Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

13. fejezet - ELŐSZAVAK

13. fejezet - ELŐSZAVAK

A 16. században a magyar nyelvű művekre vonatkozó poétikai-retorikai ismereteket, az irodalmi élet jellegéből következően, nem foglalták, nem foglalhatták össze rendszerező munkákban. Mégis lehet fogalmunk az írói, irodalmi programokról, kánonokról, egyes művekre vagy a befogadói várakozásokra vonatkozó ismeretekről, hiszen sok minden kihámozható az írói előszavakból, ajánlásokból.

Elsőként Tinódi Sebestyén Cronicájának (1554, Kolozsvár) előszavát és ajánlását közöljük. Nem érdektelen, hogy a maga korának sikerszerzője miképpen vélekedett saját munkásságáról. Közlésünk alapja a már idézett kiadás.

Ezt követi egy tudós humanista munkája, Baranyai Decsi Csimor Jánosé (humanista nevén Joannes Decius Barovius). 1560 után született a dunántúli Decsen, s jelentős életművet hagyva maga után, fiatalon hunyt el 1601. május 15-én, a marosvásárhelyi iskola rektoraként. Tolnai, debreceni s kolozsvári tanulmányok után 1587-ben íratkozott be a wittenbergi egyetemre. 1590 és 1592 között Strassburgban időzött, ahol megvédte filozófiai disszertációját. Latinul és görögül egyaránt verselt, verses útleírásba foglalta úti élményeit, s kedves fejedelme, Báthory Zsigmond haditetteiről is írt magasztaló költeményt.

Hazatérte után a hazai jogszabályalkotás nehézkes műveletét igyekezett megkönnyíteni, a római és a magyar jog összehangolására törekedve. Történetíróként nem kisebb feladatra, mint a teljes magyar történet megírására vállalkozott, korai halála miatt azonban csak a saját koráról, Báthory Zsigmond uralkodásának néhány évéről (1592–1598) szóló részletek készültek el, azok is töredékesen maradtak fent.

A magyar erazmista irodalomat is gyarapította. Mesterének, Erasmusnak eredetileg három-, majd ötezer darabból álló görög–latin szólás- és közmondásgyűjteményét egészítette ki magyar megfelelőkkel. Tudatos stilisztaként felismerte, hogy az anyanyelvű irodalom ékesítésére, élénkítésére, meggyőzővé tételére is kiválóan alkalmasak a példabeszédek, az úgynevezett adagiák. Az idegen nyelvű szólásokat nem szó szerint magyarította, hanem a leginkább megfelelő, találó anyanyelvi-köznyelvi alakot társította hozzájuk.

Kötetünkben az 1595-ben készült Sallustius-fordítása előtt olvasható előszavát-ajánlását közöljük. A két Sallustius-„história”: Catilina összeesküvése a római köztársaság ellen, illetve a rómaiak győztes háborúja Numidia királya, Jugurtha ellen. E műve úttörő voltánál fogva is jelentős: első abban a sorban, amely az ókori prózaírók alkotásait tette hozzáférhetővé a magyarul olvasó közönség számára.

Nyelvművelői, oktatói és politikai elképzelései mellett itt fogalmazza meg magyar nyelvű tudósi-fordítói programnyilatkozatát is. Szerinte a magyar népnek is szüksége van olyan, anyanyelven született eredeti művekre vagy fordításokra, amelyek a múlt példáit felsorakoztatván a hatékony hadviselésre, illetve a politikai erények gyakorlására oktatnak minden rendet. Maga úgy mutat példát kortársainak, hogy a történetek mondanivalóját aktualizálva sem tér el az eredetitől. Nem az átdolgozva fordító Pesti Gábor, hanem a fordítás pontosságára törekvő Sylvester János fordítói elveit tűzi zászlajára.

Szövegközlésünk alapja: Baranyai Decsi János, Az Caius Crispus Sallustiusnak két históriája, Szeben, 1596. A mű hasonmás kiadásának szövegét gondozta Varjas Béla, a kísérő tanulmányt írta Kurcz Ágnes, Bp., 1979 (Bibliotheca Hungarica Antiqua).

Közreadjuk még egy olyan előszó részletét is, amely ugyan vallásos műben maradt fenn, ám amelynek állításai a világi irodalom bemutatásához is nélkülözhetetlenek. Szerzője Szilvásújfalvi Anderkó Imre (d1615 körül), wittenbergi, heidelbergi tanulmányok után Angliában is megfordult. Hazatérve, 1596-tól debreceni rektor, nagyváradi prédikátor, 1604-től esperes. Összeütközésbe került tekintélyelvű református egyházával és püspökével, Hodászi Lukáccsal. 1610-ben elfogták, s halálos ítéletet követeltek ellene. Végül Bethlen Gábor száműzte Erdélyből. Irodalomtörténeti szempontból legfontosabb tette, hogy 1602-ben Debrecenben gyülekezeti énekeskönyvet adott ki, s előszavában áttekintette és csoportosította az akkori magyarországi templomi és világi éneklés műfaji kategóriáit. Nemcsak a verseket igyekezett összegyűjteni, hanem pontos bibliográfiát is készített az addig megjelentetett énekeskönyvekről. Munkássága révén felbecsülhetetlen értékű információkkal szolgált zene-, vers- és irodalomtörténetünknek.

Szövegkiadásunk alapja az énekeskönyv mikrofilmje a Országos Széchényi Könyvtárban.

Tinódi Sebestyén Cronicájának előszava és ajánlása

TINÓDI SEBESTYÉN

minden rendbéli tudós olvasó jámboroknak köszönetöt és Istenben való imádságot

Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó, várak-várasok rontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és hadakozjanak: mert, mint illik lélök szerént az ördöggel, testtel és ez világgal korosként az jó körösztyénnek hadakozni: ugyanez világ szerént es az pogán ellenséggel illik tusakodni, ellene állani, örök életöt nyerni. Lám, az hadakozás, az emböröldöklés régön kezdetött, még Ádám atyánk idejében: mikor az első két fia egyik az másikat, Káim Ábelt megölte. Azulta fogva menni szántalan sok csudák, hadak, öldöklésök löttenek, az krónikában bölcsek azt mind béírták. Én azt meggondolván, és látván, ez szegín Magyarországban mely csuda veszödelmes hadak kezdének lennie: ezöknek megírására, hogy ki lenne végemléközet, senkit nem hallhaték. Mindezök meggondolván, és uraimnak, barátaimnak erre való intésöket gyakorta hallván: készöríttetém enmagamat ez szegín eszömmel ezöknek gondviselésére foglalnom, és ez egynéhány istóriát megírnom, öszveszednöm, és az községnek kiadnom, ki lenne az több krónikák között végemléközet, kinek munkájába sokat fáradtam, futostam, tudakoztam, sokat es költöttem. Igazmondó jámbor vitézöktűl, kik ez dolgokba jelön voltanak, érteköztem. Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat bé nem írtam, azmi keveset írtam, igazat írtam. Ha valahol penig vétök volna benne, azt ne én vétkömnek, hanem azkiktől érteköztem, tulajdonítsátok: és kérlek titöket, énnéköm megbocsássatok. Ha penig azt értöm, hogy ez én munkám jónak és kellemetösnek tetszik tinéktök, ezután es ajánlom enmagamat, míg az Úristen éltet ez világba, az jövendő szerencsákat és hadakat, vitézségöket jóakarattal, gondviseléssel, igazán jámborul öszveszednöm, írnom és kiadnom igyeközöm: kiből az vitézök minden igyökbe körösztyén módra tudjanak üdvességökre bölcsen járni, hadakozni: Továbbá üdvösségös egészségtöket kívánom.

Erdélben Kolozsvárból, bőjtmás hónak XIIII. napján: Krisztus születése után 1554. esztendőben.

AZ HATALMAS ÉS FELSÉGÖS FERDINANDUSNAK,

Rómaságnak, Magyarországnak, Csehországnak etc. királyának, énnékem kegyelmes és kegyös uramnak holtomig való hív szolgálatomat

FELSÉGÖS és kegyelmes uram! Nyilván vagyon az Atyaúristennek hatalmassága és jó volta, hogy az halandó emböröket életikre nem az ű érdömökből, hanem az ű irgalmasságos jóvoltából különb-különb ajándokival szerette és meglátogatta. Engömet es az ű kegyelmességéből közzülök ki nem hagyott, semmissé nem tött, kiért adok nagy hálát űfelségének, hogy engömet sok javával szeretött. Az többi közt oly malaszttal, tudománnyal szeretött, hogy külenb-különb fejedelmeknek, császároknak, királyoknak, hercegöknek hadokat, viadaljokat ritmus szerént magyar nyelvön énökbe szép nótákval énökleni tudom szörzeni. No, azért felségös és kegyelmes uram, ezt gondolám magamba, hogy ez szegín Magyarországba, az pogán terek császár miatt lött sok veszödelmekbe, és az felségöd vitézinek elesésökbe és vitézségökbe, nyereségökbe Krónikába béírnék, kivel felségödnek hív szolgálatomat jelönteném és kedvét lelném, mert jól tudom az bölcs fejedelmeknek erkölcsöket, hogy minden újságnak írását örömest látják és olvassák. Vagy nyereség, avagy veszteség, de róla megemléközni gyönyörűség. Tanúbizonság erről az tengör vizébe Éneás társait mint biztatja volt, hogy az ott való nyomorúságok végre emléközetre öröm lészön. Azért ez fél országban az Dunán napkelet felől Magyarországba történt csudákat, hadakat, veszödelmöket, nyereségöket es valami részébe béírtam, az időnek nehézségeért ez keveset Kolozsváratt megnyomtattam. Kit tefelségödnek idvességére, tisztösségére, minden jó szerencséjére ajánlottam, tulajdonítottam és ajándékoztam. Annakokaért könyörgés és alázatosképpen kéröm tefelségödet, mint kegyelmes Uramat, Pátronusomat és kegyös Királyomat, hogy ez én kis könvecskémet, ajándékomat kegyelmesön vegye tefelséged és fogadja. Ha pedig ez én írásomba vagy tudatlanságomból, avagy másnak gonoszul magyarázásából oly vétök volna, ki tefelségödnek nem tetszenék, azt az Úristenért és az te kegyelmességödért énnéköm, szegín méltatlan szolgádnak megbocsássad, és ezt jó névön fogadjad, kiben nincsen semmi kétségöm. Úristen lássa tefelségödet ű szent ajándékával, szent malasztjával, egészségvel, minden pogán ellenségöd ellen bölcs értelömmel való jó szerencsével, kivel ez földön az te országidat bódogul bírhassad, alattad való népedet oltalmazhassad és megtarthassad. Amen. És ennenmagamat minden engedelmességvel tefelségödnek, mint kegyelmes uramnak, alázatoson ajánlom.

Kolozsvárból, böjtmás hónak XIIII. napján: Úr születése után 1554. esztendőben.

Baranyai Decsi János Sallustius-fordításának előszava

AZ OLVASÓKHOZ

Jól tudom én azt, hogy az magyar nemzetnek szokása szerént sokan lesznek az olvasók közül, kik ezt az én munkámat avagy megutálják, avagy ugyan meg is csúfolják és rágalmazzák. De minthogy én jó végre, tisztességes okokból cselekedém: afféle hitván ítíletekkel semmit nem gondolok. Mert mivelhogy egyéb foglalatosságim között ezt az bölcs históriaíró Sallustiust magyar nyelvre fordítottam vala, hasznosnak ítílem lenni, hogy ez az írás ne csak azoknak használna, kiknek főképpen és kiválképpen hasznokra és tanulságokra magyaráztam vala meg: hanem minden egyéb renden való embereknek is, azkiknek ez könyv kezekben jutna. Mert minthogy az embernek élete igen rövid: illik bizony, azmint ugyan ezen Sallustius mondja, hogy azkiknek Isten valami ajándékát nyújtotta, ne vigyék életeket olyan hallgatással által, mint az oktalan állatok, hanem tisztességes dolgokban foglalván magokat, ne csak éltekben, hanem még holtok után is tanítsák írásokkal az embereket minden jóra. Másodszor ezért is akarám ez bölcs írásának magyarázatját egyebekkel közlenem, hogy minden rendbélieket, de főképpen az fejedelmeket, urakat, nemeseket és egyéb főrenden valókat édesíteném az históriának olvasására, melyekből mind egyéb jó és tisztességes dolgokat, s mind penig hadviselésben való eszességet és jó módot tanulhatnának. Tudom én azt, hogy azt szokták az paraszt katonák mondani, hogy nem könyvekből tanulják az hadviselést. De sokkal különb ítíletben voltanak amaz régi, nevezetes, bölcs hadakozó fejedelmek. Amaz nagy világbíró Alexander nem szégyenlette azt mondani, hogy ő minden hadi dolgokban való bölcsességet az Homerus könyveiből tanult volna. Ez az oka, hogy még éjjel is feje alatt tartja vala, és mikor az Darius kincse között egy megböcsülhetetlen ládát találtak volna, melynél drágább marhája Dariusnak nem volt,és kérdenék baráti, mit akarna abban tartani, azt felelé, hogy az Homerus írását akarná. Az Scipió is, ki Afrikában az Hannibált meggyőzé, és amaz hatalmas Carthago városát tövéből kiégeté, az Xenophonnak Cyrus királyrúl írt históriáját éjjel-nappal mondják, hogy olvasta, és minden hadviselését az szerént rendelte volna. Az L. Lucullus felől azt írják, hogy mikoron az nagy Mithridates király ellen elküldetnék, semmit az hadviseléshez nem tudott. De azmíg Ázsiában ére, éjjel-nappal az gályákon históriákat olvasván, oly bölcs hadakozóvá lőn, hogy egynéhány százezer embert kevesedmagával megvere, és sok tartományokat meghajta. Mely dolgoknak igazsága bizony csak ebből az históriából is megtetszik, melyben az Sallustius, úgy, mint egy tükörben, nagy szép dolgokat ád az embereknek eleiben. Mint kelljen az bölcs és eszes tanácsoknak szóllani, igen szépen megmutatja az Iulius Caesar, Marcus Cato, es egyéb fő tanácsurak példáiban. Mint kelljen az nemes rendnek és fő-fő embereknek vétkeket megdorgálni, az C. Marius es C. Memmius példájában eléggé megjelenti. Mint kelljen hadra készülni, sereget gyűjteni, tábort járni, sereget állatni, népet biztatni, és minden dolgokban az jó hadnagyoknak magokat bölcsen és jól viselniek: nagy eszesen és világosan, mint egy tükörben, megjelenti az Metellus, Marius, Petreius, Sylla és Iugurta képökben, kik fejenként bölcs, országos hadviselő fejedelmek voltak. De viszontag az Calphurnius, Albinus, Aulus, Turpiliusnak és egyebeknek nevében szépen kiábrázza, kik legyenek az tudatlan és tunya hadviselők. Mint kelljen az nemes rendnek az községhez és viszontag az községnek az felső rendhez magát tartani, honnan induljon az pártolás, és miképpen kelljen annak eleit venni, az Róma városnak állapatjából igen szépen megmutatja. Az országárulásnak eredetiről is, okairól, kinyilatkoztatásáról és büntetéséről az Catilina, Lentulus, Cethegus és az többinek példájában igen világosan mindeneknek szemei eleiben terjeszti. Summa, valamennyi vers ebben az históriában vagyon, annyi bölcs értelem és tanuság adatik ezekből minden renden való embereknek. Harmadszor akarék ez dologgal minden rendbeli tudós embereknek, de főképpen az felső renden valóknak példát adni, és úgymint utat mutatni, mint kellene tisztességes mulatságokkal magokat gyönyörködtetni, és úgymint egyéb gondjoktól megújítani. Sok bölcs és tudós emberek vadnak az mi nemzetünkben még az főrendeken is. De azok szégyenlik és restellik efféle tisztességes mulatságban foglalni magokat, hanem mikor egyéb dolgokat elunják, tobzódással, vadászással és egyéb affélével múlatják idejeket, melyek, amint az bölcs mondja, szolgákhoz illendő dolgok. Nem azt cselekedte Cicero, Sulpitius és egyéb fő tanácsurak, hanem bölcs könyveknek olvasásával avagy írásával gyönyörködtették magokat egyéb gondviselések között. Ki lehetett nagyobb úr és fejedelem Iulius Caesarnál? De nem szégyenlett ő nemhogy históriát, hanem még grammatikát is írni! Tudja vala ám az, hogy nem árt az penna az kopjának, sem az könyv az pajzsnak. Most is az olaszok, németek és egyéb nemzetségek között mind Aristotelest, Cicerót, Virgiliust és mindenféle bölcs embereknek írásokat az ű nyelvekre megfordítják, és azoknak nagy hasznát is veszik. Azokaért az mi nemzetünkben levő fő tudós embereknek is igen jó volna tisztességes mulatságban avagy idejekben való dolgoknak históriáját megírniok, avagy Iulius Caesar, Livius, Tacitus, Curtius és egyéb efféle bölcs historikusoknak írásokat magyar nyelvre fordítaniok. Úgy tanulnának eszességet, és úgy tudnák megböcsülleni efféle munkákat. De most szintén úgyan vagyon dolgunk, kik effélében munkálkodnának, mint amaz bölcs Theodorus Gazának, ki mikor az Aristotelesnek az állatokról írt históriáját görögből deák nyelvre fordította volna, és nagy szépen öszveköttetvén és kívül megaranyaztatván egy fejedelemnek bemutatta volna, azt remélvén, hogy ennyi megböcsülhetetlen munkájáért valami nagy segítséggel ajándékoztatnék meg: az fejedelem megkérdvén, miben állana az könyvnek aranyazása, csak annyi segítséggel lőn neki, azmennyit az könyvkötés ér vala – annyi munkáját olyan bölcs embernek semmire böcsülvén. Végezetre akarám ezzel az munkával az én örvendetességemet is megmutatnom ahhoz az keresztyénségnek győzedelméhez, melyet most az kegyelmes Isten hozzánk megmutatott, és naponként hatalmával örögbít. Mert micsoda ember volna az, aki az Istennek ilyen csudálatos jótéteményin nem örülne, és örömét külsőképpen is, az mint lehetne, meg nem mutatná? Ím, nem sok időtől fogva az Úristen Bokcsát, Varsócot, Facádot, Lippát, Jenőt egész Havaselföldével és Moldovával az keresztyéneknek kezekben adta, hogy az magyarországi győzedelemről semmit ne szóljunk. Ki nem csudálkoznék és nem örülne azon, hogy ilyen világbíró fejedelemnek országos hadát az kegyelmes Isten az mi fejedelmünk által megvereté és megszégyeníté, nem különben, mint amaz nagy Góliátot megveré régen az kis Dávid által. Melyekből mit ítílhetünk egyebet, hanem hogy az hatalmas Isten cselekedik az mi fejedelmünk által az pogánságnak megverésében, és az keresztyénségnek szabadításában. Melyet hiszem, hogy az Úristen bizony ez egész keresztyénségben nevezetessé teszi és még ennél is nagyobb méltóságokra emeli, hogyha az Istennek ily jótéteményével hálaadással akar élni. Mindezekért az okokért akartam ezt az históriát nyelvünkön kibocsátanom, melyben noha sok igéket nem teljességgel magyarázhattunk ki, minéműk az consul, proconsul, praetor, tribunus-plebis és egyéb affélék: mindazátal azmint ennyi foglalatosságim miá lehetett, azon igyekeztem, hogy igaz magyarázat lenne. De ha mi fogyatkozás volna benne, illik, hogy arról bocsánat adassék. Melyet ha ki nem akar cselekedni, magyarázza ű jobban, avagy más írásnak fordításában mutassa nagyobb serénségét. Legyetek egészségben!

Datum die Divi Michaelis Archangeli.1595.

Újfalvi Imre 1602. évi debreceni énekeskönyvének előszava

[...]

Vétkeztenek azért, és vétköznek, hogy az többirűl ne szóljak, azok az kántorok, mesterek, azkik akármi bokorban költött éneket mindjárast az templomba vittenek, és még mostan is visznek, s valami pajkos vagy hajdú nótára elmondonak, sőt ezféléket énekelnek inkább, hogynemmint az psalmusokból vétetett éneket.

Az tanítók is vétkeznek, azkik ezt elszenvedik, de talám ez innét esik, hogy (szólunk azokról, azkik ilyek) még az végére is az cantusnak alig érnek bemenni. Az könyvnyomtatók is hasonlatosképpen, azkik ezféléket minden tanács nékül az templumban való énekek köziben egyelítenek, mint minap, egy az Horatiusból vött ódát, más pediglen az szolgáló leány mit danógasson, mikoron az gyermeket rengeti, mely ítílem azért, hogy az author akaratjából esett. Az tudatlanok azt ítílik, hogy azmi az impressában vagyon, mind jó és mindenütt helyes. Még az jóban is az módot [...] meg kell tartani. Ezekről csak szégyen szólania, de mit tehetünk rúla, más ad okot reá, s bánjuk az mód nélkül való dolgokat. Ennekokaért ide csak oly énekeket szödtünk mi öszve, azmelyeket az templomban mondhatni. S ha az szokást nem néztük volna, azmint ide fel is mondám, némelyeket ezek közül is kihagytunk, s helyében másokat tettünk volna, azmint egynéhányban cselekedtünk is, annyéra akarnók, hogy az község is az gyakorlásból és szokásból, ha az bötűből, mint egyéb nemzetek között, nem lehet, mindeniket értené, és velünk együtt mondaná. Néha még az tanítók is az újságért nem értik, mit mond az kórus. Avagy csak áment hogyhogy mondhat reá az eklézsia?

Hát az többit mind kárhoztassuk és elvessük? Ne, hanem azki azokban gyönyörködik, más könyvben szedegetheti, sőt ugyan másban öszveszödegetvén, ki kellene nyomtatni. Mert ha ezekkel egyelítnűk akármelyeket, az jű ki belőle, azmi felől ezelőtt is panaszolkodánk. Ki-ki, hogy tessék magának, kiváltképpen mesterek, az övét toldja oda, és azt mondja, és így végre csúfságra megyen az szent dolog, mint látjuk, hogy immár ugyan meg is esett ez az pápistaságban.

S bizonyára hasznos dologban munkálkodnék, azki nemcsak azokat, hanem több sok magyar éneket is és históriákat öszveszedegetne és szép renddel bizonyos részekre avagy könyvekre elosztana. Az mi vékony ítíletünk szerént osztathatná emez hat részre, melyek közül lenne:

Az elsőben az graduál, melynek mintegy második része lehetne ez könyv, az halott-énekekkel.

Az másodikban azok, azmelyeket immáron kiváltképpen az scholákért öszveszödtünk és ki is bocsáttunk, azmelyekben is minden fajra fajt szoktanak némelyek mondatni az tanuló gyermekekkel. Az Krisztus az gyermekeket mely igen szeresse és énekléseket mint kedvelje, megtetszik ex Evangelica Historia, Math. 18 et 19, item 21. Marci 10. Hogyhogy szeretheti peniglen azokat, azkik nem őneki, hanem Jupiternek, Venusnak, Bacchusnak avagy Vulcanusnak énekelnek, kiket az pogányok tartottanak isteneknek, de hamisan.

Az harmadikban egyéb tiszta énekek, rövidebbek, hosszabbak, sok matériákról, melyek mindazonáltal nincsenek az templomban úzusban, s nem is lehetnek, ok nélkül.

Az negyedikben az históriák, melyek vagy az Bibliából vétettenek, az mineműk sokak vadnak, aut ex aliis scriptoribus ecclesiasticis.

Az ötödikben az magyar nemzetnek dolgai, azmelyek magyar ritmusokban rendeltettenek.

Az hatodikban és utolsóban egyéb idegen dolgokról való históriák és énekek, az mineműk kevesen vadnak, ha az Ámorérúl valókat kiveszed. Az minemű fajtalanokat nemhogy előbb kellene mozdítania és bocsátania, de mindenütt inkább veszteni.

Mi így gondoltunk több dolgaink között ezfelől: jóllehet egyelőször kevesebb részekre is oszthattuk volna. De nem tudjuk, az sok akadályok, s azok között propter defectum nervi rerum agendarum elébb mehetünk-e benne. Azmi az öszveszedésekre nézne, abban immár nem sok fogyatkozás volna. S ha mi ezféle ezután találtatnék s írattatnék, mindeniket rendiben könnyű volna állatnia. Azkit az Úristen hozzásegít, ha mi véghez mindezeket nem vihetjük, kérjük fölötte igen, nemzetünkhöz való szeretetiért, ebben is munkálkodnia ne restelljen, noha ilyen egyigyű munka, hogy maradékunk, azmi leszen, az több magyar írások között ezzel is élhessen. Én félek rajta, ha sokáig az Isten haragja így áll fönn, hogy ezután csak ennyi alkolmatosság is nem kezd lenni az magyar nyelven való nyomtatásra. Melyet mindazonáltal hagyjunk Istenre. Az jelenvalókat vegyük jó néven, és éljünk vélek.

Végezetre tetszék, hogy azkik ezféle könyveknek kibocsátásában munkálkodtanak, azoknak nevöket, azkiket ezideiglen föltaláltam, itt renddel külön megjegyzenem azoknak kedvökért, azkik ez dologban gyönyörködnek avagy akarnak munkálkodni.

Kérjük az keresztyéneket, azkikért ez kicsin munkát fölvöttük, és azkiknek ez egész magyar nemzetben ez kicsiny munkát kommendáljuk, hogy mindeneket jó végre magyarázzanak. Az Istennek kegyelme és békessége legyen mindnyájunkon, ámen.

Döbröcenben die 12. Martii anno ultimo Dei patientiae 1602.

Azoknak nevek, kik énekeskönyveknek kibocsátásában munkálkodtanak (Ex catalogo scriptorum Ungaricorum, ab. E. A. Sz. U. collecto adhuc manu scripto), az időnek rendi szerint.

Psalterium Strigoniense, seu Psalterium secundum ritum almae ecclesiae Strigoniensis cum Antiphonario et Hymnario, incerti authoris et temporis, nisi quod Iacobi Schaller librarii Budensis ab initio in eo fiat mentio.

Gálszécsi István mester, azon városnak scholájában tanító, írt egy énekeskönyvecskét. Dedikáltatott az nagyságos Prini Péternek. Nyomtattatott in octavo Krakkóban anno 1536.

Tinódi Sebestyén bocsátott ki krónikát két részben, melynek első részében az János király halálátúl fogván, mely lött 1540., az 1554. az Dunán innét minden hadak s veszedelmek rövideden szép nótákkal énekben vadnak. Az második részben különb-különb időkben és országokban lött históriák vadnak. Dedikáltatott Ferdinando regi Ungariae. Nyomtattatott Kolozsváratt in quarto 1554.

Kálmáncsehi Márton mester (ítílem, hogy azt híják vulgo Sánta Mártonnak) az keresztyéni gyüleközetben való reggeli énekléseket, melyeket primáknak hínak, magyarra fordította, az psalmusokkal egyetemben. Vagynak ebben hymnusok, antiphonák, psalmusok, responsoriumok, versiculi, precationes seu collectae et benedicamus in octavo.

Huszár Gál bocsátott ki isteni dicsíreteket és psalmusokat, azok közül válogattakat, melyek ez időben az jámbor atyafiaktúl szöröztettenek, anno 1560. in octavo, cum dedicatoria epistola ad Petrum Melium.

Ezen Huszár Gál az keresztyéni gyülekezetben való isteni dicsíreteket és imádságokat kibocsátá in quarto két részben Komjátin laktában 1574.

Énekes históriás könyv, kiváltképpen az magyarországi dolgokról, nyomtattatott Kolozsváratt, in quarto, 1574.

Pesti Bornemisza Péter öszveszedett sok különb-különbféle énekeket, melyeket három részben rendelt. Az első részben vadnak rövid dicsíretek, kiknek számok, azmint őmaga számlálja, 198, kik közül sok prédikáció mellé valók. Az másikban hosszabbak vadnak, az Szentírás intési és magyarázati szerint, kik prédikáció gyanánt oktatnak, kiknek számok apróval elegy 60. Az harmadikban az Biblia kiválogatott, fő-fő 18 históriájából való. Dedicatum opus Annae Csoron, consorti Stephani Balassi de Gyarmat. Nyomtattatott in quarto Detrekő várában, 1582.

Bártfán is nyomtattanak, in quarto, énekeskönyvet 1593.

Ez is itt egynéhányszor kinyomtattatott. Anno 1590. az bódog emléközetű Gönczi Györgynek praefatiójával, melyben 1. okait számlálja, azmelyekért ez éneköket az eklézsiában meg kelljen tartani. 2. Ezeknek mondásiban micsoda módot kelljen tartania. 3. Kik vétközzenek ezekben.

Ezeken kívül darabakban is hol egy, hol kettő, hol egyféle, hol máféle ének nyomtattatott, melyet azki öszveszedeget és kibocsát, azmint ide fel is mondám, hasznos dolgot cselekeszik.

Kérés.

Minden énekszörzésben az ritmus, etiam in specie, oly igen megkévántatik, hogy aznélkül az ének ugyan nem ének. Az históriának pediglen megírásában az idő és az hely az ritmus fölött oly igen szükséges, mint az két szöm az emberben. Mert ezek mintegy jó szemes kalahuzok igazgatják az olvasókat az históriáknak nagy puszta mezejében és az dolgoknak zűrzavarában. Annak fölötte igen segítik az memóriát valaminek megtanulásában. Végezetre, miért tanulná ember az geographiát cum suis filiabus és az kronológiát, ha ezekben hasznokat nem kellene venni? Kérjük azért azokat, azkik ilyen dolgokban munkálkodván ezekben megfogyatkoztanak, mint példákat is mondhatnánk, ha bosszúságos nem volna, hogy az többi között ezekről is megemlékezzenek. Kedvesb és böcsösb leszen munkájok. Ezt peniglen tűlünk nehéz vagy gonosz néven ne vegyék. Legyenek egészségben mind az énekes uraim, mind egyebek.

Jegyzetek

állatni – állítani

aut ex aliis scriptoribus ecclesiasticis – vagy más egyházi íróktól

author – szerző

böjtmás hó – március

cantus – éneklés

Datum die divi Michaelis Archangeli – Kelt Szent Mihály arkangyal ünnepén, szeptember 29-én

Dedicatum opus... – A mű Csoron (Choron) Annának, Gyarmati Balassi István házastársának van ajánlva.

die 12. Martii... – az isteni türelem utolsó évében, 1602. március 12-én

egyelít – vegyít, kever

egyelőször – először is, legelőször

eklézsia – egyház

etiam in specie – különösen is

Ex catalogo scriptorum... – A magyar írók Szilvásújfalvi Anderkó Imre által összegyűjtött, kézzel írt katalógusából

ex Evangelica... – az evangéliumi történetből

Ferdinando regi... – Ferdinándnak, Magyarország királyának

geographiát cum suis filiabus – a földrajzot a leány-, azaz segédtudományival

halott énekek – halotti, temetéskori énekek

Havaselfolde – Havasalföld

impressa – kinyomtatva (énekeskönyvben)

in octavo... – nyolcadrét alakban, Krakkóban, az 1536. évben

in octavo, cum dedicatoria... – nyolcadrét alakban, Melius Péterhez szóló ajánlólevéllel

in quarto – negyedrét alakban

item – hasonlóképpen

kommendáljuk – ajánljuk, javasoljuk

korosként – állandóan, mindig

kronológiát – a történelmi események időrendjét

község – köznép

marhája – kincse

Math. 18 et 19 – Máté evangéliuma 18 és 19, hasonlóképpen Márk evangéliuma 10.

mesterek – iskolamesterek

paraszt – egyszerű

pártolás – elpártolás, pártütés

praefatiójával – előszavával

propter defectum nervi rerum agendarum – az elvégzendő dolgok erejének fogyatkozása miatt

psalmusokból – zsoltárokból

Psalterium Strigoniense... – Esztergomi zsoltároskönyv, avagy az esztergomi szentegyház szokása szerinti zsoltárkönyv antifonáriummmal és hymnáriummal, ismeretlen szerzőjű és kiadási idejű, amelyben kezdettől fogva említik Jákob Schaller budai könyvárust

ritmus – 1. verssor 2. vers- és zenei ritmus 3. rím

sillaba – szótag

tanítók – lelkészek

újságért – újdonsága miatt

úzusban – használatban

végre – végül

versiculi, precationes seu collectae... – versiculusok, könyörgések avagy közimádságok és áldásmondás, nyolcadrét alakban

vocabularius – szótár

vulgo – közönségesen