Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

4. A Fölöspéldány, a Beatrice és a csöves szubkultúra

4. A Fölöspéldány, a Beatrice és a csöves szubkultúra

Az úgynevezett csöves szubkultúra kialakulása a hetvenes évek második felében ment végbe Magyarországon, és jelentkezése egyszerre irányította a hatalom és a társadalom figyelmét a rock-kultúra népszerűségéből, az ifjúság egyes rétegeinek kilátástalan helyzetéből, illetve a szubkulturális életforma taszítóként észlelt jegyeiből származó problémákra. Mind a hatalom megnyilvánulásai, mind az akkori sajtó publicisztikái azt bizonyították, hogy e szubkultúra jelentkezése egyszerre volt az életstílus, a szociális helyzet és a fegyelmezés problémáihoz kapcsolódó jelenség, amint azt például a kérdésben erőteljesen rendpárti hangnemben megnyilatkozó Bertha Bulcsúnak az Élet és Irodalomban, sőt a Belügyi Szemlében közzétett írásai is tanúsítják.[451] Az elemzés nem térhet ki a csöves szubkultúrával kapcsolatos összes kérdéskör tárgyalására, hanem elsősorban az avantgárd törekvésekhez kapcsolódó, azokba valamilyen módon integrálódó mozzanatok rendszerezésére és elemzésére vállalkozik.

A csöves szubkultúra legfontosabb, legszembetűnőbb ismertetőjegye és összetevője a fiatalok jelentős tömegeit érintő szegénység, és a tényleges, illetve metaforikus értelemben veendő otthontalanság volt. A szubkultúra bázisát olyan fiatalok alkották, akik saját otthontalanságuk, céltalan életük, kilátástalanságuk megfelelőjét ismerték fel a punk/rockzenében, illetve közösséget találtak a zenekarok körül kialakult rajongói csoportokban. Életük alapvető keretét a turnén lévő zenekaroknak a városról városra történő követése alkotta, egyébként pedig Budapesten és a nagyvárosokban az aluljárókban, vasútállomások környékén, olcsó külvárosi italboltokban ütötték el az időt, és ebben a körben vált elterjedtté a tömeges kábítószerezés is, ami a korszak viszonyai között elsősorban oldószerek belélegzéséből, illetve gyógyszerek alkohollal való fogyasztásából állt. A hatalom képviselői ingerülten, elutasítóan reagáltak a csöves szubkultúra megjelenésére. Ennek egyik oka az a beidegződés volt, amely az ifjúsági kultúra minden tömegesen jelentkező, társadalmi méretekben észlelhető, tehát elszigeteltnek nem nevezhető megnyilvánulását elutasította, a szocializmus normáinak bomlasztását, a nyugati kultúra káros hatását, huliganizmust és hasonló veszélyeket hangoztatva. A másik ok az volt, hogy a csöves szubkultúra felbukkanása, anomáliái megkérdőjelezték a szocializmus alapvető ígéreteit, melyek szerint a rendszer létbiztonságot nyújt, a javak igazságtalan elosztása megszűnik, mindenki számára biztosított a munkahely, az egészségügyi ellátás és az oktatás, a kultúra mindenki számára hozzáférhető és a többi.[452] A csöves szubkultúra léte azonban cáfolhatatlan evidenciaként utalt mindennek az ellenkezőjére: nem mindenkihez jutott el a fogyasztói szocializmus által megteremtett viszonylagos jólét, továbbra is számottevő a szegénység, nem teljes a foglalkoztatottság, hiszen a csövesek nagy többsége nem dolgozik (nem azért, mert nem talál munkát, hanem azért, mert úgy érzi, hogy a munka értelmetlen), és nincsenek mindenkit egyformán megmozgató, mindenkire érvényesnek tekinthető célok sem. Tehát a szocializmus nagy ígéretei – melyek a rendszer legitimitásának alapját képezték – nem teljesültek, egyebek mellett ez sűrítődött a lcsövesl poliszémikus alakjába.

A csövesek külső megjelenését a nyugati ifjúsági viselet egyes elemeinek átvétele, illetve ezeknek a hazai ruházati termékekkel való keverése jellemezte. Gondozatlan haj, kitűrve hordott, gyakran térdig érő ing, cső alakúra beszűkített farmernadrág, lábbeliként az akkor népszerű alföldi papucs, tornacipő, esetleg katonai vagy munkás bakancs képezte az öltözék és a külső megjelenés alapelemeit, különféle bőr ékszerekkel, biztosítótűkkel, illetve a kedvenc együtteseket ábrázoló kitűzőkkel, jelvényekkel kiegészítve. Az ikonográfiát egyrészt a szegénységből, illetve a kereskedelem korlátjaiból eredő kényszerhelyettesítés, illetve helyettesítő kreativitás határozta meg, másrészt a fogyasztás, a hivalkodás, a jólét, a modernség elutasítását hangsúlyozó régi, patinás ruhadarabok, illetve mindenféle limlom kedvelése is. A kitűzők például gyakran szétszedett mozgalmi jelvényekből készültek, melyeknek eltávolított felirata helyére a népszerű együttesek nevét vagy képét tartalmazó papírdarabot illesztettek. Később az ifjúsági piac igényeire csak lassan reagáló állami kereskedelem is cselekedett: lA jelvénymánia 1979 körül új dimenziókat kapott. Az Úttörő Áruház összedolgozott az Ifjúsági Magazinnal. Az áruházlánc 10 forintért árult jelvénytokot, az IM pedig az őszinte kőkemény rock-zenekarok kör lakú képeit jelentette meg a lapban. [h] sokan az IM 1980 októberi számában dokumentált Fekete bárányok koncerten készült Nagy Feró-képet jelvényesítették. Itt a popművész a Nemzet csótánya feliratban virított.l[453]

A szubkultúrán belül messziről fel lehetett ismerni a Beatrice együttes rajongóit a nyakukba kötött, esetleg csuklójukra, táskájuk pántjára kötözött babos kendőről. lA babos kendő az abszolút kívülállás szimbóluma volt, a szakadtak emberkerülő tornacsukában mentek el szórakozni, de nem mentek be a diszkóba, a preszszó előtt rúgtak be. [h] Voltak, akik csak egy-egy csík babos kendődarabot hordtak a nadrágszíjuk bújtatóján vagy a cipzár fogantyúján. Ezért ugyanúgy pofon járt, mintha a nyakukban hordták volna a delikvensek.l[454] A viselet – és tulajdonképpen az egész szubkultúra belső rétegzettsége – két társadalmi pólus között oszlott meg. Az egyik póluson a szubkultúra bázisát alkotó legszegényebbek helyezkedtek el, a másik póluson pedig a csöves divatot, életformát, zenét követő rendezett(ebb) családi hátterű gimnazisták vagy fiatal egyetemisták voltak megtalálhatók. A csöves szubkultúra kulturális identitását a zene, mindenekelőtt a zenekarok iránti rajongás határozta meg. A csövesek zenekarának számító Beatrice mellett sokan jártak az Omega, az LGT, a P. Mobil, a Mini, később a HBB és a Korál koncertjeire is, de később az MHV által is támogatott rock-hullám rövidebb életű zenekarainak is sikerült a csövesek táborából közönséget kiszakítani maguknak.[455] Így, noha a csöves szubkultúrának zenei szempontból leginkább a Beatrice által játszott, sajátosra honosított lszakadtl punk felelt meg, e szubkultúra divattá válásából más zenekaroknak is sikerült ideiglenesen profitálniuk.

A Beatrice különös helyet foglalt el a hetvenes–nyolcvanas évek popzenei életében. Egyrészt joggal állítható a Beatricéről, hogy nem voltak lvalódil punkok, hiszen csak éppenhogy kapcsolódtak a punk nevű angol ifjúsági szubkultúra jelrendszeréhez, kezdetben nem is rendelkeztek szinte semmilyen információval erről a világról. Ez – miként az ilyen esetekben létrejövő autochton képződmények esetében lenni szokott – egyszerre segítette elő a csak rájuk jellemző, eredeti produkció megalkotását, másrészt pedig túlságosan is beleágyazta őket a hazai körülményekbe. Ezt a különös kontrasztot – amit egyrészt nevezhetünk provincializmusnak, de leírhatjuk a globális-lokális kulturális kapcsolatok kialakulását vizsgáló kritikai nyelvhasználat terminusaival is – jól észlelte a New Musical Express tudósítójaként Magyarországon járó Chris Bohn, aki kissé elcsodálkozott az első számú magyar punkzenekar tagjainak külső megjelenésén. lAmikor végre-valahára bejutunk, furcsa látvány fogad: toprongyos négyesfogat a Beatrice, nem messze a harminctól, böngyörkés, torzonborz hajuk a vállukig ér, kopaszodó kobakjuk és ficsúros bajuszuk fura ellentmondásban a státusszal, amelyet kivívtak maguknak: Magyarország legnépszerűbb punkzenekara. [h] Egyesek talán tájékozatlanságuk okán azt hiszik, hogy ez a bugi-tinglitangli és a hazai népdalokból összekalapált, valószínűtlen melódiaötvözet: punk, de hallgatóságuk többsége egyszerűen azért szereti őket, mert ők – ők.l[456]

A Beatrice mint lpunkl zenekar nem átvett egy külföldön már kialakult kulturális-zenei nyelvet és jelrendszert, hanem a hazai pályán találták meg ennek megfelelőjét. lNagy Ferónak és társainak [h] fogalmuk sem volt a külföldi avantgárd és punk történésekről. Azt sem tudtuk, mi az a punk – nyilatkozta később Nagy Feró. Ösztönösen találtak el egy életérzést, s az általuk létrehozott hard rock–kabaré–punk–magyarnóta–kuplé–pártzsargon egyveleg valami olyan sajátosan egyedi jelenség, amelynek nincs meg a külföldi megfelelője.l[457] A Beatrice produkciója (zene, szövegek, külső megjelenés) tehát punk volt, de koherens punk ikonográfia és – lényegében – punk zene nélkül. A Beatrice fellépése és hirtelen támadt népszerűsége valóságos lavinát idézett elő mind a popszakmában, mind a társadalmi egyensúly békéjét féltő politikusok körében. A sztárcsinálás ízére egyre jobban rákapó Hungaroton-menedzsment döbbenten figyelte, hogy egy olyan zenekar kovácsolt magának masszív és fanatikus rajongótábort, amely állami támogatással nem rendelkezett, ráadásul olyan zene, külső megjelenés és ideológia segítségével, amely a kártékony, radikális, züllesztő rockzenéről alkotott legsötétebb elképzeléseiket is felülmúlta. A közönség pedig olyan fiatalok ezres tömegeiből verődött össze, akiknek létezéséről és problémáiról hallani sem akart a hivatalos politika. Szegénység, otthontalanság, kilátástalanság, munkakerülés, drogproblémák és alkoholizmus – ezek az ismertetőjegyek jellemezték a Beatrice-tábor egy részét, mégpedig azt a részt, amellyel egyre inkább azonosítani kezdték a zenekart, és amelynek a zenekar is egyre inkább megfelelni igyekezett.[458]

A Beatrice a közönségsiker és a zenekar iránt felébredt intellektuális érdeklődés ellenére nem tudott befutni a rockszakmában, és nagyon hamar a kulturális, üzleti, politikai játéktér peremére szorult. Ennek több oka is volt. Egyrészt a hivatalos szervek részéről a Beatrice iránt érzett ellenszenv – a lemezgyári vezetők, a sajtó egy része, a rendőrség ott ártottak a Beatricének, ahol tudtak. Erdős Péternek valóságos mániájává vált a Beatrice megrendszabályozása, amelyet szerződésajánlatokkal, fenyegetésekkel, különféle intrikákkal igyekezett megvalósítani.[459] De sokat ártott a Beatrice elismerésének Nagy Feró kiismerhetetlen, gyakran kiszámíthatatlan egyénisége is, ezért idővel a lemezgyári vezetés, a zenésztársadalom és a kezdetben rokonszenvező radikális értelmiség egyaránt elfordult tőle.[460] A Beatrice karrierjének végét az 1981-es tatai tanácskozás jelentette, ahol a kultúrpolitikai vezetők félreérthetetlenül kinyilvánították, hogy csak akkor támogatják a lpopszakmal követeléseit (tehát hogy magánvállalkozóként jobban elboldogulhassanak az ennek nem túlságosan kedvező szocialista terepen), amennyiben az elhatárolódik a káros tevékenységet kifejtő zenekaroktól, mint amilyen például a Beatrice, az URH és a Bizottság volt.[461]

Csak dióhéjban vállalkozhattunk a Beatrice együttes működésének elemzésére, a továbbiakban elsősorban a Fölöspéldány-csoporttal való együttműködés fontosabb szempontjait szeretném áttekinteni. A Beatrice szerepe így három szempontból jelentős. Elsőként említhető a csöves szubkultúra képviseletére bejelentett igény. A Beatrice a hetvenes évek magyar társadalmának szociális felszínéről leválasztott egy rendkívül karakteres réteget, ennek világképét, életérzését, vágyait artikulálta és egyből nyers szimbólumok sorává alakította át: szegénység, nagyváros, pénz, metál, magyar nóta, diszkó-ellenesség, stb. A csöves szubkultúra zenei képviseletére bejelentett igény felkeltette a szociális problémák, devianciák kérdései iránt érdeklődő értelmiségiek figyelmét, de ez feltehetően kevés lett volna a komolyabb érdeklődéshez.

A második szempont az értelmiség és a lmunkásosztályil punkkultúra összefogása. A Beatrice működése, jelentősége idővel túlmutatott a hozzá kapcsolt, illetve általa képviselt társadalmi jelenségen, az úgynevezett lcsöves kérdésl-en. A zenekar többféle közönségréteget is vonzott: a margón lévőket (munkás környezetből, nevelőintézetből származó fiatalokat), és a fiatal értelmiséget. lSzkizofrén egy helyzet.l[462] A politikai vezetés állandó félelme volt, hogy a rendszerrel elégedetlen értelmiség – mint Lengyelországban történt – munkásbázist épít ki magának, tehát az ellenzéki magatartás átterjed a munkásság csoportjaira is. Ezért volt veszélyes a hatalmas közönségtáborral és így jelentős társadalmi felhajtóerővel rendelkező Beatrice, illetve a rendszerkritikus hírben álló Fölöspéldány-csoport összefogása, és ez volt a Beatricével szembeni intézkedések egyik fő oka. Nagy Feró emlékei szerint: l1980-ban a Fölöspéldány irodalmi csoporttal csináltunk egy fellépést Budaörsön. Akkor a hatalomtól olyan visszajelzést kaptam, hogy itt nem lehet Lengyelországot csinálni. Nem értettem. Milyen Lengyelországot? Akkor azzal jöttek, hogy Lengyelországban a munkásosztály és az értelmiség összefogott. Aztán elmagyarázták, hogy nagyon gondoljuk meg, mit csinálunk, mert itt a hatalom nem fogja tűrni ezt az összeállást.l[463]

A harmadik szempont a szubkultúra és az avantgárd csoport közötti stiláris, formanyelvi hasonlóság és affinitás. Ez a kapcsolat a jelen esetben valóban szövetségként értendő, hiszen már korábban is létező, egymástól eredetileg elkülönülten tevékenykedő csoportok között köttetett, és nem arról volt szó, hogy avantgárd művészekként tevékenykedő értelmiségiek fedezték fel vagy sajátították ki a punk-rockkultúra szimbólumain alapuló művészeti identitást és kifejezési lehetőséget maguknak, amint ez a magyar art-punk esetében történt. A csöves szubkultúra iránti érdeklődésben többféle előfeltételezés is közrejátszott, egyrészt a szociális, kulturális deviancia iránti érdeklődés, másrészt valamiféle lproli-autenticitásl felfedezésének vágya is. Mindezek mellett ott volt még az együttműködés puszta egzotikuma (lásd lharmadik típusú találkozásokl), illetve a bevallott vonzódás ahhoz a frissességhez, ötletességhez, felszabadító játékossághoz, amelyet a Beatricének, pontosabban Nagy Ferónak a parodizálásra való képessége tett lehetővé. Egy kultúra konvencionális műfajainak paródiája, felforgatása, gunyoros idézőjelek közé helyezése intellektuálisan akkor is izgalmas, és főleg szórakoztató, ha csupán a populáris kultúra jellegzetes formáiról (kuplé, népdal, mozgalmi dal, nóta, diszkózene) van szó.



[451] A kapcsolódó kortárs sajtóról lásd Nemes Péter, Ismerkedés a csövesek világával, Tankönyvkiadó, Budapest, 1984.

[452] Lásd Kornai János, A szocialista rendszer, HVG, Budapest, 1993, 85–86.

[453] Poós Zoltán, Szivárvány áruház – egy korszak kultikus tárgyai, Papirusz Book, Budapest, 2001, 48.

[454] Uo., 54.

[455] Vö. Sebők János, Rock a vasfüggöny mögött, GM és Társai, Budapest, 2002, 244–250.

[456] Rock évkönyv 1981, szerk. Sebők János, Zeneműkiadó, Budapest, 1982, 114.

[457] Pozsonyi Ádám, lA Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátongl – A magyar punk története (1978–1990), Budapest, 2001, 85.

[458] Seszták Ágnes, A lNemzet Csótánya.l Interjú Nagy Feróval, Mozgó Világ, 1984. december, 86–91.

[459] Sebők, I. m., 252–264.

[460] Az utóbbira lásd Szkárosi Endre írását: Ká! ká! ká! 1986, 88–95.

[461] Tóth Dezső és Erdős Péter nyilatkozatait lásd: Könnyűműfaj ’81. Popzene és környéke egy tanácskozás tükrében, szerk. Boros Lajos, Czippán György, Földes Péter, Sebők János, KISZ Budapesti Bizottság Politikai Képzési Központ, Budapest, 1981, 50–52, 59–60.

[462] Szőnyei Tamás, Az új hullám évtizede, II., Katalizátor Iroda, Budapest, 1992, 347.

[463] Magyar Narancs, 1998. szeptember 3.