Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

BALASSI-KÖVETŐK

BALASSI-KÖVETŐK

Ismeretlen: Ímé ez szívembe

(1580-es évek)


[Az eleje hiányzik]

(1)   Ímé, ez szívembe lövé egyik nyilát,
        Mutatja is rajtam gyermeki mivoltát,
        Átkozott, de bennem elrejtette szárnyát!

(2)   Már ki nem repülhet sebesült szívemből,
        Viaskodik benne kegyetlenségéből,
        Testem erőtlenül naponkint mérgétől.

(3)   Átkozott Cupido, mért sillyesztetsz engem?
        Hová lött te szárnyad, miért heversz bennem?
        Szánj meg kérlek engem; látod, megepedem.

(4)   Tudod, mindenkoron táborodban éltem,
        Abban eleitűl fogva vitézkedtem,
        Miért kínozsz engem, ha lám, meggyőzettem?

(5)   Lám, az vadászember az elfutott vadat
        Kergeti, s nem bántja azt, ki már megakadt,
        Tudja, hogy övé az, kit hálójában tart.

(6)   Keserves gyötrelmed rajtam düheskedett,
        Látod, hogy miattad szívem megepedett,
        Szerelem ereje mindent tőlem elvett;

(7)   Megváltozott szívem kemény kínaidtúl,
        Vettettem mindennek éktelen például.
        Vedd el én életem, ne éljek csodául!

(8)   Sokan, kik barátim, azon csudálkoznak,
        Sok könnyhullatásim hogy el nem olvasztnak,
        És ennyi ideig is életben tartnak.

(9)   Az nedvesség tűzzel hogyha öszvetérne,
        Az én életemnek lött volna már vége,
        De az tűznek az víz nagy ellenkezője.

(10)   Szívem mert tüzedtűl ég nagy sebességgel,
          Viszont gyötrődik is sok könyvezésekkel,
          Mert langodtúl gerjed s gyúl szüntelenséggel.

(11)   Sokan vadnak, élnek kik szerelem nélkül,
          Azokot kínoznád ilyen kegyetlenül,
          Talám jobb hasznod is következnék ebbűl.

(12)   Mert ki seregednek én vagyok fő tagja,
          Rajtam düheskedik mérgednek hatalma,
          És tovább öregbül életemnek kínja.

(13)   Inkább kegyelmesen de foglalj magadhoz
          És jó kedvet mutass, mint jó, hív szolgádhoz,
          Avagy inkább ölj meg, sokáig ne kínozz!

Ismeretlen: Megcsal az Cupido…

(1591)


1   Megcsal az Cupido engem, az áruló, szerelemre hajtó,
     Az tőrben szállító, mindenre hajlandó,
     Engem megmordáló kegyetlen áruló.

2   Ő mírges nyilával az én víg szívemet igen sebesíti,
     Arra felgerjeszti, ereit elvívi,
     Vagyok gyötrelemben, tagaim ketílben.

3   Szívem szépsígire, mint angyal képire egykoron találék,
     De előlem múlík, néki én így szólék:
     Szívem, nagy örömem, hogy reád találék,

4   Egíszsíggel, szívem, szívem, édes lölkem, tekints reám, szívem,
     Én édes szeretőm, kegyes szép szerelmem,
     Az szép ciprosfához hasonló víg szívem.

5   Ne siess éntőlem, add kezedet nékem, eröljen víg szívem,
     Óh, én víg szerelmem, én gyönyerősígem,
     És szép piros rózsám, állandó violám.

6   Szép piros orcájú, fekete szemöldő, kegyes tekintető,
     Tekíletes szavú és szép fejír szénő,
     Óh, szép ábrázatú, kegyes jó erkölcső.

7   Bánatim, víg szívem, tőlem eltávozík, tagam szakadkozík,
     Ottan én szívemben éles tőr futamík,
     Ki miatt életem megrövidíttetík.

8   Ha istent szereted, értem ez dologban járj híven, szerelmem,
     Szolgálatom néked ajánlom ezekért,
     Tarts meg életemet, ha lehet, víg szívem.

9   Azki ez éneket rendeli versekben, az ezerötszázban,
     Az ő nagy búvában az kilencvenegyben,
     Nevít nem jelenti verseknek fejíben.


Széchy Tamás: Szeretőmnek megtért keménségéről

Kinek nevét nem csak az versfejekben, hanem az végében is echóképpen helheztetém

(1592 előtt)


1   Bánattúl szívemet, kíntúl életemet nem féltem már lölkömet,
     Sem hogy több gyanóság előzné bosszúság s csalárdság örömömet,
     Mert nagy irgalmasság s hozzám hű igazság foglalta szeretőmet.

2   Állatott jobb felől, elvett bánat mellől, kíszti szívem, víg légyen, 
     Kétséget ne higgyen, reménséget végyen, több bút már ne rettegjen,
     Eddig is csak próbált, s hogy igaznak talált, méltó már, hogy engedjen.

3   Tetszem személyének s meghitt szerelmének, bévett már jó kedvében,
     Tünteti szépségét, szűne dücsőségét szép angyalnak képében,
     Ölel örömében, sír, s szorít keblében, kér, légyek szerelmében.

4   Ily nagy hűségejért s buzgó szerelmejért ki lehetne bosszúval?
     Micsoda hitetlent, vak szívő kegyetlent nem lágyítna sírásval?
     Bizony én engedek, noha kínt szenvedek, tudom, nem lesz gonoszval.

5   Áldott légy, szépségem, boldogító lölköm, szerelmem s reménségem,
     Hogy bír együgyűség, vezérl kegyelmesség, s nem gyójt harag, szépségem,
     Hanem örülöd azt, hogy lölköm nő s virraszt, s te vagy gyönyörűségem.

6   Néked az boldogság s nekem hű igazság adatott ma fejünkre,
     Fénlik irgalmasság, eltűnt már hamisság, nem száll több bú szívünkre,
     Mert egyez kívánság, köztünk hű igazság, nézünk csak szerelmünkre.

7   Immár szép személyét, szemem eledeljét tükörül fölállatta,
     Hogy szívem azt áldja s lölköm is imádja, vélem ő azt vallatta,
     Mert Isten csudáját s dücsőség formáját csak őreá rakatta.
                                                                                 echo: Kata

Ismeretlen: Már eljött én utam

(1593)


1   Már eljött én utam, el kell már indulnom,
     Óh, én víg szerelmem, tőled el kell válnom,
     Máshová bujdosnom,
     Gyötrelmet szívemben érted sokat látnom.

2   Isten légyen véled, tartson egíszsígben,
     És engemet viselj mindenkor szívedben,
     Emlékezetedben,
     Holtig el se felejts te jó víg kedvedben.

3   Csendes nyugodalma marad én szívemnek,
     Már vigasság semmi nem kell az kedvemnek,
     Mert én életemnek
     Csak egyedöl vala öröme ezeknek.

4   Hová légyek immár én nagy bánatimban
     És idegen földen való bujdostomban?
     Mert szívem nagy búban
     Már megemísztetik rúlad való gondban.

5   Juta vigasságom ottan siralmomra,
     Mihelt együttlítünk esik elválásra,
     Tőled távozásra,
     Ki miatt életem már adom halálra.

6   Jártomban-költemben az te ajándékod,
     Higgyed meg, viselem, szívem, adományod,
     Mert ez akaratod,
     Azmellett keszenem te hív szolgálatod.

7   Vélem való te sok jótíteménidért
     Mit adhassak, szívem, az te hívségedért,
     Igaz szerelmedért?
     Holtig szolgálatom ajánlom ezekért.

8   Az Úristen menket gonosz hírtől, névtől
     Mindenkor őrizzen az sok irigyektől,
     Rágalmazó nyelvtől,
     Te is, szívem, őrizd magad mindezektől.

9   Rúlam is szöntelen légy emlíkezetben,
     Kírjed az Úristent te könyergísedben,
     Hogy jó egíszsígben
     Tartson meg sokáig véled egyetemben.

10   Immár az Istennek ajánlak tégedet,
       És mind éjjel-nappal kérem szent felsíget:
       Minket, szeretőket
       Jövendőre hozzon meg eszve bennönket.

11   Ezerötszáz után kilencvenháromban
       Egy szomorú ifjú szerzi ezt bánatban,
       Nagy keserősígben,
       Szép szeretőjítől távul bujdostában.

Ismeretlen: Sebes tenger habja

(1597)


1   Sebes tenger habja Júlia haragja, kinek vagyok én rabja,
     Szegény lelkem kénja, olthatatlan langja, mint párducnak prédája,
     Mert Venus leánya, szívemet, Júlia, tűzben égni akarja.

2   Angyal ábrázatban alá s fel jártadban, mint sólyom, szabadságban
     Éneklesz magadban, nem mint én, bánatban, szívem nagy kínvallásban,
     Gyenge lágy ruhában jársz minden órában, én viszont járok gyászban.

3   Repülsz, szabadon jársz, és semminemű bút, én szívem, te nem viselsz,
     Új verseket találsz, szívemben bút formálsz, keserűséggel ruházsz,
     Életem már mind gyász, mert ha nem vigasztalsz, kegyetlen, miért nem szánsz?

4   Az újság vigasztal tégedet tavasszal, engem penig megaszal,
     Rózsa, liliumszál tégedet orvosol, engem penig aggasztal,
     Mert tőlem távozál, bánattal ruházál, végre tőrben akasztál.

5   Jól tudom, énekre, életem reménye, hajlandó vagy szépségre,
     Mert szép fülemile ékes éneklése téged miert örömre,
     Nem gondolsz fejemre én szegény veszettre, szomjúhozol véremre.

6   Áldott az te napod, boldog minden dolgod, mert Venust nem imádod,
     Semmi fáradságod nincsen szolgálatod, vagyon nagy szabadságod,
     Azért szegény foglyod, hol az te jóvoltod, hogy meg nem szabadítod.

7   Sietvén rendelém az kilencvenhétben pünkösdnek innepében,
     Szomorú üdőben útra eredésben hamar szedém versekben,
     Azkinek éneklém, zsidóul jelentém nevét versek fejében.