Növénytan
Az erdők kivágását követően szukcessziós folyamat kezdődik, amelynek első tagjai az erdőtől idegen, fényigényes, a talajban megnövekedett mikrobiális[1718] aktivitáshoz alkalmazkodott nitrofrekvens[1719] növények. Az erdő aljnövényzeténél nagyobb hőmérséklet-ingadozásokat és erősebb széljárást viselnek el, és rendszerint több csapadékhoz jutnak. Nagy jelentőségűek, hiszen a csupasszá vált talajfelszínt az eróziótól[1720] óvják. Ismertebb társulásaik az üde vágástársulás (Senecioni-Chamaenerietum), a száraz vágástársulás (Calamagrostietum epigeii) és a bükkös vágástársulás (Atropetum bella-donnae). Jelentősebb fajaik a siskanádtippan (Calamagrostis epigeios), az erdei deréce (Chamaenerion angustifolium), a tarka kenderkefű (Galeopsis tetrahit), a málna (Rubus idaeus), az erdei aggófű (Senecio sylvaticus), a nadragulya (Atropa bella-donna) és újabban a selyemkóró (Asclepias syriaca)
.
[1718] Mikroszervezeteknek, mikroorganizmusoknak vagy mikrobáknak mindenekelőtt az apró, mikroszkópos méretű vírusokat, baktériumokat, cianobaktériumokat és gombákat tekintjük.
[1719] Nitrofrekvens a nitrogénben gazdag talajokon gyakran előforduló növény.
[1720] Eróziónak tágabb értelemben a víz, a szél és a jég földfelszínre kifejtett pusztító hatását nevezzük. A növényzet elsősorban a víz és a szél talajelhordó hatását akadályozza meg.