Ugrás a tartalomhoz

Régi magyar irodalmi szöveggyűjtemény II.

Jankovics József (1949–), Kőszeghy Péter (1951–), Szentmártoni Szabó Géza (1950–)

Balassi Kiadó

14. fejezet - ISKOLAI IRODALOM

14. fejezet - ISKOLAI IRODALOM

A 16. századi nyomtatott művek jelentős része iskolai tankönyv vagy legalábbis oktatási segédanyag. Nyelvkönyv, vallásos tanítás, ábécéskönyv, beszédgyakorlat, logikai és retorikai tankönyv, katekizmus, filozófiai tankönyv, földrajzi tankönyv, tanító költemény, szótár, görög és latin nyelvtan – s még hosszan folytathatnánk a sort, hogy mi minden jelenik meg a században. E téren is kiemelkedő az erazmisták, kivált Sylvester János tevékenysége: Heyden Sebald nyomán írt német, lengyel és magyar értelmezéssel ellátott latin beszédgyakorlatot (Krakkó, 1527), Gram[m]atica Hungarolatina (Sárvár, 1539) címen magyar nyelvtant latinul. Dévai Bíró Mátyásnak, az első magyar reformátorok egyikének munkáját (Ortographia Ungarica, azaz igaz írás módjáról való tudomány, Krakkó, 1538?) nem csak a korabeli diákok forgatták haszonnal, ma ez a legfontosabb forrásunk a 16. század első felének helyesírásáról, nyelvtani gondolkozásáról.

Az iskolai használatra (vagy arra is) szánt művek tömegéből még számtalant méltathatnánk, s számtalant közölhetnénk részben vagy egészben szöveggyűjteményünkben. Mégis, választott szempontunkhoz (magyar nyelvű és világi) hűen és a terjedelmi lehetőségeket is figyelembe véve egyetlen munka közlése mellett döntöttünk, amelyről bizonyos, hogy iskolai használatra szánt olvasmány, ám műfaját, jellegét tekintve egészen kivételes: anti-illemtan.

Szerzője Csáktornyái Mátyás, kiről már volt szó mint az Aiax és Ulisses című históriás ének szerzőjéről. Művének teljes címe: Gróbián verseinek magyar énekbe való fordítása, melyekben az jó tisztességes erkölcsnek regulái vissza való értelemmel vannak megíratván. Forrása Friedrich Dedekind Grobianus (1552) című művének ponyva változata lehetett.

Gróbián úr német nyelvterületről indul világhódító útjára, ő a neveletlenség, a malackodás megtestesítője. Nálunk már az 1560-as évektől jól imert figura.

A Grobianus-irodalom az erazmista program egyik mellékterméke. Erasmus talán legnagyobb hatású munkája, a De civilitate morum puerilium katalizálja azoknak a humanista encomiumoknak az írását, amelyek megfordítják a De civilitatéban foglaltakat.

Magyarországon sem volt nagyon másképpen. Az 1590-es évek elején Csáktornyai János (névrokona-e Mátyásnak vagy rokona is: nem tudjuk, az szinte bizonyos, hogy földijei voltak egymásnak) debreceni tipográfus programszerűen ad ki iskolai használatra szánt könyveket, többek közt Erasmus Civilitas morumát is megjelenteti magyar fordításban. Erre a hívószóra felel a maga sajátos, éppen nem a humanista encomiumok, hanem sokkal inkább a hegedűsénekek hagyományából merítve Csáktornyai Mátyás. Az ő magyar Gróbiánja nem éppen udvari hangú oktató ének: a korra – s nem csak Magyarországon – éppen az a jellemző, hogy e versezetet kisgyermekek okulására írták.

A magyar Gróbián a korabeli argónak és a szólásoknak valóságos kincsesbányája. S ha anti-illemtan is, sokat elárul a magyar civilitasról (korabeli szóval emberségről), a 16. századi nem főnemesi rétegek illemtanfelfogásáról.

Csáktornyai Mátyás: Gróbián verseinek magyar énekbe való fordítása

(1592 körül)


1   Jóllehet minden dolgokról írtak az bölcsek
     Szükséges tudományokról szép intéseket,
     Hogy már, mi nem volna mondva, alig lelnének,

2   Mindazáltal, mivelhogy élete embernek
     Drágább ajándéka mindennél Istennek,
     És kedvesebb minden javainál ez földnek,

3   Élet penig maga jó viselése nélkül
     És az okosságnak ő követése nélkül,
     Az oktalan állatokkal köz, ily jó nélkül;

4   Azért valaki feljebb való méltóságban
     Úristentől helyheztetett szép állapatban,
     Annál illendőbb erkölcs is szükség dolgában.

5   Mert nem elég, hogy főember légyen valaki,
     Felette lengeteg szerencse öltözeti:
     Jámborságnak kévántatik cselekedeti.

6   Ha ifjú vagy, annál értyebb erkölcset kövess,
     Mert vénkorodba nem lészen annyira kedves:
     Ifjúságodra csudálnak inkább, ki lehess.

7   Ki szép ifjú voltában akar dicsekedni,
     Jó mód, ha szerelembe akar vitézkedni,
     De abból asszonnépekkel köz dicsíreti.

8   Ha penig magassággal siet dicsekedni,
     Kellő, ha mit magas polcról kelljen levenni,
     Ha vastag karját csudálja, így jó küzdeni.

9   Nagy italt győz, jóllehet, böcsületes mostan,
     De hallom, hogy amaz spongya is szinte olyan,
     Elég puha állattal köz jó volta abban.

10   Jelesen nagy nemzettel kik szoktak kérkedni,
       Ha maga alávaló is, mégis azt veti;
       Zsidó nem a voltra, de vagyonra tud adni.

11   Oztán penig tudjad: amit nem te szerzettél,
       Kérkedned sem illik azzal, kit nem te leltél;
       Ne vérrel ví, de jóságos cselekedettel.

12   Akármely hatalmas jó cselekedet nélkül
       Félelmes, és őmagában retteg anélkül,
       Akármely kazdag is gyűlölséges anélkül.

13   Ez éneket írom azért az jó erkölcsről
       És az együgyű, szilíd magaviselésről,
       Ne az igít, de értelmit nézzed elmédből.

14   Mert az ifjúságnak villongó természeti
       Az megtiltott dolgot, mondják, inkább kedveli,
       Kire tanulságot adnak, mint azt nehezli.

15   Azt nehezen vészi, mire tanulság inti,
       Hanem ami tiltva vagyon, mind csak azt űzi:
       Ez betegséggel rakva ifjak természeti.

16   Sőt már ugyan dicsekednek némelyek abban:
       Különb-különb mesterséges fajtalanságban;
       Hírré szerzik, híres nevet vadásznak abban.

17   Olyan igyekezeti lőn Herostratusnak,
       Ki, hogy semmivel nem lelné hírét voltának,
       Holta után hogy maradna neve jámbornak, 

18   Kászolódék, nagy templomát az Dianának
       Ephesusban ő felgyútá istenasszonnak,
       Hatszáz esztendő mívét egész Ázsiának.

19   Tilták erősen, hogy nevét históriában
       Soha senki ne foglalja bé írásában;
       De igen: ám most is hallod, bízzál dolgodban!

20   Kiket penig ugyan rabbá tött gorombaság,
       Együgyűségnek színe alatt az balgatagság;
       Mindazoknak lehet innen tisztes tanulság.

21   Mert maga ha ő kedvöknek felette súlyos,
       Tiltó parancsolatoknak igája szoros,
       És az igyenes tanítás nem foganatos,

22   Ezt hallják nagy fügyelmesen, és megtanulják,
       Hiszem, itt is, azmit hadnak, meg nem fogadják,
       És úgy talám az valóra reáakadnak.

23   Egyik látván a másiktól, azmi nem illik,
       Megítíli, és magába szállván megfogik,
       Mint régenten tött az lacénásbéli község,

24   Ki, hogy fiokkal gyűlöltessen részegséget,
       Szolgájokat megrészegítötték előttek,
       Hogy azoknak rusnyasága lenne tükörek.

25   Azokaért kemény igát ki nem viselhetsz,
       Való tanításnak terhét ki nem szenvedhetsz:
       Vigyázz erre, rövid üdőn kellő bölcs lehetsz.

26   Egész napnak ő ideje három részben áll,
       Reggel, dél és estve vagyon ő folyásában,
       Melyben te cselekedeted esik foglalván.

27   Ez erkölcsről írt ének is áll három részben,
       Mint megvagyon elrendelvén bölcs verseiben
       Friderik Dedekindusnak, Gróbián szerben.

28   Első részben az szolgaifjakat tanítja,
       Másikban az gazdauraimat szólítja,
       Harmadikban az leánzókat is oktatja.

ELSŐ RÉSZE


29   Mikor azért, jámbor ifjú, kedved felkelni,
       Kinek dél előtt nemigen módja meglenni;
       Nemes mód, sokáig szükség még vakaródni.

30   Öltözetödet mind együtt szoríts öledbe,
       Fuss bé az kemence megé, jobb a tűzhelre,
       Az hideg ne szálljon nevelkedő testedre.

31   Mit gondolsz vagy asszonnéppel vagy leányokkal,
       Kik, ha szégyengetnek is, élj te szokásoddal;
       Golyvát bársonnyal fedezni keveset használ!

32   Sőt, ha az leányoknál akarsz kedveskedni,
       Nadrágodat az inadra gyakran hadd csúszni;
       Madárnak is szárnya nélkül nehéz repülni!

33   Szoroson megövedzeni nem együgyűség;
       Hasad megfáj, emésztésedbe nem lész épség,
       Onnan lészen az kólika, ki nem egészség.

34   Fösölgetni legénnek haját sem illendő,
       Ecsetelés kazi legénhez nem férendő:
       Kölest nem kell gyalulni, elgömbölyeghető.

35   Venusnak tüzétől aki igen gerjedez,
       Nincs mit tenni, pókázódik, mert rajta az vész:
       Szenet ruha-befedéssel rejteni nehéz!

36   Sőt nagy dicsíretet vehetsz tollas hajaddal,
       Arról hiszik el, hogy nemcsak szalmába háltál;
       Régi módra penig meg se borotválkozzál!

37   Régi jámboroknak az ő együgyűségök
       Mindenekben dicsíretes szilíd erkölcsök;
       Nékik penig hosszú haj volt gyönyörűségök.

38   Télbe sem annyira bántatol meg hidegtől,
       Nyárban is meg nem süttetik nyakad hévségtől,
       Otthon is remete lehetsz ilyen szentségtől.

39   Elmúlik álom szemedről, hogyha megmosdol,
       Ah, ki nagy kárt vallosz menten, ha az elomol,
       Anélkül az tested egészsége felbomol.

40   Bölcsek tartják: ha szád mind csak új vízzel mosod,
       Hamar megvész, azért a’ ne légyen szokásod:
       Igen ékes, ha fogadat szép sárgán tartod.

41   Mert ám látod, az aranynak is sárga a színe,
       Kit egy eszes ember sincsen, ki nem szeresse;
       Ki látja, mondja: volt ennek sáfrányos étke.

42   Elsőben is penig felestekemért dörögj,
       Mihelt kaphatsz, kebeledbe dugd, onnan csipdesd:
       Ledőlt fáról ágat szegdelhet akárki is!

43   Homlokod ékesb, mennél ő barázdásb lészen,
       Szemed, szemöldeked fene duzzadva légyen;
       Bővelködés fajtalanságot nemz mindenben!

44   Mert az te belső jószágodnak külsőképpen
       Az orcádról tetszik jele, azért légy fennyen,
       Mint a fene tulok az mészáros kezében.

45   Ha alázatos, lágy szavú léssz beszédedben,
       Menten jó embernek mondnak, tudod, mit tészen:
       Fülemilénél az holló majd kedvesb régen.

46   Szoktak aranyat orrokba vonni némelyek,
       Vagy drága gyöngyszemet, hogy ékesbek legyenek;
       Ez mostoha ékesség, ha néked nem lehet.

47   Tennen természetednél is hasonlót találsz,
       Hadd az orrod csepegőben, gyöngy gyanánt áll az:
       Díszesb az eszterhé jégcsapokkal, mind a ház.

48   De meglásd, azt szűkön költsed, el ne tékozold,
       Költséged ne járjon feljebb, mint vagyon a zsold:
       Mindenben használatos az mértékletes mód.

49   Azért csak szinte mikor cseppenőleg volna,
       Kend az kezed fejivel, más azt sem tudja;
       Arra való az süveg is s dolmányod alja.

50   Ha penig ugyan kifúni szükség orrodat,
       Azt ne míveld a ruhába, mert odaszárad;
       Fúdd markodba, megpendüljen, földhöz úgy csapjad!

51   El ne töröld, jó próba az, megtetszik arról,
       Ki néked igaz barátod, nem álorcából:
       Mert azt sem utálja el nyegédes gyomrából.

52   Vannak, hogy kik csuhájokhoz tükört akasztnak,
       Onnan nézik az orrokat, mikor kifúják;
       Tüköred gyanánt lehet folyása orrodnak.

53   Zúgjon erősen az orrod: merésznek tartnak;
       Ha ptrüsszentesz, fordulj szájára szomszédodnak;
       Ne mondja, nem vötte észbe, adja salusnak.

54   Semmi bűnöden se pirulj, szemérmes se légy,
       Vétkesnek alítnak ottan, azért bátor légy;
       Semmit ne szégyenlj nevezni, általszóló légy!

55   Az természet mindeneket szükség alá vett:
       Mindenekben úgyan vagyon, s méltó nevet vett,
       Hát aszerént kinevezni mit szégyenlenéd.

56   Ha ki oly új dolgot beszél, kit te csudálnál,
       Szépen rátátsad a szádat, ha legyet kapnál:
       Az esztendőnek nagy száját kövesd bizonnyal!

57   Mikor kacagsz, a szád vond jól füled végére,
       Láthassanak bé torkodon gégéd mentébe,
       Sárga fogad lássék, métésed kedvesb véle.

58   Minden másod, avagy harmad szód után köhönts,
       Tisztességes is, haszna is jó vagyon, megérts:
       Azalatt váltig gondolhatsz, mit mondj és mit költs.

59   Ha böffentesz, szép mesterség, jusson eszedbe,
       Fordulj valaki szájára, érthetsz belőle:
       Ha barátod, béledbe sem utál belőle.

60   Ki ha talám zúgolódnék és megfeddene,
       Pirongasd meg: embernél feljebb ő se nézne,
       Ő is sárból való, dohhal rakva, úgy higgye!

61   Nám, ugyan szintén olyan véle, mint azelőtt,
       Tenéked penig béledben nyavalyádra lett,
       Főd fájása, szájad dohossága attúl lett.

62   Kedved jutott az utcára kiballagnia:
       Ruhádat meg ne tisztogasd, hagyjad azonba,
       Magad frisíteni nem együgyűség dolga.

63   Mi szükség megtisztítanod lábodbélit is,
       Másszor is megkeverödik, mit veted le is;
       Ismét vetnek hitván búzatermés után is!

64   Öreg, böcsületes jámboroknak módjára
       Ruhád mikor mind bokádig hosszan ér alá,
       Fel ne fogd, elmenésednek nem tetszik nyoma.

65   Ki sokan akarnák, nyomok meg nem tetszene,
       Elmenésekben bátrabbak lennének véle,
       Seprő palásttúl nem ottan esnének tűrbe.

66   Amikoron lészesz penig csak egy dolmánba,
       Hátrakúcsuld kezeidet, menet s mind állva,
       Ez tanulságod lehet ebéd előtt válva.

Ebédhöz való regulák


67   Ímé, eljütt az ebédkor, vígan légy rajta!
       Ebédkorban étel esik, mert tudod nyilva,
       Éh hasnak nincsen ételnél jobb orvossága.

68   Elég, hogy csak nadrágodban állj asztal előtt,
       Hogy sörényebb lehess urad, asszonyod előtt:
       Ruhád akadált ne tégyen dolgaid között.

69   Mely testedet a szemérem hadta béfedni,
       Arra néked két kezedet kell öszvecsapni;
       Egy helbe ne állj, váznak ne akarj mondatni.

70   Hanem hol csak bal lábodon, hol a jobbon állj,
       Mint a daru és a gólya, megtámaszkodjál:
       Még a víz is megbűzeszik együttállással.

71   Látod-é, hogy az kovács is olyatín dolgos,
       Mikor az fúvót nyomítja, ni, mint hajladoz:
       Restség viszketegességet, sok gyötrelmet hoz.

72   Annál inkább kezeidet ne hivolkodtasd,
       Ki minden cselekedetnek kulcsa, gyakorljad,
       Ha egyéb nincs, mégis füled végét vakarjad,

73   Avagy hosszú üstökedet ott húzogassad,
       Vagy süvegedet ujjaid közt karikázzad,
       Avagy körmeidet fogaddal hántogassad!

74   Úgy szokták, nehéz dolgokról kik elmélkednek,
       Avagy csípődet fülesen megtámaszd, könnyebb,
       Sok edények a’ formára vannak, és szebbek.

75   Avagy penig ide-s-tova hányjad karodat,
       Hogy amire kellenél, lássák mivoltodat:
       Az oroszlánt a körméről esmérik, mondják.

76   Ha ki szokatlan szabású ül az asztalnál,
       Félszemre mind odakancsálj, vigyázz, mit csinál,
       Mint eszik, mint helyhezteti kezét asztalnál.

77   És ha aránzod, hogy a te tetszésed szerént
       Megtréfálást érdemlene, vedd elő szegént,
       Nagy súgást, tapodást indíts, őt mutasd, szegént.

78   Emellett nagy hahotát üss, kezed csapd öszve,
       És legottan az bolondot vészik eszekbe:
       Kit az gém igen megsújtott, bizonyos jele.

79   Ha más étket mondnak, hogy hozz, az tányért kapjad,
       Kin jobb koncot marasztottak, gyorsan béfaljad,
       Avagy köbeledbe dugd, vagy zsebedbe toljad!

80   Ha csak egy szóval valaki szólítson róla,
       Feleld: ha te már jóllaktál, mit káringsz másra;
       Szolga szolgánál, gazda gazdánál jobb néha.

81   Mikor penig étket vinned kell az asztalra,
       Azt úgy tedd le, tessék, hogy nem csak konccal rakva,
       Szikrázzon el, mint az makra-bor az pohárba.

82   Elvégezvén, hogy felszedjék, ha parancsolják,
       Szedd fel magad, ha felötted – mondjad uradnak –,
       Elég, ha én felhordottam uraságodnak.

83   Eleget vártam, nékem is megéhült hasam,
       Igen csihol, arra kér, hogy már én is lakjam;
       Minthogy más ember ökre, ki bömböl untalan.

84   Mindent egyszersmind feltakarj, ne térengj hátra;
       Ki nem tudja, merre volna tengernek útja,
       Dunát kövessen foltába, általjut rea.

85   Ha elejted is kezedből, az terhe megment,
       Gyors voltod is ott jelenik, mondják, abból lett,
       Hogy szolgálnod igyekezel még erőd felett.

86   Nagy sokáig fel ne szedjed, akárhogy mondják,
       Hanem nézzed álmélkodva: vélik bánatnak,
       Így virágzik dicsíreti minden dolgodnak.

Szolgák ételéhez való regulák


87   Minekelőtte penig te is leülj enni,
       Mit mosdanál, övedet jobb megereszteni,
       Ékességénél hasznosb nagy körmet tartani.

88   Lá, mely kedves az ölű is horgos körmiért,
       Ha gyűrőd nincsen, ujjaid díszesbek azért,
       Természet fegyvere, vakarodás kedviért.

89   Igen siess helyet kapni akárki előtt,
       Kisebbség, ha alávaló hely jut tenéked;
       Öszvér a szamárnál böcsesb, ha elhiheted.

90   Ha, szegény, utol jutsz, szemérem felállanod,
       Ránts ki egyet, akivel bírsz, tarts olyan módot:
       Agg oroszlán az csitkónál kedvesb, tudhatod.

91   Ha késedre még tegnapi kenyér ráragadt,
       Avagy sarutisztításból a sár rászáradt,
       Sem acélod, sem fenköved, akihez vonyhatd,

92   Vond le hamar a sarudat, fend a talpához,
       Meglátod, mely fényes lészen, éles, kásához,
       Ígyen keress okosságot minden dolgodhoz.

93   Aki előtt szebb falatot látsz, elragadjad,
       A tálat ez okkal is elődbe forgathatd;
       Így forognak a csillagok az égen, mondjad.

94   Ha néked ki gazdálkodik konccal elődbe,
       Hogy köszönnéd, inkábblan mordulj meg ellene,
       Magad is kivennéd, kit te kedved szeretne.

95   Melyet kivéssz, megharapdáld, ki ha nem tetszik,
       Szabad ismét visszavetned, vagy ha tetszendik,
       Megharapdáld, szomszédodnak is nyútsad, illik.

96   Jó nevet vészi tőled, és meg is köszöni,
       És fő barátjának hiszen, mert ám nem semmi:
       Evő falatoddal őt is részesíteni.

97   Gondod légyen, ha mi jó bor asztaltúl marad,
       Azt hónad alá szorítsod, hogy el ne ontsad,
       Más is szerezzen magának, úgy iddogáljad.

98   Ha szorongat, ismét megereszd az övedet,
       Ha fogad közé hús akadt, késsel kiszedjed,
       Krokodil-sárkány törvényit abba ne kövesd,

99   Kinek mikor sok hússal rakva foga közi,
       Száját eltátja, egy madár és azt kiszedi,
       Néked nem szükség madár, így jó az kés hegyi.

100   Amit kivájsz fogad közül, megnézd, mi légyen,
         El ne vesd, esmét béfaljad, kárra ne vésszen,
         Meg se kend az kést, ismét elnyúlj az étekben.

101   Akkor vedd ki, akit gondolsz, add szomszédodnak,
         Abba késed megkenődik, vél barátjának,
         Kellemetes jó ifjúnak mindnyájan mondnak.

102   Mindaddig egyél, míg nem félsz, hasad kifakad;
         Több regulák is volnának, hogy megtanuljad,
         De azokat vacsora idejére hagyjad.

Ebéd utánra való regulák


103   Jóllaktál, hát azon padra leheveredjél,
         Míg az vacsora érkezik, ott könnyebbedjél,
         Üresíts hasadat, álmodban füsteledjél.

104   Ha álom nem jő szemedre, s nem restelkedel,
         El-kisórálj az utcára, és ott széledjél,
         Mit gondolsz, ha az utcán is az csömör kilél,

105   Huríts ki bár torkod által gyomrod csömörit,
         Akármely sokan bádjanak reád, vesd végit:
         Nehézségnek akárhol jó lerakni terhét.

106   Azt mívelte régen az nagy Antonius is,
         Noha Rómának bírája volt, világnak is,
         Te penig ki volnál ahhoz képest, ki vagy is?

107   Ami oly úrhoz fért, oly hatalmas városba,
         Mi szemérem tenéked is, egyszín utcába;
         Doktorok is minden holnapba intnek arra.

108   Hát mit ítílsz, mire mégyen fel egészséged,
         Ha mindennap egyszer-kétszer kivét az gégéd,
         Annál feljebb nevelkedik hát egészséged.

109   Valamikor dagadozni kezd hólyagod is,
         Ottan megapaszd, az utca közepette is,
         Jobb rövid szemérem hosszú betegségnél is.

110   Ha ki köszön néked, esmért vagy esméretlen,
         Jól meglássad, kitől kell fogadnod, kitől nem,
         Akinél feljebb való vagy, üresen menjen!

111   Sőt ugyan ám kedvetlen légy hozzá, érette,
         Rút bika szemet vess arra hertelenébe,
         Meglásd magad is, hogy kinek köszönj előbe.

112   Mert ottan alább esik az te méltóságod,
         Ha község eszébe vészi, mindennek szólnod,
         Közel sem tulajdonít annyi méltóságot.

113   De ha valahul valami szép formát láthatsz,
         Nem árt, ha nem esméred is, odaballaghatsz,
         Minden kézre, nagy ékesen, mind eltréfálhatsz.

114   Az természet nem ellenkezik ő szeribe,
         Hát azmit kedvel magában, azt mind gyűlölje;
         Csak te magad vagy magadnak szégyengetője.

115   Eleget elgyönyörködvén édes tréfákban,
         Hajts térdet, ajakod adjon szű zálagjában,
         Ki lát, mondja, bezzeg jámbor ez tavalyiban.

116   Távul légyen, valakinek hánd süvegedet,
         Mivel az is jobb nálodnál, hogy innepezzed?
         Te is, nám, emberi nemből tudod létedet.

117   Minden embereknek egy az ő eredetök,
         Azon ég alatt jársz te is, élsz azon üdőt,
         Köz e világ, az halál is néki, mint néköd.

118   El ne kélj az útról senki elől soha is,
         Sőt eltérítsd, hogy ha ki elődbe menne is,
         És jobb kézre siess, bár akárkivel járj is.

119   De hol az út sáros lészen, azt ott ne kövesd,
         Ott tisztásra erőlkedjél, bár balra eshess,
         De a sáron bár jobb kézre társodat ejthess.

120   Talám hasad korgását szélnek kell bocsátnod,
         Meglehet, valahol, valamikor akarod,
         Az természet szüksége, nem te pironságod.

121   Könnyen megfelelhetsz, aki torkolna véle,
         Mert ám az orvosdoktorok ijesztnek véle,
         Ki megtartja, gercs, kólika érik belőle.

122   Ha el-kiballagsz újulni szép zöld mezőre,
         Társaidnak szép dolgokról lészen beszéde,
         Szép históriákat hoznak elő egyembe.

123   Eszét veszesd, te mást zajogj, ne légy hallgató,
         Régi dolog a’, hadd járjon, nem ide való;
         Az ó bor jó, efféle nem mind jó, aki ó.

124   Ifjak vagyunk, vén dolgokról ne elmélkedjünk,
         Apósokra hagyjuk, mi szerelemről szóljunk;
         Így tréfáld meg, amit nem tudsz, mi jó emberünk!

Vacsorához való regulák


125   Azonképpen, míg kinn sórálsz, estve lész otthon,
         Estve szoktak vacsorálni, térj haza ozton,
         De csak alig lépj, fáradt vagy a sóráláson.

126   És ha későre érkezel, az jobb tenéked,
         Mindeneket más megszerez addig helyetted,
         Minden munkádat nagy frisen így elkerülhetd.

127   És ha addig apád vagy urad vacsorállik,
         Zúgolódjál: szép emberség, nem várakodik,
         Míglen te egy kicsint sórálsz, ő addig eszik.

128   Ha penig addig semmi készület sincsen még,
         Mondatlan semmit ne mozdulj, nem együgyűség,
         Hogy már nem arra való vagy, ne nyúlj semmihez.

129   Együgyűség szabadon megment mindenekben,
         Minthogy semmirekellőnek vélnek mindenben,
         Semmi dolgot sem vetnek rád, elférsz mellette.

130   Eszes dolog, ki munkáját tudja kerülni,
         Ki maga hasznát mindenbe tudja megójni;
         Magavetés gyakorta esést mert szenvedni.

131   Magamutatás sokaknak nagy veszélt hozott,
         Az erős Achillesben is ily ravaszság volt,
         Hadba menés előtt rokkát, rokolyát vött volt.

132   Hallottad az eszes Ulissesnek is dolgát,
         Ő is bolonddé tövéssel mint került hadat;
         Azért te is megviselhetd Deákné vásznát!

133   Mi szükség esmét újobban előszámlálnom,
         Oda fel mondott tanítást szaporítanom,
         Mester nélkül is doktorok sokan, azt látom.

134   Hanem ha urad vagy apád asztalhoz ültet,
         Előbb is feleid közül te ragadj helyet,
         Hogy valamint végre ne essél, kirekesztett.

135   Untalan szükség felkelni, ki végül marad,
         Ha kenyérért, ha hagymáért, gyortyáért fárad,
         Üvegtöltés, kutyaűzés mind arra marad.

136   Ha penig talám szolgálni téged fennhadnak,
         Morogj erősen, mi dolog, téged úgy kénznak,
         Ugyan szántszándékkal mindenből csak rád járnak.

137   Isten ostora rajtad, hogy oda akadtál,
         Hiszem, vége lész valaha, ott ne kínlódjál,
         Ha megiramtat, nagy dörgéssel kiszaladjál.

Vendéghez szolgálni való regulák


138   Megmondottuk, mikor étket téssz az asztalra,
         Úgy tedd, hogy mind elloccsonjon az uraimra;
         Tréfás voltodat csudálják nagy kacagásba.

139   Az főszerszám illatja széllyel inkább elhat,
         Kinek köntösére fecsken, örüli szagát;
         Betegnek orvosság néha csak a szép szózat.

140   Hogy ott állasz, mint a ráró, forgasd szemedet,
         Nyakad, mint a tekercsmadár, úgy tekergessed,
         Ki mint eszik, avagy iszik, azt szemlélgessed.

141   Semminég se fedezd penig, hogy azt nem néznéd,
         Talám kevesebbet eszik, ki sokat ennék,
         Ragadd az tányért előle, konc jut tenéked.

142   Mikor az gyertya hamvát kellene elvenni,
         Míg egyníhánszor nem mondják, nem illik lenni,
         Ha penig elolthatod, mesterség meglenni.

143   Annál penig jelesb, ha füstelgőbe hagyod,
         Az ollóját az asztalra tátva hagyítod,
         Terhes asszonyoknak nemzesz jó orvosságot.

144   Ha ki orcázna, azt ártalmasnak mondaná,
         Te azt mondjad, hamis dolog, bár azt ne vallja,
         Hazudhatott Plinius is, azt honnan tudja.

145   Az bölcs ember cáfolásról bölcsnek ítílnek,
         És igen írás-olvasott embernek vélnek:
         Így nevelkedik szarva együgyűségednek.

146   Mikor pohárt kell töltened, csordultig töltsed,
         Ne félegíts, mert ismét azt üvöltik, töltsed,
         Ha penig kiöntöződnék, kiszerbekeljed!

147   Még tisztességesebb: az földre öss ki benne,
         Ha mi úszkál benne, visszatölts az edénybe,
         Ne különözd az borokat, töltsed mind öszve!

148   Amelyik elébb kezeden, mindjárt azt töltsed,
         Az bor öszveelegyítve lészen erősebb;
         Minden egyesség önnenmagában erősebb.

149   Kinek újságnak tetszenék az te szokásod,
         Mondjad: látszik, mi volna jobb, te azt nem tudod,
         Doktorok orvosságát is elegyve iszod.

150   Ha addig nyútja pohárát, míg ki nem itta,
         Akár az, hogy aki benne, köszönd reája,
         Akár penig ahhoz többet tölts, és add vissza!

151   Semmiképpen abból ne kedvezz senkinek is,
         Engem mit próbálsz, úgymond, legént találsz itt is,
         Azt nem szoktam, igazat akarok néked is.

152   Tudd-é, nincs igazabb szerzet az borivóknál,
         Ők igaz mértékkel élnek, nem kell ott ispán,
         Ládd-é, amaz is kiitta, te is úgy igyál!

153   Ha valami rendi veszett pohár történník,
         Kiről ki-ki, hogy nem övé, igen szabódik,
         Te ragadd el, idd meg, ott állatni nem illik.

154   Másnál elébb igyekezzél megrészegülni,
         És terólad egyebeknek hagyj példát venni,
         Elővetés ritkán csal, mindenkor késői.

155   Oh, ki jeles vigasságot kapnak terólad,
         Drága erkölcsű ifjúnak tégedet mondnak,
         Lant, hegedő helyén csak véled múlatoznak.

156   Gyakran üvölts, kiálts, hogy erősen igyanak,
         Búcsúzáskor, ha uradtól nem marasztatnak,
         Te köntösöknél fogva húzd, hogy múlassanak.

157   Alábbvaló vendégnek mindenkor jobb bort tölts,
         Aki mennél főebb, annak mind hitvánbat tölts,
         Azért, hogy a’ meg ne zajosuljon, hogy megérts.

158   Mert az főemberek, kik nagy dolgot viselnek,
         Kik egyebek felett községtől böcsültetnek,
         Semmiképpen nem illendő, részegüljenek.

159   Mert részegség mindent kiüt természetiből,
         Nem szép penig, mikor főember megzajosul,
         Mennél főebb, ki vétkezik, vétke főbb attól.

160   Példának okaért, arculag való szeplő
         Inkább rútít, hogynem nagy seb, ki befedhető;
         Ily véteknek ha oka léssz, reád térendő.

161   Ha penig nehéz, vendégek el nem oszolnak,
         Sózd meg csak az bort, gondolom, nem soká isznak,
         Tyikszót is gyakran emlegess, már bort nem adnak.

162   Híres most is amaz Socratesné Xantippe,
         Mely, mikor ura barátit híná vendéggé,
         És az múlatást tovább nyújtának kevéssé,

163   Erősen kezd dörgölődni és morgolódni,
         Végre az asztalt is előlek eldőjteni,
         És úgy oztán kételenek voltak elmenni.

164   Azért jobb, bort tölts iszákos torkú jámbornak,
         Kinek kevés gondja rontására Sabácnak,
         Kinek minden tehetsége völgye torkának.

165   Mikor oztán a bor felhat az felső várban,
         Az vitéz bor bé-, ész kiszáll kapitánságban,
         Ott hallhatsz szép dolgot, kit nem hallottál gyakran.

166   Némely csak tereád képest kezd kérkednie,
         Minémű serény inas volt ő ideibe,
         De te, mintha nem hallanád, ne szedd begyedbe.

167   Némely beszéli ifjúkorába szerelmét,
         Szeretőivel múlató kedves ideit,
         Fejét csavarván keservesen fohászkodik.

168   Ki esmétlen mint vesződett abban heába,
         Mely hideget szenvedett szerelem langjába,
         Sok havas esőt, költséget, mind csak heába.

169   Lészen oly is, ki szép mátkájával kérkedjék,
         Égbe magasztalja mondhatatlan szépségét,
         Mindenekhez való nyájas, ékes beszédét;

170   Ki-ki különb-különb dicsíretit ott hányja,
         Ő minémű légyen, miket próbált gyakorta,
         Ő mely kazdag, semmiből is vagyon summája.

171   Ha katona légyen, lásd, mint dicsíri lovát,
         Némely inkább-inkább annál kopott agarát,
         Szántó ember eke szarvát, pokulár bakját.

172   Ki deákos, mely bölcsességekről disputál,
         Kit maga is alig hallott, olyakról traktál,
         Akar bölcsnek ítíltetni szájcsácsogással.

173   Sokan az urak dolgából is öszvevésznek,
         Ki dicsíri, ki alázza, úgy veszekednek,
         És végre argumentum helyett kardra kélnek.

174   Nem elég ott az kötöző dialektika,
         Ki mit fogott, attúl nem akar esni hátra,
         Ott az Aristoteles is nehezen volna.

175   Te csak szájokba nézz, erősen kacagj néki,
         Ha ki szólít, vagy pohárt ád, hogy töltsed néki,
         Oda se nézz, hogy már nem hallod, tessék néki.

176   Amaz okos Ulisses is úgy cselekedett,
         Hogy ne hallja Sirenák veszélyes énekét,
         Társainak is viasszal bédugta fülét.

177   Ha eluntad, nagy sebesen fúdd el a gyortyát,
         Avagy talám szaporább: hagyíts az oldalát;
         Rivalkodjál: hozzá mostan! aki mit kaphat!

178   Ha penig szépszerrel, beszélgetve dőzsölnek,
         Éjfélikort gyakran emlegess, felkéljenek,
         Ha úgy nem fog, ugyan megmondd, hogy eredjenek.

179   Hogy felkélnek, az ajtóra hamar futomjál,
         Hogy hamarébb elmenjenek, nyisd ki azonnal,
         Nagy dicsíretet véssz serény forgódásoddal.

180   Mihelt eloszolnak, menj te fekvő ágyadba,
         Asztal-felszedést, egyebet halassz holnapra;
         Káposztánál hamarébb fő, mondják, a spárga.

181   Még jobb, mert aki úgy látja másnap az asztalt,
         Arról tudja, hogy ott tegnap vígan lakoztak,
         És feküdj, míg gőzit kialuszod az bornak.

182   Szegezze bé az ajtókat urad, ha bánja,
         Gyertyáját oltsa el, tüzét is bétakarja,
         Ha vigyázó ember, legutol menjen ágyra.

183   Avagy inkább, hogy lefekszel, vidd el a gyertyát,
         Hogy meg ne ütköztesd setétbe a szárodat,
         Sötétben is tudja a gazda háznak csínyját.

184   Vetkezzék le, ha kell néki, gazda magába,
         Akármennyiszer kiáltson, tedd hallatlanná;
         Szőlőgerezd nem holdvilágtól érik, nyilva.

185   El délkorba, mikor felkelsz, tudod a dolgot:
         Szeget szeggel szoktak ütni, fáj-é homlokod?
         Égett borral hozzá, nincsen jobb orvosságod!

186   Bővebben kellene még ezekről szólanom,
         De az üdő sem szenvedi tovább múlatnom,
         Gorombaság palotájának végét nem látom.

MÁSOD RÉSZE


187   Követközik második része ez éneknek,
         Melyre immáron az gazdák fügyelmezzenek:
         Mikor vendégségbe híják őket, medgyenek?

188   Azért első regulád is, gazdauram, ez:
         Ha vendéggé hínak, megkérdd, hogy mi légyen ez;
         Jó dolgot indít a jámbor, ha nem tréfa ez?

189   Mit készített, megkérdd, hány tál étket főzetett,
         Ugyan feljegyezd, hogy melre tartozzál, értsed,
         A jegyzésből minduntalan kinézdegéljed.

190   És ha elmarad, hogy kit fel nem adtak volna,
         Mindjárt jó módod lészen felindulnod rajta,
         Előkérjed, merthogy te tartoztál csak arra.

191   Mindazáltal igen ne késsél odamenni,
         Hivatalos szomszédod sem kell szólítani,
         Csak te azt nyerhesd, hogy ne találj utol menni.

192   De mihelt jutsz, töltsék nékem, mondjad, az pohárt,
         Míg többi érkezik, nyerd meg addig az Orbánt,
         Nagy költés embernek mondnak, tudod, hol horband.

193   Azonközbe szépen danolj, rikolts erősen,
         Hallják az utcára is, vendég vagyon ott benn,
         Az többi is szózatodra siet erősben.

194   Vagy peniglen késsély, és várr más követet is,
         Másod úttal ígírkezzél, de várjanak is,
         Nagy méltóság, hogy érted kell várakozni is.

195   Vélik, hogy más dolog vagyon az te vállodon,
         Attól főbb embernek tudnak oztánon;
         Ha penig nem várakoznának semmi módon,

196   Belépvén és látván, telepedtek asztalhoz,
         Hogy téged nem vártak, nem hallgattak nevedhez,
         Fordulj vissza, sok szép szóval nyúlnak mentédhez.

197   Ha látod, hogy fő helyről fel nem kél előtted,
         Hágj által az asztalon is, szorítsd el őtet:
         Saskeselyű az vércsénél feljebb repülhet.

198   Nem te bűnöd, hogy az asztalt mind felsározod,
         Pohárokat is széllyel feldőjted reájok:
         Futó ember lantpengéssel nem gondol, tudod.

199   Köz szokás maga, ne kövesd, hallj tanulságot,
         Nem tudatik, honnan szokták, bár hadd reájok,
         Kik az ételre mosdanak, abból mi hasznok.

200   De én haszontalanságát néked megfejtem,
         Hideg és az meleg tusakodnak, úgy érzem,
         Életed szíved melegségétől függ, értem.

201   Szívedről folyások kezeidre szolgálnak,
         És ha kezeid hideg vízbe elázódnak,
         Az meghűlt folyások szívedre visszaszállnak.

202   Az méreg is olyan dolgos, a szűre siet,
         Elég méreg hát az hideg, ki szűre siet,
         Az ejtett sokaknak halálos veszedelmet.

203   Azért oztán a sok esztendei mosdásod
         Hogy ezt rajtad meg ne ejtse, félő, szokásod,
         Ki mosatlanságodra szól – ez okadásod.

204   Ha penig ugyan regulád tartja, hogy mosdjál,
         Akárki légyen, mindennek előtte mosdjál,
         Hogy előbb még mosdót, előbb is helt kaphassál.

205   Szád, orcád is felmosd penig egy általjába,
         Ha kell, ők is megmosdhatnak ugyanazonba:
         A vad mezőn harapót gyújtnak az bokrokra.

206   Mely tányéron fejérb és szebb kenyeret láthatsz,
         Mesterkedjél mindeladdig, onnan ellophasd,
         Ha ki megláthat is, jó csúfos nevet kaphatsz.

207   Mihelyen felviszik az asztalra az étket,
         Előbb is te márts belé rágott kenyeredet,
         Amely koncot inkább szeretsz, te vedd ki őtet;

208   Akármely jól főtt légyen is, szót találj hozzá,
         Avagy igen sósnak mondd, vagy kozmásnak, piha;
         Jó éteklátónak tetszel így finnyáskodva.

209   Ha igen hév falatot falsz, ingyen se tettesd,
         Hadd ütközzék más is azon kőbe melletted,
         Hogy egyedöl károd nevetését ne tűrjed.

210   Mondanám, hogy visszavetnéd ismét az tálba,
         De talám felette nagy együgyűség volna,
         Másszor úgy megfúdd, fecskendezzék ede-s-tova.

211   Sőt még tisztességesb, fúdd szomszédod szemébe,
         Gyönyörűséges vígságot indítasz véle,
         Gyakortább elhínak vendégségbe közikbe.

212   Kellő dolog, jádzó vizslát is hordozz véled,
         Néked szokott, az padra is temelléd siet,
         Szebb kövérit annak hányjad, ha te nem ehetd.

213   Annyit falj bé, mint két tömlő, olyan két pofád;
         Ha nehezen nyeled, minthogy száraz, nagy falat,
         Igyál reá, az itallal alátolíthatd.

214   Paraszti dolognak tartják, de lássad, mitől,
         Ha az falat morzsalékja az pohárba hull,
         Az étel ugyan itallal jár ám éhségtől.

215   Az csontnémű maradékot hánd asztal alá,
         Az ebek sem halhatnak meg éhhel koplalva,
         Ételedet se számlálják, tányéron állva.

216   Hogy eltöltözél, oztán megereszd az övet,
         Az étek is tágosságot inkábban vehet,
         Könnyebben is emésztődik, s jobb kedved lehet.

217   Tányér-kiszedéskor te csak egyikhez se nyúlj,
         Tányér-béadáskor penig előszer is nyúlj,
         He nem néked nyútanák is, mégis hozzá nyúlj.

218   Szokták asszonnépek rendit ígyen böcsülni,
         Hogy elsőben is ő tányérokat adják ki
         Ez üdőbe, valamitől jó magad ójni.

219   Azért előszer is te add ki tányérodat,
         Emberek titkon magokban gondolnak sokat,
         Csak kedveskedésből lenni vélik dolgodat.

220   Ha valamint elkésednek ételhozással,
         Kezdj újonnan megint ahhoz, azkit elhadtál,
         Haszontalan az szemérmesség az asztalnál.

221   Megtörölhetd az te tányérodot abraszhoz,
         Hát minek terítik, ha nem kendéznek ahhoz;
         Ha penig te légy, ki előbben nyúlj a konchoz,

222   Későre tartóztasd őket, ne nyúlj hozzája,
         Abból főemberségednek tetszik formája,
         Végezetre, sok kínálás után nyúlj hozzá.

223   Hanem mind beszélj ezalatt, vagy késsel jáddzál,
         Avagy fejedet megtámaszd egyik karoddal,
         Avagy kebeledbe dugd kezedet egyúttal.

224   Egykor, mikor néked tetszik, kapj hamar hozzá,
         Amely koncot te ávítasz, vond ki szép nyúlva,
         Első vagy, szabad tenéked érve-hagyítva.

225   Mikor iszol, az orrodat, szádat megkenni
         Kisebb dolog, hogynem kelljen megcselekedni,
         Arra penig inged ujját, abroszt kell vonni.

226   Dicsekedésből sokféle jó bort hozatnak,
         Amely inkább tetszik, azt hátad megé dugjad,
         Mert kétség, ha másszor is az körüljen reád.

227   Ha késén issza poharát, ragadd el tőle,
         Innál, úgymond, ha nem kell, ne nyálazd ennyire,
         Kétszer ád, ki hamar mit ád, csemertől jó e’.

228   Az ital dolgában három szép módod lehet:
         Egyik, mikor lélegzeted tovább nem érhet,
         Másik, mikor a könyű béfogja szemedet,

229   Harmad, mikor érzed, hogy kiszáradt belőle,
         Ha aranyserleg is, nem ihatol belőle,
         Üres palaszkból veres bor sem jő feltébe.

230   Öreg, nem pislennek való falatokat falj,
         Két pofád, mint két ompolna, fénljék, olyat falj,
         Ha mint egy prusz csuka vagy is, kövérnek lássál.

231   Öregben is esik a szód teli szájadban,
         Követyet tött Demosthenes az nyelve alá,
         Kövecs helyén te nagy koncot találsz, az alá.

232   Ha jóllaktál, már egyebek dolgait notáld,
         Az uraim különbező erkölcsit tréfáld;
         Amely késnek éli felnéz, késeddel vágjad.

233   Némelyek azon számlálják, hány mélyföld távul
         Róma az Florentiátul, te lásd, mely távul
         Buda Pesttűl, avagy a Lippa Temesvártúl.

234   Mindennél igyekezzél vígságot szerzeni,
         Tálat, tányért és pohárt találsz feldőjteni,
         Egy mátkás ifjú dolgáról tudj példát venni:

235   Nemrégen egy tisztes ifjat hínak vendéggé,
         Ugyan az mátkája apja híja vendéggé,
         Sánta lova, hát későre ért ebe vérré.

236   Vígan fogadják, mátkája mellé ültetik,
         Tányérára szépen az egész kappant tészik,
         Csorba kési, mind elhúzza az háta bőrit.

237   Két szárnyát és cubákját azért elreszeli,
         A derekát akarja mátkájának adni,
         De valahogy az késről asztal alá ejti.

238   Alá-lehorgad érette, igen megroppan,
         Szégyenébe szegény elhervad olyan dolgán,
         Az asztaltól el akar futni bánatjában.

239   Hosszú sarkantyúja megakad az abraszba,
         Mind étkestől mindent leránt gyorsaságába,
         Együgyűségért bocsánat lészen dolgába.

240   Vagy eszel, vagy iszol, kacagj nagy hahotával,
         Ha szádból kifecskenik is, még jobb annyival,
         Hogy valahogy el ne fúlj az rekedt falattal.

241   Mert lám, írják, Saufeus is afféléből holt,
         Mikoron csak az tikmonyat szerbekeli volt,
         Amaz Valla is, mikor mézes bort hörpöl volt.

242   Anacreon poéta is egy szem szőlővel,
         Fabius, római tanács, csak egy szál szőrrel,
         Mikor kalánnal tejet herbökölne, regvel.

243   Azonközbe, hogyha csoklás reád érkezik,
         Jele, hogy az okádás is elkövetközik,
         Az asztalra ne okádjál, ha elérkezik.

244   Hanem eltaszíts előled az uraimat,
         Fuss ki véle, pökd ki, megtöröld az állodat,
         Esmét ugyan borral öblítsed meg torkodat.

245   Mert az állatoknak alkotója, természet,
         Sohul semmi üres helt lenni nem szenvedhet,
         Hát gyomrodat sem szenvedi, hogy légyen üres.

246   Ha penig ki nem kélhetsz, hajolj asztal alá,
         Csak az fejedet rejthesd el, mondj kuhit oda,
         Mert nem hiszik meg, ki jelit nyilván nem adja.

247   Gyümölcsfélét hogy felvisznek, rakd kebeledbe,
         Tálat vesd fel, vagy buríts asztal közepibe,
         Metéletlen, mind héjastol harapd egyvégbe.

248   Kit meg nem ehetel, vidd haza köntösujjba,
         Diót, mogyorót fogaiddal törd ropogva,
         Fogad csudálják, késedön sem esik csorba.

249   Láttam, hogy akik ökellel törték a diót,
         Hogy a pohár az asztalon ugyan megtáncolt,
         Akár azt kövesd, késedbe úgy sem lész károd.

250   Az héját rakjad szomszédodnak eleibe,
         A te böcsületed ótalmaztatik véle:
         Ne láttassék, mennyit öttél meg a bélibe.

251   Ha kik valamit magoknak súgnak fülökbe,
         Gyorsan tarts oda füledet te is egyembe,
         És mondd nyilván ki, ne légyen senki kétségbe.

252   Valamit kezdjen akárki beszéllenie,
         Vedd ki szájából, tudd jobban te beszélnie,
         Avagy akkoron te mást zajogj szád ügyébe.

253   Bőven nálad, miről nyújtsad zajgó szavadat,
         Könnyű szólni a távul lévő barátodat,
         Ha egyéb nincs, arra fejts nyelved vitorláját.

254   Vagy a te régi vásottságodat beszéljed,
         Hol mi jámborságot töttél, azt öregbítsed,
         Szép kérkedés, sokan szokták, te is követhetd.

255   Akármi kicsin dologról garázdát indíts,
         Ha ki megszólít, hogy ne káricsálnál annyit,
         Annál inkább, szabad vagy te, szabad nyelved is! 

256   Ne engedj, náladnál senki igazbat mondjon,
         És ha ki ellent tartana, szökjél fel gyorson,
         Mit nyelvvel nem érsz, kezeddel toldjad egy nyomon!

257   Kezeddel bizonyíts, mit nyelvvel nem hitethetsz,
         Homályos meséket karddal inkább megfejthetsz;
         Avagy ha ilyetín módra ügyet nem vehetsz,

258   Mégse ülsz heában, faragcsáljad az asztalt,
         Mesd fel a nevedről nagy bötűkkel magadat:
         Míg a’ fennáll, holtad után is híre marad.

259   Minden pohárodat egyhuzomba megigyad,
         Mert vétek sokba végezni, mi egybe juthat,
         Hogy megtöltik, esmét tedd elődbe, megigyad.

260   Kedves dolog lészen nála, kire köszönted,
         Hamarébb is megzajosul, támad jobb kedved,
         Búcsúvétlen is hamarébb el-hazaszökhetsz.

261   Míg penig csak félrészeg vagy, haza ne mozdulj,
         Éféli után két óra míglen nem pendül,
         Gazda is akármint küldjen, semmit se mozdulj!

262   Sőt ha a gazda szunnyadoz, bort tölts fejére,
         Ha valaki alunni orozkodott félre,
         Felkeresd, megrázd az fejét, nézd a szemébe!

263   Felfogadtasd véle, hogy holnap vendéggé hí,
         Ha penig azt más akar véled fogadtatni:
         Megtalállak, mikor kellesz, bátya – mondd néki.

264   Tombolj az utcán, lássák meg, hogy vendég voltál,
         Minden ablakokat bétörj kővel, csontokkal,
         Tántorgó részegnek szabad minden torokkal.

265   De ha ki jő mérősinggel, vidd el a sarkad,
         Vére megállatlan, eret ne bontson rajtad,
         Oly helyre se ejtsenek, nap se érjen hozzád.

266   De ha oly szerencse szolgál, meg nem indítnak,
         Tántorogjál haza, zördíts házad ajtaját,
         Vagdald, hasogassad mindaddig, míg megnyitják.

267   Ha netalám feleséged jő ajtó nyitnya,
         Hogy ő részeg urát szép kedvvel apolgassa,
         Csenderíts jól, hogy másszor várjon az ajtóba,

268   Hogy a te jövésedre reszketve vigyázna,
         Mert közszó az, hogy e három meg nem foghatja:
         Dió, szamár, asszonyember, ha ütés lágyítja.

269   Le ne feküdj, mind fellázasszad házad népét,
         Mind felhányjad esztendő által való bűnét,
         Hogy ő kívüled nagyobbnak ne tartsa testét.

270   Azután leburulj fejeddel az asztalra,
         Szolgálónak essék reggel tőled mosója,
         Az aggné ne végye bérit tőled heába.

271   Hogy felserkensz délbe, mindjárt kérj ennedvalót,
         De előbb égett bort igyál, ha fáj homlokod,
         Szeget szeggel szükség ütni, tudod a módot.

272   Hogy dolgodat feleséged kezdi beszélni,
         Reggel maszlagosságodat elődbe adni,
         Verekedést, rontást, törést felmutogatni,

273   Megriasszad, nyelje el, asszony ne zajogjon,
         És ha előbbindul benne, hogy többet mondjon,
         Valamit ragadhatsz, fujtsad, hallgat, fogadom.

Másod része másod résznek


274   Néha azért te is híj vendéget házadhoz,
         Ne mondják, hogy csak másnak esel asztalához;
         Másnál hízol, de te senkit nem hísz celládhoz.

275   Akit elhísz, vedd eszedbe, felettébb se hídd,
         Hogy már megszoncsolodtál, hogy nem ígírkezik,
         Ha penig kész, ezt kövessed, hogy megérkezik:

276   Nem győzélek várni, véltem, hogy már nem jössz el,
         Költettél heába vélem, már az is költ el.
         Némelyiknek penig szólhatsz ily felelettel:

277   Részegembe ha híttalak, nem jut eszembe,
         Bor gőzivel agyam azt is elemésztötte,
         Emléköző részegest mindenkor gyűlölte.

278   Úgy is menthetd magad, hogy híttad csak tréfában,
         Ami penig tréfa, hiszem, nincs valóságban;
         Avagy hogy csak tisztességet követtél abban.

279   Avagy mondjad, hogy az üdő most alkolmatlan,
         És hogy alig volnál mostan, mint egy megvert kan,
         Avagy az feleségedre is háríts abban.

280   Feleséged majd beteges, azért szinte most
         Megbocsásson, más üdőre hagyják a bálmost;
         De azért ezt mindenkor ne kövesd, az okost.

281   Hanem néha, akit elhísz, meg is tökítsed,
         De valahogy el pénzedet igen se költsed:
         A káposzta mind télbe, mind nyárba jó, értsed!

282   Ha az órát elmúlatja, nem kell hívatnod,
         Hanem lakjál lassú-súgva, tedd bé az ajtót,
         Vagy béereszted, avagy nem: te szabadságod.

283   Ha penig látod, hogy időkorra érkeznék,
         Te akkor a házat söperd, igen öntözzed,
         Ne mondjon restnek, rákháton nyulat nem űzhetsz.

284   Széket, padat nem kell néked előhozatnod,
         Üljen, hogy aki hol akar, adj szabadságot,
         Ki micsoda helt talál ülni, nem te gondod.

285   Igen dicsírd étkedet, számláld, mibe készült,
         Másutt nem főznek olyat, nem ehetel sohult,
         Ki jóllakott, azt kénáld, mert eszik, ki éhült.

286   De azért egyiknek is te ne gazdálkodjál,
         Elég példa, hogy te nagy hommon igen laktál,
         Zajos lévén zajogj, véssz öszve – vagy házodnál.

287   Amíg józan, addig senkit haza ne bocsáss,
         Minden ajtóidat, kaput bélakatoltasd,
         Semmi szükségre senkit is és ki ne bocsáss!

288   Így nyered, hogy másszor hozzád nemigen siet,
         Hogy megvirrad, ki-ki könnyebben hazamehet;
         Így süthetsz vizet a lángon, ha fogód lehet.

289   Reggel feküdjél le, más ember hogy ébreszik,
         Étszaka vígan lakozzál, más hogy aluszik,
         Így csalod meg nékik rabotás fáradtságit.

290   A te tetszéseden járj te, mert együgyű vagy,
         Még egy kevés tanulságnak fügyelmezést adj;
         Így törhetsz vizet mozsárba, gyortyánál is látsz.

291   Kedves marha az rák-étel, azt hogy feladják,
         Amely jobb, farka alatt vagyon jele, meglátd,
         Nem csak öregi jobb, ne csak nagyját válasszad.

292   Amelnek magva nem leend, ha olyat kivéssz,
         Vagy más eleibe tégyed, vagy visszavessed,
         Ne múlatozz véle, csak a hasát kiszegdeld!

293   A lábait és a farkát elődbe rakjad,
         Hogy a rák mind elfogy, akkor azt elővonjad,
         Hogy egyiknek sem volna, akkor rágdogáljad!

294   Lásd e minap egy jámbor hogy úgy cselekednék,
         Más egy tréfás az elől elkapja, történék;
         Mond: én ezt inkább szeretem, ha te nem eszed.

295   Hasznosb azért, ha a zsebbe rakod az olyant,
         És egyéb szép falatot is, hogy el ne kapják,
         És italod közben kegyesen mastikáljad!

296   Ha penig az kés igen éles, mélyen fogja,
         Fend az kőhöz, fogas lészen, fűrész módjára,
         Mikor mit szelsz, az fölit elvonsza utána.

297   Mikor ki levelet olvas, fogd mellé magad,
         És kakucsolva olvassad, sillabikáljad;
         Szép dolog olvasni más embernek írását!

298   Nemde hazájának, Rómának ő oszlopa
         És az bölcs ékesszólásnak, Cicero, atyja,
         Nem költette-é titkos leveleit nyilva?

299   Beszédedben jó hosszas légy kerengőképpen,
         Úgy tetszik meg, hogy amit szólasz, értelmesben,
         Fenn zajogj, hogy más ne értessék beszédében.

300   Mindenkor és valahul jársz, komor kedvvel járj,
         Sohase mosolyogj, hanem ahul ér mi kár,
         Avagy mikor barátodat éri bú vagy kár.

301   Valaki lát, te komor orcádat csudálja,
         Az elmédet régi bölcsekhez hasonlítja,
         Minden dolgodat nagy eszességnek alítja.

302   Ha penig valami tisztecskéd lenni esik,
         Ugyan öreg uram szabásan járnod illik,
         Szép gőgesen magadot rátartani illik.

303   Nem képes, hogy másvalaki oktasson téged,
         Hiszem ha tisztes vagy, minden értsen csak tőled,
         Egy jámboron történt dolog itt példa lehet.

304   Ki mikoron hazájából messze járt volna,
         És tanulságában mesterséget nyert volna,
         És immáron viszontag hazaindult volna,

305   Estvefelé együtt mikor megszállott volna,
         Talál egy tisztes asszony is ott szállania,
         És vacsorán egymás mellé hogy estek volna,

306   Nem keveset kezd mester uram dölfeskedni,
         Kin ismét más jámbor kezd szörnyen bosszonkodni:
         Minthogy a füst után láng közel szokott járni.

307   Az penig jó tréfás, igen csúfondáros volt,
         És őnéki ravaszsága csak azt lesi volt,
         Micsodán megtréfálhassa az kellő jámbort.

308   Ott a szegény jámbor abban nem tudott semmit,
         Egykor tehát megvakarította a fejit,
         Kit amaz látván, így kezdi csúfolni szegént:

309   Mégis annyi tetved vagyon-é, bízott uram,
         Nem használt-é, kit patikáros adott, szerszám,
         Soha ki nem tisztulál belőle, nagy csudám.

310   Ezt penig mosolygás nélkül, ha mind úgy volna,
         Szégyenibe a szegény jámbor csak némula,
         Hiszem, hogy másszor násznagynak azt nem kévánja.

311   Vége légyen másod rész reguláinak is,
         Mert nem lehet, hogy sokat is szóljunk helyin is;
         Mi nem pók az ember, hogy magától szőjen is.

312   Tudom, ennek immár régen vagyon divatja,
         A tanítvány, félek, a mestert elhaladja;
         Engedelmesség a jó szerencsének anyja.

HARMAD RÉSZE


313   Ebbe hadnám, harmad részre le nem szállanék,
         Az gyenge leányok, négy kilenc esztendősek,
         Hogy őnékik is regulákat szabjak, kérnek.

314   Mit cselekednél hát? Oly szép könyergéseket
         Hátravetnéd-é? Ki nem szánja az szüzeket?
         Azért az gyöngeségért szólok csak keveset.

315   Azért első regulád is, gyönge leány, ez:
         Mikor az utcára indulsz, hajadot kifejts,
         Ereszd a szélnek mentébe, csak alig léptess.

316   Szemeiddel, mint a ráró, té-tova vigyázz,
         Hátra is untalan tekints, jele lehet az,
         Hogy semmi oly vétkes nem vagy, drága dolog az.

317   Kit bűn furdal és lelkiesméreti vádol,
         Csak fülel, földre fügyelmez, magában irul,
         Azért te mindent felszemlélj: mint jár, hogy fordul?

318   Ha sár vagyon, ruhád felfogd mindkét kezeddel,
         Tessék meg lábod fejéri, feljebb térdednél;
         Sóval jó a gomba – így léssz kedves legénnél.

319   Mellyedet is kifejts, lássák torkod alját is,
         Hogy te nem golyvás vagy, kegyesen mosolyogj is,
         Ami nem konstál, nincsen arról ítílet is!

320   Mely leány- vagy asszonybarátodat találod,
         Megállj véle, fohászkodva kezdd el panaszod,
         Kérőd volna, de keresztülállott asszonyod.

321   Mely keménységgel tartatol te szüleidtűl,
         Mint hagyattál cserbe ama gonosz legéntűl,
         Elég szót találsz, aközött szemlélj keresztül.

322   Éljetek természettek szerént, asszonnépek,
         Az természet hozott néktek bő szavú nyelvet,
         Ez ajándékot minden asszony mennyekből nyert.

323   Azért sokáig elbeszélj egy álló helyben,
         Ha egy rendbéli beszéded fogyna nyelveden,
         Azki elmúlik melletted, vedd elő menten:

324   Mint jár, mint viseli magát, mint él házánál,
         Asszonyember vagy, tenéked szabad azokval,
         De jó hírét megsérteni nem szabad azzal!

325   Egykor oztán, mikor az beszélést elhagyod,
         Sok jó bolyót, vajas rétest árulnak, látod,
         Végy meg benne, mind hazáig jó harapdálnod.

326   Valamint lehet, lakásba elorozkodjál,
         Ott esméretséget nyújthatsz sok szép ifjakkal,
         Nem kelletik kommendálás oztán azoknál.

327   Talám ott lész az is, kit reménlesz mátkádnak,
         Mikor felgyúlasztja didámsága az bornak,
         Forogj körüle, szűvében sebei válnak.

328   Itallal kénál, jókedvvel fogadd azonnal,
         Ki mit keres, megtalálja, mondják; egyszóval
         Megkedvel, mátkának fogad hopp-hoja-holval.

329   Kicsin ebkölköt az útba hordozz melletted,
         Ha gyomrod cokol, fuatag feszíti beledet,
         Arra fogjad, űzd erősen bűzt tött ebedet!

330   Örökké bajt tartnak balhák és asszonnépek,
         Az ő harcaik sem vér nékül végeztetnek,
         Minden dolgot hátrahadnak, balhát kergetnek.

331   Azért te is, mihelt az gonosz balhát érzed,
         Vagy otthon, vagy az utcába, valahol éred,
         Mindent felforgass, öld az álnok ellenséget!

332   Több regulákat írhatnék, leányok, néktek,
         De akár én magam is tőletek tanulnék,
         Amint látom, ebben doktor lehet mindentek.

333   Ezerötszáz és kilencvenkét esztendőbe,
         Egy városban Maros mellett fordíták egybe,
         Mely minden feslett erkölcsnek lehet tüköre.

Jegyzetek

aggné – vénasszony

alít – vél

állat – élőlény

általszóló – nagyhangú

apol – csókol

apolgat – csókolgat

aránzod – ítéled

argumentum – érv

ávít – áhít

bádjanak rád – bámuljanak téged

bak – kecskebak

bálmos – puliszkaféle

bátor – bizony

bolyó – bogyó

cokol – csikar

cubák, cupák – comb, húsdarab

csenderít – csördít

csihol – korog (a has)

csitkó – csikó, fiatal állat

csuha – felsőruha

didámság – vidámság

disputál – vitatkozik

ecsetelés – hajkefélés

égett bor – pálinka, borpárlat

egyszín – egyszerű

el-kisórál – el-kisétál

elkölt -elveszett

elővetés – élenjárás

eszterhé – eresz

félegit – félig csinál

felestekem – reggeli, früstök

fösölget – fésülget

főszerszám – fűszer

frisít – csinosít

gém – a gémeskút karja

golyva – strúma

gorombaság – tudatlanság

Gróbián szerben – a Gróbián című szerzeményében

hadd járjon – hagyján, nem fontos

harapó – avartűz

hatalmas – hatalommal bíró

herbököl – hörpöl

hivalkodik – tétlenkedik, hiábalósággal tölti az időt

hivatalos – meghívott

holdlának – hódolának

hommon – éhesen

horband – ? (szótáraink nem ismerik)

hurít – okád

igyenes – egyenes

inas – legény

jószág – tulajdon, tulajdonság

kakucsol – kukucskál

kazi legény – belevaló legény

kendéz – törölget

kiszerbekel – felszürcsöl

konc – húsdarab

konstál – tudva van

könyű – könny

köszönd reá – igyál az egészségére

köz – közös

lacénásbéli – lakóniai, azaz spártai

lakás – lakoma

légy fennyen – légy fennhéjázó

lengeteg – változó

olló – gyertyakoppintó olló

maga – noha

magavetés – nagyzolás, hányavetiség

makra–bor – Arad megyei, aszú jellegű, jó minőségű bor

mastikál – rágdogál

medgyenek – mit tegyenek

megfogik – megfogan

megövedzeni – övet kötni, felövezni

megroppan – szellent

megszoncsolodik – elszontyolodik

mélyföld – mérföld

mese – találós kérdés

mesterséges – furfangos

métésed – arcvágásod

metszene – mit tenne

minden kézre – bármi módon

mondj kuhit – add meg magad (a bornak), értsd: okádj

nagy költés – nagyivó, nagyétkű

nemzet – származás

nevelkedik szarva – növekszik önbizalma

nótál – jegyez

nyegédes – negédes, válogatós

ompolna – ampolna, itt: aranyozott kupa

orcáz – pirongat

öreg – nagy

öregben – erőteljesebben

öregbít – növel

öss – önts

pislen – fióka

pókázódik – pulykásodik, mérgesedik

pokol – alvilág

pokulár – román hegyi pásztor

prusz csuka – porosz csuka, kistestű hal

rabotás – munkás, dolgos

ráró – sólyom

rendi veszett pohár – gazdátlan pohár

salus – egészség

sápolódik – siránkozik

semminég se – egyáltalán ne

sillabikál – szótagolva olvas

sórál – sétál

szár – lábszár

székülők – bírák

széllyel – széjjel

szemérem – szégyen

szenet – parazsat

szilíd – szelíd

tekercsmadár – tekerics, harkályféle madár

téreng – fordulgat

tikmony – tyúktojás

tökit – meggyőz

traktál – tárgyal

tűrbe – tőrbe, csapdába

várta – őrhely

váz – csontváz