Ugrás a tartalomhoz

Biológiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

F

F

F0F1 komplexum (F0F1 complex)

Lásd ATP-szintetáz.

F1 (első utódnemzedék) (F1 (first filial generation))

Az utódok első nemzedéke, mely a tenyésztési kísérletekben a homozigóta szülők közötti tervezett keresztezésből keletkezik.

F2 (második utódmenzedék) (F2 (second filial generation))

A tenyésztési kísérletekben az utódok második nemzedéke, melyet az F1 nemzedék egyedei közötti keresztezésből származik.

facilitáció (facilitation)

1. Az idegélettanban az a jelenség, hogy ha egy idegsejtet két különböző preszinaptikus hatás ér és mindegyikre képes válaszolni az idegsejt, akkor ha a két preszinaptikus hatás egyszerre vagy egymáshoz időben igen közel érkezik az idegsejtre, annak válasza nagyobb lesz, mint a két külön-külön válasz összege (lásd még szummáció). A preszinaptikus ingerhatások tehát „megkönnyítik” a posztszinaptikus sejtnek rájuk adott válaszát. A preszinaptikus hatások érkezhetnek időben egymás közelében ugyanabból a forrásból (időbeli facilitáció), de érkezhetnek különböző forrásokból is (térbeli facilitáció). Az összegnél nagyobb hatás magyarázata az, hogy az elsőre adott válasz anyagcsere-folyamatai még nem csengenek le, amikor a másik hatás is aktiválja ugyanazt az anyagcsere-folyamatot; a különböző anyagcsere-folyamatok egy anyagcsere-útba összefutása eredményezhet a két bemenet összegénél nagyobb aktivációt a katalízisek erősítő hatásai miatt.

2. A szupraindividuális biológiában az a jelenség, hogy a szukcesszió során az egyik faj képviselőinek jelenléte növeli egy második faj képviseletének valószínűségét vagy e második faj betelepedési sebességét. Az első faj képviselői valami olyan változást idéznek elő a második faj környezetében, ami kedvezőbbé teszi azt a második faj reprezentánsai számára. Például egy élőhelyen már ott levő növény egyedei egy másik faj csírázó magvainak és magoncainak életfontosságú védelmet nyújthat a szél ellen vagy valamiféle védelmet szolgáltathat a növényevőkkel szemben. Vagy az is lehetséges, hogy megváltoztatja a talaj természetét, mondjuk a pH-ját, és ezzel éppen lehetővé teszi egy új betelepülő faj növekedését.

facilitált diffúzió (facilitated diffusion)

A molekulák élő sejtek plazmamembránján keresztül történő transzportja, olyan folyamat során, amelyhez a plazmamembránban elhelyezkedő specifikus transzmembrán hordozó szükséges (lásd transzportfehérje), de a sejttől magától nem igényel energia ráfordítást. A hordozó a membrán egyik oldalán összekapcsolódik a molekulával, majd megváltoztatja az alakját, így a molekula áthalad a membránon, majd a másik oldalon felszabadul. Olyan molekulák membránon keresztüli diffúzióját teszi lehetővé, melyek egyébként nem juthatnának át rajta. Vö. aktív transzport.

FAD (flavin-adenin-dinukleotid) (FAD (flavin adenine dinucleotide))

Különféle oxidációs-redukciós biokémiai reakciókban jelentős koenzim. Benne egy foszforilált riboflavin (B2-vitamin) molekula kapcsolódik az adenin-monofoszfát (AMP) nukleotidhoz. A FAD rendszerint elég szorosan kapcsolódik az enzimhez egy flavoproteint képezve. Dehidrogenálási rekciókban hidrogénakceptorként működik, amikor is FADH2-vé redukálódik; ez utóbbi viszont FAD-dá oxidálódik vissza az elektrontranszportláncban, és így ATP-t termel (mégpedig FADH2 molekulánként két ATP molekulát).

fág (phage)

Lásd bakteriofág.

fágmid (phagemid)

Lásd expressziós vektor.

fagotróf (alakos táplálékot fogyasztók) (phagotroph (macroconsumer))

Minden olyan heterotóf szervezet, amely más élőlényeket vagy azok részeit fogyasztja, és azokat az emésztőcsatornájában emészti meg. Vesd össze ozmotróf.

fagyásgátló molekula (antifreeze molecule)

Egy szervezet által termelt bármely olyan anyag, amely meggátolja a szöveteiben vagy a testnedveiben levő víz megfagyását, ha a szervezet 0 oC alatti környezeti hőmérséklet hatása alá kerül. A hideg éghajlaton élő sokféle állat kifejlesztett egy stratégiát a szöveti jégképződés megakadályozására a víz megfagyásának viszonyai között. Ennek egyik módszere, hogy oldott anyagokat halmoz fel a testnedveiben, amivel felemeli azok ozmotikus koncentrációját és így lesüllyeszti a fagyáspontját. Oldott anyag lehet valamilyen só vagy cukor, de a szervezetek termelhetnek viszonylag semleges molekulákat is speciálisan erre a célra, mégpedig glicerint vagy más többértékű alkoholt (poliolt), mint például a szorbitol vagy a ribitol. Például a glicerin magas koncentrációja a testnedvekben lehetővé teheti bizonyos hidegtűrő gerinctelenek túlélését akár -60 oC-on is. A sarki régiókban élő egyes csontoshal-családokban fagyásgátló peptideket vagy fagyásgátló glikopeptideket termelnek a szervezetek,. amelyek igen hatékonyan gátolják a jégképződést már viszonylag alacsony koncentrációban is. Hozzákapcsolódnak a jégkristályok éleihez és sarkaihoz, megakadályozzák a további vízmolekulák hozzáadódását, előidézve a „termális hiszterézis”-nek nevezett jelenséget. Ebben a fagyáspont jóval az olvadáspont alá sülyed – ezért ezeket a peptideket nevezik termális hiszterézis fehérjéknek is. Hasonló peptidek megtalálhatók egyes rovarokban, pókokban és férgekben is. Lásd még krioprotektáns anyag.

fagyasztva szárítás (liofilizáció) (freeze drying (lyophilization))

Folyadékeltávolítás hőérzékeny anyagokból nyomáscsökkentéssel. A szárítandó anyagot lefagyasztják, nagy vákuumba helyezik, és alacsony hőmérsékleten (-40 Co-on vagy az alatt) tartják. A vákuum által létrehozott nyomáskülönbség a jeget szilárd halmazállapotból gáz halmazállapotúvá alakítja a folyadékfázison való átmenet nélkül. Ez teszi lehetővé a víz távozását az anyagból összetételének egyéb zavarása nélkül. A fagyasztva szárítást használják szövetek (például a vérplazma) és táplálékok konzerválására és oldatok töményítésére.

fagyasztva törés (freeze fracture)

A módszerrel az elektronmikroszkópos vizsgálatokhoz készítenek elő anyagot, így láthatóvá tehető a plazmamembrán és a sejtszervecskék belseje. A sejteket -196 ºC-on megfagyasztják, majd eltörik, oly módon, hogy a törés síkja a lipid kettős rétegen fut keresztül, és elválasztja a két felet egymástól. A felszínre került felületeket ezután szénnel és platinával vonják be, a szerves anyagot pedig enzimes úton emésztik (fagyasztva maratás), végül megmarad a törött felszínről készült szén-platina másolat, melyet mikroszkóp segítségével vizsgálhatnak.

Fahrenheit-skála (Fahrenheit scale)

Az egyik hőmérsékleti skála, amelyben (modern meghatározás szerint) a forró víz hőmérséklete 212 fok, az olvadó jég hőmérséklete pedig 32 fok. A skálát 1714-ben vezette be G.D. Fahrenheit (1686 – 1736) német tudós, aki zérusnak azt a legalacsonyabb hőmérsékletet tette meg, amiről úgy tudta, hogy laboratóriumban előállítható (jég és közönséges konyhasó összekeverésével), a saját testének hőmérsékletét pedig 96 foknak határozta meg. Ezt a skálát ma már a tudományban nem használják. A Celsius-skálára átszámításának képlete a következő:

Co = 5 (Fo - 32)/9.

faj (species)

1. Az organizmusok egy olyan csoportja, melyen belül az élőlények egymáshoz jobban hasonlítanak, mint más csoportok tagjaihoz; és nem lehet tovább osztani őket két vagy több fajra. A faj meghatározás pontos definíciója attól függ, hogy melyik fajkoncepciót vesszük figyelembe. A biológiai fajkoncepció szerint egyazon fajba olyan egyedek tartoznak, melyek képesek egymással szaporodni és így szaporodóképes utódokat létrehozni. Ugyanakkor, számos más fajkoncepciót is létrehoztak, mint pl. a filogenetikus (leszármazási) fajkoncepció és különböző tipológiai fajkoncepciók. Jellemzően egy faj számos helyi populációt alakít ki a földrajzi elterjedési területén belül szétszóródva. Egyetlen fajon belül az egyedek egy csoportja földrajzi vagy viselkedésbeli tényezők miatt szaporodásában elszigetelődhet a többiektől, így idővel egy új és különálló faj fejlődhet ki eltérő jellegekkel és formákkal.

2. Az organizmusok rendszerezésében használatos rang vagy kategória. A hasonló fajokat nemzetségekbe soroljuk, míg egyetlen fajt tovább bonthatunk alfajokra vagy rasszokra (fajtákra). Lásd még kettős nevezéktan.

fájdalomcsillapító (analgetikum) (analgesic)

Olyan vegyület vagy anyag, amely a fájdalmat úgy csökkenti, hogy nem idéz elő tudattalanságot; vagy a fájdalmi küszöböt növeli, vagy fokozza a fájdalom eltűrését. A fájdalomcsillapító szereknek többféle kategóriája is van; köztük a morfin és származékai (lásd opiát), amelyek a központi idegrendszerre hatva csökkentik a fájdalmat, aztán a nemszteroid gyulladásgátló szerek (például az aszpirin) és a helyi érzéstelenítők.

fajdiverzitás (species diversity)

Lásd biodiverzitás

fajképződés (fajkeletkezés, speciáció) (speciation)

Egy vagy több faj kialakulása egy létező fajból. Ez akkor történik meg, amikor a szimpatrikus vagy allopatrikus populációk olyannyira elkülönülnek a szülőpopulációtól, hogy többé nem képesek egymással szaporodni.

fajok közötti (interspecifikus) (interspecific)

Különböző fajok tagjai között előforduló történés, esemény, kölcsönhatás stb. jelzője. A kifejezést az ökológiában és az etológiában leginkább a fajok közötti kölcsönhatások bizonyos fajtáinak jelölésére használják; például az interspecifikus kommunikáció vagy a versengés jelzőjeként. Vö. fajon belüli (infraspecifikus, intraspecifikus).

fajok közötti versengés (interspcifikus kompetíció) (interspecific competition)

Lásd versengés.

fajon belüli (infraspecific)

A faj osztályozási kategóriáján belül történő vagy zajló esemény, illetve a faj kategóriáját alkotó, annak elemét képező alkategória. Például a fajon belüli variáció az a változatosság, amit ugyanazon faj egyedei között figyelhetünk meg. A kifejezést használják az ökológiában és az etológiában a versengés vagy a kommunikáció egyes típusaira is. Vö. fajok közötti (interspecifikus).

fajon belüli versengés (intraspecific competition)

Lásd versengés.

fajta (breed)

Egy háziállat változata, vagy ritkán egy termesztett növény változata. A termesztett növényeket általában fajtának vagy kultivarnak nevezik. Az állati fajták például a Fries szarvasmarha, és a Shetland juhászkutya.

fajteremtés (special creation)

A Biblia Teremtés Könyvével összhangban levő ama hit, hogy minden egyes fajt egyedileg teremtett az Isten olyan alakban, amelyben ma is él és nem is képes megváltozni. Általánosságban ezt fogadták el az élet eredete magyarázatának egészen a darwinizmus megjelenéséig (persze mindig voltak, akik nem hittek a fajok teremtésében). A fajteremtés elképzelése most újjáéledni látszik, főleg az Amerikai Egyesült Államokban a fundamentalista mozgalmak tagjai között, részben azért, mert természetesen még mindig vannak problémák, amiket a darwini elgondolásokkal nem lehet magyarázni (az élet keletkezésével a darwini tanok nem is foglalkoznak). A fajteremtés elképzelését a tudomány bizonyítékaival elvben sem lehet igazolni, de cáfolni sem, mert valójában egy emocionálisan támogatott hiedelem, amely ellenáll a racionalitásnak; a fosszilis bizonyítékok, a genetikai vizsgálatok, a biokémiai és molekuláris adatok, az élőlények földrajzi eloszlása sem támasztják alá. A „teremtéstudomány” vagy az „intelligens tervezés”-nek nevezett, tudományosnak látszó változatának áltudományos érvei pedig nem állják ki még a logikai elemzés próbáját sem.

faktor VIII (factor VIII (antihaemophilic factor))

Lásd véralvadási faktor.

fakultatív anaerob (facultative anaerobes)

Olyan szervezet (bizonyos baktériumok, gombák, az állatok egyes belső élősködői), amely képes megváltoztatni növekedési anyagcseréjét az oxigén hiányában, de a jelenlétében is. Alapjában oxigén nélkül, erjedéssel nyernek a tápanyagokból energiát, de oxigén jelenlétében át tudnak állni oxidatív tápanyag-lebontásra és energiatermelésre is. A legjobban ismert fakultatív anaerob élőlény a sörfőzésben használt élesztőgomba, a Saccharomyces cerevisiae. Lásd erjedés; légzés.

fakultatív endotermia (facultative endothermy)

Lásd heteroterm.

falat (bolus)

A megrágott tápláléknak a nyállal összeragasztódott kis labdacsa, amely a szájüregben a nyelv mozgásai hatására alakul ki. A falat akkora méretűre képződik, ami lehetővé teszi, hogy átjusson a nyelőcsőbe lenyeléskor (lásd nyelés).

Fallopio, Gabriele (Fallopius, Gabriel) (Fallopius, Gabriel)

Itáliai anatómus, aki az anatómia professzora volt Pisában (1548-tól) és Padovában (1551-től). Legjobban ismertek az emberi váz- és szaporítórendszerekkel kapcsolatos felfedezései; azonosította többek között a petefészket a méh testével összekötő petevezetéket (amit a nevéről Fallop-tubának is neveznek).

falósejt (fagocita) (phagocyte)

Olyan sejt, ami képes a szervezet számára idegen részecskék, sejttörmelékek és kórokozó mikroorganizmusok elnyelésére és szétroncsolására. Egyes protoctista egysejtűek és néhány emlőssejt (pl. makrofágok és monociták tartozik a falósejtek közé. A falósejtek a legtöbb állati szervezet természetes védekezőrendszerének fontos elemei.

fanerofiton (phanerophyte)

A Raunkiaer-féle életformarendszer osztályozásában található egyik típus (lásd fiziognómia). A fanerofitonok nagy bokrok és fák, amelyeken az áttelelő rügyek a talaj felett magasan helyezkednek el. A rügyek esetében ezért nagyobb a kockázata a szárazság vagy a fagy okozta stressznek, és ezek e növények főleg olyan területeken jelennek meg, ahol a fagy és a szárazság ismeretlen jelenség, például a trópusokon.

fanerozóikum (Phanerozoic)

A geológiai idők legújabb eonja, amelyet tisztán felismerhető fosszíliákat tartalmazó kőzetrétegek képviselnek. A kambrium kezdetén, 570 millió évvel ezelőtt kezdődött, és a paleozoikumot, a mezozoikumot és a kainozoikumot foglalja magába. Vesd össze proterozoikum.

fáradtság, fáradás (fatigue)

A szövetek, sejtek (például izomrostok vagy izomsejtek) válaszerősségének csökkenése az azonos intenzitású idegi ingerlésre, illetve a mozgató idegi parancsok kiadásának gyöngülése, miközben az idegrendszer tervezi a mozgást és ez élményszerűen át is élhető, de a motivációs rendszer működési elégtelensége miatt a végrehajtó izomzat válasza elégtelen. Az első esetben a fáradás környéki eredetű, míg a második esetben idegi-pszichikai. Mindegyik esetben a fáradás előidézője a tartós és folyamatos ingerlés, illetve működés, aminek valamely anyag kimerülése lesz az eredménye. A környéki eredetű fáradás oka lehet az izomsejtekben (például elfogy a glikogén, elromlik az ATP-termelés, elromlott a kontraktilis rendszer vagy a szarkolemma ioncsatorna-rendszere), lehet a neuro-muszkuláris junkcióban (például kimerül a neurotranszmitter vagy valamiért nem szabadul fel). Az idegi-pszichikai fáradás létrejöttében a motivációs rendszer elromlása lehet a felelős (aminek lehet egyedfejlődési-genetikai oka), de lehetséges az is, hogy egyes neuronkörök transzmitterrendszerei merültek ki.

farész (xylem)

A vizet és az oldott tápanyagokat szállító szövet az edényes növényekben. A virágos növényekben üreges edényekből áll, melyeket vég-vég kapcsolódással alakítanak ki a sejtek (vízszállító csövek). A vízszállító csövek végfalai lyukacsosak, hogy lehetővé tegyék a víz áthaladását. A kevésbé fejlett edényes növényekben, mint például a fenyőkben és a páfrányokban a farészt alkotó sejteket tracheidáknak nevezzük. A fiatal növényekben és az idősebb növények szárában valamint gyökércsúcsában az elsődleges farész a csúcsmerisztémából alakul ki (lásd protoxilém, metaxilém. A másodlagos vastagodást mutató növényekben ezt a farészt a növények nagy részében felváltja a edénykambium alkotta másodlagos farész. A farész sejtjeinek fala ligninberakódástól megvastagodott, és ennek a vastagodásnak a mértéke a másodlagos farészben a legnagyobb. A farész nagyban hozzájárul a növény mechanikai erejéhez, a fa főleg másodlagos farészből áll. Lásd még rost. Vö. farész.

Farkos lárva (cercaria) (cercaria)

Az átalakulással fejlődő szívóférgek ebihalhoz hasonló utolsó lárvaformája. Puhatestűekben fejlőődik ki, ez szolgál másodlagos gazdaállatként. Utóbbiból kikerülve rögtön megfertőzi az elsődleges gazdaszervezetét, amelyben kifejlett féreggé alakul.

farmakogenomika (farmakogenetika) (pharmacogenomics (pharmacogenetics))

Annak tanulmányozása, hogyan befolyásolják a gének a gyógyszerek (drogok) hatásait. A Humán Genom Projektből eredően az ember genetikájáról szerzett ismerteke hatalmas növekedése összekapcsolva azzal, hogy a számítógépes rendszerek mennyit fejlődtek az óriási adatmennyiségek kezelésére, forradalmasította a gyógyszerek (drogok) felderítését és fejlesztését.

farmakokinetika (pharmacokinetics)

Gyógyszereknek, de általában vegyszereknek vagy drogoknak, illetve idegen anyagoknak egy állat testében történő mozgásait és eloszlását tanulmányozó tudományág. Azok a folyamatok, amelyek befolyásolják egy vegyület farmakológiai kinetikáját, a következők: a felvétele, felszívódása, szállítása a vérrel és/vagy a testnedvekkel, eloszlása a test szövetei között, a testben maradási idejének hossza és a kitisztulásának (vagyis lebomlásának vagy kiválasztásának) sebessége.

Farokcsigolyák (vertebrae caudales) (caudal vertebrae)

A farok csontos vázát alkotó és a keresztcsonthoz, ill. kereszttáji csigolyákhoz ízesülő farokcsigolyák együttese. Számuk fajtól függően változó. Nyulakban pl. 15 farokcsigolya alkotja a farok vázát, emberben viszont a farokcsigolyák (4-6) csökevényesek és farokcsonttá (os coccygis) nőnek össze.

Farokcsont (os coccygis) (coccyx)

A gerincoszlop utolsó csontja. Emberszabású majmokban és az emberben egy, a keresztcsonthoz kapcsolódó, 3-5 farokcsigolya összeolvadásából kialakult kis csont.

Fartoldalékok (cercusok) (cerci)

Számos rovarban, így pl. kérészekben aerwigekben és csótányokban a potroh utolsó szelvényéhez csatlakozó ízelt, receptorokban gazdag függelék.

fascia (fascia)

A rostos kötőszövet egy rétege, lemeze, hártyája, amely megtalálható a bőr alatt, továbbá beburkolja a miirigyeket, a vérereket, az idegeket, és ez hoza létre a vázizmok és az inak burkait.

fast green (fast green)

Az optikai mikroszkópos vizsgálatok során alkalmazott zöld festék, amellyel a cellulózt, a citoplazmát, a kollagént, és a nyákot zöldre festhetjük. Gyakran használják növényi szövetek festésére safranin utánfestéssel együtt. Az ehhez hasonló light greennel ellentétben, ez nem fakul ki könnyen.

fatest (wood)

Egyes növényeknél megtalálható keményszerkezetű vízszállító-szövet, amely cserjék és fák esetén a tömegük nagy részét alkotja. A fatest másodlagos xilémből és kapcsolódó sejtekből (például rostok) áll. A nyitvatermők (pl. a tölgy vagy a mahagóni) fatestét keményfának, míg a nyitvatermők (pl. fenyők és magvaspáfrányok) fatestét puhafának nevezik. Minden vegetációs időszakban a régi fatesthez a kambiumsejtek osztódásával kívülről egy új réteg adódik (lásd növekedési gyűrű). A fatest legkülső része a szijács vesz csak részt a vízszállításban, a belső rész, a geszt csak támasztékul szolgál.

fátyolka (indusium)

Bizonyos páfrányok szóruszait befedő, gyakran vese alakú burok, mely a fejlődő sporangiumokat védi. A szórusz érésekor elszárad, és a sporangium szabaddá válik.

fauna (fauna)

Egy adott élőhely állatvilága egy adott időpillanatban. Életföldrajzilag a fauna az adott élőhely állatfaj-listáját jelenti a meghatározott időpillanatban. (Hogy melyik fáj hány egyeddel van képviselve az adott életközösségben, azt már a társulás összetételének vizsgálata állapítja meg.) Lásd még makrofauna; mikrofauna. Vö. flóra.

faunaterület (régió) (faunal region)

A Földnek egy olyan régiója, amely a többitől különálló és jellegzetes állati taxon-együttessel rendelkezik. Az állatföldrajzban általában az angolszász irodalomban hat faunaterületet különböztetnek meg, míg a német nyelvű irodalomban (és ennek nyomán a magyar állatföldrajzi beosztásban is) tizenegy faunaterületről beszélnek. Az angolszászok hat faunaterülete a következő: Az etiópiai régió áll a Szaharától délre levő Afrikából és Dél-Arábia egy részéből. Az orientális faunaterület lefedi a trópusi Ázsiát és a kapcsolt kontinentális szigeteket. A palearktikus faunaterület magába foglalja a trópusoktól északra fekvő Európát és Ázsiát. A nearktikus faunaterület lefedi Észak-Amerikát, kivéve a trópusi Mexikót. A neotrópusi faunaterületbe tartozik Közép- és Dél-Amerika meg a trópusi Mexikó. Az ausztráliai faunaterület részei Ausztrália és Új-Guinea. Az egyes faunaterületeket elsősorban a szárazföldi és édesvízi gerinces faunája – különösen az emlősök és a madarak - alapján írják le, bár néha a gerinctelen faunát is figyelembe veszik. Az egész fogalom a 19. századi természettudósoktól ered, főleg P. L. Sclatertől és A. R. Wallace-tól, és általában a kontinensvándorlás bizonyítékának tekintik a régiók létezését (lásd például Wallace-vonal). Azonban egy faunaterület állatvilágának természetét további lényeges tényezők is befolyásolják: a fajok történeti vándorlása a kialakulásuk centrumaiból, amit befolyásolhat fizikai gátak (például hegységek, folyamok) ottléte, valamint az éghajlat és így a földrajzi szélesség is. A magyar állatföldrajzi irodalomban több faunaterület van, amelyek faunabirodalmakba tartoznak. Például a neotrópusi faunaterület egyedüli tagja a Neogaea faunabirodalomnak, az angolszászok palearktikus faunaterülete csak faunatartomány; a Notogaea faunabirodalomba tartozik még az ausztráliain kívül az ausztro-maláji, az új-zélandi, a polinéziai és a hawaii faunaterület is.

fáziskontraszt mikroszkóp (phase-contrast microscope)

A sejtek és szövetek vizsgálatára széles körben alkalmazott mikroszkóp egyik típusa. Láthatóvá teszi a változásokat fázisban, mely akkor jelenik meg, amikor a nem egységesen transzparens mintákat világítják meg. A tárgyon áthaladó fény lelassul, és nem esik egybe az eredeti fény fázisával. Az átlátszó mintákban némi szerkezeti diffrakció jelenik meg, mely a fény fázisának nagyobb eltolódását okozza a mintázat centrális maximumán kívül. A fáziskontraszt mikroszkóp egy eszköz, mely biztosítja, hogy ez a fény egyesülhessen a centrális maximuméval egy gyűrű alakú diafragma és egy fáziskontraszt lemez segítségével, melyek összemérhető fáziseltolódást hoznak létre, de kizárólag a centrális maximum fényében. A végső kép így kontrasztosabbá válik a kétfajta fényhullámok között fellépő konstruktív interferenciának köszönhetően. Ez a fényes kontraszt, a sötét kontraszt esetében másik fáziskontraszt lemez használnak arra, hogy ugyanaz struktúra sötétnek látszódjon, ugyanazon hullámok egymást kioltó inteferenciájával.

fehér izom (white muscle)

Az izomszövetnek az típusa, amely viszonylag kevéssé hajszálerezett és kevesebb hemo- meg mioglobint tartalmaz, ezért csak rózsaszínes vagy halvány színű (nem vörös). Általában gyors rángású izomrostok építik fel, amelyek gyorsan kontrahálnak és nagy erőt tudnak kifejteni, de gyorsan el is fáradnak. A halak izomzatát nagyrészt fehér izom építi fel. A halak a fehér izmokat a gyors úszásra és a menekülésre használják. Általában a hal testében mélyebben találhatók, mint a lassú úszásra használt vörös izmok, és gyakran a testben inkább helikális (csavar) mintázatban rendeződnek el, semmint a testtengellyel párhuzamosan. Ez az elrendeződés jelentős mértékben meggörbíti a testet, ha ezek az izmok összehúzódnak.

fehérje (protein) (protein)

Nitrogéntartalmú szerves vegyületek igen nagy csoportja, amelyek megtalálhatók az összes élő szervezetben. A biológiai molekulák között a legfontosabbak közé tartoznak. A fehérjék molekulái állnak szén (C), hidrogén (H), oxigén (O) és nitrogén (N) atomokból, sokuk tartalmaz még ként (S) is. A molekulát alkotó atomok száma rendsuerint meghaladja a 10000-et, azaz a fehérjék makromolekulák. A molwekulatömegük nagyjából 6000-től több millió daltonig (több ezer kDa) terjedhet. A fehérjemolekulák jellegzetes sorrendben egymással peptidkötésekkel összekapcsolt aminosavak egy vagy több hosszú láncaiból (polipeptidekből) állnak. Az egyes polipeptidláncok aminosavsorrendjét nevezik a fehérje elsődleges szerkezetének. Az aminosavsorrend nem véletlenszerű és legtöbbször nem is előre jósolható ismétlődésekből áll, bár lehetnek (akár sokszor) ismétlődő szakaszai is bizonyos fehérjéknek. Az viszont lehetséges, hogy bizonyos aminosavsorrendek szinte változatlanul több különböző fehérje polipeptidláncaiban is megtalálhatók; ezek a közös aminosavsorrendű régiók alkotják majd a térbeli úgynevezett doménokat (vagy kisebb terjedelem esetében motívumokat), amelyek valamilyen speciális funkcióval vannak összefüggésben. A polipeptid lineáris aminosavlánca feltekeredhet helikális struktúrába (lásd alfa-hélix) vagy kialakíthat redős lemezes szerkezetet (lásd béta-lemez). Azt, hogy az aminosavlánc egyes szakaszai alfa-hélixes vagy béta-lemezes struktúrába szerveződnek-e, az függ az egyes szekvenciaszakaszok pontos aminosavsorrendjétől és az aminosavak kémiai természetétől, főleg az oldalláncainak térbeli kiterjedésétől. Az alfa-helikális és a béta-lemezes struktúrák milyenségét és mennyiségét nevezik a fehérje másodlagos szerkezetének. A másodlagos szerkezet tehát már háromdimenziós. Az alfa-hélixek és a béta-lemezek egymáshoz képesti térbeli elrendeződését hívják a polipeptidlánc harmadlagos szerkezetének. A harmadlagos szerkezet funkcionális egysége a már az elsődleges szerkezetben felismerhető jellegzetes aminosavsorrend térbeli megfelelője, a domén. Ha egy fehérje több polipeptidláncból (monomerből) áll (vagyis dimer, trimer, tetramer, oligomer vagy polimer), akkor az összetevő polipeptidek szerkezeti egymáshoz rendeződése a fehérje negyedleges szerkezete. A másodlagos szerkezeteket az alfa-hélixben egymás fölött, a béta-lemezben egymás mellett elhelyezkedő aminosavak peptidkötései körül levő –C=O és –NH- csoportok között kialakuló hidrogénkötések stabilizálják. A harmadlagos szerkezet viszonylagos stabilitásának kialakítói 1/ az aminosav-oldalláncokban levő elektromos ionos töltések vonzó és taszító kölcsönhatásai, 2/ az aminosavláncok (többnyire hidrogénkötéses) kölcsönhatása a hidratáló vízmolekulákkal, 3/ a poláros aminosav-oldalláncok indukált dipólus kölcsönhatásai, 4/ egyes aminosav-oldalláncok (a ciszteinek) között megfelelő oxidatív körülmények között létrejövő diszulfid kötés (diszulfid híd, amikor a két cisztein cisztinné kapcsolódik össze), amely azonban redukáló közegben elszakad és visszalakul a két cisztein aminosav szulfhidril-csoportja. A stabilizáló kölcsönhatások nélkül a fehérje polipeptidláncai korlátozottan mozgó véletlenszerű gombolyagokat alkotnának; a stabilizáló hatások e véletlenszerű gombolyagok létrejöttét még inkább fékezik, mert tovább korlátozzák a lánctagok forgási lehetőségeit. Ám ezek a stabilizáló kölcsönhatások nem túlságosan nagy energiabefektetéssel módosíthatók, ami meg fogja változtatni a fehérje háromdimenziós (térbeli) szerkezetét, a konformációját. Például az ionos töltések nagysága függ a közeg pH-jától és az őket leárnyékoló kis ellenionok (sók) koncentrációjától. Ezért a fehérjék konformációja nagyon érzékeny a közeg pH-jára és az ionjainak minőségére és mennyiségére. Az oldatban levő kis ionok befolyásolják a fehérjék hidrátburkát is. Például a Na+ ionok képesek erőteljesen átrendezni a vízmolekulákat maguk körül, akár a fehérje hidrátburkát is felhasználva, míg a K+ ionok ezt már nem tudják megtenni olyan mértékben, hogy az befolyásolja a fehérjék konformációját. Emiatt a sejtek igyekeznek eltávolítani a fehérjéik környezetéből a Na+ ionokat, míg a K+ ionokat elviselik. A ciszteinek SH-csoportjának –S-S- kötéssé oxidálódása, illetve a diszulfid híd SH-csoportokká redukciója következtében a fehérjék érzékenyek a közeg oxidációs-redukciós viszonyaira is. A fehérje oldatának melegítése azt fogja eredményezni, hogy egyrészt a polipeptidláncok hidrátburka megváltozik, és esetleg több polipeptidláncnak lesz közös hidrátburka, azaz a fehérje agglutinálódik, majd kiválik a vizes oldatból (kicsapódik); további melegítésre összeomlanak a molekulán belüli stabilizáló hidrogénkötések és a fehérje meghatározott konformációja a véletlenszerű gombolyag szerkezet felé mozdul el (denaturálódik). Kisebb mértékű ilyen károsodás esetleg még megfordítható (a sejtben többnyire úgynevezett dajkafehérjék segítségével), de a nagyobb denaturáció irreverzibilis szerkezetváltozást eredményez. Hasonlóan denaturáló hatású erős savak vagy erős lúgok hatása, vagy a túl magas sókoncentráció a fehérje közegében. Ilyenkor a fehérje elveszti a rá jellemző harmadlagos szerkezetét és oldhatatlan koagulátumot hozhat létre (mint például a megfőzött tojás fehérjéje). A denaturáció természetesen megszünteti a biológiai tulajdonságokat is, mivel azok meghatározott speciális térszerkezetet igényelnek. A molekula térbeli alakja szerint a fehérjéket durván be lehet osztani globuláris (gömbszerű) vagy szálas-rostos (fibrózus) típusba. A globuláris fehérjék eléggé tömör, lekerekített molekulák és rendszerint vízben oldódók. Lehetnek bennük alfa-helikális és béta-lemezes szerkezetű részek is, vagy csak az egyik, vagy csak a másik. Ilyenek az elsődleges fontosságú enzimek, az élő szervezetek biokémiai reakcióinak nagy hatékonyságú és igen specifikus katalizátorai. Más globuláris fehérjék között jelentősek az ellenanyagok immunglobulinjai, amelyek specifikusan reagálnak a szervezet számára idegennek minősített antigénekkel; a szállító fehérjék, mint például a hemoglobin; a raktározó fehérjék, mint például a tejben található kazein vagy a tojásfehérjében levő albumin; és egyes hormonok (mint például a növekedési hormon). A szálas-rostos (fibrózus) fehérjék általában oldhatatlanok vízben, és az elnyúlt alakjuk azért jön létre, mert 1/ globuláris fehérjék gyöngysorszerű polimerizálódásával jönnek létre (mint például az F-aktin a globuláris aktin monomerekből vagy a mikrotubulusok a tubulin dimerekből) vagy 2/ hosszú és rendszerint egymásba tekert alfa-hélixekből állnak vagy lapos lemezekből, amelyek erőt és rugalmasságot kölcsönöznek nekik. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik például a fibroin (a selyem fehérjéje), a keratin és a kollagén. Az aktin és az ugyancsak hosszú (de nem gyöngysorszerű) molekulájú miozin molekulák közti kölcsönhatás idézi elő a sejtek mozgását és az izmok összehúzódását is. A véralvadásban a fibrinnek nevezett szálas fehérje a legfontosabb szereplő. Kémiai összetétel tekintetében a fehérje lehet egyszerű vagy összetett. Az egyszerű fehérjék felépítésében csak aminosavak vesznek részt, még ha több polipeptidláncba rendeződnek is. Ilyen egyszerű fehérje például az RNS-eket bontó ribonukleáz vagy a pepszin. Az összetett fehérjék az aminosavakon kívül még nem-aminosav jellegű összetevőt is tartalmaznak; ez prosztetikus csoport, ha kovalensen kötve van a fehérje molekulájához, de koenzim, ha ledisszociálhat róla és szabadon csatlakozhat más enzimhez. Összetett fehérjék a hidrogén- vagy acilszállító koenzimekkel működő enzimek, de a kromofórt vagy festékanyagot tartalmazó pigmentum fehérjék is. A vírusok tulajdonképpen összetett fehérjék és nukleinsavak komplexumai (nukleoproteinek).

fehérje blottolás (protein blotting)

Lásd Western-blotting.

fehérje-célbajuttatás (protein targeting)

Az a folyamatsor, amellyel az újonnan szintetizált fehérje a sejten belül a megfelelő helyre irányítódik, majd oda is szállítódik (transzlokáció, transzfer). A célhelyre irányítást magában a fehérjében található rövid (úgy húszegynéhány tagból álló) specifikus aminosavsorrendek határozzák meg (ezek az úgynevezett szignálszekvenciák); ezek irányítják a születő és tekeredő peptidet, fehérjét a megfelelő szállítóhoz és kötik ahhoz. Például az állati sejtekben a sejten kívülre juttatandó fehérje az N-terminálisán hordozza az erre utaló szegnálsorrendet, ami hozzáköti a peptidláncot az endoplazmatikus retikulum (ER) membránján levő dokkoló fehérjéhez, ami az általa kinyitott csatornán a fehérjét bejuttatja az ER üregrendszerébe. Itt az üregen belül a szignálszekvencia lehasad. Az ilyen N-terminális szignálszekvenciával nem rendelkező peptidlánc a sejten belül marad. Ezek célállomását más és más szignálszekvenciák határozzák meg; egyesek a mitokondriumba, mások a plazmamembránba, megint mások a lizoszómába kerülnek, vagy a növényi sejtek esetében például a kloroplasztiszba. Magát a szállítást a sejtváz komponenseihez és esetleg motorfehérjékhez (amelyek ATP hidrolízise segítségével mozogni is tudnak a sejtváz összetevőihez képest) kapcsolódás hozza létre. A célbairányítás és a szállítási mozgás történhet akár a fehérje szintézise során (kotranszlációs módon), vagy a szintézis befejeződését követően (poszttranszlációsan).

fehérjemérnökség (fehérjemanipuláció) (protein engineering)

Technológiai eljárás, amit arra használnak, hogy megváltoztassák fehérjék (főleg enzimek) szerkezetét (és ezzel működését) abból a célból, hogy jobbá tegyék emberi alkalmazásaikat. Ma ezt úgy végzik, hogy mesterségesen módosítják az őket kódoló DNS szekvenciákat például úgy, hogy a meglevő fehérjékhez képest új aminosavak épüljenek be a génátíráshoz és a fehérjeszintézishez (transzlációhoz) alapvető faktorokat tartalmazó rendszerekben (sejtmentes fehérjeszintetizáló rendszerben, baktériumokban, élesztőkben vagy tenyésztett sejtekben). Az is lehetséges azonban, hogy az új fehérjéket szilárd fázisú szintézissel állítják elő, amikor is a polipeptidláncok vegyszerek hatására épülnek fel az aminosavakból. A lánc egyik végét hozzákapcsolják a szilárd fázishozés a vegyszerek szelektíven meghatározzák, hogy melyik aminosav adódik hozzá a lánc szabad végéhez. A megfelelő vegyszerek a folyamat során megújíthatók; amikor azután a szintézis befejeződik, a polipeptidet eltávolítják és tisztítják. A fehérjemérnökséget arra használják, hogy a biotechnológiában alkalmazott úgynevezett „tervező” enzimeket szintetizáljanak. Mivel a fehérjék háromdimenziós harmadlagos struktúrája meghatározóan fontos a működésük szempontjából, ez számítógéppel segített modellezéssel vizsgálható.

fehérjeszekvenálás (protein sequencing)

Egy fehérje vagy az őt alkotó polipeptidek aminosavsorrendje meghatározásának folyamata. A legáltalánosabban használt eljárás az Edman-féle lebontás (amit Pehr Edman fejlesztett ki), amelynek során a végső aminosavakat egymást követően eltávolítják a lebontó rendszerből és kromatográfiásan azonosítják. Minden egyes lépést automatizáltak, és az egész folyamat ma már egyetlen berendezésben – a szekvenátorban – elvégezhető. A nagy polipeptideket az aminosavsorrendjük ilyetén meghatározása előtt kisebb peptidekre kell hasítani és azokat kell elemezni. E kémiai szekvenálás eredményét gyakran összehasonlítják a fehérjét kódoló gén DNS-szakasza DNS-szekvenálásából a genetikai kód segítségével kikövetkeztetett aminosavsorrenddel. A vizsgálandó fehérjét kódoló gén egy DNS-könyvtár átböngészésével megtalálható, például Western-blotting vagy a fehérje ellen termelt jelölt antitest segítségével. Ám a gén bázissorendje csak a naszcens fehérje aminosavsorrendjét adja meg, vagyis a poszttranszlációs módosulás előtti fehérjéét. A ténylegesen működő fehérje aminosavsorrendje csak kémiai elemzéssel ismerhető meg.

fehérjeszintézis (a gén fordítása, transzlációja) (protein synthesis)

Az a biokémiai folyamatsor, amivel az élő sejtek előállítják egyes fehérjéiket a felépítő aminosavakból. Ebben az aminosavak sorrendjét a kódoló gén információja hordozza a kódoló DNS-szál bázissorrendjében. Ezt az információt a sejtmagi kromatinról a DNS-éről átírt hírvivő (messenger) RNS bázissorrendje (lásd genetikai kód, génátírás) viszi a fehérjeszintézis helyére, a riboszómákhoz. A fehérjeszintézis elkezdéséhez a riboszóma két alegységének össze kell kapcsolódnia és meg kell kötnie a hírvivő RNS-t, majd végig kell haladnia a bázissorrendjén. Az alegységek összekapcsolásához és a hírvivő RNS megkötéséhez számos iniciációs faktor szükséges. A szintézisre készen álló riboszómákhoz az aminosavakat a transzfer RNS-ükhöz kötött aminosavak szállítják oda. A megfelelő aminosav először aktiválódik ATP-vel, pirofoszfát lehesadása mellett aminoacil-adenilát képződik, majd a szintetáz enzim az aminosavat átviszi a megfelelő transzfer RNS adenilátot tartalmazó utolsó nukleotuidjára. A fehérjeszintézis szükséges feltétele, hogy az az aminoacil-tRNS-szintetáz enzim abszolút specifikus legyen az aminosavra és a transzfer RNS-ére. Ezt követően a transzfer RNS-éhez kötött aminosav a hírvivő RNS-en kijelölt ama helyre (kodonhoz) fog kötődni, amit a transzfer RNS-én levő antikodon leolvas (a bázispárosodás komplementaritási elve alapján). Az aminosavsorrend leolvasása, az RNS-ek nukleotidszekvenciáinak (kodonjainak és antikodonjainak) egymást felismerése, a riboszómához kötődések, a peptidkötések kialakulása az aminosavak között, a már nem kötött transzfer RNS leválása, a riboszóma odébb mozgása, a peptidlánc hosszabbodása és a peptidlánc befejeződésének mechanizmusa együttesen a transzláció folyamata.

fehérvérűség (leukémia) (leukaemia)

Lásd rák.

Fehling-próba (Fehling's test)

Oldatban levő redukáló cukrok és aldehidek kimutatására szolgáló kémiai próba. H.C. von Fehling (1812 – 1885) német vegyész dolgozta ki. A Fehling-oldat két összetevőből áll: az A oldat réz(II)-szulfát oldata, a B oldat pedig lúgos nátrium-tartarát oldat. Ezeket egymással megegyező mennyiségben hozzáadják a vizsgálandó oldathoz. Forralás után redukáló cukrok és aldehidek jelenléte esetében (pozitív eredmény) megjelenik a réz(I)-oxid téglavörös csapadéka. Az erős redukáló metanál szintén réz fémet hoz létre; a ketonok nem reagálnak. Ezt a próbát ma már csak kevéssé használják, mivel a Benedict-próbával helyettesítették.

fejecske (capitulum)

A virágzó hajtás egyik típusa, mely a Compositae (Asteraceae) családban tartozó növényekre jellemző, azaz a százszorszépre és a gyermekláncfűre. A virágzati tengely csúcsa kiszélesedik, és sok szár nélküli virágot hoz (csöves virág), melyet fellevelek, fészekpikkelyek gyűrűje vesz körül. Ez az elrendezés egyetlen virág látszatát kelti.

Fejgerinchúrosok (Cephalochordata) (Cephalochordata)

Az alkalmazott rendszer függvényében a gerinchúrosok egy törzse vagy altörzse, amelynek egyetlen képviselői halszerű tengeri élőlények, a lándzsahalak. Az ismert 23 faj két nemzetségbe tartozik. Az egyik a Branchisotoma (Amphioxus) a másik az Epigonichtys. A kb. 5-15 cm testhosszal rendelkező lándzsahalakban kopoltyúréseket és a test teljes hosszában végigérő gerinchúrt találunk, amely bencsak a lárvában, de a kialakult állatban is megmarad. Ez az állat fő vázeleme, tengelyváza. Táplálékukat a környező vízből módosult gartjukkal szűrik ki a vízből.

fejgyám (atlas) (atlas)

Az első gyűrűalakú nyakcsigolya, amely a szárazföldi gerincesekben a koponyát a gerincoszlophoz kapcsolja. A fejlettebb gerincesekben elsősorban az atlasz teszi lehetővé a fej bólintó mozgását.

feji verőér (arteria carotis) (carotid artery)

A fejet ellátó legnagyobb páros artéria. A bal oldali közös fehverőér a fő verőérből, az aortából, a jobb oldali a fejet és a mellső végtagot ellátó nagy érből (aretria brachiocephalica) lép ki, legalábbis emberben. A közös fejverőér a nyakban felfelé haladva külső és belső feji artériára (arteria carotis externa és interna) ágazik el. Az utóbbi elsősorban az agyvelő vérellátását biztosítja.

fejlődési sor (phyletic series)

Fosszilis élőlények olyan sorozata, amelyben a fajok fejlődése egy adott filogenetikai vonalon belül nyomon követhető. Gyakran előfordul, hogy a leletek hiányossága miatt a filetikus sorozatok nem teljesek. Néha azonban a fosszilis leletek kellőképpen folyamatosak ahhoz, hogy teljesebb filetikus sorozatokat lehessen belőlük felállítani fel. Például a modern ló (Equus) és kutya méretű őse, az eocénbeli Hyracotherium (Euhippus) közötti átmeneti formák többsége ismert.

fejlődéstörténet (phylogeny)

Egy élőlény vagy rokon élőlénycsoportok kialakulásának története. Vesd össze ontogenezis.

Fejtor (cephalothorax) (cephalothorax)

Számos rák és a pókok esetében az összeolvadt fej és a tor együttese.

félélősködő (hemiparazita, szemiparazita) (hemiparasite (semiparasite))

1. Olyan élősködő növény, amelynek nincsen teljesen kifejlett gyökérrendszere, és ezért összeköttetésbe lép más növényekkel, amelyektől megszerzi a számára szükséges víz és ásványi sók egy részét vagy egészét. Az ilyen félélősködő növényeknek klorofilljuk van és a saját tápanyagaikat a más egyedektől megszerzett vízből és ásványi sókból fotoszintézissel saját maguk állítják elő, és egyes esetekben még korlátozott növekedésre is képesek a gazdanövény hiányában. A félélősködők a gazda nedvtovábbító szöveteibe specializált szívó struktúrákat (úgynevezett haustoriumokat) bocsátanak és ezeken át jutnak a számukra fontos oldatokhoz. Egyesek, mint például a szemvidító (Euphrasia) vagy a kakascímer (Rhinanthus) a gazdájuk gyökereihez kapcsolják magukat és a talajban növő normális növénynek néznek ki; míg mások a gazdáik levegőben levő részein nőnek. A fák ágain megtalálható ismert félélősködő a fehér fagyöngy (Viscum album).

2. Fakultatív élősködő (lásd élősködés /parazitizmus/).

féligáteresztő hártya (szemipermeábilis hártya) (partially permeable membrane)

Egy olyan hártya (membrán), amely átereszti a víz kis molekuláit és a benne oldott kis molekulatömegű vegyületek némelyikének molekuláit, de nem engedi meg a nagyobb oldottanyag-molekulák átjutását. Helyesebb lenne – az angol kifejezés mintájára – részlegesen áteresztő hártyának nevezni, főleg az élő szervezetek membránjainak leírásakor. Az egyes anyagok molekuláinak áteresztését (permeabilitását) a vízhez viszonyítják: ha egy oldott anyag molekulája úgy jut át a membránon, mint a víz molekulája, akkor rá nézve a membrán reflexiós együtthatója (σ) = 0, mert a hártya a molekulát egyáltalán nem tartja vissza, annak transzmembrán diffúzióját ugyanúgy lehetővé teszi, mint a vízmolekuláét; ha viszont a hártya egyáltalán nem engedi át az oldott molekulát, akkor rá nézve a membrán reflexiós együtthatója σ = 1; csak ez utóbbi anyagok az igazi ozmolitok (ozmotikumok); az oldott anyagok jelentős részére vonatkoztatva azonban 0 < σ < 1, vagyis a víznél kevésbé gyorsan de átjut a membránon, így már nem olyan jó ozmotikum. Lásd még ozmózis.

felkarcsont (humerus)

Négylábú gerincesek mellső végtagjának felkarjában megtalálható hosszú csöves csont. A lapockához ízesül a glenoidban, ill. a singcsonttal és az orsócsonttal (egy bütyökkel) a könyöknél.

fellevél (bract)

Módosult levél, melynek hónaljában egy virág vagy virágzat található. A fellevelek gyakran élénk színűek, és könnyen összetéveszthetők a virág sziromleveleivel. Például, a mikulásvirág és a Bougainvillea mutatós „virágai” szintén fellevelekből állnak, ehhez képest a valódi virágok jelentéktelenek.

felnyílás (dehiscence)

A termés, magház, vagy portok spontán módon és gyakran erőteljes (heves) felnyílása, hogy kiszabaduljanak és szétoszoljanak a magok vagy a virágpor. Jó példa erre az aranyeső hüvelyeinek és a kankalin toktermésének felhasadása. Ezeket a struktúrákat felnyílóként jellemezzük (vö. zárt termés).

felső gégefő (larynx)

A négylábú gerincesek gégecsövének elülső szakasza, ami kétéltűeknél, hüllőknél és az emlősöknél a hangszalagokat tartalmazza. A gégefő falában lévő porcok mozgása (a gégefői izmok segítségével) megváltoztatja a hangszálak feszességét. Ez megváltoztatja a hangszálak vibrálásával kibocsájtott hang magasságát. A végső kiadott hang milyenségét még a száj- és orrüregen belüli rezonancia is módosítja.

felső kritikus hőmérséklet (felső letális hőmérséklet, kritikus termális maximum) (upper critical temperature (critical thermal maximum))

Az a maximális testhőmérséklet, amit még éppen elvisel egy szervezet, ami fölött viszont már az organizmus hőhalála következik be. Ha a testhőmérséklet meghaladja ezt az értéket, a sejtek alkotórészei és a sejtekben zajló folyamatok tönkremennek. Az állatok zöme esetében a felső letális hőmérséklet 30 és 45 Co között van (az emlősök esetében a felső kritikus hőmérséklet körülbelül 6 Co-kal van a normális testhőmérséklet fölött), míg viszont némelyik növény túl tudja élni azt is, ha a leveleinek hőmérséklete meghaladja az 50 Co-ot (kivételt képeznek egyes sivatagi növények, mint az agavé és a kaktuszok, amelyek a 60 Co-t is képesek elviselni). Egyes különleges baktériumok, mégpedig bizonyos ősbaktériumok (lásd Archaea) mélytengeri füstölők közelében élnek 100 Co-ot is meghaladő hőmérsékleteken (lásd termofil). Vö. alsó kritikus hőmérséklet.

felső, felső állású, magasabb (superior, superius) (superior)

Az anatómiában egy struktúra jelzője, amely a testben valamely másik struktúra fölött helyezkedik el vagy magasabban van annál. Például a virágos növényekben a magház felső állású, ha a virág többi szerve fölött helyezkedik el; vagy az emlősök nagyagykérgében a gyrus temporalis superior a halántéklebeny felső tekervénye. Vö. alsó, alsó állású, alacsonyabb (inferior). Nem ritka, hogy a felső és az alsó között még egy középső (mezo-, medianus, medius) is található.

felsőállású magház (hypogyn) (hypogyny)

Olyan virág felépítés, melyben a magház felső állású, azaz, a vacokból ered, a csészelevelekhez, sziromlevelekhez, és a porzólevelekhez képest (lásd ábra). A virágtakaró és a porzólevél felsőállású, a magházhoz viszonyítva, akárcsak a tulipánnál.

felszabadítást gátló hormon (sztatin) (release-inhibiting hormone (RIH))

Bármely olyan hormon, amely gátolja egy másik hormon felszabadulását. Rövid jelölésük: RIH. A hipotalamusz több olyan hormont is termel, amelyek akadályozzák az agyalapi mirigy elülső lebenye (az adenohipofízis) hormonjainak kiürülését. Közéjük tartozik a melanocitaserkentő hormon ürülését gátló hormon (MIH), a prolaktint gátló hormon (PIH) és a szomatosztatin (GHIH vagy SOM). Ezeket a neuroszekréciós sejtek választják el a hipotalamo-hipofiziális portális vérerekbe (az eminentia medianában); ezen vérerek vére szállítja e hipotalamikis hormonokat a hipofízisnyélen át az adenohipofízisbe.

felszabadító faktor (rövid jelölése: RF) (release factor (RF))

Egy fehérje, amelynek hatására befejeződik a hírvivő RNS fordítása (transzlációja) a fehérjeszintézis során, és amely felszabadítja az elkészült polipeptidláncot a riboszómáról. Felismeri a hírvivő RNS-en levő stop kodont és hozzákapcsolódik a riboszóma A helyéhez (egy aminoacil-tRNS molekula kötődési helyéhez), meggátolva a polipeptidlánc meghosszabbodását. Ezután a hírvivő RNS felszabadul, a riboszóma komplexum alegységeire disszociál, elengedve a polipeptidet. A prokariótáknak két fő felszabadító faktora van: RF1 és RF2, míg az eukriótákban csak egy található: eRF.

felszabadító hormon (ürítő hormon, liberin) (releasing hormone (releasing factor))

Bármely olyan hormon, amely serkenti egy másik hormon felszabadulását. Rövid jelölésük: RH. A hipotalamusz több olyan hormont is termel, amelyek elősegítik az agyalapi mirigy elülső lebenyéből (az adenohipofízisből) az itteni hormonok véráramba jutását. A pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) ürítését serkenti a tirotropin-felszabadító hormon (TRH) vagy tiroliberin; az adrenokortikotrop hormon (ACTH) ürülését fokozza a kortikotropin-ürítő hormon (CRH vagy kortikoliberin; a növekedési hormon vérbe jutását elősegíti a szomatotropin-felszabadító hormon (GHRH) vagy szomatoliberin; a gonadotrop hormonok elválasztásának elősegítője a gonadotropin-ürítő hormon (GnRH) vagy gonadoliberin, ami serkenti mind az FSH, mind az LH vérbe kerülését. Ezek a liberinek oligopeptidek: tízegynéhány aminosavat tartalmaznak, de a CRH 41 aminosavból áll, míg a TRH csak három aminosavat tartalmaz.

felszívódás (absorption)

Folyadék vagy oldott anyag mozgása a plazmamembránon keresztül. Sok állatban például a táplálék oldott anyagai a tápcsatornát szegélyező sejtekbe szívódnak fel, majd innen a vérbe. A növényekben a víz és az ásványi sók a talajból a gyökerek által szívódnak fel. Lásd ozmózis; transzportfehérje.

feltalaj (topsoil)

Lásd talaj.

feltételes válasz (kondícionális válasz) (conditional response (conditioned reflex))

Két különböző elemi mozgásmintázat (reflex, taxis vagy öröklött mozgásmintázat) társításával (asszociációjával) kialakult tanult reakció, amelynek során az egyik mozgásmintázat kiváltható lesz a másik elemi mozgásmintázat (eredetileg e szempontból közömbös) ingerhatására vagy kiváltó ingerkonstellációjára is, miközben annak eredeti válaszreakciója megszokás (habituáció) miatt eltűnik. A klasszikus (pavlovi) kondícionálás során az egyik ingerhatás a táplálék a szájban, amire a reflexes válaszreakció a nyálelválasztás fokozódása; a másik ingarhatás mondjuk egy adott frekvenciájú csengőhang, amire a viselkedési választ az orientációs reakció: az állat a hang felé fordul, fülét hegyezi, megpróbálja felderíteni a hang forrását. Ha ezt a két elemi mozgásmintázatot többször társítják a kondícionálás módszere szerint, akkor a nyálelválasztás szempontjából kezdetben közömbös csengőhang fokozni fogja a nyálelválasztást, vagyis a nyálelválasztás feltétele lesz a kezdetben e tekintetben közömbös csengőhang. A csengőhangra kezdetben adott orientációs reakció fokozatosan kihúny a megszokás miatt. A feltételes válasz tehát nem elemi reakció, hanem a két reakció társítással létrehozott és az eredetiekhez képest kissé módosult kombinációja.

felületaktív anyag (surfactant) (surfactant (surface active agent))

Olyan anyag, amely folyadékhoz adva növeli annak szétterülését vagy nedvesítő sajátosságait azáltal, hogy csökkenti a felületi feszültségét. Ilyenek a detergensek (a mosószerek). A biológiai rendszerekben a felületaktív anyagok amfipatikus (hidrofób és hidrofil részekkel rendelkező) molekulák, amelyek a víz-levegő határfelületen helyezkednek el monomolekuláris rétegben, amíg ott szorosan pakolva elférnek; ha azonban a folyadékban nagyobb mennyiségben vannak jelen, mint amennyi a folyadék határfelületén elfér, akkor a folyadék belsejében micellákat képeznek. Ilyen felületaktív anyagok a foszfolipidek, amelyek kettős rétegben a sejtek membránjainak vázát alkotják; a sejt membránjai ezért képesek különféle víztereket egymástól elválasztani a határfelületeiket alkotva. Ugyancsak felületaktív anyagok az epesavak (vagy epesavas sók), amelyek nemcvsak stablizálják a zsíremulziót, hanem saját micellákat is képezhetnek, amibe a zsírsavak felvevődnek és közvetlenül a bélhámsejtek membránjába juthatnak. Biológiailag jelentős még a tüdő felületaktív anyaga (egy foszfolipid-fehérje komplexum), amely a tüdő léghólyagocskáinak (alveolusainak) felületén található, és lehetővé teszi, hogy a léghólyagocskák felületi feszültsége csökkenjen és ezáltal az emlősök tüdejének a mellkasfalról leválási készsége mérséklődjék (vagy a tüdőnek a mellkasfalra kitapasztásához az újszülöttnek kevesebb energiára legyen szüksége).

felületi feszültség (surface tension)

Egy folyadék tulajdonsága, ami miatt úgy viselkedik, mintha a felszínét rugalmas hártya borítaná. Ez a sajátosság a folyadék molekulái közötti (kohéziós) erőkből származik: a folyadék belsejében egy molekulára minden irányból egyformán hatnak erők a szomszédos molekulák irányából, míg viszont a felszínen levő molekulát csak az alatta levők vonzzák. Ezért a folyadék belsejében levő molekulára eredő kohéziós erő nem hat, de a felületen levőre hat egy eredő erő, amely behúzná azt a folyadék belsejébe. Emiatt a felszínen egy felületet csökkenteni igyekvő erő, a felületi feszültség hat. A felületi feszültséget olyan erőként definiálják, amely az erőre merőleges felület egységnyi hosszán hat a felszínre. Ezért a mértékegysége newton/méter (vagy din/cm). Ezzel egyező módon úgy is meghatározható, mint az az energiamennyiség, ami szükséges a felületnek 1 négyzetméterrel való növeléséhez (vagyis mérhető joule/m2-ben is). A víz felületi feszültsége nagyon nagy (mintegy 70 din/cm = 7.10-2 N/m) a molekulák közötti hidrogénkötések miatt, és ez a nagy felületi feszültség a felelős a cseppek, a buborékok és a meniszkuszok (a kapilláris folyadékoszlop görbült felszínei) létrejöttéért, valamint azért is, hogy a víz a kapilláris csőben felemelkedik (kapillaritás), hogy a pórusos anyagok a folyadékokat felszívják, hogy a folyadékok nedvesíteni tudnak egy felszínt. A kapillaritás igen jelentős a növényekben, mivel közreműködik a víz nehézségi erővel szembeni szállításában a növény vízszállító rendszereiben. Azok az anyagok, amelyek képesek csökkenteni a víz felületi feszültségét, a felületaktív anyagok (vagy detergensek).

femto- (femto-)

Előtag, ami a metrikus rendszerben valaminek a 10-15-szeresét jelenti. Például 1 femtoszekundum = 10-15 szekundum.

fenesztráció (fenestration)

Egy szervezeten belül szövetek és szervek olyan állapota, amiben ablakszerű nyílásokkal vagy résekkel vannak perforálva. Például a vesebeli glomerulusokban a hajszálerek belhártyája (vaszkuláris endotéliuma) fenesztrált, vagyis a érbelhártya sejtjei nem érintkeznek, hanem igen finom szövedékkel borított „ablakok” kötik őket össze. Ez a fenesztrált endotélium megkönnyíti a vérplazmából a különféle anyagok (ultra)szűrését a vese nefronjaiba. Másutt a hajszálerek fenesztrációja a szövetekből anyagok vérbe jutását segíti elő, mint például a hipotalamusz eminentia medianájában (itt a hipotalamikus hormonok jutnak a hipotalamikus idegsejtek végződéseiből az „ablakokon” át a vérbe (lásd még neurohemális szerv).

fenetikus (phenetic)

A szervezetek olyan osztályozási rendszere, amely a lehető legtöbb megfigyelhető tulajdonságban (a megjelenésben) látható hasonlóságokon és különbségeken alapszik. Egy fenetikus rendszer kiválóan alkalmas lehet a szervezetek közötti eligazodásban, de nem is tűzi ki célul, hogy tükrözze az evolúciós leszármazási viszonyokat. Vö. filogenetikus.

fenil-alanin (phenylalanine)

Lásd aminosav.

fenilketonuria (rövidítése: PKU) (phenylketonuria)

Öröklött anyagcserezavar, amelyben a fenil-alanin nevű aminosav anyagcseréje rendellenes. Hiányzik ugyanis a szervezetből a fenilalanin-hidroxiláz enzim aktivitása, ami a fenil-alanint tirozinná alakítaná. Így a fenil-alanin felhalmozódik a testnedvekben, egy része pedig fenil-piroszőlősavvá (fenil-piruváttá, vagyis fenilketonná) alakul át egy transzaminálási reakcióban. A vizeletben tehát magas a fenil-piruvát (a fenilketon) koncentrációja, amit a vas-klorid hozzáadása mélyzöldre színez. A vizeletbeli fenilketonról kapta a betegség az elnevezését. A klasszikus fenilketonuriát súlyos elmebántalom jelzi az érintett gyermekekben. A legkorábbi tünet lehet a hányás, a bőrirritáció, idősebbekben súlyos viszketés, a fenil-ecetsav felhalmozódása okozta szokatlan szag; idegi tünetek a fokozott mély ínreflexek, végtagmerevség, néha görcsök és EEG-rendellenességek, hiperaktivitás, céltalan mozgások és sztereotipiák. Persze a tünetek az egyének között változatos kombinációkban fordulnak elő, néha a tünetek enyhék, esetleg nem láthatók. A betegség azokban az egyénekben fordul elő, akik homozigóták a hibás recesszív allélra; ezért az ilyen egyének mindkét szülője az allél heterozigóta hordozója. A génpróbák alkalmazása jelentősen segíti mind a fenilketonuriások, mint az allélt hordozók pontos kórismézését.

fenokópia (phenocopy)

Olyan fenotípus, amely nem genetikailag meghatározott, de utánozza azt. Legáltalánosabban akkor jelenik meg, amikor csak a környezeti hatás, mint például az étrend hív életre egy fejlődési jellegzetességet, aminek létezik egy nagyon hasonló genetikai megfelelője. Például a D-vitamin étkezési hiánya okozza az angolkór nevű csontbetegséget, és ezt a formáját nem lehet azonnal megkülönböztetni a betegség genetikailag meghatározott (nem étrendi) formáitól, melyek felszívódási zavar vagy a csont ásványi anyagainak jelentős vesztése következtében alakulnak ki.

fenolftalein (phenolphtalein)

Gyűrűs szerkezetű festékanyag, amit sav-bázis indikátornak használnak. pH = 8 alatt színtelen, de pH = 9,6 fölött vöröseslila színű. Gyenge savak és erős bázisok titrálásainál alkalmazzák. Felhasználják még székrekedés elleni hashajtóként is.

fenológia (phenology)

Időszakos, periódusos, ritmusos biológiai jelenségekkel foglalkozó biológiai tudományág. Azt vizsgálja, hogy milyen módon befolyásolja az olyan időszakosan fellépő jelenségeket az éghajlat és számos más környezeti tényező, mint a növények virágzása, az állatok tenyészidőszaka és vándorlása.

fenotípus (phenotype)

Egy szervezet megfigyelhető tulajdonságainak összessége. A szervezet génjei (lásd genotípus), az allélek közötti dominancia viszonyok, valamint a gének és a környezet közötti egymásra hatások határozzák meg.

fenyegető póz (threat display)

Lásd agonisztikus viselkedés.

fényérzékelő (fotoreceptor) (photoreceptor)

1. Olyan molekula, amelynek fényelnyelése konformációváltozást idéz elő vagy/és kémiai reakciót vált ki. Lásd még kromofór, rodopszin, fitokróm, fotoszintetikus pigmentum.

2. Az állatokban olyan érzéksejt vagy ilyen sejtek csoportja, amely membránpotenciál-változással reagál a reá eső fényre. Rendszerint tartalmaz egy fényérzékelő (fényelnyelő) festék molekulát (lásd az 1. értelem), amely kémiai változást szenved, ha fényt nyel el. Az elnyelt fényről az érzéksejt információt küld a központi idegrendszerbe, ahol létrejön a fényérzékelés és a látás élménye. Lásd még szem.

fénykompenzációs pont (compensation point)

A növényeknél létrejövő olyan pont, amelynél a fotoszintézis mértéke megegyezik a légzés mértékével. Ez azt jelenti, hogy a légzés során kibocsátott széndioxid mennyisége megegyezik a fotoszintézis során felhasznált mennyiségével. A fényintenzitás növekedésével érhető el a fénykompenzációs pont. Amennyiben a fényintenzitás a fénykompenzációs pont fölé emelkedik, a fotoszintézis ezzel arányosan emelkedik addig, amíg a fényszaturációs pontot el nem éri, amin túl a fotoszintézis rátáját már nem befolyásolja a fényintenzitás.

fényközömbös növény (day-neutral plant)

Olyan növény, amelynél a világos napszak hosszától függetlenül bekövetkezhet a virágzás. Ilyen például az uborka és a kukorica. Lásd fotoperiodizmus. Vö. hosszúnappalos növény, rövidnappalos növény.

fényreakció (light-dependent reaction)

Lásd fotoszintézis.

fényszakasz (photoperiod)

Lásd fotoperiodizmus.

feofitin (pheophytin)

A fotoszintézis fényreakciójának első elektron akceptora. A II. fotorendszer (lásd fotorendszer I. II.) gerjesztett formájától veszi fel az elektront, és átadja a másik akceptoron, a QA-n keresztül a plasztokinonnak. A feofitin a klorofill a egyik alakja, melyben a magnézium iont két hidrogén ion helyettesíti. A fényenergia kémiai energiává alakításának döntő fontosságú lépésében vesz részt.

féregnyúlvány (appendix vermiformis) (appendix (vermiform appendix))

Az emésztőtraktusban a vakbél egy kinövése. Emberben egy csökevényes szer, ameynek falában nyirokszövet található; a normális emésztési folyamatokban nem játszik szerepet. A féregnyúlvány gyulladása, amelyet gyakran vakbélgyulladásnak neveznek, appendicitisnek nevezzük.

feromon (pheromone (echtohormone))

Egy szervezet által a környezetébe speciális jelzésként más (rendszerint azonos fajú) szervezetek számára kibocsátott kémiai vegyület (lásd szemiokemikália), amely szaglással vagy ízleléssel detektálható (lásd még egyedek közötti kommunikáció). A feromonok igen alapvető szerepet játszanak egyes állatfajok társas viselkedésében, elsősorban a rovarokéban és az emlősökében. Arra használódnak leggyakrabban, hogy az egyedek vonzzák az ivari partnereiket, befolyásolják a reprodukció egyes folyamatait (például a nőstények ciklusait szinkronizálhatják, az embrió felszívódását idézhetik elő), megjelöljenek ösvényeket vagy territóriumhatárokat, előmozdítsák a társas összetartást, a telepen az egyedek tevékenységeit koordinálják. Egyes társas rovarokban befolyásolhatják az egyes kasztokba tartozók egyedfejlődését is, mint például a méheknél a királynő-anyag. A feromonok rendszerint illékony szerves savak, alkoholok vagy ketonok, és rendszerint nagyon kisciny koncentrációban már hatékonyak.

ferredoxin (ferredoxin)

Kénnel kapcsolt vastartalmú fehérje, ami a fotoszintézis elektrontranszport láncában egy szállító molekula. Az I. fotószisztémától vesz fel elektronokat, és átadja azokat a NADP reduktáznak, ami átadja ezeket a NADP+ redukciójára (lásd fotofoszforiláció, fotoszisztéma I. II.). A ferredoxin a növényi nitrogénmegkötésben is részt vesz.

ferritin (ferritin)

Vastartalmú fehérje, ami elsősorban a gerincesek májának és lépének szöveteiben található, de kis mennyiségben megvan a szervezetük majd minden sejtjében, ahol a vas raktározását végzi. A ferritin gömbszerű molekulájának kristályos magja van, és akár 4000 vasatomot is tarthat megkötve. Az innen felszabaduló vas szükséges lehet a hemoglobin képződéséhez a vörös csontvelőben. Vö. transzferrin.

fertőtlenítőszer (dezinficiens) (disinfectant)

Bármilyen olyan anyag, amely megöli a betegséget okozó mikroorganizmusokat vagy gátolja a növekedésüket, és általában mérgező az emberi szövetekre nézve. Fertőtlenítőszer például a krezol, a klórmész, a fenol, a 70 %-os alkohol. Ezeket felhasználhatják a sebészeti berendezések, betegszobák és háztartási szennyvízvezetékek tisztítására; eléggé hígítva még antiszeptikumként is használhatók.

fertőzés (infekció) (infection)

Betegségokozó mikroorganizmusok (lásd kórokozó) behatolása bármely élő szervezetbe és annak elárasztása, majd megtelepedése, majd ezt követően osztódása és végül különféle tünetek létrehozása a gazdában. A kórokozók behatolhatnak egy seben keresztül vagy (az állatokban) a tápcsatornát, a légzőrendszer vezetékeit és az ivarjáratokat szegélyező nyálkahártyákon át; átvihetők egy fertőzött egyedből különféle anyagokkal (például széklettel, ürülékkel vagy vizelettel) vagy váladékokkal (például nyállal, orrváladékkal, ritkán verejtékkel vagy anyatejjel) közvetlenül, vagy valamilyen szállítóval, vektorral (például valamely rovar csípésével, szúrásával). Az állatokban a tünetek csak egy kezdeti tünetmentes inkubációs időszak után jelennek meg és típusosan helyhez között gyulladásból állnak, amit kísérhet fájdalom és/vagy láz; de később egyéb tünetek is kibontakozhatnak. A fertőzéseket a szervezet természetes védekezése legyőzheti (lásd immunválasz). A legtöbb baktériumos, gombás vagy protozoonos (állati egysejtű által okozott) fertőzés kezelésére hatékonyak lehetnek fertőzésgátló (antiszeptikus) anyagok és antibiotikumok; egyes vírusfertőzések reagálnak antivirális szerekre. Lásd még immunizáció.

fertőzésgátló szer (antiszeptikum) (antiseptic)

Olyan anyag vagy vegyület, amely a megöli a betegségeket okozó mikroorganizmusokat vagy gátolja a növekedésüket, de lényegében nem mérgező a szervezet sejtjei számára. A leggyakoribb fertőtlenítők között van a hidrogén-peroxid, az etanol és a detergens cetrimid. Kisebb sebek kezelésére használhatók. Vö. fertőtlenítőszer.

festékanyag (pigmentum) (pigment)

Egy olyan vegyület, amki színt kölcsönöz egy szövetnek. Az élő szervezetekben a festékanyagok számos különféle funkciójúak lehetnek. Például a gerincesek vörösvérsejtjeiben található hemoglobin adja a vér jellegzetes vörös színét, és lehetővé teszi az oxigén szállítását a testben (lásd légzési pigmentum). További biológiai jelentőségű festékanyagok: a növények fő fotoszintetikus pigmentuma a klorofill, amitől a növények zöldek; a járulékos növényi fotoszintetikus pigmentumok, mint a karotinoidok és a xantofillok, amelyek szintén elnyelik a látható fény egy jó részét és az energia nagy részét átadják a klorofilloknak, és ősszel (a klorofillok lebomlása után) színezik el a növények leveleit; a növények egyedfejlődési folyamatait befolyásoló fényelnyelő festékanyagok, a fitokrómok; a barnásfekete melanin az állatok köztakarójában, ami védelmet nyújt az ultraibolya sugárzás egy jó része ellen és felhasználható rejtőszíneződésre is; az állati szemekben a fényfelfogást lehetővé tevő rodopszinok és jodopszinok.

festés (staining)

Olyan módszer, melynek során a normál esetben átlátszó sejteket vagy a biológiai szövetek vékony metszetét egy vagy két színes festékbe merítik azért, hogy még inkább láthatóvá tegyék őket a mikroszkópos vizsgálathoz. A festés kiemeli a kontrasztot a különböző sejtek vagy szövetalkotók között. A festékek általában pozitív és negatív ionokkal rendelkező szerves sók. Amennyiben a színt a negatív ion adja (szerves anion), a festéket savasként jellemezzük, pl. eozin. Amennyiben a szín a pozitív iontól származik (szerves kation), a festék bázikus jellegű, pl. haematoxilin. A semleges festékek színes kationokkal és színes anionokkal bírnak, példa erre a Leishmann festék. A sejtalkotókat, amennyiben savas festékekkel festődnek, acidofileknek, ha bázikus festéket vesznek fel bazofileknek, és ha semleges festéket, akkor neutrofileknek nevezzük. A vitális festékeket az élő sejtalkotórészek megfestésére használják, anélkül, hogy azokat károsodás érné (lásd vitális festés), a nem-vitális festékeket az élettelen szövetekhez használják. A kontrasztfestés során két vagy több festéket alkalmaznak egymás után, mindegyik más és más sejtet vagy szövetet színez meg. Az átmeneti festést az azonnali mikroszkópos vizsgálati agyaghoz használják, a szín azonban hamar kifakul a szövet pedig ezt követően károsodik. Az állandó festés nem roncsolja a sejteket és olyan szövetek esetében alkalmazzák, amelyeket hosszabb ideig szándékoznak megőrizni.

Elektronfestékeket az elektronmikroszkópos vizsgálatok során tanulmányozott anyagok előkészítéséhez használják, és elektrondenzként jellemezhetjük őket, mivel az elektronok transzmissziójával interferálnak. Például az ólomcitrát, phosphotungstic sav (PTA), és uránium acetát (UA).

fészekhagyó faj (prekociális faj) (precocial species)

A madarak (vagy ritkábban emlősök) bármely olyan faja, amelyben a kikelés (a születés) az egyedfejlődés viszonylag késői szakaszában következik be, és ezért ekkor az ilyen fajok fiókája (vagy kicsinye) már azonnal (vagy kevés idő múltán) képes helyváltoztatásra, és így a fészket (szülőhelyét) hamarosan elhagyja. Nevezik őket még nidifugális fajoknak is. Vö. fészeklakó faj.

fészeklakó fajok (altricial species)

Azon madárfajok tartoznak ebbe a csoportba, amelyek relative fejletlenül kelnek ki, tollazatuk még nem alakult ki és kikelésüket követően viszonylag hosszú ideig maradnak a fészekben. Lásd még: fészekhagyó fajok.

feszítési receptor (stretch receptor)

Izmokban (lásd izomorsó) és inakban található specializált sej vagy sejtcsoport, amely a mechanikai feszítésre (nyíróerőre) érzékeny. Maga a tényleges receptor speciális érzőidegsejt prifériás nyúlványa (dendritje), amely szorosan kapcsolódik az izomorsókban található módosuilt izomrostokkal vagy az inakban található kötőszöveti kötegekkel. Amikor az izom vagy az ina megfeszül, az izomorsó módosult rostjaival vagy a kötőszöveti kötegekkel szoros kapcsolatban levő idegvégződés membránján nyíróerő lép fel, ami a membránjában levő ioncsatornákat nyitja és ezzel az érzőidegsejtben a membrán hipopolrizációját idézi elő. A hipopolarizáció kritikus értékénél kisülés jelenik meg; a kisüléssorozatok a központi idegrendszerbe jutnak az érzőneuron központi nyúlványán. Itt részben közvetlenül izgatják az ugyanazon izom mozgatóidegsejtjeit, összehúzva az izom extrafuzális rostjait, amire a feszülés megszűnik és a kisüléssorozat abbamarad (lásd feszítési reflex). Az érzőidegsejt központi nyúlványa elágazik és ez egyik ág felfelé száll a gerincvelőn vagy az agytörzsön át a felsőbb agyi központokba (akár az agykéregbe is). Az izom megnyúlásáról, majd az összehúzódási parancs végrehajtásáról a központi idegrendszer így információt szerez és ez befolyásolja a mozgás szabályozását végző neuronkörök működését; ráadásul részben még érzékelhető is lesz az izmok és az inak működése (lásd még kinesztézia).

feszítési reflex (izomnyújtási reflex, miotatikus reflex, Hoffmann-reflex) (stretch reflex(myotatic reflex))

Az izom megnyúlásával (megnyújtásával) kiváltott feszítésre válaszul adott reflexes összehúzódása ugyannak az izomnak (sajátreflex vagy proprioreceptív reflex). A reflex lényege az izom megnyúlásának reflexes ellensúlyozása az izom összehúzásával. A feszítési reflex egyik és jól ismert példája a térdreflex; de a szervezet lényegében minden izma mutatja. Egy izom megnyújtással történő passzív feszítése idegimpulzusokat generál az izomorsóban levő izomrostokkal kapcsolatban levő feszítési receptorokban; az idegimpulzusokat az érzőidegsejt a gerincvelőbe, illetve az agytörzsbe juttatja. Az érzőneuron központi nyúlványa kettéágazik; az egyik ág közvetlenül szinaptizál az izom extrafuzális izomrostjait ellátó mozgatóidegsejtekkel és izgatja azokat, a másik ág pedig felszáll a felsőbb agyi központokba (többek között az agykéregbe is). A mozgatóidegsejt ingerületbe kerülése pedig az izom rövidülését váltja ki a beidegzett izomrostok összehúzásával, ami által az izom hossza visszatér eredeti értékére. Az izom hirtelen megnyújtásával kiváltott izomösszehúzódási válasz azonban kétkomponensű: a gyorsabb latenciaideje az emberben mintegy 50 milliszekundum és akaratlagosan nem befolyásolható, míg a második összehúzódási roham latenciaideje több mint 100 milliszekundum és akaratlagosan kissé módosítható intenzitású. Az első összetevő a gerincvelő/agytörzs egyetlen szinapszisán áthaladó (monoszinaptikus) miotatikus reflex, míg a második összetevő az agykéregbe is felszálló és onnan visszaérkező hosszú hurkos (poliszinaptikus) miotatikus reflex. A feszítési reflexek a legkifejezettebbek az antigravitásciós testtartási izmokban, például az alsó végtag feszítő izmaiban (illetve a felső végtag hajlító izmaiban, ami elárulja, hogy a függeszkedés is antigravitációs hatású volt az elődeinkben).

feszítő (extenzor) (extensor)

Olyan izom, amelynek kontrakciója hatására az ízület körül a végtag vagy testrész a test középpontjától vagy középvonalától távolabbra kerül, kinyúlik. Lásd vázizom; akaratlagos izom. Vö. hajlító.

feszültséggel kapuzott ioncsatorna (membránpotenciál-érzékeny ioncsatorna) (voltage-gated ion channel)

Bármelyik olyan ioncsatorna a sejt membránjában, amely a transzmembrán elektromos potenciálkülönbség (a membránpotenciál) változásának hatására nyílik és zárul, vagyis amelyeken át folyó ionáram függ a membránpotenciál aktuális értékétől. A feszültséggel kapuzott ioncsatornáknak többféle különböző típusuk van, mindegyikük egy bizonyos ion szelektív átjutását teszi lehetővé. Az ioncsatorna falát jelentő fehérjék többször is átérik a membránt, az egyes transzmembrán szakaszaik (többnyire alfa-hélixes doménjaik) úgy szorulnak egymáshoz, hogy köztük van a csatorna ürege. A membránpotenciálra érzékeny ioncsatorna fehérjéjének egy vagy több transzmembrán szakasza olyan aminosavakból van felépítve, amelyek elektromos töltéssel rendelkeznek az oldalláncaikban; ez a transzmembrán szakasz érzékeny a membránpotenciál változásaira, és arra a konformáció megváltozásával reagál. Ennek megfelelően a csatorna hol nyitott, hol meg zárt állapotban van. Az akciós potenciálhullámok létrehozásában is több ioncsatorna játszik szerepet; ezek közül a csúcspotenciálhullám (kisülés vagy impulzus) létrejöttében a feszültséggel kapuzott ioncsatornáknak különösen két típusa játszik alapvető szerepet: a feszültséggel szabályozott átvitelű Na+-csatornák és a membránpotenciálra érzékeny K+-csatornák. Ezek a Na+-csatornák a membránpotenciál egy kritikus hipopolarizációs küszöb értékénél hirtelen kinyílnak (ezért van a kisülésnek hipopolarizációs küszöbe), emiatt a beáramló Na+ ionok áttöltik a membránnak ezt a régióját (a polaritása akár megszűnhet, sőt, ellentétes polarizációba is fordulhat; ez a túllövés); de ezen a depolarizált vagy tüllövéses állapotban ezek a Na+-csatornák inaktiválódnak (nem engednek át tovább Na+ ionokat). A Na+ ionok áttöltő hatása miatt a membrán egyre nagyobb hipo-, majd depolarizációja kiváltja a feszülséggel kapuzott K+-csatornák kinyílását, ami megengedi a K+ ionok kiáramlását; a pozitív ionok kifelé mozgása a membránt újra polarizálja (repolarizáció) a nyugalmi membránpotenciál értéke felé, ami lehetővé teszi a Na+-csatornák teljes bezáródását. A repolarizáció általában lassúbb folyamat, mind a hipo-, illetve depolarizáció, mert a Na+ ionokat befelé hajtó elektro-kémiai hajtóerő jóval nagyobb, mint a K+ ionokat kifelé mozgató elektro-kémiai hajtóerő. Azonban a feszültséggel kapuzott Na+-csatornák csak a nyugalmi potenciál közelébe repolarizált vagy még egy kissé hiperpolarizált membránban válnak alkalmassá a következő nyílásra. Emiatt a membránpotenciálnak vissza kell jutni a nyugalmi értékére vagy még kissé nagyobbbnak is kell lennie ahhoz, hogy újabb kisülés jöhessen létre (ez a magyarázata a csúcsopotenciálhullám refrakter periódusának). Többféle sejt plazmamembránjában, illetve a sejt bizonyos helyein levő membránokban feszültséggel kapuzott Ca2+-csatornák is vannak; amelyek a membrán hipopolarizációjára nyílva szintén szállítanak pozitív ionokat a sejtbe (vagyis ezek is hipo- vagy depolarizáló áramot szállítanak a membránon át). A membránpotenciál-érzékeny Na+-csatorna fehérje egyik transzmembrán szegmentumában pozitív elektromos töltésű (bázisos aminosavakból álló) potenciálérzékelő régiók vannak, amelyek a membrán külső felszínén levő negatív töltések felé mozdulnak el, amikor a membrán hipo-, illetve depolarizálódik. Ez nyitja ki a Na+-csatornát, lehetővé téve a Na+ ionok bejutását a sejtbe. A csatornanyílást követő ezredmásodpercen belül a feszültségérzékelő régió visszatér az eredeti helyére, és így egy csatorna-inaktiváló szegmentum elzárja a csatornát, majd a kellő mértékű repolarizáció ismét nyitható állapotba viszi át azt.

feszültségzár (voltage clamp) (voltage clamp)

Kísérletes eljárás és berendezés a sejtekben a membránokban levő ioncsatornákon keresztül folyó ionáramok mérésére. Az ionok transzmembrán mozgása következtében keletkező elektromos áram könnyen mérhető. A leggyakrabban a sejtet olyan oldatba helyezik, amiben három elektród van: kettő a sejten belül (intracellulárisan) és egy kívül (extracellulárisan). Az egyik intracelluláris elektródot arra használják, hogy az extracelluláris elektródhoz képest mérje a transzmembrán potenciálkülönbséget (a membránpotenciált); a második intracelluláris elektród áramot bocsát a sejtbe. Amikor a membrán hipo- vagy hiperpolarizálódik (a membránpotenciál a nyugalmihoz képest csökken vagy nő), akkor e hatásokat az elektródok detektálják. A membránpotenciált mérő elektródpárral a sejt membránpotenciálja adott értéken fixálható úgy, hogy az adott potenciálon a kinyíló ioncsatornákon át folyó áramot megfelelő ellenálláson átvezetve visszacsatolják ellentétes polaritással a potenciálkülönbséget mérő elektródpárra, így a potenciálkülönbség nem fog változni, míg az ionáramokat közben meg lehet mérni. Így ezzel a módszerrel feltérképezhető az egyes ioncsatornák nyílásának és záródásának membránpotenciáltól való függése is, ha az egyes ioncsatornákat a szelektív blokkolójukkal bénítják.

Feulgen-próba (Feulgen's test)

Egy szövetkémiai kimutatás, aminek segítségével az osztódó sejtek magjának kromoszómáiban a DNS eloszlása figyelhető meg. R. Feulgen (1884 – 1955) német vegyész fejlesztette ki. A szövetmetszetet először híg sósavval kezelik, hogy eltávolítsák a DNS purin bázisait, és így az apurin DNS-ben feltáruljanak a dezoxi-ribóz aldehidcsoportjai. A metszetet ezt követően Schiff-reagensbe merítik, ami kombinálódik a feltárult aldehidcsoportokkal és bíborvörös színű vegyületet képez.

fibrillum (fibril)

Bármilyen piciny rost vagy fonalszerű struktúra. Lásd még mikrofibrillum.

fibrin (fibrin)

Oldhatatlan, térhálósódó fehérje, ami finom szálakat képez a szöveti és érsérülés helyén; az általa képzett fibrinhálózat a véralvadék alapváza. A fibrinogénből jön létre az aktivált trombin hatására kalciumionok (Ca2+) jelenlétében. A XIII. véralvadási faktor hatására stabilizálódik a térhálózata.

fibrinogén (fibrinogen)

A máj által termelt és a vérplazmában oldódó nagy fehérje. Az aktív trombin lehasítja róla a fibrinopeptideket Ca2+ ionok jelenlétében, és a megmaradt része alakul át fibrinné. Lásd véralvadás.

fibrinolízis (fibrinolysis)

A fibrin nevű véralvadék-fehérje lebomlása az aktív plazmin (fibrináz vagy fibrinolizin) enzim hatására. A plazmin is csak inaktív plazminogén formájában kering a vérben; az aktiválása a véralvadáshoz hasonló soklépcsős biokémiai reakciósor. A fibrinolíziskor a véralvadékok eltűnnek a vérkeringési rendszerből.

fibroblaszt-növekedési faktor (rövidítése: FGF) (fibroblast growth factor)

Lásd növekedési faktor.

fibroblaszt sejt (fibroblast)

Olyan sejt, amely finom rostokat választ ki a kötőszövet sejtek közötti állományába. A fibroblaszt sejtek általában hosszúak, laposak, lehetnek csillag alakúak, és közel találhatók a kollagén rostokhoz (mert azokat választják ki). A fibroblaszt sejtek könnyen és jól növeszthetők tenyészetben is.

fibrózus (szálas) fehérje (fibrous protein)

Lásd fehérje.

fikoplaszt (phycoplast)

A mikrotubulusok sora, melyek bizonyos algákban a mitózist követően szervezik a sejtosztódást. A növények és sok alga osztódó sejtjeiben található fragmoplaszttól eltérően, a fikoplaszt a mitotikus orsó tengelyére merőlegesen, és az új sejtfal kialakulási síkjával párhuzamosan rendeződött mikrotubulusokból áll. Az új fal a már meglévő falakból is kialakulhat, vagy a sejtlemezből berakódással.

fikobiliprotein (phycobiliprotein)

A cianobaktériumokban, vörösmoszatokban és a fotoszintetizáló cryptophytonokban található festékanyagok bármelyike, mely a fotoszintézis során a tilakoid membránokhoz kapcsolódva kísérő pigmentként működnek közre. Mindegyik tartalmaz egy fikobilinhez, egy színes tertrapirrol prosztetikus csoporthoz (lásd porfirin) kötött fehérjét. A legfontosabb fikobiliproteinek a fikocianin és a fikoeritrin. A sejten belül a fikobiliproteinek összetett csoportokat alkotnak, ezek e fikobiliszómák.

fikobiont (phycoboint)

A zuzmók moszat vagy baktérium alkotórésze.

fikocianin (phycocyanin)

Járulékos fotoszintetikus pigment, mely főleg a cianobaktériumokban és a vörösmoszatokban található meg. Fikobiliprotein, melyben a festékes prosztetikus csoportot a fikocianobilin szolgáltatja, ami a fikocianin kék színét adja.

fikoerithrin (phycoerythrin)

Járulékos fotoszintetikus pigment, mely főleg a cianobaktériumokban és a vörösmoszatokban található meg. Fikobiliprotein, melyben a festékes prosztetikus csoportot a fikoerithrobilin szolgáltatja, ami a fikoerithrin vörös színét adja.

filamentum (filament)

1. (a zoológiában) Egy hosszú, vékony szőrszerű struktúra, mint pl. bármely tollága a madártollnak.

2. (a botanikában) A porzó szára (porzószál) a virágban. Ez tartja a portokokat és főleg szállítószövetet tartalmaz.

3. (a sejtbiológiában) Lásd köztes filamentum; mikrofilamentum.

Filicinophyta (Pterophyta, Páfrányok) (Filicinophyta (Pterophyta))

Főképp szárazföldi, edényes növények, vagyis a páfrányok törzse. A harasztok évelő növények, szembetűnő, nagyméretű leveleket hordoznak (lásd megafillum), melyek általában közvetlenül a rizómából vagy egy rövid felálló szárból erednek. Közismert képviselőjük például a saspáfrány. Csupán a páfrányfák rendelkeznek említésre méltó magasságot elérő szárral. A fiatal levelek jellegzetesen felkunkorodva fekszenek, mielőtt kiterülve elérik végső formájukat. Szaporodásuk spórákkal történik, melyek az erre specializált levelek (sporfillumok) hátoldalán helyezkednek el.

filogenetikai fajfogalom (phylogenetic species concept (PSC))

A faj egy olyan megismételhetetlen csoport, melynek tagjai egy közös őstől származnak, és mindegyikük birtokában van valamilyen meghatározó vagy származtatott jellegkombinációknak (lásd apomorfia). Ennél fogva, a filogenetikai fajfogalom olyan élőlényeket tekint egy fajhoz tartozónak, amelyek azonos és egyedi fejlődéstörténeten osztoznak. A biológiai fajfogalomnál kevésbé szigorú abban a tekintetben, hogy a fajok egymás közötti szaporodóképességét nem tekinti meghatározó bélyegnek. Megengedi az egymásból ivaros úton, egyenes ágon leszármazott, egymás után következő fajok külön fajként történő meghatározását is. Mivel apró különbségek bármely élőlénycsoport között találhatók, ez a fajfogalom hajlamos fajokat egyre kisebb csoportokra osztani.

filogenetikus (phylogenetic)

Az élőlények osztályozásának olyan formája, amely figyelembe veszi a fejlődéstörténetet. Vesd össze fenetikus.

FISH (FISH)

Lásd fluoreszcens in situ hibridizáció.

fito- (phyto-)

A növényt jelentő előtag. A fitopatológia például a növényi betegségeket tanulmányozó tudomány.

fitoalexin (phytoalexin)

Olyan mikrobaellenes anyag, melyet a növény a gomba- vagy baktériumfertőzésre adott válaszként termel, és segítségével a növény a behatoló mikrobák növekedését gátolva védi meg magát. A fitoalexinek kémiailag igen változatosak, a pillangósokban például főleg izoflavonoidokból, míg a burgonyafélék családjában (Solanaceae) leginkább terpénekből állnak. Az őket elárasztó kórokozók által termelt kis poliszacharidok, fehérjék és más hasonló anyagok kiváltóként működnek közre, a fertőzés helyét körülvevő szövetekben elindítják a fitoalexinek termelődését. A fitoalexinek kialakulása az egyik eleme a túlérzékenységként ismert szélesebb védekező reakciónak.

fitogeográfia (phytogeography)

Lásd növényföldrajz.

fitohemagglutinin (rövid jelölése: PHA) (phytohaemagglutinin (PHA))

Számos különféle olyan növényi eredetű vegyület gyújtőneve, amelyek az antigénnek kitett nyiroksejtekben (limfocitákban) jellegzetes változásokat indukálnak. E változások között fontosak a következők: a sejt megnagyobbodása, az RNS- és DNS-szintézis fokozódása, sejtosztódás elősegítése. A fitohemagglutininokra adott választ felhasználják a sejtek közvetítette (celluláris) immunitási kompetencia tesztelésére, például krónikus vírusfertőzésben szenvedő betegek esetében. A fitohemagglutininek tulajdonképpen lektinek.

fitohormon (phytohormone)

Lásd növekedést szabályozó anyagok.

fitokróm (phytochrome)

Olyan növényi festékanyag, amely érzékelni képes a fény jelenlétét vagy hiányát, és sokféle, a nappal hosszával kapcsolatos folyamat (fotoperiodus) szabályozásában vesz részt, mint például a magvak csírázása és a virágzás elindítása. A fényfelfogó részből, a kromofórból áll, ami egy kis fehérjéhez kötődik, és két egymásba átalakuló formában létezik, melyek fizikai tulajdonságaikban eltérnek, különösen a membránhoz való kötődésükben. A nappali fénynek kitett inaktív fitokróm, a vörös sugarakat (660 nm hullámhosszúságú) abszorbeálja, melynek hatására megváltozik a molekula fehérjerészének a hajtogatódása (konformáció), és így sokkal könnyebben kötődik a plazmamembránokhoz. Az abszorpciós spektrum is eltolódik, ezért ezután a spektrum távoli sötétvörös régiójában nyeli el a fényt, nagyjából 730 nm-nél. A fitokróm élettanilag aktív formáját Pfr-nek nevezzük (a „távoli vörös” miatt). Sötétben a Pfr néhány óra alatt átalakul az inaktív Pr („vörös”) formává. Lásd még fotoperiodizmus.

fitoplankton (phytoplankton)

Fotoszintetizáló planktonikus szervezetek. Elsősorban mikroszkopikus algák (pl. kovamoszatok vagy a Dinoflagellatae rendbe tartozó páncélos ostorosok). A tenger felszínének közelében köbméterenként akár több millió ilyen szervezet is előfordulhat. Mivel a termelők közé tartoznak, a fitoplanktonikus szervezetek minden más vízi életforma táplálékának alapját képezik. Vesd össze zooplankton.

fitotelma (phytotelm)

Egy növényen található kis víztest, vízmedence. Ilyen például a kancsóka levélnyeléből kialakult kancsókában levő emésztő folyadék, vagy egy fa odván belüli kis vízpocsolya, vagy a szárelágazásokban levő kicsiny tó. Bár gyakran csak átmeneti jelenségek, a fitotelmák mégis gazdag életűek és jól elhatárolható állati közösségeket reprezentálnak, amelyek nagyon alkalmasak ökológiai tanulmányozásra.

fixálás (fixation)

1. A mikroszkópos vizsgálatra kerülő minta előkészítésének első lépése, melynek során a szövetet először leölik, és kémiai fixáló oldatba merítve a szövetet megőrzik a természetes állapotában, amennyire csak lehet. A fixálás hatására a sejtösszetevőket alkotó fehérjék denaturálódnak, így azok nem torzulnak. Néhány általánosan használt fixáló a formaldehid, az etanol, és a Bouin folyadék (fénymikroszkópos használatra), valamint az ozmium tetroxid és a glutáraldehid (elektron mikroszkópos vizsgálatokhoz). Fixálás melegítés hatására is kialakulhat.

2. Lásd nitrogénfixálás.

fizikai térkép (a genetikában) (physical map (in genetics))

Bármilyen térkép, amely a kromoszómákat vagy a genom szegmenseit (lásd kromoszóma térkép) alkotó anyag (azaz a nukleoprotein) elrendezését mutatja. Sokféle fizikai térkép létezik, melyek egymástól jelentős mértékben eltérnek méretarány és részletesség szempontjából. A legdurvább fizikai térképek a kromoszómák sávmintázatát mutatják, amit a mitózisban lévő egész kromoszómák megfestése következtében keletkezett vízszintes világos és sötét sávok adnak. Ezen citológiai térképek segítségével lehetővé válik az egyes kromoszómák jellemzése, és kimutathatók a nagyobb rendellenességek, például a hiányzó vagy a megkettőződött szegmentumok. Sokkal nagyobb léptékűek a contig térképek, melyeken a DNS könyvtárból kivett klónozott DNS szegmentumok sorrendje látható, amiket egymáshoz illesztettek, hogy egy sor egymással átfedő, vagy folyamatos, contignak nevezett szegmentumot alkossanak. Ezek a szegmentumok nagyjából a gén hosszúság skálán mozognak. Amikor a contigot helyesen felsorakoztatták, akkor meghatározhatják minden alkotó szegmens bázisszekvenciáját (lásd DNS szekvenálás), és így a kromoszómális DNS teljes szekvenciáját összeállíthatják. Vö. kapcsoltsági térkép.

fiziognómia, életformatípus (ökológiában) (physiognomy (in ecology))

1. Valamely szervezet mérete és formája. Valamely régió vegetációjának fizikai jellemzésekor gyakran használatosak a „fás”, „bokros” vagy a „lágyszárúakkal borított” kifejezések. A növények fiziognómiája jelentős mértékben korrelál a klimatikus viszonyokkal, vagyis a Föld hasonló éghajlatú régióinak uralkodó vegetációtípusai gyakran hasonló életmódú növényekből állnak. Számos kísérlet történt fiziognómiai vagy életforma-kategóriák felállítására. Legismertebb a dán ökológus (Christen Raunkiaer (1876-1960) által felállított rendszer. Életforma kategóriáit a szerint állította fel, hogy a növények milyen módon vészelik át a mostoha időszakokat, különös tekintettel az áttelelő rügyek talajszinthez viszonyított helyzetére. Négy típusba sorolta a növényeket: terofitonok (egyéves növények); geofitonok (olyan növények, amelyek földalatti áttelelő szerveket hoznak létre); hemikriptofitonok (félig rejtve telelők); kamefitonok (törpecserjék); fanerofitonok (fás növények).

2. A fiziognómia kifejezés használatos az emberi anatómiában is, ahol „megjelenés”, „felépítés”, „kinézet” jelentéssel bír.

fiziológiás sóoldat (élettani sóoldat) (physiological saline)

Olyan folyékony közeg, amelyben állati (vagy növényi) szövetek és sejtek életben tarthatók a néhány órán keresztül zajló kísérletek során anélkül, hogy a sejtek kóros elváltozásai vagy torzulásai jönnének létre. Az ilyen folyadékok a testfolyadékokkal izotóniás és azonos pH-jú sóoldatok, amelyek ionjai alapvetőek a sejtek térfogat-, ozmózisszabályozásában. A fiziológiás sóoldat jól ismert példája a Ringer-oldat, amit a brit fiziológus, Sydney Ringer (1835 – 1910) fejlesztett ki (1894 körül), és alkalmas a közismert békák szívének megfelelő állapotban tartására a velük végzett akut kísérlet ideje alatt. A Ringer-oldat a NaCl, a CaCl2, a NaHCO3 és a KCl megfelelő koncentrációjú vizes oldata. Az emlősök szöveteinek fenntartására a Tyrode-oldatot használják, amely a fentiek mellett MgCl2-ot és NaH2PO4-ot is tartalmaz, továbbá tápanyagként van benne még glükóz is; az ozmotikus koncentrációja valamivel magasabb a Ringer-oldaténál. Az emlősök szövetei, szervei számára gyakran használnak helyettesítőként ideiglenesen fiziológiás NaCl-oldatot, ami 9 g NaCl-ot tartalmaz 1,0 literben.

fizioszorpció (physisorption)

Lásd adszorpció.

flavin-adenin-dinukleotid (flavin adenine dinucleotide)

Lásd FAD.

flavonoid (flavonoid)

A természetben megjelenő fenolos vegyületek egyik csoportja, melyek közül sok a növényi festékanyag. Ide tartoznak az antocianinok, flavonolok, és flavonok. A flavonoid megoszlás mintázatát használják fel a növényi fajok rendszertani tanulmányozásainál. Lásd még chalcone.

flavoprotein (flavoprotein)

Lásd FAD.

Fleming, Sir Alexander (Fleming, Sir Alexander)

Brit bakteriológus, aki Skóciában született. Orvoslást tanult a londoni St. Mary’s Hospitalben, ahol azután egész életén át dolgozott. 1922-ben felfedezte a lizozim enzimet, amely tönkreteszi a baktériumokat. 1928-ban pedig azt fedezte fel, hogy az ecsetpenészek egyik faja, a Penicillium notatum, baktériumokat elpusztító anyagot termel, amit elnevezett penicillinnek. A penicillin volt az egyik első antibiotikum. 1945-ben élettani/orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Floreyval és Chainnel, akik először izolálták a penicillint, majd megoldották az ipari gyártását is.

flip-flop (flip-flop)

Egy lipid molekula haránt diffúziós mozgása egy sejtmembrán lipid kettős rétegének egyik felszínéről a másikra, ami lassan történik. A lipid molekulák sokkal gyorsabban cserélnek helyet a szomszéd molekuláikkal a membrán azonos felszínén (az oldal irányú diffúzió tehát sokkal gyorsabb).

flokkuláció (flocculation)

Az a folyamat, amelyben egy kolloid részecskéi nagyobb anyaghalmazokba aggregaálódnak. A talajban levő agyagrészecskék flokkulációja kalciumsók hozzáadásával indukálható. Az agyagrészecskéknek nettó negatív töltése van, ezért vonzzák az olyan pozitív ionokat, amilyen a Ca2+ is, ami – mivel kétértékű – hidakat képez a részecskék között, összetartva azokat. A flokkuláció gyakran megfigyelhető bakteriális és élesztősejtek tenyészeteiben is.

flóra (flora)

Egy adott élőhelyen egy adott időben normálisan jelenlevő összes növényfaj listája. A flóra feltárása egy adott földrajzi terület növényföldrajzi elemzésének alapja. Vö. fauna. Lásd még mikroflóra.

Florey, Howard Walter, báró (Florey, Howard Walter, Baron)

Ausztrál patológus, aki 1922-ben Oxfordba költözött. Dolgozott Cambridge-ben és Sheffieldben (a lizozimot tanulmányozva), 1935-ben tért vissza Oxfordba. Itt csatlakozott Ernst Chainhez. 1939-re sikerült izolálniuk és tisztítaniuk a penicillint. Kifejlesztették a drog ipari méretekben termelésének módszerét is, és elvégezték az első klinikai próbáit is. A két férfi élettani/orvosi Nobel-díjat kapott 1945-ben megosztva a penicillin felfedezőjével, Alexander Fleminggel.

florigén (florigen)

Feltételezett növényi növekedési hormon, melyről azt gondolták, hogy átviszi a virágzás ingerét, mely a fotoperiodusra adott válasz (lásd fotoperiodizmus), a levelektől a növény csúcsa felé. A florigént azonban soha nem sikerült elkülöníteni és jó néhány növényélettanász megkérdőjelezi a létezését.

floroglucinol (phloroglucinol)

Piros festék (általában sósavval savanyítva), mely a növényi sejtekben található lignint pirosra festi.

fluence (fluence)

A növényi fotoszintézis vizsgálatánál széles körben használják, a fény mennyiségének mértékét jelenti. A meghatározás szerint egy kis területre eső sugárzó energia mennyisége, osztva a terület keresztmetszeti területével, és ezt két módon fejezhetjük ki. A foton fluence-szel (egysége: mol m-2) mérhetjük az egy területre jutó fotonok számát, míg az energia fluence (egysége: J m-2) méri a területre bejutó energiát. Ennélfogva az ennek megfelelő input a foton fluence ráta (egysége: mol m-2 s-1) és az energia fluence ráta (egysége: J m-2 s-1). A növényi biológiában manapság használatos sugárzás mérő berendezéssel a növények által hasznosított spektrumnak csak egy részét rögzítik, azaz a 400-700 nm tartományba eső hullámhosszú sugárzást, melyet fotoszintetikusan aktív radiációnak (PAR) neveznek, és a gyakorlatban alkalmazott fluence rátát gyakran ily módon minősítik.

fluoreszcens in situ hibridizáció (FISH) (fluorescence in situ hybridization (FISH))

Olyan módszer, melynek során egy fluoreszcens festékkel megjelölt DNS próba a cél nukleotid komplementer bázisszekvenciájával bázispárosodásra (hibridizációra) lép. A kromoszóma szerelvényen belüli specifikus gének helyének genetikai feltérképezésére használják. Adott messenger RNS (mRNS-ek) sejten belüli helyének meghatározására is alkalmazzák. Amennyiben egy génnek ismerik akár a részleges szekvenciáját, megszerkeszthetik a gén DNS próbáját. A szervezet teljes kromoszóma állományának készítményét ekkor részlegesen denaturálják, hogy a DNS szálak szétváljanak, majd inkubálják a jelölt próbával. A próba a vele komplementer génszekvenciához kötődik, így mutatható ki a célgén pontos kromoszómális helye.

fluorozás (fluoridation)

Kis mennyiségű fluoridsó (például nátrium-fluorid, NaF) hozzáadása az ivóvízhez abból a célból, hogy meggátolják a fogak szuvasodását. A fluorid beépül a növekvőp fogak apatitjába fluoroapatitot képezve, ami sokkal ellenállóbb a fogszuvasodással szemben, mint a hidroxi-apatit. Egyesek azonban arra figyelmeztetnek, hogy a fluorozással megnövekszik a veszélye a fluoridmérgezésnek.

foetus (foetus)

Lásd magzat.

fog (tooth)

A gerinceseknél található olyan kemény képlet, amelyet viselőik alapvetően harapásra, rágásra vagy támadásra, kurkászásra és egyéb célokra használnak. Halaknál és kétéltűeknél a fogak a szájpadlásban több helyen is megtalálhatóak, de a magasabb rendű gerincesek esetén általában az állkapcsokon helyezkednek el. A fogak a porcoshalaknál jelentek meg, mint fogas pikkelyek (placoid pikkelyek), ami a szerkezetükben is visszatükröződik: a fog csontos dentinből, a benne található fogbélüregből, és a behatásoknak kitett fogzománccal bevont koronából áll. A fog állkapocsba süllyesztett része a foggyökér (lásd az ábrán). Az emlősöknél négy különböző – különféle feladatra specializálódott – fogtípussal találkozhatunk (lásd szemfog; metszőfog; őrlőfog; előzápfog). A fogak száma fajonként változó (lásd fogképlet). Lásd még tejfogak; maradó fog.

fogak (teeth)

Lásd tejfogak; maradó fog; fogazat; fog

fogamzás (koncepció) (conception)

A petesejt és a hímivarsejt találkozását követően az a folyamat, amelyben a petesejt a spermium magját magába fogadja (amikor „fogan”). A fogamzás terminussal a petesejtet tartjuk az aktív félnek. Ugyanaz a folyamat, mint a megtermékenyítés (de az utóbbi esetében a spermiumot tartjuk az aktív partnernek). Az emlősökben az esetek zömében a petevezetékben történik. A fogamzást a barázdálódás követi, majd a barázdálódott pete az emlősök esetén a méhnyálkahártyába beágyazódik (lásd beágyazódás). A fogamzás meggátlása a (negatív) születésszabályozás legfőbb módja.

fogamzásgátlás (contraception)

Lásd születésszabályozás.

fogazat (dentition)

Egy adott fajban a fogak alakját számát és elhelyezkedését megadó fogalom. A fogazatot általában a fogképlettel írjuk le.

fogcsont (dentale) (dentary)

A gerincesek általában több csontból álló állkapcsában (alsó állkapcsában) helyetfoglaló rendszerint nagyméretű kötőszövetes eredetű csont; benne rögzülnek a fogak. Az emlősökben ez az állkapocs egyetlen csontja.

foghíj (diastema) (diastema)

Általánosságban két fog közötti rést nevezünk diastemának. Növényevőkben az a fogatlan terület/rés, amely a metsző és az őrlőfogak között látható. Az állatok a rágás, ill. őrlés alatt itt tartják fogva a felvett táplálékot. Húsevőkben ezen a helyen alakulnak ki a szemfogak.

fogíny (gingiva) (gingiva (gum))

A szájüreg belsejét bélelő hámszövet egy része, amely beborítja az állkapocscsontokat. Folytonos a fogak gyökereit körülvevő fogmedri alveolusokkal.

fogképlet (dental formula)

Egy állat fogazatát és fogtípusait számokkal leíró képlet. A számlálóban és a nevezőben is (emlősök esetében) egyaránt négy-négy számot találunk. Ezek balról jobbra haladva a metszőfogak, a szemfogak, a kis és a nagyőrlőfogak számát jelzik, az állcsont, ill. az állkapocs fél ívében. Az összes fogak számát úgy kapjuk meg ha a számlálóban és a nevezőben lévő számok összegét megszorozzuk kettővel. Néhány példát az illusztrációban tekinthetünk meg.

fogszuvasodás (caries dentis) (dental caries)

A fogállomány fokozatos lebomlása, ami kezdődik a fog zománcrétegének tönkremenetelével; ezt a baktériumok cukorerjesztése által létrehozott savak idézik elő. A baktériumok a foghoz a dextrán segítségével kötődnek; ez a ragasztószerű anyag a nádcukorból (szacharózból vagy szukrózból származik). A dextránhoz tapadt baktériumsejtek és egyéb anyagok alkotják a plakkot; az ebben megtapadt baktériumok erjesztő hatására létrejött savak kezdik meg a fogzománc lebontását. Ha a fogszuvasodást nem kezelik, a bomlás átterjed a dentinre és a fogpulpára, ami fertőzéshez és a fog pusztulásához vezet. A plakkban levő egyéb anyagok a fogíny gyulladását is okozhatják.

fogyasztó (konzumens) (consumer)

Ökológiai értelemben az a szervezet, amely a táplálékláncban alatta elhelyezkedő (azaz az őt megelőző táplálkozási szinten levő) lényeket eszi, azokat fogyasztja. A zöld növényekből táplálkozó növényevők az elsődleges fogyasztók; a csak növényevőket evő ragadozók a másodlagos fogyasztók; a harmadlagos fogyasztó az a húsevő (ragadozó) élőlény, amely más húsevőkkel táplálkozik. Egy tápláléklánc felső végén elhelyezkedő fogyasztó a csúcsragadozó. A fogyasztók biokémiai értelemben organotróf szervezetek, mert a táplálékuknak eleve szerves anyagokat kell tartalmaznia (lásd organotróf vagy heterotróf táplálkozás). Vö. termelő (producens).

fókuszálás (focusing (in animal physiology))

Az állatélettanban az a folyamat, ami a fénysugarakat egy forrásból a szemgolyó recehártyájára (retina) irányítja és összegyűjti. Ez a szemlencse fénytörésének vagy a recehártyától való távolságának változtatásával történik azért, hogy a tárgyak tiszta képe keletkezzék a retinán különböző távolságokból. Lásd még akkomodáció.

folacin (folacin)

Lásd fólsav.

follikuláris fázis (follicular phase)

Az ösztruszciklusnak (a főemlősökben a menstruációs ciklusnak) az a szakasza, ami alatt az egyik Graaf-tüsző és benne a petesejt megérik, a méh nyálkahártyája pedig regenerálódik és megvastagodik az ösztrogének hatására. Az érett petesejtnek a tüszőból való kilökődésével ér véget (lásd ovuláció).

fólsav (pteroil-glutaminsav, folacin) (folic acid (folacin))

A B-vitamin komplexum egyik vitaminja. Az élő szervezetekben aktív formája a tetrahidro-fólsav (THF); ez az aminosavak, a purinok és pirimidinek anyagcseréjének számos reakciójában koenzimként működik. Sokféle táplálékunkban megtalálható, főleg a zöld leveles zöldségekben, de szintetizálják a bél baktériumai is. A szervezetben elégtelen mennyisége a növekedés mérséklődését és táplálkozási eredetű vérszegénységet okoz.

foltzár technika (patch clamp technique)

A sejtekben (például idegsejtekben) a feszültséggel kapuzott transzmembrán csatornák aktivációjának modern vizsgálati módszere. Egy kicsiny, mindössze néhány csatornát tartalmazó, membrándarabot izolálnak (rendszerint szívópipetta végére), majd mikroelektródokat helyeznek el a membrándarab két oldalán levő oldatba. A köztük mért potenciálkülönbségből következtetni lehet a csatornák áteresztőképességének mértékére.

folyamatos replikáció (continuous replication)

Lásd szakaszos replikáció.

folyamatos tenyészet (continuous culture)

Olyan eljárás, amelyet egy bizonyos növekedési fázisban levő mikroorganizmusok vagy sejtek tenyésztésére használnak. Például, ahhoz, hogy egy sejtkultúrát „log” fázisban fenntartsunk, ezért a környezeti feltételeket folyamatosan figyelni és fenntartani kell, annak érdekében, hogy a sejttenyészet ne kerüljön sztacionáris fázisba. Lásd bakteriális növekedési görbe.

folyékony mozaik modell (fluid mosaic model)

S. J. Singer és G. L. Nicholson által az 1970-es években javasolt, a sejthártyák szerkezetére vonatkozó, széles körben elfogadott modell. Ennek alapja a membrán vázát adó lipid kettős réteg, melybe véletlenszerűen ágyazódnak be a fehérjék. Ezek a fehérjék korlátozódhatnak az egyik lipidrétegre (extrinsic fehérjék) vagy átnyúlhatnak mindkettőn (intrinsic fehérjék), létrehozva így egy aszimmetrikus szerkezetet (lásd ábra). A szerkezet lehetővé teszi a hártyát alkotó foszfolipid és fehérje molekulák oldalirányú mozgását is.

folyó–kontinuum koncepció (river continuum concept)

Az elmélet szerint egy folyó olyan ökoszisztéma, melynek jellege a forrástól a végpontjáig az energia-bevitel formájától függően folyamatosan változik. A felső szakasz általában keskeny, gyorsfolyású, fáktól és növényektől árnyékolt, ezért az energia túlnyomórészt avar, ágak és egyéb, a környezetből származó törmelékek formájában jut a vízbe. A fauna elsősorban lebontó és szűrő szervezetekből áll. A középső szakasz felé haladva a folyó kiszélesedik, és kevésbé árnyékolt. Ez utat ad az algák és a növények megtelepedésének, amelyek jelentős energiát szolgáltatnak, és amelyet a növényevők vesznek fel. A végpont felé haladva az egyre nagyobb mennyiségű hordalék csökkenti a vízbe jutó fény mennyiségét ennek következtében az in situ fotoszintézis lecsökken. Az energia biomassza és korhadék formájában folyamatosan áramlik lefelé a folyás irányában, ennél fogva az alsó szakasz energetikai viszonyait a középső és felső szakaszon végbemenő folyamatok is befolyásolják. Mindennek eredményeként a folyó teljes hosszán egy folyamatosan változó, bizonyos mértékig előre meghatározható ökoszisztéma-szerkezet alakul ki.

folytonos variáció (kvalitatív variáció) (continuous variation (quantitative variation))

Egy populációban sok örökletes jellegzetességben megfigyelhető eltérések folytonos tartománya. A poligénes öröklődésből eredő tulajdonságok mutatnak folytonos variációt, mint például a felnőtt emberi populációban a testmagasság vagy a lábméret. Vö. nem-folytonos (diszkontinuus) variáció.

fonálférgek (roundworms)

Lásd Nematoda.

fonáltollak (filoplumes)

Apró szőrszerű tollak, melyek egy tollgerincből (rachis) és az arról leágazó néhány össze nem kapcsolódó ágból állnak. A kontúrtollak között helyezkednek el.

footprinting (lábnyom elemzés) (footprinting)

Olyan területek kimutatására szolgáló módszer, ahol a fehérje a DNS-nez kötődik, például, ahol az RNS polimeráz egy gén DNS-éhez kötődik. A fehérje megvédi a nukleinsavat (vagyis a DNS-t) a nukleáz enzimek emésztésétől, így ilyen kezelés után a le nem bomlott DNS-t, a „lábnyomot” el lehet különíteni és jellemezni.

foramen (foramen)

Nyílás egy állati testrészben vagy szervben, főleg a csontban vagy a porcban. Például a foramen magnum az öreglyuk, az emberi koponya alapján található nyílás, amin át a nyúltvelő átmegy a gerincvelőbe.

forézia (phoresy)

A terjedésnek egy módja, melynek során egy állat egy másik faj testére kapaszkodva jut el új élőhelyekre. Ott, anélkül, hogy kárt tenne benne, elengedi a szállítóját. Ezt a közlekedési módot számos állat és parazita alkalmazza, miközben új táplálékforrást, vagy gazdaállatot igyekszik találni. Például bizonyos tolltetvek a gazdamadár elhullása esetén vérszívó legyekre kapaszkodnak, hogy ezáltal új gazdára leljenek. Egyes olyan parazitoid rovarok, amelyek más rovarok petéibe rakják saját petéiket, a gazda faj imágóira kapaszkodnak, így biztosítva, hogy közvetlenül az imágó által lerakott petékhez jussanak. Peték is terjedhetnek ily módon. A neotropikus emberen élősködő bagócslegyek (Dermatobia hominis) például megfelelő szállítót „fognak” maguknak (pl. vérszívó szúnyogokat), amelyekre körülbelül 30 petét raknak. Amikor a szállító rovar elér egy gazdaként funkcionáló embert vagy szarvasmarhát, a lárvák gyorsan kikelnek, elengedik a szállítót, és behatolnak a gazda szőrtüszőibe, ahol kifejlődnek.

forgató csigolya (axis/epistropheus) (axis)

A koponyával ízületes kapcsolatban álló atlaszhoz kapcsolódó második nyakcsigolya. Az atlasz és az axis közötti ízület teszi lehetővé a fej oldalirányú, ún. tagadó mozgását. Az atlas teste az egyedfejlődés során hozzánőtt az axis testéhez, ez a rész alkotja az axis fognyúlványát (dens axis). Utóbbi tengelyként működik, amely körül a gyűrű alakú atlasz és vele együtt a koponya elfordulhat.

forma (form)

1. A szervezetek osztályozásában használt egyik kategória, amelybe egy változat különböző típusai helyezhetők.

2. Egy fajon belül bármely különálló változat (variáns). Például a rovarok fajaiban elterjedt lehet az évszakos kétalakúság (szezonális dimorfizmus). Így az évszakos pillangó (Araschnia levana) tavaszi nemzedéke vörösesbarna, a nyári pedig feketés alapszínű. A trópusokon a nedves és a száraz évszakban egymást követő nemzedékek mutathatnak ilyen eltérést. Ezek a változatok formáknak tekinthetők, mivel a polimorfizmust jelentő különböző fajon belüli típusok lehetnek.

forrt csészéjű (gamosepalous)

Olyan virág, amelynek a csészéjében a csészelevelek összeforrtak.

forrt szirmú (gamopetalous)

Olyan virág, amelyben a sziromlevelek összeolvadnak, és pártacsövet alkotnak.

forward genetika (forward genetics)

A genetikai kutatások hagyományos megközelítése, melynek során egy bizonyos működést irányító gén azonosítása a cél. A mutáns fenotípusok biztosíthatnak nyomravezető jelet a genetikailag szabályozott működésekről, és az együtt öröklődő genetikai markerek mutatják a felelős gént tartalmazó genom régióját. Ez az információ lehetővé teszi, hogy izolálják és klónozzák a gént, például pozicionális klónozással, és meghatározzák a bázisszekvenciáját. Vö. reverz genetika.

fosszilis hominida (fossil hominid)

Lásd hominida.

fosszilis üzemanyag (fossil fuel)

A szén, a kőolaj és a földgáz; azok az üzemanyagok (tüzelőanyagok), amelyeket az emberiség energiaforrásként használ. Valamikor élt szervezetek maradványaiból képződnek (főleg szénüléssel), és mindegyiküknek magas a szén- vagy a hidrogéntartalma. Ezért az üzemanyagkénti értékük a következő exoterm oxidációkon alapszik: C + O2 → CO2, illetve H2 + 1/2 O2 → H2O.

foszfagén (phosphagen)

Az állati szövetekben fellehető olyan vegyületeknek a gyűjtőneve, amelyek kémiai energiaraktárt jelentenek nagy energiájú foszfátkötések formájában. A legközönségesebb foszfagének a gerincesek izmaiban és idegeiben előforduló kreatin-foszfát és a legtöbb gerinctelenben megtalálható arginin-foszfát. A szövetek fokozott aktivitása idején (például az izomban kontrakciókor) a foszfagének leadják a foszfátcsoportjukat, az energiájukat pedig átadják az ADP ATP-vé foszforilációja számára. A foszfagének azután akkor töltődnek fel ismét, ha fölösleges ATP energiája rendelkezésükre áll.

foszfatáz (phosphatase)

Azoknak az enzimeknek az összefoglaló elnevezése, amelyek egy szerves vegyületről a foszfátcsoport eltávolítását katalizálják. Lásd alkalikus foszfatáz.

foszfatid (phosphatide)

Lásd foszfolipid.

foszfatidil-kolin (phosphatidylcholine)

Lásd lecitin.

foszfodiészter kötés (phosphodiester bond)

A foszforsavnak két alkoholos hidroxilcsoporttal létrejött kovalens kötése; az alkoholos hidroxilcsoport a biológiai rendszerekben leggyakrabban ribóznak vagy dezoxi-ribóznak a molekulájához tartozik. A nukleotidban a (dezoxi-)ribóz 5’ szénatomján levő OH-csoportot észteresíti a foszfát, míg két nukleotidot úgy kapcsol össze a foszfodiészter kötés, hogy a foszfát csoport kapcsolódik még az előző nukleotidban levő (dezoxi-)ribóz 3’ szénatomján levő OH-csoporthoz is. A nukleinsavakban tehát a foszfodiészter kötések kapcsolják hosszú lánccá a nukleotidokat. A foszfodiészter kötéseket hidrolizáló enzimek a foszfodiészterázok, amelyek a nukleinsavakat rövidebb nukleotidszekvenciákká hidrolizálják. Lásd még RNS, DNS, endonukleáz, exonukleáz.

foszfo-enolpiroszőlősav (foszfo-enolpiruvát; rövidítve: PEP) (phosphoenolpyruvate (PEP))

Három szénatomos vegyület, amely a piroszőlősav egyik változatának foszforilált (nagy energiájú) alakja. A fotoszintézis során történő széndioxid-megkötés szubsztrátuma az úgynevezett C4-es növényekben (lásd C4 út). A PEP köztitermék a glikolízisben is (lévén közvetlen előanyaga a piroszőlősavnak) és a glioxalát ciklusban is. Állatokban is képes felvenni CO2-ot és így átalakul a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus egyik négy szénatomos köztitermékévé (vagyis részt vesz anaplerotikus reakciókban).

foszfoglicerinsav (rövidítése: PGA; 3-foszfo-glicerát) (phosphoglyceric acid (PGA; 3-phosphoglycerate))

Lásd glicerát-3-foszfát.

foszfokináz (phosphokinase)

Lásd kináz.

foszfolipáz (phospholipase)

Azoknak az enzimeknek az összefoglaló elnevezése, amelyek valamelyik kötést hasítják el a glicerofoszfolipidek (lásd foszfolipid) poláros foszfát „fejében”. Például a foszfolipáz-C hasítja a foszfát-glicerin kötést, és igen jelentős abban, hogy felszabadítja az inozitol-1,4,5-triszfoszfát (IP3) ás a diacil-glicerin (DAG) másodlagos hírvivőket a sejtek plazmamembránjaiban található foszfatidil-inozitolból (lásd inozit). A foszfolipáz-A2 megtalálható többek között a hasnyálban, és azáltal járul hozzá a felvett glicerofoszfolipidek lebontásához, hogy lehasítja a glicerin 2-es szénatomján levő zsírsavacil-csoportot.

foszfolipid (foszfatid) (phospholipid (phosphatide))

A lipidek egyik csoportja, amelynek molekulájában találhatók zsírsavak (egy vagy kettő) és foszfátcsoport is. A glicerofoszfolipidek (vagy foszfogliceridek) alapvegyülete a glicerin; a három hidroxilcsoportját észteresíti két zsírsav és egy foszforsav (foszfátcsoport); ez utóbbi tovább észtereződik számos különböző, aminocsoportot is tartalmazó szerves alkohollal (például a lecitinben /a foszfatidil-kolinban/ a kolinnal) (lásd az ábrát). A szfingolipidek alapvegyület a szfingozin nevű alkohol, és csak egy zsírsavat tartalmaznak, amely egy aminocsoporthoz kötődik. A molekulában poláros a foszfátcsoport és néha a hozzá kapcsolódó további aminovegyület is; viszont a hosszú hidrofób szénhidrogénlánc nem kedveli a vizet. Ezért a foszfolipidek amfipatikusak: egyetlen molekulában tartalmaznak hidrofil és hidrofób részeket. A vízbe jutva lehetőleg monomolekuláris rétegben a felszínen helyezkednek el, a poláris részükkel a vízbe merülve, a szénhidrogénláncok viszont a levegőbe lógva. Így viszont csökkentik a víz felületi feszültségét, vagyis felületaktív anyagok (detergensek). Ha viszont a molekuláik már nem férnek el egyetlen molekuláris rétegben a víz felszínén, akkor a vizbe belekényszerülve micellákat alkotnak. A micellákra nagyon hasonlítanak a sejtek membránjai, csak éppen síkban széjjalhúzva. Ezért a sejtek membránjainak vázát szintén foszfolipidek kettős rétege alkotja (lásd lipid kettős réteg).

foszfor (vegyjele: P) (phosphorus)

Nemfémes elem, amely az élő szervezetek számára az egyik fő esszenciális elem. Lényeges szöveti alkotórész (elsősorban a csontokban és a fogakban). Minden sejtben megtalálható, mivel szükséges a nukleinsavak és az energiahordozó molekulák (például az ATP) képzősdéséhez. Ezeken kívül számos különféle anyagcsere-rakcióban is szerepet játszik.

foszfor/oxigén arány (P/O arány) (phosphorus:oxygen ratio (P/O ratio))

Az aerob légzést végző sejtekben az oxidatív foszforiláció során az elfogyasztott O2 molekulánként az ATP-be beépült foszfor (P) atomok (valójában foszfátcsoportok) száma. Hagyományosan a redukált koenzimekből (NADH, illetve FADH2) eredő ATP-hozam számításai a NADH-ra 3,0, míg a FADH2-re 2,0 egész számú P/O arányt használnak. E feltételezés alapján minden egyes glükóz molekula teljes oxidálásakor nettó 38 ATP molekula képződik. Újabban azonban a kísérleti bizonyítékok újraértelmezése felvetette, hogy léteznek 2,5, illetve 1,5 nem-egészszámú P/O értékek is, ami egy glükóz molekula teljes oxidációjára csak 31 molekula ATP nettó hozamot ad. A képet még tovább bonyolítja az a két mechanizmus (a malát/aszpartát, illetve a glicerinaldehid-foszfát/dihidroxi-aceton-foszfát inga), amivel a glikolízis során létrejött citoplazmatikus NADH redukáló ereje (a 2 H) transzportálódik a mitokondriumba. A 38 vagy 31 ATP hozam csak akkor igaz, ha a malát/aszpartát inga használódik a 2 H szállítására; ha viszont a glicerin-foszfát/dihidroxi-aceton-foszfát inga használódik e célra, akkor a nettó hozam 36 ATP-re redukálódik (vagy „modern” P/O arányban 2,95-re). Az utóbbi mechanizmust találjuk például a rovarok repülőizmaiban.

foszforciklus (phosphorus cycle)

A foszfor körforgása az élő és élettelen környezet között (lásd bio-geokémiai ciklus (biogeochemical cycle). A növények szervetlen foszfátok formájában (PO43-, HPO42- vagy H2PO4-) a talajból és a vízből veszik fel, majd a táplálékláncon keresztül az állatokba is eljut. Az élő szervezetekben a foszfátok nukleinsavakba és más szerves molekulákba épülnek be. Az állati és növényi szervezetek elhalását követően baktériumok lebontó tevékenységének köszönhetően a foszfátok felszabadulnak, és visszajutnak az abiotikus környezetbe. Geológiai léptékben a vízi környezet foszfátjai végső soron beépülnek a kőzetekbe, és azok alkotóelemeivé válnak. A kőzetekbe épült foszfátok az erózió révén jutnak vissza a talajba, a tengerekbe, a folyókba és a tavakba. A foszfortartalmú kőzeteket műtrágya gyártás céljára bányásszák, amely által további szervetlen foszfátok jutnak a környezetbe.

foszforiláció (phosphorylation)

Egy foszfátcsoport bevitele egy biológiai molekulába egy olyan biokémiai reakcióban, amelyek foszforiláz enzim katalizál. A foszfát könnyen tud reakcióba lépni inert szerves vegyületekkel is; így a foszfát képes foszforilálni akár a glicerinaldehid-3-foszfátot is és (oxidációval) glicerinsav-1,3-biszfoszfáttá alakítani. Ugyanígy a glikogén foszforilációja is szervetlen foszfát felvételét jelenti, miközben glükóz-1-foszfát képződik. A biokémiai reakciók többségében azonban a foszforiláció a foszfátcsoportnak ATP-ről a vizsgált vegyületre kerülését vagy a foszfátnak az ADP-re kerülését és ATP keletkezését jelenti. Sok biokémiai reakciósor (biokémiai pálya) első lépése a kiindulási vegyület foszforilációja. Ezáltal a reakciósor energiával dúsul és a további átalakulások így energetikailag biztosítva vannak. Az AMP és az ADP foszforilációja ATP-vé két fő anyagcserepályában található foszforilációban történik meg: az oxidatív foszforiláció, illetve a fotofoszforiláció során. A nukleotidok képződésében szintén szerepel foszforilációs reakció; ugyanis csak nukleotid-trifoszfátok lehetnek a kiinduló anyagai a nukleinsavak szintézisének. A sejtekben nagyon sokféle enzimnek az aktivitását is foszforiláció szablyozza: egyes enzimek aktiválódnak azáltal, hogy foszforilálódnak (lásd kináz), míg mások aktivitása éppen ekkor szűnik meg (lásd foszfatáz). Ezeknek az enzimeknek a foszforilációja hormonok és más hírvivők ellenőrzése alatt áll (lásd még sejtek közötti kommunikáció, jelátvitel, proteinkináz).

foszforiláz (phosphorylase)

Lásd foszforiláció.

fotikus zóna (photic zone)

Lásd eufotikus zóna.

fotoautotróf (photoautotroph)

Olyan autotróf szervezetek összefoglalóan érvényes jelzője, amelyek a szerves anyagaikat szervetlen összetevőkből szintetizálják a Napból származó (szoláris) energia felhasználásával a fotoszintézis reakciói segítségével. Ilyen szervezetek a fotoszintetizáló baktériumok és a zöld növények. Lásd még autotróf táplálkozás; fototróf.

fotoblasztikus (photoblastic)

Olyan magot jellemzünk így, amelynek csírázását a fény befolyásolja. Azokat a magokat, amelyek csírázását serkenti a fény, pozitív fotoblasztikus magvaknak, amelyek csírázását a fény gátolja, azokat pedig negatív fotoblasztikusaknak nevezzük. A fényre adott választ nyilvánvalóan a fitokrómok közvetítik.

fotofór (photophore)

Olyan mirigy vagy szerv, amely a fény létrehozására és kibocsátására specializálódott (lásd biolumineszcencia). A fotofórák közös jellemzői a mélytengeri gerincteleneknek és halaknak, és gyakran rendeződnek el vonalakban vagy más mintázatokban a testfelszínen jellegzetes fényfelvillanási minták létrehozására. Ezek a világító állatok tartalmaznak a sejtjeikben a biolumineszcenciáért felelős fényt keltő kémiai anyagokat vagy szimbiotikus baktériumokat. Sok különféle szövet sejtjei módosulhatnak fotofórákká, köztük a különféle halak nyálkamirigyei vagy akár egyes mélytengeri nyolckarú polipok szívókorongjai.

fotofoszforiláció (photophosphorylation)

A fotoszintézis során ADP-ből ATP keletkezik és szervetlen foszfát a fényenergia felhasználásával (vö. oxidatív foszforiláció). Kétféle útvonal létezik, a nem ciklikus és a ciklikus fotofoszforiláció, mely a kloroplasztiszok tilakoid membránjában zajlik. A nem ciklikus fotofoszforiláció során a víz fotolíziséből származó elektronok az I. és a II. fotorendszerben magasabb energiaállapotba kerülnek, és a hordozó molekulák (lásd ferredoxin, plasztocianin, plasztokinon) elektrontranszportláncán haladnak keresztül a NADP reduktázig. Ez az enzim elektronokat ad át a NADP+-nek, NADPH keletkezés közben, mely a fotoszintézis sötétreakciójához szolgáltatja a redukáló erőt. A ciklikus fotofoszforiláció során az I. fotorendszerből származó, magasabb energiaszintre emelkedett elektronok reciklizálódnak az elektronszállító rendszeren keresztül az I. fotorendszerhez. Mindkét elektronáramlási útvonal hatására a H+ ionokat a citokrómok egy csoportja, a citokróm b6 – f komplex, átpumpálja a tilakoid membránon. Ennek következtében létrejön egy protongradiens, mely hajtja az ADP ATP-vé történő foszforilációját, amit az ATP szintetáz végez (lásd kemiozmotikus elmélet).

fotoheterotróf (photoheterotroph)

Olyan szervezet, mely a Napból származó energiát használja fel arra, hogy a fotoszintézis során a szerves előanyagokból szerves vegyületeket hozzon létre. Bizonyos körülmények között például, egyes bíbor kénbaktériumok szerves savakat (és nem kénhidrogént) használnak hidrogén forrásként. Lásd fototróf.

fotokémiai szmog (photochemical smog)

Mérgező szmog, amely a nap ultraibolya sugárzásának hatására nitrogén-oxidokból és hidrokarbonátokból jön létre. A bonyolult kémiai reakciók egyik terméke az ózon. Lásd még légszennyezés.

fotolitotróf (photolitotrophic)

Lásd fototróf.

fotolízis (photolysis)

Olyan kémiai reakció, mely a fény vagy az ultraibolya sugárzás hatására jön létre. A víz fotolízise közben, melyhez a klorofill által felvett napfényenergia használódik fel, gáznemű oxigén, elektronok és hidrogén ionok keletkeznek, és ez a fotoszintézis kulcsfontosságú reakciója. Lásd fotofoszforiláció, fotorendszer I. II..

fotomikrográfia (photomicrography)

A fényképezés (fotográfia) felhasználása arra, hogy egy mikroszkópon át látott tárgy képéről tartós regisztrátumunk (egy fotomikrográfia) legyen; vagyis mikroszkópon keresztüli fényképezés.

fotonasztia (photonasty)

Lásd nasztiás mozgások.

fotoorganotróf (fotoheterotróf) (photoorganotrophic (photoheterotrophic))

Lásd fototróf.

fotoperiodizmus (photoperiodism)

Egy szervezet válasza a naphossz (a fényszakasz vagy világos szakasz) változásaira. Nagyon sok növény reakcióit szabályozza a nappalok hossza; ezek közül legjellegzetesebb sok fajban a virágzás (lásd florigén; fényközömbös növény, hosszúnappalos növény, rövidnappalos növény). Úgy gondolják, hogy a növényekben mind a belső biológiai óra, mind pedig a fitokrómok közreműködnek a fotoperiodikus válaszok szabályozásában (lásd még sötétszakasz). A nappali időszak hossza által meghatározott állati tevékenységek a szaporodás (a tenyészidőszak), a vándorlás és más évszakos történések. Az állatokban a nappalok hosszáról szerzett információkat a szemgolyók recehártyájában található speciális ganglionsejtjei érzékelik (nem a fotoreceptor sejtek!), és a hipotalamusz nucleus suprachiasmaticus magvába küldik; a szemből érkező fényinformáció szinkronizálja a hipotalamikus idegmag neuronköreinek (a „cirkadiális órá”-nak) az aktivitását. Vannak fényérzékelő sejtek még egyes kétéltűek, hüllők és egyes madarak tobozmirigyében is; ezért a fényszakasz hosszáról általuk szerzett információ is befolyásolja a tobozmirigy hormonjának, a melatoninnak a termelődését és vérbe bocsátását. A melatonin vérbeli szintje éjszaka emelkedik, nappal lesüllyed. Az emlősökben a tobozmirigy már csak a szemből kap a nappalok világosságára vonatkozó információt a szimpatikus idegrendszer közvetítésével: nappal a szimpatikus izgalom magas szintje gátolja a melatonin termelődését. A melatonin befolyásolja a hipotalamusz nucleus suprachiasmaticusának aktivitását, és viszont: a nucleus suprachiasmaticus viszont hat a szimpatikus idegrendszerre. Maga a melatonin számos szerv és szövet működését befolyásolja (majdnem olyan alapvetően, mint a hipotalamusz és az agyalapi mirigy); többek között fékezi az ivarszervek aktivitását. Ilyen mechanizmus szabályozza a szaporodási (reprodukciós) aktivitást a nappalok hossza (az évszakok) függvényében.

fotoprotektív (fényvédő) folyamatok (photoprotection)

A növény fotoszintetikus apparátusát védik a káros fényhatásoktól. Olyan időszakokban, amikor a fényintenzitás csúcsértéket ér el, a növények a bejutó energiának kevesebb, mint a felét képesek hasznosítani. A többlet energia a fotooxidáció veszélyét hordozza, valamint az erősen reaktív szuperoxid gyökök keletkezését okozza, melyek elpusztíthatják a sejtben lévő klorofillt és sok egyéb sejtes alkotórészt. A felesleges energia nagy részét a xantofill ciklus karotinoidjai hő formájában befogják és szétoszlatják. A kloroplasztiszok szuperoxid-diszmutáz enzimet is tartalmaznak, ami összegyűjti a szuperoxid gyököket.

fotoreaktiváció (photoreactivation)

Lásd DNS-fotoliáz.

fotorendszer (fotosztisztéma) I., II. (photosystems I and II)

A kloroplasztiszok tilakoid membránjában található fotoszintetikus pigmentek két rendszere vesz részt a fotoszintézis fényreakciójában. Mindegyik rendszer nagyjából 300 klorofill molekulát tartalmaz a fény befogására, ami ezután a reakcióközpontba kerül, ahol mindegyik fotoszisztéma egy klorofill a molekulát tartalmaz. A II. fotorendszerben található klorofill a molekulát P680-nak nevezzük, mivel a 680 nm hullámhosszúságú fényt hasznosítja, az I. fotorendszerben lévő klorofill a molekulát pedig P700-ként ismerjük, mert a 700 nm hullámhosszúságú fényt abszorbeálja. Mindkét reakcióközpontban arra használódik fel a fényenergia, hogy az elektronok magasabb energiaszintre kerülhessenek, és az elektron akceptorok felvehessék őket. Ezért a P680 és a P700 pozitív töltésű, vagy oxidált állapotú. A II. fotoszisztémában lévő klorofill az elveszett elektronokat a víz fotolíziséért felelős oxigen-evolving complexnek nevezett, fehérjék összekapcsolódásából létrejött együttes segítségével pótolja:

2H2O → 4H+ + 4e- + O2

A keletkezett oxigénből gáz fejlődik, és a H+ ionok az I. fotoszisztémából származó elektronokkal együtt a NADP+-t redukálják (lásd fotofoszforiláció).

fotorespiráció (photorespiration)

A növényekben fény jelenlétében zajló anyagcsere útvonal, melynek során a ribulóz-difoszfát-karboxiláz/oxigenáz (rubisco, a széndioxid megkötésben a ribulóz difoszfáttal együtt résztvevő enzim széndioxid helyett oxigént vesz fel, és ennek következtében egy két szénatomos vegyület, a glikolsav keletkezik. A glikolsav által képviselt megkötött szén nagy része egy reakciósorozaton, a glikolsav útvonalon keresztül újratermelődik, melyben a peroxiszómák és a mitokondriumok vesznek részt, és visszakerül a kloroplasztiszba. A szén egy része azonban széndioxid formájában elvész. A légzéssel ellentétben itt nem termelődik ATP. A C3-as növényekben (lásd C3 útvonal) a fotorespiráció hatására csökken a fotoszintézis mértéke, mivel a légköri oxigén egyesülhet a rubiscoval. A C4-es növényeknél (lásd C4 útvonal) a fotorespiráció hatása elhanyagolható, mivel a foszoenolpiruvát karboxiláz széndioxidhoz való affinitása igen magas. Mivel az oxigén a rubisco kompetitiv gátlója, a fotorespiráció az oxigén koncentráció növekedésével, vagy a széndioxid koncentráció csökkenésével fokozódni fog.

fotoszintetikus pigmentek (photosynthetic pigments)

A fotoszintézis fényfüggő reakcióiban a fény energiájának megkötéséért felelős festékanyagok. Növényekben, algákban és kékbaktériumokban a zöld pigment a klorofill-a az elsődleges pigment, ami a kék és a vörös fényt nyeli el (lásd I és II fotorendszerek). A karotinoidok és számos más pigmenttípus járulékos pigmentek, amik elnyelik a fényenergiát és továbbítják azt a klorofill-a molekulák felé.

fotoszintézis (photosynthesis)

Az a kémiai folyamat, melynek során a zöld növények és egyéb fototróf szervezetek napfény jelenlétében szerves anyagokat állítanak elő szén-dioxidból és vízből. Növényekben és a legtöbb algában ez a kloroplasztban zajlik, és két fő folyamatra különül el. A fényfüggő szakaszban, ami fény jelenlétét igényli, a fotoszintetikus pigmentek (röviden a zöld pigment vagy klorofill megköti a fényből származó energiát és a víz bontására (fotolízis) használja fel:

H2O → 2H+ + 2e- + 1/2 O2

A folyamatban képződő elektronok egy elektronszállító rendszeren haladnak végig, és ezalatt elvesztik az energiájukat, ami az ADP ATP-vé alakítására fordítódik a fotofoszforiláció során. A fotolízisben képződött elektronok és protonok a NADP szint csökkentésére fordítódnak:

2H+ + 2e- + NADP+ → NADPH + H+

A fényfüggő reakciókban képződő ATP és NADPH energiát biztosít és csökkenti a töltést a fényfüggetlen szakasz (régebben sötét-szakasznak nevezték) lejátszódásához, ami a fényfüggő szakaszban kialakult ATP nélkül nem működhetne. Ezalatt a reakciók alatt a szén-dioxid karbohidráttá alakul a Calvin-ciklus nevű metabolikus körben. A fotoszintézis végülis a következő egyenlettel írható le:

CO2 + 2H2O → [CH2O] + H2O + O2

Mivel az élet minden egyéb formája közvetlen vagy közvetett módon a növényi tápláléktól függ, ezért a fotoszintézis a földi élet alapja. Továbbá a légköri oxigén is a fotoszintézis során keletkező oxigénből származik.

fototaxis (phototaxis)

Egy sejt (például egy ivarsejt) vagy egy egysejtű szervezet fényre adott válaszmozgása. Például bizonyos moszatok (mondjuk a Chlamydomonas) egy fényérzékeny szemfolttal képes felfogni a fényt és a jobban megvilágított helyek felé mozog, hogy fokozhassa a fotoszintézisét. Lásd taxis.

fototróf (phototroph)

Bármely olyan organizmus, amely a Napból származó fényenergiát használja a szerves vegyületeinek fotoszintézissel történő előállítására. A fototrófok egyben fotoautotrófok is; a legnagyobb részük fotolitotróf (vagyis minden felhasznált kiindulási vegyületük szervetlen), de a fotoszintetizáló baktériumok között azonban vannak fotoorganotrófok (vagy fotoheterotróf) is (amelyek esetében a kiindulási anyagok között szerves is előfordul; ezek szolgálnak hidrogéndonorként a fotoszintézis reduktív folyamataiban).

fototropizmus (heliotropizmus) (phototropism (heliotropism))

A növényi hajtások fény irányába történő növekedése. A földfeletti hajtások általában a fényforrás irányába, míg a gyökérhajtások a fényforrással ellenkező irányba növekszenek. A fototropikus válasz a fénynek kitett hajtásrész eltérő növekedési hormon (auxin) tartalmának tulajdonítható, ami szabályozott hajtás- vagy a gyökérnövekedést eredményez. Lásd tropizmus.

fovea (fovea centralis) (fovea (fovea centralis))

A szemgolyó recehártyájában egy sekély bemélyedés a szemlencsével éppen ellentétes helyen. A gerincesek között csak az emlősökben van jelen. A fovea területe tartalmazza a csapsejteket nagy sűrűségben, és a retina itt fölöttük csak vékony réteg. Ezért ez a retinaterület specializálódott az éles és intenzív képek, valamint a színek detekciójára. A kép tisztasága még tovább fokozható, ha a tárgyról érkező fénysugarak a két szem retinájának foveáira egyidőben fókuszálódnak. Lásd binokuláris látás.

fő szövetösszeférhetőségi komplexum (fő hisztokompatibilitási komplexum; rövidítés: MHC) (major histocompatibility complex (MHC))

Egy nagy géncsoport, amely kódolja az immunrendszer különféle összetevőit, köztük a szöveti összeférhetőség fehérjéit, a komplement rendszer komponenseit. Az emberben a fő hisztokompatibilitási génkomplexum a 6. kromoszómán helyezkedik el és magába foglalja a HLA rendszer génjeit. Más gerinces fajoknak is hasonlók az MHC régiói. Egyes MHC géneknek igen sok variáns alléljuk van; ez a fehérjék óriási sokféleségét hozhatja létre egy populációban, úgy, hogy minden egyes egyednek teljesen egyedi MHC fehérjehalmaza van.

föcstej (kolosztrum) (colostrum)

Az emlőmirigyekből a szülést közvetlenül megelőzően és utána elválasztott, ellenanyagokban és vitaminokban, valamint N-tartalmú tápanyagokban gazdag folyadék. A föcstej elválasztásának valódi tej elválasztására történő átváltása fokozatosan történik a szülést követő napok során.

Főemlősök (Primates) (Primates)

A majmokat, az emberféléket és az embert magába foglaló emlősrend. A főemlősök 130 millió évvel ezelőtt fán élő, rovarevő emlősökből alakultak ki. Hüvelykujjuk és nagy lábujjuk a legtöbb esetben opponálható (képes szembe fordulni a többi ujjal és megérinteni azokat), ami lehetővé teszi a jobbkezességet. Előre tekintő szemük térlátást (binokuláris látást) biztosít. Agyuk, különösen a nagyagy, nagy méretű és jól fejlett, ami magas intelligenciát és gyors reagálóképességet tesz lehetővé ezeknél az emlősöknél. Egyszerre általában egy utódot hoznak a világra, melyek hosszú ideig tartó növekedés és fejlődés után érik el a felnőttkort.

földben csírázó (hypogeal)

1. Olyan csírázást jellemzünk így, melynek során a sziklevelek (cotyledon) a talajszint alatt maradnak. A földben csírázás jó példája látható a tölgyfánál és a futóbabnál.

2. Olyan termőtest, amely a földben fejlődik ki, mint például a szarvasgomba és a földimogyoró.

föld felett csírázó (epigeal)

A mag kicsírázásának egyik módja, amelynek során a sziklevelek (cotyledon) kiemelkednek a talajból és valódi levelekként működnek. A föld feletti csírázás egyik példája a juhar és a napraforgó. Vö. földben csírázó.

földművelés (farming)

Lásd mezőgazdaság.

földrajzi izoláció (geographical isolation)

Ugyanazon faj vagy tenyészcsoport két populációjának (genetikai értelmű) elválasztódása (a génkicserélődés lehetőségének megszűnte) egy fizikai gát (mint például egy hegység vagy egy víztest) által. A földrajzi izoláció végül is oda vezet, hogy a két populáció egymástól elkülönülő fajjá fejlődhet adaptív radiációval. Lásd még allopatrikus, izolációs mechanizmus.

földtörténeti időskála (geological time scale)

Az az időskála, amely lefedi a Föld történetét a mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtti eredetétől a jelenkorig. A kronológiát időintervallumok hierarchiájába osztották: eon, korszak, időszak, kor és kron (lásd 2. függelék).

földtörténeti ókor (paleozoikum) (Palaeozoic)

A prekambriumot követő fanerozoikum első időszaka. Az alsó paleozoikum (ópaleozoikum) a kambriuból, az ordovíciumbó és a szilurból áll, a felső paleozoikum (új paleozoikum) a devonra, a karbonra és a perm időszakra tagolódik. A paleozoikum körülbelül 590 millió évvel ezelőtt, a prekambriumot követően kezdődött, és 248 millió évvel ezelőttig, a mezozoikumi idő kezdetéig tartott.

földtörténeti őskor (prekambrium) (Precambrian)

A Föld körülbelül 5 milliárd évvel ezelőtti keletkezése és a körülbelül 570 millió évvel ezelőtt kezdődő kambrium között eltelt földtörténeti szakasz. A „prekambriumi” jelző ma már nem használatos valamely konkrét geológiai időintervallum jelölésére, hanem csak általános értelemben használjuk. A földtörténeti őskort ma három eonra osztják: a hadaikumra, archaikumra és a proterozoikumra. Ez utóbbi a jelenleg is tartó eonig, a fanerozóikumig tartott. Ebből az időszakból csak kevés ősmaradvány maradt fenn, de a sztromatolit leletek arra utalnak, hogy gazdag kékbaktérium- és egyéb baktérium populációk léteztek. A prekambriumi kőzetek későbbi metamorfózisa azonban megnehezíti az események és a kőzetek időrendi összekapcsolását. A prekambriumi kőzetek legnagyobb kiterjedésű kibukkanása az őspajzsokon figyelhető meg, mint például a Kanadai- (Laurenciai-) pajzson, vagy a Balti-pajzson.

főverőér, függőér (aorta) (aorta)

A fejlettebb gerinceseknek a szív bal kamrájából eredő és a friss, oxigenizált vért szállító fő ütőere. Az aortából kilépő verőerek és ezek mind kisebb átmérőjű és továbbágazó mellékágai juttatják el a vért és az abban szállított oxigént és tápanyagokat a sejtekhez.

fragmoplaszt (phramoplast)

A rövid mikrotubulusok hordó alakú sora, melyek a sejtlemez kialakulását szervezik az osztódó növényi sejtekben. A fragmoplaszt a mitotikus orsóra merőlegesen helyezkedik el és a metafázis egyenlítői síkjában gyűjti össze a vezikulumokat, félúton a két leánysejtmag között. A vezikulumok összeolvadnak, és az alkotórészeiből alakulnak ki az új plazmamembránok és az utódsejtek sejtfalai. Vö. fikoplaszt.

frameshift (kereteltolás) (frameshift)

A DNS szekvencia bázisainak, mint bázishármasoknak leolvasásában történő megváltozás a „transzkripció során, melyet a DNS szekvenciájában egyetlen nukleotid kiesése (vagy hozzáadódása) okoz. A hiányzó (vagy a számfeletti) bázis hatására rendellenes triplet alakul ki, és az ezután következő minden egyes triplett csoport is megváltozik. A frameshift mutáció következtében ezért a keletkező messenger RNS-ben a megfelelő kodonok megváltoznak, és ennek következménye a rendellenes fehérje színtézise. Például, az uracil (U) kiesése a következő mRNS szekvencia második kodonjában:

AUU CAU CGG UAG ACC UGU AUG

a következő eltolódott szekvenciát eredményezi:

AUU CAC GGU AGA CCU GUA UG.

Frisch, Karl von (Frisch, Karl von)

(1886 – 1982) Osztrák zoológus, aki 1925-ben lett a müncheni Zoológiai Intézet igazgatója. Az 1920-as években felfedezte, hogy a halak között vannak színeket látók. Az 1920-as évek végén felfedezte, hogy a táplálékgyűjtő útról a kaptárba visszatért méh „tánccal” jelzi a fajtársainak a táplálékforrás helyét és távolságát (lásd méhek tánca). Az 1930-as években ezt a szimbolikus kommunikációt elemzte alaposan. Ezért a munkájáért 1973-ban élettani/orvosi Nobel-díjat kapott megosztva Konrad Lorenzcel és Niko Tinbergennel.

fruktóz-1,6-biszfoszfát (fructose 1,6-bisphosphate)

A glikolízis kezdeti fázisában képződött köztitermék, amely a fruktóz-6-foszfát ATP-vel való foszforilációjával jön létre. A képződése a glikolízis egyik kulcsfontosságú reakciója. A fruktóz-6-foszfát keletkezhet a fruktóz ATP-vel történő foszforilációjával vagy a glükóz-6-foszfát izomerizációjával. Az 1-es szénatomon levő foszfátcsoport lehasadásával visszalakulhat fruktóz-6-foszfáttá.

FSH (FSH)

Lásd tüszőserkentő hormon.

fukoxantin (fucoxanthin)

A klorofillal együtt a legfontosabb karotinoid festék a barnamoszatokban.

fumársav, fumarát (fumaric acid)

Kétbázisú, négy szénatomos szerves sav, HOOCHC:CHCOOH, a Szent-Györgyi-Krebs-ciklus köztiterméke. A borostyánkősav dehidrogenálásával képződik és vízaddícióval almasavvá alakul. Közreműködik a gerincesek karbamid-ciklusában is.

Fungi Imperfecti (Fungi Imperfecti)

Lásd Deuteromycota.

furanóz (furanose)

Olyan cukor, aminek molekulájában öttagú gyűrű található; ez négy szénatomot és egy oxigénatomot tartalmaz. Ilyen molekulájú cukor például a fruktóz.

Futómadár-szabásúak (Ratitae, Palaeognathae) (Ratitae (Palaeognathae))

A struccot, az emut és a kivit is magába foglaló röpképtelen madarak csoportja. Lábaik hosszúak, csontjaik nehezek. Szegycsontjuk lapos, tollaik pedig hullámosak. Ismereteink szerint különböző röpképes madárcsoportokból alakultak ki, és nem egy homológ csoport leszármazottai.

fúzió (fusion)

Sejtek, sejtmagok vagy citoplazma egyesítése. Lásd sejtfúzió, megtermékenyítés.

fügetermés (syconus)

Az összetett termések egyik típusa, mely egy üreges, húsos virágzati tengelyből jön létre, melyen belül fejlődnek az apró virágok. Az apró csonthéjas terméseket, a „magokat” a nőnemű virágzat hozza létre. Példa erre a füge.

független kombinálódás (independent assortment)

Egy gén alléljeinek szétválása az ivarsejtekben (gaméták), függetlenül attól, hogy a többi gén alléljei milyen módon szegregálódtak. Ezzel a folyamattal a gamétákban az allélek minden lehetséges kombinációjának egyforma gyakorisággal kellene megjelenni. A gyakorlatban ez nem következik be, mivel az azonos kromoszómán elhelyezkedő allélek hajlamosak együtt öröklődni. Amennyiben azonban az Aa és Bb allélpárok különböző kromoszómán találhatók meg, a kombinációk AB, Ab, aB és ab normális esetben egyenlő valószínűséggel fognak megjelenni az ivarsejtekben. Lásd meiozis, Mendel törvények.

Független kombinálódás törvénye (Law of Independent Assortment)

Lásd Mendel törvények, független kombinálódás.

fül (ear)

A gerincesek azon érzékszerve, mely a hangérzékelésre és az egyensúly fenntartására specializálódott. Felosztható külső fülre és középfülre, melyek összegyűjtik és továbbítják a hanghullámokat, illetve belső fülre, ami az egyensúlyozó- és (a halakat kivéve) a hallószervet foglalja magába (lásd az illusztrációt). A fül kifejezést gyakran használják az emlősök külső fülkagylójára.

Fülbemászók (Dermaptera) (Dermaptera)

A rovarok egy rendje. Testük hosszúkás és hengeres rágó szájszerveik vannak. Potrohuk végén erőpteljes és hajlott fartoldalékuk (cercus) van. Ezzel fogja el áldozatait és nyújtja előre a szájszervekhez. Bizonyos fajokban egy pár szárny fejlődik, amit nyugalmi állapotban a potroh fölé és a szárnyfedő alá hajtanak. Mások szárnyatlanok. A fülbemászók éjjeliek és mindenevők.

fülzsír (cerumen) (cerumen)

A külső hallójárat faggyúmirigyei által termelt zsíros váladék, amely puhán és rugalmasan tartja a hallójáratfalát, egyúttal védelmet nyújt a bakteriális fertőződésekkel szemben.

fürt (fürtvirágzat) (racemus) (raceme)

A fürtös virágzat egyik típusa, melyben a virágzat főtengelye megnyúlt és rajta kocsányos virágok sorakoznak. Jó példa erre a csillagfürt. Lásd még bugavirágzat.

fürtös virágzat (határozatlan növekedésű virágzat) (racemose inflorescence (indefinite inflorescence))

A virágos hajtás (lásd virágzat) egyik típusa, melyen a virágzati tengely csúcsánál lévő növekedési terület a növekedés során továbbra is új virágrügyeket hoz létre. Ennek következtében a fiatalabb virágok a tengely tetején, az idősebbek alul helyezkednek el. A kiszélesedett virágzatban a fiatalabb virágok középen, az idősebbek kívül találhatóak. A fürtös virágzatok közé tartozik a fejecske, a barka, a sátor, a fürt, a torzsa, a füzér és az ernyő (lásd ábra). Vö. bogas virágzat.

fűtősejt (heater cell)

Bizonyos halakban (például a kardhalakkal rokon nagy pelágikus halakban és a marlinban) található sajátos izomsejt-típus, amely extrahő termelésére specializálódott. Az ilyen izomsejtekben alig vagy egyáltalán nincsenek összhúzékony miofibrillumok, de a szarkoplazmatikus retikulumaikat megtartották. Amikor a sejtek idegi ingerhatás éri, a kalciumionok felszabadulnak a szarkoplazmatikus retikulumból a citoszólba, és ez a mitokondriumok erőteljes energiaforgalmát váltja ki: a Ca2+ ionok hatására a légzési elektrontranszportlánc működése és az ATP-szintézis szétkapcsolódik, a protongrádiens energiája sokkal nagyobb mértékben hőenergiává disszipálódik (lásd még kemiozmotikus elmélet). A hő formájában felszabadult energia elérheti a 250 W/kg értéket is.

füves puszta (grassland)

Az egyik fő szárazföldi biom, amelyben az uralkodó növények a különféle fűfajok; a csapadék mennyisége nem elégséges ahhoz, hogy fák növekedését nagy mértékben támogassa, amelyeket a legelő állatok amúgy is elnyomnak. A trópusi füves puszta a szavanna; ez borítja Afrika területének nagy részét a Szaharától délre, elszórtan vannak rajta fák, főleg akáciák és majomkenyérfák (baobabok), legelő állatok nagy csordáinak és a ragadozóiknak életfeltételeit biztosítja. A mérsékelt övi füves puszta Ázsiában a sztyepp, Észak-Amerikában a préri, Dél-Amerikában a pampa. Ezeken fák alig találhatók, nagy részüket mezőgazdaságban hasznosítják.

füzérvirágzat, kalász (spike)

A fürtvirágzat egy válfaja, amelyben a nyeletlen virágok egy osztatlan virágtengelyen sorakoznak, mint például a kosborok vagy a banán esetében. A pelyvások rendjébe (Poales; fű- és sásfélék) tartozó pázsitfűfélék Gramineae virágai kalászkákba (lásd az ábrán) csoportosulnak, amelyek kalászba rendeződhetnek (például a búza esetén).

fűzöld baktériumok (grass-green bacteria)

Lásd chloroxybacteria.