHO) szakértő csoportjának tagja. 1967-től a bp.-i bőrklinikán mb. tszv. egy. tanár, 1968-tól egy.-i tanár, az Orsz. Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatója. 1968-tól a MOTESZ főtitkára. Több hazai tudományos társ. megalapítója, tagja, illetve külföldi társ.-ok t. tagja. 1972–1974-ben Genfben az Eü.-i Világszervezet (WHO) keretében a venereás betegségek alosztályának vezetője. Fő kutatási területe a dermatológia. Európában az elsők között vezette be a Nelson-tesztet (TPIT) a treponema és a luesz kimutatásárára. Kutatásait később az immunológiai kérdésekkel kapcsolta össze. A venerológia terén nemzetközileg elismert szaktekintély volt. Több mint száz tudományos közleménye, könyvrészlete jelent meg. Öngyilkos lett. – Fm.: A syphilis korszerű szerológiai diagnosztikája (Bp., 1968); Treponema reakciók a syphilis kórismézésében (Bp., 1976); Bőr- és nemi betegségek (Rácz Istvánnal, Török Ibolyával, Bp., 1979) – Irod.: Rácz I.: K.K. (Orv. Hetil., 1978).
Kis József (Miskolc, 1765. ápr. 24. – Trieszt, 1830. ápr. 30.) orvos. 1790-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet. Mindvégig a Széchenyi-család házi és uradalmi orvosa volt. – Fm.: Az érvágónak pathológiája (Bécs, 1791); Egészséget tárgyazó katechismus... (Sopron, 1794); Emlékeztetés a himlő-beoltásnak hasznára... (Sopron, 1799, németül is).
Kiss Ferenc (Nagyszalonta, 1889. szept. 7. – Bp., 1966. ápr. 7.) orvos, anatómus, egy. tanár, Kossuth-díjas (1952), az orvostud. doktora (1952). Orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon szerezte meg 1913-ban. 1913–1924-ben uo. az anatómiai int.-ben tanársegéd. 1924-től a tájanatómia magántanára, a bp.-i anatómiai int.-ben adjunktus. 1929–1931-ben a szegedi orvosi karon az anatómia és a szövettan ny. r. tanára, 1931-től a bp.-i anatómiai int. igazgatója. A vegetatív idegrendszer komparatív anatómiájával, miterocirkuláris anatómiával, a vegetatív idegrendszer és az agy vér- és liquorkeringésével foglalkozott. Jelentős tankönyvíró tevékenységet fejtett ki. Az Anatomische Gesellschaft, az Association des Anatomists, a Royal Society of Medicine, a Scientific Society of Nuclerar Haematology tagja. – Fm.: Tájanatómia (Bp., 1923); Rendszeres bonctan (III. köt., Gellért A.-al és Szentágothai J.-al, Bp., 1939); Az ember anatómiájának atlasza (Szentágothai J.-sal, I–III. köt., Bp., 1946., 81. kiad.: 1984, 8 nyelven); Az üdvösség útján (Bp., 1991) – Irod.: Szentágothai J.: Dr. K. F. (Orv. Hetil., 1966, 16. sz.); Lukátsi V.: Élő kövek. Dr. K. F. orvosprofesszor dokumentum jellegű életrajza (Bp., 1990, 2. kiad. 1997).
Kiss Ibolya (Érbogyoszló, 1894. jan. 23. – Bp., 1980. jún. 18.) orvos, író. 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a kolozsvári orvosi karon. 1971-ig Liptószentmiklóson volt körorvos. 1971-ben Bp.-re települt. Regényeket és elbeszéléseket írt. – Fm.: Diridongó (Bp., 1939); Erzsi tekintetes asszony (Pozsony, 1957); Az asszony tragédiája (Pozsony, 1966) – Irod.: K. I. (Irod. Szle, 1980, 7. sz.).
Kiss József (Mohács, 1852. jan. 19. – Bp., 1897.) 1871-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1872–1875-ben a bp.-i Állatorvosi Tanintézetben asszisztens. 1875-től a keszthelyi Gazd. Tanint.-ben az állattenyésztés r. tanára. Állatbonctannal, állatok fiziológiájával, járványos állatbetegségekkel foglalkozott. – Fm.: Állatboncz- és élettani jegyzetek (Keszthely, 1893) – Irod.: Csanády G.: Emlékkönyv (Keszthely, 1897).
Kiszely György (Szatmárnémeti, 1909. okt. 11. – Budapest, 1997. aug. 4.) orvos, biológus, egy. tanár, a biol. tud. kandidátusa, habilitált (1996). Orvosi tanulmányait Debrecenben kezdte, 1934-ben szerzett orvosi oklevelet Bp.-en. Hisztológiával, humángenetikával, a csontképződés biológiai és citológiai mechanizmusának feltárásával foglalkozott. 1944-ben a fejlődés szövettana tárgykörből magántanári fokozatot ért el. 1955-től docens, 1963-tól egy. tanár a szegedi tudományegy. orvosi biológiai int.-ben, 1977-ben nyugalomba vonult. Tud. szaktanácsadó (1978–1991), emeritus professzor (1991–1997). A M. Humángenetikai Társ. alapító elnöke, a Huzella Tivadar-díj (1981) tulajdonosa. Számos tanulmányt és könyvet publikált szakterületéről. – Fm.: Szövettani gyakorlatok (Szeged, 1961); Fejlődéstani jegyzet (Szeged, 1961); Biológiai jegyzetek (Szeged, 1960); Biológiai és élettani alapismeretek (Szeged, 1963); Általános biológia gyógyszerészhallgatóknak (Szeged, 1966), Mikrotechnika (Bp., 1970); Mikrotechnika és hisztokémia (Bp., 1978); Az emberi test (Bp., 1977). – Irod.: K. Gy. (Orvostört. Közlem., 1999).
Kitaibel Pál (Nagymarton, 1757. febr. 3. – Pest, 1817. dec. 13.) orvos, természettudós, egy. tanár. Előbb teológiát, majd jogot tanult, 1785-ben orvosi oklevelet szerzett a pesti orvosi karon. 1784-től a botanikai tanszéken adjunktus. Lerakta a pesti egy. botanikai gyűjteményének alapjait, 1792–1816-ban egész Mo.-ot (Erdély kivételével) bejárta, tudományosan feldolgozta flóráját, ásványvizeit, néprajzi gyűjtést is végzett. 1810-ben a botanika ny. r. tanára és a botanikus kert felügyelője lett. 1813-ban kötelezték gyűjtése nyomán Mo. flórájának a leírására, amiért 1816-ban nyugdíjban vonult, de betegsége miatt azt nem tudta megvalósítani. Gyűjteményét a nádor megvásárolta az MNM részre, ez képezte a természettudományi gyűjtemény alapját. Nemcsak flórakutatással, hanem ökológiai és növényföldrajzi megfigyeléssel is foglalkozott. Több új hazai állatfajtát felfedezett, de a vegyészetet, az ásványvíz elemzést is művelte. – Fm.: Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae (I–III. köt., Wien, 1799–1812); Topographische Beschreibung von Ungarn (Pest, 1803); Dissertatio de terrae motu in genere ac in specie Mórensi anno 1810 (Buda, 1814); Hydrographica Hungariae (I–II. köt., Pest, 1829); Reliquiae Kitaibelianae (Halle, 1863); P. Kitaibeli Addimenta ad floram Hungariae (Wien, 1863); Diaria itinerum P. Kitaibelii (Bp., 1945) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936); Jávorka S.: K. P. születésének 200. évfordulójára (M. Tud., 1957).
Klár Zoltán (Nyíregyháza, 1894. ápr. 1. – New York, 1966. jan.14.) orvos, újságíró. Orvosi oklevelét 1916-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, 1916–1917-ben a Park Szanatórium, 1917–1918-ban az István Kórház főorvosa, a Timót u.-i rokkantak otthonának a vezetője. 1920-ban összetűzésbe került a tiszti különítményesekkel, ezért öthavi börtönt kapott. 1924-ben a Főv. Törvényhatóság képviselője lett (1924–1940), szerkesztette a Társadalmunk c. folyóiratot (1932–1938). 1944. márc. 19-én a németek letartóztatták, Mauthausenbe hurcolták. A háborús főbűnösök perében tanú volt, 1946 elején elhagyta az országot, az USA-ban telepedett le. Az ember c. hetilapot szerkesztette. – Fm.: Börtönnaplóm (Bp., 1937).
Klimes Károly (Bp., 1902. máj. 26. – Bp., 1968. febr. 12.) ideggyógyász. 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1926–1956-ban a bp.-i ideg- és elmeklinikán ideggyógyász, 1957–1968-ban a II. sz. belklinikán docens, 1945-ben egy. magántanár, elsősorban neurózisokkal foglalkozott. – Fm.: Észrevevés, elképzelés, érzékcsalódás (Bp., 1943); A psychogén tünetek kórszerkezetéről (Bp., 1944); A neurosis-kérdés (Bp., 1953); A neurotikusok világa (Bp., 1968) – Irod.: K. K. (M. Ideggyógyászat, 1968, 4. sz.).
Klimkó Dezső (Szeged, 1900. márc. 1. – Bp., 1972. jún. 4.) orvos, sebész, egy. tanár. 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét bp.-i orvosi karon. 1927-ben műtősebész szakorvos, 1926–1937-ben a bp.-i II. sz. sebészeti klinika, tanársegéd. 1937–1940-ben a János, 1940-ben az István Kórház főorvosa. 1937-ben a sebészeti műtéttan magántanára, 1940-ben c. ny. rk. tanára. 1941–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika igazgatója, a sebészet ny. r. tanára. 1945–1947-ben a marosvásárhelyi sebészeti klinika igazgatója, 1947–1949-ben és 1957–1959-ben a bp.-i I., majd a II. sz. sebészeti klinika igazgatója. 1959–1969-ben a János Kórház sebész főorvosa. Elsősorban bél- és gyomorsebészettel foglalkozott. – Irod.: K. D. (M. Sebészet, 1973, 1. sz.).
Klug Nándor (Kotterbach, 1845. okt. 18. – Bp., 1909. máj. 14.) orvos, fiziológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1890, r. 1894). 1870-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1871–1873-ban a bp.-i egy. állattani int.-ben, 1873-tól az élettani int.-ben tanársegéd, 1874-ben a természettannak a rezgésen alapuló tünetcsoportja tárgykör magántanára, 1877-ben c. ny. rk. tanár. 1878–1891-ben az élettan ny. r. tanára Kolozsvárott, 1891–1909-ben a bp.-i élettani int. igazgatója, ny. r. tanára. Az érzékszervek, majd a szív és a keringési rendszer fiziológiájával, az emésztőszervek működésével, szövettannal és fejlődéstannal, az élettan vegytani kérdéseivel foglalkozott. – Fm.: Vizsgálatok az emlősök fülcsigájáról (Bp., 1873); A színérzésről indirect látás mellett (Bp., 1875); A szem fénytörő közegeinek hősugár-átbocsátó képességéről (Bp., 1878); A látásról (Bp., 1878); Az emberi hang és beszéd (Bp., 1887); Az emberélettan tankönyve (Bp., 1888); Az enyv mint tápanyag (Bp., 1890); Adatok a pepszinemésztéshez (Mathem. és Term. tud. Ért., 1895); Az érzékszervek élettana (Bp., 1896); Észlelőkönyv a budapesti tudományegyetem élettani intézetében folyó gyakorlatok és demonstratiókhoz (Bp., 1903); Az anyagforgalom élettanának újabb haladásáról (Bp., 1904) – Irod.: Udránszky L.: K. N. (Term. tud. Közlem., 1909); Tangl F.: K. N. (Orv. Hetil., 1984).
Knöpfler Vilmos (Boica, 1815. – Marosvásárhely, 1882. szept. 28.) orvos. 1840-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841-től Hunyad és Zaránd vm. főorvosa, 1845 után bányaorvos a Kir. Kamaránál. Az 1848–1849-es szabadságharc alatt honvédorvos, Bem és Gál Sándor seregében törzsorvos. 1850 után Székelyföld főorvosa, Marosvásárhelyen telepedett el. 1875–1882-ben országgyűlési képviselő, tervei alapján építették fel a marosvásárhelyi állami kórházat. Népszerűsítő irodalmi könyveket és cikkeket írt, földtannal is foglalkozott. – Fm.: Természettudomány és gyakorlati élet (Pest, 1863); Az élet és az ember (Marosvásárhely, 1871); A marosvásárhelyi országos kórház alapításának és fejlődésének rövid vázlata (Marosvásárhely, 1882) – Irod.: K. V. (Gyógyászat, 1882, 24. sz.); Chyzer K.: Megemlékezés a vándorgyűlés elhunytjairól (Bp., 1887).
Kobulej Tibor (Munkács, 1921. márc. 20 – Bp., 1997. máj. 3.) állatorvos, az állatorvostud. kandidátusa (1952). 1944-ben a bp.-i műszaki és gazdaságtud. egy.-en állatorvosi, 1948-ban a M. Agrártud. Egy.-en állatorvosdoktori oklevelet szerzett. 1946-tól Rákoscsabán állatorvos, 1947-től az agrártud. egy. parazitológiai tsz.-én gyakornok, adjunktus (1948), docens (1952), tszv. docens, majd egy. tanár (1968). Fő kutatási területe az állatorvosi parazitológia. Elsősorban a sertések, a kérődzök és a kutyák parazitózisainak a vizsgálatában ért el nemzetközileg is elismert eredményeket. A M. Parazitológusok Társ. elnökségi tagja (1964-től), a M. Állatorvosok Társ. vezetőségi tagja, alelnöke, a M. Zoonózis Társ. vezetőségi tagja. – Fm.: Parazitológia (Versényi L.-val, Bp., 1953, 4. átdolg. kiad. 1957); Parazitológia (Kotlán S.-ral, egy. tank., 4. átdolg. kiad. 1972); Fontosabb szarvasmarha-parazitózisok és leküzdésük módja hazánk viszonyai között (Bp., 1973); Fontosabb szarvasmarha- és juh-parazitózisok elleni küzdelem szervezése a nagyüzemekben (Bp., 1977); A sertések fontosabb parazitás betegségei Bp., 1979); Parasitology in Hungary. A Historical Review (Bp., 1981); Parazitológia. A kutyák és a macskák egészségvédelme (Bp., 1987); Parazitológia. A zoonózisok járványtana (Bp., 1993) – Irod.: Varga I.: K. T. (M. Állatorv. Lapja, 1997).
Kocsis Ferenc (Nyirmada, 1914. jún. 11. – Bp., 1965. dec. 6.) orvos, lapszerkesztő, író. 1946-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Előtte Prágában tanult, de Csehszlovákia feldarabolása (1938) után Mo.-ra menekült, a II. vh. alatt munkaszolgálatos. 1950-től a Term. Tud. Társulat biol. szakoszt.-nak a vezetője, a Természet és Technika, valamint az Élet és Tud. főszerkesztője. A társadalom- és természettudományok népszerűsítője. – Fm.: Csodálatos élővilág (Bp., 1961); Az élet útja a Földön (Bp., 1962); Az élet és a halál (Bp., 1963) – Irod.: K. F. (Élet és Tud., 1965, 50. sz.).
Kokas Ferenc (Körmöcbánya, 1912. dec. 27. – Bp., 1965. okt. 14.) orvos, sebész. 1938-ban a debreceni orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1936–1940-ben uo. az élettani int., 1940–1959-ben a bp-i I. sz. sebészeti klinikán dolgozott, tanársegéd. 1959–1965-ben a Nógrád megyei Kórház sebész főorvosa. A sebészeti sokk-kal és annak farmakológiájával foglalkozott. – Fm.: A hibernatió elméleti alapjai (Bp., 1957) – Irod.: K. F. (M. Sebészet, 1966, 1. sz.).
Kolbány Pál (Ozdin, 1758 – Pozsony, 1816. ápr. 16.) orvos, botanikus. Hallei előtanulmányok után orvosi oklevelét 1786-ban a bécsi orvosi karon szerezte meg. 1787-től Pozsonyban gyakorló orvosként élt. Elsőként alkalmazott himlőoltást Mo.-on. A mérgező növények mo.-i flóráját kutatta. Több külföldi társaság tagja volt. – Fm.: Ungarische Giftpflanzen (Pozsony, 1791); Abhandlung über die herrschenden Gifte in den Küchen... (Pozsony, 1792, Bécs, 1793); Giftgeschichte des Thier-, Pflanzen und Mineralreichs nebst den Gegengiften und die medizinischen Anwendung des Gifte (Bécs, 1798); Versuche und Beobachtungen über die Wirksamkeit der theoretischen Gelatina zur Heilung intermittirender Fieber (Pozsony, 1805); Beobachtungen über den Nutzen des lauen und halten Wassers im Scharlachfieber (Pozsony, 1808) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).
Koller Károly, Pius (Nagykanizsa, 1904. ápr. 15. – Bruswood, 1979. jún. 29.) orvos, biológus, bencés szerzetes, egy. tanár. Orvosi oklevelét 1928-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg, majd uo. a III. sz. belklinika munkatársa, 1930–1933-ban Angliában tanult a Cambridge-i és az Edinburgh-i egy.-en. 1933–1936-ban a tihanyi Biol. Kut. Int. munkatársa, 1936–1937-ben Rockefeller-ösztöndíjas a kaliforniai Pasadenában T. H. Morgan int.-ben. 1938–1944-ben az Edinburgh-i Egy.-en tanított, a citológiai kut. int. munkatársa, a Kir. Rákkórház főorvosa. 1944-től a londoni Rákkutató Int. munkatársa, 1952-től egy. tanár, intézeti igazgató. 1940–1952-ben a genetikai tanszék vezetője. 1946–1969-ben a Harvard Egy. professzora, 1969-től a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértője. A daganatos betegségek genetikájával, az ionizáló sugárzás citogenetikai hatásával foglalkozott. – Fm.: Kromoszómák és gének. Az öröklődés biológiai alapjai (Bp. 1971); The Role of Cromosomes in Cancer Biology (London, 1972) – Irod.: Németh L., K. K. P. (Orv. Hetil., 1979).
Kolta Ervin (Bp., 1897. okt. 13. – Bp., 1976. aug. 18.) belgyógyász, ideggyógyász, röntgenszakorvos, egy. magántanár. Orvosi oklevelet 1921-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1921-től az I. sz. belklinikán gyakornok, majd tanársegéd, 1931-től a Fővárosi Gázművek üzemorvosa volt. 1938-tól a II. sz. belklinikán dolgozott, közben belgyógyászati, ideggyógyászati és rtg-szakvizsgát tett, 1994-ben a belgyógyászati klinika vezetője. 1947-től üzemorvos, 1950-től a IV. ker. Árpád Kórházban belgyógyász főorvos, 1953–1970-ben a Korányi Frigyes és Sándor Közkórház IV. sz. belosztályának oszt. vez. főorvosa. Főleg belső szekréciós, dietetikai és hematológiai kérdésekkel foglalkozott. Mintegy 50 szakdolgozata jelent meg. – Fm.: A cukorbaj kór és gyógytana (Bp., 1946); Belgyógyászati dietetika és táplálkozástan alapismeretei (Bp., 1949, 1955); A helyes táplálkozás (Boros Józseffel, Bp., 1950);A cukorbaj (Bp., 1959).
Koltai Pál (Bp., 1915. okt. 3. – Bp., 1972. nov. 10.) orvos, belgyógyász, docens, az orvostud. kandidátusa (1966). Orvosi oklevelét 1939-ben szerezte meg a bp.-i orvosi karon. 1939–1940-ben a Szt. László-, 1940–1945-ben a Szt. István Kórház belgyógyásza, 1943-ban Abaújbaktán h. körorvos. 1945–1948-ban a bp.-i I. sz. belklinikán, 1948–1950-ben a Uzsoki u.-i Kórházban belgyógyász szakorvos, 1950–1956-ban a II. sz. sebészeti-, 1956–1972-ben az I. sz. sebészeti klinikán belgyógyász tanársegéd, majd adjunktus, 1967-től docens. Elsősorban az operált betegek belgyógyászati kérdéseivel foglalkozott.– Irod.: K. P. (M. Sebészet, 1972, 6. sz.).
Koltay Miklós (Pécs, 1925. okt. 3. – Szeged, 1970. jan. 23.), orvos, gyermekgyógyász, az orvostud. kandidátusa (1965). 1950-ben a szegedi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1950–1970-ben uo. a gyermekklinikán dolgozott, 1961–1962-ben mb. tszv. docens, 1967-ben c. egy. tanár. Reumatológiával, immunológiával és járványtannal foglalkozott. 1968-ban Bókay J.-érmet kapott. – Fm.: Ellenanyag-hiányos állapotok klinikai, immunológiai és kísérletes vizsgálata (Szeged, 1965) – Irod.: K. M. (Gyermekgyógy., 1970, 2. sz.).
Kómár Gyula (Aszód, 1904. márc. 5. – Bp., 1968. okt. 24.) állatorvos, egy. tanár. 1928-ban állatorvosi, 1929-ben doktori oklevelet szerzett a bp.-i Állatorv. Főiskolán. 1929–1931-ben uo. tanársegéd, 1931-ben Bécsben állatorvosi sebészetet tanult. 1934–1945-ben Gyomán, majd Orosházán járási főorvos, 1945–1948-ban Csongrád vm. állatfőorvosa. 1948–1958-ban a bp.-i Állatorv. Főisk. sebészeti és szemészeti tsz.-nek a vezetője, ny. r. tanár. 1958–1968-ban a ceglédi állatkórház igazgatója. – Fm.: Állatorvosi szemészet (Bp., 1953); Állatorvosi sebészet (I–II köt., Bp., 1955–1960); Tierärztliche Augenheilkunde (Szutter L.-val, Bp., 1968) – Irod.: Kovács Gy.: K. Gy. (M. Állatorv. L. 1969, 1. sz.).
Komáromi János Péter (Sopron, 1692. jan. 19. – Szombathely, 1761. ápr. 15.) orvos, szőlész-borász. 1715-ben Bázelben szerezte meg orvosi oklevelét a soproni borról írott disszertációjával. 1715–1718-ban Sopron vm., 1718–1727-ben Győr-, illetve Vas vm. főorvosa. Kőszegen és Szombathelyen élt. – Fm.: Dissertatio physico-medica inaguralis de vino hungarico Soproniensi... (Basel, 1715); Tractatus chemico-medicus de fonte salubri... (h. és é. n.)– Irod.: Kapronczay K.: Körmend és a körmendi járás orvos-gyógyszerésztörténete (Körmend, 1981).
Koncz Imre (Kisújszállás, 1917. máj. 22. – Bp., 1970. máj. 22.) orvos, sebész. 1941-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1941–1942-ben a lévai Áll. Kórház sebészeti osztályán orvos, 1942–1946-ban katonaorvos, 1946–1950-ben a bp.-i I. sz. gyermekklinika ortopéd orvosa, 1951–1970-ben az orthopédiai klinika gyermekoszt.-nak a vezetője. 1951–1954-ben a koreai magyar kórház ortopédiai-traumatológiai oszt. vezetője. 1966-tól a M. Ortopédiai Társ. főtitkára. Csípőficammal és a dongaláb ortopédiai megoldásaival foglalkozott. Tanulmányai a Traumatológiai és Orthopaediai Közl.-ben jelentek meg. – Irod.: K. I. (M. Orthopédia, 1970, 8. sz.).
Koppányi Tivadar, Theodore Koppanyi (Gyöngyös, 1901. dec. 26. – Bp., 1985. jan. 22.) gyógyszerész, vegyész, farmakológus, egy. tanár. 1922-ben Bp.-en gyógyszerészi, 1923-ban Bécsben bölcseleti (vegyészi) doktori oklevelet szerzett. 1923-tól az USA-ban élt, a Chicago-i Egy. élettani intézetének a munkatársa, 1927-től Syracusában tanársegéd, az egy.-i farmakológiai int. előadója, 1929-től kutató farmakológus a Cornell Egy.-en, 1930-ban a farmakológiai tanszék igazgatója, ny. r. tanár. 1951-től Washingtonban a Georgetown Egy. farmakológia professzora. Több mint 500 tud. közleménye és több könyve jelent meg. Gyógyszertani, kísérleti terápiai, élettani, klinikai és kísérleti biológiai kutatásokat végzett. A központi idegrendszer farmakológiájával, farmakodinamikával foglalkozott. – Fm.: A biológia modern problémái (Bp., 1925); Exprimental pharmacodinamics (Minneapolis, 1958).
Koppenstein Ernő (Bp., 1901. márc. 21. – Bp., 1971. ápr. 5.) orvos, radiológus, az orvostud. kandidátusa (1952). 1925-ben a hamburgi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1925–1932-ben a Charité Poliklinikán, 1932–1938-ban a bp.-i Zsidó Kórházban röntgen orvos, 1938–1940-ben Beregszászon röntgenintézetet alapított. 1940–1945-ben munkaszolgálatos, 1945–1971-ben az Uzsoki u.-i Kórház röntgen-főorvosa. 1947–1951-ben az emésztőszervek röntgendiagnosztikája c. tárgykör ma-gántanára a bp.-i egy.-en. 1953–1958-ban a M. Röntgen Társ. főtitkára. A gerinc röntgen-diagnosztikájával foglalkozott. – Fm.: Röntgen-rétegvizsgálatok (Erdélyi M.-lyal, Bp., 1968) – Irod.: Bugyi B.: K. E. (Hung. Med. Radiol., Bp., 1978).
Korányi Frigyes báró, Kornfeld (Nagykálló, 1827. dec. 10. – Bp., 1913. máj. 19.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (1884). Korányi Frigyes pénzügyminiszter és Korányi Sándor orvos apja. Még medikusként részt vett a szabadságharcban, honvéd főorvosként harcolt. 1849–1850-ben Bécsben, majd Pesten tanult, orvosi oklevelét 1851-ben szerezte meg. 1851–1852-ben ismét Bécsben műtőnövendék, de a bécsi radikális körökkel való kapcsolata miatt szülővárosába, Nagykállóba száműzik. 1852-től Nagykállóban gyakorló orvos, 1861-től Szabolcs vm. főorvosa, a Nagykállóban működő megyei kórház alapítója. 1864-ben Pesten előbb a járványkórház, 1865-től a Rókus Kórház főorvosa. 1864-ben egy. magántanár. 1866-tól a belgyógyászat ny. r. tanára. 1876-ig a sebésztanfolyamon, 1876–1908-ban az orvosképzésben a belgyógyászat tanára, az I. sz. belklinika igazgatója. 1886–1887-ben az egy. rektora, 1891-től a felsőház örökös tagja. 1891-ben magyar nemességet, 1908-ban bárói címet kapott. A Balassa János és Markusovszky Lajos köré tömörülő haladó orvosi kör, a pesti orvosi iskola néven ismert csoport kiemelkedő tagja. Részt vett a közegészségügyi törvény előkészítésében, az orvosképzés reformjának kidolgozásában. Elgondolásai szerint épült fel a bp.-i egy. klinikai telep, bevezette a laboratóriumi és röntgen-vizsgálatot és a bakteriológiai kutatásokat a diagnosztikában. A m. belgyógyászati iskola megteremtője, a mellkasi és szívbetegségekkel foglalkozott. A betegségek és a társadalmi körülmények kapcsolatát kutatta. 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja, 1891-től elnöke, 1893-ban tagja és első elnöke az Igazságügyi Orvosi Tanácsnak, tagja és elnöke a Bp.-i Kir. Orvosegyes.-nek (1892–1896), a hazai tuberkulózis elleni küzdelem megszervezője, a budakeszi Erzsébet Királyné Tbc-szanatórium (1901) megszervezésének kezdeményezője, szorgalmazta a gyógyfürdők fejlesztését, a kórházépítési programok kidolgozását. Több mint 100 tudományos közleményt jelentetett meg. 1955-ben Korányi F.-emlékérmet alapítottak. 1972-től a nagykállói szülőházban működik a Korányi F. és Sándor Emlékmúzeum. – Fm.: Az ázsiai hányszékelésről (Bp., 1873); Az emberi akarat szabadságáról (Bp., 1887); Kórodai adatok a vegyes fertőzeti betegségek ismeretéhez (Bp., 1888); A belgyógyászat kézikönyve (I–VI. köt., többekkel, Bp., 1894–1900); A belgyógyászat újkori haladása (Bp., 1908) – Irod.: Bókay J.: K. F. (Akad. Ért. 1928), Tállyai Róth M.: K. F. (Bp., 1932); K. F. Emlékkönyv (Bp., 1965).
Korányi Sándor, báró (Pest, 1866. jún. 18. – Bp., 1944. ápr. 12.) orvos, belgyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1915, r. 1937). Korányi Frigyes fia. 1888-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1888-tól apja klinikáján belgyógyász, 1891–1892-ben az Állatorvosi Főiskolán az élettan ny. r. tanára, 1895-ben adjunktus, 1894-től a Stefánia Gyermekkórház ideggyógyász rendelőorvosa, 1895-től az István Kórház belgyógyász főorvosa, 1893-ban egy. magántanár, 1900-tól rk. tanár, 1907-ben a belgyógyászati diagnosztika, 1908-tól a belgyógyászat ny. r. tanára, a III. sz. belklinika igazgatója, 1927-től felsőházi tag. A lyoni, a boroszlói, a szegedi és a pécsi orvosi kar tb. doktora, a hallei Leopoldina Német Term. tud. Akad. tb. tagja, több külföldi orvosi társaság tb. tagja, a bp.-i Orvosegyes. elnöke stb. A modern veseélettan és vesekórtan nemzetközileg elismert megalapozója, a funkcionális szemlélet bevezetője a belgyógyászati diagnosztika területén. Jeles élettani kutató, a hazai tbc elleni küzdelem egyik vezetője. – Fm.: Vizsgálatok a vizeletválasztó rendszer működésére vonatkozóan ép és kóros viszonyok között (M. Orv. Arch., 1894); Az ideggyógyászat alapvonalai (Bp., 1895); Az állattani folyadékok osmosisnyomásának élettani viszonyaira és kóros eltéréseire vonatkozó vizsgálatok (Bp., 1896); Physikalische Chemie und Medizin (I–II. köt., P. F. Richterrel, Leipzig, 1907–1908); Belorvostani előadások (I–IV. köt., Bp., 1910–1912); Funktionelle Pathologie und Therapie der Nierenkrankheiten (Berlin, 1929, magyarul: 1930) – Irod.: K. S.:-emlékkönyv (Bp., 1936); Haynal I.: K. S. (Orv. Hetil., 1944, 18. sz.); Hetényi G.: K. S. (MTA Tud. Orv. Tud. Oszt. Közlem., 1950, 1. sz.); Rusznyák T.: K. S. (Orv. Hetil., 1954, 47. sz.).
Korányi Sebald, 1848-ig Kornfeld (Bécs, 1800 – Nyíregyháza, 1885. jún. 15.) orvos, a Korányi-orvosdinasztia legjelentősebb ágának alapítója. Friedrich Kornfeld bécsi bankár fia, orvosi oklevelét 1821-ben a bécsi orvosi karon szerezte. 1821–1824-ben Bécsben magánorvos, majd Nagykállóban telepedett le. 1825-ben feleségül vette Nyiri (Kandel) Annát, akitől kilenc gyermeke, közöttük Korányi Frigyes orvosprofesszor is született. 1837-ben az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást, 1848-ban a család nevét – egész családjával – Korányira változtatta. Kiváló diagnoszta, zenét és irodalmat szerető orvos volt, aki Petőfi-verseket fordított német nyelvre, és magánkiadásban jelentette meg azokat Bécsben. Az 1860–1870-es években az Orv. Hetil.-ban több közegészségüggyel és betegségleírással foglalkozó tanulmányt jelentetett meg. – Fm.: Torlódás, izgatottság, lobbanékonyság (Orv. Hetil., 1860, 12. sz.); Az akaratképesség önállósága és beszámítás (Orv. Hetil., 1891, 4. sz.); Petőfinek a Felhők c. ciklusából németre fordította a Szeretője-e vajjon?, a Hány csepp van az Oczeánban? és az Oda nézzetek! c. verseket (Der Ungarn, 1846, 90 sz.) – Irod.: K. S. (Orv. Hetil., 1885, 29. sz.).
Korányi Viktor Móric, 1856-ig Kornfeld (Bécs, 1796. – Técső, 1870. febr. 4.) orvos, költő. Friedrich Kornfeld bécsi bankár másodszülött fia. 1818-ban szerzett sebészorvosi és szülésmesteri oklevelet a bécsi orvosi karon. 1818 és 1828 között Bécsben magánorvos. 1929-ben telepedett le Máramarosszigeten, ahol előbb városi sebész, majd 1839-től Máramaros vm. tiszti főorvosa volt. 1833-ban az egri érsekségen felvette a római katolikus vallást. Költeményeket írt a pesti Írisbe (1825–1826), a pozsonyi Aerenlesébe (1833–1835), a Spiegelbe (1846), a Pannoniába (1847), amelyeket 1866-ban gyűjteményes kötetben is kiadott. Orvosi írásai a Zeitschrift für Natur- und Heilkunde c. folyóiratban (Pest, 1852) és az Ärztliche Bahresrechtungban (1858) jelentek meg. – Fm.: Der Dichter. Ein lyrisch didaktisches Gedicht (Pest, 1819); Festgedicht Sr. Durchlaucht dem Fürsten und Herrn Joseph Pállfy von Erdőd.. (Wien, 1825, német és héber szöveggel); Blüthen der Treve (1864); Az orosz teahamisítók (1864) – Irod.: Kapronczay K.: Adatok a magyar örményorvosok és gyógyszerészek történetéhez (Bp., 2002).
Korbuly György (Nemesócsa, 1903. ápr. 18. – Chicago, 1981. nov. 14.) orvos, orvostörténész, c. egy. tanár. 1932-ben szerezte meg orvosi oklevélét a bp.-i orvosi karon. 1932-től a Pajor-szanatórium orvosa, 1936-tól a bp.-i II. sz. szülészeti klinika tanársegéde, 1938-tól az Orvostovábbképzés Közp. Bizottságának a titkára. 1941–1944-ben az Áll. Bábaképző Int. igazgatója. 1936-ban egy. magántanár. Fő kutatási területe Pannónia orvosi emlékei, a hazai nőorvoslás története, Semmelweis Ignác munkássága, az egészségvédelem fejlődése stb. 1937-ben a Bp-i Kir. Orvosegyes. orvostörténeti szakbizottságának elnöke, 1944-ben c. egy. tanár. 1944-ben kitelepült intézetével Németországba, 1945-től az USA-ban élt, 1945–1954-ben különböző kórházak főorvosa, 1954-től a Chicagói Egy. szülészeti klinikájának a másodprofesszora. – Fm.: Aquincum orvosi emlékei (Bp., 1934); A magyar szülészet bölcsőkora (Bp., 1936); Semmelweis és Cederschjöld (Bp., 1938); Almási Balogh Pál némethoni naplója 1825-ből (Bp., 1938).
Koref Oszkár (Bp., 1897. máj. 15. – Bp., 1978. nov. 12.) orvos, endokrinológus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1922-ben Prágában szerezte meg orvosi oklevelét, 1923–1927-ben a bécsi belklinikán, majd uo. a gyermekklinikán dolgozott. 1927-től Dél-Amerikában élt, Argentínában, Chilében, később Mexikóban vezető farmakológus, organoterápiás készítményeket állított elő, 1930–1934-ban a Chilei Egy. – Santiago – kórélettan professzora. 1932-től a Chilei Kommunista Párt tagja, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd különböző antifasiszta mozgalmakban vett részt, üldözötteket segítő szervezetek munkatársa volt. 1945–1955-ben magyar diplomata Dél-Amerikában, 1955-től a BOTE I. sz. belklinikája klin. labor.-mát, majd endokrinológiai kut. labor.-mát vezette. Új módszereket honosított meg a hazai endokrinológiai diagnosztikában. Elsősorban a mellékvese élettanát kutatta, világviszonylatban elsőnek foglalkozott az egyszerű elhízás és az androgén anyagcsere összefüggésével. Jelentős szerepe volt a klinikofarmakológiai hálózat kiépítésében, tagja volt az Eü. Min. ETTés Gyógyszertörzskönyvezési Bizottságának. – Holló I.: Irod.: K. O. (Orv. Hetil., 1979, 1. sz.).
Korpássy Béla (Szeged, 1907. jan. 12. – Szeged, 1961. nov. 27.) orvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1952). 1931-ben a szegedi kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1939–1944-ben az ungvári Áll. Elmegyógyintézet kórboncnok főorvosa, 1947-től a kórbonctan ny. r. tanára Szegeden. 1939-ben egy. magántanár. A májcirózis és a májrák kapcsolatával, endokrinológiával foglalkozott. – Fm.: Warzen, Papillome und Krebs (Babó J.-fel, Leipzig, 1936); Leberschädigungen durch Gerbsäure (Schweizerisches Zentralblatt für Pathologie u. Bakteriologie, 1949) – Irod.: K. B. (Orv. Hetil., 1961, 48. sz.).
Kótai Endre (Zombor, 1914. dec. 10. – Bp., 1976. dec. 3.) orvos, traumatológus. 1938-ban szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1938–1940-ben a bajai kórházban sebész, 1940–1945-ben katonaorvos, 1945–1950-ben a Baleseti Kórház adjunktusa, 1950–1956-ban orvosőrnagy, baleseti sebész, majd 1956–1961-ben az Orsz. Traumatol. Int. traumatológusa, 1961–1974-ben a Baleseti Ambulancia főorvosa. – Irod.: Csákány É.: K. E. (M. Traumatológia, 1971, 1. sz.).
Kótay Pál (Halmi, 1910. szept. 21. – Marosvásárhely, 1986. dec. 25.) orvos, orvostörténész, urológus, egy. tanár, 1934-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét, 1934–1938-ban a Szent János Kórház sebésze, később urológusa. 1939-ben Rostockban dolgozott, 1940-ben urológus szakorvos. 1940–1945-ben a kolozsvári sebészeti klinika adjunktusa, 1946-tól a marosvásárhelyi sebészeti klinika urológiai oszt. vezetője, 1956-tól az urológia professzora, klin. igazgató. Kiváló műtőorvos, kórszövettani kutató, jeles orvostörténész, szépíró. Elsősorban a 18. sz.-i orvoslást kutatta. Ő adta ki Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza (Bp., 1960–1970) c. négykötetes munkáját, és írt hozzá – névtelenül – bevezető tanulmányt. – Fm.: Az urológiai sebészet alapvonalai (Marosvásárhely, 1951) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1987).
Kotlán Sándor (Szomolány, 1887. júl. 14. – Bp., 1967. dec. 22.) állatorvos, parazitológus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1946, r. 1951), Kossuth-díjas (1951). 1911-ben szerezte meg állatorvosi, 1918-ban doktori oklevelét. 1911–1918-ban uo. a kórbonctani int.-ben tanársegéd, 1918–1921-ben a bécsi Állatorv. Főiskolán vendégkutató, 1921–1923-ban a parazitológia és az álattan tanára, 1923–1929-ben rk. tanár, 1935-ben ny. r. tanár, a parazitológiai int. igazgatója. Elsősorban parazitológiával foglalkozott, különböző kórformák leírója. Megszervezte az MTA Állateü. Kut. Int.-ét, a nemzetközi parazitológiai kutatás megszervezője, az 1948. évi bp.-i nemzetközi parazitológiai kongr. szervezője. Alapítója és első elnöke a M. Parazitológiai Társ.-nak, több külföldi társaság tb. és lev. tagja, több szakfolyóirat szerk. biz. tagja (Közlemények az összehasonlító élet- és kórtan köréből, Állatorvosi Lapok, M. Állatorv. Lapja), az Acta Veterinaria főszerk.. – Fm.: A hazai lovakban előforduló Sclerostomidák (Bp., 1919); A szárnyas baromfiak fertőző és parazitás betegségei (Manninger R.-vel, Bp., 1931); Fonálférgek (Bp., 1935); A magyar állatorvoslás és állatorvosképzés története 1787–1937 (Bp., 1937); Parazitológia (Bp., 1953); Helminthologie (Bp., 1960) – Irod.: Horn A.: K. S. (M. Tud., 1968, 4. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 1. sz.); K. S. (M. Állatorv. Lapja, 1968, 2. sz.).
Kovács András, B. (Nagykamarás, 1935. júl. 2. – Bp., 1981. máj. 26.) állatorvos, sebész, egy. tanár, az állatorv. tud. doktora (1949). 1949-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en, majd uo. a sebészeti, később a szemészeti tanszék munkatársa, 1963-tól ny. r. tanár, tszv. 1966–1972-ben rektor. Rektorsága idején épült fel az Állatorvostud. Egy. központi épülete. Az Állatorvosi Társ. elnöke, több könyv és tanulmány szerzője. Állatorvosi sebészettel, sertések végtagsérüléseivel foglalkozott, új alloplasztikus anyagok felhasználásának a módszereit kutatta. – Fm.: Általános állatorvosi sebészet (Bp., 1963); A csülök ápolása és betegségei (Bp., 1967, 1968, 1969); Háziállatok sebészeti betegségei (Bp., 1977) – Irod.: B. K. A. (M. Állatorv. Lapja, 1981).
Kovács Ákos (Bp., 1903. ápr. 7. – Bp., 1980. nov. 3.) orvos, röntgenológus, az orvostud. kandidátusa (1958). 1928-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1929–1942-ben a János Kórház röntgenosztályán másodorvos, 1943-től főorvos, 1942–1943-ban katonaorvos, 1952-től a Rókus Kórház röntgen-főorvosa, 1973–1974-ben nyugdíjasként az Orsz. Röntgen és Sugárfizikai Int.-ben dolgozott, majd a SOTE orthopédiai klinika röntgen-szaktanácsadója. 1949-ben egy. magántanár. Kutatási területe a gerinc röntgen-diagnosztikája, több mint 40 tanulmány és könyv szerzője. Jeles képzőművész, amatőr szobrász és festő, a csigolyák plasztikus röntgenanatómiai atlaszának szerzője. Három dimenzióban készültek az ábrái. Kitűnő térbeli tájékozódó képességének eredménye volt a híres Kovács-féle felvétel (a lumbo-sacralis gerincoszlop vizsgálatára szolgáló, speciális projectióban készült röntgenkép) kidolgozása is, amelyet szerte a világon alkalmaznak. Az Énekhang a rtg-felvételen c. munkáját Dévényi László megfilmesítette. – Fm.: Rtg-Atlasz (Bp., 1958) – Irod.: K. Á. (M. Radiol. Közl., 1980, 3-4. sz.).
Kovács Ferenc (Szeged, 1890. nov. 1. – Bp., 1974. szept. 1.) orvos, nőorvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1921-ben a bp.-i II. sz. női klinikán labor.-vezető orvos, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1929-ben magántanár, 1931–1935-ben a debreceni női klinikán ny. r.k. tanár, 1935–1951-ben uo. tszv., klinikai igazgató, ny. r. tanár, egyben a debreceni Bábaképző ig.-ja. 1951–1962-ben a bp.-i Bábaképző ig.-ja. 1961-től rendelőint. orvos. 1936–1944-ben a M. Nőorvosok Társ.-nak az elnöke. Hormonológiával, bábaképzéssel foglalkozott, részt vett a szülészeti rendtartás előkészítésében. – Fm.: Újabb irányzatok és problémák a szülészetben (Bp., 1931); Gyakorlati és műtétes szülések (Bp., 1936); Adatok a női ivarhormonhatás mechanizmusához (Bp. 1938); Megjegyzések a méhrák gyógyításának kérdéséhez (Bp., 1950); Biologie der Schwangerschaftsdauer (Bp., 1960) – Irod.: K. F. (Orv. Hetil., 1975. máj. 18.); (Orv. Heil., 1984).
Kovács György (Bp., 1900. ápr. 10. – Bp., 1965. júl. 21.) orvos, műfordító, az orvostud. kandidátusa (1964). 1926-ban Bécsben szerezte meg orvosi oklevelét. Fiatal korában tagja a Galilei Körnek és az SZDP-nak. 1921-ben Bécsbe emigrált, orvosi oklevelének megszerzése után hazatért, a szakszervezeti mozgalom egyik vezetője lett. Az Orv. Hetil. szerkesztője (1945–1948), a Közp. Stomatológiai Int. főorvosa (1945–1965). Orvosi tevékenysége mellett műfordító, ismeretterjesztő és regényes munkákat is írt. – Fm.: Hősök, tudósok, emberek (Bp., 1935); A fejedelem (II. Rákóczi Ferenc regényes életrajza, Bp., 1935) – Irod.: K. Gy. (Orv. Hetil., 1965, 31. sz.).
Kovács István (Bp., 1919. jan. 1. – Bp., 1970. nov. 19.) orvos, nőorvos, egy. docens. 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1944–1959-ben a szegedi női klinikán dolgozott, 1954-től egy. docens. 1957–1958-ban dékán, majd h. rektor. 1959-től a Bajai Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. Elsősorban a meddőség kérdéseivel foglalkozott.
Kovács Klára, Dózsáné (Szekszárd, 1912. márc. 7. – Bp., 1982. dec. 29.) orvos, gyermekorvos, az orvostud. kandidátusa (1968). 1936-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pécsi orvosi karon. 1941-ben gyermekszakorvos. 1944-ben Németországba deportálták, 1945–1948-ban a Nemzeti Segély gyermekorvosa, 1948–1950-ben körzeti orvos, 1950–1951-ben üzemorvos. 1951-től az OTKI gyermekklinikáján docens. Kutatási területe a légúti megbetegedések bakteriológiája. – Irod.: K. K. (Orv. Hetil., 1983, 3. sz.).
Kovács Ödön (Szeged, 1883. jún. 6. – Szeged, 1954. jún. 13.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1906-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1906–1909-ben körorvos, 1908-ban tisztiorvosi képesítést szerzett. 1909–1921-ben a szegedi Városi Kórházban gyermekgyógyász főorvos, 1921–1923-ban a helyi csecsemőgondozó igazgatója, 1920–1923-ban uo. az Áll. Gyermekmenhely h. igazgatója, 1923–1947-ben igazgatója. 1924-ben magántanár, 1938-ban c. rk. tanár. Elsősorban csecsemőbetegségekkel, gyermekvédelemmel foglalkozott. – Irod.: K. Ö. (SZOTE Évkönyv, Szeged, 1970).
Kovács Pál (Dég, 1808. júl. 1. – Győr, 1886. aug. 13.) orvos, író, szerkesztő, az MTA lev. tagja (1833). 1833-ban szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. Kisfaludy Károly és az Auróra szerkesztőinek barátja, de írói munkájáért kapott MTA-tagságáról Csató Pál támadásai miatt lemondott. 1836-ban a Kisfaludy Társ. egyik alapítója, 1935-től gyakorló orvos Győrben. 1847-ben megalapította a Hazánk című lapot, amelyben Petőfi és Arany is publikált. Verseket, színdarabokat és elbeszéléseket írt. – Fm.: A nevendék nőnem. Írta orvosdoktorrá létekor (Pest, 1833); Thalia (Eredeti színdarabok gyűjteménye, I–III. köt., 1833–1834); A művész álma (színmű, Budapest, 1843); K. P. munkái (Pápa-Győr, 1844–1846); Farsangi kalandok (Bp., 1877) – Irod.: Vadnai K.: K. P emlékezete (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1887), Koltai V.: Dr. K. P. élete és működése (Győr, 1889); Haug A.: Dr. K. P. halálának 100. évfordulójára (Dég, 1986).
Kovács Sebestény Endre (Garamvezekény, 1814. szept. 27. – Bp., 1878. máj. 17.) orvos, eü. szervező, az MTA lev. tagja (1858). 1841-ben szerezte meg orvosi oklevelét a pesti orvosi karon. 1841–1849-ben a pesti sebészeti klinika tanársegédje, 1843-ban a Rókus Kórház főorvosa. 1861-ben a Orvosegyes. elnöke, 1868-tól az Orsz. Közeü.-i Tanács tagja. A pesti orvosi iskola tagja. – Fm.: Orvostudori értekezés a hebegésről (Pest, 1841); Gyakorlati sebészet. Balassa János előadásai szerint (Pest, 1846); Javaslat az álladalmi és orvosi ügy rendezéséről (Pest, 1848) – Irod.: Rózsay J.: Emlékbeszéd néhai K. S. E. lev. tag fölött (Akad. Ért., Bp., 1879), Szállási Á.: K. S. E. (Orv. Hetil., 1878).
Kovácsy Béla (Tasnádszántó, 1861. nov. 22. – Bp., 1931. jún. 6.) állatorvos. 1884-ben szerezte meg állatorvosi oklevelét Bp.-en. 1884-ben Sopronban állatorvos, 1885–1907-ben a kassai gazdasági tanint. állattenyésztési tanára, 1895-től igazgatója. 1907-ben az Orsz. Gyapjúminősítő Int. igazgatója. Jelentős szerepe volt a Mezőgazd. Múzeum megszervezésében. 1885–1895-ben a Gyakorlati Mezőgazda c. hetilap szerkesztője. – Fm.: Tanulmány a kefírről... (Kassa, 1888); A hasznos madarak és azok védelméről (Kassa, 1888); A ló és annak tenyésztése (Kassa, 1888); A sertés, annak tenyésztése és hizlalása (Monostori K.-lyal, Kassa, 1890); A háziállatok takarmányozása (Kassa, 1893); Takarmányozástan (Kassa, 1893); A szarvasmarha tenyésztése (Bp., 1907); A cukorrépa trágyázása (Bp., 1912); Juhtenyésztés és gyapjúisme (Bp., 1923) – Irod.: Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp.; 1991).
Kovárzik Károly (Sopron, 1873. dec. 18. – Bp., 1938. jan. 11.) állatorvos, szakíró. Oklevelét Bp.-en szerezte, 1889–1900-ban az Állatorv. Főiskolán tanársegéd, 1900–1902-ben Debrecenben hatósági állatorvos, 1902–1907-ben Bécsben gyakorló orvos, 1907–1937-ben Sopron főállatorvosa, 1938-ban Bp.-en állatorvosi főfelügyelő. Veszettséggel és járványkutatással foglalkozott. – Fm.: A petecskór szérumos orvoslása (Bp., 1915); Adatok a szarvasmarhák meddősége elleni védekezéshez (Bp., 1933); Az állategészségügy feladatainak vázlatos ismertetése (Bp., 1938) – Irod.: K. K. (Állateü. L., 1938. febr.); Karasszon D.: A magyar állatorvoslás története (Bp., 1991).
Kováts Ferenc, id., székelyudvarhelyi (Nagyszeben, 1888. márc. 3. - Bp., 1983. nov. 23.) orvos, tüdőgyógyász, az orvostud. doktora, a korszerű magyar tüdőgyógyászat egyik megteremtője. 1910-ben a kolozsvári egy.-en szerzett orvosi oklevelet. Egyetemistaként az anatómiai int. demonstrátora. 1910–1914-ben a marosvásárhelyi kórházban sebész, majd Radnót körorvosa. 1914–1919-ben Vizaknán tisztiorvos. 1919-ben Szegedre költözött, ahol 1919–1927-ben a Munkásbizt. Pénztár tüdőbeteg rendelőjének a főorvosa. 1927-től a szegedi egy.-en a tüdőgümőkór kór- és gyógytana tárgykör magántanára, 1935-től c. ny. rk. tanára. 1927–1936-ban a városi tüdőbeteg-gondozó főorvosa. 1927–1942-ben a bp.-i Szt. János Kórház II. sz. tüdőbeteg-osztályának a vezető főorvosa. 1942-től a szegedi egy.-en a tüdőgyógyászat ny. r. tanára, a tüdőgyógyászati klinika igazgatója, tszv. egy. tanár, 1961-ben nyugdíjazták. Franciaországi és németországi tanulmányútjairól új módszereket (mikrobaktérium tenyésztése, légmellkezelés, bronchográfia stb.) hozott haza és honosított meg. Kísérleteinek eredményei a légmell kezelésére alkalmas K.-féle tűk. A tbc diagnosztikájával és kórtanával foglalkozott. Ő írta le a paprika-feldolgozó munkások tüdőbetegségét, elsőként derített fel olyan szerves por által okozott kombinált tüdőbetegséget, amely a később felismert foglalkozási ártalmak feltárásához szolgált modellként. Ő írta a tuberkulózist tárgyaló első m. tankönyvet. Tanítványai alkotják a külföldön is ismert K.-iskolát. A Korányi Frigyes TBC és Tüdőgyógyász Társ. örökös elnöke. A Chest Physician Society elnökségi tagja, a francia és az osztrák tuberkulózis társ. t. tagja. – Fm.: Az ambulans légmellkezelés (Bp., 1929); Die lungenerkrankung der Paprikuspalter (Bp., – Leipzig, 1937); A tüdőgümőkór (Bp., 1945, 2. átdolg. kiad. 1956); Hogyan gyógyítjuk a tüdővészt (Bp., 1946); A gümőkór (Bp., 1954); Die Toxomycose der Lunge (Bp., 1965); A hörgők betegségei (Nyiredy G.-val, Bp., 1966); Occupational myotic diseases of the lung (Bugyi B.-zsal, Bp., 1968); Egészséges élet – derűs öregség. Használati utasítás az élethez (1976); Völgyből a hegyre. Egy orvosprofesszor visszaemlékezései (Bp., 2000) – Irod.: Miskovits G.: Id. K. F. 1888–1983 (Orv. Hetil., 1984); Szállási Á.: Id. K. F. 1888–1983 (Orvostört. Közlem., 1984).
Kováts Ferenc, ifj., székelyudvarhelyi (Radnót, 1913. máj. 1. – 1997. aug. 7.) orvos, tüdőgyógyász, grafikus, az orvostud. kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1955). Id. Kováts Ferenc fia. 1937-ben a szegedi orvoskaron szerezte meg orvosi oklevelét. Ezév őszétől a Szt. János Kórház női tüdőosztályán externista, 1938-tól segédorvos, 1940-től alorvos, 1947-től c. klinikai adjunktus. 1945-től a bp.-i egy.-en a gümőkór gyógyítása tárgykör magántanára. 1951-től az Orsz. Korányi Tbc-int. oszt. vez. főorvosa. 1978-ban ment nyugdíjba, utóbb az int. tud. tanácsadója. 1937-ben Hautville-ben és Párizsban, 1939-ben a római C. Forlanini Int.-ben, 1943-ban Svájcban, 1947–1948-ban Davosban, Párizsban és Rómában végzett tanulmányokat. Elsőként foglalkozott Mo.-on a Monaldi-féle kavernaszívással, az elsők között vezette be a Jacubeus-műtétet és a pleuritisek szívó kezelését. Nemzetközileg is elismert tüdő-röntgenatlasza 1953-ban jelent meg. Később a mellkasi légzés mozgásának geometriai ábrázolását dolgozta ki. Grafikáit, rézkarcait, fametszeteit, akvarellképeit több kiállításon is bemutatta. – Fm.: A gümős mellhártyalob (Bp., 1944); Röntgenanatomische Grundlagen der Lungenuntersuchungen (Zsebők Z.-al, 1953, magyarul: A tüdő röntgenanatómiája, Bp., 1959, franciául: 1955, oroszul: 1958, angolul: 1961, lengyelül: 1963) – Irod.: Naszlády A.: In memoriam dr. K. F. jr – Földes I.: Dr. K. F. jun. 1913–1997 (Medicina Thoracalis, 1997).
Kováts István (Kálló, 1888. jún. 22. – Bp., 1969. szept. 20.) orvos, nőorvos, c. egy. tanár. 1914-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1914–1918-ban katonaorvos, 1918–1919-ben a bp.-i I. női, 1919–1930-ban a pécsi női klinikán tanársegéd, 1928-ban magántanár, 1941-ben c. rk. tanár. 1936–1957-ben a pécsi Bábaképző igazgatója. Szülészeti műtéttannal, bábaképzéssel foglalkozott. – Irod.: K. I. (Orv. Hetil., 1969, 50. sz.).
Kováts Mihály (Korlát, 1762. júl. 7. – Mezőcsát, 1851. jún. 22.) orvos, az MTA lev. tagja (1932). 1791-ben a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1791–1975-ben Bécsben és Svájcban dolgozott. 1795–1849-ben Pesten gyakorló orvos. Mineralógiával, vegyészettel, törvényszéki orvostannal foglalkozott. Híve volt a nyelvújításnak, harcolt az orvosi szekták ellen. Az első magyar nyelvű kémiakönyv és törvényszéki orvostani munka szerzője. – Fm.: Chemia avagy a természet titka. F. A. Gren nyomán (I–IV. köt., Buda, 1807–1808); A hirtelen halál veszedelmeiben való segedelem (Pest, 1820, szerbül és szlovákul is); Értekezés a himlő kiirtásáról (Pest, 1822); Lexikon mineralogicum ennea. glottum (I–IV. rész, Pest, 1822); Medicina forensis (Pest, 1828); Antiorganon (Pest, 1830); Magyar Patika (1835) – Irod.: Magyary-Kossa Gy.: Magyar orvosi emlékek (I. köt., Bp., 1929); Szőkefalvy Nagy Z.: K. M. orvos, a magyar természettudományi ismeretterjesztés egyik úttörője (Orvostört. Közlem., 1959, 12. sz.).
Kováts Tibor György (Medgyesbodzás, 1919. jún. 22. – Szeged, 1990. dec. 6.) orvos, biológus, biokémikus, egy. tanár, az orvostud. doktora (1975). 1944-ben szerezte meg orvosi oklevelét a szegedi orvosi karon. 1945-től a szegedi kórélettani int. tanársegédje, 1950-ben laboratóriumi szakorvos, 1950-től a szegedi közeü. int. adjunktusa, 1957-től a gyógyszertani int. adjunktusa, 1965-től docens, 1970-től a sebészeti műtéttani int.-ben egy. tanár. Nemzetközi viszonylatban is jelentős eredményeket ért el az endotoxinok hatásmechanizmusa, farmakológiai, patofiziológiai és allergológiai vizsgálata során. – Fm.: Endotoxin fogékonyság és endotoxin túlérzékenység (Szeged, 1975); Endotoxion chronotolerance (Chronopharmacology, Oxford, 1979); Circadian Changes in Contact Hypersensitivity is CBA Mice to Dinitrochlorobenzene (társszerzőkkel, Toward Chronopharmacology, Oxford, 1982).
Köleséri Sámuel (Szendrő, 1663. nov. 18. – Nagyszeben, 1732. dec. 24.) orvos, természettudós. Franekerben filozófiából, Leidenben medicinából szerzett doktori oklevelet. 1688–1693-ban Teleki Mihály erdélyi kancellár, majd 1693-tól Erdély főorvosa. 1699-ben bányaügyi szemlélő, 1705-ben pénzügyi felügyelő. 1700-ban I. Lipót őt bízta meg Erdély nemesfémbányászatának újjászervezésével. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt császárpárti. 1713-ban tanácsos, 1727–1729-ben udvari tanácsos. 1731-ben letartóztatták. Háza Erdély szellemi központja volt, jelentős külföldi kapcsolatokkal rendelkezett. 1718-ban a Császári Tud. Akadémia, 1729-ben a londoni Királyi Társaság tagja lett. – Fm.: Disp. Mathem. Physica De Lumine (Leiden, 1681); Tract. brevis de Mediis (Solna, 1681); Auraria Romano-Dacica (Nagyszeben, 1717); Tanáts adás pestisről (Kolozsvár, 1719); Tibullus Corvinianus (Kolozsvár, 1727) – Irod.: Weszprémi István: Succincta medicorum... biographia (I. köt., Lipcse, 1744).
Környey István (Graz, 1901. júl. 29. – Bp., 1988. jún. 21.) orvos, ideg- és elmegyógyász, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1947, r. 1973). Orvosi oklevelét 1922-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg. 1923–1930-ban az I. sz. anatómiai int. munkatársa, 1930–1934-ben Magdeburgban ideggyógyászati tanulmányokat folytatott, 1934-től a szegedi Agykutató Int. neuropatológiai kut. int.-ben ösztöndíjas. 1936-ban az idegrendszer kórtana és kórszövettana magántanára, 1936–1938-ban Rockefeller-ösztöndíjas Bostonban, agysebészeti tanulmányokat folytatott. 1940-ben a kolozsvári orvosi karon az agysebészet ny. r. tanára, önálló agysebészeti osztályt vezetett 1945-ig. 1947-től a pécsi ideg- és elmeklinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1972-ben ment nyugdíjba. Része volt az önálló agysebészeti és gyermekneurológiai osztályok országos kiépítésében. Fő kutatási területe az öröklött ideg- és agybetegségek, az agyszöveti károsodások, az idegrendszer gyulladásos megbetegedései stb. Jeles neuropatológus volt. – Fm.: Symptomatologie des verlangerten Marks, der Brücke des Mittelhirns und des Sehhügels-Myelitis (Handbuch der Neurologie, V., VIII., Berlin, 1936); Histopathologie und klinische Symptomatologie der anoxisch-vasalen Hirnschädigungen (Bp., 1955); History of neurological science (Pécs, 1976); Neuropathologia (társszerzőkkel és szerk., Bp., 1987) – Irod.: Szentágothai J.: K. I. (M. Tud., 1988, 12. sz.); F. Seitelberger: Stefan K. (Almanach, Österreichische Akademia der Wissenschaften, 1991–1992) .
Körösy Kornél (Bp., 1879. dec. 2. – Bp., 1948. júl. 23.) orvos, élettani kutató, humángenetikus, egy. tanár. 1903-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1903-tól a bp.-i élettani int. munkatársa, 1911-ben az általános élettan magántanára, 1916-ban c. ny. rk. tanára, majd ny. r. tanára (1918–1920), majd az élettani int. vezetője. Fehérjekémiai és anyagcserevizsgálatokkal, biometriával, genetikával foglalkozott. – Fm.: Versuch einer Theorie der Gen-Koppelung (Leipzig, 1928) – Irod.: Győry T.: Az orvostudományi kar története 1770–1935 (Bp., 1936); K. K. (Bp.-i Orvosok L., 1948, 301. sz.); Czeizel E.: A humángenetika hazai úttörői (Orv. Hetil., 1974).
Köves János, 1910-ig Wetzl (Zirc, 1882. jan. 8. – Bp., 1977. okt. 31.) állatorvos, egy. tanár, az állatorvostud. doktora (1952). 1902-ben szerezte meg állatorvosi, 1904-ben doktori oklevelét a bp.-i Állatorv. Főisk.-án. 1902-től tanársegéd, Hutÿra Ferenc asszisztense a védőszérumok kutatásában. 1912-től a Phylaxia ig.-ja. 1924–1934-ben egy. magántanár a sertések fertőző betegségei tárgykörből, 1937-ben c. rk. tanár. 1924–1942-ben a M. Állatorv. Egyes. elnöke, 1940–1945-ben a MTA Állateü. Int. h. igazgatója. 1945 után nyugdíjasként szaktanácsadó volt az állateü. szervezésének kialakításánál. 1966-ban Hutÿra, 1974-ben Manninger-, 1975-ben Marek József-emlékérmet kapott. – Fm.: A sertéspestis megelőzése és leküzdése oltásokkal (Bp., 1928); A tetanusz elleni aktív immunizálás (Elek P.-lal, Szélyes L.-sal, Bp., 1951) – Irod.: Szent-Iványi M.: K. J. (M. Állatorv. L., 1978, 2. sz.).
Középessy László (Nagyvárad, 1908. febr. 11. – Gyula, 1969. nov. 14.) tüdőgyógyász. 1931-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1931–1940-ben a János Kórház, 1940–1945-ben a Nagyváradi Kórház tüdőosztályán dolgozott. 1945–1947-ben körorvos, 1947-től haláláig a Gyulai Áll. Kórház tüdőorvosa, 1951-től a Tüdőbeteg Int. igazgatója. Vitaminológiával, járványtannal, a gümőkóros betegek otthoni kezelésével foglalkozott. – Irod.: K. I. (Tuberkulózis, 1970, 1. sz.).
Krajstir Károly (Szomolnok, 1804. jan. 28. – Morrison, USA, 1860. máj. 7.) orvos. 1829-ben Pesten szerzett orvosdoktori, sebész- és szülészmesteri oklevelet, majd katonaorvosként csatlakozott az 1831. évi lengyel felkelés seregéhez. A vereség után Franciaországban a lengyel emigráció orvosa. 1837-ben áttelepült az Egyesült Államokba, Bostonban iskolát alapított, majd irodalmat tanított a virginiai egyetemen. 1848-ban haza akart térni, de már nem tudott bejutni Magyarországra. 1851-ben visszatért az Egyesült Államokba, New Yorkban élt. – Fm.: Dissertatio inauguralis medica de antrace et postula maligna quam, dum summos nadicine... (Buda, 1829) – Kapronczay K.: Magyar-lengyel orvosi kapcsolatok (Bp., 1993).
Kramár Jenő (Bp., 1895. szept. 21. – Boston, 1981.) orvos, gyermekgyógyász, egy. tanár. 1920-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1920-tól a pécsi gyermekklinika munkatársa, 1924–1925-ben Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban, 1927-től magántanár, 1929–1931-ben mb. tszv., 1931-ben a szegedi orvosi karon a gyermekgyógyászat rk. tanára, 1935–1944-ben ny. r. tanár. 1943–1944-ben az egy. rektora. 1945-ben az USA-ban telepedett le, 1950-től a nebraskai Creighton Egy.-en a gyermekgyógyászat tszv. egy. tanára. Több külföldi és amerikai akadémia, társaság, egyesület és nemzetközi szervezet r., lev., tb. tagja. A hipofízis-hormonok fiziológiával és patológiájával, a hajszálerek patológiájával, a vérzékenység mechanizmusával foglalkozott. – Fm.: Adatok a szamárköhögés klinikájához és bakteriológiájához (Orv. Hetil., 1924); A szegedi polymielitis-járvány tanulságai (Liszka I.-nel, Orv. Hetil., 1933); A csecsemők és gyermekek tüdőgyulladásáról immunitástani szempontból (Orvosképzés, 1933); Untersuchungen zur Pharmakologie und Pharmakodynamie des Kindesalters (Varga T.-ral, Blazsó S.-ral, Archiv für Kinderheilkunde, 1934, 1936); Zur Klinik des akuten Rheumatismus (Jahrbuch für Kinderheilkunde, 1937); Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (Csajághy M.-val, Miskolczy D.-vel, Bp., 1940); Adatok a vérhas chemotherapiájához (Orv. Hetil., 1942).
Kramer János György (Sopron, 1684. – Bécs, 1744.) orvos, botanikus. 1715–1718-ban katonaorvos Mo.-on, 1718-tól temesi főorvos. 1926–1930-ban a szász király orvosa Drezdában, 1734–1738-ban császári katonaorvos az osztrák–francia háborúban. 1738-tól Bécsben élt. Orvosi munkák mellett elsősorban flórakutatással foglalkozott. – Fm.: Tentamen botanicum (Drezda, 1728); Cognitiones et observationes de climate Hungarica (Bécs, 1739); Medicina castrensis (I–II. köt., Bécs, 1739); Medicina Chirurgica castrensis... (Nürnberg, 1740) – Irod.: Gombocz E.: A magyar botanika története (Bp., 1936).
Králik Géza (Bp., 1938. szept. 7. – Bp., 1976. aug. 15.) állatorvos. 1962-ben szerezte állatorvosi oklevelét a Állatorvostud.-i Egy.-en, 1963-ban a Kertészeti Kutató Int.-ben, 1963–1967-ben a Közp. Tej- és Húsvizsgálóban állatorvos, majd 1967-től a Főv. Állateü. Int., illetve ezen intézet állatkórházának az igazgatója. A gyakorlati munka mellett jeles népszerűsítő, rádióban, televízióban rendszeres műsora volt, ismeretterjesztő lapokban rendszeresen publikált. Autóbaleset áldozata lett. – Irod.: K. G. (Rádió és TV Újság, 1976, 35. sz.); Bernáth T.: K. G. (M. Állatorv. Lapja, 1967, 1. sz.).
Krámer Miklós (Bp., 1921. okt. 18. – Bp., 1963. aug. 1.) orvos, biokémikus, az orvostud. kandidátusa (1957). 1949-ben a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. Az orvosi vegytani int. munkatársa, 1950–1953-ban az MTA orvosi oszt. titkára, 1957–1958-ban ösztöndíjas Londonban. 1961–1963-ban az Orsz. Korányi Tbc-szananórium biokémiai lab.-nak a főorvosa. Biokémiával és molekuláris biológiával foglalkozott. – Fm.: Adatok a fehérjék bioszintézisének kérdéséhez (Bp., 1957); Molekuláris genetika (Bp., 1963) – Irod.: K. M. (MTA Biol. Oszt. Közl., 1964. VII. 1-2.).
Krepuska Géza (Pest, 1861. szept. 5. – Bp., 1949. okt. 15.) orvos, fülész, egy. tanár. 1884-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1884–1892-ben a bp.-i II. sz. anatómiai int.-ben tanársegéd, 1893-ban fülész és rendelőorvos a János, illetve az István Kórházban. 1892-ben a fülészet magántanára. 1911–1919-ben a Rókus Kórház főorvosa, 1913-ban c.ny. rk. tanár. 1919–1932-ben ny. r. tanár. Fülészeti műtéttannal, daganatos és gyulladásos fülészeti betegségek diagnosztikájával és terápiájával foglalkozott. – Fm.: Fülgyógyászat (Bp., 1936) – Irod.: Krepuska I.: K. G., a modern magyar fülgyógyászat megalapítója (Term. tud. Közl., 1961).
Kresz Géza (Pest, 1846. aug. 30. – Bp., 1901. ápr. 10.) orvos, a mentőszolgálat megszervezője. Kresz Géza hegedűművész apja. 1871-ben szerezte meg orvosi és szülésmesteri oklevelét a pesti orvosi karon, majd Bécsben folytatott tanulmányokat, 1873-ban sebészorvosi oklevelet is szerzett. Hazatérve a Bp. V. kerület orvosa, majd tiszti főorvosa lett. 1886–1887-ben kiállításokon mutatta be az élelmiszer-hamisítási eljárásokat és felszereléseket. 1887-ben megszervezte a Bp.-i Önkéntes Mentőegyesületet. Tisztiorvosi állásáról ekkor lemondott, minden erejét a mentőügynek szentelte. Ezévtől a bp.-i mentők igazgatója: megszervezte a mentést, a betegek, közöttük az elmebetegek int.-be szállítását, a részegek és epileptikusok ellátását, az elsősegélynyújtás oktatását. Létrehozta a Mentőmúzeumot, mentőkönyvtárat alapított. Utolsó törekvése a Fertőtlenítő Int. megalapítására irányult, amelyet a megújuló kolerajárványok tettek szükségessé. Emellett a MÁV-nál és a Fővárosi Villamosvasútnál is betöltött orvosi állást. Egészségügyi felvilágosítással is foglalkozott. A Mentők Lapja alapító szerk. Fontos szerepe volt a magyar torna és jégsport megszervezésében. – Fm.: Miként lehetne Budapest fővárosát jó, egészséges és megbízható tejjel és gyermektejjel ellátni? (Pest, 1883); A tuberculosis és annak pusztítása ellen való védekezés (Bp., 1884); Első segély rögtöni baleseteknél az orvos megérkezéséig (Bp., 1885); A mentés és elsősegély szervezése a fővárosban (Bp., 1885); A cholera és az ellene való védekezés (Bp., 1892); A mentők működése 1887–1896 (Bp., 1896) – Irod.: Felkai T.: K. G. (Orv. Hetil., 1971); Kapronczay K.: K. G. (Orv. Hetil., 1976, 29. sz.).
Krishaber Mór (Kula, 1833. – Párizs, 1883. ápr. 11.) orvos, gégész, egy. tanár. 1860-ban Bécsben szerzett orvosdoktori oklevelet, előbb Orosházán gyakorló orvos, majd Párizsban telepedett le. Főleg gégészettel, gégesebészettel foglalkozott. 1871-től a párizsi orvosi karon a gégészeti klinika vezetője, rk. tanár. A gégesebészet sokat köszönhet tevékenységének. Írásai francia folyóiratokban jelentek meg.
Krompecher István (Bp., 1905. ápr. 17. – Debrecen, 1983. aug. 19.) orvos, anatómus, egy. tanár, az MTA tagja (lev. 1948., r. 1973). 1929-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon, 1927-től az anatómiai int. munkatársa, 1937-ben magántanár, 1937–1938-ban a Heidelbergi Egy. orvosi karán vendégprofesszor, 1940–1944-ben a kolozsvári szövet- és fejlődéstani int. igazgatója, ny. r. tanár, 1945–1949-ben a marosvásárhelyi anatómiai és szövettani tanszék tszv. egy. tanára, 1949–1975-ben a DOTE I. sz. anatómiai int. igazgatója, tszv. egy. tanár. Elsősorban a kötőszöveteket, a csontosodási folyamatokat, a mucopolysaccharid anyagcserét vizsgálta. Felismerte a primer angiogén csontosodást. 150 tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Több egy. díszdoktora, tb., lev., r. tagja hazai és külf. társaságoknak (hallei Leopoldina, milánói Lombard Orvosi Akad., M. Anatómusok, Hisztológusok és Embriológusok Társ. stb.). – Fm.: Die Knochenbildung (Jéna, 1937); Kísérleti ízületképzés (Kolozsvár, 1943); Die Grundlagen der Eierschalentherapie (Jéna, 1958); Form und Funktion in der Biologie (Leipzig, 1966); Local tissue metabolism and the quality of the callus (Bp., 1967); Carbohydrate metabolism of tissues (László B. Máriával, Bp., 1983) – Irod.: Székely Gy.: Dr. K. I. (1905–1983) (Orv. Hetil., 1983, 42 sz.); Törő I.: K. I. (M. Tud., 1884); Dr. K. I. (összeáll.: Hadházy Cs., Debrecen, 1996).
Krompecher Ödön (Poprád, 1870. febr. 16. – Bp., 1926. aug. 26.) orvos, patológus, egy. tanár, az MTA lev. tagja (1914). 1894-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1894-től a II. sz. kórbonctani int. munkatársa, 1902-ben magántanár, 1910-től a kórszövettan és a bakteriológia c. ny. rk., 1912-től ny. rk., 1914-től ny. r. tanára, a II. sz. kórbonctani int. igazgatója. Leírta a róla elnevezett, a basalsejtekből kiinduló laphámrákot, jelentős sejtkutató, daganatos, gyulladásos és tuberkulózisos betegségekkel foglalkozott. – Fm.: Die mehrfache indirekte Kernteilung (Wiesbaden, 1895); Kristallisation, Fermentation, Zellen und Leben (Wiesbaden, 1907); Der Basalzellenkrebs (Jena, 1913) – Irod.: Réti E.: K. Ö. (Élővilág, 1964, 1. sz.); Regöly-Mérei Gy.: K. Ö. emlékezete (Orvosi Hetil., 1966, 49, sz.); Honti J.: K. Ö. (Híres m. orvosok, II. köt., Bp, 2001).
Kubányi Endre (Perlő, 1893. okt. 18. – Bp., 1983. aug.29.) orvos, sebész, egy. tanár, az orvostud. doktora (1959). 1918-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1918–1921-ben a bp.-i I. sz. sebészeti klinikán, 1922–1933-ban a II. sz. sebészeti klinikán, rövid ideig Pécsett klinikai tanársegéd. 1923-ban Rockefeller-ösztöndíjas az USA-ban. 1933–1938-ban a Madarász u.-i Kórház főorvosa. 1924-ben Pécsett, 1935-ben Bp.-en életre hívta az első vérátömlesztő és véradó központokat. 1938–1970-ben a Rókus Kórház főorvosa. Kutatási területe a Simmonds-féle betegség hipofízis-átültetéssel történő gyógyítása, az erről készített filmje 1947-ben nemzetközi díjat kapott. Ugyancsak jó eredményeket ért el a trigeminusneuralgia sebészi kezelése területén. 1929-ben Widder Ignác-díjat, 1969-ben Balassa-érmet kapott. – Fm.: Vérátömlesztés (Bp., 1926, németül is); A rákbetegségek korai felismerése (Bp., 1934); Trigeminusneuralgie (München, 1956); Transplantation von Mensch auf Mensch aus dem Lebendem und aus der Leiche (Bern, 1948); Az arteria carotis communis resectiója (Bp., 1958) – Irod.: Hüttl T.: K. E. (Orv. Hetil., 1983, 30. sz.).
Kubinyi Pál (Nádasd, 1870. márc. 20. – Bp., 1928. nov. 23.) orvos, szülész-nőgyógyász, egy. tanár. 1893-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1893-tól a II. sz. szülészeti klinikán működött, 1909-ben a szülészeti műtéttan magántanára, 1918–1926-ban a kolozsvári, majd a szegedi orvosi karon a szülészet ny. r. tanára, 1926–1928-ban a bp.-i I. sz. szülészeti klinika igazgatója. Nőgyógyászati műtéttannal foglalkozott. Megszervezte a női rákszűrést. – Fm.: A méhrák és gyógyítása klinikai tapasztalatok alapján (Bp., 1907) – Irod.: Tóth I.: K. P. (Orv. Hetil., 1928).
Kudász József (Mezőkövesd, 1904. júl. 10. – Bp., 1981. júl. 27.) orvos, sebész, szívsebész, egy. tanár, az orvostud. kandidátusa (1952). 1931-ben szerezte meg – majd Debrecenben honosította – orvosi oklevelét. 1933–1937-ben a pécsi kórbonctani int. tanársegédje, 1937–1950-ben Egerben, majd a Rókus Kórházban alorvos, később főorvos. 1950–1955-ben a pécsi II. sz. sebészeti klinika igazgatója, tszv. egy. tanár. 1955–1957-ben a bp.-i III. sz. sebészeti klinika, 1957–1975-ben a IV. sz. sebészeti (szívsebészeti) klinika igazgatója. Előbb gyermeksebész volt, de már ekkor foglalkozott szívsebészettel. A szív- és érsebészet területén úttörő jelentőségű tevékenységet fejtett ki. Elsőként végzett Mo.-on Blalock-műtétet, Swann-módszerrel aorta-feltárást. 1960-ban az ő csoportja hajtott végre elsőnek Mo.-on extracorporális perfúzióval végzett nyitott szívműtétet. Az érsebészet területén számos új módszert alkalmazott, de traumatológiával is eredményesen foglalkozott. Ő végezte Mo.-on az első combnyakszögelést. Jelentős oktatói tevékenységet fejtett ki. Tagja volt az Eü. Min. ETT-bizottságának, a hallei Leopoldina Term. tud. Akad.-nak, a M. Kardiológiai-, Sebészeti-, Mellkassebészeti Társ. vezetőségi tagja. A szív- és érsebészeti munkásságát összegző Operálható szívbetegségek (Kunos Istvánnal, Bp., 1965) c. könyve alapvető monográfia a hazai tudományos életben. – Fm.: Wiederherstellungschirurgie und Herz und Herzbeutel (Berlin, 1959) – Irod.: Szabó Z. – Pintér E.: K. J. (Orv. Hetil., 1981, 36. sz.); Kovács G.: Az extracorporalis perfuzió kialakulása és mai helyzete Magyarországon (Orv. Hetil., 2001).
Kukán Ferenc (Érsekújvár, 1898. okt. 6. – Szeged, 1971. márc. 3.) szemész, egy. tanár, kandidátus (1952). 1924-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924–1939-ben a pécsi szemklinika tanársegédje, 1928–1938-ban a bécsi I. sz. szemklinikán ösztöndíjas. 1936-ban magántanár, 1939–1950-ben bajai szemész főorvos, 1950–1969-ben a szegedi szemklinika igazgatója, ny. r. tanár, több alkalommal dékán. 1956–1964-ben a M. Szemész Társ. elnöke. Műtéttannal, a szem folyadékcseréjével, vérkeringésével és nyomásának mérésével foglalkozott. A szemfenéki érrendszer keringésének vizsgálatára megalkotta a később róla elnevezett K.-féle opthalmodynamometer nevű műszert. A nemzetközi szakirod.-ban is az ő nevével jelölnek két általa kifejlesztett műtéti eljárást, az „Imre-K.-féle episcleralis varrat”-ot és a cyclodialisis minor műtétet. – Fm.: Szemészet (Boros B.-val, Kettessy A.-ral, Bp., 1962) – Irod.: Nónay T.: In memoriam dr. K. F. (Szemészet, 1972).
Kukuljevič József (Bp., 1873 – Cserszegtomaj, 1944. nov. 5.) állatorvos, főiskolai tanár. 1894-ben a bp.-i Állatorv. Főiskolán szerezte meg állatorvosi oklevelét. 1894–1914-ben a Főv. Állategészségügyi Laboratórium vezetője. Az I. vh. alatt katonaorvos, 1919–1935-ben a keszthelyi gazd. akadémián az állattenyésztés r. tanára. 1905–1934-ben az Állatvédelem c. lap szerkesztője. A modern állatvédelem úttörője. – Fm.: Vezérfonal a húsvizsgálatokhoz (Bp., 1899); Az állatvédelemről (Kőszeg, é. n.); Magyarország állatvédelmének története, fejlődése, jelenlegi állapota (Bp., 1906); Általános állattenyésztéstan (Keszthely, 1922); Állategészségtan és járványtan (Bp., 1929) – Irod.: K. J. (A keszthelyi Georgikon története, Bp., 1954); Knézy J.: K. J. (M. Agrártört. Életrajzok, II. köt., Bp., 1988).
Kulcsár István (Bp., 1901. szept. 19. – Tel-Aviv, 1986. jún. 12.) orvos, pszichiáter, individualpszichológus. 1925-ben a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1938-ban az újpesti szülőotthonban, 1938–1944-ben az Új Szent János Kórház idegosztályán dolgozott. 1944-ben deportálták, 1945–1948-ban a DEGOB kórházának főorvosa, 1948–1950-ben rendelőintézeti főorvos. 1950-ben kivándorolt Izraelbe, 1951–1958-ban az akkori áll. elmekórház igazgatója, a Tel-avivi egy. pszichiáter professzora 1960–1974-ben. Fiatal korától individualpszichológiával, analízissel foglalkozott. Több könyve és tanulmánya jelent meg. 1934–1936-ban az Emberismeret c. folyóiratot szerkesztette. A. Eichmann perében ő végezte el (1961) a pszichológiai vizsgálatot. – Fm.: Bevezetés az individualpszichológiába (Bp., 1932); Zsidó gyónás (Bp., 1990) – Irod.: Harmat P.: Freud, Ferenczi és a magyar pszichoanalizis (Bern, 1986); Szondi L.: Káin a törvényszegő (Bp., 1987).
Kulin László (Zilah, 1901. – Bp., 1989. júl. 24.) orvos, gyermekorvos, egy. tanár, az orvostud. doktora (1962), Kossuth-díjas (1953). 1926-ban szerezte meg orvosi oklevelét a debreceni orvosi karon. 1924–1925-ben uo. a gyermekklinikán tanársegéd, 1925–1936-ban adjunktus, 1937-től a gyermekkori betegségek diagnosztikája és szemiotikája c. tárgykör magántanára, 1939–1949-ben az Áll. Gyermekmenhely főorvosa, 1945-ben rk. tanár, 1949–1972-ben a gyermekklinika ny. r. tanára, tszv. egy. tanár. Több alkalommal dékán és rektor. Vezetése alatt a gyermekklinika modern osztályfelosztású intézménnyé vált. Modell értékű járóbeteg-rendelést és -ellátást alakított ki. Előbb a gyermekkori anyagcsere-megbetegedésekkel, később a skarláttal és a csecsemőkori atrofiával foglalkozott. Nevéhez fűződik az atrófia pathomechanizmusa, illetve az adaptációs szindróma és a klímaterápia felfedezése. Ez utóbbiért Kossuth-díjat kapott. A Gyermekgyógyászat és az Acta Pediatrica Hung. szerkesztője, több hazai és külföldi társ. tagja, a M. Gyermekorvos Társ. díszelnöke volt. – Fm.: A csecsemőkori sorvadás pathogenezise és therapiája (Bp., 1953); A súlyosan leromlott atrophiás és dekomponált csecsemőszervezet... (Debrecen, 1985); A csecsemőkori sorvadás új szemlélete (H., k., n.); Thermoregulation of the vital processes in severe infantile malnutrition (Debrecen, 1987) – Irod.: Emlékkönyv K. L., a Debreceni Orvostud. Egy. Gyermekklinikájának igazgatója 10 éves professzori jubileuma alkalmából (Debrecen, 1959).
Kulitzy Géza (Bazin, 1901. szept. 25. – Bp., 1972. okt. 9.) orvos, nőorvos, urológus. 1926-ban a bp.-i orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1927–1942-ben a szegedi női klinika tanársegéde, 1942–1972-ben a Róbert Károly krt.-i Kórház főorvosa. 1948-ban magántanár. 1931-ben Franciaországban, 1932-benés 1934-ben Németországban volt ösztöndíjas. Nőgyógyászati urológiával foglalkozott. – Irod.: K. G. (Szegedi Egy.-i Almanach 1921-1970, Szeged, 1971).
Kulka Frigyes (Ipolyság, 1925. jan. 31. – Bp., 1989. szept. 23.) orvos, sebész, tüdőgyógyász, egy. tanár. 1950-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1950–1959-ben az Orsz. Korányi Tbc-szanatórium tüdősebészeti osztályán előbb ált. sebész, majd tüdő- és mellkassebész. 1951–1953-ban, majd 1955–1956-ban Koreában a M. Kórházban dolgozott főorvosként. 1959–1978-ban a SZOTE I. sz. sebészeti klinikájának az igazgatója, tszv. egy. tanár. 1978–1989-ban az OTKI sebészeti klinikájának az igazgatója. Több alkalommal volt tanulmányúton Európa különböző egyetemein és az USA-ban. Tud. tevékenysége elsősorban a daganatos mellkasi sebészetre terjedt ki. A posztoperatív tüdőszövődmények patofiziológiája terén is jelentős eredményeket ért el. Elnöke volt a M. és az Európai Sebésztársaságnak, a Nemzetközi Sebészeti Kollégiumban delegátus volt. Elnöke volt az ETT Orvostechnikai Bizottságának, az Orsz. Sebészeti Kollégiumnak. Szerkesztője volt Az orvostudomány aktuális problémái c. sorozatnak. Mintegy 170 közleménye jelent meg. – Fm.: A pleura szerepe és jelentősége a tüdőtuberculosis excisios sebészi kezelésében (Bp., 1959); Az emphysema általános és mellkassebészeti vonatkozásai (Bp., 1972); A mellkas és tüdő sebészete (Szeged, 1992) – Irod.: Mihóczy L.: In memoriam prof. der. K. F. (Medicina Thoracalis, 1989); Kiss. J.: In memoriam K. F. (M. Sebészet, 1990).
Kun Ferenc (Gyetva, 1892. máj. 15. – Bp., 1976. okt. 17.) gyógyszerész. 1913-ban bp.-i orvosi karon szerezte meg gyógyszerészi oklevelét. Az I. vh. alatt katonagyógyszerész, a két vh. között fővárosi gyógyszertárakban dolgozott. A II. vh. idején munkaszolgálatos, majd 1967-ig a Főv. Gyógyszertári Közp. gyógyszertárvezetője, változó munkahelyeken. 1948–1962-ben a M. Gyógyszerész Társ. elnöke, majd a bp.-i szervezet elnöke, a Gyógyszerészet c. folyóirat szerk. bizottsági tagja, a V. és VI. Gyógyszerkönyv egyik szerkesztője. – Irod.: Láng B.: K. F. (Gyógyszerészet, 1977, 21. sz.).
Kun Lajos (Mezőtúr, 1904. júl. 10. – Bp., 1967. jan. 3.) orvos, egy. tanár, az orvostud. kandidátus (1952). 1930-ban a pécsi orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1926–1931-ben a pécsi Közegészségtani Int.-ben, 1931–1935-ben az OKI pécsi fiókállomásán dolgozott. 1935–1936-ban pécsi járási tiszti főorvos, 1936–1939-ben uo. körzeti orvos. 1937-ben magántanár, 1939–1942-ben Ungváron az OKI kirendeltségének a vezetője, 1942–1947-ben uo. az oltóanyagtermelési részleget vezette. 1947-ben hazatért. 1947–1948-ban az OKI szerológiai labor. vezetője, 1948–1951-ben uo. a járványtani labor. vezetője. 1951–1961-ben a pécsi orvosi karon a közegészségtan ny. r. tanára. 1953–1956-ban dékán, elsősorban környezeti higiéniával, település-egészségüggyel, az influenza-vírussal, a kiütéses tífusz elleni szérum kutatásával foglalkozott. – Fm.: Egy baranyai falu (Komló) földműves és bányász népének szociális hygiénéje (Bp., 1937); A járványtan módszerei a gyakorlatban (Bp., 1940); Az üzemi morbiditás és a munkakörülmények kapcsolata (Kőhegyi I.-vel, Mérő E.-vel, Bp., 1960); Négy Baranya megyei község településegészségügyi és morbiditási viszonyainak vizsgálata (Bp., 1961) – Irod.: Páter J.: K. L. (Egészségtud., 1967, 3. sz.).
Kun Tamás (Felsőnyárád, 1815. febr. 23. – Miskolc, 1894. jan. 6.) orvos. Előbb teológus és jogász, majd 1843-ban a pesti orvosi karon szerezte meg orvosi oklevelét. 1846-tól Miskolc és Borsod vm. főorvosa. 1849-ben a Belügymin. eü. osztályán tanácsos, 1850–1861-ben magánorvos, 1861-től ismét Borsod vm.-i főorvosa. 1844-ben megszervezte Borsod vm. Orvosegyesületét. 1872-ben vm.-i törvényszéki orvos. Egészségügyi szervezéssel foglalkozott, részt vett több közeü.-i törvény megszerkesztésében. – Fm.: Orvostudori értekezés. A homoeopathia mint áltan vázlatokban (Pest, 1843); A megyei főorvos tiszti köre (Miskolc, 1863); Mo. közegészségügyi és orvosi ügyeinek rendezése (Pest, 1863); Mo. közegészségügyi közigazgatásáról (Miskolc, Bp., 1890) – Irod.: Kapronczay K.: A magyar orvosi társaságok története (Orv. Hetil., 1979, 40. sz.).
Kuncz Andor (Arad, 1890 – Bp., 1974. okt. 10.) orvos, szülész-nőgyógyász. Kuncz Aladár és Ödön öccse. Oklevelét 1916-ban a kolozsvári egy.-en szerezte meg. 1916-tól a kolozsvári egy. szülészeti klinikáján, 1926-tól a szegedi egy.-en, 1929-től az egy. szülészeti klinikáján dolgozott. Itt lett magántanár, majd rk. tanár, 1930-tól a miskolci kórház szülészeti osztályát és a bábaképzőt vezette, 1940-ben egészségügyi tanácsos, 1940-től a MÁV Kórház rendelőintézetének nőgyógyász orvosa. Fő érdeklődési köre a női vérzések diagnosztikai jelentősége, a méh kóros helyzetváltozásai, a szűk medencés szülések, a méhnyaktágító eljárások, illetve az életkor és az első szülések kapcsolata, a méhen kívüli terhesség, a császármetszés utáni megbetegedések, korszerű terhesgondozás és tanácsadás. Mintegy 25 közleménye jelent meg. – Fm.: Szülészeti és nőgyógyászati propedeutika (Szeged, 1930).
Kunszt János (Zólyombrézó, 1892. jún. 26. – Bp., 1960. aug.) orvos, fotóművész. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1919–1936-ban a Gellért fürdő kórházának az orvosa, 1939–1960-ban a Rudas fürdő orvosa, 1950–1954-ben az Újpesti Rendelőint. reumatológus főorvosa. Jeles fotóművész, híresek a romba dőlt Budapestről készített felvételei. – Fm.: Fürdősök kézikönyve (Bp., 1935); Magyarország ásványvizei, fürdői és üdülőtelepei (Bp., 1931); Gyakorlati balneológia (Bp., 1936); Színes fényképezés (Bp., 1942); Magyarország fürdőinek, ásványvizeinek és üdülőhelyeinek ismertetése (Frank M.-sal, Rausch Z.-al, Bp., 1947); A Rudas fürdő monográfiája (Bp., 1947) – Irod.: K. J. (M. Balneológia, 1960, 8. sz.).
Kunvári Bella (Bp., 1895. – Bp., 1979. ápr. 19.) orvos, fogorvos. 1919-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1924-ben a Bp.-i stomatológiai klinikán fogorvosi képesítést szerzett. Előbb magángyakorlatot folytatott, majd gyermek- és iskolafogászati rendelőkben tevékenykedett, 1950–1960-ban a bp.-i Fogszabályozó Int. főorvosa. Elsősorban fogszabályozással és maxillo-faciális rendellenességekkel foglalkozott. Közleményei hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Jeles műgyűjtő, gyűjteményét 1968-ban a Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozta. József Attila szűkebb baráti köréhez tartozott. – Irod.: K. B. (Fogorvosi Szle, 1979, 5. sz.).
Kurimay Pál József (Mezőkövesd, 1915. júl. 19. – Bp., 1973. nov. 24.) orvos, katonaorvos, sebész. 1943-ban szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1943–1950-ben az Uzsoki u.-i Kórházban sebész, 1950-től katonaorvos, az MN Közp. Kórházában sebész-traumatológus, 1970-től alezredes-főorvos. Elsősorban tábori sebészettel foglalkozott.– Irod.: K. P. J. (Honvédorvos, 1974, 3. sz.).
Kuzmik Pál (Eperjes, 1864. jún. 22. – Bp., 1925. dec. 19.) orvos, sebész, egy. tanár. 1889-ben szerezte meg orvosi oklevelét a bp.-i orvosi karon. 1889–1908-ban a sebészeti klinikán működött, 1898-ban a sebészeti műtéttan mb. tanára, 1905-ben c. rk. tanár. 1908–1914-ben a János Kórház főorvosa, 1909-ben ny. rk. tanár. 1914–1925-ig ny. r. tanár, a bp.-i II. sz. sebészeti klinika igazgatója. Sebészeti műtéttannal, traumatológiával, daganatos betegségek sebészetével foglalkozott. Cikkei a M. Orvosi Arch.-ban és az Orv. Hetil.-ban jelentek meg – Fm.: A bélvarratok bírálata (Bp., 1897); A traumatikus törések és ficzamodások alapvonalai és atlasza (H. Helferich után ford., Bp., 1898) – Irod.: Kapronczay K.: K. P. (Orv. Hetil., 1975, 50. sz.); Back F.: Egy elfeledett sebész: K. P. (Orv. Hetil, 1990).