Ugrás a tartalomhoz

Szolgáltatástechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

9.3. Házi- és pihenőkertek öntözése

9.3. Házi- és pihenőkertek öntözése

A háztartások már a mezőgazdaság kezdetei óta létesítettek kerteket, de ezek gazdasági jelentőségét vagy táplálkozásban betöltött szerepét még senki nem mérte fel pontosan. A lakóhely közvetlen szomszédságában folytatott élelmiszer-termelést egyfajta biztonságteremtésnek, a túlélési stratégia elemének tekintették.

Korunkban megújult az ilyen kertek jelentősége. Az iparosodás fokozódásával a városiak kiköltözési vágya nő, a népesség növekedése és a szabad terek és területek csökkenése szintén hozzájárul ahhoz az igényhez, amely a háztartások kertjeiben az ismert technológiával előállított, friss és azonnal hozzáférhető kiegészítő táplálékokkal szemben jelentkezik.

Ez a kisléptékű növénytermesztés ma egyre inkább felkelti a műszaki fejlesztési és marketingkutatásokkal foglalkozó szakemberek figyelmét és nem lebecsülendő a fajták, a kisgépek és eszközök, a termesztési módszerek, valamint a vízhasználat módszereinek előállításában betöltött innovációs szerep.

A kiskert a talaj, a víz, a napfény és a háztartási hulladék gazdaságos használatára nevel, ezzel a ma kívánatos ökológiai szemlélet hordozója.

A gazdasági jelentőséggel jellemezhető növényállományok nevelésével párhuzamosan terjedt a lakóhelyhez kötött, esztétikai élményt adó, díszítő célú növényzet nevelésének igénye. Az utóbbi időben az emberi környezetet, az élettér védelmét szolgáló és a pihenést, felüdülést segítő parkok és kertrészletek létesítése egyre gyakoribb. Ide sorolhatjuk a gyepek, pázsitok sövények, ágyások, sziklakertek, sűrű növénycsoportok vagy egyedül álló fák a teraszokon, tetőkerteken elhelyezett konténeres kultúrák növényeinek gondozását is.

Bármi legyen is a mindennapi életben az együttéléshez választott növény szerepe, azok életéhez, fejlődéséhez alapvető feltétel a víz és a tápanyag. Rendszerint nem hagyatkozhatunk a természetes ellátottságra, hanem fel kell készülni a mesterséges beavatkozásra. Ez minden növényápolási technológia alapja, amit növényegészségügyi kezelésekkel kell kiegészíteni.

9.3.1. Technológiai és üzemeltetési alapok

Ahogyan a konyhakert típusú növénytermesztésnek a létesítése és működése szoros kölcsönhatásban van a különböző művelési intenzitású nagyüzemi és fedett termesztő berendezésekben folyó növénytermesztéssel, ugyanúgy a pihenőkerteknek is megvannak a terek, parkok, ligetek, sportpályák, útszegélyek és átriumterek nagyobb léptékű „nagyüzemi” változatai. A növényápolási műveletek alapelveiben a termesztési tér méretei nem okoznak különbséget, de az eszközök tekintetében mind működési elvben, mind méretben, területteljesítményben és munkaminőségben nagy különbségek adódnak.

Az öntözés vonatkozásában ez azt jelenti, hogy az öntözővíz-szétosztásra ismert technikai megoldások közül a házikertek és pihenőkertek céljaira a klasszikus eljárások és módszerek közül a mikroöntözés felszíni és felszín alatti megoldásai, valamint az esőztető öntözőgépek járva üzemelő és stabil (esetleg hordozható) szórófejes változatai jöhetnek szóba. Az öntözés műveletével összekapcsolhatók egyes tápanyag-ellátási és növényvédelmi eljárások, hiszen kifejlesztették azokat a készülékeket, amelyekkel az öntözővízhez keverhetők a megfelelő vegyi anyagok és azok oldott állapotban juttathatók a célzott helyre: a gyökérzónába, a talajfelszínre vagy a lombozatra.

9.3.1.1. A kertek öntözéstechnikai rendszereinek jellemzése

Az öntözőrendszerek fő részei sokféle elemet foglalnak magukban, amelyeket a világon sok gyártó egymástól eltérő formában és különböző feladatkombinációkra alkalmas kivitelben ajánl a felhasználóknak. Gyakori az elemek gyártmánycsaládszerű megjelenése, ha azonos funkcióra különböző méretű elemekből lehet választani. Ennek megfelelően beszélhetünk szórófejcsaládról, szűrő-, szelep-, cső- és csőidom-, nyomásszabályzó- avagy mérőeszközcsaládról. Különösen a tervezők és forgalmazók szeretnek rendszerben értékesítési ajánlatot tenni, és ezt a teljes öntözőrendszerre vagy csak a főbb részekre mint részegységre vonatkoztatják. Összességében a több ezer féle elem között még a gyártmánykatalógusok segítségével is nehéz tájékozódni, ha az öntözőrendszer felépítését, működését valaki nem látja át pontosan és az elemek feladata nem elég világos.

Az elemeknek a tőlük elvárt hosszú élettartam miatt napsugárzásnak és korróziónak egyaránt ellenálló anyagokból kell készülniük. Követelmény a magas megbízhatóság, hiszen esetenként hosszú ideig felügyelet nélkül kell üzemelniük, és az esetleges meghibásodások rendszerint elárasztással vagy elsodrással járó környezeti kártételhez vezetnek. A tápoldatozási technológia ezt még a talaj vagy a vizek szennyezésének veszélyével is fokozza. Az is természetes, hogy az olcsóbb, beépíthető vagy az egyszerűen cserélhető elemeket a vásárlók előnyben részesítik. Számolni kell azzal, hogy mégis meghibásodik valami, ezért lehetőleg legyen egyszerű a hibafeltárás, ne igényeljen bonyolult eszközöket a javítás és az lehetőleg az átlagember képességeit és lehetőségeit ne haladja meg. Ha a rendszeren belül valamit, például az automatikát vagy a mozgatószerkezetet kell működtetni, az lehetőleg ne igényeljen különleges energiaformát, előnyös, ha a jelen lévő vízenergia ezt a kérdést megoldja. Nem lebecsülendő előny, ha a modulrendszer elveit követve a jövőbeni bővítés lehetséges, akár az újabb tájelemek bevonásában, akár új növényállományra való áttérésben gondolkodunk. Fontos követelmény, hogy a technikai részletek rejtve legyenek és ne zavarják a látképi élményt. Az egyes elemek működtetésének távirányíthatósága, programozhatósága és működési állapotuk ellenőrizhetősége nélkül a térhatárolók, a tereptárgyak vagy a növényzet takarása miatt nem lehet áttekinthető a rendszer.

9.3.1.2. A növényállományok öntözésigénye

Minden öntözőrendszer a vízforrásnál kezdődik, legterjedelmesebb része a vízszállító hálózat, és a rendszer a növényeknél elhelyezett vízadagoló szerkezeteknél fejeződik be. Kiskerti körülmények között ez egy nyomás alatt álló, zárt hidraulikai rendszer, a nyílt csatornás, árkos vagy barázdás rendszer szakszerűen csak különleges adottságok megléte esetén vagy az igénytelenségbe való beletörődés miatt képzelhető el. Fontos elemnek kell tekinteni az öntözőrendszer használatához szükséges technológiai, üzemeltetési ismeretanyagot, amelyet az elemek kezelési információi csak részlegesen tartalmaznak. Ezek az általános öntözési funkciók helytől és időtől függetlenül fennállnak, ha a növényzethez mesterséges csapadékot kívánunk eljuttatni.

Az öntözés általában olyan agrotechnikai beavatkozás, amit valamilyen gazdasági cél érdekében végzünk. A kiskertekben végrehajtott öntözéstől senki nem vár számottevő gazdasági hasznot. Ezért ez egy olyan különleges eset, ahol a beruházási költségek hozamnövelésből származó megtérülésével vagy az öntözési ráfordítások többlettermésben való realizálódásával nem számolnak. Az ökonómiai megfontolások között az esztétikai célokat szolgáló öntözéseknél az élőmunka és az energia felhasználásának hatásait kell összevetni a pihenésből, a rekreációból, a díszítő hatásból csak áttételesen meghatározható hasznossággal. Ez a fontos különbség teret ad olyan műszaki megoldásoknak, mint például a különleges vízsugárforma, a vízsugár látványos mozgása, a megnyugtató zajhatás, a páratartalom emelkedése miatti komfortérzet-javulás vagy az egyes technikai elemek rejtett, álcázott elhelyezése, esetleg a térben a növényzettel összhangban elrendezett szórófejek ki-be kapcsolásának mozgalmas összhatása.

Nyilvánvaló azonban, hogy az öntözővíz elsősorban a növények élettani igényét, üde megjelenését kell hogy szolgálja. Erre nézve mind a vízforrás, mind a vízvezető-vízszállító hálózat kapacitásához a kertépítészeti szempontból kifogástalanul elhelyezett növények vízigényét kell kiindulásnak tekinteni. Ehhez hozzá kell számítani azokat az ökológiai körülményeket, amelyek a talaj vagy a termesztőközeg vízbefogadó, víztározó képességével, a növényfaj gyökerezési tulajdonságaival, a jellemző meteorológiai paraméterekkel befolyásolják az öntözőrendszerrel szolgáltatandó vizet.

A teljes kert vagy az öntözőrendszerrel uralt terület vízszükségletét először egy-egy növény vízigényéből határozzuk meg, egy-egy fejlődési fázisára jellemző időszakra. Ezekből az adatokból a nedvesítendő terület minden négyzetméterére kiszámítható az a vízmennyiség, amit ki kell juttatni, olyan gyakorisággal, hogy a növény számára optimális nedvességpotenciálon tartsuk a talajt vagy a termesztő közeget.

Szemléletesen mutatja a 9.42. ábra, hogy a talajok túlöntözési vagy alulöntözési állapota annál nagyobb mértékű, minél ritkább öntözéssel akarjuk ugyanazt a vízmennyiséget a növényállománynak kiszolgáltatni. Látható, hogy mindennapos öntözéssel vagy még ennél is gyakoribb vízadagolással fenntartható a növények fejlődése szempontjából optimális állapot. Az ábra középső és alsó részén az ún. tenziométerek általános elhelyezési módjaira következtethetünk fás növényállomány vagy gyeptakaró talajnedvességének ellenőrzésére. Természetesen más, talajon keresztül érvényesülő és növényi stresszhatást mérő készülék is ismert a gyakorlatban, ezek közül talán a vandálbiztos szerelésűeket kell előnyben részesíteni, szakmailag jelentős különbséget nem lehet közöttük tenni.

9.42. ábra - A talajok nedvességtartalmának változása és mérése

A talajok nedvességtartalmának változása és mérése


Az egyes növények vízzel kapcsolatos igénye egy összetett fogalomkörrel határozható meg. A nedvességigényben (vagy statikai vízigényben) a talaj víz- és levegőtartalma, valamint a levegő páratartalma iránti igény fejeződik ki. Ez elsősorban faji és fajtatulajdonság, ami a gyökérzet és a hajtásrendszer küllemében, szöveti szerkezetében és az anyagcsere típusában is megnyilvánul. A vegetatív típusú, sekélyen gyökerező növények jobban, a generatív típusú és a mélyen gyökerező növények kevésbé igényesek a talaj nedvességtartalmával szemben. Vannak kritikus periódusok (július–augusztus), amikor a párolgási kényszer nagy és gyors a talaj kiszáradása.

A növények nedvességigényét a talaj által felvehető hasznos vízkapacitás (DV) %‑ában határozzák meg. A nagy nedvességigényű növényeknél nem szabad hagyni a 0,65 DV, az alacsony nedvességigényű növényeknél pedig a 0,40 DV nedvességtartalomnál jobban kiszáradni a talajt, mert az már korlátozó hatású lehet. Az egyes talajféleségek hasznos vízkapacitása 10 cm-es rétegenként 8–25 mm, ami négyzetméterenként 8–25 dm3 vizet jelent.

A növények dinamikai vízigénye az a vízmennyiség, amit a növények a tenyészidő folyamán naponta, egyes fejlődési szakaszukban és összesen igényelnek. Erre a nedvességigényen felül még a tenyészidő hossza, a levegő párologtatási tulajdonságai és az olyan elemek is hatnak, mint a növényállomány tenyészterülete, tápanyag-ellátottsága a talajművelés módja és a növényápolás. A napi vízigény 1–7 mm között változik. A pontos számításoknak igen széles körű irodalma van. Hozzávetőleges értékként elfogadható, ha a napi középhőmérsékletet megszorozzuk a borítottságtól függően 0,1–0,25 közötti értékkel. Így például 25 °C napi középhőmérséklet esetén a teljes bontottságú növényállomány napi vízigénye (szabad területen) 2,5–6,25 mm között változhat.

Az öntözővízigényen azt a vízmennyiséget kell érteni, amit a növények nedvességigényének fenntartása és dinamikus vízigényének kielégítése érdekében a természetes csapadékon felül öntözéssel kell pótolni. Ennek mértéke függ a vízigényen, a nedvességigényen, a csapadékjellemzőkön felül a talajok vízháztartási tulajdonságaitól, a talajvízszint mélységétől és az öntözés műszaki megoldásától. A helyesen megválasztott technika egyenletesen, pontosan adagolja a vizet, az öntözés hatásfoka akkor jó, ha nem keletkeznek felszíni elfolyások, túlzott párolgási és elsodrási, valamint mélybeszivárgási veszteségek.

Az ország legszárazabb vidékein a gyepek, pázsitok vízigénye a tenyészidő folyamán 600–700 mm, a nagy levelű, nagyobb tenyészterületű növények vízigénye kb. 300–500 mm. A kora tavasszal kiültethető virágok 100–200 mm vízigényt jelentenek és az utánuk következő nyár végi, őszi ültetések vízigénye is megközelítőleg ennyi.

Vannak nagyon agresszív gyökérzetű egynyári növények, mint amilyen a dísznapraforgó, amelyet nem indokolt öntözni. A cserjék és fák, illetve az évelők vízigényét nehezebb kiszámítani, hiszen az egyes évjáratok csapadékossága eltérő. Átlagos években 150 mm, a 20%-os gyakoriságú száraz években 250 mm lehet az öntözővízigény. Az ország északi és legnyugatibb területeinek ökológiai viszonyai között ennek megközelítően a felével kell számolni.

Az Öntözési Kutató Intézet munkatársai az ilyen esetekre is adnak megközelítő gyakorlati szabályt. Egyszerű számítással az öntözéssel kiadandó vizet úgy is megállapíthatjuk, ha a hőösszeget májusban 0,14-gyel, június–augusztusban 0,16-tal szorozzuk és az eredményből levonjuk a csapadékot.

9.3.1.3. A vízminőség szerepe

Az a tendencia, amely szerint kis vízmennyiséggel csak a növények vagy állománycsoportok öntözésére törekszünk és amely a csepegtető és a mikroszórófejes vízadagolást helyezi előtérbe, fokozott követelményeket támaszt az öntözővíz minőségével szemben. A hagyományos öntöző szórófejekhez képest lényegesen kisebb átfolyónyílások, fúvókaméretek vannak a rendszerben, ezek eltömődéssel szembeni érzékenysége nagy. Lényegében a kis térfogatáramokkal folytatott öntözési módszer potenciális hátrányáról kell beszélni. A vízben lévő szennyeződéseknek két forrása van. A külső szennyeződés a vízforrásnál vagy a tápoldatozó rendszereknél kerülhet be, ha nem számítjuk azokat az eseteket, amelyeket egy csőtörés, illetve annak javítása okozhat. A belső szennyeződés eredete a vízben szuszpendált részecskék összetömörödéséből származik, ennek oka a csőrendszeren beüli pangó, álló vizű csőszakaszok megléte, ami lényegében egy rossz tervezés vagy helytelen üzemeltetés következménye. A belső szennyeződés kiváltója lehet az öntözővíz által okozott kémiai korrózió és a biológiai korróziónak is nevezett jelenség, amelyen a különböző algásodási jelenségeket értik.

A mechanikai szennyeződések eltávolítására a fizikai víztisztítás módszereit használják. A szivattyúk előtt alkalmazható berendezéseken kívül a nyomóoldali, zárt szűrők használata az általános. Egyszerűbbek a homokfogók, az örvényelválasztók és az ülepítők. A víznél nem nehezebb szennyeződések kiválasztására szűrőket alkalmaznak. Gyakran helyeznek a tartályokba homokot, kavicsot, kőzúzalékot, amelyeken a vizet átáramoltatva leválasztják a lebegő szennyeződéseket. A szitaszűrő és résszűrők a nyílásaiknál kisebb méretű szennyeződések kiválasztására készülnek. A résméretet az ún. mesh-számmal jellemzik (9.3. táblázat).

9.3. táblázat - A mesh-szám és résméret

Mesh

Résméret

 

mm

µm

20

0,8

800

30

0,5

500

50

0,3

300

75

0,2

200

120

0,13

130

155

0,10

100

200

0,08

80


A leggyakoribb szűrőkialakítás a 9.43. ábra szerkezeti rajzán látható. Az alsó ábrarészlet a szűrőfinomság, a térfogatáram és a hidraulikus ellenállás közötti összefüggést mutatja.

9.43. ábra - Szűrők felépítése és nyomásvesztesége

Szűrők felépítése és nyomásvesztesége


A gyakorlatban alkalmazott szűrőméret mikroszórók esetében legalább 80–100 mesh a csepegtető rendszereknél legalább 120 mesh.

A vízszűrésre feltétlenül szükség van: ennek hiányában a rendszer elromlik, javítására komoly összegeket kell fordítani. Már a szerelésnél be kell tervezni vagy közvetlenül a vízforráshoz, vagy a szelepek zónájához, vagy közvetlenül a szórófejszárnyvezetékek, illetve a szórófejek elé. Mindig gondolni kell arra, hogy a szűrő többlet áramlási ellenállást okoz majd, ami a szűrő elszennyeződésének mértékével fokozatosan nő. A szűrő tisztításának gyakorisága a kiválasztott szűrőtípus névleges átbocsátó képességétől és természetesen a szennyeződések mennyiségi és minőségi jellemzőitől függ.

Ha az öntözővíz vastartalma vagy mésztartalma indokolja, tehát ha ezek meghaladják a 0,2 mg/l határértéket, akkor a csőhálózaton belül számolni kell a vas- és mészkiválásokkal. Ez mindig fokozza az eltömődések kockázatát. Ezek megelőzhetők a rendszer savas kezelésével, amit azonban csak a szakemberek által javasolt technológiával célszerű végrehajtani, mert a környezetre, a növényre és az emberre is veszélyes sérülések keletkezhetnek.

A vízben élő mikroorganizmusok, algák elpusztítására biológiai víztisztítási módszereket kell igénybe venni. Ezek az élőlények, amennyiben elszaporodnak, eltömítik az átfolyó- vagy kifolyónyílások teljes keresztmetszetét. A tisztítási eljárás itt is vegyszerek öntözővízbe juttatásával történik, és a folyamatban keletkezett lepedéket fizikai módszerekkel lehet kiszűrni.

Az öntözési gyakorlatban a vízminőség jellemzésére a 9.4. táblázat szerinti, 0–10-ig terjedő jelzőszámokat használják.

9.4. táblázat - Vízminőségi osztályok mikroöntözéshez

Minőségi osztályok

Fizikai tulajdonságok

Kémiai tulajdonságok

Biológiai tulajdonságok

Szuszpendált

Oldódó anyagok

Vas és mangán

Baktériumok

anyagok (mg/l)

(mg/l)

(mg/l)

(db/ml)

0

< 10

< 100

< 0,1

< 102

1

10–20

100–200

0,1–0,2

102 – 103

2

20–30

200–300

0,2–0,3

103 – 2×103

3

30–40

300–400

0,3–0,4

2×103 – 3×103

4

40–50

400–500

0,4–0,5

3×103 – 4×103

5

50–60

500–600

0,5–0,6

4×103 –5×103

6

60–80

600–800

0,6–0,7

5×103 – 104

7

80–100

800–1000

0,7–0,8

104 – 2×104

8

100–120

1000–1200

0,8–0,9

2×104 – 3×104

9

120–140

1200–1400

0,9–1,0

3×104 – 4×104

10

> 140

> 1400

> 1,0

> 4×104


9.3.1.4. A tápoldatozás szerepe

A kémiai és biológiai tisztítás során vagy ha a növényi tápanyagokat az öntözéssel egyidejűleg kívánjuk kijuttatni az ún. vegyszeradagoló vagy más megnevezéssel tápoldatozó berendezést kell használni. Általában az irodalom is mindig tápoldatozásról szól, még akkor is, ha egyéb szereket, úgymint gyomirtó, rovarirtó, gombaölő szereket vagy más kondicionáló anyagokat kell teríteni.

A tápoldatozás körébe egyaránt beletartoznak a talajra és a lombozatra adagolható szerek. A talajfelszínre történő szétosztáshoz a felületi, az esőztető és a mikroszórófejes módszerek egyaránt felhasználhatók. Figyelembe kell venni, hogy vegyszer csak oda kerül, ahova azt az öntözővíz elszállítja. Ezért a felületi és a csepegtető öntözési változatoknál a talaj vízvezető-szivárgási tulajdonságait is számításba kell venni. Csak az esőztető módszer alkalmas a talajra és levélzetre egyaránt ható anyagok szétosztására, a legtöbb rovarölő, gombaölő, sok gyomirtó, valamint a növekedésszabályzók és deszikkánsok szétosztására. A tápoldatozó felületi öntözés csak korlátozottan jöhet szóba, mert a környezetkárosítás kockázata nagy, ami a tápoldatos (= szennyezett) víz túlfolyása miatt áll fenn.

Az esőztető szórófejek közül, helyes tervezés és üzemeltetés esetén, gyakorlatilag bármilyen parköntöző szórófej vagy szórófejcsoport szóba jöhet. Különösen alkalmasak erre a folyamatosan mozgó sportpályaöntöző szórófejek, amelyeknél a mozgás elsimítja a fixen üzemelő szórófej kötési hibáit és elsimítja az esetleges vízborítás-hiányokat és csúcsokat.

A mikroöntözésnél a gyökérfejlődés gyakorlatilag a nedvesített talajtérfogaton belül történik. Ebből következik, hogy a műtrágyák és a gyökérfonálon élősködők elleni szerek, a szisztematikus rovarölők és néhány gyomirtó típus éppen az ideális helyre kerül. Hagyományos permetező szórástechnikával ezen anyagok kijuttatása, különösen arid viszonyok között, gyakorlatilag hatástalan. A csepegtető tápoldatozásnál ügyelni kell arra, hogy helytelen üzemeltetésnél túl mélyre szivárog az anyag, ami a növény számára elvész és a talajvízbe jutás miatt környezetkárosító veszély áll fenn. A mikroöntözésnél alakultak ki a legprecízebb nyomásszabályozási és térfogatáram-szabályozási módszerek, és az erre kialakított eszközök használatával egyrészt a vegyszer-takarékosság, másrészt a megtervezett, legjobb esztétikai élmény elérésének követelményeit is kielégítjük.

A tápoldatozó technika sok elemet tartalmaz, ezek között a vegyszer befecskendező szivattyút, a vegyszertartályt, a visszafolyásokat gátló szelepeket, a szűrőket és a mérőrendszert, illetve az áramlási viszonyokat állandósító, továbbá a működést esetleg programozható módon ki-be kapcsoló automatikákat kell megemlíteni.

A venturicsöves tápoldat-adagolók legfőbb előnye az egyszerűség és az, hogy nem tartalmaznak mozgó elemeket. A törzsoldat egy nyitott műanyag tartályból kerül az injektorhoz. Ha a rendszerben a nyomás, a törzsoldat sűrűsége és a környezet hőmérséklete stabil, akkor a kiöntözendő tápoldat hígítási aránya egy állandó értékre áll be.

A térfogati adagolású szivattyúk a tápoldatozásban általában sikeresebben használhatók, mint a venturicsövek. Nyomás nélküli tárolótartályból az öntöző vízáramba a víz nyomási energiájával, elektromos energiával vagy belső égésű motorral működtetett szivattyúval lehet befecskendezni a törzsoldatot.

Térfogati adagolású szivattyút a 9.44. ábra, venturicsöves injektort a 9.45. ábra szemléltet.

9.44. ábra - Térfogati adagolású tápoldat-befecskendező

Térfogati adagolású tápoldat-befecskendező


9.45. ábra - Injektoros rendszerű tápoldat-adagoló 1. csőcsatlakozó; 2. szorító bilincs; 3. keményfalú cső; 4. hollandi csatlakozó; 5. csőszorító; 6. csőcsatlakozó, 7. mérő-, szabályozó szelep; 8. szívócső (max. hossz 2,5 m); 9. szívószelep

Injektoros rendszerű tápoldat-adagoló 1. csőcsatlakozó; 2. szorító bilincs; 3. keményfalú cső; 4. hollandi csatlakozó; 5. csőszorító; 6. csőcsatlakozó, 7. mérő-, szabályozó szelep; 8. szívócső (max. hossz 2,5 m); 9. szívószelep


A műszaki megoldások közül a legegyszerűbb, de az üzemeltetési hibák szempontjából a legveszélyesebb az átáramoltató oldótartályok használata. Itt a különböző, a főáramba és a mellékáramba helyezett szelepek beállításával törekedni kell arra, hogy az oldótartály feltöltési ciklusai között állandó legyen a kiadagolt öntözővíz töménysége.

A tápoldatozási technológia alapkérdése az egyik oldalról az, hogy milyen anyagokból mennyit adjunk a növényeknek, a másik oldalról pedig az, hogy ezt a műveletet a környezet károsítása nélkül hogyan valósítsuk meg. A tápoldatok összetételére a palánták, az ültetvényanyagok vagy a takarónövények előállítói, fajtatulajdonosai tudnak pontos tájékoztatást adni. Mindenekelőtt szükség van talajvizsgálatra és öntözővíz-vizsgálatra, olyan szempontból, hogy mennyi a rendelkezésre álló makro- és mikroelemkészlet. Ezt a vizsgálatot célszerű a pH-értékkel és az összsótartalommal kiegészítve havonta megismételni. Nem célszerű csak 1–2 tápanyagból elkészíteni a törzsoldatot, hanem teljes értékű mennyiségi és minőségi összetételre kell törekedni. Kivétel ez alól, ha a tápoldaton belül az egyes kiadagolásra szánt elemek egymással reakcióba lépnek. Tipikus példa erre a foszfortartalmú és a kalciumtartalmú műtrágyák között várható reakció. Ebben az esetben kétféle tápoldatot kell készíteni, amelyekből vagy két tápoldatozó segítségével, vagy egymás után szakaszosan injektáljuk az öntözővízbe az anyagokat. Szakszerűen jó megoldás, ha az egyik tápoldattartályba a pozitív töltésű kationokat (Ca, K, Mg), a másikba az anionokat (NO3, SO4, H2PO4) helyezzük el, és a vízáramba kerülve a nagy hígítási arány miatt már nincs kicsapódási veszély.

Ha csökkenteni kell a tápoldat pH-ját, tehát savasabbá kell azt tenni, akkor egy harmadik tartályból adagolhatunk ecetsavat, citromsavat, foszforsavat, salétromsavat, mint a leggyakoribb tápoldat-savanyító anyagokat.

A tápoldatozási technika alapvető része a mérés, hiszen a nyomásokat a vízáramok, a tápoldatáramok az oldatok fajlagos vezetőképességének (EC) és lúgosságának (pH) ismerete nélkül növényállományainkban igen nagy kárt tehetnek. A létező automatikák alapvető funkciója a felsorolt fizikai mennyiségek ellenőrzése, meghatározott értéken tartása, illetve a rendellenességek jelzése.

9.3.1.5. Az öntözőrendszerek üzemeltetése

Ritka kivételektől eltekintve a tájöntözéseket zárt vezetékes, nyomás alatt álló (rendszerekből oldják meg, amelynek működtetését a növényállományokhoz vezetendő víz helye és mennyisége szabja meg. Ezek a területek olyan helyen találhatók, ahol a vízrészletek szűkössége miatt általában problémát jelent az öntözés fokozása. Ennek feloldására születnek újabb és újabb technikai megoldások. A klasszikus felületi módszereket ebben a folyamatban már régebben felváltotta az esőztető szórófejes öntözés, erről pedig megkezdődött az áttérés a kisebb térfogatáramú mikroöntözésre. Ezen fokozatok minden esetben vízkészlet-megtakarításhoz vezetnek. A megtakarítások a hatékonyabb öntözésből származnak, amelyek révén a felszíni elfolyás, a mélybeszivárgás, a légtérben való szélelsodrás és párolgás elkerülhető. A legmodernebb eszközök nem a felületet, nem a talajt, hanem a növényt öntözik. Az újabb és modernebb technikára való átállás a rendelkezésre álló pénzügyi keretektől és az üzemeltetéshez szükséges ráfordításoktól függ.

Már a tervezésnél gondolni kell arra, hogy a sorkultúrákat, a sűrű sorú növényállományokat, a gyepeket, sövényeket, a növénycsoportokat, bokrokat, cserjéket és az egyedül álló fákat más és más technikával lehet vízzel ellátni. Érdemes a gyártók ajánlásait és tapasztalatait figyelembe venni és azokat ötvözni a rendelkezésre álló tér adottságaival és a funkció követelményeivel. Igen fontos limitáló körülmény hogy mindezt ki fizeti meg, mert a tájöntözések – természetükből fakadóan – anyagilag nem térülnek meg.

A vízfelhasználás hatékonyságának növelése érdekében az alábbi szempontokat kell figyelembe venni:

– Az öntözés lokalizálható és célzott legyen; a szél ne fújja el a vizet egy öntözni kívánt cserjétől más helyre, pl. ahol közlekednek.

– Meredekebb lejtőn az esőszerű vízadagolás már a legrövidebb idő alatt vízelmosást, talajelsodrást okozhat, ami kárt eredményezhet ott is, ahova vizet egyáltalán nem szántunk.

– Nehéz egy üzemelő blokkba tenni olyan növényeket, ahol az egyik a virágjával, a másik pl. a termésével díszít, mert az egy időpontban végrehajtott öntözés vagy a virágot károsítja, vagy a termésérést blokkolja, vagy éppen a díszítő hatás időzítésére van nem kívánt hatással.

Minden tervezés lényege, hogy egy biztosan tartható rendszernyomáson egy meghatározott és szükséges térfogatáram fenntartható legyen, és ehhez válogatják a fúvókaméreteket, olyanokat, amelyeknél még nem okoz eltömődést az öntözővízben jelen lévő szennyeződés. Ha egy korábban nagyobb térfogatáramra készült hálózatra egy rekonstrukció során a mikroöntözés elemeit kívánják beépíteni a víztakarékosság érdekében, akkor az alábbiakra kell ügyelni:

– A meglévő elemeket kisebb névleges térfogatáramú elemek váltják fel, ezért a csőhálózatban nagyobb valószínűséggel lehetnek pangó vizes szakaszok.

– A korábbi üzemi nyomás miatt nyomásszabályzókat kell beiktatni.

– A vízforrás által meghatározott vízminőséghez illesztett szűrőt vagy szűrőtelepet kell beépíteni, amire esetleg korábban nem volt szükség.

– A növényállomány fajtája és méretei határozzák meg a szükséges mikroszórófej- vagy csepegtetőelem-számot és a heti vízszükségletet, aminek összhangban kell lennie az adott talaj vízbefogadó képességével.

– A különböző gyártók igen sokféle terméke között az eligazodást az alábbi ajánlások segítik:

– Tenyészedényekbe, konténerekbe a mikroszórófejeket nem ajánlják, a csepegtetők közül m2-ként 1–2 db a megfelelő.

– Az évelők és talajtakaró növényzet öntözésére a csepegtetőket nem ajánlják, a mikroszórófejeket a szórási sugár kb. 40–50%-át kitevő kötéstávolsággal kell telepíteni.

– Fák és cserjék esetében a lombkorona mérete a meghatározó. Három méteres átmérő alatt max. 3–4 db mikroszórófej vagy 2–4 db csepegtető vízadagoló, e méret felett 4–6 db mikroszórófej vagy csepegtetőtest elhelyezését szokás ajánlani.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szűrő kiválasztása, beépítése és rendszeres karbantartása mennyire fontos követelmény. A 150 mesh méretű szűrő kiszűri a 105 mikronos és annál nagyobb részecskéket. Miután a kisebb fúvókaméret eltömődési kockázata nagyobb, célszerű inkább olyan üzemmenetet választani, ahol egy nagyobb névleges térfogatáramú vízadagoló működik rövidebb ideig, mint ugyanolyan vízadag elérésére egy kisebb szórófejet vagy csepegtetőtestet hosszabb üzemidővel.

Néhány csepegtetőtest mosható a névleges térfogatáram 2–3-szorosával. Meg kell győződni arról, hogy a kialakított csőhálózat képes-e egyáltalán átbocsátani ezt a vízmennyiséget. Alulméretezett csöveknél a mosóhatás egyenlőtlen lesz.

Az öntözőrendszer elemeinek karbantartási igénye a használat mértékétől függ. Ha sok felszíni cső, mikrocső van a területen, akkor a gereblyézés, kapálás műveletét akadályozza és nagy a mechanikai sérülés veszélye. Hasonló a helyzet szegélyápolásnál és gyakori palántázásnál is.

A csöveket és a szűrőket hetenként illik átmosni. Havonta meg kell nézni az elemek csatlakozásainak épségét, ellenőrizni kell a vízsugarak épségét, irányát és helyét, a csepegtetés nedvességfoltját, valamint a rendszer általános működőképességét.

Az éves fenntartás során, célszerűen a tavaszi üzembehelyezésnél az egyes szakaszokon nyomáspróbát kell végezni, meg kell vizsgálni a vízáramot, ellenőrizni kell, megvan-e és működőképes-e a rendszer valamennyi eleme.

Az esőszerű öntözésre kétféle szórófej-működtetési eljárás terjedt el. Az álló üzemű szórófejeket a megkívánt egyenletesség eléréséhez a 9.46. ábra elrendezése szerint fixen szerelik a vízszállító csőhálózat csöveire. Tájöntözések esetén, pl. a gyepek, pázsitok öntözésénél a szórási sugárnak megfelelő kötéstávolságot általában nem haladják túl.

46. ábra - Esőztető szórófejek elhelyezése fix kötésben

Esőztető szórófejek elhelyezése fix kötésben


Nagyobb összefüggő területek, például sportpályák esőztető öntözését mozgó szórófejekkel felszerelt öntözőgépekkel oldják meg. Erre mutat példát a 9.47. ábra. Ilyen esetekben a mozgásirányú vízborítás egyenletessége kiváló. A beöntözött sávok csatlakoztatását szeles időben az ábrán megadotthoz képest csökkenteni szükséges.

9.47. ábra - Járvaüzemelő szórófejes esőszerű öntözés

Járvaüzemelő szórófejes esőszerű öntözés


A szél zavaró hatását általában éjszakai üzemmel, a kötéstávolságok csökkentésével lehet mérsékelni. Ha a szélsebesség meghaladja a 2–3 m/s értéket, célszerű üzemszünetet tartani.

9.3.1.6. Tíz jó tanács öntözőknek

1. Öntözzön korán vagy későn! Takarékoskodhat, ha késő este vagy korán reggel öntöz. A párolgási veszteségek elmaradása miatt akár 50% vizet is megtakaríthat.

2. Öntözzön hatékonyan! Az ültetvények, ágyások, parcellák növényeinek öntözéséhez alkalmazzon csepegtető öntözést vagy más lokális módszert! Szórófejes öntözés inkább nagy táblákon, gyepen vagy kelesztéskor indokolt. Ne öntözze az utakat és a kieső területeket!

3. Öntözzön lassan! Végezzen alapos öntözést, mivel így elősegíti a gyökérzet fejlődését és a víz optimális hasznosulását! Legyen türelme a lassú adagoláshoz, hogy elkerülje a pazarló és káros vízelfolyást! Legyen igényes az öntözési technikával szemben! A rosszabb minőségű felszerelés miatt esetleg öntözési károkat kell elszenvednie.

4. Ismerje növényei vízigényét! A különféle növények más és más vízmennyiséget igényelne az indokoltnál ne adjon se többet, se kevesebbet! Mérje meg, hogy adott idő alatt mennyi nedvességhez jutottak a növényei!

5. Vessen, palántázzon, ültessen szakszerűen! A megfelelő módszerek lehetővé teszik, hogy a növény alkalmazkodjon környezetéhez és túlélje a stresszt. Ne feledje, hogy a sűrű állomány több vizet igényel!

6. Alkalmazzon talajtakarást! Ezáltal lelassítja a párolgást, kevesebbszer kell öntöznie és a talajfelszín sem iszapolódik.

7. Növényei legyenek jó kondícióban! A csonkítás és nyírás megnöveli a vízfelhasználást. Metszést is csak akkor végezzen, ha az valóban szükséges. A vízadagolás legyen összhangban a fény- és hőviszonyokkal, valamint a tápanyag-ellátottsággal. Törekedjen a tápanyagok öntözővízzel együtt való kiadagolására.

8. Fontos a gyomirtás! A gyomok versenytársai a haszonnövényeknek. Vízfelhasználásuk a haszonnövényekének gyakran többszöröse. A kézi gyomirtás környezetkímélő, a talajtakarás segít a gyomok elleni védekezésben.

9. Alkalmazza a tájtervezés módszereit! Az odaillő fajok megfelelő helyre ültetve kevésbé érzékenyek a környezeti stresszhatásokra. Győződjön meg arról, hogy a kiválasztott növények alkalmasak-e a kigondolt ültetési helyre. A telepítést célszerű a vízigény szerint csoportosítva tervezni.

10. Vegyen igénybe szakmai segítséget és konzultáljon az Öntözési Kutató Intézet szakértőivel. Ön is tudja, hogy nincs drágább, mint egy költséges tévedés.

9.3.2. Az öntözővíz biztosítása és forrásai

Az öntözővíz áramlástani jellemzőit, vagyis a nyomás- és térfogatáramot, a vízkiadagoló szerkezetek (esőztető szórók, csepegtetőcsövek), valamint az öntözendő terület nagysága határozzák meg. Az adott vízkiadagoló szerkezetek megfelelő működéséhez (porlasztás, szórási sugár, cseppméret) adott nyomás és térfogatáram szükséges. Nagyobb területek gazdaságos öntözésénél nagyobb térfogatáram- és nyomásértékek indokoltak, mint kisebb területek esetén. Példaként három jellemző (10 000 m2, 7500 m2; és 1000 m2 alatti) területnagyságot veszünk alapul.

Természetesen a vízforrás áramlástani jellemzőinek is eleget kell tenniük a fentiekben leírtaknak azzal, hogy fedezniük kell a vízszállító hálózatban jelentkező áramlási veszteségeket is (l. a későbbiekben a hálózat méretezésénél). A következőkben megadott tapasztalati értékek a vízforrásra vonatkoznak.

• 7500–10 000 m2-es terület:

esőztető szórók:

– a kívánatos nyomás értéke: 6–8 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 180–240 l/min

csepegtető csövek:

– a kívánatos nyomás értéke: 3–4 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 180–240 l/min

• 1000–7500 m2-es terület:

esőztető szórók:

– a kívánatos nyomás értéke: 5–6 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 100–120 l/min

csepegtetőcsövek:

– a kívánatos nyomás értéke: 3–4 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 100–120 l/min

• 1000 m2-es és ennél kisebb terület:

esőztető szórók:

– a kívánatos nyomás értéke: 4–5 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 40–60 l/min

csepegtetőcsövek:

– a kívánatos nyomás értéke: 2,5–3 bar

– a kívánatos térfogatáram értéke: 40–60 l/min

Látható, hogy az esőztető szóróknál a nagyobb területeken az értékek magasabbak, amit egyrészt a nagyobb távolságokból adódó nagyobb áramlási veszteségek fedezése indokol, másrészt az, hogy nagyobb területen nagyobb szórási sugarú, térfogatáramú szórókat célszerű alkalmazni.

A csepegtető szóróknál nem található ilyen ingadozás, amit az alacsony üzemi nyomás értéke magyaráz.

Az öntözővizet nyerhetjük hálózatból, fúrt vagy ásott kútból, felszíni vizekből, összegyűjtött csurgalék- és esővízből.

Az ásott vagy fúrt kútból nyert víz lehet:

– karsztvíz,

– rétegvíz,

– talajvíz.

A felszíni vízből nyert víz lehet:

– partszűrésű kútból származó víz,

– közvetlen felszíni víz.

9.3.2.1. Csővezetékes hálózatok

Ebben az esetben a hálózat paraméterei adottak, az öntözőhálózatot kell ezekhez igazítani. Mielőtt továbbmennénk, meg kell ismerkednünk a statikus, valamint dinamikus nyomás és a szabad kifolyás fogalmával. A hálózat paraméterei közül a legegyszerűbben a statikus nyomást mérhetjük: egyszerű nyomásmérővel (például kertcsaphoz csatlakoztatva). A statikus nyomás azt jelenti, hogy ezen értéknél vízkivétel nem történik, tehát a térfogatáram értéke 0. A dinamikus nyomás értékeinek meghatározása nehezebb feladat. Megvalósítása ún. karakterisztika-bemérő műszerrel lehetséges. A dinamikus nyomás meghatározásánál a térfogatáram különböző értékei mellett mérjük a nyomás értékeket. A szabad kifolyás azt jelenti, hogy (például a kertcsapot teljesen kinyitva) a hálózatból fojtás nélkül engedjük (közel 0 nyomásérték mellett) ki a vizet. Megmérni egyszerűen, ún. köbözéssel tudjuk: egy 10 literes vödröt helyezünk a kerti csap alá, és megmérjük, mennyi idő alatt telik meg.

Ha tehát a vödör 10 másodperc alatt telik meg, az adott hálózat szabad kifolyási értéke 60 l/min, ha 12 másodperc alatt, az adott hálózat szabad kifolyási értéke 50 l/min.

Az átlagos hálózati nyomás értéke 4–5 bar, a térfogatáram 50–60 l/min. Hegyvidéken és olyan helyen, ahol a vízmű szivattyútelepe közel van, a nyomás és térfogatáram értéke az átlagos értéket akár jelentősen meg is haladhatja. Így például a fővárosban a budai hegyekben és környékén nem ritka a 8–10 bar nyomás és a 70–80 l/min térfogatáram. Ezen utóbbi értéket jelentősen befolyásolja, hogy milyen a közműhálózatra csatlakozás geometriai mérete.

A hálózatból nyerhető térfogatáram értéke a csatlakozási pont geometriai méretétől függ. Így amíg e kisebb kert öntözésénél (1000 m2 alatt) még elegendő az általánosan használt 3/4"-os bekötés, addig egy nagyobb terület esetén (7000–10 000 m2) indokolt a legalább 2"-os bekötési méret. Amennyiben az adott terület még bekötés előtt áll, érdemes kisebb területeknél is 1"-os bekötést kérni a vízművektől.

Ha a szükséges nyomásértékkel a hálózat nem rendelkezik, de megfelelő a rendelkezésre álló térfogatáram, nyomásfokozó szivattyút kell a hálózat és az öntözőrendszer közé építeni. Ha a kívánt nyomásértékkel a hálózat nem rendelkezik és a rendelkezésre álló térfogatáram is kevés, úgy a nyomásfokozó szivattyún kívül egy „puffer”-tározót is létesíteni kell, melynek nagyságát a rendelkezésre álló térfogatáram és az öntözendő terület együttesen határozzák meg. Puffertározó az a vízgyűjtő medence, melybe a csekély térfogatáramú hálózat (vagy kút) vizét gyűjtjük, hogy szivattyúval megfelelő nyomással és térfogatárammal az öntözőhálózatba juttassuk.

Meg kell még jegyezni, hogy a hálózat mért értékei nem állandó értékek, időben állandóan változnak, hiszen a hálózat terhelése sem egyenletes. Így például az értékek éjszaka a legmagasabbak, csúcsidőben pedig a legkisebbek.

9.3.2.2. Ásott vagy fúrt kút, felszíni vizek

Bármilyen természetes vízforrásból történő vízkivételhez létesítési, meglévő kutak esetén fennmaradási és üzemeltetési engedélyt kell kérni. Amennyiben a vizet talajvízből nyerjük és a vízkivétel éves szinten az 500 m3-t nem haladja meg és házi vízellátásra (pl. kertöntözésre) használjuk fel, az engedélyt az Önkormányzat Műszaki Osztályától kell kérni. Minden más esetben:

– ha az éves vízkivétel az előzőekben említett értéket meghaladja,

– ha a vizet rétegvízből, karsztvízből, partszűrésű kútból vagy felszíni vízből nyerjük, az engedélyt a Vízügyi Igazgatóságtól kell kérni.

Létesítés után üzemeltetési engedélyt kell kérni, melynek tartalmaznia kell:

– a szakhatóságtól kapott vízminőségre vonatkozó szakvéleményt (lásd később),

– a kútvizsgálati eredményeket (kútfúrónak kell elvégeznie és tanúsítania),

– a megvalósulási terveket, a vízkiemelés gépészeti tervével együtt,

– az öntözendő kultúra megnevezését,

– a kiemelendő víz mennyiségét.

Az utóbbi dokumentációkat a Környezetvédelmi Felügyelőségnek mint szakhatóságnak is be kell nyújtani.

Budapest környékén átlagosan 10–25 m mélységig talajvíz található. Természetesen a folyó-, illetve állóvizek mellett létesített kutak partszűrésűnek minősülnek.

Vízminőség

Létesítés előtt a vizet be kell vizsgáltatni. Az ivóvíz esetén a minőségre az MSZ 450 számú szabvány 1, 2 és 3-as fejezete vonatkozik. Öntözővíz esetén a vonatkozó szabvány az MSZ 10640/1989. Az öntözővíz bevizsgálására bármely olyan intézmény jogosult, mely technikailag erre fel van készülve. A vizsgálat eredményét a Növény- és Talajvédelmi Állomásra kell benyújtani, mely az alapján, mint szakhatóság, véleményt ad. Nem kell bevizsgáltatni az öntözővizet házikertek esetén.

Üzemeltetés

A kiemelt víz után vízkészletjárulékot kell fizetni. Ennek mértékére ad tájékoztatást a 92-es évi 83. törvény, melyet a Magyar Közlöny 92/136. számában közöl. A teljesség igénye nélkül közlünk néhány adatot, melyek az öntözési célú vízhasznosításra vonatkoznak. A járulék kiszámításához egy képlet nyújt segítet:

J = A · G · M (Ft/m3)

– alapdíj (A) : 1,15 Ft/m3

– gazdasági szorzó (G):

I., II., III. osztályba lehet az alábbi vizeket sorolni, az értékeket az I. osztályba sorolt vizekre adjuk meg. Értéke

– I. osztályba sorolt karsztvíz esetén: 6

– I. osztályba sorolt rétegvíz esetén: 4

– I. osztályba sorolt partszűrésű víz esetén: 4

– I. osztályba sorolt talajvíz esetén: 3

– mértségi szorzó (M):

– mért vízkivétel esetén értéke : 1

– méretlen vízkivétel esetén értéke : 1,2

– felszíni vizek esetén a gazdasági szorzó értéke attól függ, milyen vízfolyásból nyerjük az öntözővizet, ennek meghatározására külön melléklet található, és I–IV. osztályokba sorolhatók, értéke: 0,1–0,3.

Vízkivétel

Az öntözővizet szivattyúval emeljük ki és megfelelő paraméterekkel (nyomás és térfogatáram) továbbítjuk a hálózatba. A beépítendő szivattyú paramétereit az adott vízforrás adottságai és az öntözőhálózat kialakítása együttesen határozzák meg. A hálózattal szemben technikailag előnyösebb helyzetben vagyunk, mert a kiválasztott szivattyú időtől függetlenül, egyenletesen biztosítja az öntözőhálózat számára szükséges térfogatáramú és nyomású vizet.

Az alkalmazott szivattyúkat elhelyezhetjük vízforrás mellett úgy, hogy csak a szívócső nyúlik a vízbe, valamint lehetnek a vízfelszín alá süllyesztettek (búvárszivatytyúk). Ezenkívül természetesen még sokféle szivattyúkialakítás van, de számunkra ennek a kettőnek van gyakorlati jelentősége. Általános szabály, hogy ott, ahol a vízfelszín a szivattyú szívócsonkjához képest 6 m-nél mélyebben van, búvárszivattyút kell alkalmazni. Az elméletileg elérhető szívómagasság (ha a vízfelszínt légköri nyomás terheli) 10 m, az 1 bar légköri nyomás 10 m magas vízoszlop nyomásával tart egyensúlyt. A szívócsőben történő áramlásnál jelentkeznek veszteségek, mint például súrlódási veszteség, gázkiválás stb., melyek ezen elméleti értéket 6–7 m-re csökkentik. Búvárszivattyú alkalmazásával a vízfelszín mélységének csak technikai korlátai lehetnek.

A búvárszivattyú – kompakt kialakítása miatt is – jól használható bármely vízforrásnál, akár függőlegesen, akar vízszintesen beépítve.

Mint említettük, a beépítendő szivattyú méretét, paramétereit az adott vízforrás adottságai (elsősorban a vízhozama) és az öntözőhálózat kialakítása együttesen határozzák meg. Felmerül a kérdés, melyik tényezőnek van prioritása. Amennyiben a vízforrás vízhozama közepes (pl. 50 l/min), és az öntözendő területnagyságának (pl. 800 m2) megfelel ezen térfogatáram, úgy a szivattyút és az öntözőhálózatot a vízforráshoz illesztjük. Ha a kút vízhozama és a terület nagyságából adódó kívánatos térfogatáram értéke eltér egymástól, más a helyzet. Az előző példánál maradva: ha a terület nagyságából (pl. 5000 m2) adódó térfogatáram-igény nagyobb (100–200 l/min), mint amennyit a kút képes szállítani (50 l/min), akkor az öntözőhálózatot az optimális paraméterekkel tervezzük meg és ehhez illesztjük a szivattyút. Az így kiválasztott szivattyú természetesen több vizet képes szállítani, mint amire a kút képes. Ezen ellentmondást úgy oldhatjuk fel, ha puffer- (kiegyenlítő) tározót építünk. A kútból ebbe a tározóba egy kisebb teljesítményű (a kúthoz illesztett) szivattyúval emeljük ki a vizet, az öntözőhálózatot tápláló, nagyobb teljesítményű szivattyút pedig ide telepítjük. A tározó méretének akkorának kell lennie, hogy legalább egy napra elegendő öntözővizet be tudjon fogadni.

9.3.2.3. Összegyűjtött csurgalék- és esővíz

Csurgalékvizen az olyan technológiai vizet értjük, mely az adott technológiai folyamatból kikerülvén további felhasználás nélkül kerül a csatornahálózatba. Ilyen például az uszoda üzemeltetéséből származó víz is. Természetesen ezen csurgalékvizeket kijuttatásuk előtt meg kell vizsgáltatni, hogy nem tartalmaznak-e olyan összetevőket, melyek az öntözendő növényekre károsak.

Az eddigi gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben az adott víz az előírt technológiának megfelelően lett kezelve, öntözésre is alkalmas. Az ilyen csurgalékvizek felhasználásának kétszeres haszna van. Egyrészt „ingyen” jutunk öntözővízhez, másrészt a csatornát nem terheli ez a mennyiség, ami nem elhanyagolható tényező az egyre dráguló csatornadíj mellett. A gépészeti megoldás hasonló a tározóból történő öntözésnél alkalmazotthoz: a kiöntözendő csurgalékvíz a mennyiségének megfelelő méretű tározót és az abba telepített – öntözőhálózathoz illesztett szivattyút igényel.

Az esővíz öntözővízként történő felhasználása nem egyértelműen gazdaságos megoldás. Vegyük figyelembe a következőket:

– az öntözendő terület nagyságának csak töredéke a vízgyűjtő felület (jó esetben egytizede),

– számítsuk ki éves szinten az esővízből nyerhető öntözővíz mennyiségét:

– az éves csapadék átlagos mennyisége 600 mm;

– 1000 m2 öntözendő területet figyelembe véve a gyűjtő felület 100 m2;

– az éves szinten összegyűjthető csapadék mennyisége átlagosan: 60 m3;

– 1000 m2-es területre egy öntözési szezonban átlagosan kijuttatandó öntözővíz mennyisége (110 öntözési napot, napi 3 mm-es intenzitást feltételezve): 330 m3;

– mondhatjuk tehát, hogy az öntözővíz mintegy 18%-át fedezi az összes szükségletnek (feltételezve, hogy az egész évi csapadékmennyiséget tudjuk tározni, és ez a csapadék a ciszterna méretének megfelelő egyenletességgel esett le);

– az eső időbeni eloszlása nem egyenletes;

– a ciszterna befogadóképessége korlátozott (gazdasági okok miatt nem mindegy, mekkorára készül);

– a beruházási költségek igen magasak (tározó, szivattyú stb.), a megtérülés nagyon lassú.

Az előzőek figyelembe vételével mondhatjuk, hogy az esővíz öntözőhálózatban történő felhasználása önmagában nem javasolható.

Természetesen vannak olyan szituációk is, amikor a szükséges beruházások nagy részét mindenképp el kell készíteni. Ilyen például, amikor az alacsony hálózati nyomás mellett csekély a térfogatáram értéke is, és emiatt egy „puffer”-tározót kell építeni. Ebben az esetben már érdemes megfelelő nagyságú tározót létesíteni és az esővizet felhasználni.

9.3.3. A szivattyú kiválasztása

A dráguló vízdíjak miatt a hálózatról való öntözés egyre költségesebb. Ez is indokolja, hogy ha lehetőség van rá, valamilyen természetes vízforrásból nyerjük az öntözővizet. A beruházás igénye ugyan jelentős, de viszonylag hamar – az öntözendő terület nagyságától függően – megtérül. Ennek alapfeltétele, hogy a szivattyút az öntözőhálózat igényeinek megfelelően válasszuk ki. A következőkben ehhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Az öntözésben a centrifugális elven működő, ún. centrifugálszivattyúkat használjuk, mivel ezen szivattyúk hidraulikai jellemzői felelnek meg leginkább az öntözés igényeinek: közepes nyomásúak (4–8 bar) és viszonylag magas térfogatáramra képesek (60 l/min-től akár 400 l/min-ig).

A szivattyú kiválasztásához szükséges jelleggörbéjének ismerete. Jelleggörbén az adott szivattyú emelőmagasságát, H (m), valamint a hatásfokát, h (%) ábrázolják a térfogatáram qv (l/min, m3/h) függvényében. A jelleggörbének két jellemző pontja van, az úgynevezett normál pont és a szivattyú munkapontja. A normál pont a jelleggörbének a maximális hatásfokhoz tartozó pontja, a munkapont pedig az a pont, ahol a szivattyú a csőhálózattal együtt dolgozik.

9.3.3.1. Szerkezeti kialakítás, jellemzők

A szivattyúkat szerkezeti kialakításuk szerint csoportosíthatjuk. Az öntözéshez használható jellemző szivattyútípusok:

Függőleges tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv – 80 m3/h-ig, – emelőmagasság: H: – 250 m-ig.

Ezen szivattyúkat (9.48. ábrán) alkalmazhatjuk nyomásfokozásra és olyan helyeken, ahol a szívómélység csekély (1–2 m), például tározó mellett, külön aknában, esetleg ráfolyással.

9.48. ábra - Függőleges tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyú

Függőleges tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyú


Vízszintes tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 500 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 300 m-ig.

A 9.49. ábrán látható a szivattyú szerkezeti kialakítása, valamint a hozzá tartozó jelleggörbe tartománya. Az előző szivattyúkhoz hasonló módon alkalmazhatjuk nyomásfokozásra és olyan helyeken, ahol a szívómélység csekély (1–2 m), például tározó mellett, külön aknában. A különbség csak annyi, hogy a szivattyú tengelye vízszintes elhelyezésű. Ezeknél a szivattyúknál jóval szélesebb térfogatáram-tartomány áll rendelkezésre.

9.49. ábra - Vízszintes tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyú

Vízszintes tengelyű, nagynyomású, többlépcsős szivattyú


Többlépcsős búvárszivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 280 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 600 m-ig.

A 9.50. ábrán látható a szivattyú szerkezeti kialakítása, valamint a hozzá tartozó jelleggörbe-tartornány. A legelterjedtebben alkalmazott, kompakt kialakítású szivatytyú egyaránt alkalmazható csőkútban, ásott kútba hagyományos, függőleges beépítéssel, tározókban, ciszternákban vízszintes beépítéssel (a későbbiekben a beépítésről még szó fog esni).

9.50. ábra - Többlépcsős búvárszivattyú

Többlépcsős búvárszivattyú


Mélyhengerszivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 280 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 200 m-ig.

A 9.51. ábrán látható, hogy a szivattyú nincsen egybeépítve a hajtómotorral (mint a búvárszivattyúknál). Mély csőkutakban alkalmazzák, a motor a szivattyút transzmissziós tengely közbeiktatásával hajtja. A hajtás történhet villamos motorral, de ha elektromos energia nem áll rendelkezésre, belső égésű motorral vagy erőgép-TLT-ről kardántengellyel is hajtható.

9.51. ábra - Mélyhengerszivattyú

Mélyhengerszivattyú


Nagynyomású modulszivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: 100 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 60 bar-ig.

Krómnikkel-acélból készült köpenycsőbe épített szabványmotorral hajtott, többfokozatú búvárszivattyú (9.52. ábra). Tulajdonképpen több azonos típusú búvárszivatytyút sorba kapcsolnak. A vízellátásban nyomásfokozásra használatos.

9.52. ábra - Nagynyomású modul szivattyú

Nagynyomású modul szivattyú


Házi vízellátó berendezés:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 4,5 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 50 m-ig.

Az elrendezés kompakt egységbe tömöríti a szivattyút, a membrános légüstöt és a vezérlést (9.53. ábra). A mindenkori fogyasztáshoz (adott határok között) állítja be teljesítményét. Beépített mikrofrekvencia-váltóval fokozatmenetesen állítja be a motor fordulatszámát és a szivattyú térfogatáramát. Akár egy, akár több öntözőfejet kapcsolnak rá, a nyomást adott határok között mindenkor állandó értéken tartja. Teljes beépített védelem: a motort a túlmelegedés, túlterhelés, túlfeszültség és feszültséglehúzás ellen, a szivattyút szárazonfutás ellen védi.

9.53. ábra - Házi vízellátó berendezés

Házi vízellátó berendezés


Vízellátó berendezés:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 80 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 240 m-ig.

Automatikus vízellátó berendezés, amely egy függőleges tengelyű, nagynyomású szivattyúból, egy membrános légüstből, vezérlésből és nyomáskapcsolóból áll. Nagyobb területek vízellátására alkalmas (9.54. ábra).

9.54. ábra - Vízellátó berendezés

Vízellátó berendezés


Merülőszivattyúk:

Jellemzők: – térfogatáram: qv: – 21 m3/h-ig,

– emelőmagasság: H: – 7,8 m-ig.

Átlagos térfogatáram-értékhez viszonylag csekély emelőmagasság tartozik. Csepegtető öntözéshez vagy puffertartály töltésére alkalmas (9.55. ábra).

9.55. ábra - Merülőszivattyú

Merülőszivattyú


9.3.3.2. A szivattyúk kapcsolásai

Két vagy több szivattyút akkor tudunk sorosan vagy párhuzamosan kapcsolva kielégítően, stabilan működtetni, ha az adott hálózat által meghatározott munkapont értékei (emelőmagasság, térfogatáram) megegyeznek. Mivel a munkapont helye az idővel változhat (például egy plusz szórófej felszerelése), nemcsak egy munkapontban kell a szivattyúk jellemzőinek megegyezniük, hanem bármelyikben. Ez azt jelenti, hogy a kapcsolandó szivattyúk jelleggörbéinek azonosnak kell lenniük. Mondhatjuk tehát, hogy csak azonos típusú és méretű szivattyúk kapcsolhatók sorba vagy párhuzamosan.

A szivattyúk sorba kapcsolására akkor van szükség, ha az adott szivattyú térfogatárama megfelelő, de az emelőmagasság értéke kevés. Ilyenkor az emelőmagasság-értékek összeadódnak, a térfogatáram értéke pedig változatlan marad. Mivel csak azonos szivattyúkat kapcsolhatunk össze, ezért az emelőmagasság értéke annyiszoros lesz, ahány szivattyút sorba kapcsoltunk. A gyakorlatban a sorba kapcsolást úgy oldják meg, hogy egy közös tengelyre több járókereket fűznek fel. A járókerekek száma jelzi, hogy az adott szivattyú hány „lépcsős”.

A szivattyúk párhuzamos kapcsolására akkor van szükség, ha az adott szivattyú emelőmagassága megfelelő, de a térfogatáram értéke alacsony. Párhuzamos kapcsolásnál a térfogatáram-értékek összeadódnak, az emelőmagasság pedig változatlan marad. Mivel csak azonos szivattyúkat kapcsolhatunk össze, ezért a térfogatáram értéke annyiszoros lesz, ahány szivattyút párhuzamosan kapcsoltunk.

9.3.3.3. A szivattyúk beépítése

Egy búvárszivattyú csőkútban történő elhelyezését mutatja a 9.56. ábra. A szivattyú szerelvényei a következők: csővezeték, melynek végén található a búvárszivattyú, kútfej, csőív nyomásmérő órával, tolózár és visszacsapó szelep. Az elektromos tápkábel a csővezetékhez van rögzítve. A szintérzékelés két szondája, a minimum- és a maximum-érzékelő is megtalálható. Ha a vízszint a minimális szintet eléri, a szintérzékelő automatika lekapcsolja a szivattyút, és csak akkor engedi ismét bekapcsolni, ha a víz szintje a maximumot eléri.

9.56. ábra - Búvárszivattyú telepítése csőkútba

Búvárszivattyú telepítése csőkútba


A 9.57. ábrán egy tározóba vízszintesen beépített búvárszivattyút találunk. A szerelvények hasonlóak az előzőekben leírtakhoz. A búvárszivattyú bakokon áll és köpenycsőben van elhelyezve, melynek a szivattyú felőli vége zárt, a motor felőli vége nyitott. Szerepe a motor hatékonyabb hűtésében van: a szivattyú a köpenycsövön keresztül szívja a vizet, így a motort egy intenzív áramlást végző vízköpeny hűti. Használata nélkül ugyanis a motort egy álló víztömeg venné körül, melynek hűtőhatása csekély.

9.57. ábra - Búvárszivattyú telepítése víztározóba

Búvárszivattyú telepítése víztározóba


A 9.58. ábra egy tározóban függőlegesen elhelyezett búvárszivattyú-csoportot ábrázol. A szivattyúk egymással párhuzamosan vannak kapcsolva, aminek az a célja, hogy amíg két szivattyú egyszerre üzemel, a harmadik szivattyú tartalékként legyen jelen. Olyan helyeken használatos ez a megoldás, ahol a szivattyú kiesése komoly gondokat okozhatna. A szivattyúkat tolózárakkal szakaszolhatjuk. A korábbiakban említett szerelvények az ilyen beépítésnél is megtalálhatóak. A szivattyúk itt is köpenycsőbe vannak szerelve.

9.58. ábra - Búvárszivattyúk párhuzamos kapcsolása

Búvárszivattyúk párhuzamos kapcsolása


9.3.4. Vízszállító hálózatok felépítése, szerelvényei

A vízszállító hálózatok feladata, hogy adott nyomáson, megfelelő térfogatáram mellett szállítsák az öntözővizet a vízforrástól a vízadagoló szerkezetekig.

9.3.4.1. Csatlakozás a vízforráshoz

A közműhálózathoz vízmérő óra közbeiktatásával, általában nyeregidom segítségével csatlakozik. A csatlakozó cső belső átmérője átlagos területnagyság esetén (1000 m2 alatt) 3/4". Nagyobb területeken, például 1000–2000 m2 között legalább 1"-nak, 7500 m2 felett pedig minimum 2"-nak kell az átmérőnek lennie. Nagyon fontos annak biztosítása, hogy szennyeződés ne juthasson vissza a közműhálózatba. Erre akkor van esély, ha csőtörés vagy más okok miatt (pl. ha a jogtalanul beépített és használt nagy teljesítményű nyomásfokozó szivattyú a hálózatot „megszívja”) a nyomás megszűnik, és a nem megfelelően kialakított csatlakozáson keresztül a szennyezett öntözővíz a hálózatba visszaáramlik. A helyesen kialakított csatlakozás szerelvényei a 9.59. ábrán láthatók.

9.59. ábra - Csatlakozás közműhálózatra

Csatlakozás közműhálózatra


Elosztó csőhálózatok

Az elosztóhálózat két részből áll: a gerincvezetékből és a szárnyvezetékekből. A gerincvezeték vagy más néven fővezeték a korábbiakban említett visszacsapó szeleptől indul és a vizet a szárnyvezetékekig szállítja. A szárnyvezetékek (zónáknak is szokták nevezni) elzáró szerelvénnyel csatlakoznak a gerincvezetékhez. Feladatuk, hogy a gerincvezetéktől az öntözővizet a vízadagoló szerkezetekhez juttassák. A vízadagoló szerkezetek a szárnyvezetékekhez csatlakoznak vagy rájuk vannak szerelve.

Az elosztóhálózat lehet beépített, vegyes építésű vagy felszínen szerelt, hordozható.

Beépített hálózat

A hálózatot teljes egészében (mind a gerincvezetéket, mind a szárnyvezetéket) a talaj felszíne alá telepítjük. A szárnyvezetékeken felszálló ágak vannak kialakítva, melyekhez a vízadagoló szerkezetek csatlakoznak. A szárnyvezetékeket (zónákat) a gerincvezetékkel összekötő elzáró szerelvények aknákban vannak elhelyezve a könnyebb kezelhetőség és szerelhetőség érdekében. A szántóföldi hálózatokkal ellentétben a telepítési mélység itt csupán 40 cm.

Vegyes építésű hálózat

A gerincvezetéket a talajfelszín alá telepítjük, a szárnyvezetékkel való csatlakozásnál hidránsok emelkednek a talajfelszín fölé, melyeken az elzáró szerelvényeket találhatjuk. Ezen szerelvényekhez a szárnyvezetékek gyorskapcsolókkal csatlakoztathatók. A felszínre vannak fektetve, és táplálják a rájuk szerelt vagy hozzájuk csatlakoztatott vízadagoló szerkezeteket.

Felszínen szerelt hálózat

A hálózatot teljes egészében (mind a gerincvezetéket, mind a szárnyvezetéket) a talaj felszínén helyezzük el. Gyorskapcsolókkal és elzáró szerelvényekkel kapcsolódnak egymáshoz. A vízadagoló szerkezetek gyorskapcsolókkal kapcsolódnak az egyes szárnyvezetékekhez is.

A beépített hálózat nagyobb beruházást igényel, de a díszkertek öntözése más módon nem képzelhető el, figyelembe véve az esztétikai, fenntartási és használhatósági szempontokat. Automatizálni is csak ezen hálózatokat lehet, illetve érdemes.

A vegyes építésű hálózat a legelterjedtebb. Ez tulajdonképpen egy felszín alá telepített hálózat, több kerti csappal, melyekhez csatlakozik a felszínre fektetett vagy kocsira csévélt tömlő, a végén vízadagoló szerkezettel. Beruházásigénye csekély, de több élőmunkaerőt igényel és a talajra fektetett tömlők mind esztétikailag, mind használatilag zavaróan hatnak.

Az elosztóhálózat csövekből, azok kötőelemeiből, záró és egyéb szerelvényekből áll.

9.3.4.2. Csövek és kötőidomaik

A csövek

Az öntözéshez használatos csövek jellemző paramétereit a 9.5. táblázat tartalmazza.

9.5. táblázat - A csőanyagok összehasonlító táblázata

Anyag

Nagy sűrűségű polietilén (kpe) nyomócső

Kemény PVC-nyomócső

Horganyzott nyomócső

Tömlők

Gumi

Tricot

Cord

Névleges csőméret

Nyomásfokozat

Megengedett nyomás

Megengedett nyomás

 

PN 6

PN 10

PN 10

PN 16

PN 25

PN 20

PN 15

PN 10

belső átmérő D

külső átmérő dn

falvas-tagság en

fajlagos súly

falvas-tagság en

fajlagos súly

falvas-tagság en

falvas-tagság en

névleges külső átm. dn

falvas-tagság en

fajlagos súly

Csőátmérő

"

mm

mm

kg/m

mm

kg/m

mm

mm

mm

mm

kg/m

 

1/2"

20

1,8

0,107

1,9

0,112

1,5

1,5

21,3

2,6

1,27

13

13

13

3/4"

25

1,8

0,137

2,3

0,17

1,5

1,9

26,8

2,6

1,57

19

19

19

1"

32

1,9

0,186

3

0,277

1,8

2,4

33,7

3,2

2,43

 

25

25

5/4"

40

2,3

0,284

3,7

0,428

2

3

42,4

3,2

3,13

   

6/4"

50

2,9

0,438

4,6

0,662

2,4

3,7

48,3

3,2

3,6

   

2"

63

3,6

0,684

5,8

1,05

3

4,7

60,3

3,6

5,1

   

1/2"

20

100–300 m tekercsben tekercs külső átmérője: 1400–3200 mm tekercs szélessége: 350–500 mm tekercs belső átmérője: 1100–2200 mm

6 m-es szálakban

4 m-es szálakban

20, 50 m tekercsben 20, 50 m tekercsben

1"

32

    

50 m tekercsben

5/4"

40

   

Tömlőcsík (csőátmérő/fm)

6/4"

50

   

D 13

D 19

D 25

2"

63

   

50–180

50–181

25–50


A csövek jellemzői:

– anyag,

– nyomásfokozat,

– belső átmérő és névleges külső átmérő, falvastagság,

– fajlagos súly, a kiszerelés módja.

Anyag

Nagysűrűség polietilén (KPE) cső: A legideálisabb csőanyag beépített hálózat céljára. Könnyen kezelhető, szerelhető, nem korrodál, magas az élettartama (a gyártó 50 év garanciát vállal), rugalmas, tágulni képes, így a legkevésbé érzékeny fagyra. A cső belső felületén a vízkő nem tapad meg. Általában talajfelszín alá ajánlott telepíteni, de lehet beltérben is szerelni. A fentiekben felsorolt kedvező tulajdonságok és kedvező árfekvése miatt használata ajánlott.

Kemény PVC-nyomócső: Korábban, míg az előzőekben leírt KPE-csövekhez nem lehetett jó minőségű gyorskötőt beszerezni, ezen csőanyag is használatos volt kerti öntözőhálózatok építésénél. Manapság nem ajánlható a következők miatt: a kötések hideghegesztéssel készülnek és akárcsak a csövek, ridegek. Talajba fektetve még a minimális talajmozgás is képes a csövet megroppantani. Talajfelszín felett telepítve a nap UV-sugárzása teszi tönkre, rideg, törékeny lesz. Nehezen viseli el a hálózati nyomás változásait, valamint a ritkán előforduló, ún. vízkos ütést.

Horganyzott acélcső: Időállósága a legrosszabb, szilárdsági tulajdonságai viszont a legjobbak. Ott ajánlatos használni, ahol a szilárdsági szempontok is felmerülhetnek. Ilyen például a hálózatnak a közműre vagy szivattyúra történő kapcsolása, aknákban szerelvények elhelyezése, tehát ahol a víz szállítása mellett az öntartás is feladat.

Tömlő: Az előzőekben felsorolt csőanyagoknál lényegesen nagyobb a mechanikai igénybevétele (húzás, hajlítás, csavarás, kopás) és jobban ki vannak téve az időjárás viszontagságainak (napsugárzás, hőmérséklet ingadozás stb.). Az időjárásnak, mechanikai igénybevételnek leginkább megfelelő, korszerű anyagból készült tömlők három fajtáját láthatjuk a táblázatban. A speciális technológiával készült gumitömlőkre a gyártó cég 35 éves garanciát ad. Azonkívül, hogy a cső letekerés közben és után nem csavarodik, a hőmérséklet-ellenállóság –20 °C és +95 °C közé esik. A Tricot szövetszerkezetű tömlő 25 éves, a kordszálas tömlő 20 éves garanciával rendelkezik. Mindhárom fajta tömlő alaptulajdonsága a hajlékonyság, az algaállóság és az, hogy nem fényáteresztő. A három jellemző méret a táblázatban megtalálható.

A továbbiakban főleg a nagysűrűségű KPE-csövek tulajdonságaival foglalkozunk, hiszen ez a leggyakrabban használt csőfajta gyakorlatunkban.

Nyomásfokozat

Jelölés: például PN 10: üzemszerűen 10 bar nyomással használható.

A gerincvezetékben a hálózati nyomástól vagy a szivattyú teljesítményétől függően (ha nyomáskapcsoló működteti a szivattyút és nincs főszelep a gerincvezeték elején) kialakulhat akár 10 bar nyomás is. Ide feltétlenül javasolható a legalább 10 bar-os cső, a PN 10 használata. A PN 10-es cső sokkal szilárdabb, mint a PN 6-os, az árban ugyanakkor nincsen nagy differencia. Javasolható tehát, hogy a szárnyvezetéket is PN 10-es csőből építsük ki.

Belső átmérő és névleges külső átmérő, falvastagság

A belső átmérő az a méret, amellyel a későbbiekben számolni fogunk a csőhálózat méretezése során. Mindig " (coll)-ban adjuk meg. Számításaink során ezeket az értékeket át kell számítani m-re. 1" = 25,4 mm = 2,54×10-2 m. A névleges külső átmérő jele: dn és mm-ben adjuk meg.

A táblázat a használatos méreteket adja meg "-ban és mm-ben. Láthatóak az összetartozó értékek: egy 3/4" belső átmérőjű cső névleges külső átmérője például 25 mm (KPE- és PVC-csöveknél).

A cső megnevezése (PE ivóvízcső D32 P10 VD0321) a következőt jelenti: nagysűrűségű polietilén ivóvízcső 32 mm külső átmérővel (1"-os belső átmérő), 10 bar-os nyomásfokozatban, cikkszáma: VD0321.

A falvastagság mindig a nyomásfokozat függvénye: például a D külső átmérőjű PE-cső P6-os nyomásfokozatnál ne =1,9 mm, ugyanez P10-es nyomásfokozatnál ne = 3 mm falvastagságú.

Fajlagos súly, a kiszerelés módja

A fajlagos súlynak és a kiszerelés módjának ismerete fontos, mert így szállítás előtt meg tudjuk határozni a szállítandó csőtekercs geometriai külső méreteit, valamint súlyát. Mint a táblázat mutatja, a PE-csövek 100–300 m-es tekercsekben kerülnek forgalmazásra. Ez mind szállítás, mind telepítés szempontjából előnyös. Kiszámíthatjuk például egy 300 m-es D32 P10-es cső súlyát: 83,1 kg. A táblázatból megtudhatjuk azt is, hogy különböző méretű tömlőkocsikra az adott átmérőjű tömlőből hány méter csévélhető fel.

Kötőidomok

A PVC- és KPE-nyomócsöveknél egyaránt megtalálhatóak a következő kötőidom-kialakítások:

– egyenes toldóidom,

– egyenes szűkítőidom,

– T-idom, belső, külső menetes T-idom,

– szűkítős T-idom,

– könyökidom, belső, külső menetes könyökidom

– külső, belső menetes átmeneti idom

– nyeregidom (más néven „megfúrós” idom).

A horganyzott acélcsövek idomairól nem teszünk külön említést, hasonlóak az előbbiekben leírtakhoz.

Kemény PVC-nyomócső kötőidomai

A csöveket és idomait egymáshoz ragasztással (hideg hegesztéssel) rögzítjük. Ügyelni kell a felületet tökéletes zsírtalanítására, ennek elmulasztása a kötés idő előtti szétcsúszását eredményezi. Bővebben nem foglalkozunk ezzel a csőanyaggal, mivel a kertészeti gyakorlatban – mint korábban említettük – nem ajánlott használatuk.

Nagysűrűségű polietilén (KPE) cső kötőidomai

Kétféle kötési mód lehetséges: az egyik a tokos idomok és a csövek hegesztéses kapcsolása, a másik a gyorskötőkkel történő szerelés. A kertészeti gyakorlatban az utóbbi a használatos, egyrészt, mert nem igényel külön berendezést a kötés elkészítése, másrészt a kötés oldható. A névleges nyomás 16 bar, az üzemi hőmérséklet –20 °C és +80 °C. A 9.60. ábra egy külső menetes átmeneti idomot ábrázol félnézet-félmetszetben. Menetes csatlakozással rendelkező szerelvények vagy idomok és KPE-cső kapcsolására szolgálnak. Az 1-es számmal jelölt polipropilén menetes gyorskötő testben kiképzett fészekbe ül a 2-es jelű O gyűrű, melyet a 3-as jelű nyomógyűrű rögzít.

9.60. ábra - Külső menetes KPE-csőkötés

Külső menetes KPE-csőkötés


Az O gyűrű végzi a tömítést, a 4-es jelű kúpos, első felén karmokkal ellátott szorítógyűrű rögzíti a csövet. A cső az 5-ös, 4-es, 3-as és 2-es elemeken átcsúszva felütközik a menetes gyorskötő testben kialakított vállon. A 4-es jelű szorítógyűrű a nyomógyűrű közvetítésével rögzíti az O gyűrűt. Az 5-ös jelű menetes, belső felén kúpos kialakítású szorítóanya a gyorskötő testre csavarva a 4-es jelű szorítóanyát a csőre szorítja, a szorítóanyán lévő karmok a cső felületébe „belemarnak”. A karmok kialakítása olyan, hogy a csövet önzáróan rögzítik, tehát ha a cső a víz nyomása hatására ki akar csúszni a kötésből, belekapaszkodik a felületébe.

A 9.61. ábra egy nyeregidomot ábrázol. „Megfúrós” idomnak is szokták nevezni, mert a csőre rögzítés után a csövet megfúrva egy belső vagy külső menetes csatlakozást kapunk. Ehhez aztán szórót, mágnesszelepet vagy más szerelvényt csatlakoztathatunk. Előnye egyszerűségében rejlik. Könnyen, gyorsan felszerelhető a csőhálózat megbontása nélkül, elég a cső környezetét 25–30 cm-es hosszban mintegy 5 cm-es mélységben megtisztítani. Másik előnyös tulajdonsága, hogy esetenként egy T-idomot tudunk vele kiváltani. A két kötőelem között mintegy nyolcszoros árkülönbség van a nyeregidom javára.

9.61. ábra - Nyeregidom felépítése 1. galvanizált szorító csavar; 2. galvanizált alátét; 3. polipropilénből készült nyeregidom alsó része; 4. gumi gyűrű, mely a tömítést végzi; 5. polipropilénből készült nyeregidom felső része; 6. galvanizált szorító anya; 7. rozsdamentes acélból készült erősítő gyűrű (a belső menetes csatlakozás megerősítésére)

Nyeregidom felépítése 1. galvanizált szorító csavar; 2. galvanizált alátét; 3. polipropilénből készült nyeregidom alsó része; 4. gumi gyűrű, mely a tömítést végzi; 5. polipropilénből készült nyeregidom felső része; 6. galvanizált szorító anya; 7. rozsdamentes acélból készült erősítő gyűrű (a belső menetes csatlakozás megerősítésére)


Horganyzott cső kötőidomai

A csövek és idomaik kötése menetes. A tömítést kenderkóccal, faggyúval, tömítőpasztával vagy teflonszalaggal lehet elvégezni. Olyan helyen, ahol csak fémcsövek és fémidomok csatlakoznak és fontos a szerkezet öntartása, elsősorban a kenderkóccal, faggyúval történő tömítés ajánlható. Az ilyen kötések szilárdan állnak, és még akkor is tömítenek, ha valami oknál fogva a kötés egy kicsit elmozdul. A teflonszalagos tömítés a legkisebb elmozdulás után már átereszt. Olyan helyeken, ahol műanyag öntözési elemhez kapcsolódik (például szóróhoz vagy mágnesszelephez), ott kizárólag teflonszalagos tömítést szabad használni. A kenderkócos tömítés ugyanis a kötés meghúzása során szétrepesztheti a műanyagból készült meneteket és ezzel az adott elemek tönkremehetnek.

Tömlők kötőidomai

A tömlőket összekapcsoló, toldó, öntözési elemeket, záró és más szerelvényeket illesztő gyorskapcsolóknak széles választéka áll rendelkezésre. Ezeket itt a teljesség igénye nélkül csupán megemlítjük.

A tömlők közül a kerti gyakorlatban elegendő a viszonylag olcsó Cord keresztszövéses változat használata. Léteznek gumitömlők, melyek ára ennek közel négyszerese.

9.3.4.3. A csőhálózatok szerelvényei

Az öntözőhálózatokban a következő szerelvények találhatók meg:

– vízóra,

– zárószerelvények,

– csap,

– tolózár,

– szelep,

– mágnesszelep,

– szűrő,

– nyomáscsökkentő szelep,

– drénszelep,

– visszacsapó szelep,

– vízkonnektor.

Vízóra

A vízóra a szabvány előírásának megfelelően két zárószerelvény közé szerelve indítja az öntözőhálózatot. Az öntözőhálózat által kijuttatott víz mérésének kettős szerepe van. Egyrészt figyelemmel tudjuk kísérni, hogy a tervezetthez képest mennyi a rendszer valós vízfogyasztása, másrészt, ha a terület csatornázva van, az öntözésre kijuttatott víznek megfelelő mértékű jóváírást kérhetünk a Csatornázási Művektől. A csatornahálózatot az öntözésre felhasznált víz ugyanis nem terheli.

Csap

A csapban kialakított furat ellipszis vagy kör keresztmetszetű. Az öntözési gyakorlatban az utóbbit használjuk, mivel itt az áramló víz a szerelvényen iránytörés és keresztmetszet-változás nélkül halad át. Ez a csap teljesen nyitott állapotára vonatkozik. A csap nyitásával nem egyenletesen változik az átfolyási keresztmetszet, így fojtásra (térfogatáram szabályozására) ez a zárószerelvény kevéssé alkalmazható. Feladata a szakaszolás, tehát csak teljesen zárt vagy nyitott helyzetben célszerű használni. Áramlási vesztesége ilyen esetben minimális. A gyakorlatban leggyakrabban a gömbcsapot alkalmazzuk. Méreteit tekintve 1/2" tól 2"-ig minden méret megtalálható. Az öntözőhálózat főcsapjaként alkalmazható, és alkalmas az egyes zónák gerincvezetéktől való elválasztására is.

Tolózár

Öntöttvas házban, bronz vagy nikkel ötvözetből készült, korong alakú záróelem, melyet csavarorsó segítségével emelnek vagy süllyesztenek. A zárólapot gyűrűfelületek vezetik. A csavarorsó kivezetésénél tömítőszelencét alkalmaznak.

A csapokhoz hasonlóan szakaszolásra használják, de inkább a nagyobb, mezőgazdasági méretű öntözőhálózatoknál.

Szelep

A gumilappal borított szeleptányért csavarorsó emeli, illetve süllyeszti. A szelepülékre hézagmenetesen felfekvő szeleptányér zárja a víz útját. A szelep felemelésével arányosan változó körgyűrű keresztmetszeten áramlik át a víz, így fojtásra (térfogatáram változtatására) ez a szerelvény a legalkalmasabb. Áramlási vesztesége – elsősorban az iránytörés miatt – nagyobb, mint a teljesen nyitott állásban lévő csapé vagy tolózáré. Ezen konstrukciós megoldásokkal segíteni lehet, ilyen például a ferdelékes szelep.

Mágnesszelep

Az automata öntözőhálózatok fontos szerkezeti eleme, mely elektromos jel hatására nyílik, és az öntözővizet a szárnyvezetékbe továbbítja.

Működése, kialakítása alapvetően a szelepekéhez hasonlít. Vannak közvetlen és közvetett működtetésű mágnesszelepek. Az öntözési gyakorlatban ez utóbbiakat használjuk. Működési elvéről a teljesség igénye nélkül néhány szót: a mágnes egy kisegítő furatot nyit, mely a szelep feletti teret köti össze a mágnesszelep légköri nyomás alatt lévő nyílásával. A szelep feletti tér nyomása lecsökken, a szeleptányérra nehezedő hálózati víznyomás a szelepet felemeli, és megindul a víz áramlása. Záráskor a furat elzárásával a szelep feletti tér ismét nyomás alá kerül és – mivel ez a nyomás nagyobb felületen hat, mint a szeleptányérra ható nyomás – a szelepet zárja.

A mágnes energiaforrása lehet elem, vagy 24V váltakozó feszültség, melyet az automatikában található transzformátor állít elő, és jelvezetéken juttat a mágnesszelephez. Ez utóbbi a gyakrabban használt megoldás. Az elsőnek ott van létjogosultsága, ahol az öntözendő területen nincsen elektromos csatlakozási lehetőség.

A mágnes nemcsak távvezérelt nyitásra és zárásra szolgál, hanem kézzel is tudjuk nyitni és zárni a vízáram útját, ha a mágnest a nyílnak megfelelő irányba elforgatjuk. A nyitást még egy külső csavar segítségével is elvégezhetjük. A szelep áteresztőképességét egy szabályzókerékkel változtathatjuk, azaz fojthatjuk, vagy akár le is zárhatjuk azt. A kézi indításnak akkor van jelentősége, amikor áramkimaradás miatt a hálózat egyébként nem működne. A mágnesszelep térfogatáramának változtatására akkor van szükség, ha a zónák víznyomásigénye eltérő (lásd csöpögtető zóna, esőztető zóna).

Fontos az is, hogy a szelepet mechanikusan el tudjuk zárni. Elő szokott fordulni ugyanis olyan meghibásodás, hogy a mágnesszelep átereszt. Ilyenkor a szelep elzárásával a hiba kiküszöböléséig az adott zóna leválasztható a hálózatról. A mágnesszelep beszerzésekor figyelni kell arra, hogy az adott mágnesszelep kézileg indítható legyen és legyen meg rajta a térfogatáram-változtatás lehetősége is.

Áteresztőképesség szempontjából a használatos méretek 1"-nál kezdődnek, de szükség tehet még 6/4"-os és 2"-os mágnesszelepekre is.

Szűrő

Az öntözőhálózat elemei között sok olyan van, mely érzékeny a szennyeződésre, eltömődésre. Ilyen például a mágnesszelep (vannak olyan mágnesszelepek is, melyeknél a kisegítő furat külön szűrőzve van).

Ha a kisegítő furat eldugul, üzemképtelenné válik a szelep, az adott zóna nem működik. Ha a kiegyenlítőfurat dugul el, a mágnesszelep nyit ugyan, de nem zár. Ha nem vesszük időben észre a hibát, az első esetben a zónához tartozó növények kiszáradhatnak, a másik esetben a kert ezen része teljesen elázik. Ez sem a növényeknek, sem a pénztárcánknak nem kedvez. A szűretlen víz a vízadagoló szerkezetek működésére is káros hatással lehet. Csepegtető öntözésnél könnyen eldugulnak a csepegtetőtestek, az esőztető szóróknál a fúvókák, vagy ha nem is dugulnak el, hamar kikopnak.

A szűrőt a főcsap után helyezzük el az aknában oly módon, hogy az időszakosan aktuálissá váló szűrőbetét cseréjét vagy tisztítását el tudjuk végezni.

Nyomáscsökkentő szelep

Az öntözési gyakorlatban ott van szerepe, ahol a vízadagoló szerkezetek alacsony üzemi nyomást kívánnak meg. Ilyen például a csepegtető öntözés, a mikro öntözés stb. Magas hálózati nyomás esetén a házba vezető ágba is érdemes nyomáscsökkentőt szerelni. Ez 6 bar statikus nyomásérték feletti hálózati nyomás esetén indokolt. Az öntözőhálózat számára a magas nyomásértékek kedvezőek, mert a fajlagos beruházási költségeket csökkentik. Az előbbiekben említett vízadagoló szerkezeteknél az adott zónára kell nyomáscsökkentőt építeni.

A nyomáscsökkentő a hálózati nyomást a beállítástól függően 3–6 bar állandó értéken tartja.

Drénszelep

A hálózat víztelenítésében van szerepe. A vizet minden öntözési ciklus után, a nyomás megszűntével automatikusan leereszti. Vannak olyan öntözési rendszerek, melyeknél minden elem (mágnesszelep, szóró, vízkonnektor stb.) beépített drénszeleppel rendelkezik.

Visszacsapó szelep

A visszacsapó szelep feladata az öntözőhálózatban lévő víz közműhálózatba visszajutásának megakadályozása. Lejtős területek öntözésénél ajánlott minden egyes szóró elé beépíteni. Nélküle ugyanis a geodéziai szintkülönbség hatására az adott szárnyvezetékben lévő víz az öntözés befejeztével a legmélyebben fekvő szóróknál elfolyik. Ez egyrészt az elfolyás helyén iszaposítja a talajt, másrészt értékes öntözővizet veszítünk.

Vízkonnektor

Használatával olyan rejtett vízkivételi helyet kapunk, melyre egy ellendarabbal csatlakozva a csatlakoztatott csővezeték, esetleg tömlő rögtön nyomás alá kerül. Csatlakozhat közvetlenül a gerincvezetékre, ha az nem főszeleppel indul, vagy külön vezetéket építhetünk ki számára.

9.3.4.4. Csőhálózatok méretezése

Mielőtt belekezdenénk a méretezés tárgyalásába, tisztázzuk az emelőmagasság fogalmát. Az emelőmagasság nem más, mint vízoszlopméterben megadott nyomásérték, tehát az, hogy adott nyomás hány méter vízoszloppal tart egyensúlyt. Így például 1 bar nyomás 10 m vízoszlop, 5 bar nyomás pedig 50 m vízoszlop nyomásával egyenértékű és így tovább. A szivattyúk jelleggörbéinél is láthattuk, hogy nem nyomásértékek, hanem emelőmagasság-értékek vannak megadva.

A csőhálózat jelleggörbéje

A vízforrás az öntözővizet megfelelő nyomással és térfogatárammal továbbítja az öntözőhálózatba úgy, hogy legyőzve a geodéziai szintkülönbséget (hg), sebességmagasságot (hc) és a súrlódásból eredő veszteségmagasságot (hv), adott nagyságú, a vízkiadagoló szerkezetnek megfelelő nyomómagasságot biztosít (hp).

A vízforrásnál mérhető nyomás, emelőmagasságban kifejezve (Hö) a következőkre fordítódik:

Hö = hg + hc +hv + hp

Ez az egyenlet tulajdonképpen nem más, mint a csőhálózat jelleggörbéjének egyenlete. Mint tudjuk, a jelleggörbe a térfogatáram függvényében rajzolt emelőmagasságot ábrázolja. Itt csupán annyit kell tennünk, hogy a fenti egyenlet minden egyes tagját adott térfogatáram-értékeknél kiszámoljuk. Az így kapott értékeket ábrázolva megkapjuk a csőhálózat jelleggörbéjét. Mielőtt ezt részletesebben tárgyalnánk, értelmezzük az egyes emelőmagasságokat!

  • Hö: a vízforrásnál rendelkezésre álló összes emelőmagasság (m),

  • hg = hsz + hny geodéziai magasság (m),

    • hsz: szívómagasság: a szivattyú szívócsonkja és a vízfelszín magasságkülönbsége (m),

    • hny: nyomómagasság: a szivattyú nyomócsonkja és a legmagasabban elhelyezkedő vízadagoló szerkezetek közti magasságkülönbség (m),

Megjegyzendő, hogy hálózatnál, illetve búvárszivattyú alkalmazásánál a szívómagasság értéke 0, a geodéziai magasság a nyomómagassággal egyenlő.

hc: a hálózatban jelentkező sebességmagasság (értéke elhanyagolható) (m)

v: a víz áramlási sebessége (m/s)

g: nehézségi gyorsulás (m/s2)

qv: térfogatáram (m3/s)

d: csőátmérő (m)

hv: a hálózatban keletkező veszteségmagasság (m)

λ: csősúrlódási tényező, értéke 0,015-nek vehető,

le: egyenértékű csőhossz. A rendszerbe beépített csővezetéki elemek vesztesége egy ugyanolyan veszteséget okozó egyenes csőszakasz hosszúságával is kifejezhető. Kerti öntözőhálózatoknál egyenértékű csőhossznak a valódi csőhossz 1,25-szeresét vehetjük fel, tehát ha van egy 10 m-es csőszakaszunk, a számoláskor 12,5 m-rel számolunk.

Láthatjuk, hogy a veszteségmagasság értéke:

– a csőhosszúsággal egyenesen,

– a térfogatárammal négyzetesen,

– az átmérő ötödik hatványával aránylik.

Tehát, ha például a hv értéke 2 m és az előbbi paramétereket egyenként a kétszeresükre növeljük, a következőképpen alakul a hv értéke:

– a csőhosszúságot kétszeresére növelve hv = 4 m – a kétszeresére nőtt,

– a térfogatáramot kétszeresére növelve hv = 8 m – a négyszeresére nőtt,

– a keresztmetszetet felére csökkentve hv = 64 m – a harminckétszeresére nőtt.

Méretezésnél ezért az átmérő megfelelő kiválasztása az elsőrendű feladat!

hp: a szórónál a porlasztási nyomás biztosítása (m),

Ábrázoljuk a csőhálózat jelleggörbéjét a szivattyú jelleggörbéjével együtt!

A szivattyú jelleggörbéjét katalógusból felvehetjük, a csőhálózat jelleggörbéjének pontjait a fentiekben említett módon meghatározhatjuk. Tekintsünk el egy számszerű példától, inkább a csőhálózat jelleggörbe és a térfogatáram viszonyát ábrázoljuk. Nézzük meg, hogy az egyes emelőmagasság-értékek milyen mértékben függenek a térfogatáramtól.

  • A geodéziai magasság mivel adottság, a térfogatáramtól független, állandó érték.

  • A sebességmagasság a sebesség négyzetével arányos, mert a sebesség a térfogatárammal egyenesen aránylik. Mondhatjuk tehát, hogy a sebességmagasság a térfogatáram négyzetével arányos.

  • A veszteségmagasság, mint azt az összefüggésből láthatjuk, szintén a térfogatáram négyzetével arányos.– A nyomómagasság szintén a térfogatáram négyzetével arányos (meghatározására szolgáló összefüggéssel itt nem foglalkozunk, a mértezésnél azt ismertnek tekintjük).

Ezek alapján mondhatjuk, hogy a görbe, jellegét tekintve nem más, mint egy hg geodéziai magasságértékkel eltolt másodfokú parabola. Ezt ábrázoljuk a 9.62. ábrán.

9.62. ábra - Csőhálózati jelleggörbe és munkapont

Csőhálózati jelleggörbe és munkapont


A szivattyú és a csőhálózat jelleggörbéjének metszési pontja (M) a munkapont. A szivattyú ezen a ponton dolgozik együtt a csőhálózattal.

Méretezés

A méretezés mindig a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő vízadagoló szerkezetre történik. Ez általában a legtávolabb eső szórót jelenti. A méretezés menete a következő:

  1. Meghatározzuk a vízforrás jellemző paramétereit.

  2. Kertészeti és geodéziai tervek alapján megtervezzük a vízadagoló szerkezetek kiosztási tervét. Ez tartalmazza az esőztető szórók kiosztását a szóráskép megszerkesztésével, a zónakiosztást a szórók térfogatáramának ismeretében. Egy-egy zóna térfogatáramának meg kell egyeznie a vízforrás térfogatáram-értékével. A szórók szórássugarát, valamint térfogatáramát a működtetéshez szükséges nyomásérték függvényében prospektusból kiolvashatjuk. Ugyanezen lépésekben határozzuk meg a csepegtető vagy mikroöntözés geometriai és zónakiosztását. Eredményül megkapjuk a hálózat geometriai kialakítását és terhelését (a vízadagoló szerkezetek elhelyezkedését).

  3. Minden zónát külön méretezni kell. Az adott zónán meghatározzuk a legtávolabbi szórót és erre végezzük a méretezést. A következőkben egy konkrét példa alapján végezzük el egy zóna (szárnyvezeték) és a gerincvezeték méretezését, és választunk szivattyút a rendszer működtetéséhez. Méretezendő zónaként a vízforrástól legtávolabb eső (legkedvezőtlenebb helyzetben lévő) zónát választjuk.

A csőhálózat rajzát a 9.63. ábrán láthatjuk.

9.63. ábra - Csőhálózat elrendezés I.

Csőhálózat elrendezés I.


Írjuk fel az egyenletet:

Hö = hg + hc + hv +hp ,

ebből ismert: hg = 5 m,

hp = 40 m (4 bar – szórók térfogatáramát ezen értéknél olvastuk le).

A legkedvezőtlenebb helyzetben a IV. jelű szóró van, így ezt az ágat fogjuk méretezni. Írjuk fel az l4-es szakaszra az áramlási veszteséget. Vegyük a cső átmérőjét 3/4"-ra. Ezt az átmérőt az egyenletbe m-ben kell behelyettesítenünk, ezért számítsuk át: d4 = 3/4" = 3/4 · 0,0254 = 0,019 m. A térfogatáram értéke l/min-ban van megadva, ezt m3/s-ban kell behelyettesíteni. Számítsuk át ezt az értéket is!

qv4 = 16 l/min = 16 : 60,000 = 0,000266 m3/s. Számítsuk ki a hc és hv értékeit.

Láthatjuk, a hc értéke minimális, ezért a számítások során eltekinthetünk ennek meghatározásától.

A hv értékeket minden csőszakaszra ki kell számolni, ahol térfogatáram-változás történik, tehát szóró-szóró között, vagy leágazás-leágazás között. Esetünkben ez hat szakaszt jelet, l4, l3, l2, l1, l0 szakaszokat és a gerincvezeték teljes hosszát, Lg-t. Az l4-es szakasszal kezdjük, az első számításnál a képletbe történő behelyettesítést is elvégezzük. A többi számítási eredményt, melyeket hasonló módon lehet elvégezni, a 9.6. táblázatba foglaltuk.

9.6. táblázat - A csőhálózat veszteségmagasság-értékei

 

Lg

l0

l1

l2

l3

l4

l

m

50

10

8

10

10

12

dvg–4

"

5/4"

1"

3/4"

3/4"

3/4"

3/4"

qvg–4

l/min

62

62

46

38

28

16

hvg-4

m

2,56

1,56

2,9

2,47

1,34

0,52

hvösszes

m

11,35


Mint láthatjuk, az utolsó szóró és a szivattyú között az összes veszteség magasságértéke 11,35 m. Az l1–l4 szakaszok 3/4"-os, az l0-s, 1"-os, a gerincvezeték 5/4"-os átmérőjű. Láthatók az egyes szakaszokon keletkező veszteségmagasság-értékek is. Ezek nagyságukat tekintve megfelelőek. Ha például a gerincvezetéket 1"-ra választottuk volna, a veszteségmagasság-értéke ezen a szakaszon 7,51 m lett volna.

Határozzuk meg az összes emelőmagasságot:

Hö = 5 + 11,35 + 40 = 56,35 m

A szivattyúnak így a következő tulajdonságokkal kell rendelkeznie:

H = 56,35 m; qv = 62 l/min térfogatáram mellett.

A veszteségmagasság könnyebb meghatározása érdekében állítottuk össze a 9.7. táblázatot. A csőátmérő és a térfogatáram függvényében fajlagos értékeket olvashatunk le, mely megmutatja, hogy adott térfogatáramnál és adott méretű csőnél 1 m-es csőhosszúságon mekkora veszteségmagasság keletkezik (m/m). Ha ezt az értéket a csőhosszúsággal beszorozzuk, megkapjuk az adott szakasz veszteségmagasságát. Például határozzuk meg, 1"-os csőátmérőnél, 60 l/min térfogatáramnál mekkora veszteségmagasság keletkezik egy 10 m hosszú csövön. A 9.7. táblázatról leolvasva 1 m-es csőszakaszon az áramlási veszteség 0,14 m, ezt 10 m-es csőhosszal beszorozva 1,4 m veszteségmagasság keletkezik.

9.7. táblázat - Áramlási veszteségek 1 m-es csőhosszon

Csőátmérő

1/2"

3/4"

1"

5/4"

6/4"

2"

KPE-csöveknél

D 20

D 25

D 32

D 40

D 50

D 63

l/min

m3/h

m3/s

hv' 1 m hosszúságra számítva m/1 m

5

0,3

8E-05

0,032597

0,004293

0,001019

   

10

0,6

2E-04

0,130389

0,017171

0,004075

   

15

0,9

3E-04

0,293376

0,038634

0,009168

0,003004

  

20

1,2

3E-04

0,521557

0,068682

0,016299

0,005341

0,002146

 

25

1,5

4E-04

0,814933

0,107316

0,025467

0,008345

0,003354

 

30

1,8

5E-04

1,173503

0,154535

0,036672

0,012017

0,004829

0,001146

32

1,92

5E-04

1,335186

0,175827

0,041725

0,013672

0,005495

0,001304

34

2,04

6E-04

1,5073

0,198492

0,047103

0,015435

0,006203

0,001472

36

2,16

6E-04

1,689845

0,222531

0,052808

0,017304

0,006954

0,00165

38

2,28

6E-04

1,882821

0,24794

0,058838

0,01928

0,007748

0,001839

40

2,4

7E-04

2,086228

0,27473

0,065195

0,021363

0,008585

0,002037

42

2,52

7E-04

2,300067

0,302889

0,071877

0,023553

0,009465

0,002246

44

2,64

7E 04

2,524336

0,332423

0,078886

0,025849

0,010388

0,002465

46

2,76

8E-04

2,759037

0,36333

0,08622

0,028253

0,011354

0,002694

48

2,88

8E-04

3,004169

0,395611

0,09388

0,030763

0,012363

0,002934

50

3

8E-04

3,259732

0,429265

0,101867

0,03338

0,013415

0,003183

52

3,12

9E-04

3,525726

0,464293

0,110179

0,036103

0,014509

0,003443

54

3,24

9E-04

3,802151

0,500695

0,118817

0,038934

0,015647

0,003713

56

3,36

9E-04

4,089007

0,53847

0,127781

0,041871

0,016827

0,003993

58

3,48

1E-03

4,386295

0,577619

0,137072

0,044916

0,018051

0,004283

60

3,6

0,001

4,694014

0,618142

0,146688

0,048067

0,019317

0,004584

65

3,9

0,001

 

0,725458

0,172155

0,056412

0,022671

0,00538

70

4,2

0,001

 

0,84136

0,199659

0,065424

0,026292

0,006239

80

4,8

0,001

 

1,098919

0,260779

0,085452

0,034341

0,008149

90

5,4

0,002

 

1,390819

0,330048

0,10815

0,043463

0,010314

100

6

0,002

 

1,71706

0,407466

0,133519

0,053658

0,012733

110

6,6

0,002

  

0,493034

0,161558

0,064926

0,015407

120

7,2

0,002

  

0,586752

0,192267

0,077268

0,018336

140

8,4

0,002

   

0,261696

0,10517

0,024957

160

9,6

0,003

   

0,341808

0,137365

0,032597

180

10,8

0,003

   

0,4326

0,173852

0,041256

200

12

0,003

   

0,534074

0,214633

0,050933

220

13,2

0,004

   

0,64623

0,259705

0,061629

240

14,4

0,004

   

0,769067

0,309071

0,073344

260

15,6

0,004

   

0,902586

0,362729

0,086077

280

16,8

0,005

    

0,42068

0,099829

300

18

0,005

    

0,482923

0,1146


A jelölt tartományra tervezni nem szabad, csőméretet kell váltani!

Egyszerűbb a veszteségszámítás akkor, ha a szárnyvezetéken azonos térfogatáramú szórók egyenlő távolságra vannak egymástól elhelyezve. Erre mutat példát a 9.64. ábra.

9.64. ábra - Csőhálózat elrendezés II.

Csőhálózat elrendezés II.


A szórók térfogatárama (I–VIII.) azonos, értéke: qv = 8 l/min.

A szórók közti távolsága azonos, értéke: l = 10 m.

Először számítsuk ki 1"-os átmérőre a veszteséget, ha túl nagy, vegyünk fel egy fokozattal nagyobbat, 5/4"-os átmérőt.

A veszteségmagasságot az egész szárnyvezetékre (ebben az esetben az I. és VIII. jelű szóró közötti csőszakaszra) számítjuk, a következő összefüggéssel.

Az összefüggés első tagja az utolsó szakasz (VII–VIII. szóró között) veszteségmagasságát jelenti, a második pedig az ún. négyzetes tagok összegét. Az egyes betűk jelentése a következő:

Le = 1,25 × 10 m = 12,5 m (egyenértékű csőhossz),

qvf = 8 l/min = 0,000133 m3/s (egy szóró térfogatárama),

d = 1" = 0,0254 m (szárnyvezeték átmérője),

n = z – 1 = 7 (osztástávolságok száma),

z = 8 (szórók száma).

Behelyettesítve:

Ugyanez a helyzet az olyan csepegtető csöveknél, ahol egymástól egyenlő távolságra olyan labirinttestek vannak a csőbe beépítve, melyek vízkibocsátása azonos.

A számításokat könnyítendő állítottuk össze a 9.8. táblázatot, mely 33 cm-es és 75 cm-es osztástávolságú csöveknél 2 bar és 3 bar nyomás mellett a csőhosszúság függvényében adja meg a térfogatáram- és áramlásiveszteség-értékeket.

9.8. táblázat - Csepegtetőcső vízkibocsátása és áramlási vesztesége

Cső-hossz

l m

Osztástávolság: 0,33 m

Osztástávolság: 0,75 m

 

Beépített labi-rint-testek szá-ma N db

Nyomás/Vízkibocsátás

Beépí-tett labirint-testek száma N db

Nyomás/Vízkibocsátás

  

2,0 bar 3,6 l/h

3 bar 4,3 l/h

 

2,0 bar 3,6 l/h

3 bar 4,3 l/h

  

qv

hv

qv

hv

 

qv

hv

qv

hv

  

l/min

m

l/min

m

 

l/min

m

l/min

m

5

15

0,9

 

1

 

6

0,4

 

0,4

 

10

30

1,8

 

2,1

 

13

0,8

 

0,9

 

15

45

2,7

 

3,2

0,01

20

1,2

 

1,4

 

20

60

3,6

0,01

4,3

0,02

26

1,6

 

1,9

 

25

75

4,5

0,03

5,4

0,05

33

2

 

2,4

0,01

30

90

5,4

0,06

6,5

0,09

40

2,4

0,01

2,5

0,01

35

106

6,3

0,1

7,6

0,15

46

2,8

0,02

3

0,02

40

121

7,2

0,16

8,7

0,23

53

3,2

0,03

3,8

0,04

45

136

8,1

0,22

9,8

0,32

60

3,6

0,04

4,3

0,06

50

151

9

0,31

10,9

0,44

66

4

0,05

4,5

0,08

55

166

10

0,41

12

0,59

73

4,4

0,08

5,2

0,11

60

181

10,9

0,53

13

0,77

80

4,8

0,1

5,7

0,15

65

196

11,8

0,68

14,1

0,97

83

5,2

0,13

6,2

0,18

70

212

12,7

0,86

15,2

1,23

93

5,6

0,16

6,7

0,23

75

227

13

1,06

16,3

1,51

100

6

0,2

7,2

0,29

80

242

14,5

1,28

17,4

1,83

106

6,4

0,24

7,6

0,35

85

257

15,4

1,54

18,5

2,19

113

6,8

0,3

8,1

0,42

90

272

16,3

1,82

19,6

2,6

120

7,2

0,35

8,6

0,51

95

287

17,2

2,14

20,7

3,06

126

7,6

0,41

9,1

0,59

100

303

18,1

2,52

21,8

3,6

133

8

0,48

9,6

0,69

105

318

19

2,91

22,9

4,16

140

8,4

0,56

10

0,81

110

333

20

3,34

24

4,77

146

8,8

0,64

10,5

0,92

115

348

20,9

3,82

25

5,45

153

9,2

0,74

11

1,05

120

363

21,8

4,33

26,1

6,18

160

9,6

0,84

11,5

1,21

125

378

22,7

4,89

27,2

6,98

166

10

0,94

12

1,35

130

393

23,6

5,5

28,3

7,84

173

10,4

1,07

12,4

1,52

135

409

24,5

6,2

29,4

8,84

180

10,8

1,2

12,9

1,72

140

424

25,4

6,9

30,5

9,85

186

11,2

1,33

13,4

1,89

145

439

26,3

7,66

31,6

10,93

193

11,6

1,48

13,9

2,12

150

454

27,2

8,47

32,7

12,09

200

12

1,65

14,4

2,35

155

469

28,1

9,34

33,8

13,33

206

12,4

1,8

14,8

2,57

160

484

29

10,26

34,9

14,65

213

12,8

1,99

15,3

2,84

165

500

30

11,32

36

16,15

220

13,2

2,19

15,8

3,13

170

515

30,9

12,36

37

17,64

226

13,6

2,38

16,3

3,4

175

530

31,8

13,48

38,1

19,23

233

14

2,61

16,8

3,72

180

545

32,7

14,65

39,2

20,91

240

14,4

2,85

17,2

4,07

185

560

33,6

15,89

40,3

22,68

246

14,8

3,07

17,7

4,38

190

575

34,5

17,2

41,4

24,55

253

15,2

3,34

18,2

4,76

195

590

35,4

18,59

42,5

26,52

260

15,6

3,62

18,7

5,17

200

606

36,3

20,14

43,6

28,73

266

16

3,88

19,2

5,54

205

621

37,2

21,67

44,7

30,92

273

16,4

4,19

19,6

5,98

210

636

38,1

23,28

45,8

33,21

280

16,8

4,52

20,1

6,46

215

651

39

24,96

46,9

35,62

286

17,2

4,82

20,6

6,88

220

666

40

26,73

48

38,13

293

17,6

5,18

21,1

7,4

225

681

40,9

28,57

49

40,77

300

18

5,56

21,6

7,94

230

696

41,8

30,5

50,1

43,52

306

18,4

5,9

22

8,42


9.3.4.5. Automatizált öntözőhálózatok

Az öntözőrendszer automatizálásán azt értjük, hogy egy programkapcsoló (a későbbiekben automatika) az öntözést előre beállított időben indítja, megadott ideig nyitva tartja, majd kikapcsolja.

Az automatikus működtetés lehetővé teszi, hogy a kertet hosszabb időre, például szabadság idejére felügyelet nélkül hagyjuk. Megvalósítható az éjszakai öntözés, ilyenkor a vízkorlátozó intézkedések mellett is biztosítható a kert folyamatos öntözése. A hálózati nyomás is magasabb és kisebb a párolgási veszteség.

Az automata öntözőhálózat felépítése

Az automatika alkalmas arra, hogy zónánként (szárnyvezetékenként) eltérő öntözési idővel, naponta többszöri indítás mellett vezérelje az öntözést. Az adott időben (indítási idő) nyitja az első mágnesszelepet és ezzel egyúttal az első zónán elhelyezett vízadagoló szerkezetek elkezdenek öntözni, mindaddig, míg az adott zóna öntözési ideje tart. Ezután kapcsolja a következő mágnesszelepet és így tovább.

A mágnesszelepek elhelyezése, bekötése

A mágnesszelepeket csoportokban célszerű kialakítani, az öntözőhálózat „súlypontjaiban”. Ezeket a tervezésnél kell meghatározni, szempontjai az ideális csőfelhasználás (mind keresztmetszetben, mind hosszúságban) és az optimális áramlási veszteségek.

Az automatika mágnesszelepeinek bekötését láthatjuk a 9.65. ábrán. A védett helyre szerelt automatika kettős szigetelésű jelvezetékkel vezérli a mágnesszelepeket. Az ábra egy három mágnesszelepből álló csoport bekötését mutatja. A bekötéshez négyeres vezeték szükséges, mágnesenként egy-egy vezérlőkábel és mindhárom mágnesszelephez egy „közös” vezeték. A vezetékek csatlakozásainak víztől védettenek kell lenniük.

9.65. ábra - Mágnesszelepek bekötése az automatikához

Mágnesszelepek bekötése az automatikához


Főszelep

Az öntözőhálózat, ha automatizált, csatlakozhat a vízforráshoz főszeleppel is. Ennek jelentősége a következő: a gerincvezetékben az öntözési cikluson kívül statikus nyomás nem uralkodik. Az öntözési ciklusban kerül nyomás alá és akkor is csak a kisebb, dinamikus nyomás terheli. Ez a rendszer biztonságát jelentősen növeli. Különösen ott, ahol a hálózati nyomás nagyon magas (8 bar felett). Öntözéskor az automatika a megadott időben (indítási idő) kapcsolja a főszelepet, nyomás alá kerül a gerincvezeték, egyidejűleg nyitja az első mágnesszelepet és vele az első zónát. Mindaddig nyitva van, míg az utolsó zóna is befejezi az öntözést.

Érzékelők

Az automatikához csatlakoztathatunk talajnedvesség-érzékelőt vagy esőérzékelőt. A talajnedvesség-érzékelő, ha a beállított értéket a talaj nedvessége meghaladja, megszakítja az öntözést, ha a talaj nedvessége a beállított érték alá csökken, ismét indítja. Ugyanez a helyzet az esőérzékelő esetén: előre beállíthatjuk azt a csapadékintenzitást (például 4 mm, 10 mm stb.), mely értéknél az érzékelő az öntözést letiltja, majd az eső elállta után a rendszert ismét automatikus üzembe kapcsolja.

A talajnedvesség-érzékelő csupán azt a környezetet tudja „figyelni”, ahová telepítve van. Amennyiben a telepítés helye nem megfelelő, vagy valamilyen más okból megváltozik a jellege (pl. víz jut arra a területre), az öntözést akkor is letilthatja, amikor a kert egésze öntözést igényelne. Akkor biztosít pontos beavatkozást, ha a terület adottságait figyelembe véve több érzékelőt helyezünk el. Ez viszont jelentősen megnöveli a költségeket.

Az esőérzékelő ezzel szemben a terület egészét „figyeli”, kevésbé befolyásolható a működése.

Használatuk indokolt lehet, ha a területet hosszabb időre (1–2 hét vagy még több) felügyelet nélkül marad. Ha ezen időben az időjárás esősre fordul, letiltja az öntözést és megakadályozza a terület túlöntözését.

Automatikák

Az automatikus öntözőberendezéseket többféleképpen lehet csoportosítani, a következőkben a teljesség igénye nélkül néhányat felsorolunk:

– működtetett zónák szerint

– 1–8 zónás

– 9–12 zónás

– 12 zóna felett

– energiaforrás szerint

– elem

– 24 V váltakozó feszültség

– kialakítás szerint

– teljesen elektronikus

– hibrid kialakítású (beállítások mechanikus kapcsolók segítségével).

Az automata öntözőhálózattal szembeni követelmények

Gyakorlati tapasztalatok alapján néhány olyan követelményt sorolunk fel, melyek feltételei egy korszerű automata öntözőhálózatnak.

Automatika

– több, legalább két független öntözési program,

– megfelelő zónaszám,

– eső- vagy talajnedvesség-érzékelő csatlakoztatási lehetősége,

– a főszelep működtetésének lehetősége,

– szivattyúindítás lehetősége,

– maximum 24 V működtető feszültség,

– kültéri elhelyezhetőség,

– zárhatóság.

Mágnesszelep

– legalább 1"-os belső átmérő,

– 10 bar megengedett statikus nyomás,

– kézi indítás, mennyiségszabályozás lehetősége,

– maximum 24 V működtető feszültség.

9.3.4.6. Telepítési, működtetési ajánlások

A csőhálózatot – tapasztalatok szerint – +5 °C alatt nem ajánlott telepíteni. Ilyenkor ugyanis a cső nagyon merev, nehezen tekerhető, könnyen megtörik. A gyorskötők szerelése is nehezebb, a tömítést végző O gyűrű könnyebben meggyűrődik, és ha ezt nem vesszük észre időben, később, egy megépült hálózatnál nehéz korrigálni. A csöveket elegendő (a későbbi szerelhetőség, bővítés érdekében is) 30–40 cm mélyre telepíteni. Ügyelni kell arra, hogy az árkok visszatemetésénél a csőre csak egyenletes, laza szerkezetű földet terítsünk.

Az elzárószerelvényeket vagy mágnesszelepeket szerelőaknába (előre gyártott műanyag aknák beszerezhetők) kell építeni. A vízforrásra tömő kapcsolás szerelvényeire ugyanez a vonatkozik.

Az automatikát lehetőleg védett helyre, a kezelhetőségre ügyelve, az öntözőhálózat „súlypontjában” kell elhelyezni. Esőérzékelő felszerelésénél ügyelni kell arra, hogy az érzékelő ne kerüljön „esőárnyékba”.

Az öntözőhálózat víztelenítésére, téliesítésére három lehetőség van:

– a hálózat mélypontjainál ürítőcsapokat építünk be,

– a hálózat mélypontjainál drénszelepeket építünk be, melyek gondoskodnak az automatikus ürítésről,

– a hálózatot a szezon végén kompresszorral kifúvatjuk.

Az első megoldás azért nem ajánlható, mert a területen igen sok aknát kellene az ürítőcsapoknak kiépíteni, az ürítés is nehézkes. A második megoldás kényelmes, gyakran használt módja az ürítésnek. Vannak olyan öntözési rendszerek, ahol minden egyes elembe gyárilag drénszelepet építenek. Ennek a megoldásnak gazdasági hátránya van, ugyanis annak érekében, hogy a szezon végén ne kelljen a rendszert külön vízteleníteni, a hálózat minden egyes öntözési ciklus után leüríti magát. Az ilyenkor elfolyó víz egy szezon alatt komoly mennyiséget tehet ki. Az utoljára említett kompresszoros megoldás a legprofibb és legbiztonságosabb ürítési mód. Javasolható ennek használata.

9.3.5. Az öntözővíz területi szétosztása

9.3.5.1. A mikroöntözés fogalomköre

A mikroöntözés kis vízmennyiségek koncentrált adagolása a talaj felszínére vagy a gyökérzónába, cseppekkel, kis vízsugarakkal vagy finom permettel. A vízszétosztást kifolyóelemek vagy kis méretű szórófejek végzik. A mikroöntözés számos különálló módszert vagy azok kombinációit összesíti.

Csepegtető öntözés

A kifolyóelemekből cseppenként, apró cseppek sorozatában vagy kis vízsugarakban lép ki a víz és kerül a talaj felszínére.

Felszín alatti öntözés

A vízadagolás a talaj felszíne alatt, közvetlenül az öntözni kívánt növény gyökérzónájában történik.

Permetező öntözés

Vízadagolás a növényzetre vagy a talaj felszínére vízsugarakban vagy ködösített formában, speciálisan kiképzett szórófejekkel. Az intenzív sugárbontást a levegő ellenállása is elősegíti.

Mikroöntöző rendszer

Adott területet öntözését végző, többnyire állandó telepítésű, szabadföldi vagy zárttéri (növényházi) növények öntözésére létesített berendezésegyüttes. Részegységenként

– víznyerés (vízkivétel),

– vízszállítás,

– vízszétosztás és az automatizálás funkciói szerint tagolható.

A központi állomás (control head) fejlettségi szintje szerint vezérelt vagy szabályozott rendszer.

Felhasználási terület

A mikroöntöző rendszerek nagyobb méretekben mezőgazdasági növények, kisebb méretekben parkok, sportpályák, díszkertek, egyéb zöldfelületek öntözésére használatosak.

A legegyszerűbb (legolcsóbb) megoldás kézi működtetésű eszközökből, szerelvényekből tevődik össze. Automatikus üzemű telep létrehozása olyan esetekben célszerű, ahol az öntözővízzel együtt vegyszeradagolás (chemigation) is történik. A legtöbb esetben szükséges szűrőberendezések beépítése, az öntözővízben lévő nemkívánatos anyagok elválasztása céljából.

A mikroöntöző rendszerek minősége a beépített vízszétosztó elemek méretszabatosságával és a működő rendszer üzembiztosságával jellemezhető. Olyan esetekben, amikor a növények víz- és tápanyag-ellátottsága csak az öntözéstől függ, az üzembiztosság alapvető követelmény.

9.3.5.2. A vízszétosztó elemekkel kapcsolatos műszaki követelmények

A vízszétosztás egyenletessége

A vízszétosztás egyenletességét a rendszer üzemi nyomása, a beépített csőhálózat méretei, a terepegyenetlenségek, az egyes kifolyóelemek térfogatárama stb. együttesen befolyásolják. További hatással vannak a kifolyóelemek térfogatáramára: a nyomás és a hőmérséklet változása, a gyártmány méretszabatossága, az esetleges méret- és alakváltozások (anyagminőség).

A méretszabatosság

A gyártók kötelessége, hogy rendelkezésre bocsássák az új termékükre vonatkozó, a gyártási változékonyságot jellemző együtthatót (Cv), amelyet a javasolt üzemi nyomástartományban, állandó hőmérsékleten kell meghatározni.

A kifolyóelemek Cv értékek szerinti általános osztályozását a 9.9. táblázat tartalmazza.

9.9. táblázat - A gyártási változékonysági együtthatók szerinti osztályozás

Adagolás jellege

Cv tartomány

Osztályozás

Pontszerű

0,05

 

0,05–0,10

átlagos

   
 

0,10–0,15

határeset

 

0,15

rossz

Vonalszerű

0,10

 

0,10–0,20

átlagos

 

0,20

határeset/rossz


Tervezett kibocsátási egyenletesség

A tervezett egyenletesség kiszámításához, a kifolyóelemre jellemző Cv és a nyomásváltozás figyelembevételével, következő összefüggés használható:

ahol Eu – tervezett kibocsátási egyenletesség, %-ban,

n – pontszerű adagolók esetében a növényenkénti adagolók száma, vonalszerű adagolásnál a növények tőtávolsága osztva a kifolyónyílások osztásával,

Cv – gyártási változékonysági együttható,

qm az adagolóelem térfogatárama a rendszer minimális nyomásán, dm3h-1,

qa – az adagolóelem átlagos (tervezett) térfogatárama, dm3h-1.

A beépítésre szánt csepegtetőelemeket vagy mikroszórókat a csőhálózatban várható tervezett kibocsátási egyenletesség szempontjából ellenőrizni kell. Azokat a gyártmányokat kell előnyben részesíteni, amelyek a 9.10. táblázatban közölt értékekhez a legközelebb állnak.

9.10. táblázat - A tervezett kibocsátási egyenletesség ajánlott értékei

Adagolás jellege

Osztás

A terep esése

Eu (%)

Pontszerű

≥ 4m

sík

90–95

≥ 4m

≤ 2%

85–90

≤ 2m

sík

85–90

≤ 2 m

≥ 2%

80–90

Vonalszerű

állandó

sík

80–90

 

hullámos

70–85


Megengedhető nyomáskülönbség

Minden esetben, a helyi adottságokat figyelembe véve, úgy kell megtervezni a rendszert, hogy a megkívánt kibocsátási egyenletesség biztosítható legyen.

A gyártó adatait használva, az Eu egyenlet a következőképpen módosul:

ahol Eu – a kiigazított tervezési egyenletesség, %,

Cv – a gyári együttható (nyomás),

Eu – a tervezési egyenletesség, %.

9.3.5.3. A vízszétosztó elemek kiválasztása

A vízszétosztó elemek ismertetését, értékelését a gyártótól és a kialakítási megoldásoktól függetlenül, a működés módja szerint csoportosítva végezzük.

Egyenes és spirális áramlási pályás elemek

A szárnyvezetékben áramló víz a csővezetékhez csatlakoztatott kis keresztmetszetű kifolyóelemen (csövön) keresztül jut ki a talajra. A kiadagolt víz mennyisége a rendszer nyomásával és a kifolyócső keresztmetszetével határolható be. A kifolyócső használható egyenes csőként vagy spirál alakú kivitelben. A szokásos belső átmérő 0,5–1,5 mm.

Az alkalmazás előnyei:

– az elemekkel ellátott szárnyvezeték hidraulikai méretezése egyszerű,

– az elemek térfogatárama (vízszállítás) tág határok között változtatható,

– a szerelés, kezelés egyszerű, a berendezés olcsó,

– az esetleges eltömődés könnyen megszüntethető, szükség esetén cserével,

– a kifolyóelemekkel ellátott szárnyvezeték tetszőleges helyzetben felszerelhető, a vezeték helyzete a nedvesítés helyét nem befolyásolja,

– felszín feletti és felszín alatti öntözésre egyaránt alkalmazható,

– tápanyag-visszapótlásra is alkalmazható.

Hátrányok:

– az elemek a szennyeződés minden formájára (mechanikus, biológiai, kémiai) érzékenyek, a rendeltetésszerű, zavarmentes üzemeltetés érdekében hatásos szűrésre, vízkezelésre van szükség.

Iránytöréses vízszétosztó elemek

A nemzetközi gyakorlatban az áramlás irányát gyakran megváltoztató és ezáltal a nyomásenergia csökkenését előidéző csepegtetőelemeket gyártják és használják a legnagyobb számban.

Az iránytöréses elemekben a víz az öntözőcsőből a kifolyóelemek labirintjáratán keresztül jut a kiömlőnyíláshoz.

Az alkalmazás előnyei:

– az elemek viszonylag nagy átfolyó keresztmetszetei (Ø = 1–2 mm) miatt az eltömődésre nem érzékenyek,

– némelyik megoldásnál a kifolyóelemek több nyílással készülnek, melyekhez kapillárcsövek is csatlakoztathatók, így kombinált rendszerbe is beépíthetők,

– a megfelelően méretezett és szerelvényezett szárnyvezeték tápoldatozásra is alkalmas,

– az „in line” szerelt vagy beépített elemekkel ellátott szárnyvezeték felcsévélhető, tehát a telepítés egyszerűbb.

Hátrányok:

– az elemek általában meghatározott vízszállításra készülnek,

– az elemek több darabból készültek, szerelésük, kezelésük bonyolultabb,

– elsősorban sík területen alkalmazhatóak, hullámos területen használatuk korlátozott,

– eltömődés esetén csak szétszereléssel tisztíthatók, ez azonban nem mindig valósítható meg,

– a kifolyóelemek szárnyvezetékhez viszonyított helyzete nem közömbös, a nedvesítés helye általában nem változtatható.

Porlasztásos elemek

Ide sorolhatók a különböző szerkezeti megoldású, ütközőlapos, ütközőkúpos, vízsugaras vagy valamilyen körforgó elemmel ellátott vízszétosztó elemek. A kilépő keresztmetszet átmérője általában 1–2 mm.

Az alkalmazás előnyei:

– a nagyobb kifolyó keresztmetszet miatt eltömődésre nem érzékenyek, általában csak a darabos szennyeződések kiszűrése szükséges,

– a víz kémiai szennyezettségére nem érzékenyek,

– a felszíni vízforrásokból is táplálhatók, üzemeltetésük biztonságos.

Hátrányok:

– a viszonylag nagy térfogatáram miatt nagyobb keresztmetszetű szárnyvezetékek szükségesek,

– lejtős terepen telepítve figyelembe kell venni a szintkülönbség okozta nyomásváltozásokat,

– az esetleg eltömődött elemek tisztíthatóak, de ez időigényes feladat,

– bonyolult kialakításuk miatt (több darabból állnak) drágák,

– az elhelyezés módja kötött, minden elemet függőleges helyzetben rögzíteni kell.

Kiegyenlített vízszállítású elemek

Azokat a mikroöntöző elemeket soroljuk ide, amelyek külön beavatkozás nélkül, bizonyos nyomáshatárok között közel azonos mennyiségű vizet képesek kiöntözni.

Az alkalmazás előnyei:

– a terepegyenetlenségekre nem érzékeny,

– olcsó, könnyen kezelhető,

– tápoldatozásra alkalmas,

– szerelése egyszerű, a szárnyvezetéken tetszőleges helyzetben rögzíthető.

Hátrányok:

– üzemeltetéséhez az öntözővíz szűrése szükséges,

– a szilárd és biológiai szennyezettségre érzékeny,

– a nedvesítés helye nem változtatható,

– eltömődés esetén nem tisztítható, csere szükséges.

Szivárogtatócsövek

Ebbe a kategóriába tartoznak a teljes felületükön szivárogtató (porózus falú) csövek, valamint a dupla falú tömlők, melyeket a külső és belső csőfalon váltakozva perforáltak.

A szivárogtatócsövek zöldfelületek nedvesítésére használhatók előnyösen. Felcsévélhetők, szállításuk, telepítésük egyszerű. A felszín felett és a talajfelszín alatt egyaránt használhatók.