Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

2. A Fölöspéldány-csoport (1979–1982)

2. A Fölöspéldány-csoport (1979–1982)

A Fölöspéldány-csoport vezetője és meghatározó művészeti ideológusa Szilágyi Ákos költő és kritikus, az orosz avantgárd irodalom kutatója volt. Szilágyi a korszak ellentmondásos alakjának tekinthető, pályája korai szakaszában egyszerre jelentkezik költőként, illetve újbaloldali, marxista esztétaként és kritikusként. A magyar irodalmi élet egy része a hetvenes években az átlagnál is doktrinerebb, megcsontosodott marxistát látott benne, míg mások észlelték a baloldali radikalizmusban, a gondolkodás és a művészet ltétjeinekl elszánt komolyan vételében rejlő ellenzéki potenciált is. Pályája kezdetén bajkeverő hírében állt, a Weöres-versek gyűjteményes kiadásáról írott kritikája országos botrányt kavart,[425] később pedig az irodalmi élet szervezeti-irányzatos megújításában és a politikai reformtörekvésekben fontos szerepet játszó Fiatal Írók József Attila Köre egyik vezető személyisége, hangadója lesz. Györe Balázs költő és író, a Fölöspéldány-csoport alapító tagjainak egyike volt, személye jó példa az új avantgárdot a történeti előzményekhez kapcsoló, generációk közötti kötődésekre is: édesapja Györe Pál esszéíró Hamvas Béla, Szabó Lajos, Tábor Béla gondolkodói körének tagja volt. Györe Balázsra intenzív és máig tartó hatást gyakoroltak az e körben népszerű filozófiai dialóguselméletek, mely érdeklődés jól nyomon követhető a legjelentősebb lélő folyóiratl, a Lélegzet megalapításában és munkájában betöltött szerepében is. Kemenczky Judit költő és orientalista, japán műfordító egy időben Györe Balázzsal együtt az Országos Széchényi Könyvtár fölöspéldány-csoportjának munkatársaként dolgozott, ebből az életrajzi körülményből származik egyébként a csoport elnevezése is. Ajogi végzettségű Kőbányai János, kezdetben gyámügyi előadó, majd szociográfus és író, később a zsidó kulturális élet egyik központi alakja, a Múlt és Jövő újraindítója, főszerkesztője. Temesi Ferenc, a Mozgó Világ köréhez kötődő író, szegedi lokálpatrióta. A csoport tagja volt El Kazovszkij képzőművész, továbbá Bernáth(y) Sándor, a Beatrice plakátjainak tervezője, a Bizottság együttes gitárosa, később a hazai elektronikus tánczenei underground ismert alakja és Szkárosi Endre irodalomtörténész, költő, rock-zenész, performer, később az Új Hölgyfutár szerkesztője. A csoport tevékenységét a punk-, illetve a rock-kultúrához legszorosabban a Beatrice együttessel történő együttműködés kapcsolta, ez az együttműködés körülbelül egy évig, 1979 tavaszától 1980 tavaszáig tartott.

lA Fölöspéldány irodalmi csoport is 1979-ben alakult, [h] ez is harmadik típusú találkozás volt, olyanok csoportosulása, akik normális körülmények között aligha kötöttek volna egymással ilyen szoros érzelmi szövetséget. Nem is művészeti csoport volt ez, hanem inkább privát szövetség, a magánélet művészi felmagasztalásával. Miért kellett [h] csoportosulni? Először is azért, mert ez volt a kitörés és ezzel együtt a személyes irodalmi és szellemi autonómia kivívásának és megerősítésének a módja, másodszor pedig azért, hogy demonstrálhassuk a szabad szellemi és művészeti önszerveződés lehetőségét és szükségességét. Csoportosultunk a csoportosulás kedvéértl – emlékezett vissza a Fölöspéldány-csoport megalakulásának körülményeire Szilágyi Ákos.[426] A csoport meghatározó, magyar viszonylatban műfajteremtő nyilvános megjelenési formája az lirodalmi koncertl volt, amely egyrészt sok szempontból rokonítható az lélő folyóiratokl művészeti törekvéseivel, másrészt – újszerűsége ellenére – az irodalom és a rockzene transzfúziójára törekvő szórványos korábbi kísérletek (a Kex együttes fellépései, a Spions bemutatkozása) folytatásának is tekinthető. A Fölöspéldány-csoport tagjai irodalmi koncertet tartottak 1979 márciusában a Fiatal Művészek Klubjában, majd ez év áprilisában Szegeden az egyetemi klubban, végül augusztusban a budaörsi Jókai Művelődési Házban a Beatrice együttessel. A Fölöspéldány és a Beatrice együttműködésének megszakadása után Szilágyi Ákos fellépett Kőszegi Imrével a nagykanizsai jazzfesztiválon, 1980-ban Szkárosi Endre Jávori Vilmossal és Dresch Mihállyal ugyanott, 1980 novemberében Györe Balázs, Bernáth(y) Sándor és Kőbányai János a Dimenzió együttessel a szegedi jazznapokon szerepelt.[427]

A Fölöspéldány-csoport működésének legális intézményi háttereként a lköztes nyilvánosságl jellegzetes fóruma, a Mozgó Világ folyóirat említhető.[428] A csoport eszményei és működése, illetve a Mozgó Világ független, kísérletező szellemisége közötti szoros rokonság alapján a kapcsolatot úgy is értelmezhetjük, mint a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján egyre nagyobb számban megjelenő, a kulturális élet mesterséges izoláltságát és atomizáltságát oldani igyekvő féllegális, félig nyilvános, közösségi, szellemi, művészeti autonómiára törekvő csoportosulások egyikét. Amikor a szamizdatban publikáló ellenzék – a lmásodik nyilvánosságl – szervezői és szerzői a Mozgó Világgal kapcsolatos politikai botrányokkal foglalkoztak, megemlítették a Fölöspéldány működését is: lBudapesten betiltották a Fölöspéldány csoport estjét, mondván, hogy a Mozgó Világhoz közel álló körök akciójal.[429] A csoport működését a polgárpukkasztó külsőségek és tartalmak jellemezték: a tagok a rock, a punk, illetve az avantgárd művészet ikonográfiai kellékein keresztül határozták meg, illetve fejezték ki magukat, és előszeretettel foglalkoztak az első nyilvánosságban nem, vagy csak átideologizált módon megjelenített társadalmi problémákkal is.

A csoport tagjai közül ketten – Kemenczky Judit és Györe Balázs – az OSZK Fölöspéldány-központjában dolgoztak, ebből származott a csoport neve. lA Fölöspéldány név úgy ragadt ránk, hogy 1979-ben [Györe] Balázs és [Kemenczky] Judit az Országos Széchényi Könyvtár Fölöspéldány Központjában dolgoztak. Ők nyomogatták a pecsétet a kiselejtezett könyvekbe: fölöspéldány. A név szinte magától tágult ki képzeletünkben, magától nyert egzisztenciális és ontológiai vonatkozást személyes és irodalmi sorsunkra, magától kínálkozott a haldokló évtized szellemének megnevezéséüll.[430] Szilágyi Ákos 1998-ból származó kommentárjai jól megvilágítják a csoport neve és a csoport működését meghatározó történelmi, társadalmi, kulturális, szellemi, spirituális kontextusok természete közötti összefüggéseket. Érdemes közelebbről is megvizsgálni mindezt, ugyanis a Fölöspéldány névben, illetve Szilágyi Ákos ahhoz kapcsolódó, a nyolcvanas évek elején írott Afölöspéldány szomorúsága című esszéjében[431] koncentrált formában fogalmazódnak meg egyrészt a korszak depressziós szellemi közérzetéhez, másrészt az avantgárd felforgató szellemiségéhez kötődő képzetkörök és észrevételek.

Szilágyi írása abból indul ki, hogy az elnevezés a véletlen termékének tekinthető, amely egyúttal az élet és a művészet egymásba hatolására, illetve a bürokrácia abszurd vagy groteszk megtermékenyítő erejére is felhívja a figyelmet: lA sajtóhiba nagy művész, a gondolatkihagyás bámulatba ejtő elme, a véletlen imádnivaló kerítőnő! Ha Ő nincsen, ki tudja, hol vagyunk ma Mi? Hisz amikor végzetes módon a Fölöspéldány Központba vetette két barátunkat, talán távolabbi céljai is voltak ezzel, talán csak egy néven törte a fejét, amellyel akkor még gyanútlanul gyülekezetünket kívánta megjelölni? Imádnivaló kerítőnőnk világosított fel minket a bürokrácia költészetében rejlő hátborzongató szépségekről, fantasztikus képzettársításainak mélyebb értelméről. Két mártírunk tehát csak azért került oda, hogy végül Mi is összekerülhessünk, s a véletlen rajtunk felejtse különös nevét: fölöspéldány! Amikor a véletlen kiragadta a bürokrácia e fantasztikus képzettársítását eredeti kontextusából, új, egyre mélyebb jelentéssel kezdett telítődni. Önkényes szótársításból kötelező érvényű metaforává, felfoghatatlan emblémából tagolható ideologémává, puszta névből szellemmé alakult át.l[432]

Szilágyi Ákos esszéjéből három lényeges megállapítást vagy mozzanatot emelnék ki: a véletlen fogalmát, a hiba kategóriáját, és végül a bürokrácia poézisét. Látható, hogy egy életrajzi mozzanat determinációként felfogott esetlegességébe hogyan olvasódik vissza egyrészt a művésznek az őt körülvevő társadalmi környezettől való idegensége, másrészt bizonyos művészeti kategóriák érvényessége is, melyek alapján az élet és a művészet fúziója megragadható és értelmezhető. A lvéletlen imádnivaló kerítőnől, illetve a lvéletlen rajtunk felejtse különös nevétl részletek az (új) avantgárd, ezen belül a fluxus poétikájának egyik alapvető kategóriájához, a véletlenhez kapcsolhatók. lAz aleatorikus vagy vakvéletlen értelmében vett véletlen olyan hagyomány, amely Duchamp-ig, a dadáig és Cage-ig vezethető vissza. Igen híres és sokat is használták. [h] Az 1950-es évek végére a világ túlságosan rutinszerűnek tűnt, az egyéni elkötelezettség számára az élet nagy játékában túlságosan kevés tér nyílott. [h] A beatnikek egész művészi és politikai programja a rutin elutasításán nyugodott. A vakvéletlen, a kötelékek áthágásának útja rendkívüli vonzerőt gyakoroltl – utalt a véletlennek a dadaisták, a Fluxus és a beatmozgalom gondolkodásában betöltött kivételes szerepére Ken Friedman, a Fluxus teoretikusa.[433] A lsajtóhiba nagy művészl kijelentés a hiba kategóriáját idézi fel, amely ugyancsak fontos eleme az avantgárd elméletének és önszemléletének. lAz avantgarde – úgy tűnik – nem más, mint a csodák pótlására bevezetett szándékos hibák történetel – írta Perneczky Géza 1979-es Csipkebokorgyújtogatók című eszszéjében, melynek alcíme jellemző módon Új hiba-tan volt.[434] A művészettörténész a hiba kategóriájának rendkívül összetett, transzcendens és esztétikai jelentőséget tulajdonít: lA hiba az, ami kivezet a világbóll, illetve lA művész számára csak az a hiba értékes, ami ahelyett, hogy hasonlítana, különbözik és kitágít. A hiba szépsége disszonanciájában rejlik. Ez a hiba esztétikája.l[435] Ugyanakkor Perneczky (is) hangsúlyozza, hogy a hiba normává és rutinszerűvé válhat, ami az avantgárd művészet esetében számos konvencióvá vált technikai eljárásra is vonatkoztatható: lMaga a hiba is gyorsan elvesztette föltétlen értékgaranciáit. A rutinos hiba, a receptszerűen bekövetkező anarchia is értéktelenl[436] Valójában – lásd a Fölöspéldány esetében – a hiba akkor izgalmas, provokatív és elgondolkodtató, ha együttműködik a véletlennel, ha az egyén terveit, szándékait megtréfálva, az egyén hatókörén túlmutató determináció (melynek egyaránt metaforája lehet a lbürokrácial és az léletl) képviselőjeként jelenik meg. A bürokrácia jelentősége éppen ezen a szálon keresztül épül be az értelmezésbe, hiszen költői szerepe nem(csak) az embertelenül feszesre szervezett modern, illetve szovjet típusú társadalom természetének és anomáliáinak mimetikus felidézéséből állt, hanem abból is, hogy a hozzá szorosan kapcsolódó szervezettség, determináltság, rögzítettség képzetkörön keresztül előkészítette a véletlen megkülönböztetett poétikai szerepét. A lbürokrácia költészetében rejlő hátborzongató szépségl kategóriája minimum kettős olvasatot tesz lehetővé. Egyrészt utal a szervezettség, a rendszer paradox és negatív esztétikai vonzerejére, másrészt arra is, hogy a rendszer által kitermelt hiba a rendszer kritikájának, korrekciójának, paralógiájának belső kiindulópontja is lehet, tehát a véletlen és a hiba a bürokrácia poézisén keresztül a társadalom működésének, abszurditásának bírálatává alakulhat át. A lrendszer paralógiájal így a bürokrácia szervezettségébe kódolva mintegy önmagától jelentkezik, olyan metaforikus elnevezést hozva létre, amely mind kontextusának köszönhetően, mind immanens költői erejénél fogva szubverzív karakterű.[437]

A Fölöspéldány-csoport nevébe és kulturális kontextusába kódolt lvéletlenl és lhibal jelentésasszociációk kreatív erejének köszönhetően a név olyan metaforának bizonyult, amely szemléletesen jelenítette meg a rendszerben helyét nem találó elidegenedett egyén, illetve a hivatalos kultúra peremén alkotó, vagy magát e helyre fixáló művész paradoxonokban bővelkedő élet-tapasztalatát, szociális helyzetét és lrossz közérzetétl egyaránt. Szilágyi Ákos értelmezésében az amúgy is rendkívül poliszémikus ’fölöspéldány’ név gazdagon árnyalt szociológiai, metafizikai és teológiai jelentésekkel is kiegészült. lA becsődölt, a beilleszkedésre képtelen, a megbotránkoztató, a lázadást szító – fölöspéldány. A szent, a félkegyelmű, a pojáca, a forradalmár, a szerelmes – fölöspéldány. A világ fölöspéldányként zúzdájába küldi, összegyűrve papírkosarába hajítja.l[438] Látható, hogy Szilágyi Ákos gondolatmenete – amely az esszé teljes szövegében példák és párhuzamok hoszszú sorára hivatkozik – a fölöspéldányt mint társadalmi típust és egzisztenciális helyzetet olyan kategóriákon keresztül érzékelteti, amelyek Victor Turner antropológiai elméletében a liminalitás fogalmához kapcsolódnak, a liminális helyzetek értékeit és jelentéseit képviselik. lA liminalitás vagy a liminális personae (küszöbemberek) jellemzői szükségképpen bizonytalanok, hiszen ez a helyzet és ezek az emberek kicsúsznak vagy átfolynak az osztályozások azon hálóján, amelyek rendes körülmények között meghatározzák a kulturális térben elfoglalt állapotokat és pozíciókat. A liminális személyek sem itt nincsenek, sem ott, a jog, a szokás, a konvenció és a szertartás által kijelölt és elrendezett pozíciók köztes területén helyezkednek el.l[439] Az antropológus a liminális helyzetek, szerepek és személyek felsorolásánál említi például az udvari bolondokat, a szent gyógyítókat, az lidegeneketl, a vándorokat, és nem utolsó sorban a művészeket is. A lfölöspéldányl a par excellence liminális személy, annak minden szociális, kulturális, spirituális vonatkozásával, ismertetőjegyével együtt.

A lfölöspéldányl szimbolikájának e kissé ambiciózus értelmezését érthetővé és indokolttá teszi a jelkép erőteljes poliszémiája, hiszen a szó által indukált jelentésmezőkbe nem csak a Szilágyi Ákos gondolkodásmódját jellemző intellektuális-spirituális vonzalmak és motívumok (radikális baloldaliság, a klasszikus és az avantgárd orosz kultúra értékei, a gyengék hatalmának ünneplése, és hasonlók) integrálódhattak akadálytalanul, hanem a fölöspéldány-szimbólum magyarázóereje a csoport összes tagjának munkásságára is vonatkoztatható. A ’fölöspéldány’ szimbólumán keresztül érzékeltetett értékek és jelentések fontos szerepet játszottak például a magyar punk társadalmi hátterét képező lcsövesl szubkultúra kirekesztettségét nagy empátiával ábrázoló Kőbányai János szociográfiáiban,[440] a legfelsőbb egzisztenciális és kommunikációs instanciát az Én–Te dialógusban meglelni igyekvő Györe Balázs írásaiban,[441] esetleg a llézengő értelmiségil nem túl izgalmas problémakörét továbbíró, a rockzenében és az ellenkultúrában legfeljebb nemzedéki élményt ünneplő, vagy az állandó kitűnni vágyás elrugaszkodási pontjait meglelő Temesi Ferenc történeteiben is.[442] A liminális helyzetek átmenetiségéhez kapcsolódik a fölöspéldány-lét rejtettebb dimenzióit megtapasztaló és ábrázoló, a hazai képzőművészetben a transzszexualitás problematikáját elsőként feldolgozó El Kazovszkij munkássága is.[443] Tehát a név kiválóan működött: sokrétű jelentésasszociációinak köszönhetően egységes keretbe foglalta az 1986-ban kiadott Ká! Ká! Ká! című Fölöspéldány-kötet szövegeit behálózó kulturális referenciákat is, e szövegekben ugyanis a beat irodalom, a punk kultúra, a költő Kavafisz és Ginsberg, a terrorista Ulrike Meinhof, a filmrendező Tarkovszkij és még sokan mások kerültek egy kontinuumba a ’fölöspéldány’ szimbólumának nyelvi-gondolati erején keresztül.



[425] Szilágyi Ákos, Nem vagyok kritikus! Magvető, Budapest, 1984, 114–123, 356–381.

[426] Szilágyi Ákos, 1979 – lÁllóban maradl, Beszélő, 1998. november, 72.

[427] Lásd Ká! Ká! Ká! – A Fölöspéldány gyűjtése, szerk. Parti Nagy Lajos, Magvető, Budapest, 1986, 180–182.

[428] A korszak nyilvánosságának differenciáltságáról lásd Németh György, A Mozgó Világ története 1971–1983, Palatinus, Budapest, 2002, 13–26.

[429] Uo., 62.

[430] Szilágyi, 1979, 1998, 72.

[431] Lásd Ká! Ká! Ká! 1986, 13–18.

[432] Uo., 13.

[433] Ken Friedmann, Fluxus és társai (1997), http://www.artpool.hu/Fluxus/Friedman/Fluxushu.html.

[434] Perneczky Géza, A korszak mint műalkotás, Corvina, Budapest, 1988, 7.

[435] Uo., 10, 15.

[436] Uo., 19.

[437] A lyotard-i lrendszer paralógiájal fogalom értelmezését lásd Farkas Zsolt, A paralógia lovagja = Uő., Mindentől ugyanannyira, JAK – Pesti Szalon, Budapest, 1994, 9–44.

[438] Ká! Ká! Ká! 1986, 14.

[439] Victor Turner, A rituális folyamat, Osiris, Budapest, 2002, 108.

[440] Kőbányai János, A margón, Szépirodalmi, Budapest, 1986; Uő., Beatünnep után, Gondolat, Budapest, 1986.

[441] Lásd pl. Györe Balázs, A megszólítás ábrándja, Liget, Budapest, 1994.

[442] Temesi Ferenc, 3. könyv, Magvető, Budapest, 1989.

[443] Lásd Forgács Éva, El Kazovszkij, Új Művészet, Budapest, 1996; Szikszai Károly, lUnalmas, ha mindig meg kell valósítani az elképzeltetl. Beszélgetés El Kazovszkij képzőművésszel, Élet és Irodalom, 1999. december 17.