Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

TUDÓSÍTÓ HISTÓRIÁS ÉNEKEK

TUDÓSÍTÓ HISTÓRIÁS ÉNEKEK

Tinódi Sebestyén (Tinód, 1510–1515 körül–Sárvár, 1556) munkássága példázza a legjobban, hogy a históriás ének a szájhagyományból érkezik az írásbeliségbe. Mint szerző-előadó Tinódi még maga énekli históriáit, a zenei kíséret és a dallam szerzése-kiválasztása is a versíró dolga, de a műfaj és a piac iránt érzékeny nyomdászoknak köszönhetően immár olvassák is énekeit, sőt századában ő az egyetlen, akinek gyűjteményes kötete jelenik meg. A históriás énekek szinte mindegyik fajtájával próbálkozott, de kétségkívül az újságoló vagy tudósító históriás éneknek volt a legnagyobb mestere. Élményszerű beszámolóival, a „lött dolgok” pontos, hiteles megörökítésével, névkatalógusaival korának egyszemélyes tudósítóirodája volt, az utókornak pedig hiteles forrásokat szolgáltatott: „Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, azmi keveset írtam, igazat írtam.” Alig volt olyan fontosabb hadi esemény vagy személyiség (Eger, Erdély, Szeged, Temesvár – Török Bálint, Losonczi István, Prini Péter, Enyingi Török János, Werbőczy Imre, Ali budai basa, Kapitány György stb.), amelyet vagy akit meg ne énekelt volna – igaz, néha gyarló rímekkel, Gyöngyösi István által is kifogásolt dísztelenséggel, mellőzve minden fikciót. A dicső tettek, hősies küzdelmek megörökítésével különösen a végvári katonák elé akart követendő példát állítani: a „magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes, tisztességes megmaradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és hadakozjanak.” Hitt abban – ezt históriás énekeinek kötetbe szerkesztésekor is megfogalmazta –, hogy az egységes keresztény „nemzeti” összefogás megteremti a török kiűzéséhez szükséges erőt.

E célokat szolgálták mind a bátor egyéni teljesítményt – pl. Kapitán György bajviadalja (1550) –, mind a közös erőfeszítést koronázó sikert – pl. Egri históriának summája (1553) – megéneklő históriás énekei. Ez utóbbi az 1552-es híres egri győzelem 1553-ban készült terjedelmesebb beszámolójának, a „nagy históriának” kivonata, summája, mely még ugyanazon évben keletkezett, nyilván a könnyebb, gyorsabb, hatékonyabb hírközlés és propaganda eszközeként.

Mindkét tudósító énekét felvette 1554-es kolozsvári Cronicájába. Közlésünk alapja: Tinódi Sebestyén, Krónika, id. kiad.

Tinódit olvasva tudhatjuk meg a legtöbbet a 16. századi magyar irodalmi közízlésről. A vala-valák költője a kor sikerszerzője volt, humanista műveltségű magyarok állították párhuzamba Homérosszal; énekei nem csak hogy sorban megjelentek, de még latinra fordításuk gondolata is felvetődött: Tinódi históriáira ugyanis maga a (magyarul nem tudó) király is kíváncsi volt.

Tinódi halálának évében, 1556-ban írta históriás énekét Szigetvár török elleni, az évi sikeres védelméről az alsólindvai prédikátor, Tőke Ferenc (?–?), Tinódi egyik legtehetségesebb követője. Valószínűleg személyesen is ismerték egymást. A kortársak is érezhették írásaik rokonságát, bizonyára nem véletlen, hogy Tőke Ferenc tudósító éneke Tinódi Cronicájának egy példányához kötött lapokra bemásolva maradt fenn, a század hetvenes–nyolcvanas éveiből. Lehetséges, hogy a hetvenes évek közepén nyomtatásban is megjelent, de ha volt is ilyen kiadás, példány nem maradt fenn. Két latin nyelvű epitáfiuma mellett még egy hosszabb lélegzetű, latinból fordított költeményt is írt Spira Ferenc olasz jogtudós erőszakos rekatolizálásáról.

Közlésünk alapja: RMKT VI.

A gyulai vitézek életetét megörökítő Cantio de militibus pulchra az elsődlegesen az oralitásban élő énekek jellegzetes darabja. Az ismeretlen szerző énekében nincsenek versfők, mitológia utalások, didaktikus elemek, néha még rímek sem. Értékét, érdekességét éppen ez adja: a rendkívül archaikus versállapot.

A hópénz elmaradás miatti bugaci portya Kerecsényi László gyulai várkapitánysága idején, 1561 és 1566 közti időben zajlott. A szöveg Kuun-kódexben maradt fenn, a szöveget innen közöljük.

A Túri György hősi halálát elbeszélő históriának sem ismerjük szerzőjét; valószínű, hogy személyesen kötődött a korban híres várpalotai kapitányhoz. Művét szemtanúk elbeszélése alapján, Tinódi modorában írta meg. Túrit Zrínyi Miklós is magasztalja a Szigeti veszedelem második részében.

Nyomtatásban 1583 körül, Debrecenben jelent meg. A szöveget RMKT VIII. alapján közöljük.

A nádudvari csatáról tudósít Szepesi György mezőtúri prédikátor, aki 1580-ban, Borsod megyében a Bársonyos folyó mentében írta meg históriáját. A diósgyőri várkapitányt, Geszti Ferencet, aki Mezőtúr földesura is volt, érdeme felett magasztalja Sásvár szolnoki szandzsákbég legyőzéséért. A történet abban az időszakban játszódik, amikor mindennaposak a vásárütések, lesvetések, rablások, holott a törökök és a magyarok között elvben béke van. A szerző Balassi Bálint hatvani vásárütéséről is beszámol, ahol is jeles költőnk bulyákat (török lányokat) zsákmányolt.

Nyomtatásban Kolozsvárott jelent meg, 1581-ben. A szövegközlés alapja: RMKT XI.

Tinódi Sebestyén: Kapitán György bajviadalja

(1550)


1   Sok rendbéli nép vagyon ez világba,
     Kik vannak Istennek hivataljába,
     Különb-különbképpen ő malasztjában,
     Ki-ki hívön eljárjon ő dolgába.

2   Én mast szólok csak vitézlő dolgokról,
     Jelösben végvárakban lakozókról,
     Az Istentől adatott malasztjokról,
     Pogánokval gyakor harcolásokról.

3   Bátor szívvel az vitézséghöz vannak,
     Ha ellenségöt hallnak, megvidulnak,
     Gyorsan ő jó lovokra felfordulnak,
     Az ellenségnek hamar arcul állnak.

4   Erősen vívnak, szerencsát késértnek,
     Kik közülök meghalnak, sebesülnek,
     Kik közülök örök rabságban esnek,
     Kik nem változhatnak, ők gyötrettetnek.

5   Soknak marad hazól szegín árvájok,
     Nemzetségök jajgatnak, atyjok, anyjok,
     Mivel kiválthatnák, nincsen morhájok,
     Csak ohítva koldulnak, nyavalyások.

6   Terekeken ha diadalmat vesznek,
     Nagy hálákat adnak ők az Istennek,
     Örülnek, vigadnak az nyereségnek,
     Mentől inkább annak tisztösségének.

7   Jó legínyök vitézök végházakba,
     Vannak gyakran terekkel bajvívásba,
     Az körösztyén hitért gyakor harcokban,
     És jó hírért, névért sok országokba.

8   Ez esztendőben mely dolog történék,
     Kit ha hallanátok, megbeszélenék,
     Hollókőben egy jámbor vitéz lakék,
     Hogy kit hívnak az jó Kapitán Györgynek.

9   Nám, Szondába egy hírös terök vala,
     Hubiár aga, ki jó vitéz vala,
     Egy rabért ketten öszvevesztek vala,
     Kit Hubiár hitire kikért vala.

10   De Kapitán őt hitetlennek írá,
       Kit ha akarna, ővéle megvívna.
       Az Hubiár ehhöz kész lőn, hogy hallá,
       Véle megvívna, valahol akarná.

11   Ennek helyét Buják alatt választák,
       Szent Lőrincnek napját ők erre hagyák,
       Vitézök ezön sokan vigadának,
       Hálát adának, Istenben bízának.

12   Az jó Kapitán könyörög urának,
       Ím, az vitéz jó Losonczi Istvánnak,
       Szabadságot adna bajviadalnak,
       Az nemes úr így szóla Kapitánnak:

13   „Kérésödet ebből én meghallanám,
       Szabadságod én tenéköd megadnám,
       Ha királnak méltóságát nem tudnám,
       Mert ez áll őfelsége méltóságán.”

14   Kapitán György ezen való búvába
       Jó Losonczit elhagyá haragjába,
       Jó gróf Miklósnak könyörög dolgába,
       Ott es semmi nem kele ő dolgába.

15   Az jó királhoz siete, könyörge,
       Ebben az jó királ néki engede,
       Erre kéle szegínnek sok költsége,
       Azzal sem gondol, vagyon nagy öröme.

16   Siete, lőn Bátori György szolgája,
       Nemes úrfi azon igen vigada,
       Az bajviadalra nagy gondot ada,
       Vitézlő barátinak elírata.

17   Sok jó legínnyel Losonczi eljuta,
       Az vitéz Bebek György szép szerrel juta,
       Vitéz Balassi János es eljuta,
       Az jó Zay Ferenc es hamar juta,

18   Az jó Zoltai István es ott vala,
       Negyedfélszáz lóval ők gyűltek vala,
       Aznapra Bujákba bégyűltek vala,
       Az vitéz Kapitán György örül vala.

19   Bajviadalhoz hamar felkészüle,
       Csak az jó Istennek ő ott könyörge,
       Meggyovónék, mindönt ő megkövete,
       Az úrvacsoráját ő hozzá vevé.

20   Az öltözést mint ők régen végezték,
       Egy páncélba, kuracsimba öltözék,
       Két hegyöstőrét, hancsárát felköték,
       Botával, paizsával felülteték.

21   Csuda szép sereggel kiindulának,
       Buják alatt egy szép rétre jutának,
       Az úrfiak szép öltözve valának,
       Ott mely vígan nagy szépen jargalának.

22   Az vitéz Hubiár aga eljuta,
       Szép öltözve nagy szép szerrel ő vala,
       Az Hatvanból Amhát aga ott vala,
       Ugyanonnan Gyáfer aga ott vala.

23   Pispökségből, Vácból az Csirkin aga,
       Szondából ott vala Turszon vajvoda,
       Ezökkel négyszáz terek szép nép vala,
       Buják alá az rétre juttak vala.

24   Itt közöttök igen szép víz foly vala,
       Szép seregök kétfelől állnak vala,
       Úrfiakat terekek csudálják vala,
       Ő nevöket szépön kérdözik vala.

25   Tanácskozván, ők zálagot adának,
       Hogy valamely párttúl ne csalatnának,
       Onnat Deli Csetőt, Deli Huszaint,
       Innet Hanvai Albertot, Toldi Jánost.

26   Az viadalhelre igazlátókat
       Adák Jánosi Pált, Zoltai Istvánt,
       Eskodán haranbasát, Deli Malkucsot,
       Kik ezök közt hogy lássonak igazat.

27   Nám, ez köztök ott elvégezve vala,
       Az bajviadal melyiknek állana,
       Bajvívótársa hogy ott meg ne halna,
       Hírével, nevével őt élni hadná.

28   György az vízön szépen általnyomtata,
       Hubiár es eleibe nyomtata,
       Az kép, kopja ott szépön öszvehajla,
       György kopjája ló nyakába elromla.

29   Elvégezve vala, ló ne sértetnék,
       De ez csak az szerencsétől történék,
       Hubiár kopjája el nem törheték,
       Kapitánnak fején végre eltörék.

30   Viadalt ők hegyöstőrrel kezdének,
       Nagy erős viadalt ők ott tevének,
       György köszönheti az vak szerencsének,
       Egy seb esék ott jobb keze fejének.

31   Rajta vitéznek nem vala öröme,
       Mert az markát elfolyá piros vére,
       Ő kezéből kiesék hegyöstőre,
       Meg az másik hegyöstőrt el-kivevé.

32   Gyorsan azt es ű kezéből elejté,
       Meg az buzgánt ragadá, elővevé,
       Azzal sokáig veré, megszédíté,
       Végre azt es ő kezéből elejté.

33   Nagy hamar szép hangyárát kiragadá,
       Azzal es az terekkel igen víva,
       Vitézi orcáján es nagy seb vala,
       Orcáját, kezét vér béfolta vala.

34   Ezt az igazlátók láták, szóllának,
       Viadaljokban ők megállanának,
       Rácz Jánost es hamar odabocsáták,
       Az szörzésnek állának, lassódának.

35   Ketten egymástúl ők búcsút vevének,
       Seregökhöz ők nagy vígan menének,
       Fegyverökből szépön levetkőzének,
       Az Istennek nagy hálaadást tőnek.

36   Bajviadaljok lőn nagy dicséretbe.
       Az Hubiár evölt bé az seregbe:
       „Mire sebösöle lovam igyönkbe,
       Lám, nem vala köztönk ez az szörzésbe?”

37   Az vitézök felelének, szólának:
       „Ne alítsja azt ő akaratjának,
       De az szerencsének ű járásának,
       Ha lovad meghal, helyébe mást adnak.”

38   Jámbor vitéz ez beszédnek megálla,
       Terek sereg Szondába vígan szálla,
       Jó Bátori György Bujákba bészálla,
       Urakval, vitézekvel ott vigada.

39   Vitézök, erről mind példát vehettek,
       Bajviadalba mikoron ti mentök,
       Sok fegyver ne légyön ti reménségtök,
       Csak az egy Istenhöz reménködjetök.

40   Jól meghallhattátok az ó törvénbe,
       Dávid Góliáttal mint járt igyébe,
       Felöltözék Saul királ fegyverébe,
       Abban nem bízék, lőn levetkőzésbe.

41   Az Úristennek bízék hatalmába,
       Csak öt követ bévete ő taslyába,
       Csavarító parittyát vőn ujjába,
       Az Góliát vala mind talpig vasba.

42   Dávid szömbe juta az nagy embörvel,
       Parittyából hagyíta egy kis kűvel,
       Homlokon találá, elesék evvel,
       Fejét vevé ott önnön fegyverével.

43   Azért vitézök, Dávid ti példátok,
       Ha nagy szeretetvel Istenben bíztok,
       Mindön igyetökben bizon jól jártok,
       Halál után véle egyött vigadtok.

44   Látom, urak, vadtok már egyezségbe,
       Magyarok, vadtok ti nagy szeretetbe,
       Kik volnának hozzátok győlőségbe,
       Az Szentlélök térítse közitökbe.

45   Így segél meg az Isten igyetökbe,
       Szeretettel ha vívtok igaz hitbe,
       Ne bízjatok sok idegön istenbe,
       Csak az Szentháromságba, egy Istenbe.

46   Az vitézlő népet ti szeressétök,
       Isten adományát vélök közljétök,
       Körületök csácsogóknak ne higgyetök,
       Űket éröttök hátra se vessétök.

47   Régön hallottam köztetök olyakat,
       Asztaltoknál étetitök csúftokat,
       Vélök tartjátok az ti tanácstokat,
       Ott kinn koplaltatjátok jó szolgákat.

48   Óh, mikoron veszödelmét halljátok,
       Pogán miatt nagy fogságba tudjátok,
       Bolondul elveszött, ti azt valljátok,
       Kevés somma pínzzel meg sem váltjátok.

49   Lám, ha terek fejet, foglyot mutatnak,
       Csak egyször borotokba innya adnak,
       És az mellett mondjátok nagy jámbornak,
       Hiú erszínnyel eltérnek, fohászkodnak.

50   Szeressétök sok jóval vitézöket,
       Úgy győzhettök mindön ellenségöket,
       És vallhattok vélök tisztösségöket,
       Földetökben békével éltötöket.

51   Ezt ki szörzé, mast vajúszik Kassába,
       Nevét megtalálják vers folyásába,
       Ő béírá ezörhatodfélszázba,
       Bánkódik, hogy kevés pínz ű taslyába.

Tinódi Sebestyén: Egri históriának summája

(1553)


1   Summáját írom Egör várának
     Megszállásának, viadaljának,
     Szégyönvallását császár hadának,
     Nagy vigasságát Ferdinánd királnak.

2   Urak, halljatok szép csuda dolgot,
     Mint az Úristen ada vígságot,
     Mutat hozzátok irgalmasságot,
     Az pogánokon álla bosszúságot.

3   Megírtam bévön históriáját
     Egör várának ő nagy romlását,
     Mast revidedön annak summáját,
     Megérthetitök ő nagy sok csudáját.

4   Mikor írnának ezörötszázban
     Az negyvennyolcban Magyarországban,
     Egör vára lőn király számában,
     Király megérté, volna pusztaságban.

5   Az ruszkai vitéz Dobó Istvánt
     Egré bocsátá, főtiszttartóját,
     Zay Ferencöt, más porkolábját,
     Ezökre bízá jó végháza kulcsát.

6   Jó király adá Oláh Miklósnak
     Az pispökségöt, főtanácsának,
     Negyvenkilencben akkort írának,
     Az vár tartásán megigazodának.

7   Az ezörötszáz íránk ötvenbe,
     Egri sereggel felkészületbe
     Puszta Szolnokot hogy hertelenbe
     Vevék, épejték minden szükségébe.

8   Takarva hagyák szolnoki tisztbe
     Zay Ferencöt nagy hívségébe,
     Mecskei Istvánt Egré helyébe
     Dobó mellé hozák ötvenegy esztendőbe.

9   Jó szertartással, gondviseléssel
     Ez két tiszttartó nagy szeretetvel
     Az tisztöt bírák egymást értésvel,
     Királt szolgálák oly nagy vitézségvel.

10   Régen hallották tisztösség dolgát,
       Hogy az végvárnak ő tiszttartását,
       Mikoron értik rájok szállását,
       Mint kell állani annak minden sarát.

11   Jól értik vala az Amhát basát,
       Az beglerbékkel az császár hadát,
       Miként megvötték vég Temesvárát,
       Mint ott megölték jó Losonczi Istvánt.

12   Az Temesvárral sok végházakat
       Ők elbírtanak tartományokat,
       Elfutamtatták Tiszán túl valókat,
       Megrettentötték erdéli hadakat.

13   És az Felföldön az Ali basát,
       Mint gyorsan megvött sok végházakat,
       És ő megverte az király hadát,
       Vég-Egör alá készíti nagy hadát.

14   Gondjok nagy vala ez vitézöknek,
       Az jó királnak és az pispöknek,
       Itt az uraknak és vármegyéknek
       Segétség felől levelet küldének.

15   Ezt őfelsége el sem hallgatá,
       Jó vitézöket Egré bocsátá,
       Kiknek az király szép szókat ada,
       Kegyelmességét mindönben ajánlá.

16   Vitézök ezök: egy Pető Gáspár,
       Zoltai István szép lovagokval,
       Az Bornemissza Gergely deákval
       Bémentek vala nagy szép drabantokval.

17   Rá gondolának felföldi urak,
       Hat vármegyéből sok nemes urak,
       Az öt várasból az polgár urak
       Jó drabantokat Egré bocsátának.

18   Vala káptalannak száz drabantja,
       Kit Egör várba bé sem bocsáta,
       Csak az jó Figedi Jánost adá,
       Huszonhetedmagával bébocsátá.

19   Az vitéz Dobó azt meggondolá,
       Mi szükség volna megszállott házba.
       Az várasokból hamar hívata
       Sokféle mestört ő ott béhozata,

20   Rendönként nékik mind munkát ada.
       Az sok pap közül csak Bálint vala,
       Véle elfutott egy vén pap vala,
       Kik Egör várban bészorultak vala.

21   Az egri népnek derék summája:
       Tizenkilencszázharmincöt vala,
       De még ebben sok elszökött vala,
       Az jámbora bátor szívvel benn vala.

22   Nám, ez idő közt az Ali basa,
       Budai beglerbék herélt basa,
       Amhátot, beglerbéköt hívatá:
       Szolnokot, Egröt hogy ő megszállaná.

23   Az Ali basa Szolnok alá szálla,
       Az Amhát pasa hadával juta,
       Pasa bészálla, mint egy párkánba,
       Szent Mihály hónak negyed napján vala.

24   Kárt nagyot valla párkán Szolnokba
       Felségös király álgyúszerszámba,
       Kik benn valának az tiszttartásba,
       Kisebbödének az ő mivoltokba.

25   Mely hamar pasa lövelet íra,
       Két porkolábnak Egré iktatá,
       Vitézök előtt magyaráztatá,
       Az két porkoláb mind tudtokra adá.

26   Erről írt vala az Amhát pasa:
       Hogy Egör lenne császár végháza,
       Az két porkoláb es hív szolgája,
       Semmi nem kele az ő kévánságába.

27   Gyorsan il szerzést ők végezének:
       Többé ha levelet béküldenének,
       Bébocsáttatnék, de el ne vétetnék,
       Az község előtt véle megégettetnék.

28   Szörzés más ez lőn köztök végezve:
       Senki szálláskor ki ne ivöltene,
       Se jót, se gonosz szót ne ejtene,
       És ketten-hárman ne súgna-settegne.

29   Az szörzést köztök ha ki megszegné,
       Csak egy fejével érte fizetne.
       Két főkapitán arra felelé:
       Több hadnagyok nélköl semmit értene.

30   Lenne szertartás: egymást értenék,
       Egy akarattal jót végeznének,
       Vármegadásról ki csak emléköznék,
       Vagy fő, vagy község, érte megöletnék.

31   Lőn ráfelelés, mind jóváhagyák.
       Vígan az császár hadát ők várják,
       Segétségét csak Istennek várják,
       Őbenne bíznak, életöket jobbítják.

32   Az Egör vára rossz kőfal vala,
       Nagy helyön vala, szakasztva vala,
       Szép lakóhelye pispöknek vala,
       Drága monostor közepötte vala.

33   Sőt mindkét várnak tornya, bástyája,
       Gyakor helyökön tapasztott palánkja,
       Egynéhány helyen töltése, dombja,
       Azokon feláll álgyúja, taraszkja.

34   Ásott sok vermök, árkok valának,
       Vártát nyolc részre ők elosztának,
       Sok vitézöket béállatának,
       Álló seregöt négyet meghagyának.

35   Nagy bévön ezt mind nagy krónikába
       Néktök megírtam ő állatjába,
       Itt rövid szóval csak summájába,
       Hogy ne légyetök restök hallásába.

36   Az vitéz Dobó István főhadnagy,
       Mecskei István társa más hadnagy,
       Jó Pető Gáspár harmad főhadnagy,
       Zoltai István az negyedik hadnagy.

37   Köztök Bornemissza jó Gergöly deák
       Ötedik hadnagya jó királnak,
       Figedi János az káptalannak
       Hadnagya vala egri pap uraknak.

38   Vala ezöknek nagy vitézségök,
       Minden igyekbe nagy bölcsességök,
       Kikhöz hallgatnak sok jó legényök,
       Az krónikába megvagyon ő nevök.

39   Jó hívséggel ők embörködének,
       Munkát, fáradságot szönvedének,
       Kik erős hitben mindvégig lűnek,
       Sok jámbortúl ők jó nevet nyerének.

40   Immár Szolnokból az császár hada,
       Jó Ali basa elöl indula,
       Sok végbeli bék ővéle vala,
       Huszonötezörön Egör alá szálla.

41   Ali basával vala Arszlán bék,
       Nándorfejérvári, szendörői bék,
       Memhethán vala és az Halom bék,
       Veli bék, Kamber bék, nagy Musztafa bék,

42   Dervis bék vala jó szerrel jönnek.
       Rájok Egörből el-kiötének,
       Az terekökben ők megölének,
       Drága morhákat őtőlök nyerének.

43   Az Ali basa Királyszéki alá
       Az felszél felől hegy-völgyön szálla,
       Három nagy álgyút hegyre vonyata,
       Kilenc golyóbist az várban bocsáta.

44   Láták az hősek, gyorsalkodának,
       Aznap leverék héát palotáknak,
       Az több házaknak, nagy monostornak,
       Épen gyújtástúl hogy maradhassanak.

45   Ím, az várasi molnákat, házakat,
       Az káptalant és szentegyházakat
       Azon nap felégeték azokat,
       Hogy jobban lőhessék az pogánokat.

46   Az Kisasszon nap után ez vala,
       Vasárnap vala ezörötszázba,
       Ötvenkettőbe ez szállás vala.
       Harmadnap nagy sáncokat vettek vala.

47   No, Királyszékiről lőni kezdének,
       Töltésre, nagy monostorra lőnek,
       Onnat szép álgyúk mert igen zöngnek,
       Jó Dobó miatt sok terekök vesznek.

48   Az Királyszékin álgyúk hullának,
       Álgyúkerekek, agyak romlának,
       Főpattantyúsok ott meghalának,
       Öt nap egymásra golyóbist szórának.

49   Kapun mindennap kiötnek vala,
       Lovat, juhot, barmot itatnak vala,
       Vizet hordókkal béhordnak vala,
       Arszlán bék juta, klastromnál leszálla,

50   Szép négy taraszkot előhozata,
       Lövőhelyökre igazíttatá,
       Az földbástyára sokat szórata,
       Sok golyóbissal hőseket bolygatá.

51   Esmég másodszor ők kiötének,
       Az törökökvel igyeközének,
       Sebösödének, semmit nyerének,
       Másszor lovakat, öszvérököt nyerének.

52   Gyosan ötödnap az Amhát basa,
       Sok szandzsákokval beglerbék basa,
       Tihemér felől beglerbék szálla,
       Az vadkert felől Amhát basa szálla.

53   Juta sok jancsár, vár alatt szálla.
       Másfélszázezör az császár hada,
       Tizenhat vala öreg álgyúja,
       Sok taraszkjának ott száma nem vala.

54   Ez basák együtt tanácskozának,
       Hetednap sok sáncokat ásának,
       Nagy sok kasokat ők fonatának,
       Földdel megtölték, tárgyokat alkotának.

55   Várra álgyúkat ők szegezének,
       Egynéhányfelől kőfalt törének,
       Kik miá belöl sokan veszének,
       Tözeslaptákat, nyilakat bélövének.

56   No, benn a hősek igen forgódván,
       Jó Dobó István, Mecskei István,
       Az vitézöknek ők parancsolván,
       Törés aránt töltésöket alkotván.

57   Vermöket sokat ott benn ásatnak,
       Töltött kasakat ők felrakatnak,
       Ó gerendákat ők felásatnak,
       Tüzeslaptákat vizes bőrrel oltnak.

58   Az kilső várban meg-meg forgódnak,
       Gergely deák, Pető, Zoltai vannak,
       Csak vitéz módra ők es forgódnak,
       Mert az terekek ott es igen rontnak.

59   Lövik erősen az szép házakat,
       Ott lerontanak sok kőfalokat,
       Az kölső várban mind az bástyákat,
       Ó kapu környül mind az kőfalokat.

60   Látják az hősek, nappal kit rontnak,
       Az főhadnagyok igen forgódnak,
       Éjjel erősen azt bécsinálják,
       Mind az vártákot több néppel újítják.

61   Az ostromokat minden meghallja,
       Mikoron vala Szent Mihály napja,
       Az megszállásnak egy héán húsz napja,
       Éjjel terekek bégyűltek sáncokba.

62   Sivalkodással reggel hajnalba
       Felszóval vannak Allá kiáltásba,
       Az palotákra nagy ostromlásba,
       Huszonhét zászlóval másznak kőfalra.

63   Az szeglettorony Bolyki bástyája,
       Bolyki Tamásnak hol lőn halála,
       Zászlóval terek ott es rohana,
       Bebek tornyára sok terek rohana.

64   Törésére az régi ó kapunak
       Huszonhét zászlóval bévön jutának,
       Vitézségöket ők mutatának,
       Várbélieknek nagy gondot adának.

65   Csuda bátorok ott benn valának,
       Bölcsen hadnagyok ott forgódának,
       Jóllehet bennök sokan hullának,
       Rajtok terekek semmit kophatának.

66   Isten megadá szerencséjeket,
       Mert ő meghallá könyörgésöket,
       Ám ott elveszte sok terekeket,
       Szégyenbe hozá ő eltérésöket.

67   Az ostrom után csuda történék:
       Egy gyaloghadnagy az vég Egörnek
       Árulója lőn az vitézöknek,
       Sok társaságval hogy onnat kilépnék.

68   Szorgost hadnagyok ez dolgot érték,
       Hegedős István ám megfogaték,
       Tőle megérték, mert megkínzaték,
       Az vár piacán ám felakasztaték.

69   Az Egör veszte nagy kár lész vala,
       Ha egy hegedős miá vész vala,
       Az egész Felföld elpusztul vala,
       Az palaszk orrunkról elesik vala.

70   Rettenetösség meg más történék:
       Nagy sok mázsa por ott felgyújtaték,
       Ki segröstyében ott benn tartaték,
       Monostor jobb része hamar felvetteték.

71   Hertelenségvel nagy kárt vallának,
       Az törés miatt vitézök halának,
       Molnak barmostul mind elromlának,
       Kin az terekek igen vigadának.

72   Az vitézök benn háborodának,
       Vélik, töröktől megcsalattanak,
       De az hadnagyok jól forgódának,
       Az köznépeknek sok szép szót mondának.

73   De hogy megérték, bátorodának,
       Csak vitéz módra helyökre állának,
       Hamar kölyőket, molnat raggatának,
       Port töretének, nagy hálát adának.

74   Azon pogánok bizakodának,
       Sok golyóbist az várra szórának,
       Az közép kapun vitézök hullának,
       Ez alatt likat árokra nyitának.

75   Nagyprépost házánál sáncot vetének,
       Onnat es nagy sokat bélövének,
       Az földbástyán gyújtásokat tőnek,
       Kiket vitézök semmié tevének.

76   Árkot Királyszékiről felásának,
       Deszkából tárgyot fenn alkotának,
       Belöl oly hamar rájok ásának,
       Azt elronták, mert ők kiostromlának.

77   Kárt az terekök nagyot vallának,
       Meg más árokból tárgyot állatának,
       Nagy viadallal kit elrontának,
       Végre terekök onnat elfutának.

78   Nagy palánk mellől tárgyok romlának,
       Gyúlások, égésök megalvának,
       Palánk karói el-kihajlának,
       Lánccal, kötéllel kiket bécsatlának.

79   Az nagy kapunál kőfalt törének,
       Szeglettoronnál bástyája béköknek,
       Földdel zsákokat sokat töltének,
       Csuda fortéllyal nagy tárgyot szerzének.

80   Gyorsan toronra tárgyot vonyának,
       Kit nyers bőrökkel béburítának,
       Belöl vitézök igön forgódnak,
       Horgok, vasmacskák tárgyot szaggatának.

81   Ímé, más fortél: sok fát hordának,
       Vár fölött nagy halmokat rakának,
       Árokban hasábfákat hányának,
       Hogy nagy ostrommal arról béhágnának.

82   Vitézök arra es gondolának,
       Tonnákba, hordókba ők rakának
       Aprópuskákat, szakállasokat,
       Kik az árokba széllel ropogának.

83   Ím, az rakás fák mind felgyúlának,
       Könkő, szurk, faggyú kihányatának,
       Az terekök ott sokan hullának,
       Ez sok fortéllyal semmit használának.

84   Gyorsan ó kapura indulának,
       Árkokat ásának, kőfalt vágának,
       Bélövöldöznek, bégyakdosának,
       Kaput felgyújták, sokan meghalának.

85   Az likak tőlök elnyeretének,
       Belöl vitézök embörködének.
       Nyás-gerelt igen meghevítének,
       Kit az terekek igen pökdösének.

86   Sokan az gerelt mert megragadák,
       Tenerök bőre szakadozának,
       Nagy rút szitkokkal átkozódának,
       Benn az vitézök igen kacagának.

87   Az tereköknek sok ányúságok
       Semmit használa bölcs tudományok,
       Marada nékik csak hiú bosszújok,
       Mert Isten vala magyarok paizsok.

88   Gyakran császárnak az várat kérik,
       Sokféle nyelvön kívöl üvöltik,
       Nagy szép jutalmát annak ígyérik,
       Békével őket gazdagon eresztik.

89   Az bölcs hadnagyok nagy lövést tésznek,
       Trombiták, dobok, sípok szönögnek,
       Köznép szózatot hogy ne értsenek,
       Kiből hasonlás, gonosz ne követköznék.

90   Tizenkettődnapján Mindszent hónak
       Innepe Szent Maximiliánnak,
       Szerdán másod nagy derék ostromnak
       Egynéhánfelől indulnak kőfalnak.

91   Felhágnak, másznak pogán terekek,
       Nagy sok zászlókat törésre visznek,
       Allát kiáltnak, dobok zöngenek,
       Lőnek, hagyítnak, igön embörködnek.

92   Először ó kapu bástyájára
       Nagy sok zászlóval rohanának rá,
       Mecskei István gondola arra,
       Az vitézökkel ott ellenök álla.

93   Rettenetös nagy öldöklés vala,
       Mind az két félben sok megholt vala,
       Szegín Mecskei megsérvött vala,
       Szégyönt terekek ott vallottak vala.

94   De meg másfelől az földbástyára,
       Nagy sok zászlóval tömlöcbástyára
       Hertelenséggel rohanának rá,
       Belől vitézök sokan futnak arra.

95   Itt vitéz Dobó István forgódék,
       Pető Gáspár es oda érközék,
       Sok jámbor vitéz ott embörködék,
       Zászlók hullának, vitézök halának.

96   Nám, az Bolyki-tornyánál es vala,
       Nagy ostrom vala, viadal vala,
       Jó Gergöl deák, Zoltai vala,
       Köztök Figedi jól forgódik vala.

97   Az ostrom közel estvélig tarta,
       Az császár hada kárt nagyot valla,
       Ostromról aznap terek elálla,
       Aznap húsz mázsa por mind elkölt vala.

98   Nagy bánatjok lőn az főpasáknak,
       Egyött dolgokról tanácskozának,
       Egy végostromot szolgáltatnának,
       Hogyha nem nyernék, ők elszállanának.

99   Derék ostromhoz ők készölének,
       Senkit az igyben nem kímélének,
       Pasák, szandzsákok mind készön lűnek,
       Másnap ostromra várnak eredének.

100   Közel tíz óra gyűlésbe telék,
         Az vígságtévők igen szöngének,
         Allát mindönök ott övöltének,
         Belől Istennek igen könyörgének.

101   Jésust háromszor ők kiáltának,
         Dobok, trombiták igen harsagnak,
         Kétfelől puskák igen ropognak,
         Fénös fegyverök villagnak, csattagnak.

102   Rettenetösön minden bástyánál
         Vínak, harcolnak sok vérontásval,
         Sebösök vannak nagy oításval,
         Sokan elhullnak sebbel és halálval.

103   Az temlöcbástyánál Dobó vala,
         Ott ő apródját ellőtték vala,
         Ő keze-lába sebösült vala,
         Ott asszonnépek vitézködnek vala,

104   Lám, sok köveket vártákra hordnak,
         Nagy bátor szívvel ők hagyigálnak.
         Aranyas zászlóját Ali basának
         Hősek bényerék, igen vigadának.

105   Nagy viadal kinn Bolyki-tornyánál,
         Vala öldöklés sivalkodásval,
         Belöl az hősek nagy bátorságval
         Ők nem gondolnak sebbel és halálval.

106   Az Gergel deák kezén seb esék,
         Zoltai István es sebbe esék,
         Az Figedinek foga kiesék,
         Sok jámbor vitéz hulla, sebben esék.

107   Kárt az terekek nagyot vallának,
         Az ó kapura es ostromlának,
         Mecskeivel ott mind készön vannak,
         Kik miatt kívöl sokan elhullának.

108   Ám szégyönökre eltágulának,
         Dobjok-fakadva elbúsulának,
         Sok főnépeket ők siratának,
         Magyar vitézök nagy hálát adának.

109   Az Amhát vala bosszonkodásba,
         Ali basára átkozódásba,
         Hogy őtet hívta oly biztatásba:
         Őt senki meg nem várja végházakba.

110   Az egrieket barmoknak mondta,
         Vég Egör várát rossz akolnak mondta,
         Kik miatt szégyönt ott vallott volna,
         Jobb vitézöket házba sem látott volna.

111   Amhát táborát hamar indítá,
         Minden hadával onnat kiszálla,
         Nagy dicséretöt egriekről szóla,
         Ferdinánd királ nagy örömet halla,

112   Az vitézök mert zászlót köldének,
         Az jó királnak kedvesök lőnek,
         Követök tőle ajándékot vőnek,
         Magát ajánlá minden vitézinek.

113   Már meghallátok revid summáját
         Egri szállásnak históriáját,
         Azon imádjuk mennyei atyát,
         Tőlönk ne vonja nagy irgalmasságát.

114   Egröt minékönk éltig megtartsa,
         Több végházakkal megszabadítsa,
         Az pogánkéztől megoltalmazja,
         Körösztyén népet igaz hitben tartsa.

115   Nagy históriát azki szörzötte,
         Ez summáját es azon jegyzötte,
         Nevét versfőben megjelöntötte,
         Ezörhatodfélszázháromba szörzötte.

Tőke Ferenc: Szigeti győzedelem

Historia obsidionis insulae Antemi, quae nunc regia Sziget vocari solita est, concinnata per rytmos Hungaricos opera Francisci Tőke anno 1556.


1   Hallgassátok Szigetnek megszállását,
     Török miatt kietlen megromlását,
     Kevés népnek sok ellen bátorságát,
     Pogány ellen híven megmaradását.

2   Hallottatok régi és új hadakat,
     Nagy sok erős váraknak véjvásokat,
     De nem egyet azok közül nagyobbat,
     Csak értsétek a Szigetnek ő dolgát.

3   Solimannus harmincöt esztendeig,
     Diadalmas magyarokon lőn addig,
     Szörnyű nagy sok vérontást tőn mindaddig:
     Ez országot elrablá mind határig.

4   Fő házakat mind kezéhez vett vala,
     Ez országot övének tartja vala,
     Csak gallérát nyakunkba hadta vala,
     Azt kivonni mostan akarja vala.

5   Azért császár Ali basát választá,
     Nagy erővel idején elindítá,
     Kit elégnek romlásunkra alíta,
     Véget tenne bennünk ez, azt alítá.

6   A vén basa szerencsés ember vala,
     Hadakozat dolgába tudós vala,
     Abban soha szégyent nem vallott vala,
     Nagy örömest azért felkészült vala.

7   De hogy király ne gondolhatna erre,
     Más erejét császár küldé Erdélyre,
     Hamar felel frigyet királytul kére,
     A basa is Sziget felé elére.

     [...]

37   Csoda bátor a magyar nép Szigetben,
       Mert ők vannak egymáshoz egyességben,
       A sok pogány ellen kiindulásban,
       Senki nincsen, ki visszát vonna abban.

38   Gyorsasággal mindnyájan kíszülének,
       A sebesek is magok nem kémélnék,
       Egy álajtón a várbul kiütének,
       Törököket a sáncbul el-kiverék.

39   Még a puszta városbul is kivágák,
       Vitézeket, fő bégeket ölének,
       Ugyanakkor zászlókat is nyerének,
       Huszonkilenc fejet a várba vínek.

40   A koppányi bég akkoron meghala,
       Kinek neve a Nazuff aga vala,
       Puska miatt Amhát bég sebes vala,
       A fő jancsáraga is fogoly vala.

41   Jancsáraga féltiben szűkölt vala,
       Árnyékszékben kedve ellen ül vala,
       A magyarok onnéd is kivonják vala,
       És min paraszt, őtet megölik vala.

42   De keservest könyörge mindeneknek,
       Önnönmagát jelenté főembernek,
       Nagy summával, azt mondá, megváltoznék,
       Többel, hogynemmint őtőle kérnének.

43   Az pribékek, kik kijönnek, azt mondják,
       Akkor veszett nyolcszáz török, azt vallják,
       Ezt a török foglyok sem tagadhatják,
       De bizonyos summát meg nem tudhatják.

44   Ilyen módon pogányoknak engedék,
       Drága áron a várost nékik adák,
       Egynehány száz törököt elvesztének,
       Az álajtón esmég várba menének.

45   A nyereség nem lőn veszteség nélkül,
       Szigetiek nem lőnek halál nélkül,
       Lőnek egynehány jó legények nélkül,
       Emlékezzünk meg azután azokrul.

46   Halljátok már, miként az várat vívák,
       És miképpen a magyarok megtarták,
       Mely sok mesterségek ellen forgottak,
       Kik akartak, ott sokat tanulhattak.

47   Az malomtól a tornyot öt álgyúval,
       Ugyanonnéd törék három tarackkal,
       Henyiczy bástyájátul négy álgyúval,
       Ugyanonnéd három sívó tarackkal.

48   Egy nagy sáncot a városban ásának,
       Vár kapuja ellenébe felrakák,
       Nagy két szárnya kétfelé az ásásnak,
       Segítségül vala az pogányoknak.

49   Egyik vége napeset felül vala,
       A malomtul a vár ellen ő vala,
       Másik vége napkelet felé vala,
       Az Henyiczy bástyájátul jön vala.

50   Az ásásban szabadon járnak vala,
       Ott lövéssel nékik nem ártnak vala,
       Mindenfelül fát, földet hordnak vala,
       Kívül az vár árokját teltik vala.

51   Majorkert felül is egy sáncok vala,
       Napesettül vár ellenébe vala,
       Abbul a bástyákat töretik vala,
       Egynehány főtarackok onnan vala.

52   Napkelet felül is egy sáncok vala, 
       Abban is négy álgyújok jeles vala,
       Kikbül a belső várat törik vala,
       Külső, belső bástyáját rontják vala.

53   Számát senki nem tudja tarackoknak,
       Minden napon kiket reájok szórtak,
       Kit keresztül, ide-s-tova jártattak,
       Kegyetlenül az várat úgy rontották.

54   Ilyen módon a várat víják vala,
       Földdel, fával az árkot teltik vala,
       Szegény népet alája verik vala,
       Az árkokbul vizet kivágják vala.

55   Árokháton nagy két rakás fa vala,
       Kiket törökök egybehordtak vala,
       Az árkokat azokkal teltik vala,
       Kibül nékünk veszedelmünk lesz vala.

56   Az napkelet felül egyik rakás volt
       És napeset felül másik rakás volt,
       Huszonötezer szekér fa egyik volt,
       Amint mondják, a másik húszezer volt.

57   A főnépek erről tanácskozának,
       Jámbor Horvát Markóval végezének,
       Régi ó szalonnákat keresének,
       Vásutt ó hájt, puskaport is szerzének.

58   A rakás fák alá éjjel azt hordák,
       Pribék Lázárt ebben mesterül hagyák,
       Napkeletrül való rakást felgyújtják,
       A határ fa sebesen fellobbannak.

59   A gyúlásra törökök rohanának,
       Hogy a meggyúlt rakás fát megoltanák,
       Puska, tarack, álgyú miatt hullának,
       Pogányokban sokan földre vágatnak.

60   Mondják, hogy kétszázan akkor vesztenek,
       Minthogy mind a gyúlásra siettenek,
       És mind egész éjjel az várbul lőttek,
       Virradtáig közit semmit nem tettek.

61   Pogányok is akkor igen lövének,
       De nem sokat keresztyént sérthettenek,
       Mindenestül nyolc embert megölének,
       Kiket még ezután meg is nevezek.

62   Másod éjjel esmég kievezének,
       A második rakás fát is felgyújták;
       A törökök azt is meg nem óthatták,
       De ott úgymint négyszázan elveszének.

63   Hogy megége, törökök bánják vala,
       A magyarok igen örölik vala,
       De a párkánt gyúlástul féltik vala,
       Azért szorgalmatosan őrzik vala.

64   Várnak megtartásához sok dolog kell,
       De főképpen Istennel egyezség kell,
       Ki megadja embernek, mi ahhoz kell,
       Megmutatja, mitül távoztatni kell.

65   Szigetiek között az Isten vala,
       Mert az ő szent igéje köztök vala,
       Annyi dolog közt is meghallják vala,
       Az ő szívek abbul bátorul vala.

66   A törökök a várat kérik vala,
       Ígéretet nagy gyakran tesznek vala,
       Horvát Markót igen kiáltják vala,
       Nagy sok kinccsel őtet uszolják vala.

67   A császárnak, basáknak is hitére,
       A bégeknek, vajdáknak is hitére,
       Vitéz Markót bocsátnának életre,
       Csak gyalognép adattatnék fegyverre.

68   Végre ugyan nagy káromlást szólának,
       Kiért nyilván szígyenben maradának,
       Hogy mind úr, mind Isten magok lennének,
       Harmad napig a várba férkeznének.

69   „Kanizsánál vagyon népetek, tudjok,
       A kurta németekhez ti bíztatok,
       Kiktül néktek soha vólt oltalmatok,
       Meglátjátok, mi leszünk nyakazótok.”

70   Erre a szigetiek nem szólának,
       Csak magokban Istennek panaszlának,
       Csak őhozzá hitbül fohászkodának,
       Csak őtőle szabadságot várának.

71   A törökök levelet írnak vala,
       És a várba nyílon bélövik vala,
       Kiben őket csak hitegetik vala,
       Szigetiek azt mind elszaggatták vala.

72   Ám két halmot kétfelül felrakának,
       Sok földekbül, kő és fákbul alkoták,
       Nagy szélesen, magasan felrakaták,
       Árokparton okosan azt csinálják.

73   A vár alja is már magosabb vala,
       Az árkot is abbul megtelték vala,
       Ostromnak ha ők mehetnének vala,
       A várba is béférkezhetnek vala.

74   A két zsák és vár közi mennyi hely volt,
       Annyi helyen az árok betöltve volt,
       Fával, földdel dél felül mind rakva volt,
       Azzal esmég Sziget igen búsult volt.

75   A laptások környülkerülik vala,
       Meggyújtani várat akarják vala,
       Asztagokat de bésározták vala,
       Szigetiek jól rágondoltak vala.

76   Bástyák alatt mély lyikakat ásának,
       Ott őrizni gyalogokat hagyának,
       Kik a laptásokat hátra vágjanak,
       Bástyákat gyúlástul oltalmazzanak.

77   Az jancsárok éjjel eljönnek vala,
       Laptát, tüzet kezekben hoznak vala,
       A gyalogok lyikbul kijönnek vala,
       Onnan őket mind hátraűzik vala.

78   Tüzes nyilat törökök lőnek vala,
       A bástyába ő egyhez megáll vala,
       Magyaroknak ahhoz vashorgok vala,
       És hirtelen vízzel megoltják vala.

79   Nappal várbul sokat nem lőnek vala,
       Mert török a lövéshelyt töri vala,
       Éjjel azért ugyan kiszórják vala,
       Mint a sebes eső, úgy lőnek vala.

80   Álgyújok a várban megtörött vala,
       Kit mikoron megépítettek vala,
       A zsákvárnak igazították vala,
       Az egyikét azzal elhánták vala.

81   Az egyik még épen maradott vala,
       Babolcsábul mikoron hír lett vala,
       Mert magyarok azt megszállották vala,
       Kit törököknek tavaly megadtak vala.

82   Ali basa esék gondba, bánatba,
       Szakállát is megszaggatta gondjába,
       Válogata ötszázat ő népében,
       Kik biztatnák a népet Babolcsában.

83   Rinya mellé mikor azok jutának,
       Babolcsába éjjel békiáltának,
       Hogy a várat császárnak megtartanák,
       Segítségét a basának várjanak.

84   Magyarok ezt a táborban meghallják,
       A dobokat verék, trombitálának,
       Félelmet ők semmit nem mutatának,
       De a vízen által nem úsztatának.

85   A törökök aznap hátramenének,
       A basának, mint jártak, megbeszélik,
       Az álgyúkat a sáncokbul kivivék,
       Éjjel Pécsre azokat elindéték.

86   Szent Magdolna-nap előtt kedden vala,
       Korán reggel az basa indult vala,
       Sziget alól táborral elment vala,
       Babolcsának segítségül jött vala.

87   Negyven napig Szigetet véjta vala,
       Éjjel-nappal igen véjtatta vala,
       Nagy sok munkát, vigyázást tettek vala,
       De az Isten Szigetet tartja vala.

       [...]

Gyulai Névtelen: Cantio de militibus pulchra

(1561)


1   Emlékezzünk az király végházárúl,
     Körös mellett az Vég-Gyula várárúl,
     Vég-Gyulában gyulai vitézekrűl.

2   Eszvegyűltek az gyulai vitézek,
     Megszámlálok egynehány vitézeket:
     Egyik vitéz az jó legény Beke Pál,

3   Az második vitéz Hedegűs János,
     Az harmadik jó Balázsdeák Márton,
     Pribék Mihály, Imre Márton, Nagy Mihály.

4   Tegzes Lőrinc, Varkucs Mihály, Nagy Fábián,
     Cigány Mátyás, Ördög Mátyás, Nagy Gáspár,
     Sokan vadnak többen sok jó vitézek.

5   Ez szót mondá vitéz Hedegűs János:
     „Hallgassátok, édes társim, vitézek,
     Egy szép dolgot, ím, én is mondok néktek.

6   Hat holnapja hópénzünket nem láttuk,
     Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk,
     Lovainkat zabszalmával hízlaljuk.

7   Ha akarjátok, édes társim, vitézek,
     Mind fejenként kapitánra mi menjünk,
     Hópénzünket tűle szépen megkérjük.

8   Ha nem adja hópénzünket minékünk,
     Mind fejenként kapitánra ökleljünk,
     Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.”

9   Jóváhagyák az Hegedűs tanácsát,
     Mind fejenként kapitánra menének,
     Nagy sereggel előtte megállának.

10   Hedegűs János kapitánnak ezt mondá:
       „Meghallgassad te gyulai kapitány,
       Most minékünk hópénzünket megadjad!”

11   Hogy ezt hallá az gyulai kapitány,
       Kinek neve az Kerecsényi László,
       Nagy haraggal vitézeknek ezt mondá:

12   „Mire mostan, hogy reám támadtatok?
       Uratok volnék, azt mindnyájan tudjátok,
       Mégis mostan reám panaszolkodtok.

13   Azt is bizony jó bizonnyal tudjátok,
       Sok idei, hogy héjában észitek
       Vég-Gyulában az királynak cipóját.

14   Azt is bizony jó bizonnyal tudjátok,
       Vég-Gyulában törököt nem hoztatok,
       Az karóban egy fejet sem töttetek.”

15   Hogy ezt hallák, vitézek haragvának,
       Kapitántúl gyorsan elfordulának,
       Szörteszerint ők mind hazaoszlának.

16   Beke Pál azt mondá az vitézeknek:
       „Hallgassátok, édes társim, vitézek,
       Egy szép dolgot, ím, én is mondok néktek.

17   Ezmiatt mi éhhel is meghalhatnánk,
       Ha csak az ő hópénzére bízunk,
       Egyébkor is mi csak arra nem bíztunk.

18   Most azért egynéhányan felkészüljünk,
       Széles mezőségre el-alámenjünk,
       Törökökkel egy szerencsét probáljunk.

19   Hiszem Istent, jó szerencsét ád nékünk,
       Az rossz ebnek semmit benne ne ádjunk,
       Csak mi magunk szépen mind felosztozzunk.

20   Jóváhagyák az Beke Pál tanácsát,
       Gyorsan nyergelének sok fő lovakat,
       Dobot ütének, trombitát fúatának.

21   Másfélszázan szép sereggel telének,
       Lobogókat szépen megeresztének,
       Vezetéklovakat mellettek vivének.

22   Vég-Gyulábúl szépen kiindulának,
       Kapitántúl gyorsan kifordulának,
       Szerencsére sohul nem találának.

23   Gondolák, hogy Tiszán általmennének,
       Az Tiszának révére hogy érének,
       Tömörkénnél Tiszán általmenének.

24   Kecskemétnek pusztájára menének,
       Napló helyre homokvölgyben érének,
       Az homokat híják Bogac-homoknak.

25   Mikoron az nap immár feljött volna,
       Homok tetején őrállót hadtak vala,
       Az őrálló Buda felé néz vala.

26   Az őrálló vitézeknek ezt mondá:
       „Imhol látok egy szép veres zászlót,
       Zászló alatt egy fekete sereget.

27   Vég-Gyulábúl azmiért kijöttetek,
       Ingyen majdan azokot meglelitek,
       Ezek, nyilván tudom, bizony törökek!”

28   Beke Pál azt mondá az vitézeknek:
       „Ezek sokan vadnak, azmint mi látjuk,
       Homokvölgyben mi magunkat bévonjuk.

29   Ezek vadnak ötszázan vagy hatszázan,
       Mi peniglen vagyunk csak másfélszázan
       Sok törökkel szemben menni hiában!”

30   Hedegűs János mihelyen ezt meghallá,
       Beke Pálnak legottan ez szót mondá,
       Az vitézek előtt igy pirongatá:

31   „Mire mostan, Beke Pál, megijedtél,
       Vég-Gyulábúl minem azért kijöttél,
       Hogy te mostan török előtt elbújnál?

32   Nám, te is jó vitéznek tartod magad,
       Vég-Gyulában mikor iszod borodat,
       Az vitézek előtt hányod magadat.

33   Itt megválik majd azki vitéz lészen,
       Bátor szíve azkinek helyén lészen,
       Ha törökkel szembenmenése lészen!”

34   Beke Pál azt mondja az vitézeknek:
       „Nékem sem több benne, mint egyiteknek,
       Énfelőlem bár nékiek menjetek.

35   Hiszem, Istent innét is kiszabadít,
       Sok helyekrűl már fejemet elvittem,
       Sokszor immár törökkel szembenmentem.

36   Hol nem nyertem, onnét elébb állottam,
       Soha én az futást nem szégyellettem,
       Szemérem volt, de hasznos volt az nékem.

37   Vakmerűek sokan azkik voltanak,
       Kevesen is sokkal szembenmentenek,
       Nagy bolondul magokot ott vesztették!”

38   Az két vitéz mindaddig versengének,
       Török sereg ottan elközelgete,
       Egymást láták, ottan meglassódának.

39   Két fél öszve erősen roppanának,
       Az törökök mind „Allát” kiáltának,
       Az magyarok mind „Jésust” kiáltának.

40   Két fél öszve erősen roppanának,
       Reggeltűl fogva mind estvéig vívának,
       Szegény magyarokban sokan meghalának.

41   Törökök előtt magyarok futamának;
       Magyarokat messze nem űzték vala.
       Nap immáran hogy alámégyen vala,

42   Falka barmot távoly földen látának,
       Magyar seregnek azt alítják vala,
       Az törökök rajta rémültek vala.

43   Kevés magyar ismét nékiek tére,
       Nagy erős viadalt vélek tartának,
       Szegény magyarok sokan meghalának.

44   Magyarok előtt törökök futamának,
       Törököket messze nem űzték vala,
       Az Istennek hálákat adtak vala.

45   Hogy viadalhelyre űzhették vala,
       Törököket messze nem űzték vala,
       Nap immáran hogy alámégyen vala.

46   Hedegűs János immáran elkölt vala,
       Hogy Beke Pál viadalhelyre szágódék,
       Nagy felszóval ottan őtet kiáltá:

47   „Hol vagy mostan, vitéz Hedegűs János,
       Hol vagy mostan, én édes atyámfia,
       Élsz-é még ez világon, vagy megholtál?”

48   Testek közül ottan megszólalt vala:
       „Imhol vagyok, én édes atyámfia,
       Ím, még élek, de már csak alig vagyok.

49   Hálá légyen az mennybéli Istennek,
       Sok török közt hogy bennünket megtartott,
       Noha minket csak kevesen marasztott.

50   Én azt tudtam, hogy egy sem marad bennünk,
       Hetvenöten, ím, mégis megmaradtunk,
       Mind elfutottanak az mi ellenségünk!”

51   Első szerencsével akkor az új bék
       Nemigen jó szerencsével járt vala,
       Mert csak egy rabot sem vihettek vala.

52   Szancos békek, kik elszaladtak vala,
       Háromszázan mégis elmentek vala,
       De az többi mind odaveszett vala.

53   Szekereket falukrúl vittek vala,
       Magyarok testét arra felrakták vala,
       Török fejet sokat vittenek vala.

54   Sebben egy vajdát is vittenek vala,
       Kapitánnak az vajdát adták vala,
       Azt ő nékik igen köszöni vala.

55   Hedegűs János kapitánnak ezt mondá:
       „Igen örülsz te az gazdag prédának,
       De nem szánod sok jó vitéz halálát.

56   Mert te azzal egy szálat sem gondolnál,
       Ha mindnyájan mi odavesztünk volna,
       Csak tenéked kazdag prédát hozhatnánk!”

57   Magyar vitézeknek ő holttesteket
       Magyar módon szépen temették vala,
       Kópiákat fejekhez ástak vala.

58   Sok török fejeket kiket elvittek vala,
       Az karókat vélek megrakták vala,
       Akkor az vitézek így jártak vala.

Ismeretlen: Az vitéz Túri Györgynek vitézségéről és haláláról való história

(1571)

A nótája: „Laknak vala régenten [Aegyptomban]”


1   Szertelen veszedelem reánk szálla,
     Mert elesék tőlünk az föld oltalma,
     Vitéz Túri Györgynek hogy lőn halála,
     Kit mind az egész község megsirata.

2   Ennek oka lőn király őfölsége,
     És ím, az ő nagy fizetetlensége,
     Az vitézeknek meg nem fizetése,
     Kiért rajtunk hatalmas ellensége.

3   Urak, ez maradék földön kik laktok,
     Magatokban ezt jól meggondoljátok,
     Földeteket hogy ti oltalmaznátok,
     Pogányoknak rontani ne hagynátok.

4   Törököknek dühösségét látjátok,
     Szegén népet rabolni jól halljátok,
     Vitézeknek fizetni nem akartok,
     Kikből az föld népét oltalmaznátok,

5   Ím, környülünk széllyel mind az végekben:
     Pécsben, Lakban, Koppányban, az Szigetben,
     Berzöncében, Segösdön, az többiben,
     Mind jeles törökök laknak ezekben.

6   Ezek mindenkoron szép szörrel vadnak,
     Mert fizetésök nékik megadatnak,
     Az török császárnak híven szolgálnak,
     És azhová mennek, vígan nyargalnak.

7   Kevés erő nem elég ennyi ellen,
     Sőt a kevés nép is mind fizetetlen,
     Azért lésznek gyakorta szerencsétlen,
     Azmint szinte történék ez tigetlen.

8   Ez egy ember vala csak már előttünk,
     Isten után akiben reménylettünk,
     De nem soká lehete miközöttünk,
     Mert halálát nem szánta miéröttünk.

9   Azt jól láták törökök országunkba,
     Hogy igen bíztunk az mi hadnagyunkba;
     Isten után csak ő volt oltalomba,
     Hozzá fogható nincs Magyarországba.

10   Sokféle fortélt ebbe gondolának,
       Kivel az jó vitéznek árthatnának,
       Hogy erömét érnék ő halálának,
       Áldoznának érte az nagy Álláhnak.

11   Először kópia-törni jövének,
       Ütközetben sokan ott elveszének,
       Ők akkoron semmit ott nem nyerének,
       Szégyenökre megint hazamenének.

12   Másodszor is megint összegyűlének,
       Tetteték azt, hogy ütközni jövének,
       Kiről vitéz Túrinak izenének,
       De másfelől rablani készülének.

13   Készülének vitézek ütközetre,
       Fejenként sebes kópiatörésre,
       Vitéz Túri György jöve ki közikbe
       Vitézivel az elvégezött helyben.

14   Vígan lakik Túri az vitézökkel,
       Köszöni az bort reájok szeretettel:
       „Mikor szembemégyünk az ellenséggel,
       Adja isten, járjunk jó szerencsével.”

15   De hogy a törökök igön késének,
       Ők, miként csalárdok, el nem jövének:
       Kívülvalók megint hazamenének,
       Ki-ki mind ő urakkal elmenének.

16   Ezt hogy hallák törökök az végekben,
       Hogy vitézek vannak hazamenésben,
       És kik maradtak meg az vitézekben:
       Indulának bízván nagy örültökben.

17   Elöljárót rablani bocsátának,
       Úgy mind háromszázan találtatnának,
       Kik Kapornak felé igen rablának,
       Derékerő az lesben maradának.

18   Rabló törökre mikor találának,
       Azok gyorsan hátat hamar adának,
       Sok rabokat ott megszabadítának,
       Nyereséggel igen széppel járának.

19   Örülének szegény rabok, hogy láták,
       Túri Györgynek hogy a szavát meghallák,
       Az Úristent ők segítségül hívák,
       Hogy az ellenséget ők megbírhassák.

20   Biztatja igen az szegény rabokat:
       „Ne féljétök, ímé, az pogányokat
       Nékünk adja még ma Isten azokat,
       És megrontja mind az ő hatalmokat.”

21   Az derékerőre mikoron juta,
       Számtalan nyomorult rabokat láta,
       Kikre nézve nagy keservesen síra,
       És ily szókat az Istenhez támaszta:

22   „Uram, Uram, seregeknek Istene,
       Megharagudtál az te népeidre,
       Tekints mostan ez nyomorult nemzetre,
       És fordíts haragodat kegyelemre!

23   Ezek ha most ellened vétköztenek,
       De ismétlen tehozzád ők megtérnek,
       Bőneikről téged megengesztelnek:
       Könyörülj rajtok, hogy el ne vesszenek!

24   Én éröttök nem szánom életemet,
       Kiontani mai napon véremet,
       Letaglalni szegényekért testemet,
       Éröttök közikben viszem fejemet.

25   Csak te vagy, Uram, az én bátorságom,
       Az ellenség ellen az én paizsom,
       Ha kevesen vagyok, tebenned bízom,
       Hogy az te nevedben őket megbírom.

26   Ha pedig elvégezett akaratod,
       Hogy az fejemet közöttök marasztod:
       Légyen, Uram, az te szent akaratod,
       De fejenkint azért őket elveszted.

27   A gyalogból mind lovaslegényt tészek,
       A lovasból főembert én emelek,
       Csak jó fiaim, emberkedjetek,
       Vélem öszve fejenkint ütközzetek!”

28   Nagy fennszóval ők „Jésust” kiáltának,
       Fejenkint az törökre rohanának,
       Csuda nagy viadalt velök tartának,
       De végre miattok megrontatának.

29   Hát, ím, mindenfelől nagy sietséggel
       Számtalan törökök rettenetességgel,
       Valahová embör nézhet szemével,
       Mindenfelől rakva az ellenséggel.

30   Jó lovakat kezdék alattok vágni,
       Mert másképpen ők nem tudnak ártani,
       Sok jó lovak kezdenek sebesedni,
       Viadalban sokan gyaloggá esni.

31   Vitéz György deák emberkedik vala,
       Ki a harcon gyaloggá esett vala,
       Vitéz módra mindhalálig vítt vala,
       Kit ér vala, nem sokat élhet vala.

32   Sőt az úr is gyaloggá esett vala,
       György deák lovába ütközött vala,
       Nagy sebes lóval ő elesett vala,
       Szegén György deák lovát kapta vala.

33   Igön siet felülni, de nem lehet,
       Mert az ellenség mindenfelől siet,
       Vida mondja: „Uram, ülj fel, ha lehet!”
       Az gallérnál fogva húzza, mint lehet.

34   Az fél lába immár kengyelben vala,
       Hogy az ellenség őtet érte vala,
       Nagy sok pogány mind körülvette vala,
       Hogy megadná magát, úgy kérik vala.

35   „Ebek, engem pórázon nem hordoztok,
       Egyik helyről másikra nem hurcoltok,
       Azt ti soha még csak se gondoljátok,
       Ebek, engem vagy kinek alítotok?”

36   Ottan ő véres pallosát ragadá,
       Egynéhányát csak gyorsan lecsapdosá,
       Valameddig önnönmagát bírhatá,
       Mindhalálig vitéz módra vítt vala.

37   De mégis azmíg erejét bírhatá,
       Csuda erős viadalt vélök tarta,
       Valahogy kit közöttök talál vala,
       Ugyanottan csak kettészakad vala.

38   Sok török fő lovakat levág vala,
       Kit az törökök igön bánnak vala,
       De megölni mégsem akarják vala,
       Ha elevenen megfoghatják vala.

39   Mert csak lábait sebesíték vala,
       És csak az inát öklöldözik vala,
       Hogy elesnék, azért mívelik vala,
       Földön inkább hogy megnyomhatnák volna.

40   De lám, a jó vitéz magát gondolá,
       Az egyik kezében fegyverét fogá,
       Az másikkal az sisakot megoldá,
       Kész meghalni, fejéből el-kirázá.

41   Mindhalálig csak „Jésust” kiált vala,
       Az ellenségöt igen vágja vala,
       Sokat környüle lehullatott vala
       Az hitetlen, vakmerő pogányokba.

42   Lőn az viadal Alsóoroszlánnál,
       Ugyanottan az kis folyó pataknál,
       Veszedelme történék ott az Sárnál,
       Így feje vétetik ott az fűzfánál.

43   Nagy örömmel törökök megtérének,
       Örömökben az végekben lűtetének,
       Csuda nagy vigasságot mívelének,
       Hogy ily drága fejet elvihetének.

44   De még bennek is sokan ohították,
       Vitéz Túri Györgyöt oly igen bánták,
       Mert alafájok alábbszállott soknak
       Már azután a török deliáknak.

45   Soknak ő éltébe kenyeret adott,
       Máshoz kérni közülök nem bocsátott,
       Sokszor vitézivel vélök ütközött,
       De mindenkor azért nekik több jutott.

46   Kapá fejét bék, az portára küldé,
       Császár tőle igen jó néven vevé,
       „Megbocsássa felséged – azt izené –,
       Hogy az gonosz szerencse így engedé.

47   Mert ha elevenen foghattam volna,
       Életemnél inkább akartam volna,
       Felségednél kedvet találtam volna,
       Felséged tömlöcét illette volna:

48   De mindhalálig magát meg nem adá,
       Az vitézekben oly nagy kárt tett vala,
       Jó lovakat alattok levág vala,
       Sokat körüle lehullatott vala.”

49   Ezt látván vitézek elrémülének,
       Az törökök közé elegyedének,
       Csak kevesen közülök elmenének,
       Mert többire inkább mind ott veszének.

50   Vésze vitéz Balázskó Vince deák,
       Bácsmegyeit elevenen elfogák,
       Jó Adoni Bálint, vitéz György deák,
       Sok jó legény, sok jó vitéz katonák.

51   Azkik közülök elszaladhatának,
       Csoda nagy szerencsén ők is járának,
       Sok jó sebes lovat visszahozának,
       És többire mind sebesek valának.

52   Vitéz Lengyel István elszaladt vala,
       Ki az úr mellett igen szolgált vala,
       Vitézséget nem kicsint mívelt vala,
       Kit sok jámbor vitéz ember lát vala.

53   Újlaki Sebestyén közülök vésze,
       Jóllehet az derék harcra nem ére,
       Mert útjába talála az törökre,
       Fogllyá esék ő is kemény sebökbe.

54   Sínak-rínak várasbéli asszonyok,
       Kiknek odamarada az ő urok,
       Nagy fennszóval ők csak jajt kiáltának,
       Ő urokért az keserves asszonyok.

55   Az várashoz vitézek hogy jutának,
       Mindnyájan ők rajta szomorodának,
       Minden rendbéliek igen sírának,
       Az Istenhez csak felfohászkodának.

56   Hír lőn ebben, ím, az tisztes asszonynak,
       Hogy halála történt vitéz urának,
       Adá ottan magát oly nagy bánatnak,
       Mind holtáig való nagy siralomnak.

57   Sírástúl ő nem akara megszűnni,
       Ha lehetne, ő is kész volna halni,
       Ővéle mind együtt eltemetkezni,
       Hogysem immár ez világ szerint élni.

58   Fiai, szép lányai sírnak vala,
       Keserves könnyeket hullatnak vala,
       „Oh, mi édes atyánk – azt mondják vala –,
       Hogy hagyál el minket hamar árvává?

59   Jobb, hogy mi először megholtunk volna,
       Hogysem halálodat mi értük volna,
       Isten minket előtted elvitt volna,
       És tégedet soká éltetett volna!”

60   Ezenképpen szerető, jó szolgái
       Kezdék mind fejenkint őtet siratni,
       Bízott baráti róla emlékezni,
       Érte keserves könnyeket hullatni.

61   Azkiket gyermökségekben fenntartott,
       És sokféle szerencsíken hordozott,
       És ővélök sok dolgokban forgódott,
       Őhozzájuk jó hírt, jó nevet adott.

62   Ezek csuda nagy sírást tésznek vala,
       Sem éjjel, sem nappal nem szűnnek vala;
       Azért immár jutának búdosóba,
       Mert elesett fejöknek koronája.

63   Várasbéliek is mind úgy siratják,
       És fejenként nagy fennszóval jajgatják,
       Mert szegények ezt bizonnyal jól tudják,
       Hogy jó hírét immáran csak óhajtják.

64   Körül való község is mind siratja,
       Valaki közülök szavokat hallja;
       Minden ember Túri Györgyöt kiáltja,
       Kicsiny, öreg, mind egyaránt ohajtja.

65   Vitéz öccsei odagyűltek vala,
       Kiket Isten után elővett vala;
       Vitéz bátyjokat úgy kesergik vala,
       Testét tisztességgel temették vala.

66   Kár lőn, vitéz, most itt néköd meghalnod,
       Mert Szalaság, azt bizonnyal megbánod,
       Vagy az, hogy a földet te pusztán hagyod,
       Vagy az, hogy az adót nékik megadod.

67   Ha ezeket nem míveled, elrontnak,
       Kegyetlenül téged mind elpusztítnak,
       Nagy sok rabot tebelőled kihordnak,
       És nagy szörtelenül mind elrabolnak.

68   Nincs az ellenségnek már kitől félni,
       Isten után nincsen kitől tartani,
       Az egy embert kell vala oltalmazni,
       Ha ott meg akarnak vala maradni.

69   Az Kanizsa vizén átal nem jöttek,
       Vitéz Túri Györgytől oly igen féltek,
       De még sőt a nevétől is rettegtek,
       Ilyen bízván cselekedni nem mértek.

70   Adna Isten ily kapitányt kezünkben,
       De én kételkedem felőle, ebben,
       És az Isten, csak ő választhat ebben,
       Ő ád fejedelmet az mi földünkben.

71   Kevélység őbenne semmi nem vala,
       Isteni szolgálatra gondja vala,
       Gondviselő és józan ember vala,
       Minden dolgában állhatatos vala.

72   Az fejedelemnek kedvében vala,
       Az ő képét kinyomtatta vala,
       Sok főnépnek isméretében vala,
       Vitéz és magyar módra termett vala.

73   Tisztes öreg és vastag ember vala,
       Idejének szintén jobbjában vala,
       Vitézi fejében szép két szem vala,
       Mindennémű jószág őbenne vala.

74   Sokat szolgált az nyomorult országnak,
       Rontója volt az hitetlen pogánynak;
       Nagy hire volt régen az Hunyadinak,
       Nálánál akkor jobbat nem tartottak.

75   De az időtől fogva magyaroknak
       Nem volt hírösb az ő maradékiba,
       Mert híre volt ennek sok országokba,
       Jó szerencsés volt minden dolgaiba.

76   Merészsége csudálatos nagy vala,
       Kevés erővel sokat megver vala,
       Mert Isten az ő bátorsága vala,
       Kivel ő nagy hadat megkezdett vala.

77   Ötödéven, hogy az budai basa,
       Palotát hogy nagy erővel megszállá,
       Nagy sok ideig erősen vítatá,
       Éjjel-nappal erősen ostromlatá.

78   A szerencse basának nem szolgála,
       Jóllehet az házat megtörte vala,
       Ő falait földig rontatta vala,
       De alóla elpironkodott vala.

79   Csudának tetszik az fejedelemnek,
       Az utána való fő-fő legénynek,
       Azért köszöni, mint jó híveinek
       Szolgálatját az vitéz Túri Györgynek.

80   Csuda nagy nevet akkor is vett vala,
       Az király megajándékozta vala,
       Pohárszékit néki adatta vala,
       És nagy dicséretet rajta tett vala.

81   Fejérvári törökök nem nyughatnak,
       Nagy gyakorta csatázni kiszaladnak,
       Az király tábora felé tartanak
       Nem egyébért, hogy nyelvet kaphassanak.

82   Az istrázsa megjelentette vala,
       Hogy fejérvári bék népe kinn volna,
       Őmaga is vélök itt kinn kullogna,
       Ha valami martalékot kaphatna.

83   Ki-ki mind az török után indula,
       Vitéz Túri György is el-odajuta,
       Szakadozott zászlója véle vala,
       Az törököt megrettentette vala.

84   Sereg előtt mikoron őtet láták,
       De az adót ott is igen megadák,
       Mindjárást őmagokat futni adák,
       Mert az béket elevenen megfogák.

85   Vígan hozá Túri György az királynak
       Ő szomszédját mint kegyelmes urának,
       Fejérvári béket adá császárnak,
       Megköszöné király hív szolgájának:

86   „Ím, nem régen, nagy ember, segítettél,
       Az én végházamba kit cselekedtél,
       De ha soká élhetek szerencséddel,
       Nem lészen az kivetve én szívemből.

87   De légy veszteg, várj időt, édes hívem,
       Mert, ím, mostan előttem ellenségem,
       Először kell azokkal számot vetnem,
       Hív szolgálatodat el nem felejtem.

88   Tudom, mikor kell tégedet meglátnom,
       Kegyelmességemet hozzád mutatnom,
       Higgyed, hogy soha el nem felejtem,
       Vitézi fejed megajándékozom.

89   Addig aranyláncomat néked ádom,
       Örök ajándékul néked mutatom,
       Ellenségemért viseld, azt akarom,
       Minden kegyelmességemet ajánlom.

90   Nincs énnekem több Túri György náladnál,
       Szükségemben sok helyeken forgottál,
       És mindenütt jó szerencsével jártál,
       Mint hű szolga, énnekem úgy szolgáltál.”

91   Ezenközben török császár nagy hada
       Jó Zrínyire Szigetváratt rászálla;
       Éjjel-nappal vítatá, ostromlatá,
       Mindaddig, míg hatalmába nem hajtá.

92   Az vár alatt császár hogy meghalt vala,
       És immár Sziget pogánykézbe vala,
       Beglerbék rablani bocsátott vala
       Nagy sok pogányt, kinek száma nem vala.

93   Ezek az Szalaságot elégeték,
       És az népet kegyetlenül kergeték,
       Kiket kaphatának, mind elemelék,
       Szegényeket örök rabságra vivék.

94   Jóllehet az rabló török sok vala,
       Kik az földet igen pusztítják vala,
       Az egész tartományt égetik vala,
       Sok úr immár csak távul nézi vala.

95   De akkor is nem keveset szolgála,
       Vitéz Török Ferenccel elindula,
       Nagy szíveszakadva az sok rablóra,
       Elérközék és vélök szembeszálla.

96   Semmi tartózást dolgában nem tőn,
       Bátor szívvel vélök nagy viadalt tőn;
       Az Úristen ott is oly kegyelmes lőn,
       Hogy ő ellenségin győzedelmet vőn.

97   Jó csoport rabot pogányok vesztének,
       Vitéz Török Ferenctől veretének,
       Kin az több törökök megijedének,
       És azután ők elcsendesedének.

98   De ha akkor el nem készültek volna
       Az rablókban és meg nem vertek volna,
       Tudja Isten, míg beszáguldtak volna
       Kegyetlenül ez nyomorult országban.

99   Én nem vagyok elég, hogy megmondhassam,
       Vitézségét hogy előszámlálhassam,
       Csak a harmadrészen is megírhassam,
       Az hallgatóknak elibe adhassam.

100   De az idő azmennyire engedte,
         És az Úristen azmivel szerete,
         És Szentlélek által mire vezérle:
         Légyen áldott az ő szent akaratja.

101   Ezt jól tudja sok jámbor vitéz ember,
         Azkik ismérték, ki volt az az ember;
         Kit siratott sok jámbor vitéz ember,
         És ohajtja minden rendbéli ember.

102   Az fejedelemnek megírták vala,
         Az felség síratlan nem tűrte vala,
         Az vitéznek halálát szánja vala,
         És szívében igen kesergi vala.

103   Nem kétlem, hogy ő kincsének egy részét
         Érte nem adta volna az vitézért;
         Megváltotta volna vitézi fejét,
         Meghalni nem hagyta volna ő testét.

104   De az vitézlő dolog így engedte,
         Hiszen az Úristen is úgy akarta,
         Azért néki csak hálát adjunk rajta,
         Azmint hozzánk vagyon jó akaratja.

Szepesi György: Historia cladis turcicae ad Nádudvar,

nec non victoriae Ungarorum, duce magnifico domino domino Francisco Geszti A. D. 1580. 19. Julii

Ad notam: Árpád vala fő az kapitánságban


1   Szükség mostan fejenként hálát adnunk,
     Az seregek Istenét magasztalnunk,
     Ki nagy diadalmot adott minékünk,
     És megverte az pogánt miellenünk.

2   Emlékezzünk azért nagy szép dolgokról,
     Istenfélő, jámbor vitéz urakról,
     Geszti Ferencnek jó vitézségéről,
     Kegyetlen Sásvár béknek veszedelméről.

3   Egyetemben az jó Ruber Károlyról,
     Császárnak tokaji kapitányáról,
     Ez esztendőbéli jeles harcokról,
     Magyaroknak sok jó szerencséjekről.

4   Paraszt nemzetségből Sásvár származott,
     Keresztyénből kegyetlen pogánnyá lött,
     Rajtunk való dühösségért úrrá lött,
     Mert különben nem nyerhete békségöt.

5   Éjjel-nappal nyughatatlan dolgában,
     Mint lehessen nagyobb uraságában,
     De nem talál egyéb módot magában,
     Hanem hogyha dúlhat Magyarországban.

6   Semmiképpen nem akar ő szolgálni,
     Császárának egyéb országot venni,
     Magyaroknak akarja végét érni,
     Elvégezte, de Isten nem engedi.

7   Így értettünk, hogy egynéhánszor mondta,
     Ha magyar vér csak egy csepp bennem volna,
     Kimetszetném, mondom az nagy Allára,
     Nem akarnám, hogy ez hitből kivonna.

8   Istennek csudáljuk ő ítíletét,
     Hogy valakit kedvéből egyszer kivet,
     És ő népe száma közül kirekeszt,
     Istennek az inkább kergeti népét.

9   Vagyon erre sok példánk az Írásban,
     Az Alcinus vala Zsidóországban,
     Simon, Menelaus Jéruzsálemben,
     Lisimachus és Jason az Sionban.

10   Ezek végre az zsidókat elhagyván
       Elszökének az pogán Siriában,
       Gonosz Antiochusnak országában,
       Elárulák az kincset az templomban.

11   Ezek nagyobb kárt töttek az zsidókban,
       Nagyobb dúlást, fosztást Jéruzsálemben,
       Nagyobb veszedelmet Sion várában,
       Hogysemmint Antiochus haragjában.

12   Így valakik mitőlünk elszakadtak,
       Makhometnek vallására állottak,
       Marháinkat inkább dúlták, fosztották,
       Gyermekinket inkább ölték, vagdalták.

13   Ezek között mind híresebb az Sásvár,
       Kit csak azért szeret vala a császár,
       Tisztöl néki adattaték Szolnok vár,
       Hogy ez földen inkább félne az magyar.

14   Mert őmaga egynéhánszor kérkedett,
       Császár előtt ilyen szókkal beszélett:
       „Ádjad nékem a szolnaki békséget,
       Néked ádom, császár, Magyarországot.

15   Egyik lábommal kapuját Tokajnak,
       Az másikkal bétészem az Kállónak,
       Dandárommal megállatom Ecsednek
       Népét, mind meghódoltatom az földnek.”

16   Nyerte vala e szókkal az békséget,
       Adták vala néki helyül Szólnakot,
       Gyűtött vala mellé nagy sok töröket,
       Kik szeretik, mint atyjokat, az béket.

17   Sásvár magában sokat gondolkodék,
       Mint lehetne ura fogadásának,
       Mert jól tudja vitézségét magyarnak,
       Vigyázását végbéli hadnagyoknak.

18   Felindítá Isten az magyarokat,
       Ruber Károlt és Kolonics Bertalant,
       Vélek öszve az Kátai Ferencet,
       Ez országnak, mint jámbor, hű hadnagyát.

19   Ezek mellé nagy sok jó vitézeket,
       Magyart, sárgát és vasas németeket,
       Elindíták harmadfélezer népet,
       Égetteték Hatvannak ő várasát.

20   Jelenvoltát merthogy érték magyarnak,
       Törökek nagy erősen kiáltának,
       Várasból keményen kiszáguldának,
       Vélik vala, hogy hajdókra találtak.

21   De mihelt ők az sereget megláták,
       Rettenének, és visszafordulának,
       Sebességgel az várasra futának,
       De magyarok mind utánok valának.

22   Ugyanazon űzésben az hadnagyok
       Nagy felszóval kiáltják az jámborok,
       Mindnyájan most török fejet végyetek,
       Kik viselni jó hírt-nevet akartok.

23   Láták akkor magyarok emberségét,
       Ruber Károly, Kátai vitézségét,
       Magyar vitézeknek serénségeket,
       Török főnek hamar elvételeket.

24   Egyetemben több sok vitéz jámbornak
       Emberségét akkor felmagasztalák,
       Mert az török fejét igen hullaták,
       Az testeket azon mezőn elhagyák.

25   Martalócot, jancsárokat vágának,
       Az űzésben besliák elhullának,
       Nagy sok paraszt török hegyben öleték,
       Annyira, hogy testek egymásra értek.

26   Az vitézek az töröknek mind hátán
       Menének bé az várasnak kapuján,
       Sokat bennek levágának az utcán,
       Csak egy kevés méne bé vár kapuján.

27   Lovaggal, gyaloggal vitéz Balassa
       Házakat, pénzes boltokat törött vala,
       Gyermekeket, bulyákat fogott vala,
       Sok törököt nyakon kötöztet vala.

28   Azonközben az fegyveres németek
       Nagy hirtelen az házakat felgyúták,
       Mint rókákat, törökeket füstölék,
       Sok őbennek tűz miatt megöleték.

29   Sívás, rívás, kiáltás akkor vala,
       Dobnak, trombitáknak zengése vala,
       Várból tarackoknak dörgése vala,
       Ezek de mindhéában lésznek vala.

30   Mert magyar ott senki nem veszhet vala,
       Csak két német fegyveres veszett vala,
       Az egyik lövés miatt megholt vala,
       Az másikat várban ló vitte vala.

31   Szükség ennek vitézségét beszélnünk,
       Emberségét mindenkor magasztalnunk,
       Mert vitézül halált szenvedt érettünk,
       Nem hadta, hogy káromlassék Istenünk.

32   Török közé mihelt várban ment vala,
       Az jancsárok megkörnyékezték vala,
       De hozzá közel nem mehetnek vala,
       Mert nagy erős lövést ő tészen vala.

33   Elevenen őtet meg nem foghatták,
       Hanem végre lovát földre levágák,
       Kegyetlenül mind lovastol vagdalák,
       Annak utána fejét is elcsapák.

34   Török, míg így tőn az német vitézzel,
       Az magyar is kívöl török marhával,
       Megrakodék nagy sok török bulyákkal,
       Elindula sok fő török foglyokkal.

35   Fényes nappal ez dolgok löttek vala,
       Sok törökön belöl történtek vala,
       De az Isten népét hordozta vala,
       Mint zsidóknak, senki nem árthat vala.

36   Nagy örömmel vitézek juttak vala,
       Eger várában bészállottak vala,
       Kótyavetyét mindjárást hántak vala,
       Istennek nagy hálát ők adtak vala.

37   Ezen nagy haragja Vejz basának,
       Azért igen ír az Ruber Jánosnak,
       Hogy megszegte volna frigyét császárnak,
       Oka volna az nagy szörnyű romlásnak.

38   Egész éjjel nem alhatik búában,
       Ide-s-tova gondolkodik magában,
       Hogy ne esnék császárnak haragjában,
       Mert nem maradhatna meg az Budában.

39   Gondolá azt, hogy magyart megrabolja,
       Az előbbi romlást hogy megtorolja,
       Magyarokon ő bosszúját megállja,
       Az föld népét mind rabságra elhajtsa.

40   Nagy sok néppel hadnagyit felkészíté,
       Magyart dúlni az Nagygyőr felé küldé,
       De az hatalmas Isten nem engedé,
       Mert Ferrandó népévél megvereték.

41   Ifjú Czobor Márton is jelen vala,
       Vajda Kristóf mindenütt véle vala,
       Az nagygyőri haddal forgódnak vala,
       Sok töröknek ők fejét szedik vala.

42   Törökök akkoron is vesztek vala,
       Huszain béknek kezét vágták vala,
       Az áruló őmaga szaladt vala,
       Kapitán béknek fejét vették vala.

43   Nagyobb lőn ezzel basának haragja,
       De magyarnak vitézségét csudálja,
       Azért népét Kaproncára bocsátá,
       De halljuk meg, ott is mint járt hadnagya.

44   Oda közel mindenütt horvát urak
       Éjjel-nappal vigyázásban valának,
       Mert jól tudják csalárdságát pogánnak,
       Gyakran kiütését pozsgaiaknak.

45   Azért mihelt hallák török jövését,
       Az pozsgai béknek közelgetését,
       Mindjárt ki-ki mind készíté ő népét,
       Akarák béknek látni vitézségét.

46   Horvát urak török hadát hogy láták,
       Az nagy zengő trombitát fúaltaták,
       Nagy felszóval az sereget biztaták,
       És szép renddel viadalnak állaták.

47   Nemkülönben ott is az ő hadával
       Cselekedék Isten, mint Izráellel,
       Megvereté pogánokat urakkal,
       Mint pusztában Amálekot zsidókkal.

48   Szép nyereségök lőn horvát uraknak,
       Vigassága, öröme nagy az hadnak,
       Mert sok pogánok földre vágatának,
       Csak kevesen békkel elszaladának.

49   Látá basa, hogy semmi nincs hasznára,
       De sőt inkább minden fordul kárára,
       Szüvét adá mindjárt az nagy bánatra,
       Mert fél, dolga hogy ne jusson fojtásra.

50   Ezerötszáznyolcvanban írnak vala,
       Március, április akkoron vala,
       Az hideg tél melegre fordult vala,
       Mikoron mindez dolgok estek vala.

51   Napról napra az mező zöldül vala,
       Az szép füvek mindenütt nőnek vala,
       Azért lóval fűre bocsáttak vala,
       Mind az két fél az harctól megszűnt vala.

52   Alattomban békek tanácskozának,
       Ő nagy romlásokról gondolkodának,
       De egyebet benne nem találának,
       Hanem szerencsétlenségét basának.

53   Azért mindjárt írának az császárnak,
       Megjelenték veszedelmét hadának,
       Igen vádlák szerencséjét basának,
       Okát mondák lenni az nagy romlásnak.

54   Császár azért mindjárt igen haragvék,
       Basát hagyá, hogy Budából kivetnék,
       És Konstancinápolyban béküldenék,
       Hogy ne lenne romlása az töröknek.

55   Basát szerencséje dolgából így vádlák,
       És Budából igen hamar kihányák,
       Úgy sajkában igen hamar bérakák,
       Aláküldék Duna vizén császárnak.

56   Azért immár basa senki nem vala,
       Hanem csak képében Sásvár bék vala,
       Az hatvani rablást forgatja vala,
       Hogy megtorolhatná, gondolja vala.

57   Azért mindjárt menten-méne Hatvanban,
       Ott az békkel vala nagy gondolatban,
       Holott volna jobb öszvegyűlni hadban,
       Hogy ne lenne hír az magyar urakban.

58   Végezék azt, hogy ugyanott Hatvanban
       Mindenfelől gyűljenek alattomban,
       Mint későbben lenne hír Eger várában,
       De hamarább rabolhatnak Maklárban.

59   Elizené mindenfelé Sásvár bék,
       Hogy törökek mindenfelől gyűljenek,
       Az hatvani mezőre siessenek,
       Mert rövidnap gondja lészen töröknek.

60   Ezt hallván, nagy sietséggel törökek
       Öszvegyűlének sokfelől seregek,
       Egybenadák mind magokat az békek,
       Vélek jövének sok gyalog törökek.

61   Júniusnak huszodik napján, délben,
       Eger alá jövének nagy hévségben,
       Az maklári polgárokat hirtelen
       Megfogdosák szegényeket az hegyben.

62   Jámbor keresztyéneket levágának,
       Kik magokat mindjárást meg nem adák,
       Csak fejeket az kocsira felrakák,
       Gyermekeket, mint juhokat, fogdosák.

63   Ilyen nemzetséget mi nem hallottunk,
       Históriákban mi alig olvastunk,
       Hozzá hasonló kegyetlent nem láttunk,
       Azért méltó, hogy mindenkor átkozzunk.

64   Óh, te, hitván, istentelen nemzetség,
       Mint katona, lám, nálad oly az község,
       Abban áll volt-é valyon az vitézség,
       Hogy előtted megfutamik az község?

65   Gondolkodjunk mind az monarchiákról,
       Siria- és persiabéliekről,
       Macedoniai Alexanderről,
       Avagy az Római Birodalomról.

66   Csak egyikhez sem hasonló ezeknek,
       Mert sem szava, sem hiti nincs töröknek,
       Semmi haszna nincsen az fizetésnek,
       Mind hódoltat s hódolatlant elvesztnek.

67   Hódlott helyről vala az Isten papja,
       Kit az pogán mesterestöl elfoga,
       És mindjárást azon útban levága,
       Hogy őmagát hódolt faluból monda.

68   Sokkal kevesebb népet kaptak volna,
       Hódlásokhoz ha ők nem bíztak volna,
       És az adót ha bé nem adták volna,
       És pogánnak ha nem hittenek volna.

69   De az pogán egyaránt az hódoltra
       Szintén úgy ment, mint az hódolatlanra,
       Csak az vitézeknek bosszúságára,
       Ezt mielék egriek bánatjára.

70   Otthon akkor egriek nem valának,
       Csak kevesen emberül forgódának,
       Mert kétfelől útait az várasnak
       Megállák, törökek nem árthatának.

71   Egyik részévél az népnek őmaga
       Török András igen forgódik vala,
       Másikkal Fodrócki György másutt vala,
       Mind az kettő nagy vigyázásban vala.

72   Látá török, hogy semmit nem tehetne,
       Eger várasában bé nem mehetne,
       Az falukból való néppel megtére,
       És nagy sietséggel Hatvanban méne.

73   Vala Sásvár nagy örömben békekkel,
       Igen lakik vala fő törökekkel,
       Hogy az dúlást tehette békességgel,
       És hogy jutott Hatvanban az községgel.

74   Hasonlót már magához nem vél vala,
       Szerencséjét igen forgatja vala,
       És harcait gyakran számlálja vala,
       Így törökek előtt kérkedik vala:

75   „Diadalmok kauroknak ellenem
       Soha nem volt, nem árthattak énnékem,
       Hanem mindenkoron futtak előttem,
       Avagy mindjárt akadtak én kezemben.

76   Ím, mely híres vitézek az egriek,
       De hogy mondták jelenvoltom nékiek,
       Hogy rám jöjjenek, nem volt annyi fejek,
       Azért nem ártott népemnek fegyverek.

77   Ennek utána nem félek őtőlek,
       Meg nem rettentik szűvemet kavorok,
       Csak hogy gyűljenek énhozzám törökek,
       Adják mellém őmagokat az békek.”

78   Egy üdőben mind eszében jutának
       Fogadási, kit tött vala császárnak,
       Mikor az békséget nyeré magának,
       Lakóhelyül kéré várát Szolnoknak.

79   Azért hamar izene az békeknek,
       Mindenfelé íra fő törökeknek,
       Agáknak, vajdáknak és szpáhiaknak,
       Besliáknak és az jancsáragáknak,

80   Hogy mindjárást siessenek az hadban,
       Légyen nékik hagyott helyek Szolnakban,
       Mert ő esett volna igen nagy gondban,
       Tökéletes hogy lehetne szavában.

81   Ez hír hallván, törökek készülének,
       Egész hétig Szolnokban mind gyűlének,
       Sásvár béktől igen kérdezkedének,
       Hogy mi volna oka most az gyűlésnek.

82   Sásvár megmondá barátinak titkon,
       Elvégezte, hogy falukat raboljon,
       Tokajból, Kállóból katonát fogjon,
       És sok barmot az új basának hajtson.

83   Ezt hallván baráti mindjárt javallák,
       És magokat nagy örömest ajánlák,
       Mindenütt mellette lésznek, azt mondák,
       Csak hogy légyen romlása az kavornak.

84   Tizenhatodik napján júliusnak
       Indulása lőn Szolnakból töröknek,
       Harmadnappal az után az faluknak,
       Lőn veszése Nagyfalunak, Gávának.

85   Rakomazt is csak tövéből Tokajnak
       El akarják vala víni pogánok,
       De egy kevés német lőn egy halomnak
       Tetejéről ótalma Rakomaznak.

86   Azért kevés népnek ott árthatának,
       Gyermekeket, leányokat kapának,
       Mert férfiak az hajókra esének,
       Míg törökek németeken késének.

87   Erős lövést tévének az németek,
       Mert jámborul az halmon forgódának,
       Semmit nékik nem ártának törökek,
       Hanem nagy békévél megmaradának.

88   De másfelől számtalant visznek vala,
       Rabot, barmot előttek hajtnak vala,
       Aratókat mezőn fogdosnak vala,
       Kiket Sásvár bék Nánáson vár vala.

89   De az Isten irgalmát és kegyelmét
       Megmutatta hozzánk buzgó szerelmét,
       Egyetemben az pogánhoz haragját,
       Kijelenté nagy kemény ítíletit.

90   Mert miképpen régenten könyörgését
       Az zsidóknak meghallgatván kérését,
       Ohajtását és keserves sírását,
       Az ínségből égben felkiáltását.

91   Égyiptomban az Madián földéről,
       Visszaküldé Mojzest az búdosásból,
       Hogy az népet megmentené az kénból,
       És kihozná a szolgálat házából,

92   Nemkülönben nékünk az vitéz urat,
       Más országból az jó Geszti Ferencet
       Hazahozta vala, hogy itt ez földet
       Megőrüzné, ne hadná az községet.

93   Azért, mihelt hallá az török dolgát,
       Kihozatá mindjárt veres zászlóját,
       Ki-ki mihelt felkészíté őmagát,
       Diósgyőrből kiindítá szép hadát.

94   Ugyanazon nap lovaggal, gyaloggal
       Általköltözék Tiszán Kisfaludnál,
       De miérthogy estve vala, hadával
       Meghála csak közel Szentmargitánál.

95   Másod napon mindnyájan az vitézek
       Hozzá gyűlének magyarok, németek,
       Kik felszóval vitéz urat köszönték,
       És egy szűvel ilyen módon üdvözlék:

96   „Vitéz uram, Isten hozott közünkben,
       Mint egy angyalt, úgy vártunk mi ez igyben,
       Régen hallottuk jó híred éltünkben,
       Azért kérünk, légy vezérünk ez hadban.

97   Isten után magunkat alád adjuk,
       Valamit megvítatsz, mindazt miveljük,
       Sőt melletted vérünket is kiontsuk
       Az szegény rabokért ez nap meghaljunk.”

98   Kéréseket az Úr az vitézektől
       Nagy jó néven vévé mint fiaitól,
       És köszöné, hogy mind egy akaratból
       Hadnagyokkal választottak egy szűből.

99   Azért magát nagy örömest ajánlá,
       Szolgálatját hogy tőlök meg nem vonná,
       Sőt vérét is kiontani sem szánná,
       Még az halált is inkább megkóstolná,

100   Hogysem szegény rabokat látására
         Az pogánok elvinnék az fogságra,
         Az Istennek neve káromlására,
         Az egész keresztyénség szidalmára.

101   Ez szót mondá, az sereget rendele,
         Elöljárót, kétszáz lovagot szerze,
         Ezek közé főembereket külde,
         Balázsdeák Istvánt, Cserepit külde.

102   Mind ezekkel és több fő legényekkel,
         Az Barcsait Újfalvi Jánossal,
         Ide küldé Putton Andrást Kun Györggyel,
         Rák Istvánnal és az Kapi Sándorral.

103   Ezek után az őmaga hadnagyát,
         Kétszáz lovaggal az jó Göröcs Mihált,
         Az segítő sereggel jó szolgáját
         Elválasztá, mert látá forgódását.

104   Ezek után az deréksereg vala,
         Az zászlókat ebben állatta vala,
         Őmaga is azokkal együtt vala,
         Fodrócki György, Hevei véle vala.

105   Utoljáróban hagyá Bazsó Farkast,
         Rendelt vala mellé ötven lovagost,
         Sereg után hogy tennének vigyázást,
         Mert féli vala török csalárdságát.

106   Jobb kéz felől az derék sereg mellett
         Állattatá az száz német fegyverest,
         Bal kéz felől kocsikon drabantokat
         Rendelé az jó magyar puskásokat.

107   Ilyen renddel az mezőben mentekben
         Találkozának egy sereg törökre,
         Ki hajt vala lovat, barmot előtte,
         Hétfőn megverék, sok bennek elvésze.

108   Elevenen huszonkettőt fogának,
         Fejeket is egynéhányat szedének,
         Háromezer barmot szabadítának,
         Újvárason ezekkel nyugodának.

109   Oly szándékkal, hogy más napon az béket
         Megkeressék, mind az török sereget,
         És kivegyék kezek közül az rabot,
         Ne láthassák víg örömmel Szolnakot.

110   Nagy jámborul az napon cselekedék,
         Ruber Károl, Csapi Kristóf az béknek,
         Mindenütt utána vannak töröknek,
         Várják hadát, hogy érkezzék Gesztinek.

111   Az napon, hétfőn bésötédett vala,
         Beszerménnél az béket hadták vala,
         És őmagok népekkel Újvárasra
         Kedden reggel Gesztihez mentek vala.

112   Ezeket is Geszti Ferenc nagy gyorsan
         Elrendelé, vagyon nagy biztatásban,
         Az jó Ruber Károl az német hadban
         Álla, hogy ott ő lenne biztatásban.

113   Az kállai kapitánt maga mellé
         Bornemissza Imrével bérendelé,
         Ha viadalba néki veszte lenne,
         Az hadra, kéré, hogy nagy gondjok lenne.

114   Immár kedden, hogy az nap feljött vala,
         Minden ember igen könyöreg vala,
         Az Úr Jésus Kristust kiáltja vala,
         Újvárasból ezzel kimennek vala.

115   Mentekben is jó Geszti mindeneket
         Bátorsággal biztatja vitézeket,
         Szép renddel viseli az seregeket,
         Minden hallására mondá ezeket:

116   „Jobb, atyámfiai, mostan meghalnunk,
         Ez világból tisztességgel kimúlnunk,
         Az örökkévaló országban mennünk,
         Holott minden szentekkel együtt lészünk,

117   Hogysem láttunkra mi atyánkfiait
         El engedjük vinni Isten híveit,
         Azért Isten adta mostan idejét,
         Hogy megverjük ő neve káromlóit.

118   Mostan azért, vitézek, mi harcoljunk,
         Vérünkért, tagunkért házankért víjunk,
         Az rabokkal együtt mi mind meghaljunk,
         Hogy halálunk után légyen jó hírünk.”

119   Ez szók után mindnyájan az vitézek
         Török után gyorsabban indulának,
         Mert törökkel víni igen kévánnak,
         Geszti forgódik előtte az hadnak.

120   Nádudvarnál az töröket elérék,
         Hát már viadalhoz készült Sásvár bék,
         Tartóztatás nélkül mindjárt öklelék,
         Azon öklelésben Sásvár futamék.

121   Sok törökek űzésben öletének,
         Lovag törökök, jancsárok esének,
         Harmadfélszázan akkoron veszének,
         Elevent annál többet kötözének.

122   Sok bék fia agákkal szpáhiakkal,
         Odabasákkal, sok pénző vajdákkal,
         Kurt vajda, Ali vajda inasával,
         Rabbá esék kazdag Bali agával.

123   Csekit vajdát elevenen elfogák,
         Memhet béknek is fejét előhozák,
         Amhad csauszt elevenen elfogák,
         Amhad agát is elevenen fogák.

124   Tíz zászlókat egyetemben nyerének,
         Hatszáz magyar rabot szabadítának,
         Ezektől is lovat, barmot elvövék,
         Így veré meg Isten hadát az béknek.

125   Őmaga is csak egy lovon szalada,
         Az öccsévél ketten Ladánra tarta,
         Útát vízen bíróval mutattatá,
         Nagy sokáig mind réten gázoltatá.

126   Azok mondták, kik jól látták szemekkel,
         Hogy sáros volt mind ruhástol, lovastol,
         Az Kunságon hogy csak negyven magával
         Hazafelé mendegélt nagy sírással.

127   Nemkülönben Isten az Sásvár békkel
         Cselekedék, mint a Sennakheribbel,
         Levágatá hadát csak kevés néppel,
         Miként annak régentén egy angyallal.

128   Kérünk, Isten, még otthon is az béket
         Ítíljed meg, mint egy Sennakheribet,
         Lássák meg, hogy most is az te népedet
         Ótalmazod, mint régen a zsidókat.

129   Az űzésből nagy örömmel vitézek
         Sok rabokkal Újvárasra térének,
         Az Istennek dicséretet ádának,
         Hogy ily diadalmot adott nékiek.

130   De ez vala csuda Isten dolgában,
         Háromezer pogánnak verésében,
         Tizenkétszáz magyar közül ez hadban
         El nem vésze, valának nagy örömben.

131   Első hadnagyságát ezen e földen
         Így áldá meg Gesztinek az nagy Isten,
         Kinek dicsíret, tisztesség mennyekben
         Adassék dicsőség örökké, ámen.

132   Fényes nappal az győzedelem után
         Szabad akaratja szerént sok pogán
         Az fogságra béméne végvárakban,
         Kit mi nem olvastuk az krónikákban.

133   Mert réteken sokan gyalog legények
         Törökeket sok ideig keresék,
         Sokat bennek Hortobágyban ölének,
         Kilencszázig mindenestöl veszének.

134   Kiért téged, Úr Isten, mi dicsírünk,
         És örökké mindenkor magasztalunk,
         Hogy az tőrben, kit vetett volt minékünk,
         Az ellenség belé esék helyettünk.

135   Nagy Úr Isten, zabolázd meg az pogánt,
         Ne bocsássad reánk az gonosz Sátánt,
         Tedd semmivé mind az ő gondolatját,
         Hogy lakhassuk mi te szent templomodat.

136   Vétkeinkért ne verj örökké minket,
         Szent Fiadért hanem szánd meg népedet,
         Elég néven végyed kénja érdemét,
         Hogy örökké dicsírhessünk tégedet.

137   Ádj minékünk jámbor fejedelmeket,
         Kiket adtál, tarts meg, kérünk tégedet,
         Hogy ótalmazhassák te seregedet,
         És őrizzék az te szent egyházadat.

138   Ezerötszáz és az felett nyolcvanban
         Ez dolgokat, kik ezen esztendőben
         Történtenek, nagy szép renddel versekben
         Béfoglalák az Bársonyos mentében.

Jegyzetek

ageb – vénember

alafa – zsold

áldomása – áldása

alejt – vél, gondol

alítá – vélé, gondolá

állat – állít

állatja – állítja

állatjába – lényegében

Alter amans ... – Másik szerelmes volt Pacorus, akit az asszony visszautasított, Euryalusnak adta drága ágyát.

Ammon – az egyiptomi Amon

Amurates – I. Murad szultán

ányúságok – eszközök, szerszámok

apol – csókol

apolgatás – csókolgatás

Apolia, Apulia – itáliai tartomány

aprópuska – tüzesszerszám, kb. nyolc cm hosszú vascső, melyet puskaporral töltöttek meg, egyik végét beforrasztották, ólomlövedéket tettek bele, s kanóccal gyújtották be

aránt – szemben

arcul – szemből

arra semmit nem palla – ügyet sem vet rá

aszú – aszalt, szárított

bálványimádás – protestáns vélekedés a katolikus szertartásról, a képek tiszteletéről

bálványkövet – a sírban fekvő szobrát

Baranya szőlővessző – a pécsi és villányi borvidékről való szőlővessző

bátor – bár, ámbár, bárcsak

beglerbég – török tartomány (vilájet) vezetője

bégyakdosának – beszúrkáltak

bék – bég

Bellona – a kis-ázsiai Enyo, a harci zaj istenasszonya

besliák – könnyű fegyverzetű török lovasok

Bidujó – Vidin

bizlal – serkent

bojér – bojár

boka – boka és csukló

bologna – bolyogna

boncsok – nyakék

Bononia – Bologna

bot – buzogány

bulya – török lány (a rabságba esett bulyákat hímzőlányként foglalkoztatták)

Cantio de militibus pulchra – Szép ének a vitézekről

Cantium Canticorum – Énekek éneke, azonos tárgyú a 45. zsoltárral

csácsogó – fecsegő

De liberatione regis Sigismundi – Zsigmond király kiszabadulásáról

De reditu regis Sigismundi – Zsigmond király Magyarországra való visszatéréséről

delia – dalia, harcos

dellet – deleltet

despot – despota, szerb uralkodó

disputál – vitatkozik

disznólábbal glossálta – tanulatlanul jegyzetelte

drabantokval – katonáskodó jobbágyokkal

Effectus Amoris – A Szerelem ereje

Egré – Egerbe

együld – különben

elfutamjatok – elfussatok

elírata – levelet íratott

elrekkentenéje – elpusztítaná

eltágulának – eltávoztak

érdeknie kezdik – ütögetni kezdik

étető – csali

Eugenius pápa – IV. Jenő pápa

evölt – üvölt, kiált

ezörhatodfélszázban – ezerötszázötvenben

farcsik – csípő

fardagál – abroncsos szoknya

felcifrázá – feldíszítette

félelmesek – gyávák, félők

felfogadá – megfogadta, megígérte

feljöl – fent, felül

fokhely – székváros, kikötőváros

folyamni – folyamodni

fottiglan – fogytig, örökké

főpattantyúsok – a tüzérek, lőmesterek irányítói

förtőzik – fertőztetik

frigy – békeszerződés, szövetség

fris – díszes, ékes

gardinál – kardinális

gárgyán – gvárdián, kolostori elöljáró

gíra – főként Erdélyben használt pénzegység

gombos kert – a sárospataki vár virágoskertje

goromba – tudatlan

gróf Miklós – gróf Salm Miklós

gubernátor – helytartó, kormányzó

gyűlőségbe – gyűlölködésben

gyűrét – gyűrűt

hab – hullám

háború – viszálykodás

hacoka – köntös

hadnagy – vezető, hadvezér

hancsár, hangyár – handzsár: övön viselt, rövid és ívbehajló török kés

hányod magadat – dicsekedsz

haranbasa – fosztogató török katonák vezére

harmincad – vámhely

hasonlatnék – hasonlítana

havasali – havasalföldi

Havaselföld, Havaselnek földe – Havasalföld

házait – szobáit

hazól – otthon, házuknál

hé hónak – nyár havának, júliusnak

héát – tetőzetét

hében – forróságban

hegyöstőrét – szúrókardját, vívótőrét

hírré – hírül

Historia cladis Turcicae – A törökök nádudvari versége, a magyaroknak nagyságos Geszti Ferenc úr vezetésével fölöttük aratott győzelme

Historia elegantissima – Igen szép história a Tancredus király leányáról és a királynak titkos tanácsosáról, Gisquardusról, a szerelem felbomolhatatlan béklyója miatt meghaltakról; olasz nyelvből, Boccaccióból latinra fordította Filippo Beroaldo, a magyarok számára pedig az erdélyi Enyedi György énekbe szerzette.

Historia obsidionis – Az Antemius sziget – amelyet most a királyi Szigetnek szokás nevezni – ostromának históriája. Magyar versekbe szedte Tőke Ferenc az 1556. esztendőben.

hitére, hitire – esküjére

hitlenség – hűtlenség, esküszegés

hitömet – eskümet

hittel – esküvéssel

hiú – üres

hivataljába – elhivatottságában

holdá kélve – holnap reggel, másnap

hon – otthon

hópénz – zsold

hopmester – udvarmester

hűn – hitt

hütit – fogadását, esküjét

hűv – hív, hű

igazlátók – a bajvívás döntőbírái

iktatá – juttatá

imeg – ing

ingében – ingére

ingyen nem – egyáltalán nem

ingyen senkit nem – egyáltalán senkit nem

Insignia duella et res gestae – Az híres-neves Nagyfalui Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história

ipa – após

írt tábla – festett kép

írva – festve

Iustiniánus institutiói – Iustinianus bizánci császár (527–565) római jogi kézikönyve

jancsár – janicsár, török zsoldos katona

jargal – nyargal, járkál

johomat – bensőmet, lelkemet

jovall – jónak tart

juta – jöve, jött

kápa – csuklya

káptalan – kanonoki testület

kas – vesszőből font, henger alakú edény

kaur, kavor – gyaur, hitetlen

kéntől – kíntól

képét kinyomtatta – Túri Györgyöt egy fametszetű csoportképen ábrázolták.

képíró – festő

keserüli – szánja

kételen – kénytelenségből

kiereszté – kiküldte, szétküldte

Kisasszon-nap – szeptember 8.

Kisasszony hava – augusztus

kisebbséget – hátrányt, gyalázatot

kláris – piros korallkő

klastrom – kolostor

komoka – kamoka: damasztvászon

korosként – időnként

köbel – köböl (62, 95 vagy 125 liter nagyságú űrmérték)

kőeső – jégeső

kölyőket – kölyűket: lőportörő malmok zúzóműveit

könkő – kénkő: darabos kén

könyvvel lábba – könnyben úszik, könnybe lábadt

közi – között

község – 1. köznép 2. társadalom

kuracsim – vért, páncél

kurta – 1. rövid 2. egyszerű, szegény

lappazó – sima

laptaház – labdaház, tornacsarnok

laptások – tüzeslabdások

latrok – gonosztevők

legottan – azonnal

Litvaság – Litvánia

lóval fűre bocsáttak – a lovakat tavaszi legeltetésre vitték

lők – lettem

lőn – lett

lőn, lőnek – volt, voltak, lett, lettek

lűnek – voltak

maga – noha

magasztalja – emeli

magyarrá – Magyarországra

Mahumet – Mohamed

majorkert – veteményeskert

marha, morha – vagyon, érték

markolábságnak – az őrgrófságnak (a Markgraf német szóból)

mástoknak – másikotoknak

medgyek – mit tegyek

medgyen – mit tegyen

medgyünk – mit tegyünk

megalvának – kialudtak

megbúsul – dühbe jön

meggyovónék – meggyónt

meghagyott – megbeszélt

meghopol – megver

megkéselhetné – késleltethetné

megkeserülé – megszáná

megsérvött – megsebesült

megváltóznék – kiváltaná magát, váltságdíjat fizetne

megvőn – megvette, elfoglalta

mense Iulio Anno Domini 1587 – az Úr 1587. évének július hónapjában

mese – találós kérdés, aenigma

mesterség – fortély, mesterkedés

Milto – pirospozsgás arcú

mindönt – mindenkit

Mindszent hó – november

minem – egyáltalán nem

minémmen – miként

mire – miért

Misegrád – Visegrád

molnákot – malmokat

monostor – kolostor

morkolábság – őrgrófság

Morvába – Morvaországba

múlat – időzik, időt tölt

nádorispán, nádrispán – nádor

nagy históriát – Tinódi itt az Eger vár viadaljáról való ének c. művére utal

Nagyboldogasszony napja – augusztus 15.

nám – lám

Nándorfejírvár – Belgrád

napeset – nyugat, napnyugat

napló hely – állomáshely, táborhely

natúlai – anatóliai, kis-ázsiai

negyedfélezerbe teremtés után – azaz a 3500-as években = i. e. 400 körül

nehézkes – viselős, terhes

nemzet – nemzetség, család

nésze – (né-sze) nosza, lásd!

Non potuere ... – Nem lehet sokáig fékezni az erős szenvedélyt, továbbviszi a papír és a kéz a lángoló csóvát.

nyás-gerel – hosszú nyelű, vashegyű szúrófegyver

nyomtatának – mentek

ó törvénbe – az Ótestamentumban

ohajt – kesereg, szánakozik rajta, sirat

ohajtás – sóhajtozás

ohít – sajnál

ohítva – sírva, jajgatva

oítással – jajgatással

oroz – ajtónálló

öcs – húg

öklelés – szúrás, taszítás

öklelőfája – dárdája

ökrré tűnt – ökörré változott

ölbe – ölre

őmagát el sem hivé – nem bízta el magát

öreg – nagy

öregbül – növekszik

öszve – együtt

ötször ízben – öt alkalommal

öttet – öntet

palánk – vesszőfonatok és gerendák közé döngölt nedves agyagból készített fal

palaszk – palack

palotádat nyomják – palotádban lakoznak

párkán – a vár oszmán-török elnevezése

pártos – pártütő, lázadó

passaméta – páros ütemű régi olasz tánc

patyolat – finom fehér gyolcsból készült fejkendő, turbán

Pinkösd hava – május

pizsgás – egészséges színű

pohárszék – pohártartó szekrény

por – puskapor

porkoláb – várnagy

Postquam nulla ... – Miután nem adatik az együttlétre alkalom, Euryalus elhagyja az asszonyt, az pedig sírba hanyatlik.

Priapus – a nemzőerő istene, túlméretezett hímvesszővel ábrázolták

pribékek – 1. hitehagyottak 2. az ellenséghez átállók

processiót – körmenetet

pulzsus – ütőér

Quam vir, quam mater – Noha a férj, az anya és az erős ajtó őrzi, az asszony végül is legyőzetik a saját kacérsága által.

Rácország – Szerbia

rakott sír – kripta

regnál – uralkodik

rekkent – megöl

Ród – Rodosz (Rodi), Égei-tengeri sziget

sacc – sarc, váltságdíj

saccol – sarcol, megadóztat

sánc – földerődítmény

sápolódik – sápítozik

Sénás – Siena

sepegés – sopánkodás

sirén – szirén

sívó – sivító

soholt, sohult – sehol

sohova – sehova

Soklyós – Siklós

sólya – lábbeli, szandál

somma – summa, összeg

spaciál – sétál

státer – aranypénz

summa – összegzés, összeg, pénzösszeg

suporlát – ágymennyezet, baldachin

szakállas – szakállas puska

szállás – megszállás

szandzsák – 1. zászlóalj 2. szandzsákbég

szárcsamony – szárcsatojás

szegőd – segítő

széllel – széjjel

Szenderőiglen – Szendrőig

Szent Jakab hava – július

Szent Jakab ünnepében – július 25-e táján

Szent Lőrincnek napja – augusztus 10.

Szent Magdolna napja – július 22.

Szent Mihály hónak – szeptembernek

Szent Mihály napja – szeptember 29.

szentegyházakat – templomokat

szentelt vitéz – aranysarkantyús lovag

szerelmében – szeretetében

szerencsétől – véletlentől

szereté – szeretett, kedvelt

szerrel – rendtartással

szertelen – rendkívüli

szerzés, szörzés – megállapodás, szerződés

szilígy – szelíd

szín nemesség – színleges nemesség

színe – színe-java

Szonda – Szanda vára

szönögnek – zöngenek

szurk – szurok

születet – születés (Jézusé)

szűnében – színében

tágítani – elhagyni

takartatnak – tartatnak

taraszk – tarack, mozsárágyú

tárgy – deszkából készült, friss, nedves állatbőrrel bevont, lábakon álló, mozgatható védőtető, amely nek oltalma alatt a támadók viszonylag biztonságosan közelíthették meg a várfalat

taslyába – tarsolyába

téjjel lábbó – tejjel folyó

tekéletességét – hűségét

temérdek – vastag, zömök

testszínű – halványpiros, rózsaszín

tetéd – fejtetőd

tetem – 1. test 2. csont, ereklye

tigetlen – nemrég, a minap

tokát – tokját

tokmálás – alkudozás

tonnákba – kisebb hordókba

tőn – tett

törekedének – fejüket törték, töprengtek

történet szerint – véletlenül

tözeslaptákat – ökölnyi, üreges, kiégetett agyagtartályokat, melyeket lőporral töltöttek meg, lefojtották, s kanóccal meggyújtva dobták az ellenség közé

trancel – 1. labdajátékoknál kifeszített háló 2. vízi átkelő, pontonhíd

úgyan – úgy

új udvar – a lovagi tornák ideje

új udvart tétetett – kezdetét vette a lovagi torna

undok kép – ocsmány szobor

uszolják – kínálják, erőltetik

vajúszik – szenved, kínlódik

vajvoda – török vajda, a szandzsákbég tiszttartója

váltózhat – rabságból kiválthatják

Varanához – Várnához

várta – őrség

várták – őrök

váslat – elvásít

vasmacskák – szigony- vagy horgonyszerű eszközök

végház – végvár

vég – végvár, végház

véjvásokat – vívásokat

véletlen – váratlan, gondolatlan

venerék – szeszes ital

Venus játéka – testi szerelem

verhenyő – vöröses

virgina – virginál, spinét vagy kisméretű csembaló

viselne – viselős, terhes lenne

visszát vonna – ellenkezne, ellenkezést szítana

vitéz Balassa – Balassi Bálint

zálagot – túszt

zárlotta – zárta

Zebernik – vár Boszniában

zomok – kis termetű

zsákvár – földdel töltött zsákokból épített sánc

zseccel – karosszék

zsidó mise – gyalázat