Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

3. fejezet - EPIKO-LÍRIKUS FORMÁK

3. fejezet - EPIKO-LÍRIKUS FORMÁK

A Néhai való jó Mátyás király kezdetű ének e csoportba való felvétele feltétlenül indokolandó. Már csak azért is, mivel nem lehetetlen, hogy a 15. században íródott; biztosan csak annyit tudhatunk, hogy 1490 (Mátyás halála) után keletkezett. Valószínűleg igaza van azonban Gerézdi Rabánnak, aki az 1510-es évekre datálja a verset. Kétségtelenül világi jellegű mű, ám nem kifejezetten vágáns típusú; Horváth János (s a Horváth véleményét osztó Gerézdi Rabán) szerint:”Akezdődő világi műköltészetnek a vallással való kapcsolatait s annak formahagyományából való táplálkozását a Néhai való jó Mátyás király kezdetű vers tünteti elő a legvilágosabban. A fennmaradt világiak közül ez a legszemélytelenebb, s viszont a legigazibbul „közlíra” jellegű. Műfajilag a Szent Lászlóról szóló szép éneknek a párja...” Mindez igaz, de igaz az is, hogy e vers az epiko-lírikus énekek jellegzetes példája, s e vonatkozásban előképe azon pajkos- és hegedűsénekeknek, amelyek legfőbb jellegzetessége, hogy a lírai mondandó kifejezetten epikus részletekből építkezik, s előkép abból a szempontból is, hogy lett légyen ismert vagy nem ismert a szerzőjük, e versek mindenképpen közköltészeti jellegűek. Szövegközlésünk Gerézdi betűhív átiratán alapul (Gerézdi Rabán, A magyar világi líra kezdetei, Bp., 1962, 193–194).

A hegedűsénekeket erkölcstelennek ítélt tartalmuk és nyelvezetük miatt katolikus és protestáns részről egyaránt (a virágénekekhez hasonlatosan) kárhoztatták és üldözték. Maga a műfajelnevezés a 19. század terméke. A hegedűsök vándor énekmondóként járták az országot, nemesi udvarházaknál, kocsmákban, vásárokon és lakodalmakban mulattatták a közönséget, többnyire saját szerzeményeikkel, amelyeket vonós vagy pengetős hangszerrel kísértek.

A Pajkos ének a Fanchali Jób-kódexben maradt fenn. Szövege nyilvánvalóan romlott, mintha több vers – valami nem éppen fennkölt tárgyú balladaszerűség, azután vénlánycsúfoló stb. – keveredett volna össze. A szöveg közismert lehetett, hiszen egy 17. századi nyomtatványban is megtalálható néhány versszaka – mint elítélendő példa. Ugyanakkor valószínű, hogy az ilyen típusú latorénekek nem vagy nagyon ritkán kerültek be az írásbeliségbe. A datálás (Klaniczay nyomán) Drágfiné emlegetésén alapul, akire az ének utalásai 1545–1550 között vonatkoztathatók. Szövegközlésünk Klaniczay Tibor kiadásán alapszik (Ján Misianik – Eckhardt Sándor – Klaniczay Tibor, Balassi Bálint szép magyar komédiája – A Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei, Bp., 1959, 199–200).

Moldovai Mihály 16. század végi deák vándorhegedűsnek két verset tulajdonít a szakirodalom. Az egyik az Állapatomat jelentem kezdetű hegedűsének, melynek akrosztichonja megőrizte a nevét, a másik a közöltük vers, mely ugyanabban a Marocsai János-kolligátumban maradt fenn, ugyanazon 16. század végi, 17. század eleji kézírással; feltehető, hogy szintén Moldovai szerzeménye. A két ének érzékletesen, vérbő humorrala számol be a versíró vándordiák-hegedűs létformájáról. Közlésünk alapja: RMKT XI. valamint Stoll Béla, Pajkos énekek, 1984.

A Szendrői hegedősének szerzőjét nem ismerjük. Keletkezése az 1540-es évekre tehető, Bebek Ferenc birtokára, a Borsod megyei Szendrő vára közelébe. A Batthyány család levéltárában maradt fenn egy külön papírlapon. Takáts Sándor talált rá először, s közölt belőle négy strófát 1917-ben. A teljes szöveget és a kézirat hasonmását Stoll Béla tette közzé. Közlésünk alapja: ItK, 1953, 231–233, fakszimilével, illetve: Stoll Béla, Pajkos énekek, 1984, 10–12.

Lehet, hogy Hegedős Márton éneke az iskolázottabb deák gúnyolódó vetekedése társaival, de az is lehet, hogy egy álnév mögé rejtőző protestáns versíró kritikus hangú hegedűsének-paródiája. Nem biztos, hogy az akrosztichonban rejlő név a szerző neve. Az életformát-foglalkozást jelző vezetéknév és a hegedűsök védőszentjének, Szent Mártonnak a nevéből elvont keresztnév, Márton: együtt mintha inkább gúnynév lenne. A vers 1580 előtt keletkezett, s széles körben elterjedt, jellemző, hogy Csáktornyai Mátyás 1592-es megjelenésű Gróbiánja ennek kezdősorát adja meg nótajelzésül. Valkai András Bánk bán-históriájával együtt jelent meg 1580-ban, Debrecenben. Közlésünk alapja: RMKT XI.

Tinódi Sebestyén (1510 és 1515 között–1556) az utókorra maradt több mint tizenháromezer sornyi huszonhat éneke között mindössze három olyan van, mely nem históriás ének. Közülük egy, a Hadnagyoknak tanúság (1550) oktató-intő ének, a másik kettő: A Sokféle részögösről (1548) és Az udvarbírákról és kulcsárokról (1553) a hegedűsénekekre emlékeztet, s feddő-mulattató céllal készült. A részegesek fajtáit és jellegzetes tulajdonságait előszámláló vers a Gesta Romanorum 159. novellája alapján keletkezett, a fukar és csaló udvarbírákat pellengérre állító ének nyilván személyes tapasztalatokon alapszik... Mindkét darab a Cronica 1554-es kolozsvári kiadásából ismert. Hasonmását Varjas Béla 1959-ben jelentette meg a Bibliotheca Hungarica Antiqua sorozatban. Közlésünk alapja: Tinódi Sebestyén, Krónika, s. a. rend. Sugár István, bev. Szakály Ferenc, Bp., 1984. Mindkét vers esetében figyelembe vettük Varjas Bélának a szövegre, illetve a versszakok sorrendjére vonatkozó javításait. (Balassi Bálint és a 16. század költői, Bp., 1979.)

Ismeretlen: Néhai való jó Mátyás király

(1510-es évek)


1   Néhai való jó Mátyás király!
     Sok országokat te birál,
     Nagy dicséretet akkoron vallál,
     Ellenségednek ellene állál.

2   Hatalmasságodat megjelentéd,
     Bécsnek hogy városát te megvennéd,
     Ékes sereged ott féleted,
     Királyszéked benne helheztetéd.

3   Németországot mikort kévánnád,
     Szent koronához választád,
     És nagy sok részre hasogatád,
     Magyari uraknak tisztül mind elosztád.

4   Akkoron te lél oly igen drága,
     Téged kévána cseh Prága
     Meghervadozott szép zeld ága,
     Nem kellemetes néki virága.

5   Terekektűl nyerél ajándokokat,
     Ne pusztítanád ű országokat,
     Ne kerengetnéd basájokat,
     Ne fenyegetnéd ű császárokat.

6   Igyekezél vala sok országokra
     És nagy hatalmas városokra,
     Az vizen álló Velencére,
     És benne való belcs olaszokra.

7   Magyarországnak fényes csillaga,
     És rettenetes bajnaka,
     Nyumuroltaknak kies hajlaka,
     Nagy ékességnek es te valál oka.

8   Nagy ékessége tisztességenknek,
     Nagy bátorsága félelmenknek,
     Oltalmazója magyar népeknek,
     Rettenetes lél az lengyeleknek.

9   Királok kezett lél te hatalmas
     És nagy igyeknek diadalmas,
     Néped kezett nagy bizodalmas,
     Légy Úristennél immár nyugodalmas!

Ismeretlen: Pajkos ének

(16. század közepe)


1   Dudó, fejír Dudó, majd megírik az zab,
     Ha az zab megírik, kétszer adok enned.

2   Óh, aj nékem, nevem: bujdosó katona,
     Mert hol kit találtam, bizonnyal megfogtam.

3   Noha tolvaj vótam, ugyan jámbor vótam,
     Kitől mit elvöttem, soha meg nem ádtam.

4   Kit regvel megvertem, estve eltemettem,
     Kit estve megvertem, az regvelt nem érte.

5   Estvíre ha juttam, csak szállást kerestem,
     Lovamnak abrakot pínz fejiben kírtem.

6   Maga erszínyemben csak egy pínzem sem volt,
     – Mégis gazda kírí tőlem abrak árát.

7   Gazdának megmondom, hogy egy pínzem sincsen,
     Mégis gazda kírí tőlem abrak árát.

8   Nem engedi vala gazda abrak árát,
     Őtet előfogám, s ugyan jól megverím.

9   Lovamra fordulík mind abrak árával,
     Sajószentpéterrí gyorsan ellíptetík.

10   Ott régi gazdámhoz hamar el-bészállék,
       Asztalához ülék, egy éneket kezdék.

11   Az szegín anyádot Sajószentpíterníl
       Úgy vetík az vízben, ugyan megloccsana.

12   Ugyan jól esmírem, hogy hamar meghalok,
       Mert valahul járok, mindenött tántorgok.

13   De hol elindula hét kalauz legín,
       Az előttek járó, az jó Méhes András.

14   Az másiknak neve: „Állj meg itt az utat!”
       Harmadiknak neve: „Szedd el, vedd el tőle!”

15   Negyediknek neve: „Takarítsd mind hozzád!”
       Ötödiknek neve: „Tedd le, mert nem tied!”

16   Hatodiknak neve: „Jertek tovább innyet!”
       Hetediknek neve: „Az húson fintorgó.”

17   Nem kell neki túró, csak kell neki fúró,
       Mert az örög-leány gúnárnyakat kíván.

18   „Adj el, apa, adj el kevíl katonának!
       Mert ha te el nem adsz, bizonnyal megbánod!

19   Felrúgom pártámot, az hadnaggyal hálok,
       Éjjel vele hálok, regvel hópínzt várok.”

20   Társaim jók vótak, fára felhágtattak,
       Alattam levágták, s csaknem nyakam szakadt.

21   Bánod, bíró, bánod, hogy lányoddal hálok,
       Regvel inkább bánod, ha fazekat török.

22   Teperedett gazda, nyomorodott gazda,
       Kikeletre kelvín téged es szolgáljon!

23   Én el-hazamégyek az én asszonyomhoz,
       Az én asszonyomhoz: Drágfi Gáspárnéhoz.

24   Ő engemet jártat kék karazsiában,
       Kék karazsiában, gallos gyócs gatyában.

25   Az legjobbik koncot tánérára tészi,
       „Vigyík az kocsisnak, nem ehetem az kövír húst.”

26   Az legjobbik pohárt, azt is megtőti,
       „Vigyík az kocsisnak, nem ihatom az édes bort!”

27   Ez éneket szerzík egy omlott pincében,
       Egy régi pincének szintén az lukában.

Tinódi Sebestyén: Sokféle részögösről

(1548)


1   Sok részögös, hallgassátok erkölcsötöket,
     Isten ellen részögségben ti vétketöket,
     Mert gyakorta felejtitök ti Istentöket.

2   Én beszédöm az Noéról kell elkezdenöm,
     Az jó bornak meglelését megbeszélenöm,
     Sok rendbéli részögségöt megjelöntenöm.

3   Bárkájából Noé atyánk mikort kiszálla,
     Mindenféle népét, barmát el-kibocsátá,
     Ez szép szárazföldön Isten elszaparítá.

4   Ez időben az szőlőhegy soholt nem vala,
     Paradicsomban Isten terömtötte vala,
     Paradicsomból az vízezön kihozta vala.

5   Sőt egy magas hegyben szőlő megmaradott volt,
     Az Noéhoz közel szőlő gyükerezött volt,
     Meleg nyárban szőlő fővel szépön termött volt.

6   Találá meg egy bakkecske, szép voltát látá,
     Gyömölcsét megharapálá és megvidula,
     Szép szakállát igen rázá, magát hagyigálá.

7   Igen hamar kihozatá, Noé hogy hallá,
     Kis kertében béhozatá, elplántáltatá,
     Oroszlánvért és majomvért hamar hozata,

8   És disznóvért és kecskevért ő kerestete,
     Szőlő tövét mindezökkel megőtözteté,
     Ő az vizét megszereté, soká terjeszté.

9   Nagy vígan vesszőjét Noé elültetteté,
     Kapásokkal mívelteté, hordót töltete,
     Egy kedvében az jó borban Noé köppente.

10   De lám, Noé az jó bortúl megrészögödék,
       Szertelenül ruhájával ő elaluvék,
       Az kisebbik fiátúl, Kámtúl, megmevetteték.

11   El-kiméne, atyját, Noét bé sem fedözé,
       Két bátyjának: Semnek, Jáfetnek azt megbeszélé,
       Egy palásttal az két bátyja hamar fedözé.

12   Az Noénak szemérmére ők sem nézének,
       Visszanézvén, tisztösségöt atyjoknak tevének,
       Némikor Noé felserkene, hogy kimenének.

13   Kárát vallá ennek az Kám ő magzatiban,
       Mert ezt Noé mind megérté, lőn nagy haragban,
       Megátkozá Kámnak fiát ő nagy búában.

14   Nám, az Kámnak öregb fia Kanaán vala,
       Sem-, Jáfetöt az vén Noé áldotta vala,
       Hogy őnékik az Kanaán éltig szolgálna.

15   Ifjak, erről tanulhattok, mint atyátokat
       Tisztöljétök, hallgassátok ti anyátokat,
       Hogy reátok ne vegyétök az ő átkokat.

16   Isten Noét vénségében kivötte vala,
       Ötven héján ezör esztendég éltette vala,
       Világszerte az ő magvát elsokasítá.

17   Részögösök, megértsétök ti rendötöket,
       Az bor miá különb-különb természettöket. 
       Oroszlánvérben kik részesök, mondják ezöket.

18   Bátor szívök, mint Sámsonnak, igen erősek,
       Bajviadalt vitézökkel semminek vélnek,
       Józanulván, ha rákelnek, bokrot keresnek.

19   Az majomnak természeti igen játékos,
       Mit mástúl lát, azt műveli, oly igen okos,
       Ő vérében aki részes, olyan játékos.

20   Tehetségöt részögségben sokat késértnek,
       De nagy sokak erejökben csak szégyönködnek,
       Kik amazt es elszalasztják, táncban elesnek.

21   Oly rút férög disznó-férög ő állatjában,
       Ő bársonyát nem kíméli, hever az sárban,
       Ő vérében azki részes, hever az sárban.

22   Részögösök, kecskevérben azkik részesök,
       Mert kecskéknek természetök, tombolnak, szöknek,
       Magasságra felugordnak, kosul öklelnek.

23   Bémerülnek az bormarók sok tombolásban,
       Kecske módra felszökésben és nagy sok táncban,
       Részögségben sok gonoszság lészön az táncban.

24   Alázatos, békességös egyik részögös,
       Az második csak garázdás és oly versönyös,
       Imádkozik és bűnén sír harmad részögös.

25   Negyedfélék apróságot igen kívánnak,
       Ötödfélék dúlnak-fosztnak, oly igen lopnak,
       Hatodfélék csak hallgatnak, mert megnémulnak.

26   Igen bölcsek hetedfélék, mint Damján lova,
       Részögségbe veteködnek az hit dolgába,
       Szentírásból semmitudók ők józanságba.

27   Nyolcadféle részögösök vannak udvarba,
       Vitézségök, bölcsességök nincsen magokba,
       Nyalánk hálót ők tanultak az ő dolgokba.

28   Nyelvesködnek, ők csácsognak úrasszony előtt, 
       Mit kívöl hallnak, azt beszélik úrasszony előtt,
       Soknak ejtnek nagy bánatot baráti előtt.

29   Az urak, nám, asztalokhoz azért ültetik,
       Eszös népek az asztalnál csúfnak ítélik,
       Mert csúfságát az asztalnál sokan mevetik.

30   Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
       Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
       Csalfa bíró mert ott csácsog, azt kell hallgatni.

31   Az csélcsapás többet használ az vitézségnél,
       Hízölködés, csúfolkodás lantnál, énöknél.
       Társim, ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel!

32   Gondban esik, elaluszik az kilencedik,
       Az bor szagát ő megérzi, ha elkerülik,
       Ott feltekint, az pohárért igen morgódik.

33   Igen eszik az tizedik, virradtig iszik,
       Nagy gazdagnak véli magát tizenegyedik,
       Az házsárton mindent elveszt tizenkettődik.

34   Száguldásval lovát veszti tizenharmadik,
       Megsiratja kárát másnap, megjózanodik.
       Mind virradtig elbúdosik tizennegyedik.

35   Olyak vadnak, gyaloghidat meg sem találnak,
       Az híd mellett, hipp! az sáron általgázolnak,
       Lábok nékik négy is vagyon, vélnéd baromnak.

36   Meg sem mosdik borzas fővel tizenhatodik,
       Az konyhára, az pincébe ottan béesik,
       Ha meglátod mint Markalfot, bolondoskodik.

37   Ez es nem jó, részögségbe ki vereködik,
       Jámbor házasát, jó szolgáját kik szidják, verik,
       Meg is ölik, részögségbe néha történik.

38   Hogy megértsed, il részegös tizenhetedik.
       Tíz-nyolcadik az jó borban mindaddég iszik,
       Rókát szaggat, száját törli, ű esmég iszik.

39   Sokan vannak, részögségben sokat ígyérnek,
       Tűlök kérik, józanokban tetszik mérögnek,
       Nevet vesznek, mert űt mondják hazug agebnek.

40   Az huszadik szolgálatját igen ajánlja,
       Szükségkorán ha meglelöd, azt elhallgatja,
       Il barátot, atyafiat minden utálja.

41   Gondolkodnak bornemiszják, igen hallgatnak,
       Részögösök mit csácsognak, azt mosolyogják,
       Hogy bölcsebbek ők volnának, mind azt alítják.

42   Az bor szaga ő fejöket ott általhatja,
       Csácsogását, felszökését minden meglátja,
       Asszonyoknak az szebbikét táncban kívánja.

43   Bormegiszják nékik vannak, mikor akarják,
       De az álnok fösvénségért ők bort sem isznak,
       Mikor isznak, erkölcsöket jóvá sem hagyják.

44   Azkik urak, asztaloknál sokan ravaszak,
       Súg, hogy félön az vendégöt hogy bolondítsák,
       Ű magának lágy italját félig iktassák.

45   Az asszonyok, szép lejányok, nagy gyengén élnek,
       Az asztalnál ők sem esznek, nagy fittyel élnek,
       Maga még reggel szép sölt kappant ők elnyeltenek.

46   Ezöstkannácskát az pincébe eligazítnak,
       Regtől fogva kit éfélig meg sem szárasztnak,
       Két rossz tálat ők zörgetnek, szöknek, tombolnak.

47   Ez kannácska meg sem szárad, rejtökbe tartják,
       Nagy gyakorta jól köppentnek, fart igazgatnak,
       Onnat hazól férjök éhöznek, szoméhoznak.

48   Sőt ők gyakran ablakokban hogy hímöt varrnak,
       Rejtökhelről borosedént ők előrántnak,
       Egyet-kettőt akasztalnak, ők esmég isznak.

49   Vénasszonyok, jaj, szegényök, ők is kullagnak
       Setét herre, bort ha kapnak, eltoszogatnak,
       Az leányok ha ellopják, igen kogyognak.

50   Utálják az jó bort az nagy tömlőjű dajkák,
       Tejök jüjjön, bort ha kapnak, gyakran kortyantnak,
       Az gyermökön elalusznak, néha megfojtják.

51   Vén szakállú hopmestörök mikor köppentnek,
       Ott csácsognak és mint lehet, tombolnak, szöknek,
       Az asszonyok, szép leányok, azon mevetnek.

52   Jó bort kérnek, ha nem adnak, igen zúgoldnak,
       De ha jó bor palaszkjokban, ők danógatnak,
       Szakállokat borzogatják, ők esmég isznak.

53   Ímé, elrejtőztenek volt az vígságtevők,
       Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök,
       Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.

54   Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
       Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
       Meg is ütik, néha történik, bottal az hátát.

55   Székön ülő sok tolvajok lesnek piacon,
       Nagy morgással átkozódnak szenes fazekon,
       Alól gyújtják, fölyül ontják az bort akkoron.

56   Árujokat olcsón veszik, nagy drágán mérik,
       Néha ifjak aludt szénbe puskaport rejtik,
       Az fellobban, Valkó vidékét elpörzsölik.

57   Gondoljátok, részegesök, ti vétketöket,
       Melyekbe megbántottátok ti Istentöket,
       Il erkölcsnek, részögségnek vessetök véget!

58   Az bort Isten nagy jó végre nekünk terömté,
       Mértékletösségvel véle élnenk engedé,
       Józanságval minden őtet szépön dicsérné.

59   Bátor igyunk az jó borban, jó kedvet végyünk,
       Istenünknek, nemzetünknek csak mi ne vétsünk,
       Ha különben cseleködünk, lelkünkben vészünk.

60   Azki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába,
       Nyírbátorba ezörötszáz és negyvennyolcba,
       Udvarbírák bort nem adnak, vannak átkjában.

Tinódi Sebestyén: Az udvarbírákról és kulcsárokról

(1553)


1   Szeretetből ajánlom szolgálatomat,
     Kiért én is várom az én hasznomat,
     Könyörögvén kéröm uraságodat,
     Énnéköm megbocsásd megbántásomat.

2   Oly igen nagy gondban magam foglaltam,
     Kiből minden jómat én es takartam,
     Isten malasztjának ezt ajánlottam,
     Kiért mindenkoron én hálát adtam.

3   Lefüggesztött fővel leszegik nyakam,
     Két szömöm világa vagyon homályban,
     Az én író kezem reszket az pennán,
     Fejem szédülögve nagy gondolkodván.

4   Gondot adok én az oly embereknek,
     Kik szegín fejemön nem keserülnek,
     Mert versszörzésömbe átkomba lésznek,
     Jelösben udvarbírák, kulcsárok lésznek.

5   Azmely úrhoz megyök, sokszor meghagyják:
     Magam, lovam abrakát bévön megadják,
     De bal fölök felől gyakran bocsátják,
     Gyakorta az urat vélem bántatják.

6   Légyön Isten nékik, hogy elhallgatják,
     Azért regyistromba ők mind béírják,
     Mert azt az úréból magoknak lopják,
     Sok szegínlegínyök azt megohítják.

7   Óh, mely nagy kárt tésznek az udvarbírák,
     Mert titkon magoknak sokat takarnak,
     Igön hízölködnek, sokat csélcsapnak,
     Ki miatt az urak sok kárt vallanak.

8   Kárát néha az úr eszébe veszi,
     Hamar csal bírádat csiklében ejti,
     Azmint ő akarja, nem úgy vendégli,
     Mert szöme szőrében szoktak szaggatni.

9   Bolondok ezféle csal udvarbírák,
     Tisztösség adassék az jámborának,
     Kik szolgát szöröznek az ő uroknak,
     Úr híre nélkül es sok jóval vannak.

10   Óh, mely dicséretös oly udvarbíró,
       Ki mindönből úrnak hívön takaró,
       Az jámbor szolgáknak nem búcsúadó,
       Sőt minden javával őket tápláló.

11   Rest udvarbírákon átok nem használ,
       Azki őt átkozja, kopaszt borotvál,
       Ők atyafiasok az cigánokval,
       Orcájok temérdök nagy álnokságval.

12   Noha volna néköm csak mast jó borom,
       Fejem bátorodnék, hangos lenne szóm,
       Közbortúl megszorul, rozsdás én torkom,
       Kiből utálatos én horutásom.

13   Az úr és az asszon bír ő házával,
       Kinek ő akarja, lehet jó borval,
       Azkit lát, hogy engödelmes dolgával,
       Az ürest nem marad ű poharával.

14   Kik nem adnak Bohnyán itt jó borokat,
       Magas part üssön meg udvarbírákat,
       Vélök egyetömben az kulcsárokat,
       Kik akasztófára méltók, azokat.

15   Csuda, mint csélcsapnak az ő uroknak,
       Hogy az ő hasznára sáfárkodnának,
       Azt elő sem mondják, mennyet kóbornak,
       Palást alatt jó bort mennyet hurcolnak.

16   Az boros víz nádat terömt orromba,
       Egészségöt nem ád néköm dolgomba,
       Kösebbödik gégém az krónikába,
       Kiért udvarbírák esnek átkomba.

17   Szómat jobban rikkantatom jó bortúl,
       Ha jó hírt hallhatok uraságodtúl,
       Kevés betegségöm feledöm attúl,
       Nagy sok jó adassék mennyei Úrtúl.

18   Talám gonoszt mondnak az udvarbírák,
       Azzal sem gondolok, csak jó bort adjanak,
       Ha büdös bort adnak Sebők deáknak,
       Azzal ő uroktól elbúcsúztatnak.

19   Esznek szegín ifjak fagyos étkeket,
       Reá innyok adnak büdös lőréket,
       Szolgáló leányoknak sován étkeket,
       Reá innyok adnak boros vizeket.

20   Igön bosszonkodnak leányok, ifjak,
       Az udvarbíráknak és kulcsároknak
       Lelkökért ők sápi zsoltárt olvasnak,
       Dolhai dekrétomot fejökre mondnak.

21   Le es vonszják néha kulcsárt körméről,
       Ifjak megbüntetik ez il bűnéről,
       Az ő abrakjokat elvesztéséről,
       Mert azt palást alatt hordják pincéből.

22   Nagyidai kulcsár az bohnyaival
       Lám, atyafias volt álnokságával,
       Nem barátkozik vélem az jó borokval,
       Ha fiamat küldöm, illet szitokval.

23   Adjon Isten nékik oly jó malasztot,
       Táplálják jó borral Sebők deákot,
       Véle egyetömben jó szolgálókat,
       Fejökre ne várják az rút átkokat.

24   Kis Kököllő mellett Bethlen Farkasnak
       Bohnyai házánál megíratának,
       Mert versszörzésében Sebők deáknak
       Nem úr hírével bödös bort ádának.

Ismeretlen: Szendrői hegedősének

(16. század közepe)


1   Szent Jób írta könyvében,
     Jámbor vala éltében,
     Vala nagy késértetben,
     Ördögtűl büntetésben.

2   Ha jót Istentül vettünk,
     Gonoszt mire ne vegyünk?
     Isten mivel szerete,
     Idegön földön fektete.

3   Vagyok én kór ágyamban
     Oly gyakor jajgatásban.
     Egy lovam betegödék,
     Vélem együtt nehezödék.

4   Ű sokat nem múlata,
     Mert másnap lén megholta,
     Előlem féloldalt kicsúsza,
     Tó mellett ebeket halásza.

5   Négy patkója kezemben,
     Vagyok oly reménségben,
     Bizodalmam Kristusban,
     Azután krónikámban.

6   És mind az sok urakban
     És bízott barátimban,
     Engöm gyalog nem hadnak,
     Patkómhoz lovat adnak.

7   Maga mast is egy lóra
     Fölszörzöttem mankómra,
     De az sincs nagy hasznomra,
     Mert nem elég járásomra.

8   Én lábamat tisztölöm,
     Mert mankómhoz kötözöm,
     Másfelől állatok egy embört,
     Vonszom el-ki, mint egy dögöt.

9   Úgy én el-ki ballagok,
     Farkas módra vigyargok,
     Azkik látják, nem bánják,
     Csak csudámat vigadják.

10   Nekik én azt ígéröm,
       Székik papiros legyön,
       Tetékön körömmérög keljön,
       Hajok hegyesül legyön!

11   Talpok siketüljenek,
       Könyökben vakok legyenek,
       Kenyerök háslevél legyön,
       Italjok piros boza legyön!

12   Papirosszékön üljenek,
       Engöm úgy nevessenek,
       Vagyon oly bizodalmam,
       Hogy megvigaszik én lábam.

13   Mert gamóját mankómnak
       Ígértem Szent Farkasnak,
       Meglátja, ha találom,
       Bizon hozzáhagyítom.

14   Én ágyamban vadászok,
       Sok vadakat én fogok,
       Hatlábúkat tördelök,
       Azon én nem örvendök.

15   Egészségöm tudjátok,
       Ha krónikámat halljátok,
       Szendörői gallyában,
       Bebek Ferenc házában.

16   Az ínöket zengettem,
       Az nótáját pengettem,
       Issza Bebek jó borát,
       Törölgeti tarkóját.

17   Isten lássa jovával,
       Az két szép magzatjával
       És ű asszontársával,
       Vitézlő jámborokkal!

18   Bódogasszon-nap táján
       Szendörői gallyában,
       Azki szerzé ínekben,
       Vala nagy kór ágyában.

Hegedős Márton: Az hegedűsökről

(1580 előtt)


1   Hegedűsök, nektek szólok, meghallgassátok,
     Mert hegedűs én is vagyok, azt jól tudjátok,
     De hogy én nem jámbor vagyok, azt is tudjátok.

2   Ez világon ahol vagyon egy jó hegedűs,
     Én is vagyok űmellette másod hegedűs,
     Azt jól tudja minden ember, azki hegedűs.

3   Gyermekségemtől fogva ez volt a kenyerem,
     Ezzel éltem én nagy sokat, semmit gyűjtöttem,
     Sőt minden sok marháimat én elköltöttem.

4   Erről ménden sommát vehet jövedelemnek,
     Két ekének nincsen haszna, mint hegedűnek,
     De látatja annyi snincsen, mint egy csépesnek.

5   Derekamat ki tekinti, mint akasztottnak,
     Az fejemet ki tekinti, mondhat borzasnak,
     Az lábomot ki tekinti, mondhat csatosnak.

6   Ez világon ahol vagyon egy jó tíkozló,
     Én is vagyok őmellette egy jó tíkozló,
     Azt jól tudja minden ember, azki tíkozló.

7   Vagyon nekem két tolvajom: az torkom, hasam,
     Ezek fosztnak, hogy magamat ne ruházhassam,
     Ezek vesztnek, hogy magamot ne jobbíthassam.

8   Soha semmit gyermekemre én nem gondolok,
     Ez világon csak vándorlok, ahol szolgálok,
     Kecske módra gyakran ganéjt tej után adok.

9   Morgó könyvet előrántok, mert Márton vagyok,
     Az gazdával legelőször oly igen morgok,
     Vendégével öszveveszek, ebül szolgálok.

10   Az lábamon nem állhatok, ha én köppentek,
       Szemeimmel nem nézhetek, hanem pillogok,
       Az nyelvemmel nem szólhatok, csak vesztegetek.

11   Részegesnek nem mondhattok, mert nem okádok,
       De más napon mind napestig csak kovácsolok,
       Kit azután én nagy sokszor ebül megbánok.

12   Társaimhoz ilyen módon gyakran meggyónom,
       Hogyha jót mond, én azt soha meg nem fogadom,
       Azki tanít és pirongat, oly igen bánom.

13   Óh, nagy Isten, miért tartasz ilyen nagy latrot,
       Tudom, azért, mert azt várod, hogy megtanítsad,
       Csak heában beszédedet énreám költesz.

14   Nincs ez földön, sem az égen oly prédikátor,
       Ki énbennem jót tehessen, ám szóljon bátor,
       Tudom, azzal az sem gondol, ki ilyen lator.

Moldovai Mihály: Bódog ember, kinek ő házában

(1587)


1   Bódog ember, kinek ő házában
     Fája bővön vagyon odvarában,
     Nagy lazsnakja ő vetett ágyában.

2   Ez ily ember az hidegtől nem fél,
     Cellájában gyönyörűségben él,
     Mert az hideg ő házában nem fér.

3   Vagyon neki báránbőr köntöse,
     Alul felől nekie bélése,
     Fótkapcával rakva szekernyéje.

4   Ő kezében vagyon szép kesztyűe,
     Nagy púposon feláll ő süvege,
     Abból tetszék neki legénsége.

5   Nem fonnyasztja hideg ő orcáját,
     Nagy víg kedvvel süti tűzhöz hátát,
     Hason fekve emeli korsóját.

6   Barátinak töltené poharát,
     Ha lakoznék sok pénz tarsolyában,
     Haj dénommal kiáltja szomszédját.

7   Nem akarja kárát barátjának,
     Csömörléstől félti szegín társát,
     Azért tartja sok lével az hasát.

8   Nem kell neki senki gazdagsága,
     Hogy nincs pénze, azt igen ohajtja,
     Az éhezést sem igen kévánja.

9   Urasághoz semmi kedve nincsen,
     Mert nem tölték reá süveg vetve,
     Egy nyárs hurka jobb őneki szütve.

10   Ha akarja, eszik vagy aluszik,
       Ha felkél es ugyancsak vajuszik,
       Avval bizony igen kicsint hízik.

11   Eltávozzál tőlem, jó barátság,
       Nekem nincs fám, hanem nagy bosszúság,
       Ez hidegtől csak nagy nyomorúság.

12   Bódogságot, kit nálad nem bánok,
       Csak az egyet szívemben ohajtok,
       Én ez többit teneked ajánlom.

13   Az koplalást tőled nem kévánom,
       Szent asszony úgy segéljen, barátom,
       Ha pénzed nincs, tőled el nem lopom.

14   Azki szerzé, vagyon fázódásban,
       Egyéb jámbor víg az meleg házban,
       Kecske módra tombol ő házában.

15   Ezerötszáz és az nyolcvanhétben,
       Sápolódván az átkozott házban,
       Decembernek legelső hetiben.

16   Az szerzőjét könnyen megtalálod,
       Vakszemeddel őtet megláthatod,
       Ha keresed, nálad legyen botod.

Jegyzetek

aj – jaj

akasztalnak – öltenek (varráskor)

alít – vél, gondol

állatjában – állapotában, termetében

aludt szénbe – hamuval takart parázsba

atyafiak – rokonok

bátor – bár, ámbár

bízott – bizalmas

Boldogasszon-nap – Sarlós Boldogasszony: július 2., Nagyboldogasszony: augusztus 15.

boza – a kunok által főzött sörfajta

cella – szoba

csácsog – fecseg, pletykál

csal bírádat – csaló, álnok udvarbírádat

csatosnak – csatlósnak, csatakosnak(?)

csiklében – kelepcébe, tőrbe

Damján – Dömjén, Döme, Dömötör vértanú, piros lovon ábrázolták

dekrétom – határozat, végzés

Dudó – lónév

eltoszogatnak – elcsoszognak

engedi – értsd: engedi el (a fizetést)

es – is

fazekat török – a fazéktörés kb. megfelel a ’cseréptörés’-nek; azaz a kóbor katona a gazdát a ház lányainak, asszonyainak meggyalázásával fenyegeti

félön – titokban

felrúgom pártámot – eladom szüzességem

fölszörzöttem – felszállottam (a lóra, vagyis a mankóra)

fótkapcával – rongykapcával

fúró – hímtag

gallos gyócs – a legfinomabb fehérvászon

gallyában – kb. kopasz, növényzet nélküli hegyen

gamóját – kampóját

gúnárnyak – hímtag

hagyigál, hagyít – hajigál, hajít, dob

háslevél – hárslevél

házsárt – hazárdjáték, kártya-, kockajáték

herre – helyre

hímöt varrnak – hímeznek

hópínz – a katonáknak havonta adott zsold, melyre a hölgy szolgálataiért igényt tart

hopmester – udvarmester

horutás – köhögés, harákolás

húson fintorgó – akinek semmi sem jó, semmivel sincs megelégedve

iktassák – juttassák, töltsék

kalauz – rabló

karazsia – jó minőségű posztófajta

késértetben – megkísértésben, kísértésben

keserülnek – szánnak

kies – kellemetes

konc – a hús java, többnyire combrésze

kórágy – betegágy

köppent – hörpent, kortyint

körömméreg – körömkór, kelés

közbortúl – közönséges bortól, lőrétől

kulcsár – az éléskamra és a pince őre

lágy – gyenge, híg

lator – gazember

lazsnak – pokróc, durva takaró

maga – noha

maga – noha, ámbár

marháimat – vagyontárgyaimat, kincseimet

Markalf – trufák, anekdoták hol együgyű, hol ravasz hőse

megmevetteték – kinevetteték

megőtözteté – megöntözte

megvigaszik – meggyógyul

menden – mindenki, bárki

mennyet – mennyit

mevetik – nevetik

mire – miért

morgó – zúgolódó, átkozódó

nehezedék – súlyosbodik a betegsége

nékik – némelyek

ohajtja – szánakozik rajta, bánja

örög-leány – öreglány

Prága / Meghervadozott szép zeld ága, / Nem kellemetes néki virága – utalás Mátyás király első feleségére, Podjebrád Katalinra(†1464).

púposan – búbosan

regtől – reggeltől

regyistromba – jegyzékbe

rókát szaggat – rókázik

sáfárkodnak – gazdálkodnak

Sajószentpéterrí – Sajószentpéterre

sápolódván – panaszkodva

soholt – sehol

sommát vehet – megbecsülheti

Szendörő – Szendrő vára Borsod megyében

Szent asszony – segítő és rontó erővel egyaránt felruházott alak

Szent Farkas – Ausztriai Szent Wolfgang, főleg a lábfájósok megsegítője

szöme szőrében ... szaggatni – elbánni vele

szükségkorán – szükség idején

takar – biztosít, gyűjt

tetékön – fejük tetején

tombol – táncol, ugrál

tudjátok – ismeritek

vajuszik – lankad, szenved

vakszemeddel – halántékoddal

Valkó vidékét – az alfelüket

vetík az vízben – a vízbe dobás a kurvák szokásos büntetése