Ugrás a tartalomhoz

Növénytan

16. fejezet - NÖVÉNYÖKOLÓGIA

16. fejezet - NÖVÉNYÖKOLÓGIA

Egyed fölötti szerveződési szintek

Az élőlények közösségeiről már korábban tanultunk. Most ismerkedjünk meg e közösségek konkrét formáival. A legalapvetőbb közösségi formát azok az egy fajhoz[135] tartozó egyedek alkotják, amelyek adott időben és helyen együtt élnek, és amelyek között a szabad párosodás lehetősége fennáll. A populáció a fentiekből következően általában kisebb létszámú a faj összes egyedénél, de előfordul az is, hogy egy fajt egyetlen populáció alkot. Minden faj tehát egy vagy több populáció alakjában létezik. A populáció határát ott vonhatjuk meg, ahol a faj egyedei valamilyen oknál fogva izolálódnak egymástól (aminek következtében nem is kereszteződhetnek egymással). A legegyszerűbb esetei az izolációnak földrajzi okokra vezethetők vissza (pl. hegy, folyó, tenger vagy éppen különböző talajtípusok választhatják el egymástól egy faj két vagy több populációját). A csillagos nárcisz is a babócsai Basakertben, valószínűleg a törökök által itthagyottan, fajtársaitól elkülönülten alkot önálló populációt.

Csillagos nárcisz (Narcissus angustifolius, Amaryllidaceae) (Seregélyes Tibor felvétele)
Csillagos nárcisz (Narcissus angustifolius, Amaryllidaceae) (Seregélyes Tibor felvétele)

Természetes körülmények között a populációk többnyire nem egyedül fordulnak elő. Más fajok populációival együtt magasabb szintű közösségeket, ún. társulásokat alkotnak. A társulás a populációknak soha nem véletlen csoportosulásával keletkezik. Az evolúció[136] folyamán az élőhely környezeti feltételeihez alkalmazkodni képes fajok populációiból alakult ki. A társulást alkotó populációk egymáshoz is alkalmazkodtak, és így közöttük bonyolult kölcsönhatások jöttek létre. A közös evolúció következtében azonos környezeti feltételek mellett törvényszerűen ugyanaz a társulás jelenik meg. Társulás pl. a kalászosok gyomtársulása , amelyben sok más gyomnövény mellett a mezei szarkaláb és a pipacs is mindig megjelenik, valamint a magashegyi bükkös, amelynek a bükkfa mellett a karcsú sisakvirág és még számos más növény-, gomba- és állatfaj populációja az alkotója.

Búzatábla pipaccsal (Papaver rhoeas, Papaveraceae) és kék búzavirággal (Centaurea cyanus, Compositae) (Turcsányi Gábor felvétele)
Búzatábla pipaccsal (Papaver rhoeas, Papaveraceae) és kék búzavirággal (Centaurea cyanus, Compositae) (Turcsányi Gábor felvétele)

Mezei szarkaláb (Consolida regalis, Ranunculaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)
Mezei szarkaláb (Consolida regalis, Ranunculaceae) (Turcsányi Gábor felvétele)

Pipacs (Papaver rhoeas, Papaveraceae) virága (Turcsányi Gábor felvétele)
Pipacs (Papaver rhoeas, Papaveraceae) virága (Turcsányi Gábor felvétele)

Bükkerdő (Turcsányi Gábor felvétele)
Bükkerdő (Turcsányi Gábor felvétele)

A Föld felszínének különböző pontjain jelentősen eltérő az éghajlat. Ennek legfőbb oka, hogy az Egyenlítőtől a sarkok irányába csökken az egységnyi felszínre jutó napsugárzás mennyisége. Az az adott mennyiségű napsugár ugyanis, amely ferdén ér egy felszínt, nagyobb területen oszlik meg (és így az egységnyi felületet kevésbé melegíti fel), mint az, amely merőlegesen érkezik be. Ennek következtében az Egyenlítőtől a sarkok felé csökken az átlagos hőmérséklet. A felmelegedést a sugárzást felfogó felszínek tulajdonságai (elsősorban az anyaguk hőkapacitása, színe, valamint domborzati viszonyai) is jelentősen befolyásolják. Az említett befolyásoló tényezők közül legnagyobb hatású a szárazföldek és a tengerek egyenlőtlen elhelyezkedése, ami a lég- és tengeráramlások irányára nagy hatással van. Az egyenlőtlen felmelegedés és vízpárolgás, valamint a légmozgások és a változó domborzati viszonyok miatt a Föld felszínén nemcsak a hőmérsékleti, hanem a csapadékviszonyok is igen változatosak.

A hőmérsékleti és a csapadékviszonyokhoz az evolúció folyamán az élővilág nagymértékben alkalmazkodott. Ennek megfelelően az élőlények a Föld felszínén jól elkülönülő övezetekben rendeződnek el . A jelenséget zonalitásnak nevezzük. Az élővilág (mindenekelőtt a növényzet által meghatározott és így gyakran róla elnevezett) jellemző megjelenésű, éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodott és egész földrésznyi területekre kiterjedő egységei a biomok. Egy-egy biom sok társulást tartalmaz. Biom pl. a trópusi esőerdő, a szintén trópusokon kialakuló szavanna, a mérsékelt égövre jellemző lomboserdő, valamint a hideg égövi tundra.

A Föld klímaövei
A Föld klímaövei

Az élővilág legnagyobb egysége a Földön a bioszféra. Ez magába foglalja mindazokat a "szférákat", amelyekben élőlények előfordulnak. Ilyenek a levegő (atmoszféra) alsóbb rétegei, a vizek (hidroszféra), a talajok (pedoszféra) és a kőzetburok (litoszféra) felszíni része. Amint majd később látni fogjuk, a bioszféra az egész Földet érintő környezeti változásokra - éppúgy, mint egy élőlény, egy populáció, egy társulás vagy egy biom a neki megfelelő léptékű változásra - egységesen reagál.

A populáció, az itt tárgyalt legkisebb közösség is mindig több (rendszerint sok) egyedből áll. Ez még inkább érvényes a társulásokra, a biomokra és a bioszférára. Ezért ezeket a közösségeket egyed fölötti szerveződési szinteknek nevezzük.



[135] Egy fajhoz tartozónak azokat a közös származású, főbb tulajdonságaikban egymáshoz hasonló és másoktól különböző egyedeket tekintjük, amelyek egymással keresztezve szaporodóképes utódokat hoznak létre.

[136] Az evolúció szó jelentése: fejlődés. A biológiai evolúció (törzsfejlődés) az élő anyag keletkezése az élettelenből és változatosságának kialakulása a Föld története folyamán.