Ugrás a tartalomhoz

Magyarország növénytársulásai

Borhidi Attila (2007)

Akadémiai Kiadó

IX. Erdőszegélyek

IX. Erdőszegélyek

25. Osztály: Trifolio-Geranietea sanguinei T. Müller 1961

(Lágyszárú erdőszegély társulások)

Közép- és Nyugat-Európában felfedezték, hogy az erdők védett, meleg és száraz mikroklimatikus – különösen délies kitettségű – szegélyein olyan melegkedvelő és szárazságtűrő növényfajok lelnek menedéket, és alkotnak társulásokat, amelyek korábbi száraz és meleg éghajlatú korok reliktumai, s amelyek az ottani flóra becses ritkaságai. Nálunk a szubmediterrán és szubkontinentális klíma feltételei között, ugyanezek a növényfajok különböző erdei és gyeptársulásokban találják meg életfeltételeiket, pl. a bokorerdőkben, xeroterm erdőkben, erdőssztyepp-erdőkben stb. Nagyrészt ezzel magyarázható, hogy a növénytakaró szegélyszerű megjelenési formáival a hazai növényszociológia nem foglalkozott.

A 60-as évek elején fordult a szakma figyelme annak a szerveződési formának afitoszociológiai értékelése felé, amit az erdő és a vele határos lágyszárú növényzet között kialakult határzóna – egy ökoton – jelent. Egy ilyen átmenet többnyire 4 tagból áll:

1. magából a szálerdőből,

2. az azt körülvevő cserjés vegetációból, az ún erdőköpenyből,

3. az ehhez csatlakozó félcserjés-magaskórós erdőszegélyből,

4. és végül a lágyszárú növénytársulásból.

Jó vízellátottságú helyeken a köpeny és a szegély között még egy liánokból és lágyszárú kúszónövényekből álló függönyszint is kialakulhat.

A folyók vagy tavak partján, ahol ez a vegetációs szerkezet a parti zonáció formájában természetes módon kialakult, ezeket a különböző magasságú társulásokat már a cönológiai kutatások korai szakaszában felismerték és leírták. Más volt a helyzet a mezofil és xeroterm termőhelyek erdőtársulásaival, ahol a szegélyek többnyire mesterséges határvonalak – utak, szántók, kaszálók – mentén alakultak ki, vagy éppen a művelés és a karbantartás következtében ki sem alakultak. Mivel nálunk, és tovább délkeletre, a Balkán-félszigeten a xeroterm tölgyesek és bokorerdők egy több száz kilométer széles vegetációs övet alkotnak, ez a jelenség nagyrészt térben feloldódik, hiszen a bokorerdők vegetációs övnyire szélesítik az erdőköpenyt. Ráadásul a bokorerdők mozaikos szerkezete – a köpeny – nagymértékben elfedi vagy beolvasztja a szegélyt, amelyet a több évszázados legeltetés sokfelé még vissza is szorított. Ezért a szegélyek felismerése olyan klimatikus övben kellett hogy bekövetkezzék, ahol a mezofil klímax erdők és a száraz gyepek határán már csak speciális mikroklimatikus körülmények között kialakult szegély formájában jelenhetett meg a szubmediterrán-szubkontinentális xeroterm vegetáció.

Ennek a szubmediterrán-szubkontinentális szegélyvegetációnak a leírására egy asszociációosztályt állítottak fel Trifolio-Geranietea néven, amelyet két rendre tagoltak. A mészkedvelő xeroterm erdőszegélyeket az Origanetalia vulgaris rend, a mészkerülő erdők hűvösebb erdőszegélyeit a Melampyro-Holcetalia rend foglalja össze.

25.1. Rend: Origanetalia vulgaris T. Müller 1961
(Xeroterm erdőszegélyek)

Az alábbiakban közölt áttekintésben legnagyobbrészt olyan növénytársulásokat tárgyalunk, amelyek hazai előfordulása feltételezhető, várható, vagy esetleg észlelt is, de nálunk elemzés ezekről még nem készült.

Az Origanetalia rend a xeroterm erdőszegélyek társulásait foglalja össze, amelyeket túlnyomórészt szubmediterrán és/vagy kontinentális elterjedésű fajok alkotnak, és amelyek nálunk a xeroterm tölgyesekben és a pusztafüves sztyepprétjeinken egyaránt előfordulnak, és amelyeket a hazai növényföldrajzi és cönológiai irodalom erdőssztyeppelemeknek – a német Waldsteppe rövidítésével „Ws”-fajoknak – jelöl.

Jellemző fajai a hólyagos és az édeslevelű csüdfű (Astragalus cicer, A. glycyphyllos), a borsfű (Clinopodium vulgare), az erdei pereszlény (Calamintha officinalis), az olasz harangvirág (Campanula bononiensis), a tarka koronafürt (Coronilla varia), az erdei peremizs (Inula conyza), az erdei lednek (Lathyrus sylvester), a sárkerep lucerna (Medicago falcata), a szurokszegfű (Origanum vulgare), a térdes salamonpecsét (Polygonatum odoratum), a bókoló habszegfű (Silene nutans), a tölgyes macskagyökér (Valeriana collina), a csilláros ökörfarkkóró (Verbascum lychnitis) és a keskenylevelű bükköny (Vicia tenuifolia).

A rend két asszociációcsoportra tagolódik. Az egyiket a mészkedvelő xeroterm szegélyek alkotják Geranion sanguinei néven, a másikat a mezofil erdőszegélyek képviselik Trifolion medii elnevezéssel.

25.1.1. Csoport: Geranion sanguinei R. Tüxen in T. Müller 1961
(Mészkedvelő xeroterm szegélyek és magaskórósok)

Magyarország földrajzi helyzete és klimatikus befolyásoltsága, nem utolsósorban pedig flóra- és vegetációtörténete következtében különösen gazdag szubmediterrán és kontinentális elterjedésű, erdőspusztai növényfajokban. Ennek egyenes következménye, hogy a hazai vegetációban a xeroterm erdők és bokorerdők és a velük gyakran komplexeket alkotó növényi együttesek vannak nagy többségben. Termőhelyükre általában jellemző, hogy talajuk kevéssé kialakult protorendzina vagy rendzina, csak ritkán mélyebb mull-rendzina vagy csernozjom, amelyek elsősorban meszes alapkőzeteken, mészkövön és dolomiton vagy karbonátos vulkánikus kőzeten, andezittufán vagy bazalton alakulnak ki.

Jellemző fajai a vörös gólyaorr (Geranium sanguineum), az ágas homokliliom (Anthericum ramosum), a sarlós buvákfű (Bupleurum falcatum), a kánya harangvirág (Campanula rapunculoides), az egyenes iszalag (Clematis recta), a sárga koronafürt (Coronilla coronata), a csattogó szamóca (Fragaria viridis), a karcsú orbáncfű (Hypericum elegans), a taréjos csormolya (Melampyrum cristatum), a borzas, az erdei és a hengeresfészkű peremizs (Inula hirta, I. conyza, I. gemanica), a magyar lednek (Lathyrus pannonicus subsp. collinus), a sziki, a köménylevelű, és a szarvaskocsord (Peucedanum officinale, P. carvifolia, P. cervaria), a macskahere (Phlomis tuberosa), a közönséges borkóró (Thalictrum minus), a bérci és a pirosló here (Trifolium alpestre, T. rubens).

25.1.1.1. Alcsoport: Geranenion sanguinei Borhidi 2003 suball. nova hoc loco
(Kötött talajú xeroterm szegélyek)

Elsősorban meszes alapkőzeten kialakult sekély, kőzettörmelékes rendzina, protorendzina talajok szubmediterrán elemekben gazdag növénytársulásai, amelyeket a fenti fajkombináció jellemez. Typus: Geranio-Dictamnetum Wendelberger 1954

Idetartozó társulások:

1. Geranio-Dictamnetum Wendelberger 1954 (68. kép)
(Nagy erősfű-erdőszegély)

A molyhos tölgyes erdők szegélytársulása a pannon régió szubmediterrán övezetében. Az elterjedésének nyugati széléről leírt társulás fő vonásaiban azonosnak tekinthető azokkal az állományokkal, amelyek nálunk az Északi-Középhegység és a Nyugat-Dunántúl molyhos tölgyeseinek szegélyein és tisztásain fordulnak elő. Termőhelye többnyire mészkövön, ritkábban andeziten található. Leggyakrabban a Ceraso mahaleb-Quercetum és a Corno-Quercetum szegélyeként alakul ki.

Jellemző fajai a domináns piros gólyaorr (Geranium sanguineum) és a gyakran szintén tömeges nagy ezerjófű (Dictamnus albus), az egyenes iszalag (Clematis recta), a buglyos kocsord (Peucedanum alsaticum), a tarka imola (Centaurea triumfettii), a borzas peremizs (Inula hirta), a lappangó sás (Carex humilis), a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum), a magyar lednek (Lathyrus pannonicus subsp. collinus) és ritkán az osztrák sárkányfű (Dracocephalum austriacum).

A sok karsztbokorerdő-felvétel ellenére bizonytalan, hogy a hazai állományok szegélyként való felvétele ilyen fajkombinációt eredményez-e, és ez mennyire elterjedt. A szegélytársulások tanulmányozása ezért fontos feladat.

2.68. ábra - A nagy erősfű-erdőszegély (Geranio-Dictamnetum) molyhostölgyes erdeink jellegzetes szegélytársulása.

A nagy erősfű-erdőszegély (Geranio-Dictamnetum) molyhostölgyes erdeink jellegzetes szegélytársulása.


2. Peucedanetum cervariae Kaiser 1926
(Szarvaskocsordos)

Syn.: Geranio-Peucedanetum cervariae (Kuhn 1937) T. Müller 1961 (29. §), Coronillo coronatae-Peucedanetum cervariae (Kuhn 1937) Passarge 1979 (29. §), Adonido-Peucedanetum cervariae Passarge 1979.

A felsorolt társulásnevek mutatják, hogy a szavaskocsord (Peucedanum cervaria) több különböző összetételű fajkombinációban is szerepelhet társulásalkotó fajként. Németországban jellemző faja még a tömjénillat (Seseli libanotis). Ez ott a legváltozatosabb szegélytársulás, amelynek három változata ismert: selymes rekettye (Genista pilosa), fürtös zanót (Lembotropis nigricans) és bokros csajkavirág (Hippocrepis emerus) vezérnövényekkel, továbbá szubmontán és montán rasszal. A nálunk előforduló szarvaskocsordos szegélytársulás(ok), pl. a kerecsendi tatárjuharos tölgyes szegély-növényzete valószínűleg nem azonosítható az irodalomban szereplő felvételekkel.

3. Geranio-Trifolietum alpestris T. Müller 1962
(Bérci herés erdőszegély)

A társulás neve alapján nálunk is előfordulnak ilyen fajokból álló szegélyek. A hasonlóság azonban csak felszínes, mert a Geranio-Trifolietum alpestris egy mész-kerülő termofil erdőszegély, ami nem derül ki a jellemző fajkombinációból, amelynek tagjai a társulás névadó fajain kívül a fekete lednek (Lathyrus niger) és a fürtös homokliliom (Anthericum liliago). Differenciális fajai viszont a sváb rekettye (Genista germanica), a hegyi lednek (Lathyrus linifolius), a réti csormolya (Melampyrum pratense), az erdei sédbúza (Avenella flexuosa) és a csarab (Calluna vulgaris).

Ez az asszociáció a közép-európai Potentillo albae-Quercetum szegélytársulása. Előfordulása nálunk kevéssé valószínű. Mucina és Kolbek (1993) – miután az eredetitől erősen eltérő fajkombinációval ruházzák fel a társulást – feltételezik, hogy a pannóniai Quercetum petraeae-cerridis szegélyek is ilyenek lehetnek.

4. Geranio-Anemonetum sylvestris T. Müller 1962
(Erdei szellőrózsás szegély)

A Geranio-Dictamnetum társulásnál lényegesen mezofilabb termőhelyeken kialakuló társulás, amely egyértelműen irtásrét jellegű asszociáció, amely csak másodlagosan vesz fel szegélyjelleget. Általában mélyebb, barna erdőtalajokon alakul ki, Prunetalia jellegű cserjések szegélyében és félárnyékában vagy molyhos tölgyesek tisztásain. A mezofil jelleg kialakításában a környező félszáraz irtásrétek, a Cirsio-Brachypodion gyepek is erősen közrejátszanak. Jellemző faja az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) és a citromkocsord (Peucedanum oreoselinum). A gyepben uralkodó szerepet játszhat még a piros gólyaorr (Geranium sanguineum) és a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum); állandó fajokként pedig a soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum), a hasznos tisztesfű (Stachys recta), az ösztörűs gamandor (Teucrium chamaedrys) és a borzas ibolya (Viola hirta).

25.1.1.2. Alcsoport: Peucedanenion oreoselini Borhidi 2003 suball. nova hoc loco
(Homoki erdőszegélyek)

A homoki pusztai tölgyesek szegélyein és tisztásain, részben a származék-kultúrerdők (nyárasok, fenyvesek) szegélyein és tisztásain kialakuló szegély-társulások. Általában enyhén savanyú, humuszos vagy kovárványos homoktalajokon fordulnak elő. Meglehetősen stabil közösségek, amelyek az erdők kiirtása után hosszabb ideig változatlan összetételben fennmaradnak.

Jellemző fajai: a citromkocsord (Peucedanum oreoselinum), a selymes zanót (Cytisus ratisbonensis), a magyar kökörcsin (Pulsatilla hungarica), a közönséges aranyvessző (Solidago virga-aurea), a magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica), a magyar habszegfű (Silene otites subsp. hungarica), a magyar cickafark (Achillea pannonica), a magyar ebnyelvűfű (Cynoglossum hungaricum) és a sokvirágú boglárka (Ranunculus polyanthemos). Typus: Melampyro debreceniensi Peucedanetum oreoselini Borhidi & Papp L.

Jelenleg két társulást sorolunk ide:

1. Melampyro debreceniensi-Peucedanetum oreoselini Borhidi & Papp L. 2003 ass nova hoc loco (69. kép)
(Csormolyás-kocsordos)

Holotípus: ÉK-Magyarország, Nyírség, Haláp, Állóhegyek. 2002. 05. 14. Borhidi A., Papp L. & Szentpéteri J. Borítás 100%: Peucedanum oreoselinum 4, Melampyrum nemorosum subsp. debreceniense 2-3, Cytisus ratisbonensis 2, Solidago virga-aurea 2, Chrysanthemum irkutzianum 2, S. cucubalus 1-2, Veronica chamaedrys 1-2, Peucedanum arenarium 1, Silene viscaria 1, Poa angustifolia 1, Crataegus monogyna 1, Ligustrum vulgare 1, Iris aphylla subsp. hungarica 1, Vicia angustifolia 1, Adonis vernalis 1, Achillea pannonica 1, Luzula campestris +, Anthoxanthum odoratum +, Vincetoxicum hirundinaria +, Pulsatilla hungarica +, Potentilla leucopolitana +, Galium verum +, Vicia dumetorum +, Rumex acetosella +, Hieracium umbellatum +, Polygonatum odoratum +, Ranunculus polyanthemos +.

Homoki pusztai tölgyesek félárnyékos erdőszegélyein és tisztásain kialakuló kétszintes társulás, amelyben a felső szintet az ernyős és a fészkes kórós növények alkotják, a többi növény pedig az alsó szintet.

A társulás felső szintjében uralkodó a citromkocsord (Peucedanum oreoselinum) és a közönséges aranyvessző (Solidago virga-aurea); mellettük jellemző a homoki kocsord (Peucedanum arenarium) és az erdei margitvirág (Chrysanthemum irkutzianum). Az alsó szintben találjuk a társulás jellemző fajait a domináns debreceni csormolyát (Melampyrum nemorosum subsp. debreceniense), a selymes zanótot (Cytisus ratisbonensis), a magyar kökörcsint (Pulsatilla hungarica) és a magyar nőszirmot (Iris aphylla subsp. hungarica).

A (Nyír, ritka).

2.69. ábra - A csormolyás-kocsordos (Melampyro debreceniensi-Peucedanetum oreoselini) homoki pusztai tölgyeseink virággazdag szegélytársulásaa jellemző magyar nőszirommal (Iris aphylla subsp. hungarica), Bátorligeten.

A csormolyás-kocsordos (Melampyro debreceniensi-Peucedanetum oreoselini) homoki pusztai tölgyeseink virággazdag szegélytársulásaa jellemző magyar nőszirommal (Iris aphylla subsp. hungarica), Bátorligeten.


2. Peucedano oreoselini-Geranietum sanguinei Borhidi & Papp L. 2003 ass. nova hoc loco
(Citromkocsordos-gólyaorr szegély)

Holotípus: ÉK-Magyarország, Nyírség, Bátorliget, 2002. 05. 16. Borhidi A., Papp L. & Szentpéteri, J. Exp.: E. 15° Borítás: 100%. Geranium sanguineum 4-5, Peucedanum oreoselinum 2, Iris aphylla subsp. hungarica 2, Poa angustifolia 2, Pseudolysimachion orchideum 1, Vincetoxicum hirundinaria 1, Asparagus officinalis 1, Trifolium alpestre 1, Stpa capillata 1, Chrysopogon gryllus 1, Pulsatilla hungarica 1, Galium verum 1, Carex praecox 1, Salvia pratensis +, Eryngium campestre +, Cynoglossum hungaricum +, Achillea pannonica +, Hypericum perforatum +, Cytisus ratisbonensis +, Koeleria gracilis +, Allium vineale +, Calamagrostis epigeios +, Thalictrum minus +, Festuca pseudovina +, Dianthus pontederae +, Euphorbia cyparissias +

Homoki erdők napsütötte, száraz szegélyein kialakuló társulás, amely sok helyen az erdők kiirtása után is megmaradt, főleg kötöttebb homoktalajú, széles buckatetőkön vagy meredek buckaletöréseken. Kisebb, többé-kevésbé fragmentált állományai a telepített származékültetvények (nyárasok, fenyvesek) szélén is fennmaradtak.

Többnyire egyszintű növénytársulás, amelynek uralkodó faja lehet a citromkocsord (Peucedanum oreoselinum) mellett a piros gólyaorr (Geranium sanguineum), sőt a nagy ezerjófű (Dictamnus albus) is. Az előző társulástól megkülönböztetik fontosabb differenciális fajai: a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), az élesmosófű (Chrysopogon gryllus), a mezei zsálya (Salvia pratensis), a magyar ebnyelvűfű (Cynoglossum hungaricum), a magyar szegfű (Dianthus giganteiformis subsp. pontederae), az illatos szentperje (Hierochloë odorata).

A (Nyír, ritka).

25.1.2. Csoport: Trifolion medii Th. Müller 1961
(Mezofil herés szegélyek)

Kiegyenlített vízellátottságú szubkontinentális erdők többnyire másodlagos kultúrhatásra létrejött szegélyein kialakult növényi együttesek.

Jellemző fajai az erdei here (Trifolium medium), a közönségers cickafark (Achillea millefolium), a közönséges párlófű (Agrimonia eupatorium), a kereklevelű harangvirág (Campanula rotundifolia), a réti imola (Centaurea jacea), a közönséges galaj (Galium mollugo), a réti lednek (Lathyrus pratensis), a kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum), az ösztörűs veronika (Veronica chamaedrys), a gyepűbükköny (Vicia sepium).

Idetartozó társulás:

1. Trifolio medii-Melampyretum nemorosi Dierschke 1974
(Ligeti csormolyás erdőszegély)

Mezofil erdők sűrűn záródó szegélytársulása, amely a gyertyános-tölgyesek és a kaszálórétek (Arrhenatherion), illetve félszáraz irtásrétek (Brometalia) közötti átmenetekben alakul ki. Domináns fajai a kéküstökű csormolya (Melampyrum nemorosum), a vörös csenkesz (Festuca rubra) és a tollas szálkaperje (Brachypodium pinnatum). Differenciális fajai a gyöngyvirág (Convallaria majalis) és a felemás levelű csenkesz (Festuca heterophylla). Konstans kísérői az erdei here (Trifolium medium), a közönséges cickafark (Achillea millefolium), a cérnatippan (Agrostis capillaris), a csomós ebír (Dactylis glomerata), a mezei varfű (Knautia arvensis), a közönséges orbáncfű(Hypericum perforatum), a szarvaskerep (Lotus corniculatus), a borzas ibolya (Viola hirta).

K gyakori, Dt ritkább. Állományai és hazai elterjedése tanulmányozandó.

25.2. Rend: Melampyro-Holcetalia mollis Passarge 1979
(Mészkerülő erdőszegélyek)
25.2.1. Csoport: Melampyrion pratensis Passarge 1979
(Réti csormolyás erdőszegélyek)

Közép-európai mészkerülő, tápanyagban szegény talajain élő erdőinek szegélytársulásai, az Origanetalia rend együtteseinél lényegesen fajszegényebb közösségek, főleg Quercetalia roboris típusú erdők és Nardetalia-gyepek fajaival.

Jellemző fajai: az ernyős, a magas és az olasz hölgymál (Hieracium umbellatum, H. racemosum, H, sabaudum), a lágy selyemperje (Holcus mollis), a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum), a réti csormolya (Melampyrum pratense) és a fenyérgamandor (Teucrium scorodonia).

Idetartozó társulást hazánkból eddig nem elemeztek, de előfordulnak ilyenek a savanyú talajú tölgyesek és bükkösök szegélyében, útbevágásokban, árokpartokon, pl. ÉK (Zempléni-hg.), NyDt (Kőszeg, Sopron), DDt (Mecsek).