Ugrás a tartalomhoz

Növénytan

10. fejezet - SZÖVETTAN

10. fejezet - SZÖVETTAN

A növények szövetei

Az egysejtű növények minden élettevékenységét - beleértve az önfenntartó és a fajfenntartó tevékenységeket is - egyetlen sejt látja el. A többsejtű növények létrejöttével a sejtek az egyes életfunkciókat egymás között megosztották. A megtermékenyített petesejt, amelyből a többsejtű növény teste kialakul, még minden funkció ellátására alkalmas sejtet létrehozhat. Az általa kialakított sejtek új és új generációja ezt a képességet fokozatosan veszíti el. A végül képződött, tovább már nem osztódó sejtek már csak speciális funkciók ellátására képesek. Az így keletkezett hasonló felépítésű és működésű sejtek alkotják a szöveteket.

A növények, az állatokkal ellentétben, egész életük folyamán növesztik testüket. Ez az "örök növekedőképesség" annak tulajdonítható, hogy egyes sejtek a növény egész élete folyamán megőrzik osztódóképességüket. Tartós osztódóképességük miatt osztódó szöveteknek nevezzük őket . A hajtás és a gyökér csúcsán pl. ún. kezdősejtek kezdeményezik az említett szervek hosszanti megnyúlását. A csúcsi osztódó szövetek, valamint a szár vastagodását biztosító kambium mellett ismerünk még köztes osztódó szöveteket is, amelyek a már állandósult szövetek közé iktatódva tartják meg osztódóképességüket. Ilyenek működése eredményezi pl. a pázsitfüvek szárának hosszanti megnyúlását.

Szívógyökér csúcsa merisztémaszövettel (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Szívógyökér csúcsa merisztémaszövettel (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Gyökércsúcs merisztémákkal (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Gyökércsúcs merisztémákkal (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Edénynyalábrészlet - balról jobbra - farésszel, kambiummal és háncsrésszel (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Edénynyalábrészlet - balról jobbra - farésszel, kambiummal és háncsrésszel (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Szalmaszár nódusszal, internódiummal, levéllemezzel, levélhüvellyel és az utóbbi kettő között elhelyezkedő nyelvecskével (Turcsányi Gábor felvétele)
Szalmaszár nódusszal, internódiummal, levéllemezzel, levélhüvellyel és az utóbbi kettő között elhelyezkedő nyelvecskével (Turcsányi Gábor felvétele)

Az állandósult szövetekről is, éppúgy, mint az osztódó szövetekről, sok mindent megtudhattunk már a korábbiakban.

A hajtások bőrszövetén lerakódott viaszréteget egyes fenyőfélék tűlevelén, valamint a szilva és az alma termésén tanulmányozhatjuk. A bőrszövet egyes sejtjeiből szőrök alakulnak . Ezek is közreműködnek az alattuk elhelyezkedő szövetek védelmében, a kiválasztásban és legfőképp a párologtatás csökkentésében. A gázcserenyílások zárósejtjeiben, a bőrszövet többi sejtjével ellentétben, zöld színtestek is vannak. A többi bőrszöveti sejtben többnyire csak színtelen színtestek találhatók. A levelek zöld színét így főképp a bőrszövet alatti oszlopos alapszöveti sejtek színanyaga adja. A zárósejtek a kétszikűek bőrszövetében többnyire babmag alakúak. A gyökér bőrszövetében nincsenek gázcserenyílások.

Tűlevél keresztmetszete (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Tűlevél keresztmetszete (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Besztercei szilva (Prunus domestica, Rosaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)
Besztercei szilva (Prunus domestica, Rosaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)

Nemes almafa (Malus domestica, Rosaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)
Nemes almafa (Malus domestica, Rosaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)

Mirigyszőrök (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Mirigyszőrök (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Gázcserenyílás (stoma) a kutikulával borított bőrszövetben (epidermis) (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Gázcserenyílás (stoma) a kutikulával borított bőrszövetben (epidermis) (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Dorziventrális levél keresztmetszete (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Dorziventrális levél keresztmetszete (Fridvalszky Lóránt felvétele)

A szállítószövetek farészének fontos elemei a vízszállító sejtek és a vízszállító csövek . A vízszállító sejtek orsó alakúan megnyúltak, és végükön a vízszállítás megkönnyítésére átlyuggatódtak. A vízszállító cső több, a szállítás irányában megnyúlt sejtből (ún. tracheatagból) jön létre a harántfalak teljes vagy részleges felszívódásával. Mind a vízszállító sejtek, mind a vízszállító csövek szilárdságát különleges alakú sejtfalvastagodások biztosítják. A háncsrész legfőbb szállítóelemei a rostacsövek. Több sejtből jönnek létre úgy, hogy az őket elválasztó harántfalak lyukacsosakká válnak . A sejteket elválasztó lyukacsos falak az ún. rostalemezek. A rostacsöveket alkotó sejtekhez plazmatartalmú, és a rostacsőtagoktól eltérően sejtmagot is tartalmazó kísérősejtek csatlakoznak.

Vízszállító csövek (tracheák) gyűrűs és hálózatos sejtfalvastagodással, vízszállító sejtek (tracheidák) és faparenchima (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Vízszállító csövek (tracheák) gyűrűs és hálózatos sejtfalvastagodással, vízszállító sejtek (tracheidák) és faparenchima (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Rostalemez (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Rostalemez (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Az alapszövetek közül a tartalék tápanyagokat - szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat - raktározó alapszövetek leginkább a fénytől elzárt növényi részekben fordulnak elő. Ilyenek pl. a magvak, a gyökerek és a föld alatti raktározó szervek /gumók, gyöktörzsek, hagymák stb./. A hajtásos növények magasba emelkedő szárát és kiterjedt testét pusztán a sejtek belső ozmotikus nyomása nem lenne képes megtartani. E feladat ellátására a növény testében külön szövetek, a szilárdító alapszövetek alakultak ki. Szilárdságukat sejtfaluk nagymértékű megvastagodása biztosítja. A szilárdító szövetek két típusát különböztetjük meg. Az egyik típusukban csak a sejtfalak bizonyos részei vastagodnak meg, és így sejtjeik élők maradnak. A még növekedő növényi részekben fordulnak elő. A másik típus a növekedésüket már befejezett növényi szervekben jön létre. Benne a sejtek falának minden oldalra kiterjedő megvastagodása következtében nem fordulnak elő élő sejtek. Alkotói többnyire hosszanti irányban erőteljesen megnyúlt rostok.

Közönséges búza (Triticum aestivum, Poaceae) szemtermése embrióval (az embrió fölső részén pajzs alakú sziklevéllel) (Fridvalszky Loránd felvétele)
Közönséges búza (Triticum aestivum, Poaceae) szemtermése embrióval (az embrió fölső részén pajzs alakú sziklevéllel) (Fridvalszky Loránd felvétele)

Lemezes kollenchima (Nyakas Antónia felvétele)
Lemezes kollenchima (Nyakas Antónia felvétele)

Szklerenchima (Nyakas Antónia felvétele)
Szklerenchima (Nyakas Antónia felvétele)