A villamos lámpák – mint elsődleges sugárzók – három csoportba sorolhatók.

Az izzólámpa olyan lámpa, amelyben a villamos árammal megfelelő hőmérsékletre fűtött izzítható anyag (szén, fém, pl. wolfram) a hősugárzáson kívül látható sugárzást is előállít. Búráját általában – közömbös (pl. kripton) vagy halogén elemet (pl. jódot) vagy halogén vegyületet is tartalmazó – gázzal töltik.

A kisülőlámpa gázban, fémgőzben vagy gázok és fémgőzök keverékében létesített villamos kisülés hatására sugároz (pl. higany- vagy nátriumlámpa, fémhalogén lámpa, fénycső, ívlámpa stb.). A kisülés megindításához szükséges, az elektródok közé kapcsolt feszültség a gyújtófeszültség. Működésével kapcsolatban meg kell különböztetni három fontos időtartamot, amelyek közül:

– a gyújtási idő a szabványos körülmények között működő kisülőlámpa bekapcsolásának pillanatától a stabil ívkisülés kialakulásáig eltelt időtartam,

– a felfutási idő a bekapcsolástól az állandósult fényáram 95%-ának eléréséig eltelt idő, míg,

– az újragyújtási idő a rövid időtartamú feszültségkimaradás utáni feszültség-visszatéréstől az állandósult fényáram 95%-ának eléréséig szükséges idő.

Különleges lámpát vagy különleges célra (pl. fényvető lámpa, vetítőlámpa, fényképészeti lámpa, villanólámpa, bányászlámpa), vagy különleges kialakítással (pl. wolframszalag-lámpa, szoffitalámpa), illetve egyéb meggondolás alapján készítenek.

A fényforrásokat osztályozzuk abból a szempontból is, hogy lineáris méretük (l₁, l₂,…l_i,…l_n) hogyan aránylik a fényforrás és az érzékelő közötti távolsághoz, az ún. világítási távolsághoz (l_v):

– pontszerű fényforrás esetén a lineáris méretek olyan kicsinyek l_v-hez képest, hogy azok a világítástechnikai számítások és mérések során elhanyagolhatók, vagyis amikor a távolságtörvény hiba nélkül érvényes (általában: l_max = 1/5 · l_v),

– vonalszerű fényforrás esetén van egy olyan – a többinél lényegesen nagyobb – lineáris méret, amely miatt az előző elhanyagolás nem engedhető meg, illetve amely miatt korrekció szükséges,

– felületi fényforrás esetén két olyan lineáris méret van, amelyek nem elhanyagolhatók, illetve amelyek miatt korrekció szükséges.

– A fényforrás (lámpa) fontosabb jellemzői a következők:

– a névleges fényáram (Φ,[lm]): a gyártó (esetenként a forgalmazó) által megadott, meghatározott feltételek melletti kezdeti fényáram,

– a villogás (p): a váltakozó áramról működtetett lámpa fényárama ingadozásának relatív amplitúdója:

jellemzésére esetenként p helyett a

– értéket, az ún. hullámosságot használják, és a lámpa fajtájától függően a szokásos értékek:

– izzólámpáknál 0,2–0,3, illetve 20–30%,

– fénycsöveknél 0,3–0,8, illetve 30–80%,

– nagynyomású lámpáknál 0,6–0,9, illetve 60–90%,

– a névleges teljesítmény (P,[W]): a gyártó (esetenként a forgalmazó) által megadott, meghatározott feltételek melletti villamos teljesítmény,

– a fényhasznosítás (K): a lámpa működtetéséhez szükséges villamos teljesítmény egységére eső fényáram, vagyis a lámpa hatékonyságának mérőszáma, és számítható csupán a lámpára (K) vagy a felvett összes teljesítményre (K_ö):

és értékét néhány lámpafajta esetén a 8.4. táblázat tartalmazza,

– a színhőmérséklet (T_c, [K]): egy olyan sugárzónak a hőmérséklete, amelynek ugyanaz a színessége (vagyis a színkoordinátákkal jellemzett tulajdonsága), mint a kiválasztott szín(inger)é,

– a korrelált színhőmérséklet (T_cp [K]): annak a sugárzónak a hőmérséklete, amelynek színészlelete a legjobban hasonlít a kiválasztott ugyanolyan világosságú szín(inger) (vagyis az ugyanannyi fényt kibocsátó felület színének) színészleletéhez, meghatározott megfigyelési feltételek mellett,

– a színvisszaadási index (R): annak a mérőszáma, hogy a fényforrás által kibocsátott sugárzással megvilágított tárgy színe mennyire egyezik meg az ugyanazon tárgynak egy referencia sugárzáseloszlással történő megvilágításakor kapott színével, és van

– egyedi színvisszaadási index (R_i), ami egy adott vizsgálati színmintára vonatkozik,

– általános színvisszaadási index (R_a), ami nyolc meghatározott vizsgálati színmintára vonatkozó egyedi színvisszaadási index egyszerű számtani átlaga, azaz

– és szokásos értékét néhány lámpatípus esetén a 8.5. táblázat tartalmazza,

– az élettartam (t, [h]): az az időtartam, amely alatt a lámpa nem válik használhatatlanná, vagy a szabványban rögzített feltételek szerint nem tekinthető használhatatlannak,

a szabvány szerinti élettartam-vizsgálatokba bevont, a szabványban rögzített élettartam végéig működtetett lámpák (n) élettartamának egyszerű számtani átlaga:

Mivel a fénysűrűség gyakran igen egyenlőtlen eloszlású a lámpák felületén, helyesebb a lámpák közepes fénysűrűsége

kifejezést használni. Néhány lámpatípus, illetve fényforrás esetén az L– szokásos értékét a 8.6. táblázat tartalmazza, míg néhány felülettípus esetén az jó közelítéssel számítható a lámpa fényáramának (Φ_L, [lm]) ismeretében:

– gömb:

[cd·cm^–2], ahol D az átmérő [m],

– tárcsa:

[cd·cm^–2], ahol A a felület [m²],

– henger:

[cd·cm^–2], ahol D az átmérő [m],

L a hosszúság [m].

A fej (lámpafej) a lámpának az a része, amely a lámpát foglalat vagy csatlakozó segítségével a tápáramkörrel összeköti és egyúttal a legtöbb esetben a lámpát a foglalatban tartja, és amelynek jelölésére egy vagy több betű és az ezt követő szám használatos.

A nemzetközileg használatos gyakoribb betűjelek a következők:

E – menetes (Edison-) fej, – F – egycsapos fej,

B – bajonett fej, G – kétcsapos fej,

S – hengeres fej, P – beállítható fej.

A betűjelet követő szám a lámpafej mm-ben mért közelítő főméretét jelöli. Pl.:

– E 14: menetes (Edison-) fej 14 mm-es menetátmérővel (az ún. gyertyalámpáknál),

– E 27: menetes (Edison-) fej 27 mm-es menetátmérővel (a „szokásos” izzólámpáknál),

– B 22: bajonett fej 22 mm-es névleges fejátmérővel,

– Fa 6: egycsapos fej, 6 mm-es névleges csapátmérővel,

– G 13: kétcsapos fej, 13 mm-es névleges csaptávolsággal.