Ugrás a tartalomhoz

Kémiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

O

O

ohm

Jele: Ω. Az elektromos ellenállás származtatott SI egysége, amely egy vezető két pontja közti ellenállás, amikor a pontok közt alkalmazott, egy volt állandó potenciálkülönbség egy amper áramot hoz létre a vezetőben. A korábbi nemzetközi ohmot (néha ’higany ohmnak’ nevezték) higanyoszlop ellenállásában kifejezve definiálták. Az egységet Georg Ohm (1787-1854) után nevezték el.

ojtott kopolimer

Lásd polimerek.

okker

A vas(III)-oxid, (Fe2O3) sárga, vagy vörös ásványi formája; pigmentként alkalmazzák.

okklúzió

1. Kristályosodás során kis folyadék zárványok ’csapdába ejtése’ a kristályba. 2. Egy szilárd anyag gázabszorpciója oly módon, hogy a gáz atomjai vagy molekulái interszticiális helyzetet foglalnak el a rácsban. Pl.: a palládium okkludálja a hidrogént.

oktadekanoát

Lásd sztearát.

oktadekánsav

Lásd sztearinsav

oktadekénsav

Egyenes láncú, telítetlen zsírsav, amelynek képlete: C17H33COOH. Cisz-oktadek-9-én-sav (lásd olajsav), képlete CH3(CH2)7CH:CH(CH2)7COOH. Ennek a savnak a gilceridjei számos természetes zsírban és olajban megtalálhatók.

oktaéderes

Lásd komplex.

oktahidrát

A vegyület egy móljára nyolc molekula víz jut a kristályban.

oktán

Egyenes láncú, folyékony alkán: C8H18; relatív sűrűsége: 0,7; op.: −56,79 oC; fp.: 125,66 oC. Előfordul a kőolajban. A vegyület izomer a 2,2,4-trimetil-pentánnal: (CH3)3CCH2CH(CH3)2, izooktánnal. Lásd oktánszám.

oktánsav (kaprilsav)

Színtelen, folyékony egyenes láncú telített karbonsav: CH3(CH2)6COOH; op.: 239,3 oC.

oktánszám

Egy szikragyújtásos motorban elégetett üzemanyag kompressziótűrésének számszerű mértéke. Egyenlő az izooktán térfogat százalékos mennyiségével az izooktánnak (C8H18; 2,2,4-trimetil-pentán) és normál heptánnak (C7H16) egy olyan keverékében, amelynek a kopogási tulajdonsága megegyezik a vizsgált üzemanyagéval egy standard tervezésű, egyhengeres, négyütemű motorban vizsgálva.

oktáv

Lásd az oktáv törvényénél.

oktáv törvény (Newlands-törvénye)

John Newlands (1837-1898) javaslata az elemek osztályozására 1863-ban. 56 elemet rendezett el növekvő atomtömegük alapján nyolcas csoportokba. Rámutatott arra, hogy minden elem hasonlít a tőle nyolcadik helyen lévő elemre. Analógiát vont a zenei skála hangjegyeivel. A Newlans-oktávok a hasonló elemek csoportjai voltak a következőképpen: oxigén és kén, nitrogén és foszfor; fluór, klór, bróm és jód. Bizonyos esetekben ugyanarra a helyre két elemet kellett tenni. A javaslatot annak idején elutasították. Lásd periódusos rendszer.

oktett

Nyolc elektronból álló, stabil csoport egy atom külső elektronhéján (például a nemesgázok atomjainál).

oktupol

Nyolc pont töltés halmaza, amelynek nettó töltése nulla, és nincs se dipólus momentuma, se kvadropol momentuma. Pl.: az oktupolra a metán molekula (CH4). Az oktupol kölcsönhatások gyengébbek, mint a kvadropol kölcsönhatások és sokkal gyengébbek, mint a dipólus kölcsönhatások.

olaj

Viszkózus folyadékok bármelyike, amelyek vízzel általában nem elegyednek. A természetes növényi és állati olajok, vagy terpének és egyszerű észterek illékony elegyei (esszenciális olajok vagy zsírsavak), gliceridjei. Az ásványi olajok szénhidrogének keverékei (pl. kőolaj).

olajhomok (kátrányhomok, bitumenes homok

Szénhidrogénekkel átitatott homokkő, vagy porózus karbonátos kőzet. A legnagyobb olajhomok lelőhely Kanadában van, Albertában (az Athabasca kátrányos homok); és vannak lerakódások Venezuelában az Orinoco medencében, Oroszországban, az USA-ban, Madagaszkárban, Albániában, Trinidadban és Romániában is.

olajos/olajat tartalmazó

Olajat, vagy lipideket előállító, vagy tartalmazó. A biotechnológia foglalkozik az általában 20-25 % olajat tartalmazó, olajos mikroorganizmusokkal a hagyományos olaj alternatív forrásaként, vagy újszerű olajok lehetséges forrásaként. Az olajos eukariota mikroorganizmusok által termelt olajok többsége hasonló a növényi olajokhoz. Foglalkoznak olajok és zsírok hulladék anyagokból való előállításának lehetőségével is, takarmány számára.

olajozás/kenés/zsírozás

Egy anyag használata arra, hogy megakadályozza két, egymáshoz képest mozgásban lévő szilárd felület érintkezését a súrlódás, kopás, túlmelegedés és a rozsdásodás csökkentésére. A kőolajból származó, vagy szintetikusan előállított folyékony szénhidrogének (olajok) a legszélesebb körben alkalmazott kenőanyagok. Viszonylag nem drágák, jó hűtők, a megfelelő viszkozitási tartományt adják, és hőállóak. Adalékanyagokként használnak polimer anyagokat a viszkozitás megtartására hőmérséklet-emelkedéskor, antioxidánsokat a lerakódások képződésének csökkentésére, és alkáliföldfém fenolátokat savak semlegesítésére és a kopás csökkentésére.

Magas hőmérsékleten gyakran szilárd anyagokat, pl. grafitot, molibdén-diszulfidot használnak kenőanyagként. Félig folyékony kenőanyagokat (zsírok) használnak nedvesség és szennyezés elleni szigetelésre és függőleges felszínekhez való tapadás biztosítására. Ezeket a folyékony kenőanyagokból gélképző anyagok, pl. fémszappanok hozzáadásával készítik.

olajpala

Finomszemcsés, karbonátos szediment kőzet, amelyből olaj nyerhető ki. A kőzet szervesanyagot – kerogént - tartalmaz, amely melegítéskor olaj képződésével bomlik. Olajpala lerakódások minden kontinensen találhatók, az ismert legnagyobb tartalékokkal Colorado, Utah, és Wyoming állam rendelkezik az USA-ban. Az olaj előállítása az olajpalából általában nem tekinthető gazdaságosnak, hacsak a kőolaj ára a palából való olajkinyerés ára fölé nem emelkedik. A hagyományos olajforrások csökkenésének veszélye azonban jelentős érdeklődést és eredményeket hozott az új kinyerési technikákra.

olajsav

Telítetlen zsírsav, egy kettős kötéssel: CH3(CH2)7CH:CH(CH2)7COOH; relatív sűrűsége: 0,9; op.: 13 oC. Az olajsav az egyike a legelterjedtebb zsírsavaknak az állati és növényi zsírokban. Előfordul a vajzsírban, zsírban, földimogyoró olajban, szójaolajban, stb. Szisztematikus kémiai neve: cisz-oktadek-9-én sav.

oldallánc

Lásd: lánc.

oldáshő

Az energia, ami felszabadul, vagy elnyelődik, amikor az adott anyag egy mólja nagy mennyiségű oldószerben teljesen feloldódik (szigorúan véve végtelen hígítású oldatnál).

oldat

Egy folyadék (az oldószer) homogén elegye egy gázzal, vagy szilárd anyaggal (oldott anyag). Az oldott anyag molekulái egy oldatban különállóak, és elkeverednek az oldószer molekuláival. Általában valamilyen kölcsönhatás fellép az oldószer és oldott molekulák között. Ha két folyadék keveredik molekuláris szinten, akkor azok elegyedők. Ebben az esetben a nagyobb mennyiségben jelenlévő az oldószer és a kisebb mennyiségű az oldott anyag. Lásd: a szilárd oldatnál is

oldhatóság

Az oldott anyag azon mennyisége, amely egy adott mennyiségű oldószerben feloldva telített oldatot hoz létre. Az oldhatóságot mérik kilogramm per köbméterben, mól per kilogramm oldószerben stb. Az anyagok oldhatósága egy adott oldószerben függ a hőmérséklettől. Általában egy szilárd anyag folyadékban történő oldásakor az oldhatóság nő a hőmérséklettel, gáz oldásakor, viszont csökken. Lásd: koncentrációnál is

oldhatósági szorzat

Jele Ks. Az ionok koncentrációjának szorzata egy telített oldatban. Pl. egy AxBy vegyületnél egyensúlykor az oldatban:

AxBy(s)↔xA+(aq)+zB-(Aq)

az egyensúlyi állandó:

Kc=[A+]x[B-]y/[AxBy]

Mivel a nem oldódott szilárd anyag koncentrációja 1-nek vehető, az oldhatósági szorzat a következő:

Ks=[A+]x[B-]y

A kifejezés csak a gyengén oldódó sókra érvényes. Amikor egy oldatban az ionok szorzata meghaladja az oldhatósági szorzatot, csapadék képződik.

oldószer

Egy folyadék, amely más anyagot, vagy anyagokat old, oldat keletkezése közben. A poláris oldószerek olyan vegyületek, melyek dipólus momentummal és következésképpen nagy dielektromos állandóval rendelkeznek (pl. a víz, vagy cseppfolyós ammónia). Ezek az oldószerek képesek ionos, vagy ionizálódó kovalens vegyületek oldására. A nem poláris oldószereknek, mint az etoxietén vagy a benzol, nincs permanens dipólus momentumuk. Ezek az ionos vegyületeket nem oldják, de a nem poláris, kovalens vegyületeket igen. Az oldószerek tovább csoportosíthatók a protonleadó vagy -felvevő képességük alapján. Az amfiprotonos oldószerek képesek önionizációra, így mind proton donorként, mindpedig proton akceptorként szerepelnek. Tipikus példa erre a víz:

2H2O↔H3O++OH-

Az aprotonos oldószerek nem adnak le és nem vesznek fel protont, erre példa a tetraklór-metán (széntetraklorid).

oldószerbenzin

Kőolajból nyert szénhidrogének folyékony elegye, amelyet festékek oldószereként használnak (’terpentinhelyettesítő’).

oldószeres extrakció

Egy keverék egyik alkotójának elválasztása egy olyan oldószerrel kioldva, amely csak azt az alkotót oldja, a többit nem. A folyamatot rendszerint folyadék fázisban alkalmazzák, ezért folyadék-folyadék extrakciónak is nevezik. A folyadék-folyadék extrakciónál a kívánt alkotót tartalmazó oldat ’nem-elegyedő’ kell, hogy legyen a keverék többi részével. A folyamatot széles körben alkalmazzák olaj kinyerésére olajtartalmú anyagokból.

oldott anyag

Olyan anyag, amely egy oldószerben oldatot képezve oldódik.

oleát

Az olajsav sója vagy észtere.

olefinek

Lásd alkének.

óleum

Lásd dikén(VI)sav.

oligopeptid

Lásd peptid.

oligoszacharid

Egy szénhidrát (cukor egy típusa), amelynek molekulái monoszacharidból (20 egységnyiig) felépülő láncból állnak. Az oligoszacharidok köztes termékeként keletkeznek a poliszacharidok, pl.: a cellulóz és a keményítő feltárásakor.

olivin

A szilikát ásványok fontos kőzetalkotó csoportja, ortorombos rendszerben kristályosodik. Általános képlete: (Mg,Fe)2SiO4, és egy teljes sorozatot alkot a tiszta magnézium-szilikáttól (foszterit, Mg2SiO4) a tiszta vas-szilikátig (fayalit, Fe2SiO4). Zöld, barnás-zöld vagy sárgás-zöld színű. Az olivin drágakő változata a peridot.

ólom

Jele Pb. Nehéz, fénytelen, szürke, lágy, alakítható, fémes elem, amely a periódusos rendszer 14. csoportjába (régebben (IVB) tartozott); rendszáma 82; relatív atomtömege 207,19; relatív sűrűsége 11,35; op. 327,5 oC; fp. 1740 oC. A fő érce a galenit (PbS), más kevésbé fontos ércei az anglezit (PbSO4), a cerruszit (PbCO3) és a lythargyrum (PbO). A fém kinyeréséhez először az ércet pörköléssel oxiddá alakítják, majd szénnel redukálják. Az ércekből rendszerint ezüstöt is kinyernek. Számos helyen alkalmazzák: építkezéseknél, ólom lemezekként akkumulátorokban, golyókban, sörétekben, olyan ötvözetek alkotójaként, mint a forrasztóanyagok, horgany ötvözet, csapágyfémek, betűfém, alacsony olvadáspontú ötvözetek. Kémiailag +2 és +4 oxidációs állapotú vegyületeket képez; az ólom(II) a stabilabb.

ólom(II)-acetát

Lásd ólom-etanoát.

ólom(II)-etanoát (ólom(II)-acetát

Fehér, kristályos, szilárd anyag, Pb(CH3COO)2. Oldható vízben és gyengén oldódik etanolban.

Létezik vízmentes formában (relatív sűrűsége 3,25; op. 280 oC), trihidrátként, Pb(CH3COO)2.3H2O (monoklin; relatív sűrűsége 2,55; 75 oC-on vizet veszít), és dekahidrátként, Pb(CH3COO)2.10H2O (rombos; relatív sűrűsége 1,69). A közönséges forma a trihidrát. Fontossága abból ered, hogy oldódik vízben, és oldatban különböző komplexet is képez. Valamikor ’ólomcukor’ néven volt ismert, az elnevezést az édes íze miatt kapta.

ólom(II)-karbonát

Fehér, szilárd anyag, PbCO3, vízben oldhatatlan, rombos, relatív sűrűsége 6,6. Ásványa a cerusszit, amely izomorf az aragonittal. A laboratóriumban előállítható hideg ammónium-karbonát oldatot hideg ólom(II)-só (acetát vagy nitrát) oldatához adagolva. 315 oC-on bomlik ólom(II)-oxiddá és szén-dioxiddá.

ólom(II)-karbonát-hidroxid (fehér ólom, bázisos ólom-karbonát)

Egy por, 2PbCO3.Pb(OH)2. Vízben oldhatatlan, vizes karbonát-oldatokban gyengén oldódik; relatív sűrűsége 6,14; 400 oC-on bomlik. A hidroxicerusszit ásványban fordul elő (különböző összetétellel). Régebben ólomból állították elő használt cserzőkéregből, vagy lótrágyából felszabaduló szén-dioxid felhasználásával. Ma (ammónium-nitrát, salétromsav, kénsav és ecetsav) oldatok keverékének ólom-anódos elektrolízisével állítják elő. A legnagyobb tisztaságú termék eléréséhez az ólomnak különlegesen tisztának kell lennie, kis mennyiségű szennyezés szürke vagy rózsaszín elszíneződést okoz. Széles körben alkalmazták festékekben, mind művészeti mind kereskedelmi célra. Hátránya, hogy szennyezett ipari környezetben, a légkör hidrogén-szulfidjával reagál, fekete ólom-szulfid keletkezésével. Az ólomvegyületek mérgező hatása is hozzájárult ahhoz, hogy az anyag felhasználásának jelentősége csökkent.

ólom(II)-ólom(IV)-oxid

Vörös por, Pb3O4; relatív sűrűsége 9,1; 500 oC-on ólom(II)-oxidra bomlik. Előállítják ólom(II)-oxidot hevítve 400 oC-ra; különös tulajdonsága hogy melegen fekete, hidegen narancsvörös. A vegyület nem sztöchiometrikus, általában a képletben leírtnál kevesebb oxigént tartalmaz. Nagymértékben kovalens; egy Pb(IV)O6 oktaéderes csoport van összekötve Pb(II)-atomokkal, mindegyik kapcsolódik három oxigénatommal. Üveg készítésénél használják; a festékiparban való alkalmazásával nagyrészt felhagytak az ólom toxicitása miatt. Az ólom(II)-ólom(IV)-oxidot közönségesen vörös ólomnak vagy vörös ólom-oxidnak nevezik.

ólom(II)-oxid (ólom-monoxid)

Szilárd, sárga vegyület, PbO; vízben oldhatatlan; op. 886 oC. Két kristályos formája létezik a lithargyum (tetraéderes; relatív sűrűsége 9,53) és az ólomglét (rombos; relatív sűrűsége 8,0). Előállítható a nitrát hevítésével. Az ólom olvadékának levegőn történő hevítésével gyártják. Amikor az alkalmazott hőmérséklet alacsonyabb, mint az oxid olvadáspontja termékként ólomglét, e fölött a hőmérséklet fölött lithargyum keletkezik. A hőmérséklet és a hűtés sebességének változtatása betöltetlen kristályhelyeket hoz létre és ezzel vörös, narancssárga és barna lithargyum állítható elő. Az oxid amfoter, savban oldva ólom(II)-sókat, lúgban oldva plumbátokat ad.

ólom(II)-szulfát

Fehér, kristályos, szilárd anyag, PbSO4, gyakorlatilag oldhatatlan vízben; oldható ammóniumsók oldatában; relatív sűrűsége 6,2; op. 1170 oC. Anglezit ásványként fordul elő. A laboratóriumban előállítható szulfátionokat tartalmazó oldatot adagolva ólom(II)-etanoát oldathoz. Bázisos ólom(II)-szulfát állítható elő ólom(II)-szulfátot és ólom(II)-hidroxidot rázva össze vízben. Inkább ezt az anyagot alkalmazták a festékekben az ólom-karbonát-hidroxid helyett, mivel ez nem színeződik el hidrogén-szulfid hatására. Az ólomvegyületek toxicitása miatt a vegyület használata visszaszorult.

ólom(II)-szulfid

Fekete, kristályos anyag, PbS, oldhatatlan vízben; relatív sűrűsége 7,5; op. 1114 oC. A természetben a fémes kinézetű galenitásványként fordul elő (az ólom fő ásványa). Laboratóriumban előállítható hidrogén-szulfidnak oldható ólom(II)-sókkal, történő reakciójával. Az ólom-szulfidot elektromos egyenirányítóként használták.

ólom(II)-vegyületek

Olyan vegyületek, amelyekben az ólom az alacsonyabb (+2) oxidációs állapotában van jelen. Pl.: ólom(II)-oxid: PbO.

ólom(IV)-etanoát (ólom-tetraacetát)

Színtelen, szilárd anyag, Pb(CH3COO)4, vízben bomlik, tiszta etánsavban oldódik; monoklin; relatív sűrűsége 2,228; op. 175 oC. Előállítható ólom(II)ólom(IV)-oxidot oldva meleg etánsavban. Az ólom-etanoát oldatban lényegében kovalens vegyületként viselkedik (nincs mérhető vezetőképessége), ellentétben az ólom(II)-sókkal, amelyek gyenge elektrolitok.

ólom(IV)-hidrid

Lásd plumbán.

ólom(IV)-oxid (ólom-dioxid)

Sötétbarna, vagy fekete, szilárd anyag, rutil ráccsal, PbO2; oldhatatlan vízben, gyengén oldódik koncentrált kénsavban és salétromsavban; relatív sűrűsége 9,375; 290 oC-on bomlik. Az ólom(IV)-oxid előállítható az ólom(II)-oxid oxidációjával, melegítve lúgos klorátokkal vagy nitrátokkal, vagy ólom(II)-sók oldatának anódos oxidációjával. Oxidálószer, könnyen átalakul Pb(II)-oxidációs állapotba, amit jelez, hogy melegítés hatására Pb3O4-é, és PbO-vá alakul.

Sósavval klórfejlődés közben reagál. Az ólom(IV)-oxidot használták a biztonsági gyufák gyártásánál, és egészen a 1970-es évek közepéig széles körben alkalmazták kén-dioxid adszorbensként a szennyezések monitorozásánál.

ólom(IV)-vegyületek

Olyan vegyületek, amelyekben az ólom a magasabb (+4) oxidációs állapotában fordul elő. Pl. ólom(IV)-oxid: PbO2.

ólomcukor

Lásd: ólom(II)-etanoát.

ólom-dioxid

Lásd ólom(IV)-oxid.

ólomglét

Lásd: ólom(II)-oxid.

ólomkamrás eljárás

A kénsavgyártás egy elavult módszere; a kén-dioxidot oxidálták a levegővel, kálium-nitrát katalizátor alkalmazásával, vízben. Az eljárást ólom tartályokban végezték (amely drága volt); és csak híg sav volt előállítható ilyen módon. 1876-ban a kontakteljárást vezették be helyette.

ólom-monoxid

Lásd ólom(II)-oxid.

ólom-savas akkumulátor

Egy akkumulátor, amely ólom elektródokat és híg kénsav elektrolitot használ. Az elektródokat rendszerint olyan ólomötvözetből öntik, amely a keménység és korrózióállóság növelésére 7-12 % antimont, és a kedvezőbb öntési tulajdonságok kialakítására kis mennyiségű ónt is tartalmaz. Az elektródokat ólom(II)-oxid péppel és finom eloszlású ólommal vonják be. Az elektrolitba helyezésük után egy ’formázó’ áramot bocsátanak a cellán keresztül, amely a negatív lemezen az PbO-t finomeloszlású ólomszivaccsá alakítja. A pozitív lemezen az ólom(II)-oxid ólom(IV)-oxiddá alakul. A kisülésnél a bruttó egyenlet:

PbO2+2H2SO4+Pb→2PbSO4+2H2O.

A töltés során a reakció ennek a fordítottja. Minden egyes cella kb. 2 volt e.m.e.-t ad; a gépjárműveknél általában hat cellából álló, 12-voltos akkumulátort használnak. Az ólom-savas akkumulátor 80-120 kJ-t termel kilogrammonként. Hasonlítsd össze a nikkel-vas akkumulátorral.

ólomsavas só

Ólom-oxidok (vagy hidroxidok) lúggal történő reakciójakor keletkező vegyület. Az ólom-oxidjai amfoterek (gyengén savasak) és plumbát ion képződése közben reagálnak. Az ólom(IV)-oxid reakciója lúg olvadékkal plumbát(IV)-iont ad:

PbO2+2OH-→PbO32-+H2O

Valójában különböző ionok vannak jelen, amelyekben az ólom hidroxil csoportokhoz kapcsolódik, főképp a hexahidroxo-plumbát(IV)-ion, Pb(OH)62-. Ez az a negatív ion, amely a kristályos, K2PbO3.3H2O típusú ’trihidrátokban’ is jelen van. Az ólom(II)-oxid lúgos oldatokban trihidroxo-plumbát(II)-iont ad:

PbO(s)+OH-(aq)+H2O(l)→Pb(OH)32-(aq)

A plumbát(IV)-ionokat régebben ortoplumbátoknak (PO44-) vagy metaplumbátoknak (PbO32-) nevezték. A plumbát(II)-vegyületeket plumbitnak hívták.

ólom-tetraacetát

Lásd ólom(IV)-etanoát.

oltott mész

Lásd: kalcium-hidroxid.

olvadáspont (op.)

Az a hőmérséklet, amelyen egy szilárd anyag cseppfolyóssá válik. Egy tiszta anyag standard nyomáson (rendszerint 1 atmoszférán) egyetlen reprodukálható olvadásponttal rendelkezik. Ha egy szilárd anyaghoz egyenletesen és fokozatosan hőt adagolnak, az ennek következtében létrejövő hőmérséklet emelkedés az olvadásponton megáll, amíg az olvadás folyamata be nem fejeződik.

olvasztás

A folyamat, melynek során szilárd anyag folyékonnyá válik.

ón

Jele: Sn. Ezüstös, alakítható fémes elem, a periódusos rendszer 14. csoportjába (korábban IVB) tartozik; rendszáma: 50, relatív atomtömege: 118,69 relatív sűrűsége: 7,28; op.: 231,88 oC; fp.: 2260 oC. Ón(IV)-oxidként fordul elő ércekben, pl. a kassziteritben, és onnan szénnel redukálva nyerik ki. A fém (melyet fehér ónnak neveznek) 18 oC fok alatt egy por alakú, nemfémes allotrópjává, a szürke ónná alakul. Ezt az átalakulást, mely 100 oC fölé melegítve visszafordítható, ónpestisnek nevezik. A természetes elem 21 izotóppal rendelkezik, (ez az elemek közt a legnagyobb szám) és öt radioaktív izotópja is ismert. Felhasználják acéllemezeken vékony védőréteg készítésére és számos ötvözet alkotójaként (pl.: foszforbronz, ágyúbronz, lágyforrasz). Kémiailag reakcióképes. Közvetlenül egyesül a klórral és oxigénnel és helyettesíti a hidrogént a híg savakban. Oldódik lúgokban is sztannátok képződésével. Két sorozat vegyülete létezik, a +2 és +4 oxidációs állapotban.

ón(II)-klorid

Fehér, szilárd anyag: ScCl2; oldható vízben és etanolban. Létezik egy vízmentes formája (rombos; relatív sűrűsége: 3,95; op.: 246 oC; fp.: 652 oC) és egy dihidrátja: SnCl2.2H2O (monoklin; relatív sűrűsége: 2,71; op.: 37,7 oC). A vegyület előállítása: a fém ónt sósavban oldva, mely oldatban részlegesen hidrolizál:

Sn2++H2O↔SnOH++H+

Sav feleslegnek kell jelen lennie, hogy a bázikus só kicsapódását megakadályozza. Klorid feleslegében piramisos [SnCl3]- keletkezik. A gázfázisban az SnCl2 molekula hajlított. Savas oldatokban redukálószer, levegőn lassan oxidálódik:

Sn2+→Sn4++2e

ón(II)-szulfid

Szürkésfekete, szabályos vagy monoklin szilárd anyag, SnS; gyakorlatilag nem oldódik vízben; relatív sűrűsége 5,22; op. 882 oC; fp. 1230 oC. Réteges szerkezete van, a fekete foszforéhoz hasonló. A képződési hője alacsony, előállítható az elemek együttes melegítésével. 265 oC felett lassan bomlik, (diszproporcionálódik) ón(IV)-szulfidra és fém ónra. Reagál sósavval ón(II)-kloridot és hidrogén-szulfidot adva.

ón(II)-vegyületek

Olyan vegyületek, amelyekben az ón az alacsonyabb (+2) oxidációs állapotában van, pl.: ón(II)-klorid.

ón(IV)-hidrid (sztannán)

Nagyon reakcióképes, illékony gáz: SnH4 (fp.: −53 oC), gyenge melegítésre bomlik (150 oC). Előállítják ón-kloridokat redukálva lítium-tetrahidro-aluminát(III)-tal. Felhasználják bizonyos szerves ón vegyületek szintéziséhez. Redukáló tulajdonságú.

ón(IV)-klorid

Színtelen, füstölgő folyadék: SnCl4, hideg vízben hidrolizál, meleg vízben bomlik, oldható éterben; relatív sűrűsége: 2,226; op.: −33 oC; fp.: 114 oC. Az ón(IV)-klorid egy kovalens vegyület, amely előállítható közvetlenül az elemeiből. Oldja a ként, foszfort, brómot, jódot, és kimutatták olyan species jelenlétét is, mint a SnCl2I2. Sósavban és klóros oldatban a koordináció kiterjedhet négyről hatra, SnCl62-képződésével.

ón(IV)-oxid (ón-dioxid)

Fehér, szilárd anyag: SnO2, oldhatatlan vízben; tetraéderes; relatív sűrűsége: 6,95; op.: 1127 oC; 1800 oC és 1900 oC között szublimál. Az ón(IV)-oxid trimorf: a közönséges formának, ami a természetben a kassziteritben fordul elő, rutil rácsa van, de ismert a hexagonális és rombos forma is. Létezik két, ún. hidrát formája, SnO2.2H2O, melyet α- és β-ónsavnak neveznek. Lényegében ón-hidroxidok. Az ón(IV)-oxid amfoter; oldódik lúgok olvadékában sztannátokat képezve; kén jelenlétében tiosztannátok keletkeznek.

ón(IV)-szulfid

Bronz, vagy aranysárga, kristályos vegyület: SnS2, oldhatatlan vízben és alkoholban; haxagonális; relatív sűrűsége: 4,5; 600 oC-on bomlik. Előállítják: hidrogén-szulfidot reagáltatva oldható ón(IV)-sóval; vagy tio-ónsavból: H2SnS3 melegítéssel. Az aranysárga formáját, amelyet fán aranyozott hatás kialakítására használnak, ón, kén és ammónium-klorid melegítésével állítják elő.

ón(IV)-vegyületek

Olyan vegyületek, amelyekben az ón a magasabb (+4) oxidációs állapotában található, pl: ón(IV)-klorid.

ónium-ion

Olyan ion, amely egy semleges molekulából keletkezik egy proton hozzáadásával például a hidroxónium-ion (H3O+) vagy az ammónium-ion (NH4+).

ónötvözet

Ólom és ón ötvözete. Rendszerint 63 % ónt tartalmaz. Amikor fémkupák és konzervdobozok készítésére használják, 35 %-nál kevesebb ólmot kell, hogy tartalmazzon, hogy az ólom az ónnal a szilárd oldatban maradjon az élelmiszerből vagy italból származó gyenge sav jelenlétében is. Néha, a megmunkálhatóság javítására rezet adagolnak hozzá. Ha kemény ötvözetre van szükség, antimont adagolnak.

ónpestis

Lásd ón.

Onsager-relációk

Egy olyan rendszerben, ami nincs egyensúlyban, különböző változások játszódnak le. Pl. energiaáramlás történhet a rendszer egyik részéről a másikra, amivel egyidejűleg tömegáramlás (diffúzió) is lejátszódhat. Az ilyen változások kapcsolódnak egymáshoz, azaz függenek egymástól. A következő típusú egyenletekkel írhatók le:

J 1=L11X1+L12X2

J 2=L21X1+L22X2

Itt J1 az energiaáramlás, J2 a tömegáramlás. X1 az ’erő’, ami létrehozza az energiáramlást és X2 a tömegáramlás. L11 a hővezető képesség koefficiense, L22 a diffúziós koefficiens. A L12 és L21 koefficiensek az áramlások egymással történő kapcsolódását jelentik. Az ilyen típusú egyenleteket fenomenológiai relációknak nevezik, és általánosíthatók bármely áramlásra. Az Onsager elméletben a kapcsolódó koefficiensek egyenlők, azaz L12=L21 stb. Ez reciprok viszonylatokként ismert. Amiből következik:

(∂J1/∂X2)x1=(∂J2/∂X1)x2

Az elméletet a svéd fizikus, Lars Onsager dolgozta ki, 1931-ben.

opál

A szilícium-oxid víztartalmú, amorf formája. Az opál számos változata ismert, néhány közülük drágakő. A közönséges opál rendszerint tejfehér, de szennyezések jelenléte sárgává, zölddé vagy vörössé színezheti. Az értékes opálok, amelyeket drágakőként használnak, az opálosság jelenségét, egy jellegzetes belső fényjátékot mutatnak, ami a fénysugaraknak a kövön belüli interfereciája miatt jön létre. A fekete opál esetén a színek egy fekete háttérben jelennek meg. Az opál drágakő fő forrása Ausztrália és Mexikó. A geyzerit egy olyan változat, ami meleg forrásokból vagy gejzírekből válik ki. Másik változta a diatomit, ami diatomák vázából épül fel.

operátor

Matematikai műveleti jel, ami egy speciális műveletet végez el egy függvényen, hogy azt egy másik függvénnyé alakítsa. Pl.: a négyzetgyök jele (√) és a differenciálás jele (d/dx) operátorok.

ópiát

A mák növényből, a Papaver somniferumból nyert, ópiumból származó drogok csoportjának egyike, ami elnyomja az agyfunkciót (narkotikus hatású). Ópiátokhoz tartoznak a morfin és annak szintetikus származékai, mint a heroin és a kodein. A gyógyászatban főként fájdalomcsillapításra használják; a morfium és a heroin használatát szigorúan ellenőrzik, ivel drogfüggőséget és toleranciát okozhatnak.

opioid

Anyagok olyan csoportja, ami a morfinhoz hasonló gyógyászati és pszichológiai hatást vált ki. A szerkezetük nem szükségszerűen hasonló a morfinhoz, bár az ópioidok alcsoportja, az ópiátok morfin származékok.

optikai élénkítő

Lásd élénkítő.

optikai aktivitás

Egy anyagnak az a képessége, hogy elfordítja a síkban polarizált fény síkját, amikor az áthalad a kristályon, folyadékon vagy oldaton. Akkor fordul elő, ha az anyag molekulái aszimmetrikusak, két, egymással tükörszimmetrikus, különböző szerkezeti formában léteznek. A két forma egymás optikai izomerje, vagy enantiomerek. Az ilyen formák létezését enantiomorfiának is nevezik (a tükörképek enantiomorfok). Az egyik forma forgatja a fényt az egyik irányba a másik ugyanolyan mértékben a másik irányba. A két lehetséges forma a jobbra forgató és a balra forgató a forgatás irányának megfelelően. Az izomereket jelölik a következőképpen: (+) a (jobbraforgató) (-) a (balraforgató) és (±) a (racém elegy). Manapság ezt a jelölést részesítik előnyben és használják egyre gyakrabban a korábbi d-, l-, és dl helyett. A két forma ekvimoláris elegye nem mutat optikai aktivitást. Racém elegynek, vagy recemátnak nevezik. Bizonyos molekuláknak létezik mezo formája is, amelyben a molekula egyik része a másik tükörképe. Az ilyen molekulák nem mutatnak optikai aktivitást.

Az optikai aktivitást mutató molekuláknak nincs szimmetria síkjuk. A legáltalánosabb eset egy olyan szerves vegyület, ahol a szén atom minden vegyértékével különböző csoporthoz kapcsolódik. Az ilyen atomot királis centrumnak nevezik. Optikai aktivitást mutató, aszimmetrikus molekulák előfordulnak a szervetlen vegyületek között is. Például az olyan oktaéderes komplex, amelyben a centrális ion hat különböző ligandummal koordinál, optikailag aktív. Számos, a természetben előforduló vegyület mutat optikai izomériát, és rendszerint csak az egyik izomer fordul elő a természetben. Például a glükóz jobbraforgató formában található. A másik izomer (-) vagy l-glükóz szintetizálható laboratóriumban, de élő szervezetek nem képesek szintetizálni. Lásd abszolút konfiguráció.

optikai izoméria

Lásd optikai aktivitás.

optikai mézer

Lásd lézer.

optikai pumpálás

Lásd lézer.

optikai rotáció

A síkban polarizált fény rotációja. Lásd optikai aktivitás.

optikai rotációs diszperzió (ORD)

Egy optikai aktivitást mutató vegyület által a síkban polarizált fény rotációjának mértéke, a hullámhossz függvényében. A rotáció - ábrázolva a hullámhossz függvényében - jellegzetes alakot vesz fel, csúcsokkal és mélyedésekkel.

optikai üveg

Üveg, amelyet lencsék, prizmák és más optikai elemek készítésére használnak. Homogén, és minden feszültségtől és buboréktól mentes kell, hogy legyen. Az optikai koronaüveg káliumot, vagy báriumot tartalmaz a közönséges koronaüveg nátriuma helyett, és a törésmutatója 1,51 az 1,54 helyett. A flintüveg ólom-oxidot tartalmaz, és a törésmutatója 1,58 és 1,72 között van. Magasabb törésmutató érhető el lantanoida-oxidok adagolásával; ezeket lantán koronának vagy flintnek nevezik.

optoakusztikai spektroszkópia

Spektroszkópiás módszer, amelyben az anyag abszorbeálja az elektromágneses sugárzást és hanghullámokat hoz létre. Ezt a technikát különösen gázokra alkalmazzák. Az optoakusztikai spektroszkópia alapelve az abszorbeált elektromágneses hullám mozgássá alakítása, ami hanghullámokat hoz létre. Lásd fotoakusztikus spektroszkópia.

óra-reakció

Lásd B–Z-reakció; oszcilláló reakció.

orbitál elektronpálya

Az elektron tartózkodási tartománya egy atomban vagy molekulában. Az eredeti Bohr-atomelmélet azt feltételezte, hogy az elektronok kör alakú pályán mozognak a mag körül. A kvantummechanika fejlődésével azonban kialakult az a nézet, miszerint nem lehetséges egy meghatározott útvonalat rendelni egy elektronhoz. A hullámmechanika szerint az elektron egy bizonyos valószínűséggel tartózkodik a tér egy adott helyén. Így a hidrogénatomban az elektron akárhol lehet a maghoz közel vagy távol a térben, de a maximális valószínűséggel egy egyenlő vastagságú, gömb alakú héjon található, amely a mag körül helyezkedik a Bohr-féle atom sugárral megegyező sugárral. Az elektron megtalálási valószínűsége egy adott helyen megkapható a Schrödinger-hullámegyenlet megoldásával; amelyben ψ a hullámfüggvény, és a hely valószínűsége egységnyi térfogatra vonatkoztatva arányos ∣ψ∣2 -tel. Így azt az elképzelést, hogy az elektron egy rögzített pályán (orbitál) tartózkodik, felváltotta a tartózkodási valószinűség a mag körül az atompályákon (orbital) (l.: ábra). Az elektronpálya másképpen elektromos töltéseloszlásnak is tekinthető (időben átlagolva). Az elektronpályák leírásakor célszerű elhatárolni egy felületet, amelyen az elektron tartózkodási valószínűsége nagy.

A lehetséges atompályák megfelelnek az atom alhéjainak. Így minden héjon egy s-pálya van (a pálya kvantumszáma l=0). Ez gömbszimmetrikus. Három p-pálya van (megfelel l három értékének), és öt d-pálya. A pályák alakja függ l értékétől. Pl.: a p-pályáknak két ’fülük’ van, a letöbb d-pályának négy.

A molekulákban a vegyérték elektronok két mag hatása alatt mozognak (egy olyan kötés esetében, amely két atom között jön létre) és molekulapályák alakulnak ki az elektronok számára (l.: ábra). Ezeket az atompályák átlapolásának lehet tekinteni. Egy hidrogén molekulában a két atom s-pályái átlapolódnak és a két atom között molekulapályát hoznak létre. Ez példa a szigma kötésre. Kettős kötés esetében, mint az eténnél, az egyik kötés a tengely vonala körüli átlapolódással hoz létre egy szigma kötést. A másik a p-pályák oldalirányú átlapolódásával keletkezik (lásd az ábrát). A keletkező pályának két része van, a szigma kötés sikja alatt és felett – ez a pi-kötés. Delta-kötés is kialakulhat, két oldalirányú d-pálya átfedésével. Valójában két atompálya kombinációja két, különböző energiájú molekulapályát hoz létre. Az egyik, az alacsonyabb energiájú a kötő pálya (bonding orbital), amely összetartja az atomokat, a másik, a lazító pálya (anti bonding orbital), ami el akarja távolítani az atomokat egymástól. A vegyértékelektronok esetében csak az alacsonyabb energiájú, kötő pálya van feltöltve.

A molekulapályák képződésénél sokszor hasznos a hibrid atompályákban való gondolkodás. Pl. a szén a külső héján egy s és három p pályával rendelkezik. Metán (vagy más tetraéderes molekula) kialakításakor ezek egymással kapcsolódva négy, egyenlő sp3 hibridpályát alkotnak, amelyek a tetraéder négy csúcsa felé mutatnak, és átlapolódnak hidrogénatomokkal. Az eténben, két p-pálya egy s-pályával kapcsolódik és sp2 hibridet hoz létre; a hibridpályák itt egy síkban vannak és egy egyenlő szárú háromszög csúcsai felé mutatnak. Ezek alakítják ki a C-H és C-C szigma kötéseket. A maradék (mind a két szénatomon egy) p-pályákból jön létre a pi-kötés. Az etinben sp2 hibridizáció történik, amely két hibrid pályát eredményez mind a két atomon, a tengely mentén. A megmaradó két p-pálya a két atomon két pi-kötést alakít ki. A hibrid atompályák kialakulhatnak d-pályákból is. Pl. a négyzet alapú komplexeknek sp2d hibridjei vannak, az oktaéderes komplexeknek sp3d2.

orbitál pálya

Egy elektron útvonala, amint az atomban a mag körül kering. Lásd orbitál elektronpálya.

ORD

Lásd optikai rotációs diszperzió.

oregonator

A kémiai reakciómechanizmusok egy típusa, amely oszcilláló reakciót eredményez. Ilyen típusú a B-Z reakció mechanizmusa. A következő formájú reakciókból áll:

A+Y→X

X+Y→C

A+X→2X+Z

2X→D

Z→Y

A Lotka-Volterra mechanizmushoz és a brusselatorhoz hasonlóan autokatalízis történik. A mechanizmust az amerikai Oregonról nevezték el, ahol a mechanizmust felfedező kutatócsoport dolgozott.

Orgel-diagram

Diagram, amely megmutatja, hogy hogyan hasadnak fel egy átmeneti fém energiaszintjei a fém ligandum-térbe helyezésekor. Az energiát tüntetik fel a függőleges tengelyen, a vízszintes tengely a ligandum-tér erősségét mutatja a nulla ligandumtérerővel, a vízszintes tengely középpontján. Könnyen látható az Orgel-diagramon, hogy mind az oktaéderes, mind pedig a tetraéderes térben a hasadás dn-re azonos a dn+5-tel és ellentétes d10-n -el. Az ilyen diagramokon az átmeneti fémek komplexeinek spektroszkópiai, optikai és mágneses tulajdonságai világosan érthetővé válnak. A diagramot Leslie Orgel dolgozta ki 1955-ben, róla nevezték el.

ornitin (Orn)

Egy aminósav: H2N(CH2)3CH(NH2)COOH; ami nem fehérjealkotó, de fontos az élő szervezetek számára, mivel a karbamid-ciklus és az arginin szintézis köztes terméke.

ornitin ciklus

Lásd karbamid ciklus.

orto-

1. Előtag annak jelzésére, hogy a benzol két szubsztituenssel rendelkezik az 1,2 helyzetben (azaz szomszédos szénatomokon). Rövidítésként o-t használnak, például o-diklórbenzol az 1,2-diklórbenzol. Hasonlítsd össze a meta-/pará-val. 2. Előtag egy sav legnagyobb mértékben hidratált formájának jelzésére. Például a foszfor(V)savat: H3PO4-t ortofoszforsavnak nevezték, megkülönböztetésül a metafoszforsavtól, mely HPO3 (azaz (HPO3)n). 3. Előtag kétatomos molekulák olyan formáira, melyben a magok paralel spinnel rendelkeznek. Pl. ortohidrogén. Lásd hidrogén.

ortobórsav

Lásd bórsav.

ortohélium

A hélium egy formája, amiről régen azt gondolták, hogy az elem két speciesének egyike. Mivel az atomos hélium spektruma szingulett állapotok közti átmenetekből (az alapállapotból való átmenetet is ideértve) és triplett állapotok közti átmenetekből áll, de nem tartalmaz átmeneteket a szingulett és triplett állapotok között, a korai spektroszkópiával foglalkozó kutatók úgy gondolták, hogy a héliumnak két speciese létezik. A másikat parahéliumnak nevezték.

ortohidrogén

Lásd hidrogén.

ortoklász

Lásd földpátok.

ortoplumbát

Lásd plumbát.

ortorombos

Lásd kristályrendszer.

ortoszilikát

Lásd szilikát.

ortosztannát

Lásd sztannát.

Ostwald higítási törvénye

Kifejezés egy gyenge elektrolit disszociációs fokára. Pl.: egy gyenge sav disszociációjakor vízben

HA↔H++A-

a disszociációs állandó Ka a következő:

Ka=α2n/(1-α)V

ahol α a disszociáció foka, n a kiindulási anyagmennyiség (a disszociáció előtt) és V a térfogat. Ha α sokkal kisebb 1-nél, akkor α2=KV/n; azaz a disszociáció foka arányos a hígítás négyzetgyökével. A törvényt először Wilhelm Ostwald állapította meg elektrolit oldatok elektromos vezetőképességének magyarázatára.

Ostwald, Fridrich Wilhelm

(1853-1932) Német fiziko-kémikus.1887-től Lipcsében dolgozott számos kutatási témán. Foglalkozott például a hidrolízis, a viszkozitás, az ionizáció és a katalízis problematikájával. Rendkívül nagy hatással volt a fiziko-kémiának, mint tárgynak a fejlődésére. 1909-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki.

Ostwald-érlelés

Folyamat a kristályosításban (kristálynövesztésben), amelynek során nagy és kis kristályok keverékénél mind a nagy mind a kis kristályokat érintkezésbe hozzák az oldószerrel. A nagy kristályok növekedni fognak, a kis kristályok eltűnnek. Ez a kis kristályok nagyobb energiája miatt történik. Amikor feloldódnak, a nagyobb energia miatt nagyobb hő szabadul fel, lehetővé téve a nagy kristályokon az újrakristályosodást. A folyamatot használják a fotográfiánál, ahol speciális tulajdonsággal rendelkező kristályokra van szükség.

oszcilláló reakció (óra reakció)

Kémiai reakció egyik típusa, amelyben a termékek és a reagáló anyagok koncentrációja a reakcióközegben helyben és időben periódikusan változik. Egy komponens koncentrációja tehát nőhet az idővel egy maximumig, majd csökkenhet egy minimumig, majd ismét nőhet és csökkenhet, és így tovább, folytatva az oszcillációt az időben. Ismertek olyan rendszerek is, amelyekben spirálok vagy más típusú alakzatok terjednek a reakcióközegen keresztül, periódikus térbeli változásokat mutatva. Az oszcilláló reakcióknak számos közös vonásuk van. Mind olyan feltételek között játszódnak le, melyek távol vannak a kémiai egyensúlytól, és mindben szerepel autokatalízis, azaz egy reakciólépés terméke ugyanannak a reakciólépésnek a katalizátoraként szerepel. Az autokatalízis az oszcilláció hajtóereje egy pozitív visszacsatolási folyamattal. Az oszcillációs kémiai reakciókra vonatkozik az ún. bistabilitás jelensége is, amelyben a reakció egy állandósult állapotban lehet (steady state), úgy hogy reagáló anyagokat visznek a reakciótérbe és termékek távoznak onnan. Ilyen feltételek között lehetséges, hogy a reakciótérben a koncentrációk nem változnak az időben, noha a rendszer nincs kémiai egyensúlyban. A bistabil rendszerek két, lehetséges állandósult állapottal rendelkeznek. Egy hozzáadott anyaggal való kölcsönhatás a reakciótérben kiváltja a rendszer oszcillálását az állapotok közt, mivel változnak a koncentrációk. Számos biokémiai folyamatról gondolják, hogy oszcilláló kémiai reakciók, pl. glikolízisnél, ahol az ATP egy enzim katalizálta reakció hatására keletkezik. Ismert, hogy a szívdobogás ritmusának szabályozói is oszcilláló reakciók. Legtöbbjük reakciómechanizmusa rendkívül bonyolult. Lásd Lotka–Volterra mechanizmus; brusselator; oregonator; kaotikus reakció.

oszlopkromatográfia

Lásd kromatográfia.

oxalát

Oxálsav sója, vagy észtere.

oxálecetsav

Vegyület: HO2CCH2COCO2H, amely központi szerepet játszik a Krebs-ciklusban. Az oxálacetát anion az acetil-koenzim-A-ból az acetilcsoporttal citrátot képezve reagál.

oxálsav (etándisav)

Kristályos, szilárd anyag: (COOH)2; alig oldódik vízben. Erős sav és nagyon mérgező. Előfordul bizonyos növényekben, sóskában és a rebarbara levéllemezében.

oxfuel

Folyékony üzemanyag, amihez alkoholt vagy étert adagoltak, hogy az üzemanyag égésekor plusz oxigénforrásként szerepeljen. Állítólag az ilyen adalékanyagok csökkentik a motor szén-monoxid emisszióját.

oxiacetilén pisztoly

Forrasztó- vagy vágópisztoly, amely oxigén és acetilén (etin) keverékét égeti egy speciálisan megtervezett sugárral. A láng hőmérséklete kb. 3300 oC, ez lehetővé teszi minden vasas fém forrasztását. Vágás esetén azt a pontot, ahol az acélt vágni kell, előmelegítik az oxiacetilén lánggal és egy erőteljes oxigénáramot irányítanak az acélra. Az oxigén reagál a forró acéllal vasoxid keletkezésével, a reakcióhő még több vasat olvaszt meg, amelyet a sugár ereje elvisz.

oxidáció

Lásd oxidáció-redukció.

oxidáció-redukció (redox)

Eredetileg az oxidációt egyszerűen úgy tekintették, mint az oxigénnel történő kémiai reakciót. Az ellentett folyamatot - az oxigén elvesztését - redukciónak nevezték. A hidrogénnel történő reakciót szintén redukciónak tekintették. Később, egy általánosabb elvet dolgoztak ki az oxidációra-redukcióra, amelyben az oxidáció elektronleadással, a redukció elektronfelvétellel járó reakció. Ez a szélesebb definíció magába foglalta az eredetit. Pl. a következő reakcióban

4Na(s)+O2(g)→2Na2O(s)

a nátrium atom elektront ad le és Na+ ionná válik, oxidálódik. Ezzel egyidejűleg az oxigénatomok elektront vesznek fel és redukálódnak. Az oxidáció-redukció e definíciója olyan reakciókra is alkalmazható, ahol oxigén nem vesz részt a reakcióban. Pl.:

2Na(s)+Cl2(s)→2NaCl(s)

a nátrium oxidálódik és a klór redukálódik. Oxidáció és redukció történik az elemekben az elektródoknál is.

Az oxidációnak-redukciónak ez a definíciója csak olyan reakciókra érvényes, amelyekben elektronátadás történik, azaz ionos reakciókban. Kiterjeszthető azonban a kovalens vegyületek közötti reakciókra is, az oxidációs szám (állapot) alkalmazásával. Ez annak a kifejezésére szolgál, hogy milyen mértékben kontrollálja egy atom az elektront/elektronokat a vegyületben, az elemi állapotához képest. Az oxidációs szám két részből áll:

(1) előjelből, amely jelzi, hogy az elektron-kontroll nő (negatív) vagy csökken (pozitív);

(2) és az értékéből, amely számszerűen fejezi ki az elektronokat, amelyek fölötti rendelkezése megváltozott.

Az elektronok kontrollja lehet teljes (ionos vegyületeknél), vagy részleges elektronátadás (kovalens vegyületeknél). Pl.: SO2-ben a kén oxidációs száma +4, mivel a kén 4 plusz elektron felett rendelkezik az elemi kénhez képest. Az oxigén oxidációs száma -2, mivel minden oxigén részlegesen elveszítette a kontrollt két elektron fölött a gázhalmazállapotú oxigénben lévő oxigénatomokhoz képest. Az oxidáció az oxidációszám növekedésével, a redukció a csökkenésével jár. Így

2H2+O2→2H2O

reakcióban a hidrogén (a vízben) +1 és az oxigén -2 oxidációs állapotú. A hidrogén oxidálódott, az oxigén redukálódott.

Az oxidációs számot használják a szervetlen vegyületek elnevezésében is. A H2SO4 kén(VI)sav, amelyben a kén oxidációs száma +6. Azok a vegyületek, amelyek könnyen redukálhatók oxidálószerek, azok amelyek könnyen oxidálódnak redukálószerek.

oxidációs állapot

Lásd oxidáció-redukció.

oxidációs szám (oxidációs állapot)

Lásd oxidáció-redukció.

oxidáló

Lásd oxidálószer.

oxidáló sav

Sav, amely erős oxidálószerként és savként is hat. Legközönségesebb példa a salétromsav. Képes megtámadni olyan fémeket is, mint a réz (amely az elektrokémiai feszültségi sorban a hidrogén alatt van) úgy, hogy oxidálja a fémet:

2HNO3+Cu→CuO+H2O+2NO2

Ezt követi a reakció a sav és az oxid között:

2HNO3+CuO→Cu(NO3)2+H2O

oxidálószer (oxidáló)

Olyan anyag, amely más anyagokat oxidál. Ezt avval éri el, hogy önmaga redukálódik. Az oxidálószerek olyan atomokat tartalmaznak, amelyeknek magas az oxidációs számuk; azaz amelyek elektronhiányban szenvednek. Más anyagokat oxidálva elektronokhoz jutnak.

oxidatív dekarboxilezés

A Krebs-ciklusnak az a reakciója, amelyben két vízmolekulából származó oxigén oxidál két szénatomot két molekula szén-dioxiddá. A két szénatom a Krebs-ciklus során történő dekarboxilezési reakcióból származik, ahol a hat szénatomos citrát négy szénatomos oxál-acetáttá alakul.

oxidatív dezaminálás

Az aminósavak katabolizmusában egy olyan reakció, ami elősegíti a kiválasztásukat a testből. Pl. az oxidatív dezaminálásra a glutamát α-ketoglutaráttá való átalakítása, a reakciót a glutamát-dehidrogenáz enzim katalizálja.

oxidok

Elemekből és oxigénből létrehozott biner vegyületek. A nemfémek oxidjai kovalens vegyületek, amelyek egyszerű molekulákból (pl.: CO, CO2, SO2) vagy óriási molekuláris kristályokból (pl.: SiO2) állnak. Jellegzetesen savasak, vagy semlegesek. A fémek oxidja ionosak, O2- iont tartalmaznak. Általában bázisosak, vagy amfoterek. Más, különböző ionos oxidok is léteznek (lásd ozonidok, peroxidok, szuperoxidok).

oxigén

Jele: O. Színtelen, szagtalan gázhalmazállapotú elem, a periódusos rendszer 16. csoportjába tartozik (korábban VIB). Rendszáma: 8; relatív atomtömege: 15,9994; sűrűsége: 1,429 gdm-3; op.: −218,4 oC; fp.: −183 oC. A leggyakoribb elem a földkéregben (49,2 % súlyra) és jelen van az atomszférában (21 % térfogatra). Az atmoszférikus oxigén életbevágóan fontos minden aerob légzésű élő szervezet számára. Ipari célokra a cseppfolyós levegő desztillálásával nyerik. Felhasználják metallurgiai eljárásoknál magas-hőmérsékletű lángokhoz (pl. forrasztásnál) és lélegeztető készülékekhez. Közönséges formája a kétatomos (dioxigén O2), de létezik egy reakcióképes allotrópja is, az ózon (O3). Kémiailag az oxigén a legtöbb elemmel reagál, oxidot képezve. Az elemet Joseph Priestley fedezte fel, 1774-ben.

oxigén-konvertereljárás

Egy ’nagy sebességű’ módszer, nagy tisztaságú acél előállítására. A Linz-Donawitz (L-D) eljárásból alakult ki. Olvasztott nyersvasat és ócskavasat töltenek egy billenő (buktatható) kemencébe, ami a Bessemer-kemencéhez hasonló, csak nincs fúvóformája. Vízhűtéses lándzsákból, nagy nyomású oxigént fúvatva a fém felszínére, a töltetet acéllá alakítják. A keletkező hőfelesleg képes akár 30 %-nyi ócskavasat is beépíteni a töltetbe. A folyamat nagyrészt helyettesítette a Bessemer, és nyitott kemencés eljárásokat.

oxigénezők

Oxigén tartalmú szerves vegyületek, mint például az etanol és az aceton a motor üzemanyagokban.

oxihemoglobin

Lásd hemoglobin.

oximok

Olyan vegyületek, amelyek C:NOH csoportot tartalmaznak. Előállítják aldehideket vagy ketonokat reagáltatva hidroxilaminnal (H2NOH). (l.: ábra) Az etanal (CH3CHO) pl. CH3CH:NOH oximot képez.

oxo-

Előtag, amely jelzi az oxigén jelenlétét egy kémiai vegyületben.

3-oxobutánsav (acetecetsav)

Színtelen, szirupszerű folyadék: CH3COCH2COOH. Nem stabil vegyület, propanonná és szén-dioxiddá bomlik. A sav előállítható az észteréből, etil 3-oxo-butanoátból.

oxo-eljárás

Ipari folyamat aldehidek előállítására alkánok, szén-monoxid és hidrogén reakciójával (kobalt katalizátorral, nagy nyomáson és magas hőmérsékleten).

oxónium-ion

R3O+ típusú ion, amelyben az R hidrogént, vagy szervescsoportot jelent, különösen a hidrogén-ionnal képezett H3O+, amely savaknak vízben történő disszociációjakor keletkezik. Ezt hidroxónium- vagy hidrónium-ionnak is nevezik.

oxosav

Olyan sav, amelyben a savas hidrogén olyan hidroxilcsoport része, amely egy oxo-csoporthoz (=O) is kapcsolódó atomhoz kapcsolódik. Pl: a kénsav. Hasonlítsd össze a hidroxisavval!

ozmirídium

Kemény, fehér, a természetben előforduló ötvözet, amely főképp ozmiumból (17-48 %) és irídiumból (49 %) áll. Kis mennyiségben tartalmaz platinát, ródiumot és ruténiumot. Kis, erős használatnak kitett eszközök készítésére használják, pl. elektromos kontaktusoknál, vagy tollhegyek csúcsánál

ozmium

Jele: Os. Kemény, kékes-fehér, fémes átmeneti elem. Rendszáma: 76; relatív atomtömege: 190,2; relatív sűrűsége: 22,57; op.: 3145 oC; fp.: 5027 oC. Platinával együttesen fordul elő; bizonyos platinával, irídiummal való ötvözeteiben használják (lásd ozmirídium). Számos komplexet alkot különböző oxidációs állapotban. Smithson Tennant (1761-1815) fedezte fel, 1804-ben.

ozmium(IV)-oxid

Sárga, szilárd anyag: OsO4; ozmiumot levegőn hevítve állítják elő. Használják oxidálószerként a szerves kémiában, katalizátorként és rögzítőként az elektron-mikroszkópiában.

ozmométer

Lásd ozmózis.

ozmózis

Oldószer áramlása két, különböző koncentrációjú oldatot elválasztó, féligáteresztő hártyán keresztül. A féligáteresztő hártya olyan anyag, amelyen az oldószer molekulái képesek áthaladni, de az oldott anyagok többsége nem. Az ilyen membránnal elválasztott oldatoknál a termodinamika miatt, a koncentrációjuk kiegyenlítésére a víz (vagy más oldószer) a hígabb oldatból a töményebb felé vándorol. Az ozmózis megáll, amikor a két oldat koncentrációja egyenlővé válik, vagy megállítható nyomást alkalmazva a membrán nagyobb koncentrációjú oldalán lévő oldatra. A nyomás, ami ahhoz szükséges, hogy megállítsa az áramlást a tiszta oldószerből egy oldatba, jellemző az oldatra. Ozmózisnyomásnak nevezik (jele Π). Az ozmózisnyomás az oldatban lévő részecskék koncentrációjától függ, nem függ azok tulajdonságaitól (azaz kolligatív tulajdonság). Egy n mólos, V térfogatú oldatra, T termodinamikai hőmérsékleten az ozmózisnyomás ΠV=nRT, ahol R a gázállandó. Ozmózisnyomás méréseket használnak a vegyületek relatív molekulatömegének meghatározására, különösen makromolekuláknál. Az ozmózisnyomás mérésére alkalmas készüléket ozmométernek nevezik.

ozmózisnyomás

Lásd ozmózis.

ózon (trioxigén)

Színtelen gáz: O3, hideg vízben és lúgokban oldható; op.: −192,7 oC; fp.: −111,9 oC. A folyékony ózon sötétkék és diamágneses (a dioxigén, O2, paramágneses). Előállítása: az oxigént csendes elektromos kisülésen átvezetve. Rendszerint oxigénnel keverve használják. A sztratoszférában az oxigénből nagyenergiájú ultraibolya sugárzás hatására képződik, és az ultraibolya sugárzás szűrőjeként hat (lásd ózonréteg). Az ózon az egyike az üvegház gázoknak (lásd üvegházhatás). Erős oxidálószer; ozonidek létrehozására használják alkénekkel reagáltatva, majd ezt követően karbonil vegyületté hidrolizálva.

ozonidok

1. Vegyületek olyan csoportja, amely az ózonnak alkálifém-hidroxiddal való reakciója során keletkezik, formálisan O3- iont tartalmaz. 2. Nem stabil vegyület, amely akkor képződik, amikor az ózon az alkének C=C kettős kötésén addicionálódik. Lásd ozonolízis.

ozonizálás

Ózon képződése a föld atmoszférájában. A felső atmoszférában (sztratoszférában), kb. 20-50 km-re a föld felszíne felett, az oxigén molekulák a rövid hullámhosszú (kb. 240 nm alatti) ultraibolya sugárzás hatására alkotórészeikre disszociálnak. Ezek az atomok ózon képződésével egyesülnek az oxigén molekulákkal (lásd ózonréteg). Képződik ózon az alsó atmoszférában is, nitrogén-oxidokból és más szennyezőanyagokból, fotokémiai reakciókkal.

ózonlyuk

Lásd ózonréteg.

ozonolízis

Alkéneknek reakciója ózonnal, amelynek során ozonid keletkezik. Régen az alkén szerkezetének vizsgálatára használták, hidrolizálva az ozonidot aldehidre és ketonra. Pl.:

R2C:CHR’→R2CO+R’CHO,

amely azonosítható, és így az eredeti alkén szerkezete meghatározható.

ózonréteg (ozonoszféra)

A Föld légkörének egy rétege, amelyben az atmoszféra ózon tartalmának többsége koncentrálódik. 15-50 km-re található a föld felett és lényegében szinonímája a sztratoszférának. Ebben a rétegben az ózon molekulák a nap ultraibolya sugárzásának nagy részét abszorbeálják, amely felmelegíti a sztratoszférát, megelőzve evvel a függőleges keveredést. A sztratoszféra így egy stabil réteget képez. A nap ultraibolya sugárzásának nagy részét elnyelve az ózonréteg védi az élőlényeket a földön. Úgy gondolják, hogy annak a magyarázata, hogy az egyenlítőnél igen magas a bőrrák előfordulása, abban a tényben rejlik, hogy az egyenlítőnél a legvékonyabb az ózonréteg, ami miatt ott a legnagyobb az el nem nyelt ultraibolya sugárzásnak való kitettség. Az 1980-as években kimutatták, hogy az ózonréteg mindkét pólus felett csökken, ózonlyukat hozva létre. Úgy gondolják, hogy ezt komplex fotokémiai reakciók sora okozta, amelyben a repülőgépek által termelt nitrogén-oxidok, a még komolyabb problémát okozó klór–fluor-szénhidrogének (CFC) és a halonok vesznek részt. A CFC felkerül a sztratoszférába, ahol reagál az ultraibolya fénnyel, klór atomokat bocsát ki és ezek az atomok, mivel rendkívül reakcióképesek, katalizálják az ózon bomlását. A CFC használatát nagymértékben csökkentették, hogy visszafordítsák az emberiség által okozott károsító hatását az ózonrétegre.