Növénytan
A szubtrópusi övhöz tartozó sivatagok és mediterrán területek növényvilágáról már a korábbiakban sokat megtudhattunk. A térítők mentén kialakult sivatagokat azért nevezzük zonálisaknak, mert kialakulásuk a Föld ezen térségében a geofizikai[122] és makroklimatikus[123] viszonyok miatt törvényszerűen várható. Ha máshol, más okok (pl. helyi időjárási vagy talajeltérések) miatt jönnek létre, nem tekinthetők zonálisaknak. Ilyen nem zonális sivatag pl. a mérsékelt égövben a Góbi-sivatag.
A szubtrópusi sivatagok évi középhőmérséklete 20 °C fölötti, az évi és a napi hőingadozások mértéke pedig igen nagy. A nappali elviselhetetlen hőséget éjszaka akár fagypont alatti hőmérséklet válthatja fel. A félsivatagokban 100 és 200 mm közötti az évi csapadékmennyiség, a sivatagokban még ennyit sem ér el. Ez utóbbi helyeken előfordulhat az is, hogy évekig nem hull csapadék . A szélsőséges körülményekhez többféle módon alkalmazkodhatnak a növények. Az egyik lehetőség, hogy elkerülik a hosszú, száraz periódust. Mag formájában "várakoznak" a csapadékra, s ha az megérkezik, kicsíráznak, és rendkívül rövid idő alatt kivirágoznak, majd termést hoznak. Más növények - mint pl. Amerikában a kaktuszok , Afrikában pedig a kutyatejfélék - párologtatást csökkentő berendezéseikkel és víz szöveteikben való raktározásával veszik fel a küzdelmet a szárazsággal. Helyenként még fatermetű növények is előfordulnak. Észak-Afrikától Dél-Iránig található meg sivatagokban a higroszkópos mozgásáról híres jerikórózsa . Gömb alakúra összetöpörödött, elhalt ágai nedvesség hatására kiterülnek, majd megszáradva ismét összegömbölyödnek. Egykor a zarándokok jelképként hozták magukkal a Szentföldről Európába.
A mediterrán területek egykori örökzöld erdei a keménylombú erdők voltak. Maradványaik ma már csak kevés helyen lelhetők fel. Aljnövényzetüket is örökzöld növények alkották. Kiirtásuk és a talaj eső általi elhordása következtében a nem művelt területeken szúrós, örökzöld bozót alakult ki, ami olaszul a macchia, franciául pedig a maquis nevet viseli. A hasonló megjelenésű növényzet neve Kaliforniában chaparral. A szárazabb vidékeken térdmagasságúra letörpült bozótot a kelet-mediterráneumban friganának, a nyugat-mediterráneumban pedig garrigue-nek nevezik. A mediterráneum növényei a nagy meleg és az erős napsütés ellen különböző módon védekeznek. Leveleik pl. kevésbé hervadnak el, mert szilárdító szövetekben gazdagok, kemények (az erdők erről kapták nevüket). A levélfonák erős szőrözöttsége a párologtatást, a színi oldal fényessége pedig a besugárzást csökkenti.
Azokon a szubtrópusi területeken, amelyek egész évben többé-kevésbé csapadékosak, örökzöld babérlombú erdők[124] (más néven: szubtrópusi esőerdők) alakultak ki. Ilyen terület pl. Ázsia monszun[125] által érintett vidéke, Délkelet-Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Chile és az Amerikai Egyesült Államok délnyugati része. Európában a Balkán-félsziget csapadékosabb részein, valamint a Pireneusokban, a Kaukázusban, az Azori- és a Kanári-szigeteken fordulnak elő babérlombú erdők kisebb foltokban. Az alkotó fafajok pergamenszerű levelei a keménylombúaknál szegényebbek szilárdító szövetekben. Az északi féltekén leginkább babérfélék és örökzöld tölgyfajok, a déli féltekén pedig nyitvatermők jellemzik ezeket az erdőket. Aljnövényzetük gazdag páfrány- és mohafajokban.
[122] A geofizika a Földnek és légkörének fizikai tulajdonságaival foglalkozó tudományág.
[123] Makroklíma a nagy, több ezer négyzetkilométert meghaladó méretű térségek viszonylag egyöntetű, és a környező térségekétől eltérő éghajlata.
[124] A babérlombú erdőket kevés szilárdító szövetű, kopasz leveleket kialakító, fedett rügyű lombos, illetve ritkábban pikkely- vagy tűlevelű fák alkotják. Elsősorban hegyvidékeken terjedtek el Mikronézia szigetvilágában, a Fokföldön, a Himalája déli lejtőin, Japánban, Floridában, Chilében és Új-Zélandon. Lombkoronaszintjük szegény, gyepszintjük viszont gazdag fajokban. A gyepszintben különösen sok páfrányfaj tenyészik. Jellemző fajaik a babérfélék, a teafélék, az araukáriák és a mamutfenyők (Sequoia spp.).
[125] A monszun leginkább az indiai és délkelet-ázsiai tengerpartokra jellemző időjárás, amelyet nyáron a tenger felől a szárazföld felé tartó páradús, télen pedig a szárazföldekről a tenger felé irányuló száraz légáramlatok alakítanak ki.