Ugrás a tartalomhoz

Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról…

Czigány István (1954-), Hankó Ágnes, Balogh Tamás

Balassi Kiadó

BEVEHETŐ-E BUDA FEGYVER ÁLTAL?

BEVEHETŐ-E BUDA FEGYVER ÁLTAL?

Lotharingiai Károly, aki a híres hadtudós, Raimondo Montecuccoli mellett tanulta a hadakozást, mesterének elvei szerint tervezte meg a Buda ellen indítandó hadjáratot. A fő csapást a Duna mentén Buda irányába kívánta mérni. A Felvidéken és a Dráva mellékén csak kisebb erőkkel szándékozott hadakozni, mivel ha Budát elfoglalták, Belgrádig nem volt jelentősebb vár. Amennyiben tehát a hadműveletek fő irányától távolabb eső várakat rendszeres blokád alatt tartották, azok idővel ostrom nélkül is elestek. Lényegében elmondható, hogy Belgrád 1688-ban történt bevételéig ez az alapkoncepció érvényesült.

Kezdetben úgy tetszett, megismétlődik az előző év őszének forgatókönyve, vagyis a keresztény seregek sikert sikerre halmoznak. A több mint 40000 katonából álló fősereg, amely magában foglalta az Esterházy János győri vicegenerális vezette tizenhat zászlóaljnyi, mintegy 1600 fős magyar katonaságot is Párkánynál átkelve a Dunán, június 18-án elfoglalta Visegrádot, és visszaverte Kara Musztafa budai pasa támadásait. Lotharingiai Károly ekkor úgy döntött, hogy nem vonul közvetlenül Buda alá. Átkelt a Duna bal partjára, hogy az utánpótlás zavartalanságát biztosítandó, elfoglalja Vácot és Pestet. Eközben Bekri Musztafa aleppói pasa, magyarországi szerdár, csapataival[13] Belgrádból Buda megerősítésére sietett. A császári sereg előrenyomulásának megakadályozására közel 20000 fős hadtestet indított el, de az június 27-én vereséget szenvedett, s a törökök három nap múlva Pestet is elvesztették. Tíz nappal később a császári haderő, miután átkelt a Dunán, Szentendrénél két napig tartó elkeseredett harcot vívott Musztafa szerdár erőivel, döntő győzelmet azonban nem sikerült kicsikarnia.[14]

Buda körülzárása 1684. július 15-én kezdődött meg. Az ostrom hadászati hátterének biztosításáért folyó egyhónapos küzdelem, valamint Visegrád, Vác és Pest helyőrséggel történő ellátása 34000 főre apasztotta a fősereg létszámát. Három nappal később azonban Esterházy Pál nádor vezetésével megérkezett 9417 magyarországi katona.[15] Éppen jókor, mivel e kontingens kétharmadát a török harcmodort jól ismerő könnyűlovasok képezték, akik jelentős szerepet játszottak a Bekri Musztafa vezette felmentő sereg felett július 22-én, Érd mellett aratott győzelemben.

Az eddig ismert adatok szerint Budát legalább 200 ágyú és 10000 főnyi őrség védte. Ezzel szemben Lotharingiai Károly hercegnek a magyarokkal együtt alig volt 47000 katonája és ebből mindössze 27000 gyalogos. Badeni Lajos, a Haditanács elnökének unokaöccse, ifjonti hevületében nyolc nap alatt bevehetőnek vélte a várat. Ám a tapasztalt katona, Rüdiger Starhemberg tábornagy, aki az előző évben eredményesen védte meg Bécset, ilyen kis létszámú, meglehetősen leharcolt és fáradt sereggel nem tartotta lehetségesnek Buda eredményes ostromát. Elsősorban Érsekújvár bevételét szorgalmazta, melynek blokádja jelentős erőt, 4700 magyar katonát és több császári ezredet kötött le. Emellett a vár őrségének portyái bizonytalanná tették a fősereg utánpótlását is.

A Víziváros július 19-én történt elfoglalása, majd három nap múlva a felmentő sereg támadásának visszaverése még az ostromot vezető Starhemberg tábornagyot is optimistábbá tette. A hadiszerencse azonban hamarosan elpártolt a keresztényektől, s a problémák egyre sokasodtak. Elégtelennek bizonyult a tüzérségi előkészítés, a vívóárkok lassan és nem megfelelően készültek, az aknászok tevékenysége pedig általában több veszteséget okozott az ostromlóknak, mint a védőknek. Az oszmán védők előbb Kara Musztafa, majd annak eleste után Sejtán Ibrahim pasa vezetésével fanatikusán küzdöttek, és nap nap utáni kitöréseikkel lehetetlenné tették nagyobb szabású roham indítását.

Az egyre súlyosabb veszteségek, az akadozó ellátás augusztus derekára kritikus helyzetet idéztek elő az ostromló seregben. Lotharingiai Károlynak a hónap közepén Bécsbe küldött jelentése szerint serege 21000 főre olvadt, sok volt a beteg és a sebesült, s katonasága már a vár körülzárására sem volt elegendő. Maga a fővezér, a lotharingiai herceg is ágynak esett. Rüdiger Starhemberg, aki betegen vezette a hadműveletet, egyenest az ostrom abbahagyását javasolta a Haditanácsnak. Úgy vélte, a védők ereje már erősebb a támadókénál. Szerinte csak isteni csodában lehet reménykedni, abban, hogy a védőket esetleg pánik fogja el, és megadják magukat.[16]

Szeptember 13-án Miksa Emánuel bajor választófejedelem 8000 fős seregével megérkezett a Rajna mellől, de Bekri Musztafa 20000 főnyi hadával újra feltűnt, és szeptember 22-én Budaörs irányából a circumvallatio, vagyis a körsánc nyugati része ellen intézett támadást. Ezzel egyidejűleg a védők kirohanása a szövetségesek ostromműveiben is jelentős károkat okozott. Néhány nap múlva Musztafa szerdárpasának sikerült 600 fős erősítést a várba juttatnia. Bár eközben több egység érkezett a Német-római Birodalomból, a katonai helyzet mégsem javult. Végül elhatározták, hogy minden erőt egy helyre koncentrálva, október 4-én rohamot indítanak a déli Nagyrondella ellen, de ez a támadás szintén kudarcba fulladt.

Eközben a török felmentő sereg állandóan zaklatta az ostromlókat, Ahmed egri pasa pedig visszafoglalta Pestet, s a Dunán keresztül élelmet és katonákat juttatott a várba. A helyzet egyre tarthatatlanabbá vált, hiszen az ostromlókból ostromlottak lettek, különösen azután, hogy Bekri Musztafa szerdár-pasa további 10000 főnyi erősítést kapott, s így lehetősége nyílt a szövetséges seregek utánpótlásának elvágására.

Reményvesztettség, demoralizálódás lett úrrá a szövetséges csapatokon. Az Esterházy Pál nádor parancsnoksága alatt álló magyar katonaság már régóta zúgolódott a fizetetlenség és a rossz ellátás miatt, és mivel a hadvezetőség képtelen volt biztosítani élelmezésüket és zsoldjukat, nagyobb részük már október 26-án tábort bontott. A kialakult kritikus helyzetben a császári hadvezetés november 3-án elrendelte a csapatok visszavonulását. Buda tehát továbbra is oszmán kézen maradt.

„Es így az egeß nyarat Buda alat töltvén meg nem vették Budát, mert in Octobri szok hidegh esö járt, ejel-nappal iobbára czak est, elegh maradót valamely nemeth lo, mind megh döglöt; az nemet is igen holt. Az hidegekis es havaß esök el érkezvén, az mint ößel szokot lennj, nagy károkkal, mégh álgyukot is köllött ott hadni – ot hatták Budat…” – így emlékezett vissza később az 1684. évi budai ostromra Lipthay András.[17] A XVII. században immáron harmadszor maradt sikertelen Buda ostroma.

Történetírásunk Buda 1684-es ostromát meglehetősen mostohán, gyakorlatilag a sikeres 1686. évi ostrom kellemetlen előjátékaként kezeli. Ezért részleteiben igazán ma sem ismerjük az ostromot és a hozzá kapcsolódó hadműveleteket. Számos kérdés máig megválaszolatlan maradt. A vereségek ellenére miért volt olyan aktív az oszmán felmentő sereg? Milyen helye és szerepe volt a magyarországi katonaságnak a hadműveletekben? Ez utóbbi kérdés tisztázása különösen azért fontos, mivel ezután a nádor személyesen már nemigen vett részt a törökellenes felszabadító háború harcaiban, s ez a tény tovább szaporítja a kérdőjelek számát.



[13] A szerdár a Magyarországon működő török hadak seregparancsnoki posztja.

[14] Bánlaky József, A magyar nemzet hadtörténelme. 17. Budapest, 1940. 66–73.

[15] Numerus Militia Hungarova per Palatinum Congregatione 1684. Augusti 12. OL P 125. Esterházy Pál nádor iratai, 95. k. 9787. sz.

[16] Renner, Victor, Vertrauliche Briefe des Grafen Ernst Rüdiger von Starhemberg. Wien, 1890. 39–41.

[17] Lipthay András Életemnek emlékezete. Sajtó alá rendezte Rédei Éva, a bevezető tanulmányt írta Czigány István és Rédei Éva. Szerkesztette Tarnai Andor. Budapest, 1988.