Ugrás a tartalomhoz

Növénytan

Túlélési stratégiák

Túlélési stratégiák

A különböző fajok populációi eltérő demográfiai (népesedési) stratégiákat követnek. Ezeknek a stratégiáknak olyan populációgenetikai és populációökológiai folyamatok képezik az alapját, amelyek segítségével a populáció biológiai potenciálja a környezet ellenállását legyőzi és a saját utánpótlását biztosítja. Ideális stratégiát biztosítana egy populáció számára a magas születési arány és a gyakran megismétlődő szaporodás. A valóságban azonban a demográfiai stratégiák a biológiai potenciálnak nemcsak a megvalósításán, hanem annak a csillapításán is alapulnak. A MacArthur-féle elmélet alapján a stratégiák (szelekciós típusok) két szélsőséges esete az ún. r- és K-stratégia.

Az r-stratégia a szaporodás r mértékét magas születési (natalitási) aránnyal biztosítja, a gátlást pedig magas halálozási (mortalitási) aránnyal éri el. Az életciklus egy meghatározott szakaszában a fiatal egyedek tömeges megjelenése segíti a fajt a konkurenciaharcban. A később bekövetkező magas mortalitás a fajon belüli feszültségeket mérsékeli, és a populáció méretét olyan szintre csökkenti le, amely biztosítja a túlélést.

A K-stratégiát az logisztikus növekedés, illetve az elérhetetlen K populációméretre való törekvés mellett alacsony natalitás és alacsony mortalitás jellemzi.

Mindkét stratégia ugyanazzal az eredménnyel - a populáció fennmaradásának biztosításával - jár. A különbség mindenekelőtt abban van, hogy az r-stratégia energiafelhasználása nagy, a K-stratégiáé viszont sokkal kisebb. Az r-stratégia pazarló, a K-stratégia sokkal gazdaságosabb.

A természetben a populációk többnyire egyik vagy másik stratégiát követik. A kétéltűek pl. r-stratégisták. Némelyik béka lerakott petéinek mindössze 1,4-1,5%-a megy át teljes átalakuláson, mert a többi kiselejteződik. A skorpiók és a korallok K-stratégisták. Az uralkodó stratégia leginkább a termőhelytől függő. Tápanyagban szegény (oligotrof) vizekben a K-stratégiájú halak kerülnek előtérbe, míg tápanyagban gazdag (eutrof) tavakban az r-stratégista szervezetek uralkodnak. Az r-stratégia korántsem jelent alárendeltséget a létért való küzdelemben. A gyorsan szaporodó rágcsálók pl. éppoly fontos szerepet töltenek be a társulásokban, mint a ragadozók. A rágcsálók, r-stratégiájuknak köszönhetően, sokféle élőhelyet (biotópot) népesítenek be, amivel a ragadozók (K-stratégisták) nyomását képesek kiegyenlíteni. Vannak olyan élőlények is, amelyek életciklusában az r- és a K-stratégia keveredik. A populációk rendszerint a két szélsőség között valamilyen átmeneti stratégiát követnek (ezért tiszta stratégiák helyett indokoltabb r-K kontinuumról beszélni, amelyben a populációk valahol a két, inkább csak elméletileg létező szélsőséges stratégia között helyezkednek el).

A vegetatív szaporodás, valamint a megtermékenyülés nélküli embrióképzés (apomixis) különleges demográfiai stratégia. Az így szaporodó bevándorló populációk egy élettelen terület (pl. óceáni sziget) benépesítésekor jobb esélyekkel bírnak, mint a szexuálisan szaporodók, mivel terjedésük nem függ a partnerek jelenlététől.

Úgy tűnik, szoros összefüggés van a társulások és az azokat összetevő populációk tulajdonságai között. Stabil környezetben a K-stratégista populációk terjednek el, változó környezetben pedig az r-stratégista populációk válnak uralkodóvá. A K-stratégisták (amelyek erősen versenyképesek, magas túlélési képességűek, de kis reproduktivitásúak) ellenállnak a zavarásoknak, de ha egyszer megzavarták őket, nehezen térnek magukhoz (kis rugalmasságúak). Az r-stratégiájú populációk ezzel szemben kis rezisztenciájúak és nagy rugalmasságúak.

Grime szerint a növények - élőhelyük legelés, kórokozók megjelenése, taposás, tűz, fagy, árvíz stb. miatti zavartságának és az erőforrások (víz, fény, ásványi tápanyagok stb.) limitáltságának mértékétől függően - alapvetően háromféle stratégiát követhetnek. Ha kevés a zavarás, és az erőforrások bőségesen rendelkezésre állnak, a sok megtelepedő faj miatt leginkább a kompetitív stratégia vezet eredményre. Ha az erőforrások korlátosak, de a zavarás nem jellemző, a toleráns fajok kerülnek előtérbe. Erős zavarás és bőséges erőforrások leginkább a ruderális fajoknak kedveznek. A kompetitív fajok rendszerint erős vegetatív terjedésű évelők /fanerofitonok, hemikripto- fitonok vagy kriptofitonok/, a toleránsok lassú növekedésű évelők /kamefitonok, párnás[1826] szukkulensek/,[1827] a ruderálisok pedig rövid életű, sok utódot létrehozó egyévesek /terofitonok/. Sok faj az említett stratégiák közötti átmeneti típust képvisel.

r- és K-stratégiájú szervezetek növekedési görbéi
r- és K-stratégiájú szervezetek növekedési görbéi



[1826] Párnás növények a talaj felett sűrűn elágazó, tömött félgömb alakú növények.

[1827] Szukkulens (pozsgás) egy növény vagy szerv, ha víztartó szöveteiben vizet raktároz, aminek következtében duzzadt teste meglehetősen puha, összenyomható.