Növénytan
A növényi sejt két alapvető része a sejthártyán kívül eső sejtfal és a sejthártya által határolt protoplaszt . Egy soksejtű növény összes protoplasztja együtt alkotja a szimplasztot. A szimplaszt protoplasztjait a sejtfalakon áthatoló plazmaszálak (plasmodesmos) kötik össze egybefüggő rendszerbe. A szimplaszton kívül eső sejtfalak és sejtközötti járatok rendszere az apoplaszt .
A protoplaszt alapanyaga egy finomszemcsés, folyékony alapállomány. Benne rostos (fibrilláris), gömbszerű (globuláris), csöves (tubuláris), lemezszerű (membranózus) és az előbbi formákkal nem jellemezhető, összetettebb struktúrák ismerhetők fel. A fibrilláris alkotók általában apró, alig kimutatható fehérjeszálakból állnak. Ilyenek alkotják a citoplazma folyamatosan átrendeződő finom vázrendszerét, az ún. citoszkeletont. A globuláris megjelenésű lipidcseppek és szferoszómák a citoszkeleton alkotóinál jóval nagyobbak. Tubuláris struktúrák pl. a mikrotubulusok, a centriólumok, az ostorok és az alapi testek. A fibrilláris, a globuláris és a tubuláris sejtalkotókra egyaránt jellemző, hogy nincs határoló hártyájuk. Csupán a szferoszómák felszínét burkolja egy fél membránnak megfelelő lipidréteg. A bonyolultabb felépítésű riboszómákat sem határolja membrán. A protoplaszt legfeltűnőbb alkotói a membranózus struktúrák. Ezeket lipoproteid hártya, ún. biológiai membrán határolja.
A biológiai membránok általában 5-9 nm vastagságúak. Felépítésük megmagyarázására többféle elmélet született. Ezek közül legelfogadottabb a Singer és Nicolson által 1972-ben ismertetett folyékonymozaik-modell . E szerint a membránt lipidmolekulák kettős rétege alkotja. A két réteget a lipidek hidrofób[186] oldalláncai kapcsolják egymáshoz, míg a hidrofil[187] oldalláncok a membrán külső felszínén helyezkednek el. A lipidrétegekbe kisebb-nagyobb mértékben fehérjemolekulák süllyednek bele. A lipidek szabadabb oldalirányú elmozdulása bizonyos mértékű folyékonyságot, a fehérjemolekulák mozaikos elrendeződése és egymáshoz való kapcsolódása pedig stabilitást biztosít a membránnak.
A membránok legfontosabb feladata a sejtek, valamint a sejten belüli "rekeszek" vagy "fülkék" (kompartimentek) térbeli izolálása és az anyagok irányított transzportja az egyik oldalukról a másikra. Egyes membránok a fényenergiát megkötő színes vegyületeket is tartalmaznak, amelyek segítségével a fotoszintézis[188] energiaigényes folyamataihoz szolgáltatnak energiát. Számos membrán elektronok és protonok szállításával, illetve szétválasztásával a két oldala között elektromos töltéskülönbséget, illetve pH-grádienst alakít ki. Ezek energiájával azután ATP-t szintetizál, anyagokat szállít vagy éppen ostorokat, csillókat mozgat. A membránok képesek ingerek felfogására, valamint ingerületek továbbítására is. A lipidek, valamint a fehérjék egy része is a membránokban vagy azok felszínén szintetizálódik. A sejt határolóhártyája meggátolhatja a kórokozók bejutását és a mechanikai sérülésektől is óvja a sejtet. Nagyobb mennyiségű anyag sejten belüli szállítását, valamint feldolgozását a protoplaszt gyakran membránokba zárt vezikulumokban végzi.
A membranózus sejtalkotók megjelenésük alapján négyfélék lehetnek: vezikulumok vagy hólyagok, vakuólumok vagy sejtnedvüregek, tubulusok vagy csövek és ciszternák vagy lapos hólyagok.