Szolgáltatástechnika
dr. Barótfi István
Mezőgazda Kiadó
A leggyakrabban használt oltóanyagok a következők:
– A víz nagy fajhője és párolgáshője miatt erős hűtőhatást, a gőzfejlődés miatt léghígítást, a mechanikai (ütő-) hatás miatt pedig lángleverést okoz, és így megfelelő mennyiségű adagolása esetén az égést megszünteti és a közeli újragyulladást kizárja.
– Az oltópor olyan oltóanyag, amely finoman elosztott szilárd vegyi anyagokat tartalmaz, egy vagy több olyan főbb komponensből áll, amelyeket a termék jellemzőinek tökéletesítése céljából adalékanyagokkal kombinálnak. Általában készülékben alkalmazva, abból valamilyen hajtóanyag energiájának hatására por-gáz rendszer formájában juttatják az égés reakcióterébe és az égési zónát az éghető anyag(ok)tól elzárva fejti ki az oltóhatást. Azt a tűzosztályt, amelyre az adott oltópor használható, meg kell jelölni: pl. a BC oltóporok folyadékok, cseppfolyósítható szilárd anyagok és gázok tüzének oltására, az ABC oltóporok folyadékok, cseppfolyósítható szilárd anyagok és gázok, valamint szilárd anyagok tüzének oltására, míg a D oltóporok fémtüzek oltására alkalmasak. Az oltóporok előírásait – kivéve a D osztályú oltóporokat – jelenleg az MSZ EN 615 tartalmazza.
– Az oltóhabok habzóképes vizes oldatból gázzal – mechanikus vagy vegyi úton – előállított buborékhalmazok:
– a mechanikai hab az emberi szervezetre ártalmatlan, a fémeket nem korrodálja, gyorsan és könnyen előállítható és tartós,
– a vegyi hab 7–10 cm vastagságú, a lángoknak jól ellenálló réteget képez, amely nem lép kölcsönhatásba az olajtermékekkel és nem engedi át azok gőzeit.
A habzóképes vizes oldatnak a gáz hatására bekövetkező térfogati arányváltozása, az ún. habkiadósság (S) alapján megkülönböztethető
– nehézhab (S < 20), amely igen stabil és tömör, s ezért lassan terül; jól alkalmazható szabadban,
– középhab (20 ≤ S ≤ 200), amely közepesen stabil és elég laza; jól alkalmazható mind szabadban, mind zárt térben, valamint
– könnyűhab (S > 200), amely nagy buborékokból álló laza hab, és ezért gyorsan összeesik; szabadban nem alkalmazható, a zárt teret viszont gyorsan betölti.
– A szén-dioxid (CO2) (MSZ EN 25923) az égő anyagra kerülve elpárolog, azt nem támadja meg, a villamos áramot nem vezeti, ezért előnyösen használható folyadékok, értékes anyagok és tárgyak, élelmiszerek, belsőégésű motorok, villamos berendezések tüzének oltására, valamint tűz- és robbanásveszélyes anyagok szállításánál és tárolásánál. Egyéb oltóanyagokkal egyidejűleg is használható anélkül, hogy az oltási képesség csökkenne. A gyakorlatban az elárasztásos rendszereknél 30 V/V%-os koncentrációt alkalmaznak, de a beépített rendszereknél vagy a készülékek sugárcsöveinek környezetében is hasonló koncentrációk alakulhatnak ki, és ezért az adott helyzetnek megfelelő védőintézkedésekre van szükség.
– A halonok egy vagy több halogén elemet tartalmazó szénhidrogének, amelyek cseppfolyós halmazállapotból gázzá alakulva a tüzet elzárják (előírásai jelenleg az MSZ EN 27201-1 szerint). Közülük néhány ezért zárt helyiségben óvatos kezelést igényel, mert a levegőt kiszorítják és emiatt oltás után az alapos szellőzés lehetőségét biztosítani kell (kezelési és szállítási előírások jelenleg az MSZ EN 27201-2 szerint).
Ezek az eszközök (vödrök, takatóponyvák, ásók, villák, balták, csáklyák, létrák stb.) elsősorban a kezdődő tüzek oltásához használhatók, és ezért azokat a tűzveszélyes hely(ek) közvetlen közelében kell elhelyezni és a szabványos (jelenleg az MSZ 15631 szerinti) jelzőtáblákkal meg kell jelölni.
A tűzoltó készülék – az MSZ EN 3-1 szerint – olyan tűzoltó eszköz, amelyből az oltóanyagot a készülékben levő nyomás hatására, irányíthatóan a tűz fészkére lehet kilövellni. Ez a belső nyomás létrehozható az oltóanyaggal együtt egy tartályban, kémiai reakciók révén, vagy külön palackban tárolt hajtóanyaggal. Kezelése egyszerű, s vele 5–6 m távolságról is hatásos oltás biztosítható. Megnevezése – típusának megjelölése – a benne tárolt oltóanyag alapján történik:
– vízzel oltó tűzoltó készülék,
– habbal oltó tűzoltó készülék,
– porral oltó tűzoltó készülék,
– szén-dioxiddal oltó tűzoltó készülék,
– halonnal oltó tűzoltó készülék.
A tűzoltó készülék főbb jellemzői a következők:
– töltetmennyiség: a tömegben [kg] vagy a térfogatban [liter = dm3] kifejezett oltóanyag-mennyiség,
– üzemi nyomás: a tartályon belül kialakuló azon legnagyobb nyomás [bar], amely a nyomás alá helyezést követő 30 s után, 60 °C-on mérhető,
– működési időtartam: az az időtartam, amely alatt a tűzoltó készülék teljesen nyitott szelephelyzetében az oltóanyag oltóképes mennyiségben áramlik ki,
– oltási képesség: a tűzoltó készülék azon jellemzője, amelyik megadja, hogy melyek azok a – szabványban leírt – vizsgálati egységtüzek, amelyeknek az eloltására még alkalmas.
Csoportosításuk különböző szempontok szerint történik, pl.:
– nagyság szerint: az oltóanyag névleges mennyisége [kg vagy liter] alapján, pl. 6 kg-os,
– jellege szerint:
– hordozható: a kézzel kezelhető és kézben hordozható, üzemképes állapotban legfeljebb 20 kg tömegű tűzoltó készülék,
– szállítható: kerekekre vagy kézi kocsira szerelt, üzemképes állapotban 20 kg-nál nagyobb tömegű tűzoltó készülék,
– hajtóanyag szerint:
– palackban tárolt hajtóanyaggal működő,
– tárolótartályba benyomott gázzal működő,
– vegyi folyamat eredményeként nyert gázzal működő.
Az éghető anyag fizikai és égési jellemzői alapján meghatározott különböző típusú tüzeket négy tűzosztályba sorolják (jelenleg az MSZ EN 2 szerint), és ezt az osztályozást veszik figyelembe a tűzoltás szempontjából alkalmas tűzoltó készülék kiválasztásakor:
A: Szilárd, általában szerves eredetű olyan anyagok (fa, szén stb.) tüze, amelyek lángolás és/vagy izzás (parázslás) kíséretében égnek. Az osztályon belül a vizsgálati egységtűz jelölése a következő (az MSZ EN 3-1 szerint):
– egy szám, ami a következőket jelenti:
– a vizsgálati egységtűz hossza dm-ben azon a máglyahosszon, amely a vizsgálati egységtűz hossza szerint van elrendezve,
– az 50 cm hosszúságú rétegekhez tartozó – erdei fenyőből készített – farudak száma, amely a vizsgálati egységtűz szélességében van elrendezve,
– és egy A betű, ami az előbbi számot követi,
(Pl. az 55 A olyan – az A tűzosztályba tartozó – vizsgálati egységtüzet jelöl, amelynél a vizsgálati egységtűz hossza 55 dm, illetve az 50 cm hosszúságú páros számú rétegekben a farudak száma 55.)
B: folyékony vagy cseppfolyósítható szilárd anyagok (benzin, gázolaj, olvadék stb.) tüzei. Az osztályon belül a vizsgálati egységtűz jelölése a következő (az MSZ EN 3-1 szerint):
– egy szám, ami a szabványban előírt méretű, henger alakú, acéllemezből készült tálcába betöltött, előírt minőségű éghető folyadék mennyisége literben,
– és egy B betű, ami az előbbi számot követi,
(Pl. a 233 B olyan – a B tűzosztályba tartozó – vizsgálati egységtüzet jelöl, amelynél a vizsgálati egységtűz tálcájában a tűz meggyújtásakor 233 liter éghető folyadék van.)
C: Gázok (acetilén, hidrogén, PB-gáz stb.) tüzei. Mivel az osztályon belül a vizsgálati egységtűz csak egyféle (jelenleg az MSZ EN 3-5 szerinti) lehet, ennek jelölése a C betű.
D: Fémek (alumínium, magnézium stb.) tüzei.
Az egyes tűzosztályok jelképe a 10.6. ábrán látható.
A hordozható tűzoltó készülékek előírásait sorozatszabvány (jelenleg az MSZ EN 3) tartalmazza:
– a működési időtartam vizsgálata, az oltási képesség vizsgálata és az A és a B tűzosztályú vizsgálati egységtüzek leírása az MSZ EN 3-1 szerint,
– a tömítettség, a szigetelés (a feszültség alatti villamos berendezés tüzének oltására való alkalmazhatóság) és a porral oltó készülékeknél a tömörödés vizsgálata, valamint a különleges követelmények (pl. szakaszos működtethetőség, lövőkés tömlőszerelvény) az MSZ EN 3-2 szerint,
– a tartályok, hajtógázpalackok és tartozékaik követelményei (anyagok, falvastagság, felépítés stb.) és vizsgálata (felhasítási próba, nyomáspróba stb.), továbbá a megjelölés az MSZ EN 3-3 szerint,
– az oltóanyagfajta szerinti töltettömeg (ajánlott és megengedett névleges értékek és ezek tűrései), valamint a minimális oltási képesség követelménye (vagyis a megadott vizsgálati egységtűz oltásához felhasználható oltóanyag legnagyobb mennyiségére vonatkozó követelmény) az A és a B tűzosztály esetén az MSZ EN 3-4 szerint,
– egyéb követelmények és vizsgálatok (működési hőmérséklet-tartomány, üzembe helyező szerkezet, biztosítóelemek, tömlők, nyomásmérők, korrózióállóság stb.), megjelölés és rendszeres ellenőrzés, valamint a C tűzosztályú vizsgálati egységtűz leírása az MSZ EN 3-5 szerint.
A megjelölésnek – részekre tagolva, az MSZ EN 3-5 szerint – tartalmaznia kell a következőket:
1. rész:
– a „TŰZOLTÓ KÉSZÜLÉK” szót,
– a készülék típusát és a töltet névleges tömegét,
– a minősítéskor eloltott legnagyobb vizsgálati egységtüzek jelölését (55 A stb.).
2. rész:
– ábrás és szöveges kezelési útmutatást,
– az oltóanyagtöltettel eloltható tüzek tűzosztályainak jelképét.
3. rész: – mindazokat a figyelmeztetéseket, amelyek utalnak az esetleges olyan veszélyekre, mint
– a lehetséges mérgező hatás (toxicitás), vagy
– a feszültség alatt álló villamos berendezés(ek)nél történő alkalmazás lehetősége.
4. rész:
– tájékoztatást a használat utáni újra töltésre, és a használható anyagokra,
– tájékoztatást az időszakonkénti ellenőrzésre,
– az oltóanyag típusát, víztartalmú oltóanyag esetén az adagolás %-os értékét,
– a hajtóanyag típusát és mennyiségét,
– a készülék típusjelét, gyártási évét,
– az engedélyező, illetve minősítő okirat számát,
– a működési hőmérséklettartományt, szükség esetén az esetleges fagyásveszélyre történő figyelmeztetést.
5. rész: – a készülék gyártójának, illetve forgalmazójának nevét és címét.
A 10.7. ábra egy hordozható tűzoltó készülék egy lehetséges címkéjének mintáját mutatja.
A tűzoltó készülékek tűzosztályok szerinti alkalmazhatóságát a 10.3. táblázat tartalmazza.
10.3. táblázat - Tűzoltó készülékek alkalmazhatósága
Készülékfajta | Tűzosztály | Megjegyzés | |||
A | B | C | D | ||
Porral oltó | k | + | + | + | villamos tüzek esetén a feszültség értékétől függően alkalmazható |
Vízzel oltó | + | – | 0 | 0 | villamos feszültség alatt álló berendezés tüzének oltására használni tilos! |
Habbal oltó | + | + | 0 | 0 | |
Halonnal oltó | k | + | + | + | talajszint alatt vagy nehezen szellőztethető helyiségben elővigyázattal kell használni |
Szén-dioxiddal oltó | – | + | + | 0 | |
+ = alkalmas; 0 = nem alkalmas; – = nem használható; k = korlátozottan, illetve különleges
esetben alkalmas
A tűzoltó készülékek kiválasztásának főbb szempontjai a következők:
– a lehetséges éghető anyag(ok), illetve éghető rendszer(ek) vagy a tényleges tűz és a tűzoltó készülék, illetve az oltóanyag fizikai és kémiai tulajdonságai, valamint ezek lehetséges kölcsönhatásai, továbbá a kölcsönhatások lehetséges következményei,
– a környezet tulajdonságai (zárt vagy szabad tér stb.),
– a mozgatás és irányíthatóság lehetősége,
– a gazdaságosság (beszerzési lehetőségek és költségek, az oltóanyaggal beszórt anyag újra használhatósága stb.).
A létesítményekben az előírásokban meghatározott számú (lásd a 10.3.5.3. szakaszban), az előírt követelményeket kielégítő és az ott keletkezhető tűz oltására alkalmas tűzoltó készülékeket kell elhelyezni a kijárat, illetve a veszélyeztetett hely(ek) közelében úgy, hogy azok jól láthatóak, könnyen és állandóan hozzáférhetők legyenek. Ezeket a helyükről eltávolítani, vagy a rendeltetésüktől eltérő célra használni nem szabad és állandó üzemképes állapotukról az előírások szerinti, de legalább féléves időszakonként ellenőrzéssel gondoskodni kell (lásd a következő – 10.4.2.3. – szakaszt).
A kézi, a hordozható, a szállítható és a járműre épített tűzoltó készülék, valamint a beépített tűzoltó berendezés (a továbbiakban együtt: tűzoltó készülék) javítása hatósági engedélyhez kötött tevékenység. Az engedély kiadására – kérelem alapján, a szükséges tárgyi és személyi feltételek megléte esetén – jelenleg a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság (BM TOP) az illetékes. A kérelemhez mellékelni kell
– a javítást végző személy tűzvédelmi szakvizsga-bizonyítványának másolatát,
– a javítás részletes technológiáját,
– a készülék címkéjének tervét (az ún. címkemintát).
A vonatkozó szabvány (jelenleg az MSZ 1040-4, MSZ 1040-6) szerint a javítás jellege lehet
– ellenőrzés: műhely jellegű tevékenység, amelyet az engedélyes a saját műhelyében vagy mozgószervizben vagy a készülék(ek) készenlétben tartója által rendelkezésre bocsátott helyiségben végez(het) a következő tartalommal:
– a készülék tisztítása,
– az oltó- és a hajtóanyag minőségének és mennyiségének ellenőrzése,
– a tömlő és a pisztoly használhatóságának vizsgálata,
– a megfelelőséget igazoló dokumentum, a fémzár és a használati (kezelési) utasítás meglétének ellenőrzése,
– a tömítések szükség szerinti cseréje,
– részleges javítás: akkor szükséges, ha a készülék ellenőrzése során kisebb javítások igénye merült fel, vagy a készüléket használták (azaz részben vagy teljesen kiürült); tartalma:
– az ellenőrzés tartalma, továbbá
– a szükséges alkatrészcserék,
– a biztonsági szelep beállítása,
– a roncsolásos záróelemek cseréje,
– a szükség szerinti újra festés,
– teljes javítás: akkor szükséges, ha a készülék részleges javítással nem javítható vagy időszakos vizsgálatra (nyomáspróbára) van kötelezve; tartalma:
– a részleges javítás tartalma, továbbá
– a hegesztéssel történő javítások,
– a nyomáspróbák elvégzése,
– a készülék újrafestése.
Az időszakos vizsgálatot (nyomáspróbát) a legfeljebb 25 kg össztömegű készüléken festetlen, az annál nagyobb össztömegű készülék esetén a hegesztési varratok környezetének fémtiszta állapotában kell elvégezni. A nyomáspróbát a vonatkozó szabvány (jelenleg az MSZ EN 3-3) szerint, ötévenként kell elvégezni, és az adatait (év és hónap, a nyomáspróbát végző jele) a készülék tartályán, illetve palackján maradandó és jól látható módon fel kell tüntetni. A fémzárolást az engedélyezési eljárás során jóváhagyott javítási technológia szerint kell elvégezni.
A tűzoltó készüléket általában a gyártástól számított 20 év után kell selejtezni. A selejtezéssel kapcsolatos további előírások a vonatkozó szabvány (jelenleg az MSZ 1040-6) szerint.
A szállítható tűzoltó készülékek általános tulajdonságait, teljesítményadatait és osztályozását, valamint az alkalmazandó vizsgálati eljárást az MSZ EN 1866 határozza meg.
A tűzoltó készülékek készenlétben tartása alatt azt értjük, hogy az üzemeltető
– a létesítmény készülékeiről nyilvántartási naplót vezet, feltüntetve az egyes készülékek
– típusát,
– készenléti helyét,
– az ellenőrzés és a javítás időpontját, továbbá
– gondoskodik a készülékek javíttatásáról.
Tűz észlelése esetén a lehető legrövidebb időn belül – a „Tűzvédelmi Szabályzat”-ban, illetve a „Tűzriadó Terv”-ben foglaltak szerint – értesíteni kell a létesítményi, illetve a hivatásos tűzoltóságot. Villamos berendezés tüze esetén az áramtalanítást (a táphálózatról történő leválasztást) is mielőbb el kell végezni. Ez után – több személy esetén ezzel egyidejűleg – meg kell kezdeni az oltást, gondosan mérlegelve, hogy
– van-e veszélyben emberélet (közvetlen életmentés),
– az életmentők, illetve a tűzoltók ne kerüljenek veszélybe (közvetett életmentés),
– további anyagi javakat fenyeget-e veszély (közvetlen vagyonmentés),
– merre terjedhet a tűz (tűzhatárolás),
– milyen tűzoltó anyag, eszköz, készülék használható a hatékony oltáshoz (közvetett vagyonmentés).
A tűzoltóság megérkezésekor rövid, de pontos tájékoztatást kell adni az addig végzett mentési tevékenységről és a továbbiakban a tűz oltásának felelős vezetője a tűzoltásvezető, aki csak a tűzoltóság tagja lehet, és aki
a) a körülményektől függően más szervek (pl. a rendőrség, a polgári védelem, a mentőszolgálat vagy a közüzemi szervek) kirendelését igényelheti,
b) magánszemélyeket a tőlük elvárható közreműködésre kötelezhet,
c) jogi személyeket, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket közreműködésre kötelezhet,
d) az a–c) pont szerintiek járműveit, eszközeit, felszereléseit, anyagait igénybe veheti,
e) elrendelheti a Riasztási és Segítségnyújtási Tervben meghatározott tűzoltóságok riasztását,
f) igényelheti az e) ponton kívüli tűzoltóság riasztását,
g) kérheti karitatív szervezetek egységeinek közreműködését,
h) elrendelheti, hogy a tűzoltásban résztvevők magánlakásba, illetve szervezetek tulajdonában, használatában, kezeléséban álló területre, létesítménybe, épületbe, helyiségbe – szükség esetén bontással is – behatolhassanak,
i) a tűz által veszélyeztetett, illetve az oltáshoz szükséges területen minden tevékenységet korlátozhat, illetve megtilthat,
j) elrendelheti az illetéktelen személyek, valamint az anyagi javak eltávolítását, a terület kiürítését,
k) az a) szerinti szervek egységeinek csak a jelen levő parancsnokaik, illetve vezetőik útján adhat utasítást.
A tűzoltás helyszínén más személy csak a tűzoltásvezető előzetes egyetértésével intézkedhet.
A tűzoltás befejezése után a károsodott területre, épületbe, helyiségbe csak óvatosan szabad bemenni, gondosan ügyelve a lehetséges veszélyekre (botlás-, el-, leesés veszélye, omlásveszély, esetleg elmaradt az áramtalanítás, oxigénszegény légtér alakulhatott ki stb.).
A tűz keletkezési okainak megállapítására tűzvizsgálatot kell tartani, amit a tűzoltásvezetőnek kell megkezdenie. Bűncselekmény gyanúja esetén a tűzoltásvezető értesíti az illetékes rendőri szervet, és a kiérkezéséig a tűzoltóság biztosítja a helyszínt, tovább gondoskodik azoknak a dolgoknak a megőrzéséről, amelyek a bűncselekmény gyanújának bizonyítékául szolgálhatnak. A tűzvizsgálatban tűzvédelmi hatóságként az illetékes önkormányzat jár el.