Ugrás a tartalomhoz

Né/ma?

DERÉKY PÁL ÉS MÜLLNER ANDRÁS

RÁCIÓ KIADÓ

(6)

(6)

A modernitás világelrendező világképe/magyarázata alapján a művek referálnak a valóságról, mintegy eleve, a szerkezetükkel tudják a valóságot. Azt, hogy lez egy olyan világ, amelyben valahonnan el lehet jutni valahová, és ez mint értelmes, bár gyötrelmes egészet jelent: munkát.l[546] A nagy történet elmondja, mi a lproblémal, hogyan állnak a dolgok, és ajánlja, hogy változtasd meg. Nem elég, ha megéled a változásaid, lváltoztasd meg élted!l Változtass, hogy aztán ez a változat (maga a változás) maradjon egyszer s mindenkorra meg: la modernitást jellemző »progreszsziókényszer« (Heidegger) a másik oldalon kiváltotta »a vágyakozást valami tartós és maradandó iránt« (N. Elias).l[547] A modernség ideológiái valamiként messianisztikusak. A modernség élcsapatai pedig militánsan azok. Megnevezni = megváltoztatni/megváltani a teremtést: a természetet, az emberi természetet is, végre már elintézni a dolgot. lAmit ideológiának nevezünk, az éppen a nyelvi és a természetes valóság [h] egybemosódása.l (Paul de Man)[548] A nyelv intézkedjen. lProgresszív műveltség.l Talpra állítani Hegelt, megfordítani a folyókat, megforgatni az Egész Világot? Ezzel a Mennyország földrehozatala-projekttel[549] a lmindent-tudó pillantásl is úgyszólván alászállt. Csakhogy Magyarországon éppen az volt a helyzet, úgy volt megítélve, hogy már a lkonszolidl megvalósulás folyik, kábé rendbe’ van, ltörténelmi szélárnyékl (Illyés), hogy ljó, ameddig ez vanl (Vas), és pontosan ezt nem lvette észrel, pont a beszéd megváltoztatásával jelezte részt-nem-vevését néhány művész. A hazai irodalom attitűd- vagy beszédmódváltása az 1960-as évtized és a hetvenes évek első fele undergroundjában, a neoavantgárddal (nem végbemegy, hanem) kezdődik. A(megkockáztatom, egész) magyar irodalomról való beszédben ennek az állításnak a tárgya került leginkább takarásba. lÉlet titokban és fúgal, Balaskóval mondva. lNincs megl nekünk, méghozzá politikai okokból nincs meg. Tulajdonképpen itt új bekezdés következik. Kissé leegyszerűsítve ki lehet jelenteni, és akkor ki is jelentem, hogy a magyar irodalmi neoavantgárdot az újabb magy. irod. meghatározó kánonképző értelmezői nem veszik be. No még egyszer. Tehát. Ez a beszédmód valamennyi dicső (lValamennyi dicsőség fogadja ásításomat.l Weöres Sándor) céhbeli értelmezői közösség horizontján kívülre esik. Újabb bekezdés: a magyar neoavantgárd persze, pusztán a (hazai) magyar irodalom alakulásait tekintve, valóban meglehetősen váratlan ügy. Egyrészt nem lKassák példájal (Albert Pál/Sipos Gyula 1967-es cikkének a címe) nyomán lett.[550] Ahogy Kulcsár Szabó Ernő írja alapvető (és ezt az irányzatot nem tárgyaló) kézikönyvében, laz avantgárd szelleme (Kassák Lajos és mások műveiben említhetném Szabó Lőrinc és Déry Tibor avantgárd korszakát, Szentkuthy Miklós Praejét, Határ Győző Heliáne-jét, Füst Milánt, Weörest vagy épp A magyar avantgárd irodalom (1915–1930) olvasókönyve anyagát, szerk. Deréky Pál, Budapest, 1998, Argumentum) kevésbé hatotta át a magyar irodalmat, mint egyes nagyobb nyugat-európai irodalmakatl: a hatás nem is elsősorban innen van. Hanem szó szerint bárhonnan.[551] Ahogy Sándor András írja alapvető e-mail-levelében, lami az országban történt, poétikailag befolyásolta az, ami Nyugaton történt, íróembernek elég egyetlen pillantást vetni egy szövegrel és így tovább. Másrészt pedig főként költészetben történik. Épp ezért történik úgy, hogy az értelmezők vakfoltjára kerül: túlzottan erős(en van tekintetük) a lmások nevében, képviseletébenl vallomást tevő poétiká(ra függesztve). lA lírának annak ellenére bizonytalanabb a kibontakozási iránya, hogy benne jóval kevésbé tört meg a modernség polgári hagyományvonala, mint az epikában.l (Kulcsár Szabó, I. m.) Ez a szemlélet és ítélet hozza, hogy relatíve kanonizált és az avantgárd felől is olvasható művek sem így olvasódnak (Oravecz vagy Szilágyi Domokos). Az lokokróll lásd alább, most csak annyit jegyeznék meg, hogy szándékom szerint inkább leírom, mint kritizálom, amit látni vélek. A szemlélet azonban ítélet is. Nem tartom különösnek, az ellenkezőjét tartanám annak, hogy az irodalom szinte kizárólag politikailag definiálódik egy politikailag ilyen mértékben meghatározott diskurzusban. Hogy lmáigl ennyire nincs la helyénl senki:[552] most azonban vissza, újabb bekezdés, az élcsapathoz. Ez az élcsapat-beszéd ugyanis, noha per definitionem, programszerűen innovatív, viszont (a klasszikus avantgárddal ellenkezőleg[553]) ironikus-önironikus, reflektív, és a kultúra totálisan átpolitizált állapota miatt (a klasszikus avantgárddal ellenkezőleg) politika-ellenes. Főképp hatalom- és ideológia-ellenes,[554] és annyiban váratlan (főleg, nyilván, önmaga számára: igazi kutatói[555] attitűd) ellen-beszéd, hogy nincs eleve megadott iránya. lHatvannyolcl nyugaton lball, keleten ljobbl. Akkor milyen?[556] Mindenképp szubverzív. És annyiban mindenképp kiköszön a messianizmusból, hogy nemet mond ugyan, de nem mondja meg, mit igen. A megoldó-megváltó típusú választ mintegy kifordítva lválaszoll. Ahogy például Andy Warhol csinálja a lMiért csinál filmeket, miért hagyott fel a festészettell-szerkezetű, igazán megoldásra váró kérdésekre válaszolva: lFilmezni könnyebb.l[557] Ahogy a politikai avantgárd (a létező kommunizmusban megvalósulva[558]) előre-kifelé menekül, a művészi avantgárd vissza indul: vissza-befelé menekülés, egy végigvitt reflexiós folyamatban egyre inkább (csak) magáról kezd beszélni: a neoavantgárd nagy elbeszélése épp a nagy elbeszélés totális problematizálása. Tehát, hogy nem megy. A romantika visszfényeként a lversbeli én megnövelt szereptudatal (Kulcsár Szabó) működik egy ezzel csupán látszólag ellentétes mechanizmussal vagy inkább mechanikussággal:[559] a mindenki művész/minden művészet elve öszszeolvasható Schlegel mondataival: lAkiben fantázia, pátosz vagy mimikai talentum él, képesnek kellene lennie, hogy megtanulja a poézist, mint bármi egyéb mechanikus dolgot.l (Athenaeum-töredékek) Az avantgárd a romantika töredékeiből épített Nagy Egészt, némiképp romantikus gesztusokkal, darabokra töri. Nem megszünteti, hanem lebontja (mintegy saját magát) a nagy történet konstrukcióját, (köz(hely))falait, és fokozatosan elérkezik odáig, hogy lmindentl közhelynek nyilvánítva lenullázza azt. A túlzottan is láthatót a láthatatlanig. 0 mint nagy elbeszélés.[560] Ahogy a Töredék [kiemelés tőlem, K. E.] Hamletnek c. kötetben áll, lNémaság a hang helyett. / De a némaság mi helyett?l, mindez így, minden más helyett, a hazai lpolitkultikusl kulturális közegben, a művészetben lpusztánl poétikailag történt meg. Ezért durrant ekkorát. Túl a poétikán, politikailag is nagyot. Szólt volna, ha kikerülhetett volna az undergroundból. Nemigen került ki, sikerült keményen a föld alatt tartaniuk azoknak, akik az irodalmat politikai tényezőnek tekintve pontosan mérték fel, mi mit jelent.[561] Le kell azonban Donner kalapácsával[562] szögezni, hogy a nyilvánosság (rendszer, nemzet) megóvása (az -idegen beszédmódoktól) a hivatalos kultúrpolitikának és hivatalos ellenzékének egyaránt érdeke: a marginalizált posztnyugatosoknak pedig elég volt a maguk baja ahhoz, hogy másokéval törődjenek.[563] (Rögtön hozzá kell tennem, ezek szerint máig nem állt senki érdek(lődési kör)ében nem óvni tovább.) Épp ez a heveny közös kihagyás-igyekezet mutatja a neoavantgárd poétikának a totális szisztémákra való politikai veszélyességét. Valami ebből az irodalomból az 1968–72 közötti relatíve liberális pillanatban néhány kötet formájában (Mészöly Miklós Alakulások, Tandori Dezső Töredék Hamletnek, Oravecz Imre Héj, Bálint István Arthur és Franz,[564] Dobai, Keszthelyi Rezső) feldugott némi fejecskét, a keménymagot azonban túl mélyre nyomták. Az aztán igazán a földbe döngöltetett, onnan nyilvánosságra nem sok minden került,[565] ezért amikor a hetvenes évek derekán a magyar neoavantgárd lvéget értl, szemléletbeli-esztétikai-poétikai véget, ennél jóval látványosabb volt (akkor is, ha a közönségnek nagyjából nem tűnt föl) a politikai vég. Hogy lItt aztán fű nem terem!l A(z élet- és irodalomból való) disszidál(tat)ási hullám,[566] és néhány hazai szereplő végletes-végleges lbelső emigrációjal[567] viszont mintha elfedte volna, hogy az avantgárd típusú programszerű-innovatív attitűd igazából kimerült. Kifulladás, 0-helyzet, hogy politika ide vagy oda, lbeleunt a provokálásbal.[568] lCsupánl a neoavantgárd legfontosabb szövegeit írók lvették észrel, mivel ők untak bele, a kevésbé legfontosabbak kevésbé. Nem mintha az nem volna épp elég.[569]



[546] A kanti–hegeli (A tiszta ész kritikája, A szellem fenomenológiája) klasszikus német filozófia, a Bildung, lamelyet a német klasszika dolgozott kil, és a bécsi klasszikus zene nagy formái: litt elsősorban a szonátaelvre gondolok, és az operára [a »szabadító operák«: Fidelio, A varázsfuvola] mint műfajral, írja Balassa Péter. lAhogy a szonátaelvben a témák kibomlanak, szembeállnak, és egy variációs fejlesztő munka révén új meg új arcukat mutatják, és így végigmegy az egész forma egy fejlődésen, az pontosan ugyanaz a strukturáló elv és gondolkodásmód, ahogy Goethe felépíti említett Wilhelm Meister tanulóévei regényét.l Modern és posztmodern, 1992.

[547] Bacsó Béla, Romantikus mű és fragmentum = lMert nem mi tudunkhl, Kijárat, Budapest, 1999. Heidegger lkiemelte a romantika közelségét a felvilágosodáshoz. Az egészre törő gondolatot mint az ész árnymentes fényességét gondolták el [h] Hölderlin és Novalis, mintegy ennek a fényében látták meg az elsötétülést, a homályt képző elemet az emberi létezésben. »Nachtgesängen«-ként megjelölt művészetük és gondolataik a naiv észkultusz mint mindent beragyogó fényesség ellenében születik [h] Az ilyen művészet – mint Heidegger írja – nem pusztán a költészetként elgondolt művészet, a nyelvet engedi szólni, vagy inkább benne a nyelv beszél önnön kedvéért egy előre nem rögzíthető alakzatot képezve (»die Sprache spricht«), és alapvetően mást követel, mint a tárgyakra vagy éppen azok reprezentációjára irányuló reflexiót. Majd Novalisnak a Heidegger által olyannyira kedvelt Monolog című írásához [lásd a 00. jegyz.] kapcsolódva zárta előadását: felismerte a romantika talán legmerészebb gondolatát, mely szerint a magát kinyilvánító és leváló, amely a nyelvben illetve a nyelv által tud megnyilatkozni, miközben csak egy viszonylat, a viszonylagos kifejezése, egyben nem más, mint az abszolút.l Mintha egész rövidre zárva előre lejátszanák, ami jön, azt a 200 évet.

[548] lA korai avantgárd törekvések jelentős része nem pusztán a programokon keresztül szolgált (vagy szolgáltatódott) ki bizonyos ideológiákat(nak), írja Kulcsár-Szabó: poétikai praxisuk immanensen is ideologikusnak nevezhető.l

[549] lAz a forradalmi óhaj, mely Isten birodalmának megvalósítását célozza, a progresszív műveltség rugalmas pontja, és a modern történelem kezdete.l August Wilhelm és Friedrich Schlegel, Athenaeum-töredékek 222 = Válogatott esztétikai írások, ford. Tandori Dezső, Gondolat, Budapest, 1980. A posztmodern mintha épp ettől tekintene el. lEltekintésről, nem lemondásról van szó, hiszen amiről lemond az ember, arra vágyik is. A (Földön létrehozandó) mennyország elképzelését elfojtani nem lehet. A tőle eltekintő tudja, mitől és miért tekint el és érzi is az »el« ingerét. Egyszerre tekint el a fennálló rendszerektől és az eszmék eszményíthető rendszereitől világi alapokat a világban csak mozgó horizontok és perspektívák közé akar látni és rakni.l András Sándor, A poszt modern = A ’84-es kijárat, 1992.

[550] Ez valóban meglepő. lA Tettben és a Mában Kassák közölte először magyarul Apollinaire-t, Kandinszkijt, és Majakovszkijt: hogy a Moholy-Nagy Lászlóval közösen írt és külföldön is igen megbecsült 1922-es (!) művükben, az Új Művészetek Könyvében a század azóta klasszikus újítóként tisztelt nagyjairól ők szóltak elsőként nyelvünkön: hogy Kernstocktól, Uitztól, Nemes-Lampérth-tól Vajda Lajosig, Lengyel Józseftől Déry Tiborig, sőt Illyés Gyuláig alkotóink hosszú sorát ő avatta fel.l Albert Pál (Alkalmak, Kortárs, Budapest, 1997).

[551] Blake-től Dosztojevszkijen át Kafkáig. Ein-, Wittgen- és Frankenstein. Népdal, műdal, Wagner, punkzene. lA konvenciót elutasító művészetben a konvenció egyszercsak felbukkanó igenlése megrázó műélményt szokott okoznil. Horváth Iván, Magyar ritmus, Alföld, 2000/1. lEgyértelműen a hagyományokból fejlesztettem ki mindentl, mondja Balaskó Jenő, idézi Tábor Ádám, A hatvanas évek: a folytatás és a Kezdet.

[552] és itt hosszúkás névsorolvasást lehetne tartani. Hogy látszik-e politikai intranzigenciájától, naplóitól és az Egy polgár vallomásai polgári liberális világától Márai Sándor (mondjuk Ottlikkal összehasonlítva) sokszor fecsegő pongyolasága, laz epika nyelvének bármely excentrikus megújításátóll való ltartózkodásal (Kulcsár Szabó, I. m.). Vagy Szabó Dezső politikai megítélése mellett játszik-e zseniális Babits-pamfletje, a Filozopter az irodalomban. Mondjuk Déry, Örkény, Vas István vagy Németh, Kodolányi, Sinka István pusztán politikai okokból való ide-oda- és le-föl-csúszkál(tat)ása. Inkább ne mondjuk. Erre mondjuk, hogy értékzűrzavar.

[553] Valamiként, mert nem csak kiáltvány, lrímes verset nem közlökl meg vakbélgyulladás-szerű komolyan-vétel volt ott, de Tristan Tzara, Kurt Schwitters, Ionesco is. Csak a 2. sort idézem Christian Morgenstern Hal éji dalából: lE El. Fordította Tandori Dezső. Azonban ha valaki, ne adj isten, elolvassa Filippo Tommaso Marinetti Óda a verseny-automobilhoz című alkotását Kosztolányi Dezső fordításában, miszerint lTe egy acél-faj szilaj istene / nagy messzeségtől részeg Autó / ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád!l, akkor rémülten zörömbölni kezd és vicsorogva harap hozzá valami zablát.

[554] lVegyétek át az öregektől a hatalmat!l, így Frank Zappa. Egyes nyugat-európai neoavantgárd mozgalmak lkéső modern totális ideológiák (nota bene ideológiaellenes ideológiák) megszállottjai voltakl, írja a Wiener Aktionismusról Radnóti Sándor (lásd 88. jegyz.). ’68 lA képzeletet a hatalomral inkább lilázós-poétikai, mint politikai jelszava inkább vérfürdőzős-terrorista, mint politikai karriert futott be a hetvenes években.

[555] l(Nem mindenki kutató. Van aki áhít és kényszerít, piros ruhát ölt, előzékenyen tessékel és sandán előz. Forrás tövén hánytorog, zümmög. Kenyérkereseten töpreng, mintha nem lenne egyedül. Erdőben is partizán, aki a síneket keresi.)l Erdély Miklós: Váratlan kantáta.

[556] lAh Bruszilov, beh pusziloml. (Lajtai Péter, A gyülekezet a kapukon át a városba tart = Szógettó, 1989.) Ez milyen? Jó.

[557] lMi adta az ötletet a Sleep című filmedhez, amelyben egy fiatalember kilenc óra hosszat alszik? A. W.: Találkoztam egy emberrel, aki sokat alszik.l A neoavantgarde, 1981.

[558] Fidel a megvalósult Che. Vagy vesd össze, mert ők úgysem vetették, nyugati (és hazai) maoisták lideáljaitl a reálMaóval. Bármely május elsejei felvonulás szlogenjeit bármivel a jelenvaló világon.

[559] lA romantikus poétika a képzelőerőt tekinti a legmagasabbrendű princípiumnak, amely lehetővé teszi az abszolút költői szabadság megnyilvánulását. A költői szabadság toposza egyszerre jelent feltétlenséget és feltételességet. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a szabadság fogalma valamely relációt, a normatívák alóli mentességet feltételez: a szabadság maga is mindig csak valamihez képest szabad, bizonyos törvényszerűségek nem vonatkoznak rá.l Dózsai Mónika, Mechanisches Ding. Heinrich von Kleist A marionettszínházról című írásának interpretációi, Enigma, 1997, 11–12. Victor ®megaeot idézi: lA romantikus regény-poétika nem műfaji meghatározottságából, hanem a megismételhetetlen egyedi teljesítmény ideájából indul ki – megelőlegezve így ezzel a modernizmus esztétikai individualizmusát.l

[560] John Cage 3’44l-e (= 0 hang mint mű). Azonban 0 1 semmi: nem semmi, hanem műalkotás, a nagy történet nullfoka. Nem fordulat, de a fordulatig visz. A fordulat egyrészt vagy az igazán, végképp letörölt tábla, a(z el)hallgatás, valóban a semmi (= 0 hang mint nem-mű helye a lközl régi kontextusban), vagy valóban bármi (= bármely hang közhelye új kontextusban), tiszta táblára írva. Ha a nagy narratíva immár magának a dolognak a problémájával vált kibogozhatatlanul azonossá, a probléma megoldása tehát ennek a bognak az átvágása, a lproblémátlanl elbeszélés. A 3’44l című műalkotás után (ez az lutánl azt jelenti, hogy figyelembe van véve, bele van írva az lelőttl, nem lehet nem tudni arról, hogy erre a táblára már írva volt) lrendesl operát komponálni, Marcel Duchamp lcsavarjal után lszépl festményt pingálni és így tovább, Egy talált tárgy megtisztítása után nekifogni, és nagy(on) (el)beszélni, bármennyire is nagyon jó elbeszélés, valóban nem nagy elbeszélés többé. Farkas Zsolt alapvető tanulmányának lszívtelen közlésel egyébként, miszerint lAz élet rövid, Tandori hosszúl (Az író ír. Az olvasó stb. A mindent-leírás és a neoavantgarde néhány problémája Tandorinál, I. m.), szerintem Tandorinak épphogy nem a neoavantgárd korszakára (első két kötet), hanem lposztmodernl fordulata utánra vonatkozik. A megjegyzést különben, túl azon, hogy ars longa, vita brevis, vesd össze Baudelaire Le guignon (Az átok) c. szonettjével: lL’Art est long et le Temps est courtl, Kosztolányi Dezső fordításában: lnapjaink hamar elúsznak / s a Művészet hosszú, hosszú.l

[561] A nyílt politikai beszéd a legkevésbé veszélyes: a nyugati sajtó nem probléma, mert imperialista, a Szabad Európa se, mert reakciós v. fasiszta. A népiek rejtett, metaforizált beszéde kontrollálható. Az ironikus-apolitikus kontrollálhatatlan.

[562] lHe da! He da! He do! Zu mir, du Gedüft! Ihr Dünste, zu mir! Donner, der Herr, ruft euch zu Heer! (Er schwingt den Hammer.)l Donner (Alfred Poell) énekli Richard Wagner A Rajna kincse c. operájában, 1953-as római felvétel, vezényel Wilhelm Furtwängler. Ezt a CD-t hallgattam leginkább a dolgozat írása közben. Nagyon személyes jegyzet. Aczél György nevezte különben Hajas Tibort lzsidó fasisztánakl. Szintén nagyon személyes megjegyzés volt. Ő, ha észrevette, így vette észre. A népiek ilyen csúnyákat nem mondtak volna. Inkább eltekintettek.

[563] Ez külön mese. Azokról az írókról szól (lPilinszky, Nemes Nagy, Darázs, / Rába, Vas István, Weöres, Lakatos. // Egyik rosszabb, kevésbé rossz a másik, / de megmaradni egy sem érdemes. [h] Formából osztályzatuk jeles, / hisz az Újholdnál jártak iskolába. [h] kávéházba vagy espressóba bujnak, / ideáljaik Joyce és Paul Valéry. / Ha az ember a véleményük kérdi, / nem válaszolnak. Sunyi mind s ravasz. / Majakovszkij szerintük formalista / és szörnyen vulgármarxista Rudas. / Vannak köztük, kik »egyetértenek« / nyolcvan, kilencven százalékban. Hitvány / alakok.l Kuczka Péter költeménye, 1949), akik irodalmi egzisztenciáját a sztalinista fordulat kettétörte, és (ez, Szabó Magda munkáitól eltekintve, életművük mennyiségén látványos nyomot hagyott) a későbbiekben is inkább a lpálya szélénl érezhették magukat. l56 után, a hatvanas évek elején megegyezés jött létre az irodalmi élet és a politikai vezetés között. [h] akik nem hajlottak a nyilvános kompromisszumra (úgy, mint Illyés, Németh László, Déry – a »nagyvadak«), azoknak, ahol lehetett, megnehezítették a sorsát. Mészölyét, Mándyét, Pilinszkyét, Weöreséthl (Alexa Károly, Rejtőzködő legendárium) lÍgy aztánl, Agárdi Péter szép szavával szólva lÉletre kellett galvanizálni az Újhold-irányzatotl. (Uo.) De ez már egy huszonöt évvel későbbi mese. Amikor Nemes Nagy Ágnes, a nyolcvanas évek vége felé, tejszínhabos málna melletti galvanizálás közben mosolyogva mesélte, hogy az ötvenes évek elején Pilinszky meg-megjelent náluk, hogy beszámoljon heti munkájáról, két verssor felcseréléséről. Ezt idetette, azt odatette. (Lásd ehhez Nemes Nagy Ágnes, Megkezdett beszélgetés Töttössy Beatricével, Jelenkor, 1998/7–8.) A neoavantgárd kezdeményezések azonban az újholdasokat hidegen hagyták. Az egyoldalúságokra jellemző példa Weöres Tűzkútjának a párizsi Magyar Műhely általi 1964-es kiadása: a hazai megjelenést a lhivatalosságl csak ennek hatására engedélyezte. A lnépiekl pedig egyenesen kalózkiadásoztak (lLátjuk a Tűzkút hírhedt kalózkiadásátl. Fodor András naplóbejegyzése, 1964. ápr. 5.: Ezer este Fülep Lajossal, Magvető, Budapest, 1986), noha tudniuk kellett, valamikor meg kellett tudniuk, mi történt valójában. (Domokos Mátyás: lHervadhatatlan érdeme ez a kiadás a Magyar Műhely társaságának, mert kiszámíthatatlan következményekkel járt volna, ha ez a könyv a maga idejében nem jelenhet meg.l Domokos Mátyás, Weöres Sándor: Tűzkút, beszélgetőtárs: Parancs János, I. m.)

[564] Az 1972-től bekövetkező resztalinizációs fordulat pompás irodalom-kritikai példája Alexa Károly dolgozata (többek között) Bálint István könyvéről: lEgyetlen versben éreztem valamiféle szociális többletet (Íz II.), lehet, hogy csak a torz Dózsa-allúzió miatt.l (Négy elsőkötetes költő, Kritika, 1972/8., idézi Szilágyi Ákos, A fiatal magyar költészet helyzetéről, 1973 = Nem vagyok kritikus! Magvető, Budapest, 1984) lA kritika egy teljesen formális követelményt támaszt a művel szemben, azt, hogy legyen »szociális«. Formális ez a követelmény azért, mert az elemzésből egyáltalán nem derül ki, mit értsünk »szociális töltésen«, ha pedig esetenként kiderül, akkor általában vele bukik az értelmes követelmény is, mert a »szociálisat« 1. túlkonkretizálja (tematikai és világnézeti követelmények), 2. túláltalánosítja (nembeliség vagy morális küldetés, nemzetszolgálat stb.) [h] – miközben a társadalmiságot ebben a formában számon kéri a művön –, elfelejti megkérdezni, hogyan lehetséges, hogy ez számon kérhető, hogy a társadalmiság külön életet él, elválasztva a műtől, és csak a kritikában testesül megl, írja Szilágyi. lAkárhogy is, az új gazdasági mechanizmus bevezetése óta eltelt utolsó öt év [h] a hazai szocializmus talán legtartalmasabb, legtöbbet ígérő időszaka volt.l Na igen. Talán. Legtöbbet.

[565] Ez vonatkozik azokra a modernség nem (feltétlenül vagy kizárólag) avantgárd poétikáját választó szerzőkre is (Orbán Ottó, Petri György, Nádas Péter, Hajnóczy Péter, Dobai Péter, Csaplár Vilmos, Lengyel Péter, Ungváry Rudolf), akiket a politika lválasztott kil. lAz életműben tanúi lehetünk annak, amint a történelem szereplője leválik a küldetéses meghatározottság pályájáról, s feladva az expanziót, befelé fordul – írja Konrád Györgyről Szirák Péter. – A célelvű látás laza szemlélődéssé szelídül, a historikum pedig elképzeléssé, mert többé már »nem a történések univerzuma, hanem csak az, amit írtak róla.«l Mi van igazán, ha semmi sem biztosh? = Szirák Péter, Az Úr nem tud szaxofonozni, JAK–Balassi, Budapest, 1995.

[566] Hajas Tibor. Szentjóby Tamás (lÚJSÁGÁRUS FIÚ Megjelent az Itt aztán fű nem terem! Az ember nem földi eredetű! Semmi sem földi eredetű! h 3. VENDÉG Engem nem zavar, hogy nem vagyok földi eredetű. 4. VENDÉG Csak nem gondolod, hogy bárkit is zavar, hogy kiderül, hogy nem földi eredetű.l Kentaur), Molnár Gergely (lTekintsd át országodat úgy, mintha a tiéd volna, s tudd róla, hogy nem a hazád.l Hommage a Ho Si Mihn. Mindkét idézet a Szógettóból, 1989.), Najmányi László, Ajtony Árpád, Lajtai Péter, Bálint István és a Halász Péter-féle színházi társulat. Erről még Tábor Ádám alapos névsorolvasása, a Hatvanas évek, I. m., és, (nem csak) képzőművészeti vonatkozásokról, Kovalovszky Márta, Don Giovanni. Kalandozás a magyar művészet félmúltjában, Enciklopédia, Budapest, 1998.

[567] Erdély Miklós, Balaskó Jenő. Annak alapján, hogy egy szerencsés pillanatban kötethez jutott-e valaki közülük vagy sem, hard- és soft-változatot szoktam mondani. Pusztán irodalom-szociológiai elrendezés, nem tartalmaz értékítéletet. Azonban feltűnő, hogy a valamiként a mai napig külső v. belső emigránsok (talán Bálint István kivételével) a hard-változatból kerültek ki. Mintha egy könyv mégis itthon tartana?

[568] lAz abszurd tulajdonképpen a hidegháború végébe pusztult bele. Kb. 20 év óta teszi, de hát ami abszurd, most is az, csak már nem lehet komolyan venni. A nagy narratívák lebontását sem. Le vannak bontva, na und? Csak be kell menni az adóhivatalba, a holokausztmúzeumba (már akinek), a Haiderménkübe, és minden lehetséges szappanoperába.l András Sándor Végre c. e-mailje.

[569] Nem mintha egyébként nem játszott volna nélkülözhetetlen irodalmi szerepet a párizsi Magyar Műhely-es Nagy Pál, Papp Tibor, Bujdosó Alpár, az amerikai Arkánum-os András Sándor, Kemenes Géfin László, Baránszky László, Bakucz József, a jugoszláviai Új Symposion-os Tolnai Ottó, Domonkos István, Koncz István, Ladik Katalin vagy az Echinox-os Szőcs Géza, Egyed Péter.