Növénytan
A magas hegyeken a Földön mindenfelé hasonló zonalitás[127] figyelhető meg, mint az egyenlítő és a sarkok között. Ennek legfőbb oka az, hogy a hőmérséklet a tengerszint fölötti magasság 100 m-es emelkedésével átlagban 0,5 °C-kal csökken. A hegyekben azonban a szélességi fokok változásához képest eltérő viszonyokat teremt az, hogy fölfelé (legalábbis egy darabig) többnyire nő a csapadék mennyisége és erősödik a besugárzás.
Az egyenlítőhöz közeli hegységekben 1000 m alatt a már ismertetett trópusi esőerdők helyezkednek el. Ezeket 1000 és 2000 m között felváltják a szubtrópusi esőerdőkre hasonlító hegyi esőerdők. Ezek fái is túlnyomórészt örökzöldek, de lombkoronaszintjük alacsonyabb és egységesebb, mint a trópusi esőerdőké. A magassággal megnövekedett mennyiségű csapadék miatt nagyon gyakoriak a fánlakó növények[128]. 2000 m fölött, a felhőképződés magasságában az ún. köderdők következnek . Ezekben a melegigényes virágos fánlakó növények eltűnnek és helyüket harasztok, valamint mohák foglalják el. Az említett növények sűrűn beborítják a fák kérgét és a faágakról szakállszerűen lógnak le. 2500 m fölött már csökken a csapadék mennyisége, és éjszaka fagy is bekövetkezhet. Itt a jellemző növényzet bambuszdzsungel vagy törpeerdő. Ezt 3000 m fölött alhavasi törpecserjések váltják fel. 4000 m-es magasság és az örök hó birodalma között nedvesebb környezetben üstökös fák fordulnak elő, szárazabb viszonyok között pedig csomókban növő pázsitfüvek, valamint párnás kétszikűek[129] alkotnak laza gyepet. A legszárazabb környezetben havasi sivatagok is kialakulhatnak.
A mérsékelt övi magas hegyek magassági öveit már korábban ismertettük.
[127] Zonáció a növényzet sávos elrendeződése a környezeti tényezők (pl. talaj víztartalma, vízborítottság mértéke, hó- vagy jéghatáron talajhőmérséklet) fokozatos változásának eredményeképpen. A fogalom megkülönböztetendő a zonalitástól, ami az élővilág éghajlati öveknek megfelelő elrendeződését jelenti a Föld felszínén.
[128] A fánlakó növények (epifitonok) nem a talajon, hanem más növények (leginkább fák) lombkoronájában élnek, kihasználva az ottani jobb fény- és csapadékviszonyokat. Elsősorban a trópusi esőerdőkre jellemzők, ahol főképp zuzmók, mohák, páfrányok, kosborfélék és broméliafélék tartoznak életformacsoportjukba. Tápanyagaikat és a vizet a támasztékul szolgáló növény korhadó kérgéből, valamint a leülepedő porból veszik föl. Hazánkban kevés zuzmó- és mohafaj, valamint a félélősködő fagyöngy és sárgafagyöngy (fakín) alkotja a szegényes epifiton flórát.
[129] Párnás növények a talaj felett sűrűn elágazó, tömött félgömb alakú növények.