Ugrás a tartalomhoz

Szolgáltatástechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

8.11. A világítástechnikai jellemzők ellenőrzése

8.11. A világítástechnikai jellemzők ellenőrzése

A világítástechnikai jellemzőket ellenőrizni kell

– az újonnan létesített vagy a felújított világítási berendezések átadás-átvétele során,

– a meglévő világítási berendezések időszakos felülvizsgálata során,

– a rendkívüli eseményt (balesetet, kvázibalesetet, anyagi kárt) követően, ha feltételezhető világítási jellemző(k) és/vagy a világítási berendezés közrehatása,

– a különböző világítási berendezések világítási célú összehasonlításakor.

Az ellenőrzéshez az MSZ 6240-3 tartalmaz előírásokat.

8.11.1. Az ellenőrzés előkészítése

Az ellenőrzés előkészítése során a következőket kell elvégezni, illetve figyelembe venni:

– rögzíteni kell a helyiség(ek) világítási szempontból lényeges jellemzőit, többek között

– a helyiség rendeltetését és a benne végzett tevékenység(ek) főbb jellemzőit,

– a helyiségben használt eszközöket, azok főbb jellemzőit, illetve veszélyeit (pl. a gépi mozgásokat a stroboszkóphatás szempontjából),

– az általános jellemzőket (általános állapot, szennyezettség stb.),

– le kell mérni a szerkezeti méreteket (hosszúságot, szélességet, magasságot), majd el kell készíteni az alaprajzot – amennyiben ismert, akkor a berendezési tárgyakkal – és az esetleg szükséges jellemző metszeteket,

– a határoló felületek jellemzőit (tagoltság, a jellegzetes részek méretei, színe, felületi érdessége stb.),

– rögzíteni kell a világítási berendezés lényeges jellemzőit, többek között– a rendeltetését és a rendszerét,

– a lámpatestek jellemzőit (gyártó, típusjel, fényelosztás jellege, fénytechnikai hatásfok, ernyőzési szög, illetve ernyőzési tartomány, érintésvédelmi osztály, védettségi fokozat stb.),

– a lámpatestek elrendezését (alaprajzon),

– a fényforrások jellemzőit (gyártó, fajta, típusjel, névleges fényáram stb.),

– a fényforrások táplálásának jellemzőit (táphálózat fázisainak száma, a fázisok közötti elosztás helyiségen és lámpatesten belül stb.),

– a kapcsolás módját, a kapcsolási fokozatok számát és az egyes fokozatok elosztását,

– a világítás módját és az ennek megfelelő világítási magasságot,

– a létesítés időpontját,

– a berendezés általános jellemzőit (általános állapot, szennyezettség stb.),

– az alkalmazott mérőeszközök közül

– a fénytechnikai műszerek (a megvilágítás- és a fénysűrűségmérő) hibája legfeljebb az alkalmazott méréshatár 5%-a lehet,

– a feszültségmérő 1,0 pontossági osztályú vagy ennél pontosabb legyen,

– a hosszmérő eszköz pontossága ±2%

– a léghőmérséklet mérésére alkalmazott hőmérő ±1,5% legyen,

– új vagy felújított berendezés esetén a mérések megkezdése előtt az izzólámpákat legalább 10, a kisülőlámpákat legalább 100 órán át működtetni kell,

– rendkívüli eseményt követően vagy időszakos felülvizsgálat esetén a berendezés adott üzemállapotában kell elvégezni a méréseket,

– a mérések megkezdése előtt elegendő időt kell hagyni a fényforrások fényáramának állandósulására,

– a méréseket a sötétedés beállta után kell elvégezni, ha a természetes fény befolyásoló hatását nem lehet kiküszöbölni (pl. nincsenek sötétítő függönyök),

– amennyiben vannak olyan felületek, amelyek különböző helyzetekben lehetnek, és az egyes helyzetekben jelentősen eltérnek az optikai viszonyok (pl. a fényvisszaverési tényezők jelentősen különböznek), akkor a méréseket a felületek minden egyes különböző helyzetében el kell végezni (pl. a függönyök szét- és összehúzott helyzetében).

8.11.2. A megvilágítás mérése

A mérés során kerülni kell minden olyan körülményt, amely a valóságos fényviszonyok megváltoztatásával befolyásolja a megvilágításmérő érzékelőjére eső fényt (pl. a mérést végző személy ruházatának árnyékolása vagy éppen fényvisszaverése). Ebből a szempontból előnyösebb az olyan megvilágításmérő, amelynél bizonyos hoszszúságú hajlékony vezeték van az érzékelő és az alapműszer között, és így az értékleolvasás az érzékelőtől kellő távolságban történhet. Az érzékelő tehetetlenségétől (jelkövetési sebességétől) függően ügyelni kell az érzékelő elhelyezése és az értékleolvasás közötti kivárásra is (pl. szelén fényelemes érzékelő esetén). A mérés alatt a mérési pontban az érzékelőt (a műszert) erre alkalmas eszközzel (pl. ragasztómasszával, tapadókoronggal) kell rögzíteni, nem pedig kézben tartani.

A horizontális és a vertikális megvilágítás mérésekor az érzékelő ún. „koszinuszos” érzékelő legyen, a cilindrikus megvilágítás mérésekor pedig „cilindrikus” előtétet kell alkalmazni. Az érzékelő spektrális érzékenysége minden esetben feleljen meg a V(ă) láthatósági függvénynek.

Amennyiben nem áll rendelkezésre „koszinuszos” érzékelő, akkor a szokásos szelénfényelemes érzékelőknél a lámpafajtától függően a következő korrekciós tényezőket kell figyelembe venni (vagyis a mért értéket a következő értékkel kell megszorozni):

– izzólámpa 1,0

– fénycső, nappali fényű 1,2

– higanylámpa 1,3

– fénycső, fehér 1,4

Amikor az árnyékosság megítéléséhez szükséges cilindrikus megvilágítás (Ez) méréséhez nem áll rendelkezésre „cilindrikus” előtét, akkor – a cilindrikus megvilágítás 8.1. szakaszban tárgyalt fogalma alapján – egy kisméretű, négyzet alapú egyenes hasáb mindegyik függőleges oldalán meg kell mérni a vertikális megvilágítást (Evi), és a mért értékek alapján a cilindrikus megvilágítás közelítő értéke:

Helyi világítás ellenőrzésekor az érzékelő átmérője legfeljebb 30 mm legyen.

A megvilágításmérőn mindig – fentről indulva – azt a méréshatárt kell beállítani, amely mellett a végkitérés közelében lehet leolvasni az értéket.

A horizontális megvilágítás mérésekor a vonatkoztatási felületet általában a padlószint feletti 0,85 m magasságban kell felvenni. Amennyiben ismert a munkasík elhelyezkedése, akkor ebben a síkban kell mérni.

Mind a mérés kezdetekor, mind annak befejezésekor meg kell mérni

– a világítóberendezés táphálózatának feszültségét, mégpedig közvetlenül a mért helyiség, illetve világítóberendezés közelében,

– a helyiség léghőmérsékletét, esetleg a világítótestek közvetlen környezetének léghőmérsékletét is,

Helyi világítás ellenőrzésekor az ellenőrzés végén – biztonsági okból – célszerű megmérni a megérinthető világítótest felületi hőmérsékletét is.

Üres helyiség ellenőrzése

A horizontális megvilágítás mérőpontjainak meghatározásához a helyiség alapterületén mérőhálót kell kialakítani derékszögű négyszög – lehetőleg négyzet – alakú, l = 2 méter oldalhosszúságú szemekkel. Csarnokszerű (nagy belmagasságú) helyiségben a mérőháló méterben mért szemméretét a világítótest-magasság (h [m]) függvényében célszerű megválasztani a (h-3) = l = (h-2) tartományban. Téglalap alakú szemeknél mindkét esetben teljesíteni kell a 0,5 = b/a < 1 feltételt, ahol b a téglalap kisebb oldalmérete. A kiadódó mérőháló középpontjai lesznek a mérési pontok, és számuk legalább kilenc legyen (8.15./b ábra). Az átlagos megvilágítás a mért értékek egyszerű számtani középértéke.

8.15. ábra - Mérőháló a helyiség megvilágításának méréséhez

Mérőháló a helyiség megvilágításának méréséhez


Amikor a helyiség legalább egyik oldalának mérete kisebb 6 m-nél, akkor a legalább kilenc mérési ponthoz kisebb szemméretet kell választani, továbbá figyelembe kell venni, hogy az oldalfelületek fényvisszaverése jelentősen befolyásolhatja a hozzájuk közeli pontok megvilágítását, és ezért az egyszerű számtani középértékként számított átlagos megvilágítás torz értékként adódhat. Ennek kiküszöbölésére ilyenkor az átlagos megvilágítást a származási helytől függően súlyozott mérési adatokból számítjuk (8.15./b ábra):

ahol ESi – az i-edik sarokpont megvilágítása [lx],

EPj – a j-edik perempont megvilágítása [lx],

EBk – a k-adik belső pont megvilágítása [lx],

n1 – a sarokpontok száma,

n2 – a perempontok száma,

n3 – a belső pontok száma,

és n1 + n2 + n3 ≥ 9 legyen.

Amikor mind a helyiség, mind a világítótestek elrendezése szimmetrikus, akkor nem szükséges a teljes mérőhálót végigmérni, hanem elégséges a tényleges mérést csak egy jellemző részterületen elvégezni. Pl. fénycsöves lámpatestekkel kialakított ún. fényszalag esetén (8.15./c ábra) az első mérővonal a fényszalag hossztengelyére merőlegesen, a faltól 1 m-re lesz (A), a következő a helyiség felénél (C), majd e kettő között a harmadik (B), az egyes mérési pontokat pedig ezen a három mérővonalon lehet felvenni a két fal között, a falaktól 1–1 m-re kezdve, és egyenletesen elosztva úgy, hogy számuk összesen legalább kilenc legyen.

Berendezett helyiség ellenőrzése

Ha a helyiségben nincsenek éles vetett árnyékok, illetve ilyeneket képező berendezési tárgyak, akkor az üres helyiségnél ismertetett változatok közül a helyiség méretének, illetve a szimmetrialehetőségnek a figyelembevételével kell kiválasztani az alkalmazható mérőhálót és elvégezni a méréseket.

Az olyan helyiségben viszont, ahol vannak éles vetett árnyékok, illetve ilyeneket képező berendezési tárgyak, ott a horizontális megvilágítás egész helyiségre vonatkoztatott átlagos értéke nem értelmezhető, pontosabban fogalmazva torz értékként adódhat. Ezért ilyen esetben az egyes – vetett árnyékoktól mentes – részeket el kell különíteni és külön-külön kell kezelni, vagyis területenként külön-külön kell mérési adatokat gyűjteni és kiszámítani az átlagos megvilágítást.

Munkasík (munkafelület) ellenőrzése

Ilyenkor a tevékenységnek megfelelő felületen – amely bármilyen helyzetű sík is lehet – kell kialakítani a legfeljebb 0,2 m szemméretű mérőhálót, és mérés közben a mérőérzékelő a mérőháló csomópontjaiban legyen, legfeljebb 50 mm-re ettől a síktól, és vele párhuzamos helyzetben. A munkasík átlagos megvilágítását a mérési adatok egyszerű számtani középértékeként kell meghatározni.

Amikor (munka)helyi világítás is van, akkor először az általános és a helyi világítást együttesen kell mérni, majd a helyi világítás nélkül, és a mindegyik esetre egyszerű számtani középértékként meghatározott átlagos megvilágítások ismeretében meg kell határozni az általános világítás részarányát is.

8.11.3. A fénysűrűség mérése

A fénysűrűséget a munkavégző személy helyén, annak szemmagasságából kell mérni, kiválasztva a különböző nézési irányokba eső, a káprázás szempontjából kedvezőtlennek becsült felületeket, amelyek tartozhatnak

– a munkatárgy(ak)hoz,

– a munkatárgy(ak) közvetlen környezetéhez, beleértve a munkaasztalt is,

– a szemben lévő távolabbi háttérhez,

– a csupasz lámpához, illetve a világítótest(ek)hez,

– a készüléken, gépen alkalmazott jelzőlámpához.

Ahol a – kisebb-nagyobb méretű – tükrös fényvisszaverésű felületek miatt tükröző káprázás veszélyével kell számolni (pl. a dekoritlemezzel borított felületeknél, lakkozott felületű íróasztaloknál), ott nem csupán ezeknek a felületeknek az átlagos fénysűrűségét, hanem a kritikus nézési szögtartomány legnagyobb fénysűrűségét is meg kell határozni. (Az ún. képernyős munkahelyeken különös figyelmet kell fordítani erre a jelenségre.)

Az alkalmazott fénysűrűségmérő látószöge legfeljebb 2° legyen és a spektrális érzékenysége feleljen meg a V(λ) láthatósági függvénynek. A mérés alatt a műszert állványra kell rögzíteni az elmozdulás megakadályozására, vagyis a mérésre kiválasztott felület és a leolvasáskor ténylegesen mért felület azonossága érdekében.

8.11.4. A fényvisszaverési tényező ellenőrzése

Egy adott felület ρ fényvisszaverési tényezőjének ellenőrzése összeméréssel végezhető el. Ehhez először az ellenőrzés alá vont felület fénysűrűségét (L) kell megmérni, majd a vele azonos módon elhelyezett és megvilágított hiteles, ρf fényvisszaverési tényezőjű – ún. fehér – anyagminta fénysűrűségét (Lf). A mérési adatok ismeretében az ellenőrzött felület fényvisszaverési tényezője:

Eltérő fényvisszaverési tényezőjű részfelületek esetén az átlagos fényvisszaverési tényező a részfelületekkel (Ai) súlyozott fényvisszaverési tényezőkből (ρi) számítható:

8.11.5. A korrelált színhőmérséklet és a színvisszaadás ellenőrzése

Első lépésként gyártmánykatalógusból (termékismertetőből) ki kell venni a világítási berendezésben alkalmazott fényforrás(ok) korrelált színhőmérsékletére (Tcp [K]) és színvisszaadási indexére (Ra) vonatkozó adatokat, majd Tcp alapján meg kell határozni a színhőmérsékleti csoportot. Ezt követően az alkalmazott fényforrás(ok) jellemzői összehasonlíthatók az adott helyre előírt, illetve megkívánt jellemzőkkel.

8.11.6. Az eredmények megadása, a vizsgálati jegyzőkönyv

Amennyiben a világítóberendezés táphálózatának mért feszültsége (Um) 2,5%-nál nagyobb, de 5%-nál kisebb mértékben eltér a névleges feszültségtől (Un), akkor a megvilágítás, a cilindrikus megvilágítás és a fénysűrűség mérési adata (Xm) helyett tényleges értékként (X) a következő összefüggés szerint korrigált értéket kell figyelembe venni:

A c korrekciós kitevő átlagos értékét a lámpafajtától függően a 8.19. táblázat tartalmazza.

8.19. táblázat - A c korrekciós kitevő átlagos értéke a különböző lámpafajtáknál

Lámpafajta

c

Izzólámpa

3,6

Fénycső

induktív előtéttel

1,4

 

kapacitív előtéttel

0,6

 

ikerkapcsolásban

1,0

Higanylámpa

2,5

Fémhalogén lámpa

3,0

Nagynyomású nátriumlámpa

1,7


Az ismertetett feltétel a kisfeszültségű fogyasztói elosztóhálózat fázisfeszültségének jelenlegi 230 V névleges értéke esetén a következőket jelenti:

– ha 224,25 ≤ Um ≤ 235,75: korrekció nem szükséges,

– ha 218,5 < Um < 224,25 vagy 235,75 < Um < 241,5: korrekció szükséges,

– ha Um ≤ 218,5 vagy 241,5 ≤ Um: a mérést nem szabad megkezdeni, illetve ha a mérés végén ekkora Um értéke, akkor a mérést célszerű megismételni.

Az ellenőrzésről vizsgálati jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek tartalmaznia kell minden olyan lényeges körülményt, amely az ellenőrzés reprodukálásához és az egyes ellenőrzött jellemzők – s ezeken keresztül az ellenőrzött világítás egészének – értékeléséhez szükséges. Így többek között

– a létesítmény nevét és címét,

– az ellenőrzés helyét (az épület(ek) és a helyiség(ek) pontos megnevezését),

– az ellenőrzés idejét (év, hónap, nap, időtartam kezdete és vége),

– az ellenőrzést végző(k) nevét és munkahelyét,

– az alkalmazott mérőeszközök adatait (gyártó, típusjel és megnevezés, gyártási szám, pontosság stb.),

– a helyiség(ek) és a világítási berendezés(ek) világítástechnikai szempontú jellemzőit (a korábban tárgyaltak szerint),

– a feszültségmérés mérőpontjának helyét és a mérési eredményt,

– a léghőmérséklet-mérés (egy vagy több) mérőpontjának helyét és a mérési eredmény(eke)t,

– a világítástechnikai jellemzőkre vonatkozó adatokat – amikor olyanok az adatok, akkor táblázatos formában – és az értékeléshez szükséges eredményeket,

– korrekció szükségessége esetén az alkalmazott korrekciós tényező(ke)t és a korrigált adatokat, illetve eredményeket,

– a követelmények alapján az egyes világítástechnikai jellemzők, majd a világítás egészének értékelését – figyelembe véve a mérések pontosságát is,

– mellékletként csatolva minden olyan anyagot, ami a világítási berendezést és/vagy a lefolytatott ellenőrzést, illetve annak eredményét szemlélteti – a készített rajzokat (pl. a helyiség alaprajza a mérőhálóval és/vagy a világítótestek elhelyezésével, a megrajzolt izoluxgörbék, vagyis az azonos megvilágítási pontokat tartalmazó görbék), esetleg fényképfelvételeket stb.,

– a jegyzőkönyv lezárásának időpontját és az aláírásokat.