Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

17. fejezet - József, Havasréti PUNK/ROCKKULTÚRA ÉS AZ AVANTGÁRD lÉLŐ FOLYÓIRATOKl

17. fejezet - József, Havasréti PUNK/ROCKKULTÚRA ÉS AZ AVANTGÁRD lÉLŐ FOLYÓIRATOKl

A Fölöspéldány-csoport

1. Bevezetés

Az lélő folyóiratokl a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján jelennek meg a magyar alternatív kultúrában, szórványos korábbi kísérletezések mellett a legfontosabb képviselőjük a Lélegzet és a Fölöspéldány-csoport volt. A Fölöspéldány-csoport ugyan nem definiálta magát élő folyóiratként, mégis tárgyalható e fogalmi-műfaji keretben, egyrészt mert a csoport működésének legtöbb mozzanata nagyon hasonlított a példaszerű élő folyóirat, a Lélegzet tevékenységéhez,[423] másrészt számos szerző tagja volt mind a két csoportosulásnak, és végül a Fölöspéldány által rendezett lirodalmi koncertekl az élő folyóirat egy sajátos változatának tekinthetők. Az elemzés elsődleges célja nem az irodalomtörténeti rekonstrukció, hanem az élőfolyóirat-kísérletek elhelyezése az ellenkultúra műfaji, intézményes, szimbolikus játékterében, és e kísérleteknek az ellenkultúrában betöltött szerepének értelmezése. Az élő folyóirat fogalmát előzetesen a következőképpen határozhatjuk meg: kommunikációs közege nem az írás és nyomtatás, hanem a szóbeliség, melynek célja – esztétikai, metafizikai és politikai megfontolások alapján – a hivatalos és nyomtatott irodalom hegemóniájának megtörése volt. Az élő folyóirat és közönségének találkozása többnyire a rock-koncert vagy a színházi előadás mintáit követő esemény keretében történt. Az egyes írásokat többnyire a szerzők olvasták fel a közönség jelenlétében, az előadásban fontos szerepet kap(hat)tak a társművészetek (zene, színház, képzőművészet) elemei és képviselői.

A szóbeli folyóiratok néhány meghatározó alapelv mentén szerveződtek. (1) Közösségalkotás és irányzatosság. Közösségi hátterüket olyan csoportok alkották, amelyek meg kívánták különböztetni magukat a homogenizált irodalmi-kulturális élettől, csoporttá képződésükben a művészeti, esztétikai irányzatok nyilvános artikulálása, a generációs törekvések, a civil autonómiára törekvés és a szoros baráti kapcsolatok egyaránt fontos szerepet játszottak. (2) Acenzúra megkerülése. Aszóbeliség formáján keresztül el kívánták kerülni a hivatalos irodalmi intézményrendszerrel automatikusan együtt járó cenzurális korlátozásokat és az irodalmi-kulturális intézményrendszer egyéb ellenőrző mechanizmusait. (3) Nyelvmetafizikai előfeltevések és célkitűzések. Az élő folyóiratok kísérletet tettek a szóbeliség prioritásán alapuló irodalomfelfogás érvényesítésére, mely törekvésen keresztül egyrészt az élőszó metafizikai felsőbbrendűségéhez kötődő, nem-materiális, spirituális értékek, másrészt a művészi kifejezés érzéki komplexitásának kiteljesítése kapcsolódtak egymáshoz. (4) Experimentalizmus és multimedialitás. Az élő folyóiratok köréhez tartozó szerzők folyamatosan kapcsolatot kerestek a társművészetekkel, egyrészt a szóbeliség egy sajátos formáját képviselő punk/rock kultúrával, másrészt a különféle avantgárd művészeti törekvésekkel. Ezek a kapcsolatok, a punk/rock kultúra, illetve az avantgárd művészet példaként vétele lehetővé tette, hogy az élő folyóiratok még markánsabban fogalmazzák meg alternatívákat kereső hozzáállásukat a kortárs kultúra rögzült intézményi, esztétikai, műfaji normarendszerével szemben. A multimediális technikák alkalmazása, a közegek egymásba olvasztásához való vonzódás ezen túlmenően megfelelt egy sajátos kulturális szinkretizmus eszméjének is: ez a szinkretizmus vagy az archaikus költészet hangkibocsátáson, gesztusokon, testmozgáson – tehát a performancia teljességén – alapuló rituális egységét kívánja felidézni, illetve rekonstruálni, vagy a modern kor magas komplexitású kultúrájának, technológiájának összetettségét képviselte az irodalom közegében.[424]



[423] Vö. Tábor Ádám, A váratlan kultúra. Esszék a magyar neoavantgárd irodalomról és művészetről, Balassi, Budapest, 1997, 151–160.

[424] Lásd Paul Zumthor, A hang poétikája, Helikon, 1985/1., 17–20; illetve Hangköltészet, szerk. Szkárosi Endre, Artpool, Budapest, 1994.