Ugrás a tartalomhoz

Napló Buda avagy Offen erős városának híres ostromáról…

Czigány István (1954-), Hankó Ágnes, Balogh Tamás

Balassi Kiadó

3. fejezet - KORABELI RÖPLAPOK

3. fejezet - KORABELI RÖPLAPOK

RÖVID ÉS HITELES SZÓBELI BESZÁMOLÓ ARRÓL, AMI A KORÁBBI KIRÁLYI REZIDENCIA, A NEMES BUDA VÁROS SIKERES, ÁMBÁTOR VÉRES OSTROMA SORÁN TÖRTÉNT

Amszterdamban, Jan Potgieter könyvárusnál, a Beurs-sluys-ön

Buda, ez az igen régi, három kőfallal körülvett város a Duna partján, a magyar királyok székhelye, Konstantinápoly és Jeruzsálem után a kereszténység kulcsa, még török vélekedés szerint is évszázadokig a kereszténység védőbástyája volt, míg 1526. szeptember 2-án Szolimán török szultán csellel be nem vette, s a király özvegyét a trónörökössel az országból el nem űzte; a rákövetkező évben a szóban forgó város ismét keresztény kézre került, de 1529-ben Szolimán újból bevette; 1529-ben, 1599-ben[330]1602-ben, 1603-ban és 1635-ben a keresztények,[331] 1684-ben pedig a lotharingiai herceg hiába ostromolták; végre 1686-ban az említett város a bajor, a szász és a brandenburgi választófejedelem Őfensége támogatásával és számottevő segítségével, valamint a lotharingiai herceg vitézségének és éberségének köszönhetően, bombáktól, ágyúktól, ostromtól és rohamtól megfélemlítetve, a Mindenható kivételes támogatásával és segedelmével, szeptember 2-án délután 5 óra táján újból keresztény kézre és keresztény fennhatóság alá került. A nagyvezír, akit aggasztott Buda városának sorsa, közel 50000 emberrel, akikhez még néhány ezer moldáv, szláv és tatár csatlakozott Buda és Székesfehérvár között, nagyon előnyös sík terepen és hegyen állomásozott, azzal a szándékkal, hogy Buda városába bejuttat néhány felmentő csapatot, amit háromszor kísérelt meg, de első alkalommal 2000 janicsárt vesztett, második alkalommal néhány ezret veszítve csak mintegy 150 embert tudott bejuttatni, a harmadik támadás pedig teljességgel meddőnek bizonyult, s a törököknek dolguk végezetlenül, véres fejjel kellett visszavonulniuk.

Miután sikeresen harmadszorra is meghiúsították a törökök kísérletét, keresztény oldalon egybehangzó döntés született arról, hogy a makacs törököket a város átadására kényszerítik, amiért is a brandenburgi választófejedelem csapatai állásaikat elhagyva a császáriakhoz csatlakoztak, és szeptember 2-án délután két órakor, hősies és férfias elhatározással, a mindenható Isten dicsőségére, a kereszténység védelmére, hozzájuk hasonlóan általános ostromot indítottak. Elszántan támadtak, s a hatástalanul felrobbant aknákon keresztül egészen a piac belsejéig hatoltak, válogatás nélkül lekaszabolva mindenkit, aki csak elébük került; mikor azonban a törökök felrobbantották saját készítésű aknáikat, amelyek a keresztények soraiban nagy kárt tettek, a brandenburgiak állásaik elhagyására kényszerültek, és vissza kellett vonulniuk a rés felé, s tán még magát a várost is elhagyták volna, ha nincs a lotharingiai herceg, aki lelket öntött a menekülőkbe és támadásra serkentette őket, amitől is a harci kedv és igyekezet megint fellángolván, a törököket visszaszorították, és mindenkit, tekintet nélkül arra, férfi-e avagy nő, vagy gyermek, leöldöstek. A piacot ily módon nem csupán visszahódították, de eltökélten meg is tartották. Ezen akció végeztével a helyettes pasával úgy 600 ember visszavonult a kastélyhoz, amelyet azonban hiábavaló ellenállás után, a bajor választófejedelem jóvoltából kegyelemben részesülve, át kellett adniuk; a helyettes pasát a bajor választófejedelem őfensége színe elé vitték, aki született nemeslelkűségével arra méltatta őt, hogy meghívja választófejedelmi asztalához, s háziborát kegyelmesen felkínálta neki, minthogy azonban ez az ottománok törvényével ellenkezik, a helyettes pasának meg kellett elégednie két pohár limonádéval; kitudakoltak tőle számos fontos dolgot, mivel azonban igen fel volt kavarva, alázatosan gondolkozási időt kért másnapig; a vezérlő pasa nem kért kegyelmet, jobb keze megsebesülvén, szablyáját bal kezébe fogva az ellenálló törökök közé vegyült, s császára dicsőségéért hősiesen harcolt, míg darabokra nem vágták, életét ilyen eltökélten áldozva fel; a zsidók, hogy ne ismerjék fel őket, töröknek öltöztek, de mindegyiküket lemészárolták; a város szánalmas romhalmazzá változott és az elpusztított Jeruzsálemhez vált hasonlatossá; csupán mintegy negyven ház maradt állva a császári résnél, a város többi része teljesen elpusztult; muníciót bőségesen találtak, s a város, ahol láthatólag semmiben sem szenvedtek hiányt, még hosszú ideig képes lett volna védeni magát, ha az áhított segítség megérkezett volna; mi ágyút, puskaport, élelmet, kincset, pénzt és értéket találtak, a legközelebbi szolgálatosok a megmondhatói; a 8000 emberből, aki ott volt, csupán 2000 maradt életben, ebből a város meghódításakor 1400-at megöltek, így 600 menekült meg.[332] Hogy mindez így igaz, arra maga a nagyvezír a tanú, aki 50000 emberrel a maga nemzetéből mindezt megszomorodott szemmel, a hegyről nézte végig, majd hátrahagyva táborát szégyenszemre a menekülést választotta; a huszárok s a magyarok üldözőbe vették, aminek részleteiről nemsokára bővebben.

Így hát szerencsésen zárult a véres és hosszas, tragikus ostrom, amely tetemes költségekkel járt, melynél oly bőven hullott hiába a keresztény vér, s amelyhez oly sokszor fogtak hozzá balszerencsésen; végre a hetedik próbálkozás, Isten dicsőségére, a keresztények örömére, a török portát, valamint a Római Birodalom minden ellenségét romlásba döntve, az osztrák házat győzelemre vitte, s a város azon a napon, melyen egykor a törökök elhódították, ostrommal visszavétetett. A mindenható Isten adja ránk további áldását.



[330] Ekkor nem ostromolták meg Budát, hanem Schwarzenberg és Pálffy intézett egy sikeres rajtaütést a vár ellen. Lásd 139. jegyzet!

[331] Ez tévedés, hiszen 1635-ben nemhogy ostrom, de még háború sem volt.

[332] Valójában mintegy 6000 ember maradt életben.