Növénytan
A pusztafüves lejtők, lejtősztyeppek a középhegységek meleg, száraz déli lejtőin terjedtek el. A kitettség, a mikroklimatikus és a talajviszonyok befolyásolják leginkább társulásaik összetételét. Mészkő, dolomit vagy szilikátos alapkőzeten fordulnak elő. Hazánkban mészkövön a szubmediterrán[1715] lejtősztyepprét (Cleistogeno-Festucetum rupicolae) terjedt el leginkább. Állományainak legfontosabb alkotói a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), a vékony csenkesz (F. valesiaca), a karcsú fényperje (Koeleria cristata), a sima komócsin (Phleum phleoides) és a különbözô árvalányhajfajok (Stipa capillata, S. dasyphylla, S. pulcherrima) . Gyakran fordul elő bennük a lappangó sás (Carex humilis) . Ősszel tömeges a késeiperje (Cleistogenes serotina), a legeltetett, bolygatott helyeken pedig a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) . Jellemző fajai a tavaszi hérics (Adonis vernalis), a pusztai meténg (Vinca herbacea), a mezei iringó (Eryngium campestre), a sarlós gamandor (Teucrium chamaedrys), a magyar bogáncs (Carduus collinus), a vetővirág (Sternbergia colchiciflora), a buglyos zanót (Cytisus austriacus) a magyar kutyatej (Euphorbia pannonica) stb. A szintén mészkövön kialakuló, elsősorban hazánktól keletre eső területekre jellemző szubkontinentális lejtősztyepprét (Pulsatillo-Festucetum rupicolae) az Északi-középhegység déli kitettségű lejtőin található meg. Fajgazdag növénytársulásában uralkodó a pusztai csenkesz (Festuca rupicola) és a vékony csenkesz (F. valesiaca). Legeltetett helyeken a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum) jelenik meg tömegesen. Jellemző fajai az ezüstös útifű (Plantago argentea), a sápadt lednek (Lathyrus pallescens), a Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), a piros kígyószisz (Echium russicum) stb.
Dolomiton a sziklafüves lejtősztyepp (Chrysopogono-Caricetum humilis) társulás található meg. Tömeges rajtuk az élesmosófű (Chrysopogon gryllus), a lappangó sás (Carex humilis) és a mészkövön előforduló lejtősztyeppekre is jellemző sok faj - pl. Festuca rupicola, F. valesiaca, Stipa capillata, Koeleria cristata, Phleum phleoides, Adonis vernalis .
A lejtősztyepprétek szilikátos alapkőzeten kialakult legelterjedtebb társulása a Potentillo areanariae-Festucetum pseudodalmaticae. Zárt gyepjében a pázsitfüvek - pl. a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), legeltetés hatására a fenyérfű (Botriochloa ischaemum) - dominálnak. Gyakori fajai még a herehurafű (Trifolium arvense), a sárkereplucerna (Medicago falcata), a szarvas kerep (Lotus corniculatus), a tejoltó galaj (Galium verum), a rekettyelevelű gyújtoványfű (Linaria genistifolia), az útszéli imola (Centaurea micranthos) stb.
Az erdős pusztarét (Campanulo-Stipetum tirsae) az Északi-középhegység déli kitettségű meleg, száraz lejtőin elsődlegesen vagy másodlagosan, egykori szőlők és gyümölcsösök helyén kialakuló fajgazdag társulás. Zárt gyepje az erózió[1716] ellen jó védelmet nyújt. Állományalkotó faja a hosszúlevelű árvalányhaj (Stipa tirsa); gyakori pázsitfüvei még a pusztai csenkesz (Festuca rupicola) és a vékony csenkesz (F. valesiaca). Jellemző fajai a hosszúfüzérű harangvirág (Campanula macrostachya), a magyar aszat (Cirsium pannonicum) és a tömött zabfű (Helictotrichon compressum).
A hegyi száraz legelő (Cynodonto-Festucetum pseudovinae) a legeltetés és a vele járó intenzív taposás hatására a lejtősztyepprétek és az erdős pusztarétek termőhelyén alakul ki. A zavarás hatására a fajszám lecsökken, a ritka növényfajok eltűnnek. Tömegessé válik a fenyérfű (Bothriochloa ischaemum), a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) és a csillagpázsit (Cynodon dactylon) . A tavaszi aszpektusban gyakori a homoki pimpó (Potentilla arenaria) és a keskenylevelű sás (Carex stenophylla). Több gyomnövényfaj - pl. a mezei iringó (Eryngium campestre), a bókoló bogáncs (Carduus nutans) és a tövises iglice (Ononis spinosa) - is elterjed.
[1715] Szubmediterrán elemek a mediterrán területek környezetéből származó növényfajok. Hasonlóképpen ismerünk a mediterrán területek környezetében elterjedt szubmediterrán társulásokat is.
[1716] Eróziónak tágabb értelemben a víz, a szél és a jég földfelszínre kifejtett pusztító hatását nevezzük. A növényzet elsősorban a víz és a szél talajelhordó hatását akadályozza meg.