Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

19. fejezet - Endre, Kukorelly 666 999

19. fejezet - Endre, Kukorelly 666 999[506]

Némi szívdobogás, kissé zajos, rendben, tehát: valamit a magyar irodalomról. Monológ[507]

 


lGyorsan nem lehet, mert az pontos. / Lassan nem pontos, mert az nem ér oda.l
    

 
 --(Balaskó Jenő)
 


lTeljesen érdektelen dolgokat fejteget oly hosszan, hogy az ember feje is belefájdul. / Én azonban hiszek abban, hogy az itt következő gondolatot meg kell őriznie az utókornak. Számos ember kezébe kell hogy elkerüljön, hogy elmélázhassanak azon, amin én is rendszeresen elmélázgatok, és hogy okuljanak a velem megtörténtekből.l
    

 
 --Hazai Attila: Gondolatok)
 


lEgyetlenegy feladat maradt: felbontani a narancsotn ami lehet édes, de lehet savanyú is: itt valahogy nincs középút, a héj lehántása után kiválasztani egy gerezdet és beleharapni. Ha ezzel elkészült, gyakorlatilag magának mondhatja al
    

 
 --(Hekerle László: Viszonyítási pont[ok] [T.D.-nek])
 


lA kommentárnak nincs más szerepe – bármilyen technikát alkalmaz is –, csak az, hogy végre elmondja, ami a mélyben már csöndesen megfogalmazódott. A kommentárnak – egy helyét állandóan változtató, ám állandóan érvényes paradoxon szerint – mindig első ízben kell elmondania azt, amit pedig elmondtak már, valamint szakadatlanul ismételnie kell, amit pedig még soha nem mondtak ki.l
    

 
 --(Michel Foucault: A diszkurzus rendje)
 


lRégi könyvet kinyitni csak 90 fokig szabad.l
    

 
 --(Szilasi László: Irodalomtörténés)
 


lAz egyes vers mindig megsértheti és éppenséggel meg is kell hogy sértse a kortárs olvasó morális érzékenységét, provokáló erkölcstagadása a ciklus koncepciójában ezzel szemben kiegyenlítődik, és csak ily módon érthető a kor.l
    

 
 --(Hans Robert Jauss: A költői szöveg az olvasás horizontváltásában. Baudelaire: Spleen II.)
 


lElsősorban a Szovjetunióra gondolok.l
    

 
 --(Agárdi Péter)
 


lA műtrágyán kell gondolkodni.l
    

 
 --(Erdély Miklós)
 


lNé- / ma?l
    

 
 --(Tasnády Attila: Vasár- vagy ünnep)


  Kis szívdübörgés. A hang magassága nem
  áll be azonnal. Nem kell feltétlenül
  megszólalni vagy hozzászólni.[508] Nem is biztos,
  hogy egyáltalán beáll a hang. (Ezt
  itt majd ki fogom hagyni, szépen
  kitörlöm. Némi spleen.)[509]
Mondjuk beszélni igen,
  de leírni, egy valami konkrét kérdést
  mégis leírni, az megint egészen más.
  Beszéltem róla másokkal, mert nem találtam
  hozzá a nyelvet, én így vettem
  részt abban a játékban, hogy ki
  mit tekint (magyar) irodalomnak, és most

(1)

azért kezdem leírni, hogy találjak valamit. Na jó, akkor hát legelőször arról a, HMM,[510] meglepő helyzetről, hogy posztmodern ízlésdiktatúra van napirenden.[511] Volt napirenden avantgárd ízlésdiktatúra, de lekerült, most meg, nincs mese, a p.m. diktál, és nem is mondom, hogy nem. Azt sem, hogy igen, hanem akkor inkább legyen szó valami másról. lA legnagyobb, legélesebb eltérés a szokásostól nem az, amikor környezetünkkel ellentétes véleményt állítunk, hanem amikor másról állítunk valamit.l[512] Hogy miről, talán kiderül majd, ha rövidre kívánják fogni,[513] olvassák el a [514]-os jegyzetet. Mindenképp azonban lmindezt vegyék úgy, mintha egy regényhős mondanál.[515] Előbb tehát arról, hogy itt filozófiai-művészetelméleti terminusok változtak, méghozzá különös sebességgel, és a legkülönfélébb irányokból hallható kultúrpolitikai szitokszóvá,[516] ez pedig elég érdekesnek látszik ahhoz, hogy beszélje(ne)k róla, vajon miért is van így.[517] lNehéz / erről beszélni, hogy miért. Most ugyanis / fel kellene sorolni az élet szépségeit.l (Borbély Szilárd) Nyilván azért van így, akkor alakul így valami, ha súlyosan sérülnek érdekek. A kommunista és népi (lkommunistal és lnépil, az l-jel folyamatosan hozzágondolandó. Úgy alakult, hogy sok idézőjelet kell majd kitennem) reagálások szerint, úgy látszik, itt valami alaposan elevenbe vágott. A hazai neoavantgárd hatalom-negligálását és a posztmodern hatalomelbomlásos javaslatát ugyanis nem lehet nem a lkapitalizmusl nagy története lszupermodernl marxista, és lpremodernl harmadik-utas hatalom-átrendezéses kritikájával együtt olvasni, és a hatalom lebontása versus átrendezése közt alaposabb a különbség, mint az átrendezés más-más módozatai közt. Itt nem törpe sért(őd)ésekről van szó, ezt a komoly hevületet az utóbbi néhány évben lezajló komoly változások, másfajta diskurzusok térnyerése okozza: alaposan beágyazódott, minden mást mellékesnek tartó, saját magát évtizedek óta magától értetődően uralmi helyzetben tudó beszédmódok tőlük eltérő, egyszerre sikeresnek bizonyuló ajánlatokkal voltak kénytelenek szembesülni. Némiképp roppant váratlanul. Korántsem ilyen váratlan, hogy amikor egy a saját helyzetét lényegében a hatalomhoz való viszonyával mérő, szótárában a hatalom szót[518] sűrűn szerepeltető irodalmi beszédrend valami lkifejezetlen dologbal (Tom Wolfe)[519] akad, egy másmilyen, egyébként lényegéből fakadóan nem hatalmi aspirációjú,[520] lkulturálisan határozatlanl[521] beszéd erőteljes fölbukkanását észleli, azonnal ízlésdiktatúrát kezd emlegetni. Nem is téved, ugyanis rendszerben marad, saját beszédét folytatja, azt fordítja ki, jelzi le, amit maga gyakorol. A másik mindig tükörként (is) szerepel, ha nem látok bele, nem látom át, akkor saját magamat látom meg benne, a (vad)idegennel szembeni előítélet ezen a mechanizmuson alapul. Nagyjából magunktól ijedünk meg ilyen vadul, és azt szeretjük, ha egészen (a mi) szabály(aink) szerint megy a játék.[522] Pedig a (politikai és poétikai) szabályok nem eleve kívül vannak, nem tőlünk függetlenek, nem (csupán) játszanak velünk, mert mi is velük játszunk. És, noha egyetlen tér létezik, az irodalmi nyilvánosság tere adott, viszont nincs keret és korlátozás, elvileg a végtelenségig bővíthető. Gyakorlatilag is: elférnénk a Heldenplatzon, nem szükséges föltétlen szorongani, ez a szorongás megy mégis, minimum Berzsenyi kontra Kazinczy óta: lOh, thou world! Thou art indeed a melancholy jestl,[523] a tradicionálisan (politikai) szerep-kereső, különösen lTrianon után teljes szerepválsággal küszködől[524] magyar irodalom ezt a frusztrált, kiszorítós (népi–urbánusnak becézett) meccset játssza le. Annyi minimum elmondható[525] a résztvevőkről, hogy benne maradnak. Megvan a kölcsönösség, kézcipők (lásd Weöres Sándor: Der Handschuh) kölcsönösen fölvéve, a pálya, ahol tehát ütközni muszáj, a helyzetben lévő, uralmi jellegű beszéd pedig, természetéből fakadóan, különösképp határol. Ragaszkodik a korlátaihoz, mert az egészet akarja


    megtartani, az egész fölötti ellenőrzést, amibe
    annyi még belefér, hogy másnak is
    enged ezt-azt, ám úgy, hogy
    ezekben a gesztusokban a megengedésen legyen
    a hangsúly: ő engedi meg, ezért
    cserében elvárja, hogy ezt azok respektálják,
  



[506] Egyik (legjobb) olvasója szerint a szöveg legfontosabb állításait más állítások túlzottan kitakarják, lefedik, eldugják, a jegyzetekbe bújtatják: nincs főszöveg, nagyon is ugyanarra a magasságra van visszanyírva minden. Ezt nem hiszem el. Csak remélem. Én, az biztos, azon igyekszem, hogy minden játsszon. A kispad is. Legyen valamennyi egyformán közel, előbb még, legelőször is, ez a minden ugyanarra a startvonalra kerüljön: és aztán, tessék csak, mehet. l(Szeretném előrebocsátani, hogy azt hiszem, az volna a szerencsés, ha egy-egy percig úgy éreznék, hogy unatkoznak. Ez azt jelenti, hogy valamiről szó van, tehát egy kicsit elmerülünk a részletekben, vagyis megpróbáljuk elkerülni a gondolati szenzációt.)l Balassa Péter, Modern és posztmodern = Hogyan éljük túl a XX. századot, szerk. Vig Mónika, Narancs Alapítvány, 1992.

[507] lEs ist eigentlich um das Sprechen und Schreiben eine närrische Sache das rechte Gespräch ist ein bloßes Wortspiel. Der lächerliche Irrthum ist nur zu bewundern, da die Leute meinenn sie sprächen um der Dinge willen.l Novalis, Monolog = Novalis Werke, Carl Hanser Verlag, München, 1982.

[508] A 666 999 című dolgozat egy, elnézést, a posztmodernről szóló, Pethő Bertalan által szervezett, az Írószövetségben 1999. január 27-én megtartott vitához való hozzászólás (túl)szerkesztett változata. Egyébként egyáltalán nem akartam hozzászólni, mert nem kell mindenhez hozzászólni, a beszélgetés elejéről amúgy is lemaradtam, és lemaradni jó, azonban

[509] lEgy, a mélabúhoz hasonló kedélyállapotra céloz, vagy csak egy személy különcködésére? Magáról, a világról, a mi világunkról is, vagy csak a sajátjáról fog itt beszélni valaki?l Jauss, I. m., ford. Kulcsár-Szabó Zoltán = Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika, Osiris, Budapest, 1997.

[510] lVolt egy néger a faluban, úgy hívták, hogy HMM. Segített vizet hordani, ette a penészt, fát rágott, segített kártyázni.l (Erdély Miklós: Arabeszk)

[511] lA kifejezés számomra is gyanús lett.l Hal Foster, Posztmodernizmus parallaxisban = Poszt posztmodern, szerk. Pethő Bertalan, Platon, Budapest, 1997. lSusan Rubin Suleiman például azt állítja, hogy használatára nincs nyomósabb indok, mint hogy »van benne valami báj«.l Bojtár Endre, A posztmodernizmus és a közép- és kelet-európai irodalmak = Kelet-Európa vagy Közép-Európa? Századvég, Budapest, 1993.

[512] lAmikor nem szegődünk az adott alternatívák egyik oldalára sem, hanem más problémasort ragadunk meg a világból, amikor képesek vagyunk túllépni az adott magatartások választékán egy másik szemlélet látóhatára felé.l Nemes Nagy Ágnes, A hegyi költő, Magvető, Budapest, 1984.

[513] lLELJEN VIRÁGOT, MELY SZÉKNEK IS JÓ!l (Szentjóby Tamás: Munkaterápia)

[514] Ez a dolgozat két, egymást időben követő, egymást váltó, ahogy az lszokásosl, alapvetően különböző, noha csak nehezen szétválasztható, egyes szerzők életművén belül maradó szemléletmódról-irályról-poétikáról szól. Arról, hogy a neoavantgárd nélkül nincs meg a posztmodern, hogy előbbi ki van iktatva, elfelejtve és lehagyva, leírva, de nem megírva, ezért utóbbi a levegőben lóg. Nyilván leginkább a dolgozat szerzőjéről szól, aki régtől szeretné letudni ezt az egészet, amit oly sokszor, biztos túl sok példányban elmondott már, és úgy érzi, mintha ezeket a példányokat azóta is magával cipelné. Most pedig azt reméli, hogy egyszer végre megírva leírja így, amitől máshogy, úgy látszik, nem tudott szabadulni: hogy nem akarja ugyan elintézni ezt a dolgot, mégis, valamit elintéz azért.

[515] Roland Barthes. Idézi Angyalosi Gergely, R. B., a semleges próféta, Osiris, Budapest, 1996.

[516] Olyasmi átkozódás folyik, mint amit az Alberich nevű törpe csap A Rajna kincsében (lásd még 54. jegyz.), amikor a hatalom, amiért föláldozta az élvezetet (megátkozta a szerelmet), egyszercsak kikerül a kezéből. Elveszti a szajrét, a gyűrűt meg minden, átverik az istenek. lAz irodalom egész Európában (nálunk pedig Csokonai után) megfigyelhető erős szemantizálódása, szignifikalizációja (Foucault) és az esztétikai tapasztalatn döntően szintén 18. századin változásal közötti összefüggések miatt, írja Kulcsár Szabó Ernő (A magyar irodalom története 1945–1991, Argumentum, Budapest, 1994), megbomlik az esztétikai kommunikáció egyensúlya, lamely a romantikáig a delectare – movere – docere együttesében biztosította az »élvező megértés és a megértő élvezet« (Jauss) kölcsönösségétl. Toldy Ferenc óta tart az irodalomtörténet-írás lideológiai (historizáló)l normativitása, és, ahogy én látom, itt ez a normativitás átkozódik, érzékelvén la normálisl viszonylagossá válását, a nem-normális (a lgyönyörködtetés-elvl) fölerősödését. Normát adóknak a szabadságra hivatkozni, hogy nyugi, mert semmi, tehát a te normád sincs betiltva, édeskevés. Nincs önértéke a szabadságnak, na. lHitted talán, hogy az, ami él, / a te rabod lesz örökre?l így Wotan (Blum Tamás fordítása): hát persze, hogy. Minden norma-adás ebben a hitben gyökerezik, ezért, ha nem ő diktál másoknak, akkor mások diktálnakn neki. lBin ich nun frei? / Wirklich frei?l, ahogy Alberich mondja, végtelenül fájdalmas gúnnyal, lvad nevetéssell.

[517] 9 lMagyarországon valószínűleg azért örvend közimádatnak/közutálatnak a »posztmodern« kifejezés, mert ehhez az eredendő homályossághoz és túlhasználtsághoz az információk nyolcadkézből kapottsága illetve teljes hiánya párosul. (És itt kezd érdekessé válni a dologn bár ezzel most nem foglalkozhatunk [ezzel most foglalkozunk, K. E.], hogy mindezen körülmények dacára miért reagálnak mégis igen érzékenyen a fogalomra a legkülönbözőbb értelmiségiek.)l (Farkas Zsolt, A paralógia lovagja. A posztmodern kondícióról = Mindentől ugyanannyira, JAK – Pesti Szalon, Budapest, 1994) Van persze minden. lMásodlagos recepciól, kulcsművekre lnincs idől, lakik gyakorolták, sem voltak tisztában új zsargonjuk elméleti alapjávall, l»az új örök körforgásaként« (Walter Benjamin) jelentek meg divatokl, csoportnyelv, csoportképzés, belterj, marginális elkülönülés-kényszer, lamelyet olyanokról alkotott közös ítélet erősít meg, akik nem tartoznak a csoporthozl, laz okulni nem akarásnak és a csalódás elviselésének szektás mozzanatal, mások lértetlenség és érzéketlenség színébenl való feltüntetése, hogy lkizártak közösségének érzik magukat anélkül, hogy tudatosítani akarnák: maguk zárták ki magukatl (Klaus Laermann, Lacancan és Derridada = A posztmodern), ez mind idegesítő, de normális kísérője valami újnak. Mint az ellene való föllépésnek is.

[518] 10 lJog hogyha van: az én jogom, / Enyém itt minden hataloml. Nagy László: Himnusz minden időben. Legalábbis – ez mindenképp benne van – a nyelv fölött. A nyelvvel hatalomra kerülni. lHa hatalmam volnal stb. (lszéttépném a protokoll-listákatl), majd volna igazság! lNagy László költészete morális ihletettségű, olyan természetesen bízott a szavak világmegváltó varázserejében, mint a jó mesterember a szerszámaiban.l Czigány Lóránt, Ki viszi át a szerelmet? Végtisztesség Nagy Lászlónak = Nézz vissza haraggal! Gondolat, Budapest, 1990. Érdekes, hogy ugyanezt a költői magatartást Juhász Ferencnél (aki lszózuhatagokba meneküll) Czigány már nem díjazza, csupán mert vele politikailag nem ért egyet.

[519] Drog/sex/rock/cyber/Üvöltés/Combine-paintings (Robert Rauschenberg), ilyesmi, la művészet csúnyal (James Rosenquist) dolgok.

[520] Amennyiben minden beszéd hatalmi beszéd (Foucault), lmég könnyebbenl megtehetjük ezt a distinkciót. lA történelem szüntelenül arra oktat minket, hogy a diskurzus nemcsak egyszerűen tolmácsolja a küzdelmeket és az uralmi rendszereket, hanem érte folyik a harc, általa dúl a küzdelem, tehát a diskurzus az a hatalom, amelyet az emberek igyekeznek megkaparintani.l Michel Foucault, A diskurzus rendje = A fantasztikus könyvtár, ford. Romhányi Török Gábor, Pallas Stúdió, Budapest, 1998.

[521] lAz én játékos elhajlásail. Ihab Hassan: Korunk evidenciája. Egy 1817-es Keats-levelet idéz: lésh és egyszerre csak rádöbbentem, milyen minőség kell a Teljesítmény Emberének kiformálásához, különösen az irodalomban [h] egy Negatív Képességre (negative capability) gondolok, azaz, amikor egy ember képes bizonytalanságok, rejtélyek és kételyek között létezni anélkül, hogy ingerlékenyen a tények és az értelem után kelljen nyúlnia.l

[522] lamikor á- / sítottam, mert ásítanom kellett, hirtelen a szám / elé tartotta a kezét, nem én tartottam a szám elé a kezemet, / hanem valaki más, rendben van, egy férfi, odatartotta / a kezét a számhoz, mivelhogy ásítottaml Tasnády Attila: Vasár- vagy ünnep.

[523] Byron Wernerjéből való Arany János Az elveszett alkotmányának mottója. Egy Gabor nevű magyar szereplő mondja. lA pesszimista mondat eredeti szövegösszefüggéséből kiszakítva itt Magyarországra vonatkozik.l Szörényi László, Epika és líra Arany életművében = lMultaddal valamit kezdenil, JAK–Magvető, Budapest, 1989.

[524] lA polgári individualizmus humántradíciós vagy kultúrkritikai formáit (Babits, Kosztolányi, Márai) éppúgy terhelték illúziók, mint az Európától távolító irracionalista-kollektivista elképzeléseket (Szabó Dezső, Lukács György), vagy Szekfű birodalmi konzervativizmusát.l Kulcsár Szabó Ernő, A múlt jelentése. Németh László és a Sorskérdések = Az új kritika dilemmái, Balassi, Budapest, 1994. A hivatalos politika tiltásával és negligálásával paralel politikai jelenség a tiltás és negligálás alatt állóknak a rájuk vonatkozó kritikára vonatkozó tiltása és negligálása. Jó példa erre Hamvas Béla Karnevál című, hogy magam is lhatalmilagl beszéljek, nagy(volumenű) dilettáns regénye recepciója körüli purparlé.

[525] Annyi minimum elmondható, hogy ez egy belga álláspont (az ismert sutka szerint: Hát mi, belgák, hova álljunk, érdeklődik Kohn, mikor a kocsmai verekedő flamandokat és vallonokat szétválogatják a rendőrök). Egy korántsem belga (hanem Németh) 1937-es szavaival: legy »sznob« és egy »őstehetség« levelei járkáltak Széphalom s Nikla közt. A távolság mégsem volt oly végzetes, mint egy mai sznob és mai őstehetség közt. Ezek a szó magasabb értelmében mind a ketten művelt lelkek voltak: [h] A rendi és kőműves ellentétnél [h] végzetesebb volt az irodalmi, mely a nemzettanító ódaköltő és a stílvegyész irodalmár közt támadt.l Németh László, Berzsenyi Dániel, Szépirodalmi, Budapest, 1986.