Ugrás a tartalomhoz

Magyarország virágos növényei

Wagner János, Hoffmann Károly (2006)

Arcanum Adatbázis Kft.

XXII. osztály: Kétlakiak. Dioecia.

XXII. osztály: Kétlakiak. Dioecia.

A virágban vagy csak porzó, vagy csak termő van; a porzós virágok az egyik, a termő virágok a másik növényen vannak.

1. rend: Egyporzósak. Monandria.

A porzók száma egy.

E rendbe sorolható: Asparagus (VI. o. 1. r.), Ephedra (XXII. o. 12. r.), Fraxinus (II. o. 1. r.), Lemna (II. o. 1. r.), Salix purpurea (XXII. o. 2. r.), Juniperus, Taxus (XXII. o. 5. r.).

2. rend: Kétporzósak. Diandria.

A porzók száma kettő, szabadok.

A) A barkák a hosszú ágakon oldalt fejlődnek.

a) A barka murva-pikkelyei egészen egyszinüek. A levelek többnyire lándsásak.

Babér fűz.

Salix pentandra L. – (Keserűfűz, öthímes fűz. – Term. rend.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 2–10 m. Ágai fölfelé állók. Levelei tojásdad-kerülékesek, kopaszok, mirigyesen fűrészesek és vastagabbak, fényesebbek mint a legtöbb más fűzé; pálhái tojáskerekek, egyenesek. Porzóinak száma rendesen 5, de lehet 6–12 is; portokjai aranysárgák, elporzás után sárgás-barnák. A magháza zöld, bibéje sárga. Tenyészik nedves erdőkben, tőzeges lápok szélén, folyók partján, hazánk északi részében. Egyebütt szórványosan fordúl elő és inkább csak ültetve található. Fája fonásra alkalmas. 5–6.

Babér fűz.

Csörege fűz.

Salix fragilis L. – (Törékeny fűz. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – 61. t. 3. k. Fa. 10–15 m. Ágai eleinte szürkesárgák, később világoszöldek, nagyon törékenyek. Levelei hosszúkás-lándsásak; zöldek és kopaszok, csak fiatal korukban gyengén selymesek. Pálhái félig szívalakúak. A porzók száma rendszerint 2, de lehet 3–4 is; portokjai szép sárgák, elporzás után barna szinűek. A termő virágban a magház elülső és hátulsó oldalán van egy-egy mézfejtő mirigy és a magház 2–3-szor akkora mint a hátulsó mirigye; a magház zöld, kopasz. Terem árkok, vízerek, folyók és holt ágai mentén, az egész országban. 4–5.

Fehér fűz.

Salix alba L. – (Ezüstös v. ezüstszinlevelű fűz. – Term. rend.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 20–25 m. Fiatal hajtásai szürkésfehérek. Hosszúkás lándsás levelei fehér selymesek vagy szürkék és aprón fűrészesek. Pálhái lándsásak. Porzóinak száma 2; portokjai szép sárgák. A termő virágban csak egy mézfejtő mirigy van, még pedig a magház hátsó oldalán; e mirigy hosszabb mint a zöld magház kocsánya. Terem vizenyős réteken, folyók mentén, árkok szélén, az egész országban. Ágai fonásra alkalmasak. 4–5.

Fehér fűz.

Mandolalevelű fűz.

Salix triandra L. – (Háromporzós fűz. – Salix amygdalina L. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. Fa. 2–8 m. Az idős törzs kérge cserepes. Levelei a mandolafáéra emlékeztetnek; kopaszok és mirigyesen fűrészesek. Barkái lazavirágúak. Porzóinak száma három; portokjai sárgák. A porzós virágban két, a termő virágban 1 mézfejtő van; a magház kocsánya 2–4-szer olyan hosszú mint a mézfejtő; magháza kopasz, zöld. Tenyészik árkok, vízerek szélén, az egész országban. Ágai törékenyek, de tősarjai fonásra alkalmasak. 4–5.

Mandulalevelű fűz.

Szomorú fűz.

Salix babylonica L. – (Árva-fűz, babiloniai, bánatos fűz; búfa. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 8–10 m. Vékony, igen hosszú ágai a terebélyes koronából a földig csüngenek. Levelei hosszúkás lándsásak, hosszan kihegyezettek, élesen fűrészesek; felső lapjokon világoszöldek, fonákukon hamvasak és egészben kopaszok. A bánat jele, ezért többnyire temetőkbe, de parkokba is ültetik. Valamennyi állítólag POPE, angol költő, kosarába font vesszőből származik; ezért minden európai fának tulajdonképen termő barkájúnak kellene lenni. Hazája bizonytalan. Babiloniában nem terem. Hazánkban a tőalak porzós példányai is teremnek, de ritkán. Kivételesen van azonban olyan fa is, melyen egy-egy barkán porzós és termős virágok találhatók. Nálánál sokkal gyakoribbak nálunk a S. alba L. és S. palustris Host. keverékfajai, melyek porzós és termő barkával találhatók általában és szintén »bánatosak«. 3–5.

b) A barkák murva-pikkelyei csúcsúkon más színűek. A levelek többnyire kerülékesek.

α) Legalább egy méter magas cserjék, többnyire fák.

Csigolya fűz.

Salix purpurea L. – (Term. rend.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. Fa. 1–6 m. Vesszős hajtásai egyenesek, sárgák vagy pirosak. Levelei visszás-tojásalakúak, lándsásak; szinűkön zöldek és kopaszok, fonákukon fehéresek. Szárításkor az érhálózat erősen kitünik. A porzószálak össze vannak nőve; a portokok pirosak, elvirítás után feketék. A termő magháza ülő, fehér pelyhű; a bibe rendesen ülő, zöldes fehér. Terem patakok szélén, árkok mentén az egész országban. 3–4.

Vízpartok kötésére alkalmas. Vékony hajlékony vesszői finomabb fonásmunkákra használhatók.

Csigolya fűz.

Kötő fűz.

Salix viminalis L. – (Kender-, korcs-, rekettye-, serevény-, vessző-fűz, kosár-fűz. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 1–4 m. Sűrűn leveles ágai veszszősek. Levelei 8–10 cm. hosszúak, keskenyek és csaknem végig egyformán szélesek; szinök sötétzöld, visszájok szürkés, selymes. Pálhái a levélnyélnél rövidebbek, keskeny lándsásak. Barkája selyemszerű, molyhos; porzója 2, szabad, kopasz; portokja sárga, később barnás. Magháza pelyhes. Bibeszála és bibéje aránylag hosszú, az utóbbi fonalszerű és néha egészen hasadt, sárga. Terem vízerek, folyók partján szórványosan az egész országban, de legtöbb helyt ültetve. 3–4.

Fonásra kiválóan alkalmas, azért ültetik.

Kötő fűz.

Hamvas fűz.

Salix cinerea L. – (Rekettyefűz. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. Fa. 2–5 m. Ágai szürkék, még egy éves korukban is molyhosak. Levelei visszás-tojásalakúak vagy tojásdad-lándsásak, kihegyezettek, alapjok pedig ékalakú; szélök ép vagy apró fogacskás; felső lapjok rövid pehelyszőröktől szürkés, viszszájok ritkásan molyhos. Pálhái levélszerűek, félvesealakúak. Barkája ülő; murvái félig feketék, gyapjasok. Két porzója szabad, tövén szőrös; portokja sárga, vagy vöröses, később barnás. A magház kocsánya 4-szer olyan hosszú mint a mézfejtő, szürkén gyapjas. Hazánk legközönségesebb fűzfája. Az Alföld vízerei mentén helyenként az egyedüli cserje és a legtöbb helyt ennek a barkáit szentelik virágvasárnapkor. 3–4.

Kecske fűz.

Salix caprea L. – (Cziczamacza, hegyifűz, pálma-fűz, leányfűz, pimpófa, reketytye, rakotya fűz, barkafa. – Term. rend.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. Fa. 1–10 m. Fiatal hajtásai kissé pelyhesek, de egy esztendős ágacskái mindig kopaszok. Levelei tojásdad hoszszúkásak, hegyök gyakran visszagyűrt; lemezök bodrosan csipkés, felső lapjok sötétzöld, csaknem kopasz, visszájuk kékes-zöld és molyhos. Fél vesealakú pálhái szélesek; gyorsan lehullók. Porzós barkája a hosszan elálló sárga portokú két porzótól igen vaskos. Az ezüstös molyhú magház kocsánya ötször olyan hosszú mint a mézfejtő. Tenyészik erdőkben, gyepűkben, hazánk minden hegyvidékén. Az Alföld lapályairól alighanem tévedésből van említve. 3–4.

A méhek nagyon szeretik. Barkáját virágvasárnapkor szentelik.

Kecske fűz.

Füles fűz.

Salix aurita L. – (Zsálya fűz. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 1–1·5 m. Fiatal ágai vékonyak, szürkék, bársonyosak, az egy évesek kopaszok, vörösbarnák. Levelei kisebbszerűek, visszás-tojásalakúak; alapjuk tompán ékalakú, csúcsuk igen röviden hegyezett; szélök ép, vagy, különösen fiatal hajtásokon, fodros és bevagdaltan fogas; felső lapjok sötétzöld ránczos, visszájok kékes-szürke molyhos és sárga erezete kiáll. Félszívalakú pálhái sokáig megmaradnak. Porzója 2; portokja sárga. Magháza molyhos, bibéje csaknem ül. Tenyészik erdőkben, hazánk hegyvidékén még pedig inkább északon. 4–5.

Füles fűz.

Hegyi fűz.

Salix silesiaca Willd. – (Sziléziai fűz. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 1–3 m. Levele nagyobb, széles tojásalakú, hullámosan fűrészes, röviden hegyezett, felül sötétzöld, fényes, visszája fiatalon molyhos, de lekopaszodó, halványabb kékes-zöld, nagyon kiálló erekkel. Pálhái vese-szivalakúak. Barkájának a tövén csak 2–3 murva fejlődik. A két porzótokja eleinte vörhenyes, később czitromszin-sárga, elporzás után fekete. Magházának kocsánya 3–4-szer akkora mint mézfejtője. Terem erdőkben a Kárpátok magasabb hegyvidékein, kivált északnyugaton, hol 1000–1200 méter magasságban helyenként egymaga alkot sűrű gyepűket. 4–6.

β) Egy méternél jóval kisebb cserjék.

Rozmaring fűz.

Salix rosmarinifolia L. – (Nyúlvessző. – Salix angustifolia Wulf. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 26–60 cm. Terebélyes kis cserje. Kérge fekete-barna. Levelei keskeny-lándsásak, 1–3 cm. hosszúak és 2–4 mm. szélesek. Visszájok fényes, fehér selymes. Porzós barkái gömbölyűek, sárgák, vagy pirosasak; a termő barkák végre hengeresek, sűrűn selymesek. Termő virágainak kocsánya még egyszer olyan hosszú mint a mézfejtő. Terem szórványosan az egész országban, de főleg az Alföld homokpusztáin vízállásos helyek körül és lápokban. Alföldünk jellemző és érdekes kis cserjéje. 3–4.

Prémes fűz.

Salix Jacquiniana Willd. – (Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 5–25 cm. Szára lecsepült. Fiatal ágai pelyhesek, később lekopaszodók. Levelei kerülékesek, széles visszás-tojásalakúak, hirtelen hegyesedők, épek, előbb bőven, később gyéren szőrösek. Barkapikkelyei bíborszinűek. Magháza legfeljebb fiatal korában kissé szőrös. Terem árnyas, kissé nedves helyeken, hazánk havasain. 6–7.

B) A barkák az ágak végén fejlődnek. Apró havasi cserjék.

Reczés fűz.

Salix reticulata L. – (Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 10–25 cm. Kis törzse lecsepült, igen ágas. Levelei kerekdedek, vagy visszás-tojásalakúak, épek; 1·5–2 cm. hoszszúak, ugyanolyan szélesek, kopaszok; szélök visszagöngyölt; fonákuk érhálózata erősen kiemelkedő. Terem havasainkon, nedves helyeken az örök hó határán. 7–8.

Reczés fűz.

Csorba fűz.

Salix retusu L. – (Salix Kitaibeliana Willd. – Term. r:: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Cserje. 8–25 cm. Szára lecsepült, alig felemelkedő. Levele visszás tojásdad, gyakran kissé kicsipett; de lehet hosszúkás is és akkor alapja rendesen ékformán keskenyedik. Mindkét lapján élénk zöld; ép, vagy tövén mirigyesen pillás. Barkája laza virágú, rövid kocsányú. Terem hazánk havasainak törmelékes, füves helyein. 6–7.

Más honi fajok: S. appendiculata Vill. (grandifolia Sér.), – arbuscula L.,bicolor Ehrh.,daphnoides Vill.,glabra Scop., – hastata L.,helvetica Vill.,herbacea L.,incana Schrk.,Lapponum L.,Myrsinites L.,myrtilloides L.,nigricans Sm. és tömérdek keverékfaj, ilyenek: S. alopecuroides Tsch. (triandra × fragilis), – erythroclados Simk. (alba × triandra), – excelsior Host (fragilis × alba), – fagifolia W. et K. (caprea × silesiaca), – hircina J. Kern. (incana × cinerea), – hungarica Borb. (rosmarinifolia × caprea),- irreflexa Borb. (cinerea × rosmarinifolia), – lanceolata Sm (alba × triandra), – lutescens Kern. (cinerea × aurita), – oligotricha Simk. (babylonica × excelsior), – (purpurea × rosmarinifolia), – rákosina Borb. (subcinerea × purpurea), – Reichardtii Kern. (cinerea × caprea), – rubens Schrk. (alba × fragilis), – rubra Huds. (viminalis × purpurea), – sepulcralis Simk. (alba × babylonica), – Siegersi Anders. (silesiaca × purpurea) stb.

E rendbe sorolható: Ephedra (XXII. o. 12. r.), Fraxinus (II. o. 1. r.), Juniperus (XXII. o. 5. r.), Lemna (II. o. 1. r.), Taxus (XXII. o. 5. r.).

3. rend: Háromporzósak. Triandria.

A porzók száma három, szabadok.

Fekete mámorka.

Empetrum nigrum L. – (Bábaszőlő, tőzegbogyó, varjúbugyó, fekete sziklafű. – Term. r.: Mámorkafélék. Empetraceae.) – Cserje. 30–50 cm. Törzse lecsepült. Örökzöld, látszólag tűalakú levelei sűrűn állanak, visszagöngyölt szélük közt fehér csíkkal. Kocsánytalan apró virágai halványpirosak. Termései borsónagyságúak, feketék. Tenyészik tőzeges lápokban, de sziklákon is, összes havasainkon 4–5.

Fekete mámorka.

Szúrós csudabogyó.

Ruscus aculeatus L. – (Bajfű, bájfű, egértövis, spárgatövis, királyseprő, olasz kóró, olasz pézsma, pera vagy péra, torokfű. – Term. r.: Liliomfélék. Liliaceae.) – Cserje. 30–60 cm. Igen ágas, örökzöld cserje; lomblevele helyett kis apró barnás, hártyás pikkelylevélke fejlődik, melynek hónaljában állnak tojásdad levélformáju, zöld ágacskái (phyllocladium); ezek kemények és hosszú hegygyel szúrósak; középtájukon a középér felett kis hártyás levélke, a murva hónaljában fejlődik egy-két apró virága. A három porzószál össze van nőve egymással. Termése piros, egymagvú jókora bogyó. Tenyészik a hegyvidék erdeiben, még pedig több helyt túl a Dunán, továbbá Bihar-, Arad-, Temes-, Krassó-Szörény- és Hunyad vármegyében. 4–5.

Szúrós csudabogyó.

Nyelves csodabogyó.

Ruscus Hypoglossum L. – (Csapfű, diadalmas fű, földi borostyánfű, lónyelvű fű, nyakcsapja, nyelves fű, a többit lásd az előbbinél. – Term. r.: Liliomfélék. Liliaceae.) – Cserje. 50–80 cm. Levélszerű ágacskái bőrneműek, nagyobbak, mindkét végükön kihegyezettek, de nem szúrósak. A hártyás fűnemű zöld és nagyobb murva hónaljában, több virága fejlődik. Tenyészik erdőkben túl a Dunán, Pozsony-, Temes- és Krassó-Szörény vármegyékben. 4–5.

Közönséges füge.

Ficus Carica L. – (Fige, káriai füge. – Term. r.: Eperfafélék. Moraccae.) – Cserje. 1–1·5 m. (nálunk). Levelei nagyok, vaskosak, ujjasan három-ötkaréjúak; visszájok puhaszőrű, megsebesítve fehér tejnedv serked belőlük és az ágaiból is. Körtealakú, úgynevezett serlegvirágzatai a levelek hónaljában fejlődnek és e virágzat később meghúsosodó, édes vaczka belső üregében képződnek porzós, vagy termős virágai. Dél-Ázsiából származó cserje, melyet hozzánk a törökök hoztak és a budapesti Gellért-hegyen és a herkulesfürdői, orsovai hegyeken a törökök emlékeképen ma is tenyészik. Hazánk déli felében sok helyt ültetik, télen azonban be kell fedni, különben elfagy a fája és gyümölcsét sem érleli meg minden esztendőben. 7–9.

E rendbe sorolható még: Negundo (XXII. o. 4. r.), Carex (XXI. o. 3. r.), Elodea (III. o. 3. r.), Oxyria (VI. o. 2. r.), Rumex (VI. o. 3. r.) Salix (XXII. o. 2. r.), Urtica (XXI. o. 4. r.), Valeriana dioica és tripteris (III. o. 1. r.).

4. rend: Négyporzósak. Tetrandria.

A porzók száma négy, szabadok.

Kőrislevelű juhar.

Negundo aceroides Mönch. – (Atorna, atorna gonda, atorna juhar, kőris-, török- vagy zöld juhar. – Acer Negundo, L., Negundo fraxinifolia Nutt. – Term. r.: Juharfélék. Aceraceae.) – Fa. 8–10 m. Fiatal ágai zöldek. Keresztben átellenesen álló szárnyas levelei 3–5-levélkéjűek; a levélkék tojásdad lándsásak, a végső néha karéjos; durván fűrészesek. Porzós virágai zöldek, hosszú kocsányokon csomókban lógnak; kocsányuk szőrös; a porzók száma 3–6. Termő zöld virágai laza fürtben lógnak; termése kopasz, szárnyai kevéssé elállók. Hazája Észak-Amerika. Díszfának sok helyt ültetik; kivált a fehérfoltos levelű fajtáját szeretik. Fája sárga, értékes. 3–5.

Bengeképű homoktövis.

Hippophaë rhamnoides L. – (Benge hipófa, ebfaképű lóbenge, ezüsttövis, fűztövis, ezüstös lóbenge, lóvakaró. – Term. r.: Ezüstfafélék. Elaeagnaceae.) – Cserje. 2–3 m. Termete a fűzfáéra emlékeztet, de igen ágas és tövises. Váltakozva álló levelei szálasak, épek, a fiatal hajtásokkal együtt főleg a fonákukon ezüstösek az ezüstfehéres rozsdaszinű pikkelyszőröktől. Virágai igen kicsinyek, sárgásak; csészéjük rozsdavörös. Bogyói arany- vagy barnássárgák, savanyúak. Hazája Európa nyugoti része; hazánkban díszcserjének ültetik és hegyi patakok mentén helyenként elvadul. 4–5.

Bengeképü homoktövis.

Fehér fagyöngy.

Viscum album L. – (Élődi fagyöngy, enyvbogyó, lép, gyöngyös madárlép. – Term. r.: Fakínfélék. Loranthaceae.) – Cserje. 20–50 cm. Ágai zöldek vagy zöldessárgák. Örökzöld bőrnemű levelei átellenesek, visszás lándsásak. Sárga virágai a villaszerű ágak közt ülnek, bogyói fehérek, félig áttetszők, húsuk ragadós. Több fajváltozatban élősködik, erdei és gyümölcsfákon, az egész ország hegyvidékén. Helyenként gyakori: alma-, körte-, erdei- és jegenyefenyő-, juhar-, nyír-, fűz-, nyár-, ákácz- és hársfákon. 3–4.

Bogyóiból madárlépet főznek. A léprigó terjeszti, amennyiben bogyóival táplálkozva, a magvait nem emészti meg és ürülékével elhullatja.

Fehér fagyöngy.

Európai fakín.

Loranthus europaeus L. – (Élősdi vagy európai madárlép, fai vagy fái gyöngy, fanyűg, gyimbor, tölgyfagyöngy. – Term. r.: Fakínfélék. Loranthaceae.) – Cserje. 30–100 cm. Ágai feketebarnák. Lombját őszszel lehullatja. Levelei keskeny tojásdadok, átellenesek. Apró, sárgászöld virágai szártetőző fürtökben fejlődnek; bogyója sárga. Tölgy- és cserfán, ritkábban jóféle gesztenyefán is élősködik a legészakibb vármegyéket kivéve, az egész országban. 4–5.

Bogyóiból madárlépet főznek.

Európai fakín.

Kerti paréj.

Spinacia oleracea L. – (Barátparéj, spenót, spinácz. – Term. r.: Libatopfélék. Chenopodiaceae.) – Egyéves. Kétéves. 30–100 cm. Levelei nyelesek, háromszögűek, épszélűek; alapjok füles. Apró zöld virágai csomókban fejlődnek a levelek hónaljában. Termése a megkeményedő lepelbe van zárva. Ázsiából származó konyhakerti növény. Levele spenót főzelékül szolgál. 5–6.

E rendbe sorolható: Atriplex (XXI. o. 5. r.), Morus nigra (XXI. o. 4. r.), Rhamnus (V. o. 1. r.), Salix (XXII. o. 2. r.), Urtica dioica (XXI. o. 4. r.).

Kerti paréj.

5. rend: Ötporzósak. Pentandria.

A porzók száma öt, szabadok.

Vetett kender.

Cannabis sativa L. – (Term. r.: Eperfafélék. Moraceae.) – 62. t. 2. k. Egyéves. 50–300 cm. Levelei ujjasan összetettek. Levélkéi keskenylándsásak, fűrészesek. Porzós virágai összetett bugaszerű fürtökben fejlődnek; a termő virágok egyenként állanak; piros bibéjök hosszan kiáll. Kemény, gömbölyű termései (kendermag) olajtartalmúak. Hazája India. Nálunk, kivált az ország déli részében (Apatin, Mezőhegyes) nagyban termesztik. 7–8.

Erős rostjai tartós fonalat adnak. Magjából olajat vernek; az éneklő madarak szeretik. Az egész növény kábitó illatú. A mirigyszőröktől kiválasztott sárgás narkotikus gyantából Ázsia délkeleti részében a »hasis« készül, melyet ujabban hatásos orvosságnak is használnak.

Felfutó komló.

Humulus Lupulus L. – (Term. r.: Eperfafélék. Moraceae.) – 62. t. 3. k. Évelő. 3–4·5 m. Szára horgas szőreivel kapaszkodik. Levelei szives alapból 3–5 karéjúak; durván és élesen fűrészesek. Porzós virágai laza bugában fejlődnek; aprók és sárgászöldek. A termők rövid kocsányú tojásalakú fejecskékben vannak, melyeken a pikkelyek fedelékesek, szélesek és mindenik hónaljában 2 virág rejlik; megérve, a termések barnássárgák, 3–4 cm. hosszúak és tobozszerűek; a pikkelyek belső oldalukon sárga mirigyeket viselnek. A mirigyek keserű lupulin tartalma szolgáltatja a sörfőzéshez a keserű anyagot. Terem erdő szélén, folyók partján, kerítések mentén, gyepükben az egész országban. Helyenként termesztik is és termesztése jövedelmező. 6–8.

Közönséges boróka.

Juniperus communis L. – (Apró-, bors, vagy borsika-, gúzs-, gyalog-, pattogó, töviskes fenyő, fenyő tüske, korma kék. – Term. r.: Fenyőfélék. Abietinaceae) – 58. t. 4. k. Cserje. Fa. 1–7 esetleg 12 m.; törzse 5–7 dm. átmérőt is elérhet, rendesen azonban csak 1–2 m. magas cserje. Szúrós levelei váltakozó örvökben hármasával állnak. Felső lapjok sekélyen árkolt és kékesen hamvas. A porzós virágok rozsdasárgák, a termős virágok zöldek. Toboz-bogyói első évben zöldek, a második évben megérnek és akkor feketék, kéken hamvasak. Terem erdőkben szórványosan az egész országban; az Alföld futóhomokján is. 3–4.

Édes, gyantás, illatos termései orvosságul, fűszerül és a fenyőpálinka (borovicska, fenyővíz) főzésére szolgálnak. A fenyves rigó szereti. Ágait helyenként virágvasárnap szentelik, homokkötésre is használják.

Nehézszagú boróka.

Juniperus Sabina L. – (Bécsi rozmaring, boldogasszony ága, cziprusfenyő, fás- vagy kerticziprus, kerti boróka, lócziprus. – Term. r.: Fenyőfélék. Abietinaceae.) Cserje. 2–5 m. Levelei négysorosak; aprók és pikkelyszerűek, hátuk közepén mirigyesek. Porzós virágai barkaszerűek, termővirágai hátragörbülő ágacskákon magánosak, igen aprók. Tobozbogyói bókolók, feketék, hamvasak. Az egész növény kábító illatú. Kertbe ültetik, de vadon is terem mészkő talajon a Piennineken, az Erdélyi Érczhegységben és a Porta orientalis táján. Mérges. 4–5.

Más honi fajok: J. macrocarpa Sibth. et Sm., – nana Willd., – Oxycedrus L. (spanyol boróka, Horvátország délirésze, Fiume).

Nehézszagú boróka.

Ternyő tiszafa.

Taxus baccata L. – (Tiszafenyő. – Term. r.: Tiszafafélék. Taxaceae.) – Fa. 10–18 m. Levelei fésűsen két sorban állanak, 2–3 cm. hosszúak és 2·5 mm. szélesek, hegyesek, sötét, fényeszöldek; visszájok halványsárgászöld. Apró barkaszerű porzós virágai a levelek hónaljában az ágak alsó oldalán állanak. Termése, illetőleg magja csésze alakú piros, húsos álbogyó; magja kemény, fedele csontos. Terem hegyvidéki erdőkben szórványosan az egész országban. 3–4.

Kihaló félben lévő fa. Szépségénél és vereslő fájának rendkivűli értékénél fogva megérdemelné a terjesztést. Fája páczolva alig különböztethető meg az ébenfától. Magja és levele mérges; az őz azonban eszi a levelét.

E rendbe sorolható: Atriplex (XXI. o. 5. r.), Rhamnus cathartica (V. o. 1. r.), Ribes (V. o. 1. r.), Salix pentandra (XXII. o. 2. r.).

Ternyő tiszafa.

6. rend: Hatporzósak. Hexandria.

A porzók száma hat, szabadok.

Gőnyés hájgyökér.

Tamus communis L. – (Gönye folyondár. – Term. r.: Jamgyökérfélék. Dioscoreaceae.) – Évelő. 1–2·5 m. Szára kúszik. Levelei hosszúnyelűek, szívesek és kihegyezettek. Apró zöldes virágai laza fürtökben fejlődnek. Termése piros gömbölyű bogyó. Tenyészik hazánk déli felében, de nagyon szórványosan. Kertbe ültetik. 5–6.

Gőnyés hájgyökér.

Szúrós szárcsagyökér.

Smilax aspera L. (Tőrszulák. – Term. r.: Liliomfélék. Liliaceae.) – Cserje. 15–16 m. Kacsokkal kapaszkodó szára szúrós. Örökzöld levelei szíves vállból háromszögűek. A levelek hónaljában fejlődő virág fürtjei illatosak. Sziromlevelei fehérek. Bogyói pirosak. Hazánkban csak Fiume mellett tenyészik. 4–5.

E rendbe sorolható: Asparagus (VI. o. 1. r.)., Elodea (III. o. 3. r.), Loranthus (XXII. o. 4. r.) Rhodiola (XXII. o. 7. r.), Rumex (VI. o. 3. r.), Salix (XXII. o. 2. r.).

7. rend: Nyolczporzósak. Octandria.

A porzók száma nyolcz, szabadok.

Rezgő nyár.

Populus tremula L. – (Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 20–25 m. Karcsú, sokáig simakérgű fa, gyakran csak cserjésedő. Levelei hosszúnyelűek, csaknem köralakúak; szögletesen fogasak; felső lapjok sötétzöld, visszájok szürkés. Levelei a legkisebb szélben is mozognak, levélnyelei oldalról összenyomottak. A barka murvapikkelyei bevagdaltak, szöszösen pillásak. Portokjai pirosak; a bibéi is pirosak. Tenyészik ritkás erdőkben az egész országban. Futóhomokot is kötnek vele. 3–4.

Puha és fehér fája esztergályos és faragó munkákra alkalmas.

Rezgő nyár.

Fehér nyár.

Populus alba L. – (Ezüstös nyár, fehér jegenye, nagy fehér-nyár. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 25–30 m. Kérge világos hamuszínű, fiatal hajtásai és a levelek fonáka hófehéren molyhos. Levelei hosszúnyelűek, öblösen karéjosak. Barkapikkelyei kissé bevagdaltak és gyéren pillásak. Portokjai pirosak; bibéje sárga. Terem szórványosan az egész országban, utak, árkok és vízerek mentén, gyakran ültetik is. Az északi vármegyékben csakis ültetve fordul elő. 3–4.

Fája ugyanarra alkalmas, a mire a rezgő nyárfáét használják.

Fekete nyár.

Popiclus nigra L. – (Fekete jegenye, topolyafa, – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – Fa. 20–25 m. Koronája lekerekített kúpalakú. Levelei csaknem háromszögűek, kihegyezettek, alapjok csonkított; szélök fűrészes és mindkét lapjok zöld. Rügyei fényesek; mézgás, balzsamillatú váladéktól ragadósak. Barkapikkelyei csúcsukon szőrösek. Portokjai pirosak, számuk rendszerint 12–20 között váltakozik; bibéje sárga. Terem vizek partján, erdőkben az egész országban. Az északi vármegyékben csak ültetve. 3–4.

Fekete nyár.

Jegenye nyár.

Populus pyramidalis Roz. – (Jegenyefa, magyar vagy törökpálma, olasz nyár, tornyos nyár, topolyafa. – Populus italica Mönch., dilatata Ait. – Term. r.: Fűzfafélék. Salicaceae.) – 61. t. 4. k. Fa. 25–35 m. Koronája karcsú pyramisalakú, tornyos. Ágai fölfelé állók. Levelei deltoid- vagy rhombusalakúak, többnyire szélesebbek mint hosszúak; fűrészesek. Barka pikkelyei rozsdavörösek; finoman szabdalva pillásak, hamar lehullók. A porzók száma 8–16, portokjaik biborszínűek. Ázsiából származik és fasorokba, utak, tanyák mellé ültetik. Dugványról szaporítják; a porzós egyének száma általában sokkal nagyobb. 3–4.

Fája úgy használható, mint a többi nyáré. Más honi fajok, illetőleg fajváltozatok: P. Bachofeni Wierzb.croatica W. et K.media Schur.pannonica Kit.balsamifera L.monilifera Ait., és mások, a két utóbbi csak ültetve. Vadon előforduló állítólagos keverékfaj a P. canescens Sm. (szőke nyár).

Szagostövű rózsika.

Rhodiola rosea L. – (Olasz rózsa, rózsagyökér, rózsaszájgyökér, gyökeres rózsa. – Sedum Rhodiola DC., S. roseum (L.) Scop. – Term. r.: Varjuhájfélék. Crassulaceae.) – Évelő. 10–30 cm. Levelei húsosak, fedelékesek, ékalakúak; csúcsuk felé fűrészesek. Virágzata sátorozó. Sziromlevelei pirosasan vannak befuttatva, esetleg sárgák; a termő virágok sokszor sziromtalanok; porzói hosszan kiállók. Terem gyepes, cserjés sziklákon hazánk havasain. Gumósan hengeres tőkéje rózsaillatú. 7–8.

E rendbe sorolható: Acer (VIII. o. 1. r.), Salix (XXII. o. 2. r.), Sedum (X. o. 5 r.)

Szagostövű rózsika.

8. rend: Kilenczporzósak. Enneandria.

A porzók száma kilencz; szabadok.

Egynyári szélfű.

Mercurialis annua L. – (Disznóparéj, hasindító, haslágyító fű, merkur-csilla, merkurfű, sérült fű. – Term. r.: Fűtejfélék. Euphorbiaceae.) – 62. t. 4. k. Egyéves. 15–30 cm. Szára négyélű, ágai átellenesek. Nyeles levelei hoszszúkás-tojásalakúak; durván fogasak. Porzós virágai hosszú, vékony kocsányokon csomókban fejlődnek, zöldek; a termő virágok majd mindig más növényen kettesével-hármasával nőnek rövid nyeleken a levelek hónaljában. Tenyészik mívelt talajon, parlagokon, erdők szélén szórványosan az egész országban. 6–10.

Évelő szélfű.

Mercurialis perennis L. – (Term. r.: Fűtejfélék. Euphorbiaceae.) – Évelő. 15–30 cm. Szára egyszerű, hengeres. Levelei tojás-lándsásak és a szár felső részében sűrűbben állanak. Mind a porzós, mind a termő virágok hosszú, vékony kocsányokon fejlődnek (más-más növényeken), még pedig a porzósak csomókban, a termők pedig gyakran magánosak, zöldek. Terem árnyas erdőkben, irtásokban az egész országban. 4–5.

Más honi faj: M. ovata Sternb. et Hoppe.

Évelő szélfű.

Közönséges békatutaj.

Hydrocharis morsus ranae L. – (Béka pontya, potnya, vízi kapotnyak. – Term. r.: Békatutajfélék. Hydrocharitaceae.) – Évelő. 10–30 cm. Vízben úszó szára helyenként levélcsomókat, virágokat és vízi gyökereket fejleszt. Levelei a víz színén úsznak; köralakúak, alapjok mélyen szíves. Virága fehér; a porzós virágokban kilencz porzó és három álporzó, a termő virágokban három álporzó és hat bibeszál fejlődik; bibéi kétosztatúak. Terem álló vizekben, mocsarakban, árkokban, az északi vármegyéket kivéve, szórványosan az egész országban. 7–8.

E rendbe sorolható: Elodea (III. o. 3. r.), Salix (XXII. o. 2. r.).

Közönséges békatutaj.

9. rend: Tízporzósak. Decandria.

A porzók száma tíz, szabadok.

E rendbe sor olható: Melandrium (X. o. 5. r.), Salix (XXII. o. 2. r.), Silene (X. o. 3. r.).

10. rend: Tizenkétporzósak. Dodecandria.

A porzók száma tizenkettő–húsz, szabadok.

Vízi kolokán.

Stratiotes aloides L. – (Aloelevelű vízi fülfű, kalokány, ezerlevelű fű, ímergyökér, vízi áloe, vízi olló. – Term. r.: Békatutajfélék. Hydrocharitaceae.) – Évelő. 15–45 cm. Tőkéje az iszapban terjed; virágzáskor az egyes növények a tőke ágairól le is szakadnak és úsznak a víz színén; termés éréskor azonban ismét lemerülnek. Ülő levelei lándzsásak, tüskésen fogasak. Virágkocsányai a levelek között erednek és kiemelkednek a víz színére, laposak. Virágai a békatutaj virágaira emlékeztetnek, két zöld virág-burokkal; fehérek. Terem álló vizekben, de nagyon szórványosan. Északon teljesen hiányzik. 5–8.

Vízi kolokán.

Erdei tündérfürt.

Aruncus sylvester Kostel. – (Kecskeláb, szakállas bajnócza. – Spiraea Aruncus L. – Term. r.: Rózsafélék. Rosaceae.) – Évelő. 1–2 m. Levelei nagyok, szárnyasan összetettek; levélkéi tojásalakúak, kihegyezettek; szélük bevagdalva kétszer fűrészes. Kétlaki halvány sárga virágai díszes bugában fejlődnek. Tenyészik erdőkben, patakok szélén hazánk minden magasabb hegyvidékén. 6–7.

E rendbe sorolható: Populus (XXII. o. 7. r.) Salix (XXII. o. 2. r.).

Erdei tündérfürt.

11. rend: Sokporzósak. Polyandria.

A porzók száma húsznál több, szabadok.

E rendbe sorolható: Populus nigra (XXII. o. 7. r.), Stratiotes (XXII. o. 10. r.).

12. rend: Egyfalkásak. Monadelphia.

A porzók szálai összenőttek.

Törpe csikófark.

Ephedra vulgaris Rich. – (Bogyópikk, kazuárcserje, czindrót, pikkelybogyó. – Ephedra monostachya és distachya L. – Term. r.: Csikófarkfélék. Gnetaceae.) – Cserje. 25–60 cm. Igen ágas kis cserje. Szára élesen van tagokra osztva, mint a surlófüveké; hengeres ágacskái zöldek. Levélkéi pikkelyneműek, átellenesek, tulajdonképen kétfogú hüvelylyé csökevényesedve. Porzós virágai kocsánytalan, gömbölyű fűzérekben fejlődnek, sárgák, a termő virágok rövid kocsányokon a levelek hónaljában állanak, zöldek. Magját éréskor a felső murvalevelek elhúsosodásából származó veres burok veszi körül és az egész bogyószerűvé válik. Tenyészik szikár dombokon, homokbuczkákon is; a tordai hasadékban, Budapest mellett és általában a Duna-Tisza közén. Az Alföld szélén ritka. 5–6.

Törpe csikófark.

E rendbe sorolható: Bryonia dioica (XXI. o. 6–8. r.), Juniperus és Taxus (XXII. o. 5. r.).

13. rend: Csőporzósak. Syngenesia.

A porzók portokjai összenőttek.

E rendbe sorolható: Antennaria, Cinsium arvense, Serratula tinctoria (XIX. o. 2. r.).