Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

9. fejezet - TRÉFABESZÉD, ENCOMIUM

9. fejezet - TRÉFABESZÉD, ENCOMIUM

Ha egy korról tudjuk, min nevetett – már meglehetősen jól ismerjük. Feltétel azonban, hogy értsük is a szövegeket, azok összes áthallásaival együtt. Ez utóbbi elég illuzorikus. A 16. század magyarjai Markalf tréfabeszédein nagyokat mulattak, mi pedig csodálkozunk, vajh mi tréfásat találtak őseink ezekben? Egyetlen példával illusztráljuk a választ. Markalf: „Hasnak teli voltából trombitál a segg”. A Bibliában: „Szívnek teli voltából szól a száj” (Máté 12,34). Az utóbbit Jézus Krisztus mondja. Ezek után érthető, hogy a szerző-fordítót nem ismerjük. Vélhetőleg névtelenségben akart ő maradni.

A „trufák” magyarul nyomtatásban először Kolozsvárott, 1577-ben jelentek meg. Markalf figurája azonban már a 16. század korábbi évtizedeiben közismert volt, mint ez néhány utalásból tudható. A tréfabeszéd-gyűjtemény latin ősre megy vissza, az európai irodalomban hasonló szövegek a 12. század óta ismertek, a 15. századi Béldi-kódex is őriz ilyetén latin textust. Jellemző, hogy a bibliai Salamon királyt később, a 17. században a magyar Salamon királlyal azonosítják, s így Markalfból magyar udvari bolondot csinálnak. Egyébként nem nehéz észrevenni a jeles férfiú és az Aesopus-életrajzok Aesopusa közötti vérrokonságot...

Más műfajba, a humanista fordított encomiumok (=dicséretek) közé tartozik és késő antik hagyományokat folytat Az kopaszságnak dicsíreti (Kolozsvár, 1589). A humanisták között elterjedt műfaj volt ez, álságosan dicsőítették mindazt, ami fogyatékosság, hiba, esetenként bűn volt. Az ártatlanabb humanista encomiumok közé tartozik e magyarra valószínűleg latinból, ismeretlen szerző által fordított művecske.

Mindkét szöveget a Magyar elbeszélők 16–18. század (Bp., 1986, s. a. rend. S. Sárdi Margit) kiadása alapján közöljük.

Ismeretlen: Salamon királynak, az Dávid király fiának Markalffal való tréfabeszédeknek rövid könyve

(Kolozsvár, 1577)

Mindenek e végre írattatnak meg, hogy jót tanoljunk belőle!

PRAEFATIO,

azaz elöljáró beszéd az Markalfus tréfás dolgaira

Sokféle bölcsek voltanak eleitől fogván, kik az embereknek hasznokért és életeknek megjobbításáért sok különb-különbféle dolgokat írtanak, hogy az embereknek légyen előtte, mint egy tükör, mindenha az egyebeknek példája, miérthogy azminémű rövid az embernek élete, igen kevés dolognak menne végére, holott lassan-lassan elfogyatkozik a természet. Ezt meggondolván némelyek szatírákat ékes dorgálással írtanak, némelyek komédiákat avagy tragédiákat, sokan históriákat is szedtek öszve és szerzettek, csak ezért mindezeket, hogy az nyomorult és gyarló természet teljességgel az gorombaságban és vétekben el ne merüljen. Mivelhogy penig az tréfás dolgokban is sok vagyon, azki embernek hasznára vitethetik, és ezek közül egyik az Markalfnak játékos és tréfás cselekedeti, mint ezután megértjük, azért jónak és hasznosnak gondoltuk lenni, hogy az több írások között ezek is az tréfás dolgok olvastassanak az emberektől.

Kérjük azért az jámbor és tisztelendő olvasót, hogy ezeket olymóddal olvassa és megértse, hogy miképpen az bölcs orvos néha az méregből is orvosságot csinál, azonképpen ők is ebből az tréfából szép haszonra való tanúságokat notáljanak, kiváltképpen olyankor, mikor az egyébféle szorgalmatos gondtól megmenekedik.

Ezután, szerető olvasó, nemcsak azért írattatnak a bölcs emberektől, hogy emberek csak nevessenek rajta, hanem főképpen, hogy mint a szorgalmatos méhecske meglátogatja mind az jó és gonosz füveket, és mindenikről, azmi jó, levészi és hazaviszi, azonképpen ezek is azért adattanak előnkbe, hogy jót vegyünk belőle. Ez penig az jó erkölcsű és természetű emberektől lehet.

Végezetre ezt is megjelentjük, hogy az mi nyelvünknek mivoltáért némely helyen gyengébb és tisztességesb szóval vagyon fordítva, hogysemmint az igék voltanak, de azért sok helyén maradott. Annakokaért miérthogy, amint az deákok szólnak (Sapientibus satis est dictum), akinek elméje vagyon rá, megértheti, és értse úgy, azmint szereti. Azért, szerető olvasó, vedd jó néven most ezt e kis munkácskát, mint jó barátodtól etc.

MARKALF ITT VITETIK AZ SALAMON KIRÁLY ELEIBE AZ Ő FELESÉGÉVEL EGYETEMBEN, POLICANA ASSZONNYAL

Mikoron ülne Salamon király az ő atyjának, Dávid királynak székében, teljes lévén bölcsességgel és gazdagságokkal, láta egy néminémű embert napkelet felől jőni, kinek az ő neve vala Markalf, ki tekintetre rút és iszonyú ember vala, de mind azáltal vala igen ékesen szóló.

Az ő felesége is, Policana nevő asszony, véle vala, mely igen éktelen rút és paraszt asszonyállat vala.

Mikoron azért Salamon király mindkettőt eleibe vitette volna, állanak vala őelőtte ketten egymás szemébe nézvén.

Markalf állapatja

Vala penig Markalf rövid állapatú ember, igen temérdek és potrohos, feje őnéki nagy vala, széles homloka, piros és sömörgös orcája, fülei felette szőrösek és el-aláfüggenek vala, szemei nagyok és csipások, ajakai is nagyok és temérdekek felette, mint egy lónak, szakálla rút és igen illatos, mint a kecskének, kezei rövidek és temérdekek ujjai zomokok, lábai rövidek és felette temérdekek valának, az orra penig Markalfnak (mint egy sós ugorka) temérdek, szeplős és horgos, mint a kányának. Ábrázatja néki olyan, mint a szamárnak, haja olyan, mint a baknak a szőre, és sarjai igen parasztok valának, bőre peniglen rút és igen szeplős és fekete, mint a sár. Ruhája kurta, és csak a bal fenekéig ér vala. Nadrága széllel kiterjedett vala, és minden öltözeti éktelenek valának.

Policana állapatja

Az ő felesége is őnéki törpe és igen temérdek, nagy a két csecsei őnéki, haja penig csoportos, hosszú a szömeldeke, dohos és éles, mint a disznónak a sertéje, szakállkája is vagyon, mint a kecskének. A két füle olyan, mint a szamárnak, szemei csipások, és tekintete olyan, mint a mérges, zomok-kígyónak. Teste penig Policana asszonnak fekete és sömörgös, és ónból ontatott pléhekkel az ő két csecsit felékesítötte. Ujjai rövidek, és vasból csinált gyűrőkkel befűzte. Orra lyikai nagyok valának. Lábai rövidek és szőrösek, mint a medvének, ruhái gyapjasok és széllel kiterjedtenek vala.

És ilyen asszonyi állatokról szépen mondta egy néminémű bölcs imez verseket:

  
       Foemina deformis tenebrarum subdita formis
          Cum turpi facie transit et absque die.
       Est mala res multum turpi concedere cultum,
          Sed turpis nimium turpe ferat vicium.
          

Salamon annakokaért hogy megtekintötte volna őket, ekképpen szóla nékiek:

– Micsoda emberek és micsoda nemzetségből valók vatok?

Markalf penig ezt hall ván, ekképpen felele:

– Mondd meg te minékünk előszer a te nemzetségedet és az te atyádfiainak eredeteket, és én is megbeszélem a mi nemzetségünket.

Salamon monda:

– Én vagyok az tizenkét pátriárkáknak nemzetségekből való. Mert Juda nemzé Pharest, Phares nemzé Esromot, Esrom nemzé Aramt, Aram nemzé Aminadabot, Aminadab nemzé Naasont, Naason nemzé Salmont, Salmon nemzé Boozt, Booz nemzé Obedet, Obed nemzé Isait, Isai nemzé Dávid királt, Dávid király nemzé Salamont, és én vagyok a Salamon király.

Markalf ezt hallván felelé:

– Én vagyok az tizenkét parasztságnak nemzetségéből. Mert Rusticus nemzé Rustát, Rusta nemzé Rustomát, Rustus nemzé Rusticellust, Rusticellus nemzé Tarcust, Tarcus nemzé Tarkolt, Tarkol nemzé Farsit, Farsi nemzé Markult, Markul nemzé Marquelt, Marquel nemzé Marquát, Marqua nemzé Markalfot, és én vagyok a Follus Markalf. Az én feleségem penig a tizenkét lupicanáknak nemzetségéből való. Mert Lupica nemzette Lupicanát, Lupicana nemzé Ludiprágot, Ludiprág nemzé Bonenstrungot, Bonenstrung nemzé Boledrudot, Boledrud nemzé Pladrudot, Pladrud nemzé Lordámot, Lordám nemzé Kurtát, Kurta nemzé Kurtulát, Kurtula nemzé Kurtellát, Kurtella nemzé Policámot, Policám nemzé Policanát: és az a Policana az én feleségem.

SALAMON monda:

– Hallottam, hogy igen bőbeszédű és csácsogó, ravasz, álnok parasztember volnál, annakokaért jer, mi vetekedjünk beszéddel miközöttünk. Én téged kérdezlek, te penig énnékem felelj meg minden kérdésimre!

MARKALF Aki hitván énekes, kezdje ez elöl!

SALAMON Hogyha minden beszédemre megfelelhetsz énnékem, nagy sok marhákkal meggazdagítlak én tégedet, és az én országomban híres-neves ember léssz.

MARKALF Ígér az orvos egészséget, holott hatalma nincsen reá.

SALAMON Igaz ítíletet töttem én a két tisztátalan személyek között, akik egy házban megnyomták volt az ő magzatjokat.

MARKALF Ahol vannak fülei az embereknek, ott vannak sok perlődések, ahol sok asszonnépek vannak, ott vannak sok példabeszédek.

SALAMON Az Úr adott az én számba oly bölcsességet, hogy nincsen világon énhozzám senki hasonlatos.

MARKALF Azkinek pokol szomszédja vagyon, ő maga dicsíri magát.

SALAMON Az istentelen ember fél és retteg, ha senki nem űzi is.

MARKALF Mikor fut a kecske, akkor fehérlik a seggi.

SALAMON Az jó asszonyállat szép ékességére és gyönyörűségére vagyon az ő urának.

MARKALF Az téjfeles fazekat, míg tele, igen kell az macskától őrizni.

SALAMON A bölcs asszonyállat házat épít magának. A bolond penig, aki volna is, elrontja.

MARKALF Az jól megégetett fazék több ideig állandó, és aki tisztán tartja, tisztán iszik belőle.

SALAMON Az istenfélő asszonyállat méltó dicsíretre.

MARKALF Az jó macskát az jó bőreért meg szokták nyúzni.

SALAMON A szemérmes asszonyi állatot igen kell embernek szeretni.

MARKALF A szegény embernek meg kell a téjfelt tartani és őrizni.

SALAMON Állhatatos asszonyállatot ki találhat?

MARKALF Hű macskát a tejesfazéknak ki találhat?

SALAMON Senki nem.

MARKALF Állhatatos asszonyi állatot is igen ritkán.

SALAMON A szép és tökéletes asszonyállatot minden drága marhánál drágábbnak kell becsülni.

MARKALF A kövér és temérdek asszonyállat, úgy tetszik embernek, hogy adakozóbb volna.

SALAMON Szép dolog a fejér fátyol a szép asszonyembernek a fején.

MARKALF Meg vagyon írva, hogy nem olyan a szép subáknak belöl az ujjai, mint a de rékbélési. Azért a fejér fátyol alatt gyakorta moly vagyon. (Azaz férges belöl.)

SALAMON Azki álnokságot vét, gonoszt arat.

MARKALF Azki polyvát vét, nyomorúságot arat.

SALAMON Bölcsességnek és tudománnak kell lenni az szenteknek szájokban.

MARKALF A szamár ily természetű, hogy ahol legeltetik, ott nő, ahol szarik, ott ganéjoz, ahol húgyik, ott öntöz, ahol hever, ott rontja el a göröngyeket.

SALAMON Idegen ember dicsírjen tégedet.

MARKALF Ha én magam szidalmazom magamat, soha senkinek én úgy kedves nem lészek.

SALAMON Sok mézet ne egyél, mert nem jó.

MARKALF Aki méhet metszen, az az ujját nyalogatja.

SALAMON Az gonosz szívű emberben nem lakik a bölcsességnek lelke.

MARKALF A kemény fába mikor vered az éket, megódd magad, hogy a szemedbe ne pattanjon.

SALAMON Nehéz tenéked az eszten ellen rugódoznod.

MARKALF Az rúgó ökröt az esztennel kétszer is oldalba kell fúlni.

SALAMON Tanítsad az te fiadat, és kicsinségétől fogva szoktassad őtet az jó cselekedetre és engedelemre.

MARKALF Azki ünejét jól tartjá, gyakorta eszik a téjből.

SALAMON Minden állat az ő természetére hajlandó és rátér.

MARKALF Amely abroszt igen elviselnek, szösszé válik és csepűvé.

SALAMON Az igaz bíró amit ért, azt szólja.

MARKALF Azmely pispök felette hallgató, végre ajtóállóvá tétetik.

SALAMON Az tanítómestert tisztességben kell tartani, és félni kell az ő vesszejétől.

MARKALF Azki az ő bírájának pofáját törlegeti, az az ő szamárkáját szokta tapogatni és törzsölni.

SALAMON Az erős, hatalmas ember ellen és az folyóvíz ellen ne törökedjél.

MARKALF Az erős sas meg szokta mellyeszteni és nyúzni az egyéb madarokat.

SALAMON Jobbítsuk meg abban magunkat, azmiben tudatlan vétkeztünk.

MARKALF Mikor a segged törled, semmit akkor egyebet nem cselekedel.

SALAMON Hízelkedő beszéddel senkit meg ne csalj.

MARKALF Elméjében eszik, aki az övő embernek köszön.

SALAMON Az álnok patvaros emberrel ne társolkodjál.

MARKALF Méltán szaggatják el azt a disznók, azki az korpa közibe elegyíti magát.

SALAMON Sokan vannak, kik szemérmet és tisztességet nem ismernek.

MARKALF Olyak is élnek és nyájaskodnak az emberekkel, kik hasonlatosok az ebekhez.

SALAMON Sokan vannak, kik az jótétel helyébe gonoszt fizetnek.

MARKALF Azki az idegen ebnek kenyeret hán, nem vészi jutalmát.

SALAMON Nem igaz barát, aki meg nem marad az barátságban.

MARKALF Az borjúganéj nem sokára áll, sem nem kövéríti a földet.

SALAMON Sok okokat keres, aki el akar barátjától szakadni.

MARKALF Amely asszonyállat kedvedet nem akar tenni, azt költi, hogy túros az alfeneke.

SALAMON Az király beszédének változhatatlannak kell lenni.

MARKALF Hamar elunja, aki farkason akar szántani.

SALAMON Az retek igen jó az lakodalomban, büdes penig a tanácskozásban.

MARKALF Azki retket eszik, mindkétfelől hurút, alól és felyül.

SALAMON Az hallás ott elvész, ahol az elme nem vigyáz.

MARKALF Megtompítja hamar az nyilat, aki lövöldez serpenyőt.

SALAMON Azki elfordítja az ő fülét a szegényeknek kiáltásitól, ő is kiált másodszor, és az Isten nem hallgatja meg őtet.

MARKALF Elveszti az siralmát, aki bíró előtt jelenti sirását. (Post latam sententiam.)

SALAMON Kelj fel, északi szél, és jöjj ide, déli szél, fúdd meg az én kertemet, és belőle kifolynak nagy szép drága kenetek.

MARKALF Mikor foly az északi szél, akkor romol magas ház, és aki tökös, az nem egészséges.

SALAMON Az halált és a szegénységet el ne titkoljad.

MARKALF Azki eltitkolja, hogy tökös, sokkal nagyobb lészen nyavalyája.

SALAMON Mikor ülsz a gazdagnak asztalánál, jól eszedbe végyed, mit raknak elődbe.

MARKALF Minden, ami elődbe rakatik, az a te hasadba származik.

SALAMON Mikor az asztalhoz ültetnek, lássad, hogy más előtt ne egyél.

MARKALF Aki magasb székben ül, az tartja az fő helyét.

SALAMON Ha az erős meggyőzi az erőtlent, minden marháját néki elvészi.

MARKALF Egy jól lát a macska, noha a talpát nyalja.

SALAMON Amitől retteg az istentelen, megesik őrajta.

MARKALF Aki gonoszul cseleködik, és jót reménl, teljességgel magát megcsalja.

SALAMON Az rest ember az hidegben és melegben nem akar szántani: koldul azután, és senki semmit nem ad nékie.

MARKALF A mezítelen segget senki meg nem foszthatja.

SALAMON Az tanolónak gyorsasága tészi az tanítót jóakaróvá.

MARKALF Minden kéz siet az ő megszokott vasfazekára.

SALAMON Ki kell vetni az jóknak társaságokból az patvarkodó és csalárd, gonosz embert.

MARKALF Az mord, haragos asszonyi állat és a füst és a lyikas tál igen nagy kár az embernek házában.

SALAMON Az Istennek mihozzánk való szeretetiért minden jó szerelemnek kell lenni miközöttünk.

MARKALF Ha te szereted azt, azki téged megutál, elveszted a te szerelmedet.

SALAMON Ne mondjad a te barátodnak, mikor valamit kér: menj el, jöjj holnap, és adok, holott vagyon miből, mindjárást adhass nékie.

MARKALF Ím, ma és ím, holnap megmível, azt mondja, akinek ura nincs.

SALAMON Sokan kévánják a gazdagságot, holott a szegénségből bántatnák.

MARKALF Ebélljél, és meglátod, mi marad abból, azmid vagyon.

SALAMON Sokan vannak, azkik éheznek és mindazáltal megházasulnak.

MARKALF A szegény embernek nincsen kenyere, mégis ebet keres, hogy eltartsa.

SALAMON A bolondnak felelj meg az ő bolondsága szerént, hogy ne láttassék bölcsnek lenni.

MARKALF Az kőszikla meghallá, kinek felele a cserfa.

SALAMON Az nagy haragban nincsen irgalmasság, annakokaért aki haragból szól, nyavalyát szerez magának.

MARKALF Ne mondj gonoszt a te barátodnak haragodban, hogy meg ne bánjad annak utána, mikor megbékéllel ővéle.

SALAMON Az ellenséges száj nem szól igazságot, sem az ő ajakai igazat nem beszélnek.

MARKALF Aki téged nem szeret, a’ téged nem rágalmaz.

SALAMON Csak annyit aludjál, amennyi elég.

MARKALF Akitől lehet és nem aluszik, az restség árt annak.

SALAMON Megelégedtünk jókkal, és adjunk hálát róla Istennek.

MARKALF Igen örvend a rigó, néki felel a szajkó, nem egyaránt énekel az éhező az elégedettel.

SALAMON Együnk és igyunk, mert majd mindnyájan meghalunk.

MARKALF Egyenlőképpen meghal mind az éhező és mind penig aki eleget észik.

SALAMON Mikor az ember rág csak, akkor ő nem beszélhet.

MARKALF Mikor az eb énekel, akkor ő sem ugathat.

SALAMON Megelégedett a mi hasunk a sok ravaszsággal, jer, menjünk el alunni.

MARKALF Ide s tova csak forog és poklul aluszik, aki nem észik.

SALAMON Mikor az te szegény barátod küsded ajándékot ád, meg ne utáljad.

MARKALF Amije vagyon az herélt embernek, azt adhatja szomszédasszonyának.

SALAMON Ne járj az gonosz, peres és patvaros emberrel, mert netalán miatta vagy veszedelmet, vagy penig nyavalyát találsz magadnak.

MARKALF Az megholt méh nem szarik mézet.

SALAMON Ha aláznak, és gonoszakaró emberrel barátságot szerezsz, inkább ellenséged lészen, hogysemmint segítséggel lenne.

MARKALF Azmit a bak és az farkas mível, tetszik az a nősténfarkasnak.

SALAMON Azki elébb szól, hogysemmint kérdik, kijelenti magát, hogy bolond.

MARKALF Mikor valaki nyomódja lábodat, vedd el onnat, ha bánod.

SALAMON Minden állat hasonlatost keres társul magának.

MARKALF A túros ló túros lovat keres, és ketten egymást vakarják (értsd meg, mint).

SALAMON Jól tészen az az ember lelkével, aki máson tud könyörülni.

MARKALF Nagy házat utál az meg, aki magát meg akarja ismerni.

SALAMON Aki farkastól fut el, találkozik oroszlánra.

MARKALF Egyik nyavalyából másikra. Szakácsról találkozik sütőre.

SALAMON Meglássad, hogy senki ne szerezzen néked nyavalyát. Ha penig valaki szerez, bosszút ne állj érette.

MARKALF A veszteg hallgató víznek és a hallgató embernek semmit ne higgy.

SALAMON Egy ember sokféle dolgokat egyszersmind meg nem mívelhet.

MARKALF Az nyomorúságoknak száma között meg vagyon írva, hogy akinek lova nincs, gyalog jár.

SALAMON Átkozott a százesztendős gyermek.

MARKALF Késő az agg ebet tanítani nyakon kötve hordozni.

SALAMON Azkinek vagyon, adatik annak, és bővelkedik.

MARKALF Jaj az embernek, akinek nincs kenyere, és szülei vannak.

SALAMON Jaj az kétszívű embernek dolga, és aki két úton jár.

MARKALF Azmely ember két székben akar ülni, ha látja, tehát a földen maradott ülni.

SALAMON A szűnek bővségéből szól a száj.

MARKALF A hasnak tele voltából trombitál a segg.

SALAMON Két egyenlő ökör egyaránt vonszon az járomban, és nem tusakodnak.

MARKALF Két ér egyaránt mennek az embernek a seggire.

SALAMON A szép asszonyállatot szeretni kell az embernek.

MARKALF Az asszonyember igen szép a nyakánál, mint a fejér galamb; ám oda alá penig szép fekete, mint a vakontag, hű.

SALAMON Az Júdának nemzetségében igen nagy az én rokonságom, és az én atyámnak Istene az ő népe között fejedelmmé tött engemet.

MARKALF Megismerem az abroszt, mert szöszből csinálták.

SALAMON A szükség kénszeríti az igaz embert vétkezni, ha nem akarná is.

MARKALF Az megfogott farkas ketrecbe tétetett: avagy szarik, avagy marakodik.

SALAMON Elég volna énnékem az mérték szerént való tisztesség, csak az Úristen ez világot vetette volna énnékem birodalmam alá.

MARKALF Nem adnak az ebkölyöknek annyit, azmennyit hizélkedik a farka.

SALAMON Azki későn mégyen az asztalhoz, elejti a kést: étlen marad.

MARKALF Az könnyen futó is mi nem mindenüvé eljuthat.

SALAMON Mikor bántásodra vagyon a te feleséged, semmit ne félj tőle.

MARKALF Lágy pásztor előtt a farkas gyapjat szarik, de a kemény előtt nem.

SALAMON Nem illik az ékesen szólás az bolondhoz.

MARKALF Nem illik az ebhez, hogy nyerget hordozzon a hátán.

SALAMON Megütegesd oldalokat a te fiaidnak, míg gyermekdedek, és felvehetik a fegyelmet.

MARKALF Aki apolgatja és csókolgatja a báránt, nem gyűlöli a kost is.

SALAMON Minden ösvények egy útra tartnak.

MARKALF Minden erek egy seggre mennek.

SALAMON Az jó ember jót tehet a gonosz asszonyemberben is.

MARKALF A jó lakásból jó szar lészen, melyet lábbal el kell tapodni. Azonképpen a bestiális asszonyembereket is le kell tapodni.

SALAMON Szép ékesség a szép asszonyember az ő ura mellett, és igen illik.

MARKALF Igen illik az szomjú ember mellé az jó borral tele álló fazék.

SALAMON Igen illik az szép fegyver az én oldalomra.

MARKALF Igen illik az jó rakás fa az én kertem mellé.

SALAMON Mennél feljebb való vagy, annál alázatosb légy mindenekben.

MARKALF Jól lovagol az, ki hasonlatosokkal lovagol.

SALAMON Az bölcs fiú örömmel illeti az ő atyját, az gonosz penig bánattal és szomorúsággal illeti az ő anyját.

MARKALF Nem egyaránt énekel az vidám és az bánatos.

SALAMON Aki keveset vét, keveset is arat.

MARKALF Mennél nagyobb dér avagy fagy vagyon, annál csikorgásb az út.

SALAMON Mindeneket tanáccsal cselekedjél, és nem bánod meg.

MARKALF Elég beteg az is, aki a beteget emeli.

SALAMON Mindeneknek ideje vagyon.

MARKALF Azmely ökör nyulat akarna fogni, igen mondja: ím ma és holnap, de ugyan nem foghatja meg.

SALAMON Immár én elfáradék a szólásban, jer, nyugodjunk el.

MARKALF Semmiképpen nem hagyom el a beszélgetést.

SALAMON Tovább éntőlem immár nem lehet.

MARKALF Ha nem lehet, nagy alázatoson mondj kuhit, és valld meg, hogy meggyőzettettél, és azmit igírtél, add meg énnékem.

Az Salamon király dolgosi és jövedelmének beszolgáltatói mondának Markalfnak

Az Markalf beszédét hallván Bananiás, az Jojadásnak fia és az Zabus, az királynak szolgája és Adoniás, az Abdénak fia, kik adószedők valának, mondának Markalfnak:

– Ezokaért te lennél-é harmad az mi urunknak országában? Meghidd, hogy kivájattatnak tenéked az te gonosz két szemeid a te tök agyadból, mert jobb lészen és ékesb, hogy te feküdjél az mi urunknak medvéi között, hogysemmint valami tisztre felemeltessél.

Kiknek Markalf felele:

– Mi ragad az embernek (salvo honore) a seggire, hanem csak a szarbincsók. Miért ígírte tehát azt énnékem a király?

Akkoron ezt hallván Venthur és Benadachar, Benesia, Bena, Benatudab, Bantharber, Achina, Day, Achinab, Bonia, Josephus, Semes és Samer, az királynak tizenkét fő tiszttartói, mondának:

– Mit búsítja e hitván, szurkos, fúvó hasú ember az mi urunkat? Miért nem csapdossák jól arcul, avagy négy pálcákkal jól megapinálván hogy nem vetik ki tova az király szemei elől?

Erre az Salamon király felele:

– Ne légyen az! De ádjanak eleget enni, és bocsássák békével. Akkor Markalf elfordulván felele az királynak:

– Mind elszenvedem, valamit mondasz. De én ezt mondom mindenkor, hogy azhol nincsen király, ott nincs törvény.

Itt megírattatik, miképpen Salamon vadászni kiment, és egyik szolgája megmutatá a Markalf házát, és miképpen kérdezte a király

Az király azért együtt az ő vadászival és sok vadászó ebekkel minekutána vadászott volna, történet szerént mégyen vala az Markalf szállása előtt elé. És az ő lován odafelé tére, és lehajtván fejét benéz vala az ajtón, hogy meglátná, ki volna ott benn. És Markalf szóla az királynak:

– Itt benn vagyon egy egész ember és egy fél és a lónak a feje. És amennyit feljő, annyit száll alá.

Erre Salamon így felele, monda:

– Micsoda, amit mondál?

Markalf felele:

– Mert az egész ember én vagyok, ki itt benn ülök. Az félember te vagy, a lovon ki ott kinn ülsz, és félig behajlottál; a ló feje penig annak a feje, akin ülsz.

Salamon kérdé:

– Micsodák, amik feljőnek és alámennek?

Markalf monda:

– Az babok, melyek az én fazekamban forrának.

Salamon kérdé:

– Hol vannak atyád, anyád, bátyád és húgaid?

MARKALF Az én atyám az mezőben egy kárból két kárt csinál; az anyám penig a szomszédasszonnak azt míveli, azmit többszer soha nem mível. A bátyám ott künn az fal alatt ülvén, amit talál, mind megöli, néném penig a kamorában ülvén esztendeig való nevetését siratja.

SALAMON Mit jegyeznek mindezek?

[MARKALF] Az én atyám az mezőben az ösvént el akarván foglalni, azmely az ő földén mégyen által, töviset rak oda. És az úton járók eljőnek, és két ártalmasb ösvényeket csinálnak az egyből, és így egy kárból kettő lészen. Az anyám a szomszédasszonnak az szemét fogja be, mert megholt, melyet többszer néki nem mível. Az bátyám penig kinn ülvén az verőfényen, azmennyi tetvet talál, mind megöli. Néném viszontag ez elmúlt esztendőben hogy egy ifjat megszeretett vala, és a sok játszodozás és nevetés közben, csecsezés és csókolás közben megterhesedvén, mostan immár sír.

Erre Salamon monda:

– Honnét vagyon e sok ravaszság tebenned?

Markalf felele:

– Az te atyádnak, Dávid királynak idejében mikor volnék a te atyád orvosának kis gyermeke, egy néminémű nap, mikor orvosságot csinálnának az te atyádnak, fogának egy saskeselőt, kinek mikor minden tetemét kibontogatták volna orvosságnak, akkor Bersabea, a te anyád, vevé annak a szüvét, és kenyérhajra tévén, tenéked az tűzben enned megsüté, és hogy én ott állok vala, a fején által háta megé veté az kenyérhajat, akin meg sült vala, és én megévém: azért, amint vélem, az én ravaszságom innét vagyon, mint hogy tenéked a szűnek megételéből az bölcsesség.

salamon Az Isten téged úgy segéljen! Én Gabaában mikor volnék, az Isten nékem megjelenék, és betölte engemet bölcsességgel.

MARKALF Azt szokták mondani bölcsnek, azki magát tartja bolondnak.

SALAMON Nem hallottad-é, mely nagy gazdagságokat adott énnékem az Úristen, annak felette nagy bölcsességet is?

MARKALF Hallottam, mert tudom, hogy az Úristen ott ad esőt, ahol akarja.

Ezen Salamon elmosolyodék, és monda:

– Az én népeim itt kinn várnak, nem állhatok tovább itt tevéled, el kell mennem. De mondd meg az te anyádnak, hogy a jobbik ünőnek az tejéből küldjen egy fazékkal énnékem, és az fazekat fedje be ugyanazon ünőből valóval, és te hozd énnékem.

Markalf felele:

– Megmívelem.

Itt küld a Markalf anyja az királynak egy fazék tejet Markalftól

Salamon király penig az ő népével nagy pompával és zengéssel méne Jeruzsálembe, és mint hatalmas, gazdag király palotájába béméne.

Az Markalfnak anyja peniglen, Floscenia asszony, mikor hazajött volna, Markalf az király parancsolatját néki megbeszélé. Akkor azért Floscenia vőn egy nagy fazék tejet elő, és egy nagy szép fejér bélest kene meg szép téjfellel, és az fazekat véle béfedé, és Markalfot ekképpen Salamon királyhoz küldé. Markalf azért útában egy mezőn mikor menne, felette igen meghevítezék és megverejtezék az napnak melegségétől, és leüle, és legottan láta egy aszú tehénganéjt, és igen lassan az fazekat letevé, az bélest leülvén meg eddegélé nagy szépen, és az tehénganéval az fazekat befedé.

Mikor immár az királyhoz jutott volna, ezenképpen az királynak bemutatá az tejesfazekat. És monda Salamon király:

– Miért fedték az fazekat ekképpen be?

MARKALF Nemde azt parancsolád vala-é, hogy azon ünőből fedje bé az anyám a tejes fazekat, és íme, akképpen cselekedett.

SALAMON Nem ekképpen parancsoltam vala.

MARKALF Én így értettem vala.

SALAMON Jobb lött volna, ha egy szép bélest szép téjfellel megkenték volna, és avval fedték volna bé.

MARKALF Szinte úgy cselekedett vala anyám, de az éhség elváltoztatá elmémet.

SALAMON Miképpen?

MARKALF Tudom vala, hogy te nem szűkölkednél kenyér nélkül, én penig szűköl kedvén megövém az bélest, és elmém elváltozván, úgy fedém be e tehénganéval.

SALAMON Ezen most légy vendégem. Ím, megengedem ez egyet. De ha ez éjjel jól nem vigyázandosz, mint én, holnapi napon bátor ne reménljed életedet.

Itt az király Markalffal az éjet álom nélkül töltik el

Salamon és Markalf egybeülének, és egy kevés vártatva Markalf alunni kezde, és hortyog ni, kinek Salamon monda:

– Aluszol Markalf?

MARKALF Nem aluszom, de magamban suttogok.

SALAMON Mit suttogsz?

MARKALF Azt, hogy az nyúlnak a farkában annyi íz vagyon, mint szinte az háta ge renciben.

SALAMON Ha ezt meg nem bizonyítod, halálnak léssz fia!

És ismét hogy az király hallgatnia kezde, Markalf elaluvék. Kinek az király monda:

– Aluszol, Markalf?

MARKALF Nem aluszom, de csak magamban gondolkodom.

SALAMON Mit gondolkodol?

MARKALF Azt, hogy a szarkában annyi fejér toll vagyon, mennyi fekete.

SALAMON Ha ezt is meg nem bizonyítod, halálnak léssz fia!

És ismét hogy Salamon hallgatnia kezde, Markalf szunnyodék, és erősen kezde hortyogni. Kinek Salamon monda:

– Aluszol, Markalf?

MARKALF Nem aluszom, de magamban beszélek.

SALAMON Mit beszéllesz?

MARKALF Azt, hogy ég alatt semminémű állat nincsen fejérb az napvilágnál.

SALAMON Tehát a napvilág fejérb volna a téjnél?

MARKALF Fejérb tat.

SALAMON Meg kell tenéked ezt bizonyítanod!

Ezután ismét hogy Salamon veszteg lenni kezde és vigyázni, Markalf elalvék, és erő sen kezde fúni. Kinek Salamon király monda:

– Mégis aluszol, Markalf.

MARKALF Nem aluszom, de csak gondolkodom.

SALAMON Mit gondolkodol?

MARKALF Hogy semmit asszonyembernek hinni ne kelljen az embernek.

SALAMON Ezt is meg kell tenéked bizonyítanod!

És mikor ismét veszteg lenni kezdett volna Salamon, Markalf elalvék, és hortyogni kezde. Kinek Salamon monda:

– Aluszol, Markalf?

MARKALF Nem aluszom, de csak gondolkodom.

SALAMON Mit gondolkodol?

MARKALF Arról gondolkodom, hogy nagyobb a természet az szokásnál.

SALAMON Ha meg nem bizonyíthatod, meghalsz!

Ezeknek utána az éj eltelvén, Salamon, hogy elfáradott vala, az ő ágyasházában elnyugovék, és Markalf az királt elhagyván, nagy sietséggel elfuta az ő nénjéhez, Fudáza asszonyhoz, és tetteti vala magát, hogy igen szomorú volna. És monda nénjének:

– Az Salamon király reám igen megharagutt, el nem szenvedhetem az ő fenyegetését és bosszúságtételét. De én egy kést vészek az én ruhám alá, és ma, mikoron ingyen sem vélné, a szüvébe béütem, és megölem őtet. Mostan ezokaért, én szerelmes néném, en gem bé ne vádolj, de nagy hűséggel eltitkolj, és még csak az én atyámfiának, az Buffridusnak meg se mondd e dolgot!

Kinek Fudáza felele:

– Atyámfia, Markalf! Semmit hozzám ne kételkedjél, mert ha szinte fejemet el kellene éretted vesztenem is, meg nem mondanálak!

Ezek után azért Markalf megtére nagy titkon az királynak udvarába, és a fényes nap betölté az királynak udvarát.

Itt Markalf mindeneket megbizonyít az királynak, melyeket gondolt vala

Salamon felkelvén ágyából, üle az ő királyi székibe a palotában. És hamar keresének egy nyulat az király parancsolatjára, és eleibe vivék, és megszámlálák az ízeket, és úgy találák, azmint Markalf megmondta vala. Annak utána keresének szarkát, és abban is annyi fejér tollat, mint feketét találának.

Ezeknek utána Markalf, mikor az király nem tudná, egy palaszk tejet bevín a király kamorájába, és bedugá az ablakokat, hogy az világosság be ne mehetne. És egy kevés vártatva behívá a királt.

Mikor azért a király bémenne, az palaszk téjre hága a lábával, és csak alig tartózhaték meg, hogy a földre nem esék. És megharaguván a király, monda:

– Te veszedelemnek fia, mit töttél ide láb alá?

Markalf felele:

– Mit haragszol e dologért? Ne haragodjál! Nemde te mondád-é, hogy fejérb a téj az napvilágnál? Mire hát hogy most nem látsz a téjtől, mint az napnak világától láthattál volna? Igazat ítílj, mert semmit nem vétettem!

SALAMON Isten megbocsásson tenéked: az én ruhám mind bekeveredett, a nyakam is megszakad vala énnékem az te cselekedeted miatt, ha meg ne tartózhassam, és nem vétettél-é ellenem?

MARKALF Másszor megoltalmazd magadat, de mostan leülvén tégy ítíletet énnékem az én panaszolkodásomról, melyet megbeszélek előtted.

Mikor azért az király leült volna, Markalf ekképpen panaszolkodik vala őelőtte:

– Vagyon, uram, egy néném, kinek Fudáza neve, ki paráznaságban találtatott, és megterhesedvén szégyenbe keverte minden nemzetségemet, és mindazáltal mégis részt akar venni az mi atyánk örökségében.

Erre Salamon így felele:

– Híják ide a te nénédet, és halljuk meg, mit felel ellened!

Markalf panaszolkodik az király előtt az ő nénjére

Mikor azért Fudáza asszont odahítták volna, hogy látá a király, mosolyodék rajta, és monda:

– Megtetszik igen szépen, hogy ez az asszony nénje Markalfnak. Mert a Fudázának teste állapatja kurta, törpe és igen temérdek vala, mintha hasas volt volna. És valának nagy temérdek lábai, és mindkettővel sántál vala. Tekintettel, szemeivel és teste állásával Markalfhoz hasonlatos vala.

Monda azért Salamon Markalfnak:

– Mondd meg, mi panaszod vagyon tenéked nénédre!

Markalf felkelvén ilyen feleletet tőn:

– Uram király! Panaszt tészek teelőtted az én nénémre, mert kurvává lött, és megnehézkesült, azmint, ím, szemeddel jól látod. Megrútította minden nemzetségemet, és mégis részt akarna venni az én atyám örökségében. Annakokaért kérlek, parancsolj, hogy ne vehessen részt az örökségből!

Ezt hallván Fudáza felgerjede, és betelék dühösséggel, és ilyen szókat szóla mérgében:

– Oh, te gonosz, hízelkedő és nyalakodó, hitván lator! Miért ne vennék részt az én örökségemből? Nemde, Markalfe, Floscenia asszony szült-é engemet is, ki énnékem is szinte olyan anyám volt, mint tenéked?

Markalf felele:

– Nem lészen részed az örökségben, mert a te latorságod miatt elítílik tőled az örökséget.

Fudáza ezt hallván monda:

– Semmiképpen nem lehet az, mert ha vétkeztem, megjobbítom életemet. De én esküszem az Istenre és az ő javaira és hatalmasságára, hogy ha engemet békével el nem bocsátasz, szent asszony elveszessen, ha oly dolgodat nem mondom ki, melyért tégedet a király azontól felakasztat.

Markalf ezt hallván monda:

– Te ocsmán, rút, fosos kurva, mit mondhatnál, ha senkinek semmit nem vétettem?

Fudáza felele:

– Igenis, vétkeztél, te alávaló, álnok, rossz ember, mert meg akarod ölni a királt. És ha nem hinnék beszédemet, keressék meg az kést az te ruhád alatt, és ott lelik meg.

Mikor azért az udvar népe keresné a kést, és nem találná, Markalf monda az környülállóknak és az királynak:

– Nemde igazán mondottam-é, hogy semmit bátorságoson nem kell asszonyembernek hinni? És mikor mindnyájan elfakadtanak volna nevetve, monda Salamon király:

– Mindeneket okoson cselekedél te, oh, Markalf!

MARKALF Mi nem okosság ez, de azmit csak tréfában bíztam vala nénémre, mindjárt kifecsegé, mintha igaz lött volna: ilyen az asszonyembernek ő természete.

SALAMON Miért mondád penig azt, hogy nagyobb a természet a szokásnál?

MARKALF Várj egy keveset, és minekelőtte elalunnál, megmutatom azt is tenéked.

Itt Markalf kibocsát három egereket a köntös ujjából

Mikor immár a nap elnyugodt volna, és a vacsorának ideje elközelgetett volna, a király leüle az vacsorához nagy készülettel mind az udvar népével egyetemben. És Markalf, ülvén az több szolgákkal, három egereket rekesztett vala a köntös ujjába. Mert vala az király udvarában egy macska, kit úgy szoktattak vala, hogy minden vacsorának idején gyertyát tartana az király előtt és mind az udvar népe előtt, állván a két utolsó lábán és az ketteivel a világot tartván. Mikor azért immár mindnyájan vacsoráltanak volna, Markalf kibocsáta egyet az egerek közül, kit hogy látott volna a macska, és utána akart volna indulni, a király megfenyegeté, és nem mozdula ki helyéből; a másikkal is hasonlatosképpen lőn a dolog. Harmadikat is Markalf kibocsátá, melyet hogy megláta a macska, tovább nem tarthatá a gyertyát, hanem elveté, és az egér után futamék, és megfogá futtában.

Ezt látván Markalf monda a királynak:

– Ímé, király, teelőtted megbizonyítám, hogy nagyobb a természet a szokásnál és tanításnál.

Salamon felele:

– Űzzétek el őtet, és vessétek ki szemem elől! És ha többszer ide jövend, huszítsátok reá az én ebeimet, szaggassák el!

Markalf szóla, monda:

– Mostan tudom bizonnyal, és nyilván mondhatom, hogy ott vagyon gonosz udvar, ahol nincsen igazság.

Itt kibocsát Markalf egy nyulat és az ebek utánrohannak

Mikor azért kiűzték volna az udvarból Markalfot, kezde magában ekképpen beszélgetni: „Sem ím így, sem ám úgy az bölcs Salamonnak nem lészen nyugodalma Markalftól, meglátja!” Másodnap azért felkelvén ágyából gondolkodni kezde, miképpen mehetne a király udvarába úgy, hogy a király ebei őtet meg ne szaggatnák. És elméne, vőn egy eleven nyulat, és ruhája alá takarítá, és úgy tére a király udvarába. Kit mikor az szolgák megláttak volna, az ebeket őreája huszíták. Markalf penig az nyulat kibocsátá, és mindjárást az ebek Markalfot elhagyák, és az nyúl után rohanának. Ekképpen Markalf az király eleibe felméne. Kit hogy az király megláta, monda:

– Ki bocsátott ide be tégedet?

Markalf felele:

– Nem kevés ravaszság!

Salamon monda:

– Mit űznek az ebek?

Markalf felele:

– Azmi előttek fut.

SALAMON Mi fut előttek?

MARKALF Amit űznek!

Salamon monda:

– Meglássad, hogy ma itt az én palotámban nyáladot semmire ne pökjed, hanem az puszta földre, hogy meg ne rútítsd az szőnyegekkel bevont padimontomat és falokat.

Vala annakokaért az király palotája bevonva sok különbféle drága kárpitokkal.

Itt az Markalf pökik az királynak egy kopasz szolgájának az homlokára

Mikor azért Markalf igen hurútna, és az beszélés köziben az sok nyál bővelködnék az ő szájában, kétfelé tekinte, és láta mellette az királynak egy kopasz szolgáját udvarlani. Akkor azért az szorosságban, hogy nem láthata tiszta földet, kire pöknék, meggyűté az ő nyálát az szájában, és nagy erőltetve igen nagyot pökék az kopasz embernek homlokára. És az kopasz ember igen elpirula, és megtörlé mindjárást az ő homlokát. És az királynak lábához borula, és nagy panaszt tőn Markalfra.

Salamon monda:

– Miérthogy ekképpen rútítád meg a kopasz embernek homlokát?

Markalf felele:

– Nem rútítottam, hanem megganéjoztam: hiszen az sovány földre szokták hordani, hogy a vetemények benne termőbbek legyenek.

Salamon monda:

– Miképpen illik ez az kopasz emberre?

MARKALF Nemdenem te tiltád-é meg, hogy ma sohova ne pökjem, hanem csak az puszta földre, és hogy látám e kopasz embernek fejét, gondolám mindjárást mezítelen és puszta földnek lenni, és úgy pökém reája. Nem illik azért, hogy az király megharagodjék ezért, mert én az ő maga hasznáért míveltem. Mert hogyha az ő homlokát ennek előtte is gyakorta ekképpen megöntözték volna, az haja szépen megnőtt volna.

SALAMON Isten téged megrontson! Mert az kopasz emberek az több embereknél tisztelendőbbek. Mert a kopaszság nem rútság, hanem tisztességes ékesség!

MARKALF Sőt inkább az kopaszság csak legyeknek való undokság. Mert ím jól látom, óh, király, hogy a legyek az ő kopasz homlokát inkább szállják, hogysemmint az több hajas emberekét, mert azt tudják, hogy valami esztergárban metszett szép szelence, kiben valami édes ital volna. Avagy vélik, hogy valami szép, sima kő, ki megkenettetett volna valami édességgel, és azért ostromlják ekképpen az ő homlokát.

Erre az király előtt felele a kopasz ember:

– Mi dolog, hogy ez hitván, alávaló, galyád embert ide bébocsátják, hogy minket ekképpen rútoljon az mi királyunk előtt? Vessék ki tova az ajtón!

MARKALF Békesség, boldogság: hallgass, és ím, én is hallgatok immár!

Itt immár jőnek asszonyállatok az király eleibe két gyermekkel: holttal és elevennel

Azonközben jövének két asszonyi állatok az király eleibe, hozván egy eleven gyermeket és egy holtat. És vetekednek vala az király előtt az eleven gyermek végett. És egyik is, másik is mondja vala övének lenni az eleven gyermeket. Mert ezek közül az egyik, mikor elaludt volna, megnyomta vala gyermekét, és az élő gyermek végett köztök vetekednek vala.

Ezek előtt azért az bölcs Salamon így szóla, és monda szolgáinak:

– Hozzatok fegyvert ide, és vágjátok ketté az élő gyermeket, és felét egyik asszonnak, felét penig adjátok a másiknak!

Mely beszédet hallván az anyja, akinek tulajdona vala a gyermek, monda:

– Kérlek, uram király, adjátok ez asszonnak a gyermeket, és ne ölessék meg!

A másik penig, aki nem igaz anyja vala, ezt mondja vala:

– Se nékem, se néked, de ugyan kettévágattassék, azt akarom!

Ezt hogy hallá Salamon, monda:

– Ádjátok ám annak az gyermeket, és ne öljétek meg, mert ez az igazi anyja!

Markalf kérdé:

– Hogy ismeréd meg, hogy ez légyen az gyermek anyja?

Salamon felele:

– Az ő nagy indulatjából és szüvének elváltozásából és sok könnyhullatásiból.

Markalf monda:

– Nem jól vagyon. Azvagy hissz-é te, bölcs lévén, az asszonyemberek siralmának? Te még nem tudod az asszonynépeknek az ő mesterségeket. Mikor valamely asszonyállat sír szemeivel, szüvében nevet, ha sír egyik, higgyed, nevet a másikkal; azt mutatja ábrázatjában, azmi nincsen szüvében; azt gyakorta ígíri, azmit bé nem akar tölteni: ravasz és változó elméjének általa; búdosik széllel az ő gondolatja, és számtalan mestersége az asszonyállatnak.

SALAMON Azmennyi mestersége, annyi jámborsága, azaz sok jósága.

MARKALF Ne mondd azt, hogy jámborsága, hanem álnok gonoszsága és csalárdsága.

Salamon monda:

– Bizonyára mondom, aki tégedet szült, nem jámbor asszony volt.

MARKALF Miért mondád azt felőlem, uram király?

SALAMON Mert te szidalmazod az asszonyállatoknak nemeket; mert a tiszteletes asszony állatot kévánni kell tisztelni és szeretni.

MARKALF Add hozzá ezt, hogy igen romlandó és hajlandó az asszonyi állat.

SALAMON Ha romlandó, az az emberi természetből vagyon, ha penig hajlandó, az a gyönyörűség miatt vagyon. Mert az asszonyi állat az férfiúnak oldalából vétetett, és adatott az ember mellé jó segítségnek okaért és gyönyörűségnek okaért. Mert az asszony állatot mondhatjuk az embereknek úgymint lágy edénnek, azaz hasonlatos az lágy éghez, kit beszívunk.

MARKAL Hasonlatosképpen mondhatod az asszonyállatot lágynak, mint szinte a bűnt.

SALAMON Hazudsz, álnok lator! Mert gonosszá lehetsz, ha minden gonoszságot akarsz az asszonyállatról mondani. Az asszonyi állattól születtetik minden ember. Aki azért megrútolja az asszonyállati nemet, az méltó szidalmazásra. Mert nincsen gazdagság, nincsen ország, birodalom, arany, ezüst, drága ruhák, drágakövek, bőv költségű lakodalmok, jó vigasságos üdők, sem gazdagságoknak semminémű hasznai vagy penig birodalmi asszonyi állatok nélkül. Mert az fiakat szül, és leányokat nevel fel, és szereti őket, és apolgatja, és kévánja hosszú életeket. Az asszonyi állat igazgatja az házat is, szorgalmatos az ő urának élteért és házanépének megmaradásaért. Az asszonyi állat minden dolgokban gyönyörűség, édessége az ifjúságnak, vigasztalója az véneknek, vidámsága és öröme az gyermekeknek. Az asszonyi állat minden vigassága az jó napoknak is vigasztalója, az éjnek könnyebbsége, az embereknek munkájának és minden szomorú dolgoknak elfeledkeztetője: szolgál csalárdság nélkül, és énnékem megtartja és őrüzi minden javaimat, melyet bé szolgáltatnak az én házamba.

Erre Markalf ekképpen felele:

– Igazán mondja egy bölcs, hogy akinek mi vagyon szüvében, azt forgatja szájában. Felette igen szereted az asszonynépeket, és azért dicsíred őket. Az gazdagság, nemesség, szépség és bölcsesség igen szolgálnak tenéked, és azért férnek tehozzád az asszonyi állatoknak szerelmek. De mondom tenéked, hogy ím, mostan dicsíred őket, de minekelőtte elalunnál, viszontag szidalmazod őket.

Kinek Salamon monda:

– Hazudsz, mert minden életemnek napjaiban az asszonyi állatokat én szerettem, most is szeretem, és még ezután is. De immár távozzál el előlem, és meglássad, hogy gonoszul többszer énelőttem ne szólj az asszonyállatokról.

Akkor azért Markalf kiméne az palotából, és hívá hozzája az tisztátalan személt, akinek eleven a király megadta vala az ő gyermekét, és monda néki:

– Tudod-é, mi lött az király udvarában?

És az felele:

– Az én fiam nékem megadattaték elevenen, ezt tudom, de egyebet ennél én nem tudok.

Kinek Markalf monda:

– Az király azt parancsolá, hogy holnapi napon tégedet és a te asszonytársodat eleibe híjanak, és fele az gyermek tenéked, fele penig az mástoknak adassék.

Erre az asszony felele:

– Oh, mely gonosz a király, és mely hamisak és álnokok az ő ítíleti!

Markalf monda:

– Még ennél nehezbeket és gonoszbokat mondok. Mert a király és az ő tanácsi ezt elvégezték, hogy minden férfiú hét feleséget végyen magának. Gondold meg jól, mit kelljen egy szegény férfiúnak tenni ennyi sok feleségek között! Mert ha egy férfiú ennyi feleséget bírand, soha annak háza békességben nem lészen. Mert ha egyikét szereti, a másikát gyűlöli, az harmadikat, azt irigyli, a többi azt ebe-szemmel nézi, mert azmelyiket a férfiú inkább kedveli, azzal szerelmét ő közli, és véle akar mulatni, azmelyiket penig inkább gyűlöli, azzal igen ritkán akar ő nyájaskodni. Azért ekképpen egyik megruháztatik, a másik penig elhagyatik. Aki szerelmetesb lészen, annak sok gyűrője lészen, kösöntyűje arany lészen; több aranya, ezüsti és selyme, híme, minden java nagy bőséggel lészen. Ő az háznak őrüzője, kolcsár, tiszteli őtet az ház népe, és asszonyának híja. Az ő urának minden marhája az ő birodalmában lészen. Azért holott az egyik ha ekképpen szerettetik, vajon s mit mívelnek ám a hata? Ha penig ketteit szereti a férfiú, mit cselekedik az öte? Ha négyét szereti, mit mível az hárma? Ha ötét szereti, mit mível a kettei? Annakokaért amelyiket az férfiú szereti: csókolja, öleli és magához kapcsolja. Mely dolgot az többi látván, mit mondanak vajon? Mert sem özvegyek, sem házasok, sem férjek, sem semmijek nem lészen, és ekképpen megbánják, hogy ők szüzességeket így elvesz tették. Harag, irigység, háborúság, morgás, vetekedés, üldözés és minden egyenetlenség lészen mindenha közöttök, örökkévaló gyűlölség uralkodik őnálok. És ha senki ellene nem áll ennek a nyavalyának, egyik a másikat étetéssel is elveszti. Annakokaért, holott asszonyi állat légy, és tudjad az ő erkölcseket, sietséggel izend meg minden asszonyi állatoknak, akiknek lehet ez várasban, és mondd meg nékiek, hogy ne engedjenek az király végezésének, de ellene szóljanak mind őmagának s mind penig az ő tanácsosinak!

És mikor immár Markalf nagy alattomban megtért volna az király udvarába, és leült volna a palotának egyik szegeletiben, az tisztátalan személy penig elhitte vala, hogy igazak volnának az Markalfnak beszédi: azért nagy sietséggel az váras közepét általfutván az ő két tenyerét nagy erősen veri vala egybe, és dobolja vala az ő mellyét. Azmely beszédeket hallott vala Markalftól, erősen hirdeti vala, és mindenfelől a kofák és szülék nagy erősen futnak vala öszve, egyik szomszédasszony megviszi vala a beszédeket szomszédja asszonyának, és nagy zenebona támad vala közöttek.

Csak kevés ideig az egész váras asszonynépe egybegyűlének, és tanácsot tartván, egyenlő akaratból menének az királyhoz a palotába.

Mikor azért Salamon király eleibe jutottanak volna, úgymint hétezer asszonyállatok, környülvövék az Salamon királynak palotáját, és rárohanván betörék a palotának kétfelé nyíló ajtaját, és rettenetes szitkokat hánnak vala az király szemére és az ő tanácsira, és egyenlőképpen mindnyájan kiáltanak vala a királyra. Azért az király parancsolatjára is csak alig csendeszedének le, és megkérdezé:

– Mi volna oka ez gyülekezetnek és zenebonának?

Itt szembe lesznek az királlyal az hétezer asszonyi állatok

Az Salamon király kérdésére egy az asszonyi állatok közül, ki állhatatosbnak és ékesen szólónak láttatik vala lenni a többi között, ilyenképpen szóla:

– Te, király, kinek arany, ezüst, drága szép kövek és ez földnek minden gazdagsági begyűtöttenek, és ki minden akaratodat megmíveled, és senki ellened nem áll; annak felette tenéked vannak királyné asszony feleségid és több nagy sok szép öltözetű szép személyek; ezeknek felette behozatsz házadba nagy sok számtalan egyéb személyeket, kikkel azmikor akarod, mulatsz, és azkinek mit akarsz, adsz, mert mindenekkel bővséggel bírsz, kit mindnyájan is egyebet nem mívelhetnének: mire azért, hogy mivelünk ekképpen cselekedel?

Salamon monda:

– Az Isten engemet királlyá kent és tött az Izrael népe között, és semmit nem cselekedhetem én az én akaratomból.

Erre az asszonyi állat felele és monda:

– Tégy eleget az te kévánságodnak és akaratodnak az tiédből, az miénkből penig miért tennél eleget? Mi nemesek vagyunk, az Ábrahám nemzetségéből valók, és az Mojsesnek törvényét tudjuk, és miért akarod elváltoztatnod a mi törvényünket? Mikor igazságot kellene cselekedned, miért cselekedel hamisságot és álnokságot közöttünk?

Ezen Salamon felette igen felindula haragra, és monda nagy búsultában:

– Micsoda hamisságot mívelek, te gonosz, vétkes asszonyi állat?

Az asszony felele:

– Nagy hamisság ez, hogy ezt akarod szereznie, hogy minden férfiúnak hét felesége légyen. Bizony a’ nem lészen. Mert nincsen fejedelem, sem tiszttartó, sem hadnagy, kinek annyi gazdagsága volna, sem hatalma, ki csak egy asszonyembernek akaratjának is eleget tehetne: ha peniglen hét lenne, vajon s mit tenne? Emberi erő felett lenne. Sőt inkább jobb lenne, hogy minden asszonyembernek hét ura lenne.

Ezen Salamon király mosolyodék, így szóla az ő szolgáinak:

– Nem véltem volna semmiképpen, hogy az asszonyállatnak sokasága felyülhaladta volna az férfiaknak számokat.

Akkoron azért egész jeruzsálembeli asszonyállatok felkiáltának egyenlő szóval, és mondának:

– Bizony gonosz király vagy te, és hamisak az te ítíletid! Mostan tudjuk nyilván, hogy igazak, azmelyeket hallottunk. Gonoszt végezsz mifelőlünk, és megcsúfolsz és nevetsz minket szemtől szemben. Óh, nagy Isten, mely gonosz az óra! Ímé, Saul király gonoszul bíra előszer minket, Dávid meg ismét gonoszbban, mostan penig Salamon mindeneknél poklobban!

Ezen az király igen megharagvék, és monda:

– Nincsen álnok gonoszb fő a zomok kígyó fejénél! És nincsen harag nagyobb az asszonyállat haragjánál! Jobb volna az oroszlánokkal és az sárkányokkal együtt lakni és mulatni, hogysemmint az asszonyi állattal együtt lakni! Mely igen rövid minden gonoszság és kevés ideig állandó: de nincs nehezebb dolog asszonyállat haragjánál. Az asszonyi állat azt is bánja, hogyha tulajdon férje vagyon, és mindenkoron ellene vagyon az ő urának. Alázatos szívű, szomorú ábrázatú és nem egyéb, hanem halálnak halála és csak nagy gyötrelem az álnok asszonyember. Mert ő kezdete a bűnnek is, és őáltala mindnyájan meghalunk; szűnek nagy fájdalma és gyötrelme a morgó asszonyember, és az állhatatlan asszonyállatnak nagy ostor az ő nyelve, melyet mindenekkel közöl, és mindeneket levág. Az asszonyi állatoknak az ő szemekből tetszik ki, és az ő szemek semmi tisztességet nem ismernek, azért ne csodálkozzál, te ember, hogyha tégedet sokszor hátravetnek!

Mikor ilyen beszédeket szólna az király, Náthán próféta felkéle, és ilyen szóval szóla, monda:

– Mire, uram király, hogy az egész jeruzsálembeli asszonynépeknek orcájokat ekképpen szégyeníted meg?

SALAMON Nem hallád-é, mennyi szidalmat bűntelen énreám hányának?

És legottan Náthán felele:

– Vaknak, sükötnek és némának kell lenni annak, aki az alatta valókkal békességben akar élni.

Salamon monda:

– Meg kell felelni az bolondnak mindenkoron az ő bolondsága szerént.

Ezt hallván hamar felugrék Markalf az palotának szegeletiből, ahol ül vala, és fe le le, monda az királynak:

– Hiszen igazán kimondád az én akaratomat!

SALAMON Miképpen? Miért volt akaratod?

MARKALF Holott ma reggel igen magasztalád az asszonynépeket, mostan immár szidalmazod őket. Ezt akarom vala én csak, mert ennekutána immár mindenkoron igaznak kell mondanod engemet.

SALAMON Mi dolog, te akasztófáravaló, ingyen sem tudod, micsoda zenebona vala ez?

MARKALF Én nem tudom, de meg kellene gondolnod az ő elméjeknek rövid voltát, és nem kellene akármi kicsiny szót bévenned, és mindjárást elhinned.

Salamon monda:

– Menj alá innét előlem, és meglássad, hogy soha többszer előmbe ne akadj, hogy én az te szemed közibe ne nézzek. És legottan a király szolgái Markalfot kiveték.

Az királynak udvarlói szólának az királynak, mondván:

– Szóljon az mi urunk király ez asszonyállatoknak fülök hallására, hogy távozzanak el innét.

És a király fordulván, monda az asszonynépeknek:

– Értse meg és hallja meg a ti szerelmetek és édességtek, hogy én bűntelen vagyok tielőttetek, és sem hírem, sem tanácsom e dologban, melyről panaszolkodtak. Mindezeket ám az álnok, hitető lator gondolta, kit most látátok, hogy kivetének. Sőt én azt mondom, hogy minden jámbor asszonyállatnak egy-egy ura légyen. És az ő férje feleségét tisztességben tartsa hit alatt, és igen szeresse. Ha mit penig szólottam, én azt csak az gonosz asszonyi állatokról mondottam; az jó felől penig ki mondhata gonosz dolgot? Nagy és jó rész az asszonyi állat az férfiúnak házában, és az jó asszonyi állatnak jó kedve igen gyönyörködteti az ő férjét, és az ő tetemeit megvelősíti és megkö véríti. Az eszes és jókedvű asszonyi állatnak kedve felyülhalad minden kedvet. A szemérmes asszonyi állat olyan, mint az feljövő fényes nap az magas égben, olyan szép ékesség az jó asszonyi állat az férfiúnak házában és tündöklő szövéndek, miképpen az gyertya az gyertyatartóban; és olyan, mint az drága pohároknak, serlegeknek aranyas lábai, és mint a gyermekded plánták mellé tétetett támaszok.

Az állhatatos asszonyi állatnak fundamentoma építtetett merő kősziklán, és az Istennek parancsolati az ő szüvébe bé vannak írattatván. Azért a szent és irgalmas, kegyelmes Isten, az Izraelnek ura, megáldjon titöket, és megsokasítsa az ti magatokat az ti nemzetségtekben mindörökkön örökké!

És mikoron mind fejenként ament mondottanak volna, az királt megkövetvén előle elmenének az asszonyi állatok.

Markalf penig igen bosszulja vala ez rajta tött bosszúságot, és miérthogy az király meghadta vala, hogy soha többszer szemébe ne nézne, gondolkodik vala, micsoda fortélt tehetne.

Markalf itt úgy jár, mint egy négylábú, oktalan állat

Másodnapra kelvén nagy hó esék a földre, és akkor Markalf vőn egy rostát egyik kezébe és a másikba egy medvelábat, és az ő sarjait mindeniket visszavoná lábaiba, és mint egy négylábú vad, az váras utcáján úgy kezde járni. És hogy jutott volna az váras végére, talála az utcán egy sütőkemencére, és belébúék.

És mikor megvirradt volna, az király szolgái az Markalf nyomát megláták, és ítílék valami csodálatos vadnak lenni.

Mikoron ezt az királynak megmondották volna, ő is igen elcsodálkozék rajta, és legottan az király nagy sok vadászokkal és ebekkel kezdé követni az Markalf nyomát.

Itt immár jut a király az Markalf barlangjához

Mikoron jutott volna a király az kemencéhez, leszálla lováról, hogy benézne a kemencébe. Markalf penig leborult vala orcájára meggörbedvén, és levetette vala gatyáját, és kitetszik vala minden szekszamontája és szerszáma.

És hogy meglátá a király, monda:

– Kicsoda fekszik ott?

Markalf felele:

– Ím, én vagyok! – monda.

SALAMON Mint fekszel ekképpen?

MARKALF Te parancsoltad vala énnékem, hogy elkerülnélek, hogy szemembe ne néznél. Azért ha nem akarsz szemembe nézni, nézz immár az seggemnek közepibe!

Ezen az Salamon király igen elpirula, és monda a szolgáknak:

– Fogjátok meg, és akasszátok fel a latrot!

Mikor azért megfogták volna, szóla Markalf az királynak, monda:

– Uram király, csak ezt nyerhessem meg tőled, hogy azmely fát én szeretendek, arra akasszanak fel!

Salamon monda:

– Legyen úgy, amint könyörgesz, mert énnékem kis gondom vagyon arra, micsoda fára akasszanak.

Itt vitetik Markalf akasztani, és mint nem találnak fát, kire akasszák

Akkor a szolgák azért megfogák Markalfot, és kivivék az várasról, hogy felakasszák; és általmenvén Jozafát völgyén, jutának az Olaj-hegynek tetejére, mind Jerikóig járván, és semmi fát nem találának, kire szerette volna magát Markalf akasztani. Innét általmenének az Jordán vizén, és bejárják egész Arábiát, és mégis egy fát sem találának, kit Markalf magának választana. Ezeknek utána Carmelusnak ligetjét, berkét mind bejárák, és az Libánus-hegynek cédrusfáit és az pusztáknak minden helyeit meglátogaták az Veres-tenger mellett, és ugyan sohul egy fát sem szerete Markalf, kire akarta volna magát felakasztatni.

Itt immár vissza a király eleibe viszik a szolgák Markalfot, és megmondják, mint jártanak

Végezetre az király szolgái, hogy nem találának oly fát, kit Markalf is szeretett volna, ezokaért visszavivék kötve a királynak, és megbeszélék mind, hogy mint jártanak Markalffal.

Mely dolgot hallván a király, nagy csodálkozva monda:

– Vagy akarok, vagy nem, de kedvem ellen is el kell énnékem ezt tartanom. Eltartom ennekokaért őtet mindörökké mind feleségével egyetemben. Mert immár meggyőzettettem az ő gonoszságitól, és nem akarom, hogy többszer engemet haragra indítson. Annakokaért mind ő magának s mind feleségének adassék étel, ital és ruházat minden szükségeknek idején.

És ekképpen Markalf kimenekedék az Salamon király kezéből, és mindéltig nagy békességben nyugovék.

De ám most is nyugszik.

Ismeretlen: Az kopaszságnak dicsíreti

(1589 előtt)

Hívának minap vacsorára, és mikor az meghagyott helyre és órára elmentem volna, hát immár az vendégek, kiket az gazda hívattatott, mindnyájan elgyűltek és az szokás szerint veszteg ülve egymással beszélgetnek. Kik között mikor én is leültem volna, kezdém szemlélni az jelen való uraimat, s láték ott egy idegen embert is, kivel azelőtt semmi isméretségem nem volt. Egy tekintetes, öreg ábrázatú, szép vénember, és azmint vőm eszembe, az többi, mint náloknál idésbet megböcsülik vala. Ítílém azt, hogy az gazda csak azért hítta oda, hogy az vendégek, főképpen az ifjak, megtekintvén az embernek személyét, az lakodalomban tisztességesben viseljék magokat, és amaz is jó példa ádó légyen. Ezenben egy kevés vártatva az étket elfogánk, és az mosdás után az asztalhoz ülénk. Minthogy penig az mi nemzetünk szokása szerént hajadonfővel szoktunk enni, tekinték az vénemberre, s tehát csak az nyakán vagyon egy kevés haja, egyébütt kopasz. Mindjárást juta eszembe az Homerus verse (Iliad. 2.), ahol azt írja, hogy egyféle nemzetség vagyon, kit ő abanteseknek nevez, azkiknek hátul vagyon hajok. De minthogy az ember isméretlen vala nálam, és még az vacsorának elejin valánk, semmi szóba sem elegyedtünk vala, semmit nem merék szólani; vőm azért eszembe, hogy az ifjak közül is némelyek mosolyodnak vala egymásra, de ők is csak az orrokat fogván lesüték fejeket. Az gazda penig kezdé kínálni, hogy vígan laknánk, mert ő jókedvvel tartana; az uraim megköszönék néki, és kévánsága szerént az ételhez-italhoz kezdénk. Előszer annakokaért nagy csendesen hallgatásban lőnk, azmíg szomjúságunkat itallal és éhségünket étkekkel elnyomók. Azután ki-ki mind vigyázni, beszélgetni szomszédjával különb-különbféle dolgokról kezde. Azki penig énmellettem ül vala egyfelől, hozzám hajla, és az fülembe súgva monda:

– Én azt hiszem, hogy az gazda csak azért hívatta imez vénembert ide, hogy kevesebb gyertyája kéljen el, mert az feje azmely sima és fényes, szabadon eleget látunk az világánál!

Ezen én elmosolyodám, és az másik szomszédom is, azt hiszem, hogy hallván ez szót, monda:

– Bezzeg könnyű volna imez jámbort beretválni; bizony ez után sem gazdagulhatnának meg az barbélyok!

Mikor így nevetkeznénk, és untalan tekintélnénk az vénemberre, vévé eszébe, hogy őtet csúfoljuk, s mondá:

– Egyéb tudós és okos nemzetségök, mikor észnek, süvegöket az fejekben tartják, az magyarok penig le szokták vetni, mely szokásra talán az Szent Pál írásából (1. Kor. 11.) vöttek alkolmatosságot, ki azt írja, hogy szemérem, ha az férfi, mikor könyöreg, valamivel béfedi az fejét. Az magyarok penig nemcsak az asztaláldáson kezdik gyakran el az ételt, hanem valamennyiszer isznak, annyiszor említik az Istent, és azoknak, azkikre köszönik poharokat, kit az egyéb nemzetség nem mindenkor mível, sok jó szerencsét és áldomást szoktak kévánni és Istentől kérni. Azért azt ítílték, hogy jobb fel sem tenni, hogynem minduntalan levetni az süveget. Vagy talán az eledeleket, kiket Isten az embernek táplálására teremtett, akarták ekképpen megböcsülleni. De valami az oka, én csak azért nem mégyek örömest lakodalomba, hogy mihelt letészem süvegemet, mindjárást kész csúfság vagyok némelyeknek, mint ím, most is vészem eszembe, hogy imez uraim is engemet nevetnek. De most nem annyira bánom, ha csúfolnak is, mint elein, mikor az hajam elkezde hullani, mert immár az időtől s a szokástól is vagyon, hogy könnyebben szenvedem. Nem is értem, szerető uraim (akkor reánk tekinte), mivel vagytok tü is ékesbek és jobbak az kopaszoknál, noha sűrő hajatok és üstökötök vagyon. Tudjátok-é, hogy az haj és szőr igen alávaló marha, és az testnek csak haszontalan nedvességéből és verejtékéből lészen, mint szinte az köröm? Azért az természet úgy, mint héábavaló és ártalmas dolgot, az testnek külső részére taszítja ki. Az emberek is, miképpen az verejtéket és körmet, azonképpen az hajat is el szokták metélni és hánni tőlök, mint haszontalan dolgot. Hogy penig a szőr efféle nedvességből teremjen, megtetszik abból is, hogy azmely tagja nedves az embernek, ott szokott nőni, és még az holttestekön is terem, mint én ezt hallottam és olvastam is históriákban egy ifjú felől, hogy az akasztófán harmadnapra nagy szakálla nőtt volt. Nem is csuda ez, mert az nedvesség, azkiből a szőr terem, nem mindjárást száll ki az testből. És minthogy az megholt test érzékenség nélkül vagyon, azonképpen az haj is megholt dolog. És innét vagyon, hogy az régiek, mikor az halottakot siratták, hajokat elmetélték, szaggatták, és azt hánták az koporsóba. Mert ugyanis az megholthoz holt dolog illik. De ugyan az okossághoz és eszességhez sem illik az haj és szőr, mint csak ebből is megtetszik, hogy az természet az oktalan állatoknak bőv és sűrő szőrt adott, az embernek penig, minthogy okosb elmével bír, jobb részére teste mezítelen, szőr nélkül vagyon. Némely tagján azért őnéki is szőr terem, hogy el ne higgye magát, és ne ítílje azt, hogy semmi közi nincsen az halandó, oktalan állatokkal. De azért azmely emberen kevesebb szőr vagyon, szinte annyit különbez az egyéb emberektől, mint az ember az oktalan állattól. Mert látjuk az oktalan állatok közt is, hogy az juh mindeneknek ítíleti szerint mindennél gorombább, kinek szertelen sűrő szőri vagyon. Kiből megtetszik, hogy ellensége az eszességnek a szőr, mert nem laknak együtt. Az vadászók is azt tartják, hogy azmely ebnek mezítelen az füle és hasa, az olyan jobb. Az embernek tagjai közt is, azmelyek legbecsületesbek, szőr nélkül vadnak, mint szinte az szem is, kit minden tagjainknál inkább szeretünk és féltünk, igen sima. Nem tudom azért, mit dicsekedtek hajatokkal, ha látjátok, mely alávaló dologból lészen, és mely nagy ellensége az eszességnek. Az kopasz emberek penig minden időben becsületesek, tudósok és bölcsek voltak. Kiben ha kételkednél, tekintsd meg az régi szenteknek és bölcseknek megírott és kifaragott képeket, ábrázatjokat, ugyan nem találsz valami nevezetes főembert, ki kopasz nem volt volna. És hogy az mostaniakról ne szóljak, kopasz volt ám Aristoteles, Socrates, Diogenes, Cicero, Anacreon, Aristophanes és a több fő pogán bölcsek. Sőt még Iulius császár is kopasz volt, kinél jelesb, hatalmasb és erősb fejedelem soha nem volt. Hát még ha a szent prófétákat és apostolokat eléhozom? Hiszem, hallottátok, hogy amaz nagy Eliseus próféta kopasz volt, kinek mondják vala az gyermekek: No fel, kopasz, no fel, kopasz; de az Isten megbünteté azokat, azkik az kopaszságot nevetik vala. Jónás próféta is kopasz vala, mint ő maga megírja. Azonképpen az fő apostolok, Szent Péter és Szent Pál kopaszok voltak, mint megtetszik képekből. Sőt ha mikor az képírók valami eszes, tanácsos fő személt akarnak írni, mindjárást kopasz embert írnak. Mert ők is tudják, hogy nem szokott lakni az bőv és sűrő haj közt az eszesség. Ezt penig az természet is megmutatja, mert az gyermekeknek és ifjaknak szokott bőv hajat adni, mely időkben az emberek tudatlanok és gorombák, az vénségnek penig jele az kopaszság, mikor immár az ember megért erkölcsben vagyon, bölcs, tudós és mértékletes minden dolgában. Azért hull penig akkor el az haj, mert nem lakhatik együtt az eszességgel, mint az sötétség nem fér össze az világossággal. Ha penig nem minden vén kopasz, nem csuda, mert nem minden vén eszes, és nem minden éri az emberi állapatnak célját el. Mi légyen penig az oka, hogy akkor eszesül meg az ember, mikor megkezd kopaszulni, noha nehéz a természetnek titkait kifejtegetni, de mindazáltal azmennyiből hozzáférek, ím, megmagyarázom. Az természetnek ilyen folyása és szokása vagyon minden cselekedetben, hogy semmit hertelen végbe nem viszen, és tökéletesen hamar el nem végez, hanem lassan-lassan, illendő grádusokon viszi végbe, mint ez megtetszik az földi veteményekben és gyümölcsekben. Mert mind az fák- s mind az gabonáknak előszer gyökerök lészen, azután fűvé vagy gyenge vesszőkké változnak, azután levelei teremnek, azután virági lészen, végezetre gyümölcset terem, melyben vagyon az mag, kiből viszontag fa és gyümölcs teremhet, és ez utolsó vége és célja az veteményeknek. Szinte azonképpen az emberben is az okosság és bölcsesség idővel lészen és nevekedik. És mivelhogy a fő az okosságnak helye, azt előszer az természet ékesíti, miképpen az fákat levelekkel, virágokkal, azonképpen az főt is hajjal. De miképpen az gyümölcs nem terem addég, azmíg az virág és heábavaló levelek el nem hullanak, azonképpen az főben is addég nem lészen okosság, azmíg ott sűrő haj lészen. Azért mi helt látod, hogy valamely fő meg kezd kopaszulni, ottan tudjad, hogy az természet az okosságnak ott készít helt, és az olyan fő háza és lakóhelye az bölcsességnek. Innen vagyon, hogy az isteni tudományban forgolódó bölcs férfiak, az papok és barátok, tudván azt, hogy nem fér össze az sűrő hajjal az bölcsesség, ha az természet hajat adott nékik is, ő magok szabad akaratjok szerént megkopasztják magokat, és nem csak az fejeken nyírnek pilist, hanem mind szakállokat, bajuszokat elberetváltatják. Ugyanezent olvassuk az régi pogán bölcsek felől is, mert azt írják az égyiptombéli bölcsek felől, kiknek tudományát még Mózes is tanulta, hogy nemcsak szakállokat, bajuszokat, hanem még szemöldököket is, és minden szőrt testekről elnyírettek. Azért ha az erőszakkal lött kopaszságnak ilyen nagy haszna vagyon, mennyivel inkább becsületesb az, kit ő maga az természet tészen kopasszá? Vélem penig, hogy ez bölcs embereket erre az cselekedetre vitte imilyen gondolat: Az ember kis világnak neveztetik, azért, hogy valami vagyon ez széles világban, az mind rövid summában az emberben megtaláltathatik, és annak az nagy világnak úgymint tüköre és ábrázatja. És hogy az többiről most ne szóljunk, az feje hasonlatos az mennyországhoz, mert miképpen az mennyország kerek és gömbölyű, azonképpen az embernek feje is; és miképpen az mennyben hét planéta vagyon, azonképpen az főben is az érzékenségnek hét eszközi vadnak: az két szem, az két fül, az két orralyik és az száj. És miképpen az mennyben laknak az angyalok és az bódog lelkek, azonképpen az emberi okosságnak lakóhelye az fő. Annakokaért mivelhogy az mennyország igen sima és kopasz, azonképpen az bölcsek azt ítílték, hogy örömesben lakik az Istennek lelke és az bölcsesség az sima és kopasz főben, hogynem az hajas- és borzasban. Mert ez alsó dolgoknak hasonlatosoknak kell lenni az felső és mennyeiekhez. Mennyben penig semmi nincs hajas, szőrös, hanem minden kopasz, mint a Hold, az Nap és csillagok. Mert ha ki említené amaz csillagokat, kiket hajasoknak és üstökösöknek hínak, azok ugyan nem csillagok, sem mennyben nincsenek, hanem csak itt alatt, az alsó égben lésznek, az fellegeken felyül a száraz gőz-, párából, bűzből és füstelgésből, ki az földből mégyen fel, és ott meggyűlvén, az ott fenn való melegségtől és az mennyországnak forgásától felgyullad és megég; az csillagok penig sem meg nem égnek, sem el nem vesznek, amaz penig csak ideig tart, azért ugyan nem kell csillagoknak is mondani. De ha szinte csillagoknak hívod is, megtetszik innét is, mely hasznos dolog az haj és üstök. Mert vala mikor afféle hajas csillagok támadnak, sok nyavalyát és veszedelmet hoznak, éhséget, döghalált, szárazságot, szélvészt, fejedelmeknek és főembereknek halálokat jedzik. De amaz kopasz csillagok az mennyországot is megékesítik, mindörökké is megmaradnak, és az éjjeli sötétségben is világosságot szereznek. Az Hold penig hogy kopasz légyen, csak abból is megtetszik, hogy köz- példabeszédben is az kopaszokat mikor látják, azt szokták mondani: ám felkölt az Hold. Mert ugyanis szinte azonképpen telik meg és nevekedik az Holdnak világossága, miképpen az eszes embernek fejéről hull le az haj. Legelőszer az Hold csak olyan, mint egy sarló, azután félig telik, végre teljességgel épen világos. Szinte azonképpen az kopaszoknak is gyakorta előszer az homlokokról hull le az haj, azután lassan-lassan elkopik az többi is, és végre olyan lészen, mint egy teljes Hold, és úgy fénylik, mint az Nap. Az fényesség penig és világosság becsületes és isteni természethez hasonló dolog, az fényességnek oka az simaság; de az fő nem lehet sima, sem fényes, azmíg az haj ott lészen. Értik ezt az leánzók és ifjú asszonyállatok, mert hogy szép és sima légyen homlokok, ki szokták tőstül szaggatni az homlokokról és orcájokról az szőrt és hajat, és ő magok megkopasztják magokat, mert vészik eszekbe, hogy az szőrösség ellenkezik az ékességgel. Nám, az ifjú legények is mentől frisebbek és szebbnek akarnak lenni, annál gyakrabban nyíretik magokat, kopasztják, simítják fejeket. De mindezeknek felette az egészségnek is használ az kopaszság, mert azkik vagy szem- vagy főfájástól félnek, elnyíretik hajokat, sőt az orvosdoktorok is azmely betegnek sűrő haja vagyon, elnyíretik. Innen vagyon, hogy az égyiptombéliek az orvosságnak és egészségnek istenét, az Aesculapiust kopasz ábrázatban tisztelik. Mellyel azt akarták rövideden jelenteni, hogy az egészségnek megőrizésére és tartására nincsen jobb dolog az kopaszságnál. Mert az sok hajú emberek nedvesek, az nedvesség penig minden betegségöknek és gyenge erőtlenségöknek oka. Mert miképpen az magas hegyeken vastagb fák teremnek, hogynem az völgyekben, ahol sok nedvesség vagyon, azonképpen az bőv hajú emberek erőtlenbek, az kopaszok penig, minthogy melegb és szárazb természetűek, sokkal vastagbak, és többig élnek. Az vitézlő rendnek is haszontalan a sok haj, kiről egy szép históriát mondok, melyet írt meg az Lagus fia Ptolomeus (ki az Nagy Sándornak fő hadnagyi közül volt), és annakutána égyiptombéli király lött. Ez azért azt írja, hogy mikor legelőszer az Dárius népével megvíttanak, akkor az harcon egy macedóniai nagy hajú, szakállú vitéz egy perzsára futamodék, amaz tőle elijede, és ijedtében mind dárdáját, pajzsát elhajítja, kap az hajába, szakállába, és annál fogva lerándítja az földre, ott kezdi vondozni, és kirántván kardját elcsapja az fejét; ezt meglátja más perzsa, attól meg más, és szinte azonképpen kezdének cselekedni, úgyannyira, hogy minden nagy hajú, szakállú megfutamodék, azkik penig idésbek és kopaszok voltak, csak azok állották meg helyeket, és csak azoknak emberségével győzte meg akkor Sándor ellenségét. Azért az harc után készülőt fútata, és egy félfelé való pusztába menvén barbélyokat hívata, és mindennek elnyíreté haját s szakállát. Bezzeg oszton azután nem oly könnyen bírák meg az Sándor vitézit, hanem mindenben ők lőnek győzedelmesek. Innen hiszem, hogy az törökek is tanulták, hogy teljességgel el szokták minden hajokat beretválni, mert vették eszekbe, hogy ártalmas az harcon. Ugyanis az ellenséget valami megrettenti, mind sima és kopasz, úgymint a sisak, pajzs, fegyverderék, kiknek villamása és fényessége ijeszti meg az ellenséget. Azért sem vitéznek, sem férfiúnak nem jó az sok haj. Az asszonyi állatoknak adta az természet az hosszú hajat, de azmint szoktuk mondani, rövid elmét adott melléje, őnékiek való az haj, mert azt írják az tudós emberek, hogy soha egy asszonyi állat is nem kopaszul meg, hanem ha kinek betegségében hull el az haja, de az ismét megnő. Az férfiak közül penig (azkit ugyan férfinak kell mondani) egy sem kerülheti el az kopaszságot. Azért valaki igen gyönyörkedik hajában, azt írogatja, tisztítja minduntalan, az olyan asszonyember-természetű, buja, házasságtörő, parázna természetű és afféle fertelmesség után járó. Melyféle embernél szidalmasb, ártalmasb és veszedelmesb nem lehet, belső ellenség, az közönséges társaságnak és igaz szeretetnek felbontója. Mert azmely hű szeretettel tartoznék az asszony férjének és magzatjának, azt álnakul tőlek ellopja, és magára téríti, kiért minden büntetésre, gyűlölségre méltónak ítíltetnek mindeneknél. Ilyen gyümölcse vagyon az tü szép, ékes, nagy hajatoknak, uraim, kik az kopasz fejet csúfoljátok és nevetitek. Jobb volna azért az közönséges bolond község ítíletit, ki mindenkor az rosszabbikat választja, és annak tartja pártját, hátravetnétek, és meggondolnátok, hogy az Isten és az természet az kopasz embert, kit sok ajándékival felékesített, nem csúfságul, hanem vezérül adta közitekbe!

Jegyzetek

apol – ölel, csókol

asszonyi állat – asszony

bincsók – csimbók

csoportos – zsírosan összetapadó

ebélljél – ebédeljél

ebe-szem – gyanakodva, féltékenyen

éktelen – dísztelen, ékesség nélküli

eszten – ösztön, ösztöke

esztergár – eszterga

étket elfogánk – elkezdénk az étkezést

ezen – ezennel, most

Foemina deformis... – A formátlan asszony arcát jótékonyan fedi a sötét, ámde a napvilágnál minden kiderül. A rút tűrje a rútságnak minden kárát, nem kell engedni a rútnak, hogy felcicomázza magát.

frisebb – ékesebb, díszesebb

fúlni – fúrni

fundamnetom – alap

grádus – fok, fokozat

ha mit – ha valamit

hím – hímzés

hurút – 1. harákol 2. szelel

huszít – úszít

írogat – keneget, kence-ficél

jedzik – jelentik, jelképezik

jegyez – jelent

kárpit – szönyeg

képíró – festő, rajzoló

készülőt fútat – gyülekezőt fuvat

kösöntyű – köntös

köz– példabeszéd – közbeszéd, szólás

közönséges társaságnak – társadalomnak, köz-társaságnak

lupicanák – kitalált név, akárcsak a családfán előforduló többi, a lupicina latinul szajhácska

megapinálván – megvesszőzvén

megírott és kifaragott képek – rajzok és szobrok

mellyeszteni – marcangolni

metszen – perget (mézet)

minem – nemde

Mojses – Mózes

mondj kuhit – add meg magad, add fel

notál – jegyez

ontatott – öntetett

padimontom – kövezet, padló

planéta – bolygó

post latam sententiam – a meghozott ítélet után

salvo honore – tisztességgel legyen mondva

Sapientibus satis est dictum – a mondottak a bölcsnek elég, hogy megértse

sarj – saru

sömörgös – himlőhelyes

szekszamontája és szerszáma – alfele és hímtagja

széllel kiterjedett – bő, oldalt széles

szemérem – szégyen

szorosság – szorult helyzet

szövéndek – szövetnék

takarít – rejt, dug

tanács – tanácsos, tanácsúr

tat – bizony

teljes hold – telihold

tökös – sérves

történet szerént

túros – sebes

udvarlani – udvart állni

utolsó láb – hátsó láb

ünejét – űnőjét

vakontag – vakond

valami – bármi is

világ – 1. világosság, fény 2. gyertya

villamás – csillogás

vondozni – vonszolni, dögönyözni

zomok – zömök, tömpe

zomok-kígyó – vipera