Ugrás a tartalomhoz

A polimertechnika alapjai

Czvikovszky Tibor, Nagy Péter, Gaál János (2007)

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

16.6 A polimer újrafeldolgozás társadalmi-gazdaságossági összefüggései

16.6 A polimer újrafeldolgozás társadalmi-gazdaságossági összefüggései

A szintetikus polimerek újrahasznosítási technikái, eljárásai, berendezési – az ezredfordulón már rendelkezésre állnak. A legnagyobb polimerfelhasználók, – az autóipar, a háztartási cikk gyártók, a távközlési és információ-technikai eszközök gyártói – már az 1990-es évek óta bejelölik minden műanyagalkatrész hátoldalát, a fajta-tiszta begyűjtés és homogén újrafeldolgozás megkönnyítése érdekében. Európában és Észak-Amerikában sok helyütt a hulladékgyűjtés szelektív megoldásait szorgalmazzák a törvényhozás oldaláról: külön gyűjtik a háztartási hulladékból az üveget, a műanyagot, – hogy szennyezésüket elkerüljék. Néhány éve sok helyen bevezették a potenciálisan hulladék-képző csomagolóanyagokra a termékadót, amely némi pénzügyi alapot nyújt a szelektív begyűjtés és feldolgozás megkezdéséhez. Mindezek ellenére a hulladék polimerhányadának túlnyomó többségét kitevő „tömeg-műanyagok” (LDPE, HDPE, PS, PP, PVC) újrahasznosítása rendkívül lassan mozdul előre. A fő ok: az alacsony gazdaságosság.

Mindenekelőtt érdemes szemügyre venni a 16.14 ábrát, amely a közszükségleti műanyagok (LDPE, HDPE, PP, PVC, PS) árának alakulását mutatja Németországban 1989 és 1993 között. Bár az iraki „öbölháború” kőolaj-árfelhajtó hatása 1990 decemberétől határozottan megjelent a műanyagok árában is, a leszálló trend mégis hamar helyreállt. Hasonló effektus volt megfigyelhető az 1.3 ábrán az 1974-es olajválság után is a műanyaggyártásban: sokkoló visszaesés, majd további fejlődés.

A termelés növekedésével tehát a legfontosabb, legnagyobb volumenű polimer alapanyagok ára ~1 USD/kg alá került. Ezt a trendet láthattuk a 4.14 ábrán is és ilyen árakat láthatunk a 3.1 táblázaton. A polimer árának „érzékenységéről” a kőolaj árától információt ad a következő adatsor (1992. febr.-ra vonatkoztatva):

  • a kőolaj ára: 150 DM/to

  • a vegyipari benzin ára: 230 DM/to

  • az etilén monomer ára: 680 DM/to

  • a polietilén (HDPE) ára: 1200 DM/to

Nyugat-Európában és Észak-Amerikában – jórészt a társadalom igényes környezettudatára alapozottan – immáron többéves tapasztalat és elemezhető költségadatok halmaza áll rendelkezésre a hulladékok szelektív begyűjtéséről és újrafeldolgozásáról. Bár az adatok rendkívül sokfélék és eltérőek, a következő irányárak jó tájékozódási pontnak tekinthetők a polimer hulladék újrafeldolgozásának rész-költségeiről.

Nyugat-európai „közszükségleti” polimer árak 1989 és 1993 között

16.14 ábra:Nyugat-európai „közszükségleti” polimer árak 1989 és 1993 között (DM/kg) [16.4]

Logisztikai költségek (szállítás max. 100 km-ről) 120÷240 DM/to

Elválasztási költségek

  • mágneses szeparátor költsége 20 DM/to

  • ciklonos elválasztás 40 DM/to

  • optikai elválasztás 150 DM/to

  • durva szelektálás manuálisan 450 DM/to

  • részletes kézi válogatás 1700 DM/to

Újrafeldolgozási költségek

  • őrlés, aprítás 230 DM/to

  • mosás, szárítás 410 DM/to

  • extruzió 300 DM/to

Ezekből az adatokból is látszik, hogy kevéssé szennyezett anyagok durva szelektálása után is az újrahasznosítás költsége megközelíti vagy meghaladja az 1000 DM/to-t. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a szintetikus polimerfelhasználás több mint 75 %-át kitevő commodity plastics család (PE, PP, PS, PVC) újrahasznosítása szubvencionálás nélkül, piaci körülmények között gazdaságtalan. Gazdaságosan a jelenlegi árak mellett az értékesebb technikai polimerek, pl. PC, PA-6, PA-66 és társai hasznosíthatók újra. Már az ABS is a gazdaságosság határán van ebből a szempontból.

A polimer újrahasznosításának gazdaságosságán a jövőben két tényező javíthat. Az egyik a törvényhozási úton nyújtott segítség, szubvenció. Erre történt kísérlet a csomagolóanyagok „termékdíjának” bevezetésével. A másik tényező: a hulladék-eltávolítás (begyűjtés, megsemmisítés, deponálás) költsége. Közismert, hogy a szemét elhordásáért, deponálásáért vagy energetikai hasznosításáért is egyre többet kell fizetni – különösen a nagyvárosok körzetében. Ez azt jelenti, hogy a polimerhulladéknak valójában negatív ára van: fizetni kell érte, hogy elvigyék. Németországban a műanyaghulladék eltávolításának (szemét-begyűjtésének) ára már 1994-ben elérte a 3000 DM/to-t. Ez az árszint megnyitja a lehetőséget a közszükségleti polimerek újrahasznosítása előtt is. A polimertechnika ehhez érett technológiákat ajánl.