Ugrás a tartalomhoz

Kémiai kislexikon

(2007)

Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

W

W

Wacker-eljárás

Etanal előállítási eljárás, amelyben az etént oxidálják levegővel. Levegő és etén keverékét egy palládium(II)-kloridot és réz(II)-kloridot tartalmazó oldaton vezetik keresztül. A Pd2+-ionok komplexet képeznek az eténnel, amelyben az ion a C=C kötés pi-elektronjaihoz kapcsolódik. Ez lecsökkenti az elektronsűrűséget a kötésben, amivel fogékonnyá teszi a vízmolekulák nukleofil támadására. A keletkezett komplex bomlik etanalra és palládium fémre. A Cu2+-ion oxidálja vissza a palládiumot Pd2+-á és redukálódik Cu+-ionná. A jelenlévő levegő oxidálja vissza a Cu+-iont Cu2+-ionná. A réz(II)- és a pallládium(II)-ionok hatékony katalizátorok ebben az eljárásban, ami ma az etanal fő forrása és további oxidációjával az etánsavé is. Alkalmazható más alkének esetében is. Alexander von Wacker (1846-1922) után nevezték el.

WAHUHA

Egy impulzus szekvencia a mágneses magrezonanciában (NMR), amelyet a vonalszélesség csökkentésére használnak. A WAHUHA szekvencia, (mely a nevét a feltalálóiról kapta: Waugh, Huber és Haberlen) egy átlagolási folyamatra hat, a mágneses vektor különböző irányba történő elforgatásával.

Walden-szabály

P. Walden (1863-1957) által javasolt, oldatokra vonatkozó empírikus szabály, amely kimondja, hogy a moláris vezetőképesség Λm és a viszkozitás, η szorzata azonos ion esetén különböző oldószerekben közelítően állandó. Bizonyos mértékig igazolja a Walden-szabályt a Λm és a diffúziós koefficiens, D közötti kapcsolat; mivel D fordítottan arányos a viszkozitással, Λm fordítottan arányos η vel, ami egyezésben van a Walden szabállyal. Különböző oldószerek viszont különbözőképpen hidratálják ugyanazt az iont, így mind a sugár, mind pedig a viszkozitás változik az oldószer változásával. Ez a tény korlátozza a szabály érvényességét.

warfarin

3-(alfa-acetonilbenzil)-4-hidroxikumarin; szintetikus koagulálást/véralvadást gátló szer, amelyet használnak gyógyászati céllal, a klinikai gyógyászatban és halálos mennyiségben is, rágcsálóirtószerként (lásd peszticid).

watt

Jele: W. A teljesítmény SI egysége; egy joule per szekundum. Elektromos értelemben egyenlő az egy amper elektromos áram energiaátalakulás sebességével, amikor az egy vezetőn halad át, melynek a két vége között a potenciálkülönbség egy volt. Az egységet James Watt (1736-1819) után nevezték el.

weber

Jele: Wb. A mágneses fluxus SI egysége, egyenlő avval a fluxussal, ami egy egy-tekercsű körrel kapcsolva, abban egy volt e.m.e.-t hoz létre, amikor egy szekundum alatt egyenletes sebességgel nullára csökken. Wilhelm Weber (1804-1891) után nevezték el.

Weissenberg-technika

A röntgenkrisztallográfiában alkalmazott technika az átfedő visszaverődések problémájának megoldására elemi cellák dimenziójának és szimmetriájának meghatározásakor. Ebben a technikában egy ernyőt helyeznek a film elé, ami csak egy sor reflexió exponálását teszi lehetővé. A Weissenberg-technika torzított képeket készít, de ez korrigálható a kristály és a film mozgását párosítva. A precessziós kamera technikát alkalmazva torzításmentes képek készíthetők.

Weston-elem (kadmium-elem)

A primer galvánelemek egy típusa, amelyet Edward Weston (1850-1936) tervezett; standardként használják. 20 oC-on állandó 1,0186 volt e.m.e-t hoz létre. A cella általában egy H-alakú üvegedényből áll, amelynek az egyik oldalán a higany anód van egy kadmium-szulfát és higany(I)-szulfát pasztával fedve, a másik oldalon pedig kadmium-amalgám katód, kadmium-szulfáttal fedve. Az elektródokat összekötő elektrolit a H középső vonalában telített kadmium-szulfát. Bizonyos cellákban kénsavat is adagolnak a higany-szulfát hidrolízisének megakadályozására.

Wigner-Seitz cella

Egy poliéder egy kristályban, amelyet a rácshelyek közti kötések felező merőlegeseiből képzett síkok határolnak. A Wigner-Seitz cellát használta a magyar születésű amerikai fizikus, Eugene Wigner (1902-1995) és Frederick Seitz, 1933-ban, a fémek kohéziójának elemzésekor. Széles körben alkalmazzák a szilárd testek elméleténél.

Wigner-Witmer szabályok

A csoportelmélet alkalmazásával kapott eredmények halmaza, amely megállapítja, melyik molekuláris elektron állapot létezhet, kezdve az izolált atomok elektron állapotaival. A szabályokat kétatomos molekulára a magyar születésű amerikai fizikus Eugene Wigner (1902-1995) és E. E. Witmer állapította meg 1928-ban, majd továbbfejlesztették többatomos molekulákra. A Wigner-Witmer szabályokat korrelációs szabályoknak is nevezik, mivel magába foglalja az atomok elektromos állapota és a molekulák elektromos állapota közötti korrelációt. Hasznosak a molekulák elektromágneses spektrumának elemzésekor.

Williamson-szintézis

Éter előállításának két módszere közül valamelyik. Mind a kettőt Alexander Williamson (1824-1904) brit kémikus után nevezték el.

1. Alkoholokból, kénsavval történő vízelvonással:

2ROH→H2O+ROR

A módszert használják etoxietán (C2H5OC2H5) előállítására etanolból 140 oC-ra hevítve etanol fölöslegben (sav fölöslege 170 oC-on etént ad). A reakcióban minden lépés megfordítható; az étert desztillálják, hogy a reakciót teljessé tegyék. Ez a Williamson-folyamatos eljárás. Erre a szintézisre általában két lehetséges mechanizmus van. Az elsőben (főként a primer alkoholoknál) egy alkil-hidrogén-szulfát keletkezik:

ROH+H2SO4↔ROSO3H+H2O

ez reagál egy másik alkohol molekulával, oxónium-iont adva

ROH+ROSO3H→ROHR+

ami protonvesztéssel ROR-t ad.

A második mechanizmus (mely a tercier alkoholoknál gyakori), egy karbónium-ion képződése:

ROH+H+→H2O+R+

Ezt egy másik alkohol molekula magányos elektronpárja megtámadja

R++ROH→ROHR+

és a képződött oxónium-ion ismét egy protonvesztéssel adja a terméket. A módszer szimmetrikus éterek előállítására használható (ahol mind a két R csoport azonos). Kevert étereket csak akkor lehet előállítani, ha az egyik alkohol primer, a másik tercier (különben három lehetséges termék keveréke keletkezik).

2. Éter előállítása alkilhalogenid és alkoxid reakciójával. Az 1850-ben felfedezett reakció egy nukleofil szubsztitúció, amelyben a negatív alkoxid-ion helyettesíti a halid iont, például:

RI+-OR’→ROR’+I-

A reagenselegyet etanolban visszafolyóztatják. A módszer különösen jól alkalmazható kevert éterek előállítására, bár egy lehetséges mellékreakció bizonyos körülmények között az elimináció, ami egy alkoholt és alként ad.

Wiswesser line notation (WLN)

Kémiai vegyületek jelölésrendszere, amely a szokásos jelölés helyett alkalmazható; jelekből áll, sorba rendezve. A jelek az ábécé nagybetűi (A-Z), a számok (0-9), ahol 0 jelöli 0-t, és három más jel az és jel, (&), a kötőjel, (-), és a ferde leütés, (/), továbbá az üres hely. Az egy jelű atom jelölései változatlanul megmaradnak, pl. B és F. Az egynél több betűvel jelölt, gyakran használt elemeket és funkciós csoportokat szintén egy betűvel jelölik, például G jelenti a klórt, Q a hidroxilt, a Z az NH2-t. A számok jelzik a szénatomok számát, a nem elágazó, telített alkilláncot. Például CH3-t 1-el jelöli, CH3CH2-t 2-vel. Egy vegyület jelölésének megállapításához a részek karaktereit meghatározott sorrendben kell megadni. Pl. a C2H5OH jelölése: Q2. Az elágazó láncokra és összeolvadt gyűrűkre is vannak szabályok. A WLN egy rövid, egyértelmű jelölést ad, nagyon jól alkalmazható számítógéppel.

witherit

A bárium-karbonát, BaCO3 ásványi fomrája.

WLN

Lásd Wiswesser line notation (WLN).

wolfram

Jele: W. Fehér, vagy szürke, fémes átmeneti elem, rendszáma: 74; relatív atomtömege: 183,85; relatív sűrűsége: 19,3; op.: 3410 oC, fp.: 5660 oC. Számos ércben megtalálható, pl. a wolframitban: (Fe,Mn)WO4 és scheelitben: CaWO4. Az ércet koncentrált nátrium-hidroxiddal melegítve oldható wolframát képződik, ebből savadagolással kicsapatják a WO3 oxidot, majd hidrogénnel fémmé redukálják. Különböző ötvözetekben használják, különösen a gyorsacélnál (vágószerszámokhoz) és lámpa izzószálhoz. A wolfram a levegőn védő oxigénréteget képez, magas hőmérsékleten oxidálható. Nem oldódik híg savakban. Vegyületeiben +2 és +6 között változik az oxidációs száma. Először Juan d’Elhuyer és Fausto d’Elhuyer (1755-1833) izolálta, 1783-ban.

wolframit (vas-mangán-wolfram)

Kevert vas-mangán-wolframát (FeMn)WO4-ból álló ásvány, monoklin rendszerben kristályosodik; a wolfram fő ásványa. Általában feketés vagy barnás, táblaszerű, kristályos csoportokban fordul elő. Főként kvarc erekben található, gránit kőzetekben. A wolframit fő termelője Kína.

wolfram-karbid

Fekete por, WC, por alakú wolfrám fémet lámpakorommal 1600 oC-on hevítve állítják elő. Rendkívül kemény (9,5 a Mohs-féle skálán), csavarmenet-vágókban és vágóeszközökben használják. Létezik a diwolfram-karbid, W2C is.

Wood-fém

Alacsony olvadáspontú (71 oC) ötvözete a bizmutnak (50 %), ólomnak (25 %) ónnak (12,5 %) és kadmiumnak (12,5 %). Automata öntözőberendezésekben alkalmazzák kiolvasztható vezetékként. Olvadáspontja változtatható az összetétel változtatásával. William Wood (1671-1730) után nevezték el.

Woodward, Robert Burns

(1917-1979) Amerikai szerves kémikus, a Harvardon dolgozott. Fontos szerepet játszott a szerves szintézisek kidolgozásában, számos szerves vegyület szintézise fűződik a nevéhez, így a kinin, koleszterin, kortizon, lizergsav, sztrichnin, klorofill és B12 vitamin. 1965-ben, bizonyos típusú addíciós reakciókra megfogalmazta a Woodward–Hoffmann szabályokat. 1965-ben kitüntették a kémiai Nobel-díjjal.

Woodward-Hoffmann-szabályok

Bizonyos típusú, összehangolt, szerves reakcióknál a termékek képződését irányító szabályok. Az elméletet 1969-ben állította fel Woodward és Hoffmann (1937-). A reakció során, a reagáló anyagok pályáinak a folyamatosan a termékek pályáivá való átalakulására, és a folyamat során a pályaszimmetria megmaradására vonatkozik. Néha határpálya elméletnek nevezik.

Wöhler szintézis

Karbamid szintézis, amelyet Friedrich Wöhler végzett el 1828-ban. Felfedezte, hogy ammónium-izocianát (NH4NCO) oldat elpárolgásakor karbamid (CO(NH2)2) keletkezik. Abban az időben úgy hitték, hogy szerves anyagokat, így a karbamidot is, csak élő szervezetek képesek előállítani, egy szervetlen vegyületből történő előállítása jelentős felfedezés volt. Néha (hibásan) úgy idézik, mint a vitalizmus végét.

Wöhler, Friedrich

(1800-1882) Német fizikus és kémikus, Göttingenben volt professzor. Legismertebb felfedezését, a karbamid (egy szerves vegyület) szintézisét ammónium-cianátból (szervetlen sóból) 1828-ban tette. Ez döntötte meg végül azt az állítást, hogy szerves anyagokat csak élő szervezetek képesek előállítani. Wöhler izolálta az alumíniumot (1827), beríliumot (1828) és ittriumot (1828).

Wurtz-reakció

Alkánok előállítási reakciója, haloalkánokat nátriummal reagáltatva:

2RX+2Na→2NaX+RR

A haloalkánt száraz éterben nátriummal visszafolyóztatják. A módszert a francia Charles-Adolphe Wurtz (1817-1884) után nevezték el. Az analóg reakció az alkil halogenidek és az aril-halogenidek reakciója:

C6H5Cl+CH3Cl+2Na→2NaCl+C6H5CH3

amit Fitting reakciónak neveznek, Rudolph Fitting (1835-1910) német kémikus után.