Növénytan
Az elágazódásokra különösen jó példát nyújtanak a virágzatok. Ezek a magvas növények[585] vegetatív hajtásaitól eltérő hajtásrészletek az ivaros /generatív/ szaporodást szolgálják. Felleveleik (támasztólevelek) a lomblevelekkel azonos alakúak vagy pikkelyszerűek lehetnek, illetve teljesen hiányozhatnak is.
Az ősi virágzati típus az összetett fürt (buga) lehetett, amelyben a virágok a magasabbrendű elágazásokon helyezkedtek el. Ezek leegyszerűsödésével jöhetett létre az egyszerű fürt, amelyben az oldalelágazások helyén már csak egyetlen virág ül. A virágzatok alakulásában nagy szerepet játszik az, hogy a fő- és az oldalhajtások tenyészőkúpjai[586] hogyan alakulnak. A zárt virágzatokban ezek virágot képeznek, míg a nyílt virágzatokban a virág képzése nélkül fejezik be egy idő után a működésüket. A legősibb virágzat talán a zárt, szórt elágazódású buga lehetett. Ilyet figyelhetünk meg pl. a szőlőn és a tollasgyöngyvesszőn (Sorbaria). Ennek fokozatos megváltozásával, illetve redukálódásával[587] jöhetett létre minden más virágzati típus. Keresztben átellenes elágazódású lett pl. az orgonán és a kőriseken, sátor[588] a fürtös bodzán, a fekete bodzán, valamint a kányabangitán, és ecset[589] a réti legyezőfüvön . A megváltozás egyik iránya az volt, hogy csak a csúcsi csomóból eredtek elágazások, az alsóbbak kihajtása pedig gátlás alá került. Így keletkeztek a csúcsvirág alatt örvösen elágazó többesbog virágzatok (pl. kutyatejek ún. forgó-többesbog vagy ciátium virágzata) . Hasonló módon a zárt, keresztben átellenes elágazódású bugából a legfelső elágazáspár megmaradásával a kettősbogas (cymoid) virágzat jött létre. Ebből a típusból vezethető le az álernyő (dichasium), amelynek részvirágzataiban mindkét oldali elágazás egyenlő hosszúságú, és az egyes bog (monochasium) - ilyen pl. a kunkor[590], a sarló[591], a forgó[592] és a legyező[593] - amelyben csak az egyik oldalelágazás fejlődik ki. Álernyője van pl. a mécsvirág- és a habszegfűfajoknak, kunkorvirágzata az orbáncfűnek, sarlóvirágzata a szittyóknak, legyezővirágzata a nőszirmoknak, forgóvirágzata pedig a napvirágnak . A libatopfélékre jellemző gomolyvirágzat olyan dicházium, amelynek oldalágai fokozatosan rövidülnek és így a virágok azonos magasságba kerülnek. A redukció[594] szélsőséges formája, amikor az oldalelágazások elmaradása következtében egyetlen virág marad meg. Ez az eset jellemző pl. a mákra és a tulipánra .
Zárt tirzus az olyan bugához képest jelentősen redukálódott összetett zárt virágzat, amelynek elágazásai mono- vagy dichaziálisak. Zárt tirzusa van pl. a vadgesztenyének és a szárnyas görvélyfűnek . A muskátli bogernyője is tirzoid virágzat, amely a többé-kevésbé szimpodiális hajtásrendszer[595] összehúzódása révén alakul ki.
Szintén a zárt bugából származik a nyílt buga /pl. pázsitfüvek/. Egyszerű virágzatokká való fokozatos redukálódásával keletkezik a fürt, majd a füzér, az utóbbi virágzati tengelyének megvastagodásával pedig a torzsa. A fürtben (pl. csillagfürt) az oldalelágazások egyetlen virágot viselő kocsányokká egyszerűsödtek, a füzérben (pl. útifű, szádor, ligetszépe), a barkában (pl. fűzfa, nyírfa, szelídgesztenye) és a torzsában (pl. kukorica női virágzata, kálmos) pedig már a kocsányok is megszűnnek, és a virágok ülőkké válnak. A barka lágy, lekonyuló tengelyű és rendszerint egyivarú virágokat viselő, a torzsa pedig megvastagodott tengelyű füzér. Az ernyő, a sátor és a fejecske (gomb) a fürtből, a fészek pedig a torzsából vezethető le. Valamennyire jellemző, hogy a virágzati tengely megrövidül. A sátorban /pl. keresztesvirágúak fiatal virágzata/ ez a rövidülés csak a csúcsi virágokat érinti, az ernyőben és a fejecskében viszont a virágot viselő szártagok mindegyike röviddé válik. Az ernyőben - amely pl. a borostyán és a húsos som jellemző virágzata - a viszonylag hosszú kocsányokon elhelyezkedő virágok egy síkba kerülnek, a fejecskében (pl. herefajok) viszont a kocsányok megrövidülése, illetve eltűnése következtében gömb alakban helyezkednek el. Nyitott, tehát virágot a csúcsán nem viselő tirzust is ismerünk. Ilyennel rendelkezik pl. sok ajakos, tátogató és a százforintosfű .
A virágzatok az itt leírtaknál gyakran sokkal bonyolultabbak. Az ismertetett egyszerűbb virágzatokból keletkezett többszörösen összetett virágzatok (synflorescencia) főtengelyei a csúcsukon hordozzák az elsődleges vagy fővirágzatokat, oldaltengelyei pedig a főtengely virágzatához gyakran hasonló parakládiumokat (coflorescencia). Monotel a zárt, politel a nyílt szinfloreszcencia. Az előbbire példa a közönséges borkóró, a sárga tárnics és az orgona, az utóbbira pedig a vadmurok, a betyárkóró és a perje .
[585] A virágtalan növények közé az algákat, a zuzmókat, a mohákat és - edényes virágtalan megjelöléssel - a harasztokat soroljuk. A virágos vagy magvas növények közé a nyitva- és a zárvatermők tartoznak.
[586] A tenyészőkúp a gyökér vagy a hajtás elsődleges szöveteket létrehozó csúcsi, osztódó szöveteket tartalmazó része.
[587] Redukciónak a szervek kisebbé válását nevezzük.
[588] Sátor az olyan fürt- vagy bugavirágzat, amelynek virágai, illetve virágzatai fölfelé egyre rövidülő kocsányúak (virágzati tengelyűek), aminek következtében a virágok többé-kevésbé egy síkba kerülnek.
[589] Ecset az olyan virágzat, amelynek csúcsvirága alatt több, spirálisan álló, különböző hosszúságú oldalág keletkezik. Hasonlít a bogernyőhöz, de abban a csúcsvirág alatt örvösen álló és egyforma hosszúságú oldalágak erednek.
[590] A kunkor olyan virágzat, amelynek virágban végződő tengelyéből egyetlen (egyesbogas), a tengelyt túlnövő oldalelágazás (áltengely) indul ki; ennek elágazása hasonló módon megismétlődik úgy, hogy az egyforma hosszúságú ágak (kocsányok) mindig egy irányban helyezkednek el, a virágok pedig különböző magasságban állnak.
[591] A sarló a kunkorhoz hasonló virágzat; annyiban tér el tőle, hogy az oldalágai (kocsányai) fokozatosan rövidülnek, aminek következtében a virágok egy magasságba esnek.
[592] A forgó olyan virágzat, amelynek virágban végződő tengelyéből egyetlen (egyesbogas), a tengelyt túlnövő oldalelágazás (áltengely) indul ki; ennek elágazásai megismétlődnek úgy, hogy az egyforma hosszúságú ágak (kocsányok) mindig az előzővel ellentétes irányban (hol a jobb, hol a bal oldalon) helyezkednek el, a virágok pedig különböző magasságban állnak.
[593] A legyező a forgóhoz hasonló virágzat; annyiban tér el tőle, hogy az oldalágai (kocsányai) fokozatosan rövidülnek, aminek következtében a virágok egy magasságba esnek.
[594] Redukciónak a szervek kisebbé válását nevezzük.
[595] A szimpodiális hajtásrendszer különböző értékű hajtásrészletekből tevődik össze úgy, hogy a főtengely oldalra tolódik, az alóla kiinduló egyesbogas elágazás pedig a helyére kerülve átveszi a szerepét; kialakulásakor ez a szerepátvétel a magasabbrendű elágazásokkal újból és újból megismétlődik.