Ugrás a tartalomhoz

Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról…

Czigány István (1954-), Hankó Ágnes, Balogh Tamás

Balassi Kiadó

BÉKE VAGY HÁBORÚ?

BÉKE VAGY HÁBORÚ?

E kérdésben igen hamar döntenie kellett a Habsburg Birodalom politikusainak és katonáinak. A katonák természetesen a hadjárat folytatására voksoltak. Győzelmi mámorában Sobieski János lengyel király már egyenesen Buda alá kívánt vonulni. Lotharingiai Károly herceg azonban a párkányi erődítmény és Esztergom elfoglalásával a további küzdelemnek, így Buda bevételének stratégiai hátterét akarta megteremteni.

Ezzel szemben az udvar úgynevezett „spanyol pártja”, vagyis a nyugati érdekek elsőbbségét, elsősorban a XIV. Lajos elleni fellépést sürgető politikai érdekcsoportosulás a békekötés irányába befolyásolta a császárt, tegyük hozzá, nem is ok nélkül. A bajorokon kívül a birodalmi segélyhadak jelentős része ugyanis hazaindult, köztük a szász választófejedelem 11000 fős serege. Kara Musztafának viszont sikerült rendet teremteni menekülő csapatai között. Érsekújvár őrségét – a szövetségesek ostromától tartva – 10000 főre növelte és mintegy 30-35000 katonát állított újra csatasorba. Úgy látszott, az események hasonló irányt vesznek, mint közel húsz évvel azelőtt, amikor a győztes szentgotthárdi csata után, ahelyett, hogy a szövetséges csapatok ellentámadásba mentek volna át, az udvar húsz évre békét kötött a törökkel. Kuniz, a császár portai rezidense, Maurocordato, a portai tolmács útján békeajánlatot tett Kara Musztafának.

Ám az ambiciózus nagyvezír, bízva erejében s a magyarok, vagyis Thököly Imre támogatásában, nem reagált az üzenetre, hanem újabb támadásra készült. Számítása ezúttal sem vált be. A Kara Mehmed budai pasa vezette csapatok előbb október 12-én, Párkánynál szenvedtek súlyos vereséget, majd rövid ostrom után, október 28-án a törökök Esztergom várát is feladták.

Bár a szövetségesek gyors hadisikerei jótékonyan hatottak a kétkedőkre, legalább ilyen súllyal esett a latba a mélyen vallásos I. Lipót császárnál XI. Ince pápa bécsi nunciusának, Buonvisi bíborosnak a pogányok elleni harcra buzdító szavai. A vallási érvek mellett a pápa jelentős anyagi támogatást, a velencei követ pedig a köztársaság hadba lépését helyezte kilátásba, új frontot nyitva a Földközi-tenger keleti medencéjében. Szeptember–október havában IX. Ince pápa eszmei és anyagi ösztönzése mellett már formálódott az új törökellenes szövetség, a „Liga Sacra”, vagyis a Szent Szövetség. Bár a Szent Szövetségben ekkor már elsősorban a politikai érdekek domináltak, a törökellenes összefogásban mégis megtestesült a keresztes háborúk eszméjének nosztalgiája, hiszen önkéntesek ezrei harcoltak évekig a magyarországi, a podóliai hadszíntéren, valamint az Égei-tenger medencéjében az ősi pogány ellenséggel szemben. Katolikus és protestáns katonák tízezrei, akik nemrég még halálos ellenfelek voltak, együtt küzdöttek az oszmánok ellen.

1684 tavaszán a Habsburg császár, a lengyel király és a velencei dózse formálisan is aláírta a Liga Sacra okmányát, s ezzel végleg eldőlt a felszabadító háború sorsa.

De mi legyen a rebellis magyarokkal? – tették fel a kérdést sokan a Habsburgok politikai berkeiben. A politikusok egy része, a magyarok árulása miatt, a szigorú megtorlást javasolta I. Lipót császárnak és magyar királynak. A háborút folytatni akarók, élükön Lotharingiai Károly herceggel, ezzel szemben józanul felmérték, hogy egy ilyen megoldás végleg az oszmánok karjaiba taszítaná az egész országot. Tapasztalatai alapján maga Sobieski János lengyel király is azon a véleményen volt, hogy a császárnak a magyarokkal szembeni megtorló politikája csak a fegyveres ellenállást erősíti.

A reálpolitikai megfontolások végül is erősebbnek bizonyultak az érzelmeknél, s a nyáron „megtévedt” nyugat-magyarországi főurak megbüntetése, némi fenyegetés után, lekerült a napirendről. Hiszen, amilyen gyors volt a kényszer szülte behódolás július táján, olyan gyors lett szeptember második felében az uralkodó hűségére való visszatérés.

Esterházy Pál nádor a kahlenbergi győzelem után alig egy hónappal már mintegy 5000 magyarországi katonával vett részt a harcokban, november közepén pedig 8000 főnyi magyar sereg meglétéről tett jelentést az Udvari Haditanácsnak.[11] Ezt támasztja alá az is, hogy Czobor Ádám 1683. december végén 3000 katona kiállítását jelezte az Udvari Haditanácsnak a következő hadiévre.[12]



[11] Iványi Emma, Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenysége 1681–1713. Budapest, 1991. 116.

[12] Czobor Ádám felterjesztése a Haditanácsnak. ÖStA KA HKR Prot. Exp. 1684. január 365. k. 43. fol.