Növénytan
A víz nélkülözhetetlen résztvevője és közege az élőlényekben lezajló kémiai folyamatoknak, így minden életfolyamatnak. A hőmérséklet mellett a fajok elterjedésének legfontosabb meghatározója. Az egysejtű és a telepes növények döntő többségének és nem kevés hajtásos növénynek is a víz az élettere .
A szárazföldi hajtásos növények vízforgalmában három folyamat játszik jelentős szerepet: a víz gyökerek általi felvétele, szállító edénynyalábokban való szállítása és gázcserenyílásokon keresztüli elpárologtatása. Az említett növények vízellátottsága ennélfogva leginkább a talaj nedvességtartalmától függ. Párologtatásukat, és így vízellátottságukat azonban a levegő hőmérséklete, páratartalma és mozgása is befolyásolja. A talaj vízutánpótlása többnyire a csapadékból származik. A csapadék és a növényzet kapcsolata korántsem egyoldalú. A növényzet is, vízvisszatartása, illetve párologtatása révén nagy hatást gyakorol az élőhely és környezete éghajlatára, és azon belül csapadékviszonyaira.
A növények vízháztartásuk alapján két nagy csoportba sorolhatók. A változó vízállapotúak csoportjába azok tartoznak, amelyek víztartalma a környezet vízellátottságának függvénye. Párologtatást szabályozó berendezéseik nincsenek, de jól tűrik a kiszáradást. Nedvességhez jutva ismét felélednek. Ilyen számos moszat-, zuzmó- és mohafaj, de a harasztok, sőt a zárvatermők köréből is ismert néhány képviselőjük.
A hajtásos növények, a moszatokkal, a zuzmókkal és a mohákkal ellentétben, víztartalmuk egy részének elvesztésébe gyakran belepusztulnak. Ugyanakkor párologtatást csökkentő berendezéseik révén víztartalmukat bizonyos változó vízellátás mellett is szabályozni tudják. Ezért ezek a növények az állandó vízállapotúak csoportjába tartoznak. A víztartalom szabályozása természetesen csak bizonyos határok között lehetséges. A sivatagok és a füves puszták növényei gyakran nem viselik el a hirtelen kiszáradást. A nedvesebb élőhelyek és a vizek növényeit ritkábban fenyegeti a kiszáradás veszélye.