Ugrás a tartalomhoz

Szolgáltatástechnika

dr. Barótfi István

Mezőgazda Kiadó

10.2. A tűzvédelem általános kérdései

10.2. A tűzvédelem általános kérdései

10.2.1. Tűzvédelmi alapfogalmak

A Ttv. szerint a tűz (tűzeset) az az égési folyamat, amely veszélyt jelent az életre, a testi épségre vagy az anyagi javakra, illetve azokban károsodást okoz. A köznapi szóhasználatban a jelentős hőtermeléssel, illetve hőmérsékletemelkedéssel és lángjelenséggel, illetve parázslással (izzással) járó égést nevezzük tűznek.

A tűz fogalmával kapcsolatban lényegesek a következő fogalmak is:

a láng az égés azon zónája, amelyben a gáz-, illetve gőzfázisú anyagok fénykibocsátás közben elégnek,

a parázslás (izzás) a szilárd anyagok láng nélküli hő- és fénykibocsátással járó égése,

a hamvadás (lappangó égés) az anyagok látható fény kibocsátása nélküli, általában füstképződéssel és enyhe hőfejlődéssel járó lassú égése,

a pirolízis (hőbontás) során az anyag magas (600 °C feletti) hőmérséklet hatására bekövetkező, oxidáció nélküli, irreverzibilis kémiai bomlása zajlik le,

az elszenesedés (karbonizáció) széntartalmú maradék képződése égés, tökéletlen égés, illetve pirolízis folyamán,

a perzselődés az anyagfelület korlátozott elszenesedésével járó módosulása.

– Amikor a tüzet azzal a céllal hozzuk létre, hogy az éghető anyagban rejlő kémiai energiát hőenergiává alakítsuk át, akkor tüzelésről – szándékos és irányított, illetve ellenőrzött (tehát térben és időben felügyelet alatt álló) tűzről – beszélünk. A tüzelésre szolgáló szerkezet a tüzelőberendezés, a nagy tömegben található, illetve előállítható és hőtermelésre tüzelőberendezésben hasznosítható éghető anyag a tüzelőanyag.

– A gyújtogatás olyan tűz szándékos létrehozása, amelyik a keletkezése után nem áll irányítás, illetve ellenőrzés alatt.

– Tűz keletkezhet az ember szándékától függetlenül is. Ezek közül a következőket említjük meg:

véletlen tűz akkor jöhet (jön, illetve jött) létre, ha az ember cselekvése során gondatlanul jár(t) el (pl. ágyban dohányzó ember elaludt és emiatt keletkezett tűz az égő cigarettától),

az öngyulladás bizonyos anyagok (pl. szénpor) meghatározott körülmények közötti, ön(fel)melegedés hatására bekövetkező meggyulladása,

a villámcsapás okozta tűz.

– A robbanás az anyag olyan állapotváltozása, illetve átalakulása, amit energiájának az eredeti anyag vagy a belőle keletkezett termékek és a környező közeg kompressziós és mozgási energiává történő igen gyors átalakulása kísér. Megkülönböztethető

fizikai robbanás, amikor a robbanást nem kíséri égés, de hatására és/vagy azt követően tűz, illetve kémiai robbanás bekövetkezhet (pl. a PB-gáz palack erős sugárzó hő hatására bekövetkező felrobbanása, amit a gáz meggyulladása, illetve robbanása követhet),

kémiai robbanás esetén jelentős turbulenciával járó, néhányszor 10 m/s-tól néhányszor 100 m/s lineáris égési sebességű gyors égés zajlik le; sajátos változataként kezelhető a porrobbanás, ami éghető por meghatározott feltételek teljesülése esetén bekövetkező robbanása.

(Megjegyezzük, hogy amikor az égési sebesség néhányszor 100 m/s felett van, akkor detonációról beszélünk, tehát sem az égés és a robbanás, sem a robbanás és a detonáció között nincs egy meghatározott értékkel általánosan elfogadott határ.)

Az indítóimpulzus hatására önmagát robbanásos önfenntartó exoterm kémiai reakcióban nagy sebességgel, nagy hő- és gázfejlődéssel átalakító anyag a robbanóanyag, míg a pirotechnikai anyag robbanás nélküli önfenntartó exoterm kémiai reakcióra képes anyag. A robbanótárgyak egy vagy többféle robbanóanyagot és/vagy pirotechnikai anyago(ka)t tartalmaznak.

Az eddigiek alapján a tűzvédelem célja az emberek életének, testi épségének és egészségének, valamint a természetes és mesterséges javaknak, vagyontárgyaknak a védelme mindazon veszélyektől, amelyek

– a nem szándékos tüzek, illetve kémiai robbanások miatt,

– a szándékos és irányított tűzzel (tehát a tüzeléssel) kapcsolatos (üzem)zavarok és/vagy meghibásodások miatt,

– a szándékos, de nem irányított tüzek (a gyújtogatás) miatt jelentkez(het)nek.

A célok elérése érdekében szükséges és lehetséges feladatok a következő részterületekre csoportosíthatók:

megelőző tűzvédelem (tűzmegelőzés):

– a tűz keletkezési lehetőségeinek megelőzése (vagyis az égés legalább egy szükséges feltételének kizárása) a létesítés és a használat során,

– a keletkezett tűz másik tűzszakasz(ok)ra való tovább-, illetve átterjedésének előírt időtartamig történő megakadályozása (tűzgátlás),

– a mentő tűzvédelem alapvető feltételeinek a létesítés és a használat során történő biztosítása,

mentő tűzvédelem (tűzoltás): a keletkezett (tehát meglévő) tűz lehetséges káros hatásainak megelőzése, vagy legalább csökkentése; ezen belül

– a veszélyeztetett személyek mentése (eltávozása, illetve eltávolítása) a tűzzel veszélyeztetett területről (esetleg átmeneti tartózkodási tér felhasználásával is) a lehető legrövidebb, de legfeljebb a kötelező előírásokban megengedett időtartamon belül, gondoskodva a tűz miatt keletkező füst és mérgező (toxikus) égéstermékek káros hatásainak elhárításáról, vagy legalább csökkentéséről is,

– a tűz terjedésének megakadályozása (lokalizálás, azaz tűzhatárolás),

– az anyagi javak (vagyontárgyak, természeti értékek) védelme,

– az égés legalább egy szükséges feltételének kizárásával a tűz eloltása és a szükséges biztonsági intézkedések megtétele,

– a további közvetlen tűzveszély megelőzése,

felderítő tűzvédelem (tűzelemzés): a lehetséges és/vagy a tényleges (megtörtént) tüzek okainak, feltételeinek és lefolyásának, illetve a mentés lehetőségeinek és a károk terjedelmének (mértékének) megállapítása és értékelése; ezen belül

előzetes (prospektív) tűzelemzés: egy tényleges tűz előtt végzett elemzés (pl. tervezésnél, használatbavételnél, illetve üzembe helyezésnél, tűzvédelmi szemlén),

egyidejű (operatív) tűzelemzés: valamely tevékenység, folyamat (pl. egy gép használata vagy hegesztés) során az adott időpillanatra vonatkozó tűzelemzés (ami döntően a cselekvő személy(ek) gondosságán alapul),

utólagos (retrospektív) tűzelemzés:

– egyrészt tűzoltósági szaktevékenység a megtörtént tűzeset keletkezési idejének, helyének és okának felderítésére, azaz tűzvizsgálat,

– másodrészt egyedi elemző tevékenység az adott tűzesettel összefüggő károk terjedelmének (mértékének) megállapítása és értékelése, valamint a hasonló jellegű tűzesetek megelőzése érdekében,

– harmadrészt statisztikai tevékenység egy meghatározott területen (gazdálkodó szervezet, közigazgatási egység stb.) történt tűzesetekkel kapcsolatos adatok gyűjtése, feldolgozása, elemzése és értékelése céljából.

Értelemszerű, hogy mindegyik részterület előírások (követelmények, magatartási szabályok stb.) rendszere és az ezek érvényesítésére, illetve érdekében végzett tevékenység.

Összefoglalva: a tűzbiztonság egy adott objektum, illetve tevékenység olyan állapota, amelynél bizonyos – de általában az idő folyamán változó – valószínűséggel elkerülhető a tűz keletkezési lehetősége, illetve tűz esetén a tűz veszélyes tényezőinek érvényesülése mind az élőlények (emberek, haszon- és vadon élő állatok), mind a javak, vagyontárgyak, az épített és a természetes környezet vonatkozásában. Tehát a tűzveszély, vagyis annak lehetősége, hogy bizonyos okok, illetve feltételek közvetlenül és/vagy közvetve tűzesethez vezet(het)nek és ezáltal személyi és/vagy anyagi kár(oka)t okoz(hat)nak, kisebb vagy nagyobb valószínűséggel mindig fennáll.

Amint az eddigiekből látható, a tűzvédelem a robbanásvédelemnek a kémiai robbanásokkal foglalkozó részét automatikusan magában foglalja. A hazai szabályozás és gyakorlat ezt követi, de találkozunk olyan felfogással is, amelyik a robbanásvédelmet kezeli egységes egészként és ennek megfelelően rögzíti a robbanásvédelem, a robbanásmegelőzés, a robbanásgátlás, a robbanásveszély, a robbanásbiztonság stb. fogalmakat, amelyek közül néhányat – a szokásos meghatározásukkal – megadunk:

– robbanásvédelem: mindazon intézkedések összessége, amelyek kiküszöbölik a robbanás emberekre káros hatásait és biztosítják az anyagi javak értékének megőrzését,

– robbanásmegelőzés: mindazon intézkedések összessége, amelyek megelőzik a robbanás bekövetkezésének lehetőségét,

– robbanásbiztonság: a tevékenységi körülmények olyan állapota, amelynél kizárt a robbanás lehetősége, vagy bekövetkezése esetén elháríthatók a robbanás emberekre káros hatásai és biztosítható az anyagi javak értékének megőrzése.

10.2.2. A tűz- és robbanásveszélyesség jellemzése

Az éghető anyagnak a 10.1. szakaszban említett, a tűzveszélyesség értékelésénél figyelembe vett állapotai, illetve főbb tulajdonságai közül néhányat kiemelünk.

Folyadék az az anyag, amely legfeljebb 101,3 kPa (~ 1 bar) abszolút nyomáson, legfeljebb 35 °C-on cseppfolyós halmazállapotú és gőznyomása 50 °C-on legfeljebb 300 kPa (~ 3 bar) abszolút nyomás.

Olvadék az az anyag, amely 101,3 kPa (~ 1 bar) abszolút nyomáson, 35 °C-nál magasabb hőmérsékleten cseppfolyós halmazállapotú és gőznyomása az üzemi hőmérsékleten nem haladja meg a 300 kPa (~ 3 bar) abszolút nyomást.

Az üzemi hőmérséklet az anyag kezelési folyamata – nem beleértve a tárolást – során előforduló legnagyobb hőmérséklet [°C-ban].

Az a hőmérséklet – °C-ban, 101,3 kPa (~ 1 bar) nyomásra vonatkoztatva – amelyen az anyag szilárd halmazállapotból folyadék halmazállapotba megy át, az olvadáspont, míg az, amelyen folyadék halmazállapotból gáznemű halmazállapotba megy át, a forráspont.A lobbanáspont az éghető folyadék vagy a megömlesztett szilárd anyag azon – 101,3 kPa (~1 bar) nyomásra korrigált – legalacsonyabb hőmérséklete [°C-ban], amelyen meghatározott vizsgálati körülmények között az anyagból annyi gőz keletkezik, hogy a folyadék felszínén lévő levegővel elegyedve, láng közelítésére az anyag egész felületére kiterjedően ellobban. A „meghatározott vizsgálati körülmények”-től függően van

zárt téri lobbanáspont, amelyet fedéllel lezárt tégelyben határoznak meg (pl. ásványolajtermékek és kenőanyagok esetén az MSZ EN 22719 szerint, az ún. Pensky-Martens-féle zárt tégelyes módszerrel, vagy festékek, lakkok és hasonló termékek esetén az MSZ ISO 1523 szerinti ún. zárt tégelyes egyensúlyi módszerrel), és

nyílt téri lobbanáspont, amelyet nyitott tégelyben határoznak meg (pl. ásványolajtermékek esetén az MSZ 15967 szerint).

Az éghetőségi (robbanási) határ [térfogatszázalék – V/V%] az a legkisebb (alsó – ARH), illetve legnagyobb (felső – FRH) mennyiségű gáz (gőz), amely egy meghatározott térfogategységben a 20 °C hőmérsékletű, 101,3 kPa (~1 bar) nyomású levegővel már, illetve még égésre (robbanásra) képes elegyet alkot, vagyis égés (robbanás) csak az e kettő által meghatározott Bmax tartományban lehetséges (10.2. ábra). Több éghető összetevő esetén a határértékeket a Le Chatelier-képlet alkalmazásával számíthatjuk ki, pl. az alsó határérték:

10.2. ábra - Az éghetőségi határok (ARH, FRH) és a minimális gyújtási energia (Emin)

Az éghetőségi határok (ARH, FRH) és a minimális gyújtási energia (Emin)


A felső határértéket (FRH) ugyanígy számítjuk, csak az ARHi-k helyett az FRHi-ket helyettesítjük.

A gyulladási hőmérséklet (gyulladáspont) az anyag azon – 101,3 kPa (~1 bar) nyomásra vonatkoztatott – hőfoka [°C], amelyen az anyag láng vagy gyújtószikra hatására meggyullad és ég. 150 °C-nál alacsonyabb gyulladási hőmérséklet esetén alacsony gyulladási hőmérsékletű (kis gyulladáspontú) anyagról beszélünk. Meghatározása szilárd anyagok esetén jelenleg az MSZ 14800-16 szerint.

A minimális gyújtási energia (Emin) az a legkisebb felszabaduló teljes szikraenergia [mJ-ban], amely a leggyúlékonyabb, azaz a Ckr kritikus koncentrációjú gáz-levegő elegyet – adott elrendezés mellett, 20 °C hőmérsékleten és 101,3 kPa (~1 bar) nyomáson – még éppen meggyújtja (10.2. ábra).

10.3. ábra - A pm és K robbanási jelzőszám

A pm és K robbanási jelzőszám


A gyúlékony gáz-levegő keverék robbanási jelzőszámai olyan mennyiségek, amelyeket szabványban (jelenleg az MSZ EN 26184-2) leírt vizsgálati módszerrel határoznak meg, és az adott koncentrációjú összetevők robbanását jellemzik 1 m3-es edényben (10.3. ábra):

10.4. ábra - A közlekedési útvonalak és terek védelméhez szükséges védőtávolság lefúvatásnál

A közlekedési útvonalak és terek védelméhez szükséges védőtávolság lefúvatásnál


pm robbanási jelzőszám: a kezdeti nyomáshoz képesti legnagyobb túlnyomás az adott koncentráció melletti robbanás alatt [bar],

pmax robbanási jelzőszám: a széles koncentrációtartományban elvégzett vizsgálatok során mért legnagyobb pm érték [bar],

K robbanási jelzőszám: az egy robbanáskori nyomásemelkedés (dp/dt) legnagyobb értékét adja meg, V térfogatban:

– Ezt az összefüggést „köbös törvény”-nek is nevezik.

Kmax robbanási jelzőszám: a széles koncentrációtartományban elvégzett vizsgálatok során mért legnagyobb K érték.

Lényeges, hogy ezek a jellemzők csak a gyújtás utáni viselkedésre vonatkoznak. A vizsgálatot mind nyugvó, mind turbulens keverék esetén elvégzik, mivel a gyakorlatban két szélsőséges helyzet fordul elő, és az eredmények között a turbulenciakörülményeket is közlik. A Tu turbulencia-jelzőszám a turbulens és a nyugvó keverék esetén kapott Kmax robbanási jelzőszámok hányadosa:

A robbanóképes por-levegő keverék robbanási jelzőszámai is meghatározhatók az előbbiekhez hasonlóan (jelenleg az MSZ EN 26184-1 szerint). A Kmax robbanási jelzőszám alapján a következő csoportosítás használatos:

St1 robbanóképességi osztály: mérsékelten robbanásveszélyes: Kmax < 200

St2 robbanóképességi osztály: közepesen robbanásveszélyes: 200 = Kmax = 300

St3 robbanóképességi osztály: erősen robbanásveszélyes: 300 < Kmax

A porok további jellemzői közül a tűzveszélyesség értékeléséhez a következőket is meg kell határozni:

– a nyugvó por gyulladási hőmérséklete az a hőmérséklet, amelyen az üzemi berendezéseken lerakódott por meggyullad (a 240–360°C tartományban történő meghatározása jelenleg az MSZ 21885-18 szerint),

– a szerves por svélpontja az a legkisebb hőmérséklet, amelyen az adott porból már olyan mennyiségű éghető gáz (gőz) keletkezik, hogy oxigénnel elegyítve villamos szikrával ellobbantható, illetve berobbantható (meghatározása legfeljebb 5 m/m% nedvességtartalmú, 63 mm-nél kisebb szemcseméretű pormintákkal történik, jelenleg az MSZ 21885-22 szerint),

– a nyugvó por legkisebb (minimális) gyulladási energiája (Egy) az az energia [mWs], amely az üzemi berendezéseken lerakódott port lángra lobbantja; nevezik szikraérzékenységnek is (meghatározása legfeljebb 5 m/m% nedvességtartalmú, 63 mm-nél kisebb szemcseméretű pormintákkal történik, jelenleg az MSZ 21885-23 szerint),

– a lebegő por legkisebb (minimális) gyulladási energiája (Egy) az az energia [mWs], amely az (5–10)· ARH koncentrációjú por-levegő elegyet meggyújtja; nevezik szikraérzékenységnek is (meghatározása legfeljebb 5 m/m% nedvességtartalmú, 63 mm-nél kisebb szemcseméretű pormintákkal történik, jelenleg az MSZ 21885-24 szerint),

– a szikraérzékenység szerinti besorolás jelenleg (MSZ 16040-3) a következő:

RSZ: rendkívül nagy szikraérzékenység: Egy < 0,1 mWs, (pl.: acetilén, hidrogén, kénhidrogén, széndiszulfid),

NSZ: nagy szikraérzékenység: 0,1 ≤ Egy = 4 mWs, (pl.: alumíniumpor, benzol, etán, etilalkohol, kénpor, metán, propán)

ÁSZ: átlagos szikraérzékenység: 0,4 < Egy = 20 mWs, (pl.: faliszt, fenolgyanta, kén, sellak)

KSZ: kis szikraérzékenység: Egy > 20mWs (pl.: gyapotpehely, karbamidgyanta, keményítő, műgumi, polietilén, szén).

A gáz-levegő és por-levegő keverékektől eltérő, különböző éghető anyag-levegő keverékek robbanási jelzőszámai ugyancsak meghatározásra kerülnek (jelenleg az MSZ EN 26184-3 szerint).

A villamos berendezések, azok részegységei és alkatrészei, valamint a szilárd villamos szigetelőanyagok esetén azt vizsgálják (jelenleg az MSZ EN 60695 sorozatszabvány szerint), hogy az ún. vizsgálóláng meghatározott körülmények között meggyújtja-e azokat, vagy meggyulladásuk esetén terjesztik-e a tüzet. Amennyiben a szabványban rögzített feltételek egyike fennáll, akkor a lángállósági vizsgálat eredménye megfelelő.

A szilárd anyagok öngyulladási hőmérséklete az a legkisebb környezeti hőmérséklet [°C-ban], amelyen bizonyos térfogatú anyag meghatározott körülmények között meggyullad (olyan anyagoknál határozzák meg, amelyek a levegővel érintkezve a környezeti hőmérsékleten spontán meggyulladnak; jelenleg az MSZ 21485 szerint).

Az égéshő az egységnyi tömegű anyag tökéletes elégésekor felszabaduló hőmenynyiség [MJ/kg], ha az anyag égés előtti és az égéstermékek égés utáni hőmérséklete egyaránt 20°C, és mind az anyag nedvességtartalma, mind az égéskor keletkezett víz cseppfolyós halmazállapotban van jelen.

A fűtőérték az egységnyi tömegű éghető anyag elégetéséből származó hőmennyiség [MJ/ kg].

Az éghető folyadékok és olvadékok a tárolásukra és kezelésükre vonatkozó előírások szempontjából a nyílt téri lobbanáspontjuk és az üzemi hőmérséklet alapján (jelenleg az MSZ 9790 szerint) az I–IV. tűzveszélyességi fokozatok valamelyikébe tartoznak:

I. tűzveszélyességi fokozat: az az éghető cseppfolyós anyag, amelynek

– zárt téri lobbanáspontja 21 °C alatt van, vagy

– üzemi hőmérséklete eléri vagy meghaladja a nyílt téri lobbanáspontját,

II. tűzveszélyességi fokozat: az az éghető cseppfolyós anyag, amelynek

– zárt téri lobbanáspontja legalább 21°C, nyílt téri lobbanáspontja legfeljebb 55 °C, vagy

– üzemi hőmérséklete a nyílt téri lobbanáspontja alatt van, de nagyobb, mint a nyílt téri lobbanáspont 20 °C-kal csökkentett értéke,

III. tűzveszélyességi fokozat: a legalább 50 °C nyílt téri lobbanáspontú gázolajok, tüzelőolajok és a világításra használatos petróleum, továbbá az az éghető cseppfolyós anyag, amelynek

– nyílt téri lobbanáspontja 55 °C felett van, de legfeljebb 150 °C, vagy

– üzemi hőmérséklete a nyílt téri lobbanáspontjánál legalább 20 °C-kal, de legfeljebb 50 °C-kal kisebb,

IV. tűzveszélyességi fokozat: az az éghető cseppfolyós anyag, amelynek

– nyílt téri lobbanáspontja 150 °C-nál magasabb, vagy

– üzemi hőmérséklete több, mint 50 °C-kal a nyílt téri lobbanáspontja alatt van.

Figyelembe véve az anyag teljes elégéséhez szükséges összes időre felírt összefüggést is (lásd a 10.1. szakaszban), azt látjuk, hogy az éghető cseppfolyós anyagok kinetikus égésének jellemzésére a tűzveszélyességi fokozat a meghatározó. Az éghető cseppfolyós anyagok diffúziós égésének tűzveszélyi szempontú megítélésénél viszont nem a tűzveszélyességi fokozat a meghatározó, hanem az olyan tulajdonságok, mint az összetétel, a párolgási sebesség, a koncentráció, a fajhő vagy a minimális gyújtási energia.

Az éghetőség az anyag azon tulajdonsága, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén, illetve meghatározott körülmények között az oxigénnel reakcióba lép, továbbá ahogyan a tűzzel (magas hőmérséklettel) szemben viselkedik. Ezt az anyag fizikai (pl. halmazállapot, szemcseméret), anyagspecifikus (pl. égéshő, illetve fűtőérték) és reakcióképességi (pl. a beégési sebesség, fajlagos égési sebesség) tulajdonságai határozzák meg. Az anyagok éghetőségi vizsgálatát általában szabványos eljárással végzik, pl. műanyagok esetén jelenleg az MSZ 10200 és az MSZ 10383 szerint.

Az építőanyagokat a tűzvédelmi előírások alkalmazása szempontjából különböző tulajdonságok szerint csoportosítják (jelenleg az MSZ 595-2 szerint):

éghetőség szerint csoport, illetve alcsoport:

A csoport: nem éghető, ezen belül :

A1 alcsoport: az anyag kémiai összetétele alapján éghető alkotókat nem tartalmazó anyag (pl. a fémek, vagy a szervetlen építőanyagok),

A2 alcsoport: éghető alkotókat is tartalmazó, de az MSZ 14800-2 szerinti vizsgálat eredménye alapján „nem éghető”-nek minősülő anyag,

B csoport: éghető, ezen belül

B1 alcsoport: nehezen éghető az MSZ 14800-3 szerinti vizsgálat eredménye alapján „nehezen éghető”-nek minősülő anyag (pl. a polisztirolbeton),

B2 alcsoport: közepesen éghető az MSZ 14800-4 szerinti vizsgálat eredménye alapján „közepesen éghető”-nek minősülő anyag (pl. a faforgácslapok),

B3 alcsoport: könnyen éghető az az anyag, amelyik az MSZ 14800-4 szerinti vizsgálat eredménye alapján nem minősül „közepesen éghető”-nek (pl. a bitumenes szigetelőlemezek),

füstfejlesztő képesség szerinti osztály az MSZ 14800-10 szerinti vizsgálat eredménye alapján:

F0 osztály: füstöt nem kibocsátó anyag,

F1 osztály: mérsékelt füstfejlesztő képességű anyag,

F2 osztály: fokozott füstfejlesztő képességű anyag,

égve csepegési tulajdonság szerinti osztály az MSZ 14800-8 szerinti vizsgálat eredménye alapján:

C0 osztály: az anyagból tűz vagy magas hőmérséklet hatására olvadék nem képződik,

C1 osztály: az anyagból tűz vagy magas hőmérséklet hatására gyulladást okozó olvadék nem képződik,

C2 osztály: az anyag tűz vagy magas hőmérséklet hatására égve csepeg és gyulladást okoz.

Az égéskésleltetés azt jelenti, hogy az éghető anyagot erre alkalmas olyan védőszerrel (ún. égéskésleltető anyaggal) vonják be (átitatják, telítik), ami annak a tűzbiztonság szempontjából kedvezőbb éghetőségi alcsoportba sorolását meghatározott ideig biztosítja. A főbb alkalmazási területek: fa és faszerkezetek, fahelyettesítő anyagok (MSZ 802, MSZ 9607-1), díszletanyagok (MSZ 9613, MSZ 9615), műanyagok, textíliák (pl. lángmentes kikészítés).

Az épületszerkezetek tűzzel (magas hőmérséklettel) szemben kifejtett ellenállását a tűzállóság fogalmával fejezzük ki. A tűzállósági határérték pedig a vizsgálati tűzhatással szembeni ellenálló képesség időben (órában vagy percben) kifejezve.

Tervezéskor az építmény szerkezeteivel, illetve az építménnyel szemben támasztott követelményeket a tűzveszélyességi osztályhoz rendelt tűzállósági fokozat előírásával adják meg, ami a tűzállósági határértékre és az éghetőségre vonatkozik, továbbá az elkészült építményt a felhasznált építőanyagok és épületszerkezetek alapján az I–V. tűzállósági fokozatok valamelyikébe sorolják be:

III. fokozottan tűzálló,

III. közepesen tűzálló,

III. mérsékelten tűzálló,

IV. lángálló,

IV. nem lángálló.