Ugrás a tartalomhoz

Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról…

Czigány István (1954-), Hankó Ágnes, Balogh Tamás

Balassi Kiadó

HÍR – EMLÉKEZET – VALÓSÁG

HÍR – EMLÉKEZET – VALÓSÁG

1682-ben a korabeli újságokban, krónikákban és naplókban feljegyezték, hogy Európa egén hatalmas, szabad szemmel is látható üstökös tűnt fel. A kor emberét babonás félelem töltötte el: nagy háború lesz a kontinensen. Ezt a bekövetkező háborút Magyarországon és Európa-szerte másként élték meg, s a reakciók még Magyarországon belül is eltérőek voltak. A keresztény csapatok 1683. évi kahlenbergi, illetve párkányi győzelme mást jelentett a Bécstől és a hadszíntértől távol lévő erdélyi politikusoknak és mást a Nyugat-Magyarországon katonáskodó középnemes Lipthay András hadnagynak, aki 1683 nyarára később úgy emlékezett, hogy „…minden felé látván az szok tatár tüzeket, mindenüt égetvén az falukot, mentem Vereskö várában, gondolván, minthogy Vereskő Méltoságos Pálffj urak vára, azok azok nem adgyak az kuruczoknak magokat…”

Bethlen Miklós, a külhonban tanult, művelt erdélyi tanácsúr önéletírásában így emlékezett a félelmet keltő eseményre [Teleki Mihálynak és Rhédei Ferencnek]: „…mikor Bécs alól hazajövétek [1683 őszén], mit mondék: Valamit a nem régen látszott üstökös csillagnak (volt ez in anno 1680.) nagy farka vala, bizony elhat ez még Erdélyre.

Bethlen Miklóson és Lipthay Andráson kívül még számosan lejegyezték a nagy török háború eseményeit, melynek közvetve vagy közvetlenül részesei voltak. Mégis a harcok lefolyásáról, például Buda ostromáról a magyar résztvevők tollából csak kevés leírást ismerünk. Ottlyk és Lipthay ott voltak a Buda körüli harcokban, de Cserei Mihály vagy Bethlen Miklós Erdélyben már csak hallomásból értesült a történtekről. Az ő munkájuk fennmaradt az utókor számára, de ki tudja, mi enyészett el a több mint három évszázad alatt. Gondoljunk csak a verseket faragó Koháry István esetére, akinek írásai egy kuruc támadás alkalmával lettek a tűz martalékává. Koháry később legnagyobb részüket fejből lejegyezte, s nála így vált az emlékezet valósággá.

A török elleni háború olyan érdeklődést keltett Európa-szerte, hogy a lengyelországi (podóliai), a dalmáciai, az égei-tengeri és a magyarországi frontokon zajló hadi eseményekről a kontinens valamennyi jelentősebb nyelvén ezrével jelentek meg a különböző röplapok, leírások, naplók, s a harcokat összefoglaló könyvek. Naplónk kiadója, Oossaan könyvárus meg is említi az olvasóhoz írott előszavában, hogy másodszor is megjelenteti az Érsekújvár bevételéről és a Peloponnészosz félszigeten lévő Koron kikötőjének a velencei csapatok által 1685-ben történt elfoglalásáról szóló írást.[30] (A Buda visszavívásának 250. évfordulójára készített bibliográfiai összesítő 1618 olyan korabeli nyomtatott kiadványt sorol fel, amely az 1683–1718 közötti magyarországi törökellenes háborúkkal foglalkozik.)[31]

Az utóbbi másfél évtized forrásfeltáró munkája alapján azonban úgy tűnik, hogy tucatjával lelhetők fel a magyarországi hadszíntér eseményeivel foglalkozó, még ismeretlen kiadványok. Egyikük a fent említett holland nyelvű kiadvány Érsekújvár, illetve Koron bevételéről, az esztergomi (táti) csatáról és az eszéki híd felégetéséről.[32]

Lehetséges, hogy csupán az Európa lakosságának akkoriban még igen kis hányadát kitevő olvasóközönség „híréhségének” kielégítéséről van szó? Valószínűleg nem csak ez a magyarázat. A legutóbbi évek kutatásai rávilágítottak arra, hogy a magyarországi háborús eseményekkel kapcsolatos korabeli kiadványok tömeges megjelentetése a „híréhség” kielégítésén túl a politikai propaganda, a közvélemény-formálás eszköze volt.[33] Hiszen az olvasóréteg jelentős része, anyagi vagy politikai eszközei révén, a politikai hatalom részese, alkalmazottja, támogatója vagy meggyőzendő adóalanya volt. Emellett a kiadványok tartalma papok, vásári komédiások, társasági beszélgetések és felolvasások útján az olvasni nem tudó tömegekhez is eljutott. Így e propaganda nemcsak a tájékoztatást, hanem a pogányok elleni harcra való buzdítást s nem utolsósorban a háború következtében megemelkedő adók és egyéb szolgáltatások „könnyebb” elviselését is szolgálta.

Magyarországon, jelenlegi ismereteink szerint, a Buda ostromáról szóló első nyomtatott magyar nyelvű mű – egy holland nyelvű kiadvány magyarítása – 1688-ban jelent meg: „Jetző könyvecske, az kibemindennapi [sic] dolgokat irtunk…” Egy évvel később a lőcsei kalendáriumban Brewer Sámuel a következő rövid összefoglalást adta ki Buda ostromáról: „A végtelen hatalmas Isten a mi kegyelmes Urunk Ő Felsége és meg-edgyezett keresztény Fejedelmek fegyverét boldogítván, Szent Mihály havának második napján három felöl való kemény ostromok után, híres Buda várát (kit boldog emlékezetű Királyaink sokszor hiába vívtak) kezében adta, úgy hogy az benne valók, valakik fegyverre nem öltek, mind rabbá estek, az számtalan várai kincsével együtt. Kiért ő szent felségének neve áldassák örökké.”[34] Ezt követte P. Landovics István prédikációs könyve, mely 1689-ben nyomattatott Nagyszombatban, Hauck András nyomdájában, s amely szintén megemlékezett Buda visszavívásáról. Jaklin Balás nyitrai püspök Czobor Ádám Buda alatti haditetteit méltatta a tábornok felett tartott halotti beszédében, melyet 1692-ben Bécsben jelentettek meg.[35] Buda 1686. évi ostroma eseményeinek részletes leírását Bél Mátyás, a XVIII. századi ismert magyar polihisztor, éppen III. Károly második török háborújának idején, 1737-ben adatta ki Notitia Hungariae novae historico geographica (Az Új Magyarország történeti és földrajzi ismertetése) című, latin nyelven írott munkájának III. kötetében.[36]

Mi az oka annak, hogy Buda ostromairól, illetve az egész törökellenes felszabadító háborúról csak elvétve találunk magyar nyelvű nyomtatott műveket? Valóban csak a magyarországi lakosság közönyéről volna szó, ahogyan azt hazai történetírásunkban közel kilencven éve Acsády Ignác kifejtette, és amely véleményt azóta történetírásunk kisebb nagyobb korrekciókkal elfogadott?

Nem tagadható, hogy a háború tizenöt éve alatt a magyar társadalom különböző rétegei belefásultak a harcba, a menekülésbe, a pusztulás, a halál borzalmaiba. Azt is tudjuk, hogy a magyarországi hadszíntéren tevékenykedő 150-200000 katona ellátása és atrocitásai hatalmas terhet róttak a lakosságra. Azonban az ez irányban folytatott legújabb vizsgálódások summázata szerint: „…az 1680-as évek társadalma az ország másfél százados béke utáni vágyainak beteljesülését várta a török hatalmat visszaszorító háborútól. S ha a mindennapok várakozásai vakmerőnek is bizonyultak, a hosszú távú jövőre tekintvén mégsem kívánta vissza a török világot.”[37]

A közvéleményformálás, a tájékoztatás Magyarországon másként történt, mint Európában, éppen ezért megjelenési formája is eltérő. A magyarországi lakosság a levelek ezreiből, a szóban terjesztett hírekből viszonylag pontosan tájékozódott, tájékozódhatott Buda visszavívásáról vagy a háború egyéb eseményeiről. A társadalom számottevő rétege aktív részese volt a küzdelemnek. Emellett a magyar nemesek és polgárok egyre nagyobb hányada tudott írni és olvasni. Sokuk németül és latinul is értett, sőt a fő- és középnemesek s a gazdag polgárok egy szűkebb csoportja, ha nem irodalmi szinten is, de bírta az olasz, esetleg a francia nyelvet. De hogy e számtalan kiadványból mennyi jutott el hozzájuk, az még további kutatás tárgya.

Véleményünk szerint tehát az alapvető különbség abban rejlett, hogy az európaitól eltérően Magyarország társadalma átélte ezt a háborút, másfél évszázadra a mindennapjaivá vált. Így a véleményformálás-formálódás legfőbb színtere a levelezés és a szóbeli közlés volt. A levelezés, az úgynevezett „hírlevelek”, a papok, prédikátorok, katonák, kereskedők, utazók, menekültek hírei általában nemcsak a köznép, hanem a felsőbb társadalmi rétegek érdeklődését is kielégítették. Politikusok és magas rangú katonák levelezése mutatja, hogy olykor naponta több levelet is írtak egy és ugyanazon személynek, tehát a hírek nyomtatott kiadványok nélkül is bőségesen áramlottak az országon belül.[38]

Az átélt eseményeket sokan a leveleken kívül is írásba foglalták. Ahogy már említettük, Cserei Mihály, Lipthay András, Ottlyk György lejegyezték élményeiket. Az ő emlékirataik fennmaradtak, de nem tudhatjuk, hány feljegyzés enyészett el nyomtalanul az évszázadok során.



[30] Az 1686-os holland kiadás előtt, Koron, Eperjes, Érsekújvár bevételéről és az eszéki híd felégetéséről már az előző évben megjelent egy munka, Koron és Érsekújvár ostromának, a táti csatának és az eszéki híd felégetésének metszetével: Das triumphirliche Klee-Blatt, der an dreyer Oertern, wieder den Erb-Feind erwachsenen herrlichen Victorien, Römisch-Kayserlichen Majestät: durch einen um und vollständigen Berichl… Nürnberg zu finden bey Johann Christoff Locher, 1685.

[31] Buda és Pest 1686. évi visszafoglalásának egykorú irodalma. 1683–1718. A Fővárosi Nyilvános Könyvtár budapesti gyűjteményének bibliográfiai munkálatai. III. In A Fővárosi Könyvtár Évkönyve. V. 1935.

[32] Erre nézve lásd Buda Expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683–1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai. II. Szerk. Bariska István–Haraszti György–Varga J. János I–II. Budapest, 1986.

[33] Erre nézve lásd Köpeczi Béla Magyarország a kereszténység ellensége. A Thököly-felkelés az európai közvéleményben. Budapest, 1976; Csapodi Zoltán, A Thököly-felkelés visszhangja a Német-római Birodalom területén. Aetas 1995/1–2. sz.; G. Etényi Nóra, A 17. századi közvéleményformálás és propaganda Érsekújvár 1663-as ostromának tükrében. Aetas 1995/1–2. sz.

[34] Buda és Pest 1686. évi visszafoglalásának…, i. m., 104.

[35] I. m., 142, 146, 154.

[36] E rész fordítása megjelent Bél Mátyás Buda visszavívásáról. Fordította, a bevezetőt írta, a jegyzeteket és a fordításokat készítette Déri Balázs. Budapest, 1986.

[37] R. Várkonyi Ágnes, Búcsú és emlékezet. In Europica Varietas-Hungarica Varietas. Tanulmányok. Budapest, 1994. 181.

[38] R. Várkonyi, i. m., 162–171.