Ugrás a tartalomhoz

Növénytan

A moszatok és a gombák kétszakaszos egyedfejlődése

A moszatok és a gombák kétszakaszos egyedfejlődése

A növények és a gombák egyedfejlődését két egymástól jól elkülöníthető szakasz jellemzi. Az egyik haploid,[503] és az ivarsejtek létrehozásával végződik, a másik pedig diploid,[504] és a meiospórák[505] kialakításával fejeződik be. Az előbbit ivaros (gametofiton), az utóbbit pedig ivartalan (sporofiton) fejlődési szakasznak nevezzük. A moszatok egy részében (pl. Cladophora spp.) még izomorf a kétszakaszos egyedfejlődés, ugyanis az ivaros és az ivartalan szakasz sem morfológiailag, sem fiziológiailag nem különbözik egymástól. A két szakasz között csak annyi a különbség, hogy az egyikben ivarszervek, a másikban pedig sporangiumok[506] keletkeznek. A heteromorf nemzedékváltakozás (pl. Laminaria spp.) a törzsfejlődés során később jelent meg. Ebben az ivaros és az ivartalan szakaszok morfológiailag és fiziológiailag eltérnek egymástól. A heteromorf nemzedékváltakozás megjelenése ellenére mindkét szakasz telepes szerveződésű marad. Már a moszatok között is megkülönböztetünk egylaki és kétlaki ivaros szakaszú növényeket. Az előbbieken a hím és a női ivarszervek egyazon egyeden, az utóbbiakon pedig különböző egyedeken jelennek meg. Az egyes gombataxonokra[507] is jellemző kétszakaszos egyedfejlődésük. A bazídiumos gombák pl. a tömlősgombákkal ellentétben nem képeznek ivarszerveket. Meiospóráik [508] képzése is eltér egymástól. A bazídiumosgombák bazídiumaikon négyesével képezik a bazídiospóráikat, míg a tömlősgombák a tömlőikben (ascus) többnyire nyolcasával (ritkábban négyesével vagy ezektől eltérő számban) hoznak létre tömlőspórákat . A gombák kétszakaszos egyedfejlődésének különös tulajdonsága, hogy az ivaros folyamat kettéválik. Az ivarsejtek egyesülését (plasmogamia) a sejtmagok egyesülése (karyogamia) csak jelentős időbeli eltolódással követi.

Tengeri barnamoszatfaj (Laminaria sp.) (Turcsányi Gábor felvétele)
Tengeri barnamoszatfaj (Laminaria sp.) (Turcsányi Gábor felvétele)

Kalapos gomba tagolatlan bazídiuma bazídiospórákkal (Fridvalszky Lóránt felvétele)
Kalapos gomba tagolatlan bazídiuma bazídiospórákkal (Fridvalszky Lóránt felvétele)

Tömlősgomba tömlői aszkospórákkal (Jakucs Erzsébet felvétele)
Tömlősgomba tömlői aszkospórákkal (Jakucs Erzsébet felvétele)



[503] Haploidnak az egyszeres kromoszómaszámú, diploidnak a kétszeres kromoszómaszámú, poliploidnak pedig a többszörös kromoszómaszámú sejteket, valamint egyedeket nevezzük.

[504] Haploidnak az egyszeres kromoszómaszámú, diploidnak a kétszeres kromoszómaszámú, poliploidnak pedig a többszörös kromoszómaszámú sejteket, valamint egyedeket nevezzük.

[505] A meiospórák a növények és a gombák spóraanyasejtjeiben számfelező (redukciós) sejtosztódással (meiosis) keletkező egyszeres kromoszómaszámú (haploid) spórák, amelyekből haploid test fejlődik.

[506] A sporangium ivartalan szaporítósejteket (spórákat) létrehozó szerv. Magyar neve spóratartó.

[507] Taxon valamennyi rendszertani egység (faj, alfaj, változat, forma, törzs, osztály, rend, család, nemzetség stb.) közös neve.

[508] A meiospórák a növények és a gombák spóraanyasejtjeiben számfelező (redukciós) sejtosztódással (meiosis) keletkező egyszeres kromoszómaszámú (haploid) spórák, amelyekből haploid test fejlődik.