Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

(3)

(3)

Az 1970-es évek a magyar történelem leg(ne mondjuk meg, milyen)ebb évtizede.[529] lBerek Kati verset mond a réten /n juhászbojtár hallgatja // Tüzesen süt le a nyári nap sugáral, úgy körülbelül pont ilyen. lEgy másik képsor falusi / iskolába visz / Ha majd a bőség kosarából / mindenki egyaránt vehetn hangzik // Berek tagolt magyarázó hangján / aztán kiderül a bőség kosara / a jognak asztalánál a szellem / napvilága e viszonylag egyszerű // képek érthetetlenek a gyerekeknek / nyilván nem magyarázta meg nekik senkil. Nyilván nem: nekem mindenesetre nem lett semmi megmagyarázva. lA négyszer negyvenöt / perces érdekes // dokumentum első / részét a tévé // sugározza ma este / csütörtökön (mínusz kis ká)l (Balaskó Jenő: Országjárás Petőfivel, 1972) Az úgynevezett hetvenes évek lbenne vanl az első három utolsóban, jegyezzük meg, de ne fejtsük ki, csupán utaljunk arra, hogy a nosztalgikus szemlélet mire képes. Hogy a költészetben uralgó (politikai) képes beszéd milyen sikereket aratott egykoron (tízezres verskötet-példányszámok, felolvasóest-hegyek), és hogy amaz egykori sikereknek ma mekkora a sikere. Nagy,[530] ez tény. Méghozzá mindezt úgy, hogy nem volt kimondva semmi. A metaforikus beszéd elfed. Ilyesmit nem nagyon illik mondani, mert abban van konszenzus, hogy mit fed el: mindenképp a hivatalosan nem is létező kérdéseket. Amagyar irodalom Illyés Gyula metaforája szerint (Hidas Antal és a többiek c. opusz)[531] ötágú síp. Ez a síp-dolog, hogy fél futamnyit fújjunk rajta, nem létezik, hogy ne szóljon hamisan. lA magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan.l Ami mit jelent? Ami azt jelenti, hogy ideje lőn az 1-et értésnek, a magyar érdek egy értelmű, és létezik olyan néző(halló)pont (ha nincs is feltétlen explicit módon megadva, hogy hol), ahonnan vehető a dolog, és ez itt, ami műsoron van, nem sokféleség, hanem öszszehangolatlanság. Pedig (szerinte) létezik igaz szólam, mondja, akad ilyen, (nyilván az övé), akinek van füle hozzá, meghallja. Minden egyéb, ennek megfelelően, külön érdek, ellenérdek, idegen hang, aki nem így szól, az nem azt akarja: nem akarja 1956-ot, hogy az oroszok menjenek haza, nem akarja Erdélyt vissza. Amellett, hogy le kívánom szögezni, szerintem is menjenek és vissza, mégis, ilyesmi irodalmon kívüli, az irodalmat (ki)használó politikai jellegű metaforázás a lényege szerint visz félre, nem stimmel, éppen mert, jóllehet nem mondja ki (hogy az oroszok stb.), hanem mást mond helyette, olyan beszédhelyzetet teremt, amelyben a közérzés szerint mégiscsak kimondta. Tehát nyugi, oké, el van intézve, lehet menni vacsorázni. Noha nem, mert jó, menjünk, mit adnak?, ettől viszont még nincs kimondva. Az égvilágon semmi. Nem volt ruszkizás meg ötvenhatozás, és talán még meg is elégedtek azzal, hogy nem mondták ki, most pedig azzal elégedettek, hogy akkor nem mondták ki. Milyen ügyesek voltak. Nem kicsit kínos? Éppen azokban az ügyekben, ahol csakis az egyenes beszéd beszél, a polisz ügyei intézésében volt hitel[532]e a nem egyenesnek. Hanem a ti beszédetek legyen igen igen, nem nem, ez pont nem volt, igencsak nem. Nemigen. Amúgy diktatúrákban érthető, azért ünnepelni még nem kell. Az úgynevezett hetvenes évek szoktatta végképp hozzá azt, aki részt vett benne, ehhez a pocsék, siránkozástól zajos megelégedéshez, amiben most nyakig ülünk. De nem ezt akarom mondani, hanem hogy mi helyett szól az 5 ágú síp. Ahelyett, hogy egyszerűen azt mondanánk, van magyar (nyelvű, érzeményű, hagyományú, identitású) irodalom, egy hatalmas sokféleség, amelyben, hogy zenei metaforánál maradjunk, minden résztvevő a maga szólamát fújja, függetlenül attól, hogy hol él, ne soroljuk.[533] Az évtized diskurzus-rendje, a kommunista-internacionalista hivatalosság és a hivatásszerűen opponáló, a hatalommal vitázó, egyezkedő, alkupozícióban (és irodalmi hivatalokban) lévő népi-nemzetiek abban mindenesetre biztos megegyeztek, hogy az ügyek elintézéséhez képest eszköz bármi: a művészet, az irodalom szolgálóleány. Nem szolgálat-elvű irodalom nem érvényes. Néma.[534] Ami ezekből a paradigmákból nézve igaz is, mert ha nem szolgál, akkor mire szolgál? A PS–AE–JA-ból válogatva ehhez, könnyen akadt számukra lnem pisisl, ideológiák eléggé illusztrálhatók költeményekkel. Az egyébként is jócskán elhatározás kérdése csak, és ha egyes textusok bejelentik írójuk elkötelezettségét (hazához, nemzethez, néphez, forradalomhoz), egyszerűen külön kell venni a kontextustól, azoktól a szövegektől, amelyekben mást jelentenek be. Aztán pedig megmondani, mi az irány, nemzeti v. nemzetközi, és ennek megfelelően folytatni a sort.[535]



[529] Ajánlott olvasmány a Pándi Pálról készült interjúkötet (Rejtőzködő legendárium, szerk., az interjúkat készítette Csáki Judit, Kovács Dezső, Szépirodalmi–Szemtanú, Budapest, 1990). Benne van la hetvenes évtized, minden felemelő és mélybe taszító élményévell, ahogy Agárdi Péter fogalmaz Hajdú Ráfis Gábor öngyilkosságával kapcsolatban.

[530] Nagy László ezrek előtt olvasott: ma meg, ugye, mi van. Balaskó persze nem, de hallatlanul szuggesztív estjein azok verseit is (pl. Nagy Lászlóét) szavalta, akik a háta mögött kinevették. lHuszonöt éve egyfolytában ugyanazt mondja, és – ami a még fontosabb – soha nem mondott közben mást isl, írja Balaskóról Tábor Ádám: lez az ugyanaz viszont mindig másl.

[531] Illyés Gyula, Hajszálgyökerek, Szépirodalmi, Budapest, 1971.

[532] Mennyire a frusztráció/kompenzálás tengelyen van ennek az értékközösségnek a folyóiratcím-választása. Innen olvasva a hitel mennyire nem közgazdasági terminus.

[533] Torontót, Marosvásárhelyt és a Szondy utcát szokás emlegetni. Vagy nem függetlenül, mert az államhatár 1 (ein) komoly (most, így Jugoszlávia szétzuhanásával több, még komolyabb) dolog. A sípszám gyarapodott. Ám ízlés, irály, világszemlélet nemigen veszi figyelembe. Legalább annyira nem, mint igen.

[534] Ha nem épp ellenség. lA férfi továbbá még azt is mondta, ejnye, / van otthon egy kecském, mondja, ráteszi a kezét a karom- / ra, egy kecském, kézrátétel, a karomra, jöjjön, mondja, / nézze meg ezt a kecskét, még az / is odateszi, az odateszi a kezét a szája elé! Amikor ásít, / nyilván, gondoltam. A kecske?, kérdezhettem volna, de / nem kérdeztem. Csak néztem a férfit, aki az előbb a / számhoz kapta a kezét. Jól megijedtem! Maga, aki olyan / intelligensnek látszik, mondta, tetőtől talpig, a ru- / hája, az arca. Én és a kecske, gondoltam. S mindez egy / ásítás miatt! gondolhattam volna, de nem gondoltam. Né- / ma?, mondta a férfi, húzogatva a kezét a szája előtt, / merthogy csak néztem, elfordítottam a fejem, de újra / odanéztem, és nem szóltam, néma?l Tasnády Attila: Vasár- vagy ünnep.

[535] Mondjuk Nagy Lászlóval vagy Váci Mihállyal. Kosztolányiból nem érdemes válogatni, túl macerás. Pedig lenne az, hogy lzokogva zengem, hogy magyar vagyokl, Magyar versek, Magyar szonettek etc. Kassák is. Szabó Lőrinc, Németh László nem annyira ajánlott, Illyés viszont tuti a legtöbb irányban. Igaz, talán minden kiemelhető az összefüggéseiből, de biztos nem minden olyan könnyedén. Ottlik, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván reménytelen, Füst Milán, Szentkuthy Miklós, Pilinszky vagy Weöres ráadásul amúgy sem sok (politikai) vizet kavart.