Ugrás a tartalomhoz

Tájtervezés - tájrendezés

Dr. Csemez Attila

Mezőgazda Kiadó

5. fejezet - 3. fejezet

5. fejezet - 3. fejezet

 

„A Duna a magyartelek legnagyobb kifejezője. Szabályozza és megméri életünket, mint egy óriás hőmérő. Utainkat igazítja és vezérli. Tájainkat szervezi. Közlekedésünket és társadalmi életünket, településeinket összeállítja és csoportosítja. Szeszélye sújt és felemel. Értelemhez juttatja városainkat, beleavatkozik messzi északi és keleti vidékek életébe. Sikert és reményt visz a szegény favágó otthonába és a pénzváltók palotáiba. Nagy varázsló a Duna. Kölcsönösen hat mindnyájunkra. Titkon és nyilvánosan vele élünk, mint egy életosztó szeretővel. Neve címerünk és előnevünk, zászlónk és jelszónk, emlékünk és reményünk. Minduntalan átvonul életünkön, mint egy termékeny gondolat s a jövő lehetősége. Veszélyek idején fejünk felett izzik és nyugtalanítja lelkiismeretünket. Jósorsban elandalít és felejtet szépen, mint egy édes muzsikaszó. Szeretjük mi a Dunát nagyon.

Mindnyájan emlékszünk arra a percre, amikor először pillantottuk meg a folyót. Az élet döntő látomásai ilyenek. A nagyság és erő, élet és álom, biztonság és hagyomány érzelmei fogták meg szívünket. Vizének tükrén felcsillant egyéni sorsunk s nemzetünk sorsa is erősen. A táj néha világnézet. Egy életre döntő hatással van a gyermekkori táj. Az első természeti kép alakítja ki alaptermészetünket, képzeletünk állandó színpadát. Akkor jő létre a tájszemlélet, amikor kialakul az emberben az egyéniség. Ez az ifjúság forrongó éveihez fűződik. Nem kétséges, hogy a Duna állandóan hat a magyar nemzedékekre ilyen szempontból is. A Duna a magyar egyéniségnevelés egyik észrevétlen tényezője” (pp. 9–10.).

„A Tisza a magyarok érzelmi tengelye, magyar földön születik, magyar főidőn hal meg, ő a sajátosan népi folyó, népdalok tája és nóta fája. A Duna a magyar értelem és élet tengelye. Különösen alkalmas volt arra, hogy az állami és gazdasági élet formáit az ő partjain bontsa ki a magyarság. A Duna köt minket össze a világgal, mint egy óriási országút, elsősorban a hozzánk legközelebb álló szlovákokkal és románokkal, azontúl pedig a németséggel és egész Európával” (pp. 11–12.).

„Mostanában egyre tisztábban érzik az európaiak, hogy ember és táj mennyire egymáshoz tartozik. Kölcsönösen hatnak egymásra. A táj műveltségalakító tényező, lelket formál lakóiból. A nép és a költő száján átszellemül az erdő, a folyó, a dombtető. S e vallomásban kivirágzik az egyéni emlék, mint az almafák a völgyben. Mindnyájan megértük ezt, ha a Dunára gondolunk... A mi vidékeinken válik a Duna naggyá, érezhetővé, tájak és lelkek szervezőjévé” (pp. 12–13.).

„Senki sem fogja tagadni, hogy az embert anyagi lehetőségek, tájékozódási könnyűségek kapcsolták a nagy folyókhoz. De az anyagi lét csak alap és gyökér, belőle hajt ki a táj rangosabb formája: a művelt vidék. Ez már nemzeti magatartás révén szépen fogalommá finomul és szellemi tájékká alakul, mely terveket és kapcsolatokat sző a szomszédos tájakkal, a földrajzilag és lelkileg zártabb, fanyarabb vidékekkel. Innen pedig már a közélet és politika vezet az önellátás, öntudat országépítő tervezetéhez” (p. 14.).

„Mindez a városi létforma újdonságát is magával hozná, mert kialakulna a Duna-táj újforma középvárosa, a mezőgazdasági és ipari egység várostípusa. S ezekhez fűződne a közlekedési hálózat új erezete is, egy gazdaságosabb, gyorsabb és közvetlenebb hálózat. Mindez benne van a Dunatájban, gondolatok és érzelmek viszik előre, költők énekelnek róla. A Duna népei nem néznek kilátástalan jövő elébe” (p. 15.).

„A Duna olyan, mint maga a magyarság: sok tájból folyik össze. Akárcsak a magyar vére és szava. Egységében, erejében van a míthikus jelkép... Mi voltunk a dunai öntudat, a tájból s magatartásból szálló életérzés, első és teljes megvallói és hordozói" (p. 17.).

„A Duna kezdettől fogva igézi képzeletünket, érezteti átszellemült lényegét. A tájbeli sajátosságok megbecsülésével, az igazi táj-líra kialakulásával csak a néprajzi kutatások megindulása után, az 7640-es esztendőkben találkozunk. Európa-szerte s nálunk is mindig névtelenek a tájak. Az az íz és hangulat, ami ma a Dunához fűzi a magyart, azonban mégis már a középkor végén jelentkezik. Holott a középkori embert nem a táj, csak az események izgatták. A középkori ember nagyon röghöz kötötten élt a tájban, nagy materialista volt, a természet iránt csak hasznossági alapon, gyéren és szűken érdeklődött. Nincs középkori költő, aki a tájban úgy feloldódott volna, mint egy mai lírikus. A középkori poétának eszébe se jutott, hogy a táj szép is lehet, nemcsak hasznos... De a lélek tisztán ragyogja be a dolgokat, embereket és a tájat... a tájáthatja a lelket” (pp. 22–23.).

 
 --Szalatnai Rezső (Nagyszalonta, 1904 ‑ Budapest, 1979): A duna költői, 1944.

Tájtervezési gyakorlat magyarországon

A területi tervezéssel, az ökológiai és a vizuális hatások vizsgálatával, a környezetüggyel, a tájgazdálkodással összefüggésben gyakran elhangzik a tájrendezés kifejezés. Jóllehet a fentiek valóban a tájtervezéshez, a tájrendezéshez tartoznak, de a tájrendezés szakterületi értelmezése más, szélesebb körű és összetettebb.

A harmadik fejezetben a mai, az utóbbi évtizedben kialakult, illetve a magyarországi tervezési gyakorlatot tekintem át. A cél a tájtervezés, a tájrendezés kereteinek bemutatása. A tájrendezés lényegének, a 9007/1983-as közlemény hatásának, a tájbeosztásoknak ismertetése után következik a mai tájtervezési gyakorlat részletezése. A tájrendezési folyamat áttekintése, a tájrendezési terv részeinek bemutatása és a jogi háttér ismertetése zárja a helyzetelemzést.

A tájrendezés lényege

A tájrendezés kifejezést az egyes szakterületek képviselői eltérő módon értelmezik. A tájrendező szakemberek – a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – széles körű szintetizáló és a részletekre kiterjedő tervező, szervező munkát végeznek. A tájrendezést – egyik hazai megalapítójának, Mőcsényi Mihály professzornak a meghatározását idézve – „azon tevékenységek összességének tekintjük, amely a korszerű ökológiai és műszaki ismeretek, valamint esztétikai elvek érvényesítésével az emberi környezet olyan jellegű alakítását irányozza elő, amelynek eredményeképpen a táj élettani kondicionáló hatása, termőképessége, használati és vizuális értéke növekszik, a benne élő ember teljesítőképessége fokozódik, fiziológiai és vizuális-esztétikai eredetű életöröme kiteljesedik."

A tájrendezés viszonylag újnak minősülő tudományág hazánkban. Biológiai, műszaki és társadalomtudományi határtudományok szintézise. Ennek megfelelően a tájépítész feladata kettős: egyrészt össze kell hangolnia az egyes szakterületeken működő specialisták munkáit, másrészt sajátos tájrendezési tevékenységet kell kifejtenie, tájrendezési feladatokat kell megoldania. Úgy kell szintetizálnia, hogy a káros egyoldalúságok elháruljanak, a táj természeti és művi elemei, elemegyüttesei között olyan harmónia alakuljon ki, amely a tájban rejlő különféle értékek lehető legnagyobb mértékű hasznosulását eredményezi. Művelői között különböző szakterületek képviselői is megtalálhatók.

A mai értelemben használatos tájtervezés fogalomkörbe tartozó tevékenységek Európa iparilag fejlett országaiban az 1930-as években váltak ismertté. Lényegét tekintve azonban sokkal korábbi keletű, hiszen az emberi tevékenység a mindenkori környezet, a táj – közvetett vagy közvetlen – alakításával, „rendezésével” függ össze. A területi vonatkozású fejlesztés elképzelhetetlen a természeti adottságok figyelembevétele nélkül. A települést bővítő, a termesztést hatékonyabbá tevő, a mocsarakat, a vízfolyásokat szabályozó, a lejtőket teraszoló, az utakat, a vasutakat, a csatornákat építő ösztönös vagy tudatos tevékenység mind-mind a táj alakítását jelenti. Tájrendezésnek viszont a valamilyen cél érvényesítéséért végzett tudatos tervezői-megvalósítói tevékenységet tekintjük.

Összegzésként megállapítható, hogy a tájrendezési tevékenység az anyagi, az esztétikai értékek megtartására, a termelőeszközök fejlődésével növekvő lehetőségek feltárására és megvalósítására irányul. A tájrendezés összetett és sokoldalú szintetizáló munka. A tájrendezés az ökológiai, a műszaki, az ökonómiai ismeretek és az esztétikai elvek alapján az emberi környezet, a táj alakítását jelenti annak érdekében, hogy a táj élettani kondicionáló hatása, termelőképessége, használati és vizuális értéke növekedjék.

A 9007/1983. ÉVM közlemény és hatása

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 9007/1983. számú, a területrendezési tervek tartalmi követelményeiről kiadott közleménye tájrendezési vonatkozásokat is tartalmaz. A közlemény lényegének megértéséhez a regionális és az általános rendezési terveket célszerű tájtervezési szempontból áttekinteni.

Regionális rendezési tervek

A regionális rendezési tervek készítésének célja, szerkezeti felépítése, időtávlata, léptéke igen sok rokonságot mutat a tájrendezési tervekkel. Az ÉVM közlemény közzétételét követően a regionális tervek száma fokozatosan csökkent, ugyanakkor megjelentek a regionális tájrendezési tervek. Az utóbbiakat elsősorban a természetvédelmi területekre (Bükki, Duna–Dráva, Duna–Ipoly, Fertő-tavi, Hortobágyi, Kiskunsági Nemzeti Park) készültek. Ezek a tervek nemzetközi mércével mérve tájterveknek minősülnek, de ezen tervfajta önálló megjelenésének hiánya miatt csak a „regionális” jelzővel válhattak elfogadtathatóvá. Így a jogi szabályozás szerint is – márpedig a törvény mindenkit kötelez – lehetett a regionális és tájrendezési, illetve a regionális tájrendezési terveket egyaránt el fogadtatni.

Általános rendezési tervek

Az általános rendezési tervek „Részletes előírásai”-ban szerepelnek a tájrendezési feladatok. Az „Alátámasztó munkarészek”-hez sorolták a Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat kötelező elkészítését.

A Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat sok hasonlóságot mutat a jóváhagyásra kerülő Területfelhasználási és településszerkezeti terv-vel. A tervezés során gyakran megtörtént, hogy

  • a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat tartalmát teljes mértékben átvették, vagy

  • a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslati térképet területfelhasználási és településszerkezeti tervnek nevezték és mindössze a szabályozási vonalakkal egészítették ki azt.

Az ÉVM közlemény (9007/1983) előkészítése során a minisztérium felelős munkatársai egyetértettek a Városépítési Tudományos és Tervezőintézet, valamint a Kertészeti Egyetem tájtervező szakembereinek azon igényével, miszerint a külterületi szabályozás és az ökológiai szemlélet érvényesítése érekében a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat ne csak alátámasztó, hanem jóváhagyásra kerülő munkarész legyen. Az elképzelés, a szándék – a paradox módon „tájhivatalként” rövidített – Tájékoztatási Hivatal jogászainak hozzáállásán bukott meg. Érvelésük szerint ugyanis nem volt elvárható egy „valamilyen” végzettségű, képesítésű műszaki osztály vezetőjétől, hogy „szintetizálja” a területfelhasználási és -szerkezeti tervet a tájrendezésivel. Jóllehet elegendő lett volna egyetlen, „tájrendezési” tervet készíteni, hiszen az tartalmában gyakran megegyezett a területfelhasználási és területszerkezeti tervvel. A területfelhasználási és -szerkezeti terv megszűnésébe, tájrendezési tervvé alakításába viszont az ÉVM építészei nem egyeztek bele.

Az ÉVM közlemény alapján készített

  • regionális rendezési tervek tartalmi követelményei szerinti, továbbá

  • az általános rendezési tervek

  • tájrendezési és természetvédelmi,

  • zöldfelületi, valamint

  • környezetvédelmi és

    • a részletes rendezési tervek

  • zöldfelületi és durvatereprendezési, valamint

  • települési "környezetvédelmi"

munkarészeinek kidolgozása lehetőséget adott az ökológiai szemlélet kifejezésére. A regionális, az általános és a részletes rendezési tervek alaposan kidolgozott és többnyire betartott tartalmi felépítése ellenére – a tervezőktől függően – igen eltérő minőségű

  • tájrendezési és természetvédelmi,

  • zöldfelületi, valamint

  • „környezetvédelmi”

szakági munkarészek készültek. A rendezési tervek alapján a külterületre vonatkozó javaslatoknak nem vagy alig lehetett érvényt szerezni. A tájrendezési és természetvédelmi munkarészeket ezért inkább csak formailag tekintették kötelező munkarészeknek.

Összegezve megállapítható, hogy az ÉVM 9007/1983. számú közleménye a tájtervezési tevékenységet a rendezési tervek készítésén belül szabályozta. A közlemény megjelenését követően a kisebb települések belterületeire készített rendezési tervek – éppen a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat révén – a közigazgatási terület egészét felölelően kiegészülhettek (gyakorta összevont rendezési terv felülvizsgálata megnevezéssel).

Területfelosztás, osztályozás, tájbeosztás

A tájrendezési tervek készítésének első fázisa az adatgyűjtés. Az adatok beszerezhetősége a hazai területfelosztás, a különböző osztályozások, a táj- valamint a körzetbeosztások szerint eltérő. Az ország területének felosztásánál gyakran használják a táj kifejezést. Abban az esetben, ha a táj-fogalom a szakterületi értelmezéstől eltérő, idézőjelet használtam.

Az egyes tudományágak szakterületüknek megfelelő "táj"-beosztást készítettek. A hazai osztályozásokat, rendszereket a természeti földrajzi, a növényföldrajzi, a talajtani, a vízrajzi, a meteorológiai, az agroökológiai, az erdőgazdálkodási, az általános területi nagyságrendi, a közigazgatási, a tervezési-gazdasági, a foglalkoztatottsági, a természeti erőforrások, valamint a speciális térségek sorrendjében tekintjük át.

Természeti földrajzi „táj”-beosztás

A Földrajztudományi Kutató Intézet által kidolgozott tájbeosztásban a következő taxonómiai egységeket különböztetik meg (Pécsi, 1967):

1.Természeti tájrész, kistáj, kistájcsoport (ökológiai faciescsoport, mikrorégió)

  • A természeti tájak taxonómiai rendszere kisebb homogén egységekre, az ún. ökológiai facíestipusokra épül.

  • Az ökológiai faciesek a legkisebb, azonos eredetű és felépítésű térelemek, amelyekben a vízellátottság, a növényborítottság és a talaj azonos. Ilyen ökológiai homogenitást mutatnak a síkságok rét- és lápvidékei.

  • Az ökológiai csoportokat a hasonló vonásokat mutató ökológiai faciesek megismétlődő rendszere alkotja. Többen (Neef, Troll) az ökológiai faciescsoportokat tekintik a természeti tájak legkisebb topológiai egységének.

  • A természeti tájrészek genetikailag hasonló ökológiai csoportokból állnak. A természeti tájrészekből kiterjedésük és típusuk szerint a természeti kis- és középtájak (régiók) különülnek el. A természeti kistájak kistájcsoportokat képezhetnek (pl. Pesti-síkság).

2. Természeti középtáj (mezorégió)

  • A természeti tájrészek, a kistájak vagy utóbbiak csoportjai bizonyos azonosság alapján mezorégiót hoznak létre. Az azonos domborzat, a meghatározott fejlődéstörténet, az eltérő helyiklimatikus, növény- és talajadottságok ellenére természeti középtájnak tekinthető (pl. a Pesti-síkság és a Csepeli-, a Mohácsi-síkság, amely Dunamenti-síkság néven összefoglalható).

3. Természeti nagytáj (makrorégió)

  • Valamely domborzati típus (síkság, dombság vagy hegység) egészére kiterjedő és hasonló mezoklimatikus adottságú természeti középtájak együttesen természeti nagytájat alkotnak. A hasonló természeti nagytájakból nagytájcsoport áll össze.

A teljesség kedvéért megemlítjük a negyedik egységet, a földövet (geozónát), amely már a kontinensrészek kapcsolódását jelenti.

A természeti földrajzi tájak felosztását áttekinthető módon a 127. ábra tartalmazza.

127. ábra - Magyarország természeti tájainak rendszere (Ferencsik‑Tirczka, 1996.)

Magyarország természeti tájainak rendszere (Ferencsik‑Tirczka, 1996.)


Növényföldrajzi felosztás

A növényföldrajzi felosztást csak vázlatosan ismertetem.

Magyarország földünk ún. északi extratrópusi flórabirodalmának (Holarktis) része. (Hortobágyi, 1980). A Holarktison hazánk területe négy flóratartományba tartozik.

  • Kárpáti flóratartomány

Hazánkat a kassai flóravidék érinti a Zempléni-hegység egy részénél.

  • Alpesi flóratartomány

Az alpesi flóravidék a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a Vas-hegyet és a Vend-vidéket érinti.

  • Nyugatbalkáni flóratartomány

Hazánk déli részén két kisebb felület, a Villányi-hegység és a Dráva mentén Zákány–Őrtilos környéke tartozik ide.

  • Magyar vagy Pannónia flóratartomány

Az ország legnagyobb része ide sorolható. Az öt flóravidékre osztható felület egy része a Kárpát-medencében lévő szomszédos országokra is kiterjed.

  1. Az Alföld flóravidéke (hét flórajárással)

  2. Az Északi-középhegység flóravidéke (öt flórajárással)

  3. A Dunántúli-középhegység flóravidéke (négy flórajárással)

  4. A Dél-dunántúli flóravidék (négy flórajárással)

  5. A Nyugat-Dunántúli vagy az Alpokalja flóravidéke (három flórajárással)

Az egyes flóravidékeken a mezőgazdasági és részben a települési, az ipari, a bányászati tájhasználat függvényében a befolyásolás mértéke igen eltérő. Az Alföld flóravidékén a legjelentősebb, az Alpokalján a legkisebb mértékű a tájalakító tevékenység.

A növényföldrajzi tájbeosztást a 128. ábrán tüntettük fel.

128. ábra - Magyarország klímazonális vegetáció térképe (Borhidi, 1961.)

Magyarország klímazonális vegetáció térképe (Borhidi, 1961.)


Talajföldrajzi beosztás

A talajtani osztályozás a természeti földrajzi „táj”-beosztásra épül. Stefanovits szerint (1975) az ország a következő talajtani nagytájakra és tájakra különíthető el.

I. Alföld

  1. Mezőföld (a Fejér megyei Sárréttel)

  2. Duna-völgy

  3. Dráva-melléki sík (az Ormánsággal)

  4. Duna-Tisza közi hátság

  5. Bácskai löszhát

  6. Alsó-Tisza mente

  7. Dél-Dunántúli löszhát

  8. Körös-vidék

  9. Bereg-szatmári sík (az Ecsedi-láppal)

  10. Nyírség

  11. Bodrogköz (a Rétközzel)

  12. Hajdúság

  13. Jászság

  14. Észak-alföldi hordaléklejtő

II. Kisalföld

  1. Győr-tatai teraszvidék

  2. Győri-medence és a Hanság

  3. Marcal-medence

III. Alpokalja

  1. Rábán túli kavicstakaró

  2. Kemeneshát

  3. Vasi-Hegyhát (az Alsó-Őrséggel)

  4. Kerka-vidék

  5. Göcsej

  6. Soproni-hegység, Kőszegi-hegység

IV. Dunántúli dombság

  1. Zalai-dombság

  2. Belső-Somogy

  3. Külső-Somogy

  4. Tolna–Baranyai-dombság

  5. Baranyai szigethegység

V. Dunántúli-középhegység

  1. Bakony

  2. Vértes (Vértesalja, Velencei-hegység, Zámolyi-medence, Bársonyos

  3. Gerecse (a zsámbéki-medencével)

  4. Budai-hegység és a Pilis

  5. Visegrádi hegység

VI. Északi-középhegység

  1. Börzsöny

  2. Cserhát és a Gödöllői-dombság

  3. Mátra

  4. Bükk

  5. Nógrádi-medence

  6. Karancs–Medves

  7. Borsodi-medence

  8. Aggteleki-karszt

  9. Cserhát

  10. Zempléni-hegység

Stefanovits (1975) 35 "talaj-táj" típust különböztetett meg a következő csoportosításban (a részletezéstől eltekintettem, a további bontásra csak utalok):

I. Kontinentális erdőssztyepp síkság, uralkodóan mezőgazdasági tájtípus

1. Szabályozott árterek

  • Azonális alacsony árterek liget- és láperdő maradványokkal (négy talajtájtípus)

  • Tökéletesen sík, magas árterek kultúrsztyepp jelleggel (három talajtájtípus)

2. Megművelt löszös síkságok

  • Egykori erdősztyeppek csernozjomos típusai (három talajtájtípus)

3. Homokkal fedett hordalékkúpok

  • Egykori erdőmozaikos homokvidékek (négy talajtájtípus)

4. Szubkontinentális erdőmaradványos peremsíkság kultursztyepp jelleggel (két talajtájtípus)

II. Dombsági, dominálóan agrár, lokálisan ipari tájtípusok

1. Eróziós-deráziós dombságok cseres-tölgyes maradványokkal

  • Szubkontinentális dombságok cseres-tölgyes maradványokkal (négy talajtájtípus)

  • Szubatlantikus dombságok kevert erdőmaradványokkal (négy talajtájtípus)

2. Hegységközi zárt medencék dombságai

– Szubkontinentális éghajlat cseres-tölgyes maradványokkal (három talajtájtípus)

III. Hegységi, dominálóan erdős tájtípusok

1. Alacsony hegységek cseres- és gyertyános-tölgyesekkel (50 m-ig)

  • Szubkontinentális és szubmediterrán cseres-tölgyesek (két talajtájtípus)

  • Szubmediterrán éghajlat kettős csapadékmaximummal (két talajtájtípus)

  • Szubatlanti éghajlat bővebb csapadékkal, gyertyános-tölgyesekkel (két talajtájtípus)

2. Középhegységek csapadékos szubatlanti klímájú bükkerdőkkel (700–1000 m között)

  • Erősen tagolt vulkánikus hegységek (egy talajtájtípus)

  • Karbonátos kőzetű platóhegyek (egy talajtájtípus, a Bükk-fennsík)

Az ország talajtájtípusait a 129. ábra szemlélteti.

129. ábra - Magyarország főbb talajtípusai: 1. barna erdőtalajok, 2. csernozjomok, 3. szikesek, 4. réti talajok, 5. láptalajok, 6. rendzinák, 7. homokos váztalajok, 8. öntéstalajok (Stefanovits Pál, 1992.)

Magyarország főbb talajtípusai: 1. barna erdőtalajok, 2. csernozjomok, 3. szikesek, 4. réti talajok, 5. láptalajok, 6. rendzinák, 7. homokos váztalajok, 8. öntéstalajok (Stefanovits Pál, 1992.)


Agroökologiai potenciál szerinti beosztás

Az agroökológiai potenciál, az agrárökológiai felosztás az MTA irányításával került meghatározásra. A beosztás kidolgozásánál

  • a természeti adottságokat,

  • az éghajlati adottságokat,

  • a talajtani tulajdonságokat,

  • a hidrológiai viszonyokat és

  • a genetikai fejlődést vették figyelembe.

A községek közigazgatási határaihoz igazodó agroökológiai beosztást a mezőgazdasági üzemek és a KSH agrárgazdasági adatai alapján különítették el.

I. Dunai Alföld

1. Dunamenti-síkság

2. Duna–Tisza közi hátság

3. Bácskai hátság

4. Mezőföld

5. Drávamenti-síkság

II. Tiszai Alföld

6. Felső-Tisza-vidék

7. KözépTisza-vidék

8. Alsó-Tisza-vidék

9. Észak-alföldi hordalékkúp-síkság

10. Nyírség

11. Hajdúság

12. Berettyó–Körös-vidék

13. Körös–Maros köze

III. Kisalföld

14. Győri-medence

15. Marcal-medence

16. Komárom–Esztergomi-síkság

IV. Nyugat-magyarországi perem-

17. Alpokalja

18. Sopron–Vasi-síkság

19. Kemeneshát

20. Zalai-dombság

V. Dunántúli-dombvidék

21. Külső-Somogy

22. Belső-Somogy

23. Tolna–Baranyai-dombság

VI. Mecsek-vidék

24. Mecsek és Mórágyi-rög

VII. Dunántúli-középhegység

25. Bakony-vidék

26. Vértes és velencei-hegység vidéke

27. Dunazúg-hegység

VIII. Észak-magyarországi hegyvidék

28. Dunakanyar hegyvidéke

29. Nógrádi-medence

30. Cserhát-vidék

31. Mátra-vidék

32. Bükk-vidék

33. Heves–Borsodi medencék és dombságok vidék

34. Észak-borsodi-hegyvidék

35. Tokaj–Zempléni-hegyvidék

Az agrárökológiai tájfelosztást a 130. ábra mutatja.

130. ábra - Magyarország agrárökológiai tájelosztása (Ghimessy, 1984. p. 41.) 1. Dunai Alföld, 2. Tiszai Alföld, 3. Kisalföld, 4. Nyugat-magyarországi peremvidék, 5. Dunántúli-dombvidék, 6. Mecsek-vidék, 7. Dunántúli-középhegység, 8. Észak-magyarországi hegyvidék

Magyarország agrárökológiai tájelosztása (Ghimessy, 1984. p. 41.) 1. Dunai Alföld, 2. Tiszai Alföld, 3. Kisalföld, 4. Nyugat-magyarországi peremvidék, 5. Dunántúli-dombvidék, 6. Mecsek-vidék, 7. Dunántúli-középhegység, 8. Észak-magyarországi hegyvidék


Vízrajzi tájfelosztás

A vízrajzi természeti tájfelosztást a geomorfológiai tényezők határozzák meg. Megkülönböztetnek vízgyűjtőket és belvízrendszereket. Hegy- és dombvidéken a vízfolyásokhoz tartozó vízgyűjtők, síkvidéken az ár- és belvízlevezető csatornákhoz tartozó terület a mértékadó a besorolásnál.

Hazánk a Duna vízrendszeréhez tartozik, a Duna, a Tisza és a Dráva vízgyűjtő rendszerén terül el. A hazai folyók vízgyűjtő területei közül a Zaláé az országhatáron belül fekszik, míg a Bodrog, a Hernád, a Körösök, a Maros, a Sajó és a Szamos jelentős része a trianoni határainkon kívül van.

Kisebb tájegységeknek az állandó vízfolyások és az időszakos vízfolyások vízgyűjtő területei tekinthetők.

A kialakult vízgyűjtők és belvízrendszerek lehatárolását a 131. ábra tartalmazza. A vízgyűjtők és a belvízrendszerek felsorolása a 3. mellékletben látható.

131. ábra - Hegy- és dombvidéki vízgyűjtők, valamint belvízrendszerek lehatárolása és száma (Vízgazdálkodási Intézet)

Hegy- és dombvidéki vízgyűjtők, valamint belvízrendszerek lehatárolása és száma (Vízgazdálkodási Intézet)


Éghajlati beosztás

A Köppen-féle osztályozás szerint az ország területének túlnyomó része az ún. meleg, mérsékelt éghajlat övezetbe – egyenletes évi csapadékeloszlással – kisebb része az ún. boreális éghajlat övezetbe – hideg tél, egyenletes évi csapadékelosztással – esik.

A Trewartha-osztályozás szerint hazánk az ún. hűvös éghajlatokhoz tartozik. Az osztályozás tekintetbe veszi a növényföldrajzi adottságokat és az éghajlat genetikus tényezőit is, ezért a felületszerű osztályozásra jobban alkalmas, mint a meteorológiai adatokra épülő Köppen-féle.

Az éghajlati körzetek kijelölésekor a Trewartha-osztályozás a vízellátottságot és a hőellátottságot veszi alapul. A vízellátottság az ariditási indexhez (H) méri a nedvességtartalmat. (Az ariditási index a légnyomás és az évi csapadékmennyiség hányadosa.)

Nedves, ha a H l 0,85

Mérsékelten nedves, ha 0,85 l H l 1,00

Mérsékelten száraz, ha 1,00 l H l 1,15

Száraz, ha a H g 1,15

A hőellátottság az átlaghőmérséklethez (tv) viszonyít. (Az átlaghőmérséklet a vegetációs időszak – áprilistól szeptemberig – hőmérsékletének középértéke.)

Meleg, ha a tv g 17,5 °C

Mérsékelten meleg, ha 16,5 °C l tv l 17,5 °C

Mérsékelten hűvös, ha 15,0 °C l tv l 16,5 °C

Hűvös, ha a tv l 15,0 °C

A víz- és a hőellátottság szempontjából szóbajöhető 16 kombináció közül hazánkban 12 éghajlati körzet különböztethető meg (132. ábra):

1. Meleg, száraz

2. Meleg, mérsékelten száraz

3. Meleg, mérsékelten nedves

4. Mérsékelten meleg - mérsékelten száraz

5. Mérsékelten meleg - mérsékelten nedves

6. Mérsékelten meleg- nedves

7. Mérsékelten hűvös - száraz

8. Mérsékelten hűvös - mérsékelten száraz

9. Mérsékelten hűvös - mérsékelten nedves

10. Mérsékelten hűvös - nedves

11. Hűvös és nedves

12. Igen hűvös - nedves

132. ábra - Magyarország éghajlati körzetei (Péczely nyomán) 1. meleg‑száraz, 2. meleg‑mérsékelten száraz, 3. meleg‑mérsékelten nedves, 4. mérsékelten meleg‑mérsékelten száraz, 5. mérsékelten meleg‑mérsékelten nedves, 6. mérsékelten meleg‑nedves, 7. mérsékelten hűvös‑mérsékelten száraz, 9. mérsékelten hűvös‑mérsékelten nedves, 10. mérsékelten hűvös‑nedves, 11. hűvös‑nedves, 12. igen hűvös‑nedves

Magyarország éghajlati körzetei (Péczely nyomán) 1. meleg‑száraz, 2. meleg‑mérsékelten száraz, 3. meleg‑mérsékelten nedves, 4. mérsékelten meleg‑mérsékelten száraz, 5. mérsékelten meleg‑mérsékelten nedves, 6. mérsékelten meleg‑nedves, 7. mérsékelten hűvös‑mérsékelten száraz, 9. mérsékelten hűvös‑mérsékelten nedves, 10. mérsékelten hűvös‑nedves, 11. hűvös‑nedves, 12. igen hűvös‑nedves


Az osztályozásokat, az ország felosztásának eltérő rendszereit két, megnevezésében „táji”, jellegében területi lehatárolású csoporttal zárom. A Ghimessy-féle „táj”-beosztást azért ismertetem, mert

  • a táj-megnevezéseket használja,

  • a táji értelmezés több vonatkozásban helytálló,

  • a Kárpát-medencei területi lehatárolások gyökereinek tekinthető a római kori rendszer.

Nagyságrendi „táj”-osztályozás

Ghimessy (1985) a nagyság szerinti osztályozásnál a császárkori Római Birodalomban használt területi elnevezésekből indult ki, illetve annak analógiája alapján készített beosztást. Kategóriái a következők:

1. Provincia (tartomány)

A kontinens nagyobb kiterjedésű területei (pl. Kárpát-medence), amelyben folyamok vízgyűjtői, éghajlati körzetek, flóratartományok, agglomerációs körzetek képeznek tartományokat.

2. Territórium (tájkörzet)

A tartomány legmagasabb rendű egységei (pl. Nagy-Alföld), amelyben folyók vízgyűjtő területei, városok és vonzáskörzeteik, termelési körzetcsoportok, erdőgazdasági tájak alkothatják a tájkörzetet.

3. Régió (nagytáj)

A tájkörzet 1 : 50 000 méretarányú térképen ábrázolható része a régió, amely kisebb folyók, vízfolyások, nemzeti parkok, üdülőkörzetek, ipari körzetek mező- és erdőgazdasági üzemek területi egységeiből áll.

4. Municipium (táj)

A nagytáj 1 : 50 000 és 1 :10 000 méretarányú térképeken ábrázolható része a municipium, amelyet állandó kisvízfolyások, tájvédelmi körzetek, mezőgazdasági üzemek, vonzáskörzet nélküli városok képezhetnek.

5. Vicus (középtáj) [19]

A municipium alsószintű egysége a vicus, amelynek területe hegyvidéken 300–3000 ha, dombvidéken 1000–6000 ha és síkvidéken 1000–10000, esetleg 20000 ha kiterjedésű lehet. Az 1 : 10 000 és 1 : 2000 közötti méretarányú térképlapon ábrázolható vicust kisebb állandó és nagyobb időszakos vízfolyások vízgyűjtő területei, erdészetek, természetvédelmi területek, 10 000 – 50 000-es lélekszámú városok belterületei, faluközpontok jelenthetik.

6. Saltus (kistáj[20]

A municipium alsószintű egysége a vicushoz hasonlóan a saltus. A 1000 hektárnál nem nagyobb községek, ivóvíztározók, mezőgazdasági üzemegységek, erdészetek, 10–50 ha területű ipari üzemek tartoznak ide.

7. Villa rustica (tájrészlet)

A saltus középszintű egysége a tájrészlet, amely 1: 2000 és 1: 500 közötti méretarányú térképen ábrázolható. A 100 hektárt meg nem haladó területi egységek, így védőterületek, mezőgazdasági táblák, dűlők, erdőrészletek, műemléki együttesek, községek belterületei, 1–10 ha nagyságú ipari üzemek alkotják.

8. Centuria (tájsejt)

A municipium és a vicus legkisebb, de még önállónak tekinthető egysége a tájsejt. Tájsejtet 0,1–100 ha nagyságrendű egységek, így a vízkivételi művek, az állattartó telepek, az arborétumok, a közparkok, a tanyák, a laktanyák, a pályaudvarok, a lakótömbök, a kisebb ipari üzemek képezhetnek.

9. Locus (hely)

Helynek a m2-ben kifejezhető nagyságú tájalkotó elemek tekinthetők.

Regionális területbeosztás

A regionális lehatárolás egyértelműen területi és nem tájbeosztás. A tájfogalmak többszöri használata, valamint az adottságok, a területre vonatkozó adatok nyilvántartása miatt indokoltnak tartom a regionális területi beosztás közreadását.

A településtervezésben régiónak az olyan összefüggő területet és lakosságot magában foglaló területegységet tekintik, amely jellege alapján, valamint a termelési viszonyok és a termelőerők által a gazdasági funkció magas fokú kifejtésének lehetőségét biztosítja.

A régiók közös ismérve a fizikai-földrajzi adottságok szerinti lehatárolhatóság, a közös központhoz tartozás, az egységes népesség, a jelentős gazdasági funkciók kielégítése és az igazgatási egység képzése.

A regionális területi beosztásnak több változata látott napvilágot. A változatok közötti eltérést néhány példán mutatom be.

  • Az ún. négylépcsős tájbeosztás körzetet, kistájat, középtájat és nagytájat különböztet meg.

  • Körzet: 100–200 km2, kb. 20 ezer lakos

  • Kistáj: 700–800 km2, kb. 60 ezer lakos

  • Középtáj: 3000–4000 km2, kb. 200–400 ezer lakos

  • Nagytáj: 15000–20000 km2, kb. 1–2 millió lakos

  • Az Országos Tervhivatal az ország területét hat régióra javasolta felosztani

  • Az ELTE Gazdaságföldrajzi Tanszék és a volt Építésügyi Minisztérium egyaránt kilenc-kilenc régiót javasolt. Az elfogadott tervezési-gazdasági körzetek száma végül hat lett.

A kialakult közigazgatási rendszer nyújtotta pozícionális gazdasági előnyökhöz az érdekeltek olyan mértékben ragaszkodtak, hogy a megyei felosztást nem volt ajánlatos megváltoztatni (De Gauelle és Hruscsov elnökök bukásának okai között kiemelték a közigazgatási rendszer megváltoztatására irányuló törekvéseket). A hat tervezési-gazdasági körzetet (133. ábra) végül is a "legkisebb" változtatást jelentő, a közigazgatás átszervezését nem igénylő módon – a megyék kvázi összevonásával – hozták létre.

133. ábra - Tervezési-gazdasági körzetek lehatárolása

Tervezési-gazdasági körzetek lehatárolása


I. Központi körzet (Budapest főváros és Pest megye)

II. Észak-Magyarország (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén)

III. Észak-Alföld (Jász–Nagykun–Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg

IV. Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés)

V. Észak-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Esztergom–Komárom)

VI. Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy,Tolna, Zala)

A „szolgáltató” intézményrendszer, a hálózati (víz, gáz, villany, út, vasút) és az egyéb igazgatási rendszer szerinti beosztásokra a tájértékelési fejezetben, az adat beszerzése kapcsán utalok.

Erdőgazdálkodási „táj”-beosztás

Az erdőgazdálkodási tájfelosztást a földrajzilag összefüggő gazdaságok és a Bacsó-féle éghajlati körzetbeosztás figyelembevételével határozták meg. A beosztás néhány kisebb – alföldi, kisalföldi és ormánsági – tájegység kivételével hasonlóságot mutat a Bulla-féle természeti tájakkal, valamint Soó Rezső (1903–1980) flóratérképével.

Erdőgazdasági tájcsoportok:

I. Alföld, II. Kisalföld, III. Alpokalja, IV. Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI. Északi középhegység

A tájcsoportokon belül 50 erdőgazdasági tájat különítettek el., amelyek további 77 tájrészletre oszlanak. Az erdőgazdasági tájak beosztása a 134. ábrán látható.

134. ábra - Magyarország erdőgazdálkodási tájai (Danszky, 1963.) I. Alföld, II. Kisalföld, III. Alpokalja, IV. Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI. Északi középhegység

Magyarország erdőgazdálkodási tájai (Danszky, 1963.) I. Alföld, II. Kisalföld, III. Alpokalja, IV. Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI. Északi középhegység


Összegzésként megállapítható, hogy a táji, a természeti, a környezeti ismereteket, információkat a legkülönbözőbb lehatárolásban tartják nyilván. Egységes adatbázis nincs, ezért az adatok beszerzése sokszor a kelleténél körülményesebb. Nehezíti az adat-felhasználást a tájrendezési munkáknál, hogy – az érintett felület kiterjedésétől függően – a különböző módon lehatárolt egységek nyilvántartása, térképeik méretaránya sem azonos.

Tájtervezési formák

A tájrendező munkája szerteágazó. Feladatai közé tartozik tájrendezési tanulmányok, tanulmánytervek, tervek kidolgozása, területrendezési tervek szakági munkarészeinek, továbbá környezeti hatástanulmányok, illetve azok táj munkarészeinek készítése.

Területrendezési tervek

A területrendezési tervek tartalmi követelményeit az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium – mára részint elavult – 9007/1983. ÉVM számú közleménye tartalmazza. A közleményből kiemeltem a tájrendezési vonatkozásokat.

Regionális rendezési tervek

A regionális rendezési tervezéshez tartozik többek között

  • a műszaki-táji-ökológiai-környezetvédelmi adottságok összevetése,

  • a tájrendezési és környezetvédelmi feladatok meghatározása.

A tervek megállapításra kerülő illetve alátámasztó munkarészekből állnak. A megállapításra kerülő munkarészek területfelhasználási és területszerkezeti tervjavaslatában "a környezet- és természetvédelmi intézkedésekre, a tájrendezésre és meliorációra kijelölt területeket, a tájvédelmi körzeteket fel kell tüntetni".

Alátámasztó munkarészként fel kell dolgozni többek között a tájrendezést.

Általános rendezési tervek

A terv jóváhagyásra kerülő és alátámasztó fejezetre oszlik. Az alátámasztó munkarészek között kiemelt jelentőségű az ún. Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat, amelyet kötelező elkészíteni.

Az esetek többségében – a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslaton túlmenően – a táj- és kertépítészmérnökök készítik a területrendezési tervek környezetvédelmi, valamint zöldfelületi rendszer tervjavaslatait is.

A tájrendezési és természetvédelmi munkarész sajnálatosan jóváhagyásra nem kötelezett. Az ún. külterületi szabályozási tervek tartalma a tájrendezési tervjavaslattal megegyező, illetve az csak szabályozással kiegészített, ha a tájrendező a szakági munkarészt színvonalasan készítette el.

Regionális terv az utóbbi évtizedben alig készült. Általános rendezési tervet valamennyi településre, településcsoportra kell készíteni, s azokat legalább 15 évente felül kell vizsgálni.

Összevont rendezési terv

Elterjedt az összevont rendezési tervek készíttetése, amelyek az általános rendezési tervekhez hasonló tájrendezési munkarészekkel egészülnek ki.

Az általános és az összevont rendezési tervek három ütemben (vizsgálat, program, terv) kerülnek kidolgozásra. Az ütemek között összevonás (pl. vizsgálat és program) lehetséges.

Tájrendezési tanulmányok, tanulmánytervek, tervek

A tájrendezési tanulmányok, tervek a legeltérőbb feladatok megoldásához készülnek: nagy beruházásokkal érintett térségekre, bányatavak többcélú hasznosítására, természetvédelmi védettség alatt álló területekre, rombolt felületek rekultiválására, felhagyott bányák rendezésére, vonalas létesítmények és egyéb művi elemegyüttesek tájba-illesztésére, tájegységek üdülési fejlesztésére, tájvédelmi, tájképvédelmi céllal hulladék-lerakóhelyek rendezett deponálására, meddőhányók, zagyterek megkötésére, "volt zártkertek" rendezésére, mezővédő fásítások, tájfásítások kialakítására, komplex talajvédelemre, tájértékelési módszerek kidolgozására. A felsorolás terjedelmes és folytatható lenne a feladat jellege, illetve az érintett felület nagysága szerint.

A tájrendezési tanulmányok, tervek a legkülönbözőbb gazdasági ágakat, gazdasági egységeket, vállalkozásokat, gazdaságokat, intézményeket érintik. Tartalmukban ebből következően igen eltérőek. További részletezésüktől, csoportosításuktól eltekintettem.

Rendeletileg az önálló tájrendezési tanulmányok, tervek nincsenek szabályozva. A különböző szerzők által hasonló céllal és tartalommal készített tájrendezési terv között – éppen a szabályozás hiánya miatt – óriási tartalmi különbség lehet. Bár nem lehet mentség, de a tájrendezési tevékenységben élenjáró Németországban sem sikerült a tájrendezési terv tartalmi követelményeit rendeletileg egyértelműen meghatározni.

A hazai tájrendezési tervek „hivatalossá” tételének egyetlen módja a „regionális” szó használata. A regionális rendezési tervek tartalmi követelményeit a már korábban hivatkozott 9007/83. sz. ÉVM közlemény tartalmazza. Így "regionális tájrendezési" címen készültek tájrendezési tervek a Bükki, a Kiskunsági, a Dunai, a Duna–Dráva, a Fertő-tavi, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területére, a Zempléni Tájvédelmi Körzetre.

Környezeti hatásvizsgálat

A Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer tájrendezési tanulmányterve (1979–81) készítésének idején a megbízó képviselője az egyik tárgyaláson megkérdezte, hogy mi az az Environmental Impact Study. Mőcsényi professzor gondolkodás nélkül rávágta: az, amit mi csinálunk.

A megállapítás közel állt az igazsághoz, bár nálunk akkor még hivatalosan nem készült KHV, amely ma elsősorban a környezeti ártalmak hatásainak vizsgálatára irányul.

A környezeti hatásvizsgálatok készítését erősen befolyásolta az 1976-os ún. környezetvédelmi törvény. A törvény egyik témaköre a "táj" védelme. Így a hatásvizsgálatokban jelentős szerepet kapott vagy kaphat a táji adottságok, a tájrendezési irányelvek, a tájesztétika szakterületi szempontok szerinti értelmezése.

Az 50 millió Ft feletti nagy beruházásokra vagy a kritikussá vált nagyarányú beavatkozásokra környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni. Így készültek hatástanulmányok a Kis-Balaton rekonstrukciójára, a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel érintett területekre, az M0 autópályára, a paksi 2 x 1000 MW-os bővítéséhez, a visontai külfejtés tervezett déli bányaterületére, több bányára és így tovább.

Tájrendezés és melioráció

A melioráció irányításáról, tervezéséről és ellenőrzéséről a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter (20/1981. MÉM sz.) rendeletet hozott. Az általános rendelkezések 4. paragrafusa a tájrendezési terv. Idézem:

„(1) Ha a meliorációval érintett terület a 3 000 ha-t meghaladja a tájvédelem megalapozására, a tájvédelem követelményeinek érvényesítése érdekében tájrendezési tervet kell készíteni. A tájrendezési terv elkészítéséről és a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztéséről a megyei mezőgazdasági osztály gondoskodik.

(2) A tájrendezési terv elkészítésének kötelezettsége alól a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter felmentést adhat.

(3) Nem kell tájrendezési tervet készíteni, ha a térségi vagy üzemi meliorációs terv a tájrendezési feladatokat önálló fejezetként tartalmazza.”

A térségi terv (1. sz. melléklet a 20/1981. MÉM számú rendelethez) táj- és környezetfejlesztési koncepció, táj- és környezetfejlesztési feladatok, meliorációs és tájrendezési feladatok, táj- és környezetvédelmi helyzet, tájrendezési és környezetfejlesztési célok, feladatok kifejezéseket tartalmaz. Az üzemi tervben (2. sz. melléklet a 20/1981. MÉM számú rendelethez) pedig a tájrendezés és környezetfejlesztés kifejezések fő- és alcímekben egyaránt és többször előfordulnak.

A térségi komplex melioráció a tájrendezéssel közvetlenül, a területrendezési terveken keresztül közvetve függ össze, kerülhet átfedésbe. A különbség viszont jelentős: míg a tájrendezési tervek a nemzetközi gyakorlatban elfogadott metodika szerint készülnek, addig a térségi komplex melioráció során – a Velencei-tó térsége kivételével – tájrendezési terv nem készült. A magyarázat egyetlen oka: nem volt 3000 hektárnál nagyobb terület, amellyel foglalkoztak volna, illetve ha nagyobb volt, megosztották, hogy a tájrendezési terv készítésének kötelezettsége megszűnjék.

Felmerülhet a kérdés, hogy a 3000 hektáros értékhatár mennyire szerencsés, illetve miért ennyi? Valóban egy termelőszövetkezet földterülete is ennek többszöröse volt. Az előzetes elképzelések szerint és az újabb anomáliák elkerülésére az alsó határt tízszeresére, azaz 30 000 hektárra szándékozták emelni.

Tájrendezés és „környezetvédelem”

Sajnálatosan a fogalmakat környezetvédelem és tájrendezés sorrendben használják. Jóllehet a sorrendet az alcím szerint kellene megválasztani: az aktív tevékenységet kifejező tájrendezést kellene a passzív, az utólagosságot jelentő „védelem” helyett használni. Nem véletlen, hogy Nagy-Britanniában Környezeti Minisztérium (Department of Environment), Bajorországban Környezeti Kérdések Minisztériuma (Ministerium für Umweltfragen) működik. Nálunk viszont elterjedt, s az első törvény életbelépése (1976) óta hivatalossá vált a környezetvédelem kifejezés. Ha környezetvédelem, akkor a törvény az irányadó, ha a törvény témaköreit tekintjük, abban önállóan szerepelt a táj. Amennyiben a képviselők 1990-ben nem fáradtak volna bele a vitába, és figyelembe vették volna Papp országgyűlési képviselő indítványát és Jávor Károly képviselő indoklásait, a minisztérium megnevezésénél a környezetvédelmi helyett a „környezeti” vagy a „környezetügyi” kifejezést szavazták volna meg.

Az 1976. évi II. törvény az emberi környezet védelméről szól. A törvényben a föld, a víz, a levegő, az élővilág, a táj, valamint a települési környezet szerepel. Ebben a felfogásban

  • a közegek (föld, víz, levegő, élővilág) és

  • a táj, a települési környezet, mint a környezeti közegek együttese azonos súllyal került megítélésre. Másképpen fogalmazva: az elemek és azok együttesei, szintézise a törvényben egyenrangúak.

A környezetvédelmi törvényben feltüntetett témakörök egymás mellé rendelését szakmailag kétféleképpen értelmeztük. Egyrészt örvendetes, hogy a közegek mellé, azok jellegét összességében tükröző táj és a települési környezet önállóan is "felzárkózott". Másrészt sajnálatos, hogy valamely összetartozást, egységet, komplexitást, ökorendszert, ember-természet kapcsolatot, az ember tevékenységét, évszázados hagyományait, tapasztalatát megőrző és tükröző kontinuum, a táj "elemmé" degradálódott.

Az emberi környezet védelméről szóló törvényben az egyes témakörök közötti különbségekre viszonylag gyorsan fény derült. Ennek ellenére a törvény az törvény, amely érvényben van és kötelez. Így valamennyi, a környezet "védelmével" kapcsolatos tevékenység, intézkedés, tanulmány magában hordta a fenti ellentmondásokból adódó következményeket.

A tájrendezés és környezetvédelem alcímhez visszatérve: a környezetvédelem több is, kevesebb is, és másabb is, mint a tájrendezés. Az eltérés mértékének, jellegének megítélése szemlélet kérdése. Az 1996-os környezetvédelmi törvényben viszont sajnálatosan sehogyan sem szerepel a táj. Az új törvény táji értelemben a korábbihoz képest visszalépés. Úgy tűnik, a szovjet "tudomány" e téren maradandóbb nyomú, mint Liszenkó tévtanai.

Tájrendezés és beruházás

Társadalmi haladás fejlesztés nélkül aligha képzelhető el. Fejleszteni létesítmények beruházása nélkül aligha lehet. A nagy beruházásoknak pedig táji, területfejlesztési hatása is van. Nagy beruházások közgazdasági vonatkozásai számíthatók, a műszaki paraméterek pontosan ismertek. A táji adottságokat befolyásolókat viszont csak becsülni lehet.

Minden területi vonzatú beruházás (a későbbiekben csak erről lesz szó) rendkívüli mértékben, olykor agresszíven hat a tájra. A természeti elemek túlsúlyával jellemezhető táj passzív, ezért a kívülről jövő ártalmak ellen védelemre szorul.

A beruházási érdekek a területiekkel többnyire ütköznek. Adott beruházás hatására a területhasználat, tájhasznosítás módosul, megváltozik, lehetetlenné válva megszűnik, vagy éppen kedvezően alakul.

A beruházások – még a nyersanyag kitermelő célúak is – létesítmények építésével valósíthatók meg. A létesítmények és a beruházások tipizálhatók. Így ugyanolyan vagy hasonló műszaki paraméterekkel több beruházás is megvalósulhat. A tájra gyakorolt hatásuk viszont minden esetben eltérő. Ahogy nincs két egyforma táj, úgy két egyforma táji hatású beruházás sem létezik.

A beruházások jellegük szerint eltérő módon, de jelentősen megváltoztatják a táj adottságait. A változtatás mértéke szerint a hatásterület (közvetlen és közvetett) különböző kiterjedésű. A hatásterületet előbb-utóbb "rendezni" kell. A rendezés akkor hatékony, ha a beruházást megelőzően számolnak hatásával, mert a tájrendezési elvek utólagos érvényesítése sok nehézségbe ütközhet, nagy költséggel járhat.

Összegzésként megállapítható, hogy a tájrendezési lehetőségek rendkívül széles köre ellenére a feladatok jellege szerint bizonyos csoportosítás végezhető. Az egyes objektumok létesítésétől az országos jelentőségű nagy beruházásokig, az élőhely-védelemtől a nemzeti park alapításig valamennyi fejlesztési, védelmi, beruházási, műszaki tevékenység kapcsán a tájrendezés elengedhetetlen. A tájrendezési elveknek még lakótájak esetében is érvényesülnie kellene.

Tájrendezési folyamat

A tájrendezés lényege az ökológiai, az ökonómiai, a műszaki és a vizuális-esztétikai szempontok hatékony és maradandó érvényesítése. A tájrendezés hosszú folyamat, amelynek során megvalósulnak a rendezési elvek, vagy az azok érvényesítéséhez szükséges feltételeket biztosítani lehet.

A tájrendezési folyamat a cél megfogalmazásával kezdődik. Koncepció, terv és megvalósítás, valamint állandó ellenőrzés és fenntartás a további állomások. A folyamatban vannak rövidebb idő alatt megvalósítható feladatok és vannak akár évtizedig elhúzódóak. A meghatározó a tájrendezési elvek érvényesítése, azaz elsődleges a szándék, a szemlélet. A megvalósítás időigénye másodlagos, ám vannak feladatok, amelyeket azonnal meg kell valósítani, nem tűrnek halasztást elodázást. Nyilvánvalóan vannak olyan feladatok is, amelyeket csak évtizedek alatt lehet megoldani.

A tájrendezési folyamatban döntő fontosságú a javaslatokat tartalmazó rendezési tervek, tanulmányok elkészítése. A tervkészítés nem csak látványos, hanem szükségszerű része is a tájrendezési folyamatnak, ezért azzal részletezőbben foglalkozom.

A tájrendezési terv részei

A tájrendezési terv alapos tájkutatáson alapul. A tájkutatás az adott terület természeti és művi elemeinek, elemegyütteseinek, úgyszintén társadalmi adottságainak feltárását jelenti. A tájkutatás során a táji adottságoknak, a tájszerkezetnek, a térség gazdaságföldrajzi helyzetének, a munkaerő ellátottságnak, a piaci lehetőségeknek, a közlekedési viszonyoknak, a nyersanyag készleteknek, a környezeti ártalmaknak stb. megismerésére kerül sor. Az általános tájékozódás a megismerés első mozzanata, amely az esetleges tervezési és termelési célokat egyaránt szolgálja. Végső soron a tájkutatás a tájrendezési terv valamennyi fázisát végigkíséri, mert minden javaslat új és újabb elemet jelent, amelynek vizsgálatát el kell végezni.

A tájrendezési tervnek a bioszféra adottságokra alapuló hányada az ökológiai tájkutatás alapján, azaz tájökológiai módszerek alkalmazásával készül. A tájökológia olyan biotikusan orientált munkamódszer, amely a tájban végbemenő komplex hatásmechanizmusok feltárására irányul. A tájökológiai vizsgálatok a tájháztartás egészére kiterjedők és tájrendezési szempontból nagy jelentőségűek.

A tájrendezési terv fő részei a koncepció, a tájvizsgálat, a tájértékelés és végül a tájrendezési terv.

A koncepció (vagy program) a tájrendezési terv készítésének célját, lehetőségeit, illetve feltételeit tartalmazó munkarész. A koncepcióban ki kell továbbá térni a tájfejlesztés várható hatásaira, a tájháztartásban várható következmények megbecsülésére, a megvalósítás előnyének, jelentőségének kifejtésére.

A koncepció, a prekoncepció többnyire a megbízó tájékoztatására készülő, leginkább a beruházási programhoz hasonlítható munkarész. Program készítésére az utóbbi időben egyre ritkábban kerül sor.

Tájvizsgálat (tájanalízis)

A tájanalízis során a táj természeti, módosított és művi elemei, elemegyüttesei közül azok kerülnek vizsgálatra, amelyek a konkrét tervezési feladat szempontjából lényegesek, döntő jelentőségűek. A vizsgált elemeket természeti és művi, vagy természeti, infrastrukturális és egyéb csoportosításban szokás áttekinteni.

A tájelemzés részletes vizsgálatot jelent, amely mindig a konkrét területegységre vonatkozó adottságok feltárásából, adatgyűjtésből áll. A tájelemzést mindenkor a koncepcióban meghatározott cél érdekében végzik azt vizsgálva, hogy a terület alkalmas-e valamely tervbe vett hasznosításra, vagy esetleg milyen más tájhasznosításra a legalkalmasabb. A vizsgálat mélysége az adatszolgáltatás megbízhatósága és a tervezés jellege szerint eltérő.

A tájelemzés a célkitűzéstől függően

  • a vizsgálati terület jelenlegi állapotának feltárására (diagnosztika),

  • új tájhasznosítási forma kijelölésére, meghatározására (exploratív),

  • valamely tájhasznosítási formához az optimális terület kiválasztására (válogató),

  • adott tájfejlesztés irányelveinek kidolgozására (fejlesztő), valamint

  • a meglévő vizsgálati eredmények aktualizálására (megoldó) irányulhat.

A tájvizsgálatot alapvetően befolyásolja az adatok hiánya. A különböző szervek, hatóságok igen sok adatot gyűjtenek és rögzítenek ugyan, de ezeket a közvetlen érintett szakterületen kívül úgyszólván senki sem tudja hasznosítani. A különböző szervek, hatóságok által készített térképek léptéke sem minden esetben azonos!

Mindenekelőtt a hazai adatszolgáltatás nehézségeire, a területi adatbank hiányára kell a figyelmet felhívni. Az elvben rendelkezésre álló adatokkal sem jobb a helyzet. Tény, hogy Magyarországon 19 megye, hat tervezési gazdasági körzet, 12 vízügyi igazgatóság, 50 termőhelyi adottságok szerint elkülönített erdészeti "nagytáj", öt klímaterület, 35 "talajtáj", hat természetföldrajzi tájegység stb. található. A sort lehetne a mezőgazdasági, a zöldség, a gyümölcs termesztő körzetekkel, a történelmi borvidékekkel, a földtani egységekkel folytatni. A szolgáltató-ellátó hálózattal is hasonló a helyzet. Az áramszolgáltatás, a vasúti, a közúti igazgatás és fenntartás, a bányászat, az üdülőkörzetek mind-mind eltérő lehatárolásúak. Az ország területén három református[21] és négy evangélikus[22] egyházkerület, valamint négy katolikus érseki tartomány[23] – és ezen belül – tíz érsekség, illetve az átszervezést követően 12 katolikus egyházmegye alakult ki.

Hazánkban a területi (természeti, települési, infrastrukturális) adatok az egyes gazdasági ágak szerint eltérő helyeken és különbözőképpen „feldolgozottak”. Éppen ezért a nyilvántartási határok mindennek, csak egységesnek, azonosnak nem mondhatók. A különbözőség nagyságrendjére jellemző, hogy a több "határt" átszelő terület rendezési tervének készítéséhez ugyanazon ágazathoz tartozó adatok több helyen nyilvántartottak (s még itt az ágazaton belüli eltérő adatnyilvántartásra ki sem tértem!). A nyilvántartás viszont nem azonos a hozzáférhetőséggel, az adatszolgáltatással. Az egykor monopolizáltnak tekintett hazai adatszolgáltatási gyakorlattal szemben az érdekesség kedvéért lássuk az USA-belit.

Az 1983-ban rendezett GATE-UMASS konferencia témája a tájértékelés volt. Az amerikai gyakorlat ismertetése után szinte egyszerre kérdezték többen is, hogy az adatokhoz hogyan jutottak hozzá? Az előadó Fábos professzor – miután többszöri ismétlés után "megértette" a kérdést – a legtermészetesebb módon közölte, hogy az egyes "szolgálatok" (talaj, meteorológia, erdészeti, vízügyi stb.) dolga, kötelessége a naprakész adatok azonnali és térítésmentes átadása.

Az ideális kétségtelenül a területi adatbank, az egységes, országos területi információs rendszer felállítása lenne. Nehéz megjósolni – és ez nem is feladatom –, de feltehetően csak hosszú idő múlva "érik össze" tucatnyi párhuzamos nyilvántartás (nyomvonalas létesítmények, vízügyi, útügyi területi információs rendszerek, környezeti ártalmak, KSH adatok stb.).

A tájvizsgálatot a vizsgálati munkarészt az előzetes kutatások, a térségben szerzett információk és a helyszíni bejárásokon szerzett ismeretek segítik, teszik teljessé.

Hazánkban található lehetséges források a tájvizsgálathoz:

  • Digitális térképek (Budapest–4000, erdőfelületi kataszter, Budapest építésföldtani adatbázis, DDM–50, DDM–10, DTA–200, DTA–50, DTT–100, genetikus talajtérkép),

  • Digitális adatbázisok (CORINE Felszínborítási adatbank, MATÉRIA, TSTAR, FNT),

  • Topográfiai, kataszteri, földnyilvántartási stb. térképek,

  • Légifelvételek,

  • Rendezési tervek (ÁRT, ÖRT, RRT, regionális) és mellékleteik,

  • Tematikus térképek pl. turista, földtani-geológiai, talajtani (genetikai), talajhasznosítási, erdészeti üzemi, közlekedési, szolgáltató hálózati, régészeti, műemléki, növényföldrajzi, vízrajzi, bányászati, statisztikai,

  • Korabeli tervek, térképek pl. kultúrmérnöki, építészeti, kertkialakítási, hadi (Marsigli, XVII. sz. vége stb.), folyófelvételek (Duna mappáció), országos felmérések (I. és II. katonai térképek) stb.,

  • Monográfiák, útikönyvek,

  • Helytörténeti kutatások, kiadványok,

  • Helyszíni bejárások.

Az irodalmi forrásokban, térképeken szereplő adatoknak a terepen történő beazonosításához, kutatási eredmények kontrolálásához mind a munka kezdetén, mind annak folyamán gyakori helyszínelésre van szükség. Az ember tájalakító tevékenysége, a mindenkori társadalmi, gazdasági, esztétikai szemlélet ezernyi módon tükröződik a tájban. A jelenlegi állapot, azaz a változások rögzítésének úgyszólván egyetlen megbízható módja, a körültekintően előkészített és következetesen végrehajtott helyszíni bejárás.

Tájértékelés (tájdiagnózis)

Az utóbbi két évtizedben a tájrendezéssel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek körében egyaránt ismertté vált a tájértékelés, illetve ismertté váltak tájértékelési módszerek, amelyek valamely meghatározott tervezési-fejlesztési célkitűzés megalapozására kerültek kidolgozásra. A fiatal tudományterület kialakulásának egyik oka az egyes gazdasági ágazatok növekvő "területéhsége", társadalmi-gazdasági szabályozásának igénye, az optimalizálás kényszere. Telekkönyvileg a művelés alól kivett földterület egyre nagyobb mértékben csökken, ugyanakkor a művelésből kihagyott (főleg felhagyott szántó) nő.

A természeti potenciál rohamos csökkenése és a környezeti ártalmak mennyiségi és minőségi fokozódása, valamint az urbanizációs hatásoktól mentes térségek iránti kereslet növekedése egyaránt indokolja az ökológiai szempontok érvényesítését előtérbe helyező tervezési döntések meghozatalát. A táji adottságok milyenségének mennyiségi kifejezésére a tájértékelési módszerek alkalmasak.

Az egyes tárgyak, jelenségek összehasonlítása ösztönös emberi tevékenység. A csak korlátozottan rendelkezésre álló naturáliák értékelése a tervezés és a gazdasági irányítás alapkövetelménye. A tervező valamely objektum elhelyezésekor, fejlesztési tervek készítése során minden esetben végez értékelést és annak alapján dönt. Az értékelési folyamatokban azonban sok a szubjektivitás. A szubjektív színezetű ítéletek meghozatalának elkerülésére, a döntési folyamatok átláthatóvá tételére objektív kritériumok felállítása szükséges. Tudományosan megalapozott tervezésről csak akkor beszélhetünk, ha a vizsgálat tárgyához objektív mutatókat lehet hozzárendelni.

A tájértékelés a fentiekből következően a tájrendezési tervek készítésének szerves láncszeme, a vizsgálati eredmények tudatosításának a tervező és a „nem szakemberek” számára hozzáférhető „kulcsa”. A tájértékelés ugyanakkor valamennyi szakági tervezőnek informatív támpont.

A tájértékelés történetének és az egyes tájértékelési módszerek bemutatásának, azok adaptálhatóságának, illetve kritikájának ismertetéséhez önálló könyv megírására lenne szükség. Az értékelési módszerek bemutatására – konkrét tervek kapcsán – a negyedik fejezetben kerül sor.

Hazánkban 1972-ben jelent meg az első, kizárólagos tájértékeléssel foglalkozó tanulmány. Oktatásának kezdete a Tájrendezés című tantárgy keretében is ez időre tehető. A tájértékelési eljárásokat tartalmazó tervek, tanulmányok, valamint előadások száma az utóbbi évtizedekben még inkább megnövekedett.

Mielőtt a magyarországi gyakorlat áttekintésére rátérnék, célszerű e fiatal tudományterületről alkotott általános összefüggéseket is megismerni.

A tájértékelési módszerek alkalmazási lehetőségeiről azok kifejlesztésének szükségessége, elterjedésének társadalmi-gazdasági körülményei és tartalmi felépítésének taglalása nélkül tájékoztatást adni nem lehet.

Tájértékelési eljárások kidolgozásának egyik oka az egyes gazdasági ágazatok növekvő „felületéhségének” az össztársadalmi igények szerinti optimalizálása. Az iparilag fejlett államokban az összterületnek több mint 10%-a valamilyen módon beépítetté vált. Ez hazánkban sincs másképpen. A művelésből kivont földterület nagymértékben növekszik; 1960 és 1980 között – a hivatalos statisztikai adatok szerint – a mező- és az erdőgazdasági földterület átlagosan naponta 24 hektárral csökkent, azaz az ország területének 0,1%-ával évente. Az utóbbi években ez az érték növekedett.

A lakóépületek, az ipari üzemek, az utak stb., azaz a települések és a technikai infrastruktúra nyomvonalas létesítményeinek felületigényével párhuzamosan jelentősen növekedett, sőt egyes térségekben elsődlegessé vált az üdülési célú tájhasznosítás. A városiasodás következtében a „Természettel” a közvetlen "munkakapcsolat" megszűnése miatt egy új táj-ember kapcsolat alakult ki. A viszonylagosan megnövekedett szabadidő egy részét üdülésre fordítják

Az üdülési célú hasznosítás elsődlegesen a mező-, az erdő- és a vízgazdaságilag hasznosított tájegységekre települt rá. Éppen a különböző művelési ágú felületekre „rátelepülő” üdülési tájhasználat elterjedése miatt vált szükségessé a többféle értelemben kondicionáló hatású felületek, tájegységek, tájak további igénybevételének megalapozott eldöntéséhez a természeti elemek, elemegyüttesek használati értékéről meggyőző módszerek kifejlesztése.

A természeti potenciálok rohamos csökkenése és a környezeti ártalmak mennyiségi és minőségi fokozódása, valamint az urbanizációs hatásoktól mentes térségek iránti kereslet növekedése egyaránt az ökológiai és az esztétikai szempontok fokozott érvényesítését előtérbe helyező tervezési döntések meghozatalát indokolja. A táji adottságok milyenségének mennyiségi kifejezésére a tájértékelési módszerek alkalmasak.

A nevezetes látnivalók, a kastélyok, a várak, a templomok, a történeti kertek, a lakóépületek és az egyéb építmények összehasonlíthatók egymással koruk, építészettörténeti értékük, kiterjedésük szerint. Ezeket az útikönyvekben, a Baedekerekben már egy évszázada egy, két vagy három csillaggal jelölik.

A tájak iránti fokozódó érdeklődéssel összefüggésben, amelyet elsősorban a realizálható üdülési igények váltottak ki robbanásszerűen napirendre került a „legszebb” tájak minőségi ismérveinek meghatározása.

A szakterület vizsgálati tárgyából adódóan a táji adottságok milyenségének kifejezésére – ahol numerikus kiindulási adatok nincsenek – a rangsoranalízis célszerűen alkalmazható. A számszerűen ki nem fejezhető elemek, elemegyüttesek legalább szubjektív alapon bizonyos értékkel felruházva egymással összehasonlíthatók.

Az értékek hozzárendelése az irodalmi tapasztalatok, a szakemberek gyakorlati útmutatásai és a nem szakemberek véleménynyilvánítása alapján, illetve azok kombinálásával történhet.

A tájértékelési módszerek, a fentiekből is következően a tájrendezési tervek készítésének szerves láncszemei, a vizsgálati eredményeknek a tervező számára hozzáférhető „kulcsai”, az érdeklődők számára pedig szemléletes bemutatási formái. A tájértékelés értelemszerűen valamennyi szakági tervező számára is informatív támpontot jelent.

Az üdülési igények sokoldalú kielégítésére a szabdalt, változatos térségek, a több – de legalább két – természeti elemegyüttes határvonalai bizonyultak a legelőnyösebbeknek. Ezen térségek üdülési hasznosításra egyébként is a legalkalmasabbak, mert megközelíthetőségük, feltártságuk, lejtési adottságaik miatt beépítésre, kitettségük, sekély termőrétegük, kedvezőtlen vízellátottságuk miatt pedig intenzív mező- vagy erdőgazdasági termesztésre nem, vagy csak többletráfordítással alkalmasak. Részben ebből a felismerésből, részben pedig abból, hogy az elsődlegesen üdülési rendeltetésű felületek iránti igények megnövekedtek, a "csökkent termőértékű" termőhelyek felértékelődtek. A vizsgált tájegységek differenciálása, azok üdülési hasznosítása, azaz üdülési értéke szerint történt.

A legváltozatosabb térségek üdülési értéke így a rangsoranalízis során a legmagasabbnak minősül, míg az egyhangú tájegységek a csökkent üdülési hasznosíthatóság miatt a legkisebb értéket kapják. A tájértékelési módszerek fejlesztésében ezért az üdülésorientáltság egyértelműen végig követhető. A folytonos komplexitásra törekvés ellenére a tájértékelési módszerek többsége meghatározott cél érdekében, bizonyos szempontok prioritásának hangsúlyozásával készült. Olyannyira, hogy az utóbbi években a táji adottságok az egyes üdülési formák szerinti alkalmasságuk alapján kerültek értékelésre. Az érdekesség kedvéért az üdülési tevékenységek bemutatására két példát hozok, amelyek az 15. és 16. táblázatokban láthatók.

15. táblázat - Tevékenységek felsorolása azok terápiás értéke szerint KIEMSTEDT nyomán

Dinamikus mozgással járó tevékenységek, amelyben valamennyi „izom” részt vesz.

Kirándulás, fürdés, úszás, játék, sítúrázás/sífutás. Aktív sportolás: hegymászás, korcsolyázás, golf.

Dinamikus mozgással járó tevékenységek, amelyben az „izom" nagyobb része igénybe vett.

Sétálás, kerékpározás, természetmegfigyelés, csónakázás, vitorlázás, lovaglás.

Statikus izomerővel összefüggő és magas koncentráltságot igénylő tevékenység.

Sílesiklás

Terápiás érték nélküli tevékenységek, amelyhez az „izom" alig vagy kevésbé igénybe vett.

közvetlen

  • Napozás, kempingezés, pecázás, horgászás,

közvetett

  • Sportrendezvények látogatása

  • Műemléki érdekességek látogatása

  • Szabadtéri színház- és hangverseny-előadások látogatása

  • Autózás

  • Hajókázás

  • - Motorcsónakázás


16. táblázat - Üdülési tevékenységek a saját költségek alakulása szerint rangsorolásban, KIEMSTEDT nyomán

Költségek osztályozása

Üdülési tevékenységek

A költségforma és a felszerelési forma

Anyagi ráfordítás nélkül

Sétálás, kirándulás, úszás (fürdés természetes vizekben), napozás a szabadban, játék, természetmegfigyelés

Csekély anyagi ráfordítással

Fürdés (úszás), rendezvények megtekintése, hajókázás

Belépődíj, utazási költség

Egyszeri ráfordítás utóköltségek nélkül

Kerékpározás, sítúrázás, ródlizás, aktív sportolás hegymászás, korcsolyázás

Kerékpár ára, sífelszerelés ára, ródli ára, sportfelszerelés, felszerelés ára, korcsolya ára

Egyszeri ráfordítás utóköltségekkel

Kempingezés, csónakázás, (evezés), korcsolyázás, horgászás

Belépő

Különleges kiképzést és felszerelést igénylő tevékenységek folytonos költségek

Sílesiklás, vitorlázás, tenisz (golf), vadászat lovaglás


Az egyes módszerek kidolgozása során a tényezőcsoportok a térségeknek

  • elsősorban természeti potenciálja,

  • részben infrastruktúra adottságai és

  • esetleg egyéb szempontok szerinti bontásban kerülnek értékelésre. A táj "összpotenciálját", a térségeknek a társadalmi reprodukciós folyamat követelményeire vonatkoztatott teljesítőképességét éppen a társadalmi elvárások különbözősége miatt több parciális potenciálra osztva célszerű vizsgálni. Adott táj nyilvánvalóan több használati lehetőséget tartalmaz, ezért a társadalmi elvárásoknak megfelelően a tájértékelést a következő potenciálok szerint sokoldalúan el lehet végezni. Ezek:

  • a biológiai hozampotenciál,

  • a vízpotenciál,

  • a nyersanyag-potenciál,

  • az üdülési potenciál,

  • az építési potenciál és

  • az ellátási potenciál.

Az általános értékelési szempontok további részletezésétől eltekintve, rátérek az értékelési módszerek elterjedésének vázlatos, nemzetközi majd hazai áttekintésére.

Üdülőtájak, szabadidőkörzetek értékelése kezdetben ökonómiai aspektus szerint történt. Az első módszerek egyike 1949-ből származik. A National Park Service az Egyesült Államokban a szabadidőkörzetek értékelését a látogatók által ráfordított utazási és egyéb költségek alapján állapította meg.

A 60-as évek közepétől Nyugat-Európában is megjelentek az első tájértékelési publikációk. Az igen széleskörűen – és gyakran szélsőségesen – továbbfejlesztett ökonómiai módszerek mellett 1967-től Hans Kiemstedt hallatott sokat magáról, aki az alkalmassági módszerek kidolgozásának sorát indította el.

A 70-es évek közepéig még jól elkülöníthetők voltak az észak-amerikai közgazdasági, a szovjet földrajzi, a nyugat-európai alkalmassági és ökonómiai, az angol vizuális indíttatású módszerek. Az utóbbi évtizedben a legkülönbözőbb célok szerint készült tájértékelési módszerek száma hihetetlenül nagy mértékben megemelkedett. Míg a kezdetben kidolgozott módszerekbe csekély számú kritériumot vontak be és az eljárást manuális módon végezték, addig napjainkig a kritériumok száma egyre növekedett, a számításhoz pedig a legkorszerűbb számítógépes technikát, a legújabb űrfelvételeket is alkalmazzák.

A tájértékelésben az ökonómiai módszereket az alkalmasságiak, azokat a komplexek követték. Az ökonómiai módszerekben primer, könnyen mérhető paramétereket, az alkalmassági módszerekben a természeti adottságokat, az elérhetőséget, a zavaró és az egyéb tényezőket is értékelték. Megnövekedett a természeti és a művi elemek, elemegyüttesek üdülési aktivitások szerinti értékelése, sőt törekvés történt a táj használati értékének monetáris kifejezésére is.

A tájértékelési módszerek elemzéséből levonható megállapítások

A tájértékelés célja lehet

  • a használati érték meghatározása (monetáris értékben),

  • az alkalmasság megállapítása (területhasználati, településhálózat-fejlesztési, üdülési, védőterület kijelölési, úthálózat fejlesztési stb.),

  • az üdülési értéknek, a tájkép vizuális-esztétikai értékének meghatározása,

  • általános területértékelés, optimalizálás.

Az értékelés tárgyát

  • területek (települések, termesztőfelületek, üdülőkörzetek stb.), valamint

  • elemek (egyedi tájértékek, parkok, temetők, fasorok stb.) képezik.

A vizsgálati területek elkülönítése történhet

  • természetföldrajzi határok szerint (tájegység, vízgyűjtő, flóravidék stb.),

  • közigazgatás-határosan (tervezési-gazdasági körzet, megye, település, belterület, külterület stb.),

  • rácshálón (azonos felületegységek többnyire négyzethálós képzésével), valamint

  • objektumonként (idős fák, mező fásítások, földmű emlékek stb.).

Az eredmények ábrázolása történhet

  • táblázatosan,

  • számértékkel,

  • térképszerű ábrázolással és

  • pénzértékben kifejezve.

A vázlatos nemzetközi áttekintés után nézzük meg a tájrendezési, tájépítészeti szempontból alkalmazott hazai értékelési módszerek kidolgozása történetének kezdetét, az egyes módszerek főbb jellemzőinek feltüntetésével.

A tájértékelés alapjaival és az értékelési módszerek adaptálhatóságával foglalkozó első szintetizáló jellegű munka hazánkban a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti Tanszékén készült 1972-ben. 1975-ben, szintén a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) megbízásából a Termal-projekthez, a termálkutak 9 km2-es környezetére készítettünk alkalmassági értékelési módszert.

Az első munkákat követően a VÁTI-ban az egyes tervekhez tanszékünkön diplomamunkaként is kerültek tájértékelési módszerek kidolgozásra. Meg kell említeni Szabó Magda: Számítógépes módszerek alkalmazása a tájértékelésben (1978) és Siklós József: a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi célú tájrendezési tanulmányterve című munkákat, amelyek színvonalas értékelési fejezeteket tartalmaznak.

A VÁTI-ban két jelentős, tájértékelési eljárásra alapozott terv is elkészült. Az egyik a Pest megyére készített agroökopotenciál értékelés, a másik az Országos üdülőterületi Terv (OÜT) tájértékelési munkarésze. Mindkét eljárást számítógéppel futtatott programok felhasználásával dolgozták ki. Az első infrafelvétel felhasználásával készített tájértékelési módszer Miskolc településcsoport rendezési tervének részeként készült szintén a VÁTI-ban. Az Erdészeti Tudományos Intézetben 1982-ben a mezőgazdasági termesztés szempontjait a Tetves patak vízgyűjtőjében értékelték (a VIZITERV munkatársainak bevonásával).

Az első tanszéki munkák közül még a Gabcikovo–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel érintett térség tájrendezési tanulmánytervéhez készült alkalmassági tájértékelési módszert, valamint a Dunakanyar fejlesztését bemutató újszerű vizuális-esztétikai eljárást célszerű kiemelni.

A tájértékelési témakörben ülésszakokon, szakmérnöki szakon, mérnöktovábbképző tanfolyamon, tudományos egyesületekben elhangzott hazai előadások sorát szépen egészítették ki Fábos, valamint Kiemstedt professzor előadásai.

Az érdeklődők Fábos professzort a „GATE-UMASS” számítógépes földhasználati, meliorációs tájrendezési szimpóziumon is hallgathatták.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a tájértékelési módszerek alkalmazási lehetőségei szinte korlátlanok. A tájértékelés "öncélú" azonban nem lehet, azt a tervezés objektív segédeszközeként, a tájrendezési tervek szerves részeként kell alkalmazni.

Megállapítható, hogy a tájértékelési módszerekkel szemben támasztott valamennyi igény kielégíthetősége miatt éppen úgy a természeti és az infrastruktúra adottságokat, mint az üdülési potenciált, valamint az egyéb parciális potenciálokat egy egységes modellben, egységes szempontok szerint kellene értékelni. A tájértékelés viszonylag rövid története során elérkezett az az időszak, amikor a differenciált vizsgálatok, módszerek nagy számára támaszkodva, az értékelésnek komplexebb és egyben egyszerűbb, áttekinthetőbb formáját kellene megvalósítani.

A jövőben a tájértékelési eljárások ismertetett gyakorlatias értelmezésén, főleg az alkalmassági eljárásokon túlmenően, egy tágabb értelmű „értékelésre” is kísérletet kell tenni, ahol a tájértékelési eredményeket kiindulási adatoknak tekintve a táj hasznosításának módját a társadalmi igények és elvárások objektív mutatók szerinti értékelése határozza meg.

Tájrendezési terv

Folyamatosan változó környezetünkben, a tájban mindenféle beavatkozás – vagy annak hiánya – hosszú időre és maradandóan befolyásolja életünk minőségét. A fejlesztési döntéseket hozók felelőssége az egyre növekvő antropogén hatások, környezeti ártalmak, urbánus tényezők miatt mind jobban növekszik.

A tájrendezési terv a táj komplex fejlesztése céljából a tájanalízis adatainak és a tájértékelési eljárással megalapozott ismérveknek felhasználásával készül. A tájökológiai szemléletű terv ennek megfelelően magában foglalja

  • a többcélú tájhasznosítás lehetőségeire,

  • a környezeti ártalmak megszüntetésére,

  • az egységes zöldfelületi rendszer kialakítására,

  • a települések fejlesztésére,

  • a technika infrastruktúra bővítésére,

  • a művelési ág változtatásokra,

  • a védett területek (természetvédelmi, vízvédelmi, bányavédelmi, tájvédelmi stb.) fenntartására és "fejlesztésére",

  • a bányászati tevékenység következtében rombolt felületek újrahasznosítására,

  • az ártalommentes hulladék-elhelyezésre,

  • a mezőgazdasági területrendezésre,

  • az üdülőtájak fejlesztésére,

  • a művi létesítmények tájba-illesztésére vonatkozó javaslatokat.

A táj ökológiai, ökonómiai és vizuális-esztétikai potenciáljának fenntartásához, illetve az ágazati érdekek alapján összehangolt fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket a tájrendezési terv, a tervmellékletek és az azokat kiegészítő szöveges magyarázatok tartalmazzák.

A műszaki leírás az ütemezési, az építési, illetve a megvalósítási, a fenntartási és kezelési feladatok egyeztetett rendszere.

A tájrendezési terv tartalmi felépítését minden esetben a készítési cél határozza meg. A “teljes” tájrendezési terv, illetve a tájrendezési tanulmány vizsgálati, értékelési és javaslati részekből áll. A dokumentáció a szöveges részeken, terveken kívül általában ábrákat, fényképeket rajzokat, grafikonokat, korabeli térképek, fotók másolatait, egykori tervezési elképzelések ismertetését is tartalmazza.

A tájrendezési tervek a cél szerint eltérő tartalommal, terjedelemmel készülnek. A különböző tervek, tanulmányok jellegének érzékeltetésére Szerző által összeállított vagy irányításával készült tájrendezési tervek, tanulmányok tartalmi felépítésének, szerkezeti modelljének bemutatásával kerül sor (135.–139. ábrák). A dokumentációk minden esetben általános bevezetéssel indulnak és összefoglalással, ábra-, kép- és rajzjegyzékkel, a felhasznált irodalom közlésével, növénylista melléklettel, tervmellékletekkel egészülnek ki.

A hazai színvonalas tájrendezési tervek, tanulmányok száma igen nagy. A teljes paletta bemutatása képtelenség. A „valaki” kihagyásának, esetleges rangsorolási tévedések elkerülése miatt a választás a „saját” anyagokra esett.

A tájrendezési munkák köre rendkívül széles, s ahány tervező, annyiféle stílus, irányzat. Kétséget kizáróan hasonlóságok előfordulnak, de a szolgamódú „másolás” rendkívül veszélyes. A tájtervezési diszciplína terjedésében a valamilyen szintű „átvétel” mégis gyakran előfordul.

Az egyes anyagok közreadásánál az eltérő célok és a céloknak megfelelően összeállított felépítés sokfélesége motivált. A hazai áttekintésre terjedelmi okok miatt sem vállalkoztattam. A választás ezért is a „saját”, illetve az irányításommal készített munkákra esett.

A kiválasztott hét különböző tájrendezési tanulmány, terv közül három kisebb felületegységre, kettő-kettő pedig települési/kerületi, illetve regionális léptékű. A hét terv közül egy kivételével valamennyi 1990 és 1996 között került kidolgozásra. Az egyes anyagok tartalomjegyzékén a hitelesség megtartása érdekében nem változtattam, noha időközben kiegészítésekre került sor.

A tartalmi felépítés bemutatásával célom a tájrendezési tervek felépítésének érzékeltetése. A további részletezésre terjedelmi okok miatt nem kerül sor.

A „kisebb” felületre, tájrészletre készített tájrendezési munkák közül kettő bányával (Róka-hegy, Ezüst-hegy), egy pedig a Budai-hegyvidék egy részének fejlesztésével kapcsolatos.

A településszintű munkák közül a bélapátfalvi és a XVII. kerületi tervre esett választásom.

A regionális tájrendezési tervek közül a szigetközi fejlesztési koncepciót, valamint a Duna–Dráva Nemzeti Park vizsgálati anyagát mutatom be.

Mátyás-hegy– Remete-hegy tájrendezési terve (1991)

Egyfajta kontraszt alakult ki a hegyek adottsága és használata között. A Mátyás-hegy és a Remete-hegy térsége

  • a kedvező földrajzi fekvés,

  • a változatos domborzati adottság,

  • a növényi borítottság gazdagsága,

  • a kellemes égtáji kitettség,

  • az előnyös vizuális kapcsolat (ki- és rálátás) és

  • a jó megközelítési lehetőség ellenére üdülési-turisztikai szempontból „kihasználatlan”. Az egykori periféria, a bányászati tevékenységgel (kő- és agyagbányák) jellemzett városkörnyék az utóbbi évtizedben sem vált Óbuda és a főváros szerves részévé.

A „senki” földje, a szabad préda, a rendezetlenség, a gondozatlanság

  • az egykori agyagbányák gödreiben,

  • a Schmidt kertben,

  • a Szépvölgyi árok fejénél, sőt

  • a Budai TK-hez tartozó Mátyás-hegyi barlang bejáratánál is látható.

E helyeken lehet következmények nélkül

  • hulladékot, „sittet”, roncsot illegálisan elhelyezni,

  • tisztítatlan szennyvizet közterületre folyatni,

  • utat lezárni, konténert tárolni,

  • telket foglalni és

  • engedély nélkül házat, tornyot, "gunyeszt" építeni.

A tájrendezési terv tartalmi felépítéséből látható, hogy részletesebb indoklás előzi meg a szokásos vizsgálati, értékelési és javaslati munkarészeket, mert szükségét éreztem a megbízó figyelmét felhívni a fejlesztés lehetőségére, halaszthatatlanságára.

A tájrendezési terv felépítésének modelljét a 135. ábra mutatja be.

135. ábra - A Remete-hegy‑Mátyás-hegy tájrendezési terv felépítésének modellje

A Remete-hegy‑Mátyás-hegy tájrendezési terv felépítésének modellje


Tartalmi felépités

1. Indoklás

1.1. MIÉRT indokolt a fejlesztés?

1.1.1. Városi közelség

1.1.2. Lakótelepi közelség

1.1.3. Feltáratlanság

1.2. MIT lehet előirányozni?

1.2.1. Kiépítettség növelése

1.2.2. Biztonságérzet fokozása

1.2.3. Rendezettség elérése

1.3. HOGYAN célszerű megvalósítani

1.3.1. Természetes anyagok

1.3.2. Tájökológiai szempontok

1.3.3. Vizuális-esztétikai hatások

2. Tájvizsgálat

2.1. Természeti adottságok

2.1.1. Földrajzi fekvés

2.1.2. Földtani felépítés

2.1.3. Domborzat

2.1.4. Helyi klíma

2.1.5. Növénytakaró

2.1.6. Állatvilág

2.2. Társadalmi hatások, tájalakulás-történet

2.2.1. Művelési ág változás

2.2.2. Művelés alóli kivonás

2.2.3. Rohamos beépítés

3. Tájértékelés

3.1. Külső tájhasználati konfliktusok

3.1.1. Funkcionális

3.1.2. Környezetártalmi

3.1.3. Vizuális-esztétikai

3.2. Belső tájhasználati konfliktusok

3.2.1. Funkcionális

3.2.2. Környezetártalmi

3.2.3. Vizuális-esztétikai

4. Javaslatok

4.1. Tájrendezési javaslatok

4.1.1. Fogadóhely kialakítása

4.1.2. Figyelemfelhívás balesetveszélyre

4.1.3. Tájseb rehabilitálása

4.1.4. Út-karbantartás, útépítés

4.1.5. Tisztás kialakítása

4.1.6. Kilátóhely létesítése

4.1.7. Berendezés

4.1.8. Informálás

4.2. Környezetvédelmi javaslatok

4.2.1. Körbeépítés megakadályozása

4.2.2. Szennyvízszikkasztás megtiltása

4.2.3. Hulladékgyűjtők környékének tisztántartása

4.2.4. „Gunyeszok” felülvizsgálata

5. Ütemezés – intézkedés

5.1. Első ütem

5.2. Második ütem

5.3. Hosszabb táv

A tájrendezési tanulmányban a fejlesztési koncepciót úgy állítottam össze, hogy

  • a tájvizsgálati munkarészre (2. fejezet)

  • a tájértékelés épül (3. fejezet).

A tájhasználati konfliktusok feloldására

  • az indoklás alapján (1. fejezet)

  • javaslatokat adtam (4. fejezet).

Az intézkedésre, az ütemezésre önálló munkarészben (5. fejezet) hívtuk fel a figyelmet.

A Rókahegyi bánya fejlesztése (1991)

A főváros határában, a békásmegyeri lakótelep közelében, a Csillaghegyi strand szomszédságában, nagy forgalmú és idegenforgalmi-üdülési használatú utak mellett, a tájegység legmagasabb pontján fekvő bányautótáj olyan potenciális adottság, amelyet célszerű előnyösebben hasznosítani. A ma már védett területre fejlesztési-rendezési javaslatainkat a „szokásos” tájrendezési terv formájában, a következő tartalommal állítottuk össze.

Tartalmi felépités

1. Tájvizsgálat

1.1. Természeti adottságok

1.1.1. Domborzat

1.1.2. Növényzet

1.1.3. Helyi klíma

1.2. Társadalmi hatások

1.2.1. Területhasználat

1.2.2. Környezeti ártalom

1.2.3. Üdülés-idegenforgalom

2. Tájértékelés

2.1. Érdekközösségek

2.2. Védelemre érdemesség – veszélyeztetés

2.3. Tájhasználati konfliktusok

3. Tájrendezési javaslatok

3.1. Balesetveszély elhárítása

3.2. Környezeti ártalmak megszüntetése

3.3. Természetvédelmi-üdülési feltételek javítása

4. Intézkedési terv

A fejezetek egymáshoz kapcsolódását a 136. ábra mutatja be.

136. ábra - A Róka-hegyi bánya fejlesztési tervének modellje

A Róka-hegyi bánya fejlesztési tervének modellje


A megkopó sziklaalakzatok, az életveszélyes és a járható rézsűk, a megtelepedett lágyszárú és cserjés növényzet mind-mind a félévszázada gyógyuló bányautótáj jellemzője. A fejlesztés terveink alapján történt.

Ezüst-hegyi felhagyott (római) kőbánya rekultivációja (1995)

A közel két évezredes bányászat mai nyomai meglehetősen méltatlan körülmények között láthatók. Az egykori római kőfejtőt hatalmas méretűvé fejlesztették, majd a felhagyás után részlegesen feltöltötték, de a rekultiváció elmaradt.

Az Ezüst-hegyi bányát és térségét

  • az elhagyatottság, a rendezetlenség,

  • az anarchikus területhasználat,

  • a kedvezőtlen megközelítési lehetőség,

  • a szilárd burkolatú út hiánya,

  • az illegális hulladéklerakás,

  • a balesetveszély és a rossz közbiztonság, valamint

  • a 2000 éves egyedi tájérték,

  • a potenciális és a tényleges kilátás,

  • a lakótelep-közeli fekvés,

  • a Pilisi Tájvédelmi Körzet közelsége,

  • az értékes élővilág és

  • a fészkelő- és búvóhely egyaránt jellemzi.

A környéken a beépítés lendületes. A területfoglalások mindennaposak. Az egykori bányagödörben jelentős mértékű illegális hulladék-lerakás történik. A szemételszállítás megoldatlan, ezért a lakosok a környékből rendszeresen ide hordják hulladékaikat.

A budapestiek az Ezüst-hegyet fekvése és közelsége miatt egyaránt kedvelik. A békásmegyeri lakótelep és a Pilisi Tájvédelmi Körzet közötti hegytető sokféle rekreációs és egyéb hasznosítást tesz lehetővé. A növényzet, a terepalakulat, a kilátás egyaránt vonzó.

Tartalmi felépités

1. Jelenlegi helyzet

1.1. Természeti adottságok

1.2. Társadalmi hatások

1.3. Tájhasználati konfliktusok

2. Rekultivációs lehetőségek

2.1. Területhasználati módok

2.2. Megvalósítási realitások

2.3. Fenntartási, kezelési szempontok

3. Tájrendezési javaslatok

3.1. Műszaki leírás

3.1.1. Előkészítő munkálatok

3.1.2. Feltöltés, tereprendezés

3.1.3. Erdősítés, növényzet kezelése, élőhelyvédelem

3.1.4. Szabadidős infrastruktúra kialakítása

3.1.5. Folyamatos feladatok

3.2. Anyagkimutatás és létesítményjegyzék

3.3. Ütemezési terv

Bélapátfalvi apátság tájrendezési terve (1984)

Aligha gondolták volna az 1232-ben alapított bélháromkúti apátság építtetői, hogy nyolcadfél évszázaddal később a „Bükk-hegység impozáns előretolt bástyáját, a Bélkővet ilyen nagymértékben lepusztítják az utódok.

A bányaművelés és a tradícióápolás furcsa tájképet formált a Bélkő és Bélapátfalva közötti északnyugati lejtőkön. A természeti erőforrásokat racionálisan hasznosítani igyekvő, megélhetését kereső, életszínvonalát állandóan emelni kívánó, valamint a történeti-kulturális örökségét ápolni, a műemléket megőrizni kívánó emberi szándék együttesen jelenik meg.

Évekkel ezelőtt történtek már olyan beavatkozások, pillanatnyi csoportérdekeket szolgáló, „látszólag” előnyös intézkedések, amelyek a műemlék környékéhez – legenyhébb kifejezéssel élve – sok mindennek, csak “méltónak” nem minősíthetők. Tekintettel a környezeti hatások, ártalmak, műemléket, nemzeti parkot, üdülőövezetet, lakótelepet nem tisztelő, azaz “határt nem ismerő” terjedésére, azok keletkezési okainak, forrásainak feltárásától sem lehetett eltekinteni.

A tartalomjegyzék alapján látható a terv felépítése. Újszerű elemnek tekinthető az érdekközösségek elvárásainak feltárása, továbbá a védelemre érdemesség és a veszélyeztetés szerinti értékelés. A tájhasználati konfliktusok is itt kerültek először ilyen formában, csoportosításban megfogalmazásra.

Tartalmi felépités

1. Tájvizsgálat

1.1. A terület lehatárolása

1.2. Természeti adottságok

1.2.1. Domborzat

1.2.2. Vízfolyások

1.2.3. Borítottság

1.2.4. Helyi klíma

1.2.5. Biotópok

1.3. Társadalmi hatások

1.3.1. Területhasználat

1.3.2. Infrastruktúra

1.3.3. Zöld felület

1.3.4. Környezeti ártalom

1.3.5. Üdülés-idegenforgalom

2. Tájértékelés

2.1. Érdekközösségek

2.2. Védelemre érdemesség – veszélyeztetettség

2.2.1. Vízfolyás és helyi klíma értékelés

2.2.2. „Biotóp” adottságok értékelése

2.3. Tájhasznosítási konfliktusok

3. Tájrendezés

3.1. Környezeti ártalmak elhárítása

3.2. Tájvédelem, természetvédelem

3.3. Zöldfelület-rendezés

3.4. Üdülés-idegenforgalom

4. Kertépítészeti rendezés

4.1. Tereprendezési terv

4.2. Kertépítészeti terv

4.3. Növényalkalmazás

4.4. Környezetrendezési terv

5. Intézkedési terv, javaslatok

A tanulmány első részében a tájvizsgálat során feltártuk az apátsági templom több kilométeres körzetében a természeti adottságokat és a társadalmi hatásokat. A vizsgálat eredményét tájértékelési eljárás kidolgozásával a szakemberek és az érdeklődők számára egyaránt hozzáférhetővé tettük. Felhívtuk a figyelmet a tájhasznosításból eredő konfliktusokra. A konfliktusok feloldására tájrendezési tervek formájában tettünk javaslatot. Az apátság környékének rendezésére kertépítészeti tervek készültek. A legfontosabb és sürgősebb teendőkre az intézkedési tervben tértünk ki.

A tanulmányterv felépítését a 137. ábra szemlélteti.

137. ábra - Bélapátfalva tájrendezési terv felépítésének modellje

Bélapátfalva tájrendezési terv felépítésének modellje


XVII. kerület, környezetvédelmi tanulmány

A 80-as évek eleje óta szakterületük képviselői egyre gyakrabban foglalkoznak „környezetvédelmi” kérdésekkel. A környezeti ártalmak feloldása, újabbak megelőzése témakörhöz számtalan, a tájvizsgálathoz, a tájértékeléshez hasonló munkarész tartozik.

A tanulmány készítésének célja

  • a környezeti állapot bemutatása,

  • a konfliktusok feltárása és értékelése, valamint

  • a javaslatok megtétele volt. A XVII. kerületben olyan térség- és létesítmény-centrikus módszert kellett kidolgozni, amely megfelel

  • a szakterületi elvárásoknak,

  • a közérthetőségnek és

  • a viszonylagos egyszerűségnek, gyors megvalósíthatóságnak.

Elveink megvalósításakor bizonyos kompromisszumra kényszerültünk. Ugyanis amíg a szakterületi elvárások szerint sokféle szempontot igen részletesen kellene vizsgálnunk, addig a közérthetőség és a viszonylagos egyszerűség érdekében kevesebb kritériumot (és nem túlzott mélységig) kellene választanunk. A két végletet másképpen fogalmazva: a „tudományoskodó” és a keveset mondó megoldási javaslat között kellett, illetve igyekeztünk az ún. arany középutat megtalálni.

Tartalmi felépités

1. Tájalakulás (település és tájtörténet)

1.1. Változások a statisztikai adatok szerint

1.2. Térképi összehasonlítás

1.3. Művelési ág változások

2. Környezeti állapot

2.1. Témakörök szerinti áttekintés

2.1.1.Föld

2.1.2. Víz

2.1.3. Levegő

2.1.4. Élővilág

2.1.5. Táj

2.1.6. Települési környezet

2.2. Környezeti ártalmak forrásai

2.2.1. Nagyüzemek

2.2.2. Kisiparosok

3. Környezeti konfliktusok, értékelés

3.1. Konfliktusok megállapítása

3.2. Konfliktusok csoportosítása

3.3. Konfliktusok felsorolása

3.3.1. Elsődlegesen funkcionális konfliktusok

3.3.2. Elsődlegesen tájökológiai konfliktusok

3.3.3. Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktusok

4. Környezetvédelmi javaslatok

4.1. Javaslatok a konfliktusok csoportosítása szerint

4.1.1. Funkcionális konfliktusok feloldása

4.1.2. Tájökológiai konfliktusok feloldása

4.1.3. Vizuális-esztétikai konfliktusok feloldása

4.2. Javaslatok felsorolása az intézkedési lehetőségek szerint

4.2.1. Elsődlegesen környezetrendezési javaslatok

4.2.2. Elsődlegesen műszaki, technológia–korszerűsítési javaslatok

4.2.3. Elsődlegesen szabályozási jellegű javaslatok

4.2.4. Elsődlegesen vizuális-esztétikai jellegű javaslatok

4.3. Intézkedések részletezése az ütemezés és a várható hatás szerint

4.3.1. Elsődlegesen környezetrendezési intézkedések

4.3.2. Elsődlegesen műszaki–tecnológia–korszerűsítési intézkedések

4.3.3. Elsődlegesen szabályozási jellegű intézkedések

4.3.4. Elsődlegesen vizuális-esztétikai jellegű intézkedések

Egyes fejezetek kapcsolódási összefüggéseit más megközelítésben is érdemes áttekinteni. az első fejezet – a teljesség kedvéért és a „gyökerek”, a kontinuum megismertetési szándékával – a MIBŐL és MIVÉ, a második fejezet a MILYEN, a harmadik a MIÉRT és a negyedik a HOGYAN kérdésekre adható válaszok szerint különböztethető meg.

  • Miből és mivé alakult a falusias táj?

  • Egy, a természeti tájalkotó elemek túlsúlyával jellemezhető térségből a főváros XVII. kerületévé (1. fejezet).

  • Milyen a jelenlegi környezeti állapot?

  • Rendkívül ellentmondásos, de se nem rosszabb és se nem jobb, mint az országos helyzet (2. fejezet).

  • Miért alakultak ki környezeti konfliktusok?

  • Mert az önös érdekek mindig a közösségiek elé kerülhettek (3. fejezet).

  • Hogyan lehet az ellentéteket feloldani? Felismeréssel, javaslatok tételével és azok következetes érvényesítésével (4. fejezet).

A tanulmány felépítésének modelljét, az egyes fejezetek kapcsolódásának indokait a 138. ábra mutatja.

A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója (1993)

Az MTA Regionális Kutatások Központja Északdunántúli Osztályával, illetve Rechnitzer János igazgatóval közösen kidolgozott koncepció több szempontból újszerű a hazai gyakorlatban. Először kerültek regionális szinten a tájrendezési és a közgazdasági szempontok megfogalmazásra.

A munka a prekoncepció kidolgozásával (138. ábra) kezdődött. A vélemények széleskörű, három fórumon történő egyeztetése és az elhangzottak figyelembevétele után került sor a koncepció kidolgozására. A felépítés a tartalmi felépítés alapján követhető.

138. ábra - Szigetközi prekoncepció felépítésének modellje (Csemez‑Rechnitzer: prekoncepció a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójához, 1993. p. 6.

Szigetközi prekoncepció felépítésének modellje (Csemez‑Rechnitzer: prekoncepció a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójához, 1993. p. 6.


Tartalmi felépités

1. A megújulás hordozói

1.1. Emberi tőke

1.1.1. Demográfiai szerkezet

1.1.2. Iskolázottság

1.1.3. Foglalkoztatási viszonyok

1.1.4. Munkaerőpiaci pillanatkép

1.2. Társadalmi környezet

1.2.1. Lokális közösségek

1.2.2. Önkormányzatok

2. A táji, környezeti válsághelyzet feltárása

2.1. Társadalmi-politikai és ökológiai feltételek

2.1.1. Társadalmi-politikai feltételek

2.1.2. Természeti adottságok, ökológiai feltételek

2.2. Táj- és természetvédelmi, környezetvédelmi követelmények

2.2.1. Tájvédelmi elvárások

2.2.2. Természetvédelmi elvárások

2.2.3. „Környezetvédelmi” helyzet

2.3.Társadalmi-politikai, ökológiai, gazdasági, települési konfliktusok összegződése, a kistérségi válsághelyzet

2.3.1. Társadalmi-politikai konfliktusok

2.3.2. Vízépítési konfliktusok

2.3.3. Ökológiai konfliktusok

2.3.4. Gazdasági konfliktusok

2.3.5. Települési konfliktusok

3. A megújítás terei

3.1. Szocio-ökonómiai feltételek

3.2. Szocio-ökonómiai követelmények

3.3. Szocio-ökonómiai válság

3.3.1. Gazdasági potenciál

3.3.2. Településhálózat

3.3.3. Térkapcsolatok

4. Tájgazdálkodási javaslatok

4.1. Tájrehabilitáció

4.1.1. Az Öreg-Duna és ágrendszerének rehabilitálása

4.1.2. Gazdasági háttér

4.2. Természetvédelem, tájvédelem, „környezetvédelem”

4.2.1. Természetvédelem

4.2.2. Tájvédelem

4.2.3. „Környezetvédelem”

4.3. Fenntartható területfejlesztés

4.3.1. Infrastruktúra

4.3.2. Minitérségek fejlesztése

4.3.3. Települési zöldfelület-fejlesztés

4.3.4. Gazdasági potenciál aktivizálás

4.4. Összegzés

5. A tájgazdálkodás intézmény- és eszközrendszere

5.1. Társadalmi háttér

5.2. Intézményi háttér megteremtése

5.3. Az eszközrendszer kialakítása

5.3.1. A pénzügyi alapok megteremtése

5.3.2. Tervezési-kutatási háttér megteremtése

6. Bevezetés a tájgazdálkodási stratégiába

Szabályozási elvek

Utószó, út a tájgazdálkodási tervhez

Az egyes témakörök közötti összetett kapcsolatrendszert a 139. ábra mutatja.

139. ábra - Kapcsolat rendszerek a szigetközi koncepcióban

Kapcsolat rendszerek a szigetközi koncepcióban


A tervezett duna–dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési terve, vizsgálat (1995)

A „Duna a magyar lélek legnagyobb kifejezője” — írta Szalatnai fél évszázaddal ezelőtt. A Duna–Dráva Nemzeti Park térségében is évek óta kifejeződik a sajátos magyar lélek. „Veszélyek idején fejünk felett izzik és nyugtalanítja lelkiismeretünket” — folytatódik az idézet. S mostanság is a veszélyek idejét éljük, az egymást megérteni nem akarásból származóan a táj, a környezet pusztításának következményeit. A Duna és a Dráva a fejünk felett izzik, de a környezet, a táj „ügye” csak kevesek lelkiismeretét nyugtalanítja. „Jósorban elandalít és felejtet szépen, mint egy édes muzsikaszó” (Szalatnai). A Duna-táj, a Dráva-táj szeretete önmagában nem elegendő: a táj védelméért, rehabilitálásáért az ott élőnek, politikusnak és szakembernek egyaránt sokat kell tennie, hogy ismét felcsendülhessen az édes muzsikaszó...

A vizsgálati munkarész összeállítása rendkívüli részletességgel készült. A regionális tájrendezési munkák ilyen alapos tematikai kidolgozása Magó Erzsébet körültekintő munkájának eredménye.

Tartalmi felépités

5. Építészeti és kultúrtörténeti értékek

6. Környezeti elemek állapota

6.7. Táj- és természetvédelem

6.7.1. Nemzeti park területének kialakítása

6.7.2. Övezeti beosztás - iucn kategóriák

7. Gazdasági szerkezet

7.1. Agrárgazdaság

7.1.1. Egykori gazdasági helyzet, jellegzetes tájhasználati módok

7.1.2. A birtokrendszer, a termesztés átszervezése

7.1.3. Melioráció

7.1.4. Növénytermesztés

7.1.5. Zöldségtermesztés

7.1.6. Állattenyésztés

7.1.7. Szőlőtermesztés

7.1.8. Gyümölcstermesztés

7.1.9. A birtokszerkezet megváltozása

7.1.10. Az eltérő mezőgazdasági adottságok

7.2. Ipar

7.2.1. A térség ipari fejlődéstörténete

7.2.2. Az iparhoz kapcsolódó gazdasági szervezetek

7.2.3. Az ipari gócpontok áttekintése

7.2.4. A relatív ipari gócok legfontosabb gazdasági szervezetei

7.3. Erdőgazdaság

7.3.1. Az erdőgazdálkodás kiemelt sajátosságai

7.3.2. A természetközeli és a fenntartható erdőgazdálkodás lényege

7.3.3. Természetközeli erdőgazdálkodás és a nemzeti park

7.3.4. Az erdők jellemzése

7.3.5. Az erdőgazdálkodás áttekintő értékelése

7.4. Vadgazdálkodás

7.5. Halászat, haltenyésztés, horgászat

7.5.1. Hagyományos halászati módok és eszközök

7.5.2. Halászati helyzet

7.5.3. Horgászat

8. Üdülés–idegemforgalom

9. Infrastruktúra

10. Vízgazdálkodás

11. Jogi, irányítási háttér

11.1. Területrendezési tervek

11.2. Jogszabályok

11.3. Kérdőíves felmérés

12. Vizsgálati eredmények

12.1. Konfliktusok, érdekellentétek feltárása

12.2. Természetvédelem és területfejlesztés

12.3. Vizsgálati összefoglaló

12.4. Veszélyeztetettség

A Duna–Dráva térségére készített munkarész tematikája a jelenleg ismeretes hazai hasonló tanulmányok közül a legrészletesebb tartalmi felépítésű regionális tájrendezési vizsgálat. A mindenkori szakterületi elvárásoknak megfelelően az ilyen részletezett tartalmi felépítés is változhat, jóllehet ebben több év tapasztalata sűrűsödött össze.

Megvalósítás

A tájrendezési tervek érvényesítésének próbaköve a sikeres megvalósítás. A szakági tevékenységek túlnyomó többségénél – a közműépítéstől a térségi meliorációig, az útépítéstől az erdőtelepítésig – kialakult egyfajta kivitelezési gyakorlat. A beruházási, tervezői, kivitelezői hierarchiában mindenkinek ismert helye és szerepe van. Ezzel szemben a komplex és szintetizáló jellegű tájrendezési tevékenységnek nincs gazdája. A tájrendezés ezért mindenhova éppen úgy tartozhatna, mint ahogyan – némi túlzással – sehová sem tartozik.

A tájrendezési szempontok érvényesülhetnek művelési ág változtatásban, véderdő telepítésben, erdősítésben, utak nyomvonalának kijelölésében (trasszírozás), az út menti növényzet telepítésében, bányák, depóniák, hányók rendezésében, a többcélú tájhasznosítás biztosításában, tájfásításban, iparterület kijelölésben, természetvédelmi tervezésben és üdülés-fejlesztésben egyaránt. A felsorolás folytatásával az érdekeltségi kör bővíthető lenne. Az érintettek – remélhetően a jövőben az érdekeltek – között önkormányzatok, vállalatok, szövetkezetek, mezőgazdasági és erdőgazdasági üzemek, intézmények, hatóságok, szolgáltató egységek egyformán megtalálhatók.

A megvalósítás bonyolultságára néhány példa. A mezőgazdasági üzemet érintő művelési ág változtatás, tájfásítás, dögkút kijelölés, az önkormányzathoz tartozó hulladék-elhelyezés, lakóhely-rendezés, az áramszolgáltató vállalat által fenntartott nyiladék, a műemléki környezet kialakítása, egykori tó helyreállítása vagy új tározó létesítése a tájrendezési terven egységesen jelenik meg. Még a tájrendezési tervek közös elfogadása esetén is kérdéses, hogy ki mit, és miért valósítson meg.

  • Mikor tekinthetők az egyes tájrendezési szempontok természetvédelminek?

  • Mikor "környezetvédelminek"?

  • Mikor meliorációsnak, erdészetinek, településfejlesztésinek?

  • Ki és hogyan irányozza elő a költségeket?

  • Kitől és mennyi támogatás várható, igényelhető?

A kérdésekre minden esetben alkalmazható választ adni aligha lehet. A tervek jóváhagyását követően, megvalósítási szándék esetén

  • az intézkedési,

  • az ütemezési terv szerint sokszor az önkormányzatok a címzettek. Az esetek túlnyomó többségében azonban nincs igazi gazda. Még egyetértés esetén sincs olyan, aki a megvalósítási költségek oroszlánrészét vállalni tudná.

A tájrendezési feladatok megvalósítása és következménye több gazdát is érinthet. A hófogó erdősávot például az útügyi szerv megrendelheti az erdőgazdaságtól, a területet a földhivatal a művelésből kivonhatja, az erdészet eltelepítheti és kezelheti, de a hatás érvényesül a szántóföldi táblán is és a termést fokozza. Hasonlóan egy árvízvédelmi töltést lehet útként, üdülési céllal vagy az állattartó telep megközelítésére is használni.

A többcélúan hasznosuló tájrendezési jellegű beruházások ezért körülményesen és csak részekre bontva valósíthatók meg a jelenlegi hazai gyakorlatban. Az áldatlan állapoton mielőbb változtatni kellene. A változtatáshoz viszont a korszerű táji, a környezetügyi, a tájökológiai szemlélet terjedése szükséges.

A megvalósításnak vannak/lehetnek hosszú távon elérhető fázisai éppen úgy, mint azonnal végrehajthatók. A távlati elképzelések megvalósítása sokkal inkább a szemlélet-formáláson múlik. A kisebb volumenű tájrendezési munkákat kiviteli tervek alapján lehet megvalósítani.

Hosszú távú szemlélettel lehet adott település fejlesztését úgy irányítani, a táji adottságokhoz úgy alkalmazkodni, hogy például

  • az ökológiai kiegyenlítő felületek (nádasok, vizenyős felületek) ne kerüljenek feltöltésre,

  • a zöldfolyosók megvalósítására hely maradjon,

  • a vízfolyások széléig ne lehessen parcellázni.

A kiviteli terv szerinti rövid távú tájrendezési feladatokhoz tartoznak például

  • a rézsűmegkötések,

  • az elhabolás elleni partbiztosítások,

  • a mérnökbiológiai módszerrel történő növény-telepítések,

  • a rombolt felületek rekultiválására vonatkozó munkák,

  • az élőhely rehabilitációs földmunkák,

  • a fa- és cserjeültetések.

Összegezve megállapítható, hogy a tájrendezési terv tartalma bizonyos hasonlóságok ellenére a célnak megfelelően módosulhat. A tájrendezési tervek vizsgálati, értékelési és javaslati részekre különíthetősége ellenére a tartalmi felépítés más és más. Sillabusz nincsen, s rendkívül veszélyes, ha bárki adaptálással kísérletezne. A százarcú táj sokféle adottságához alkalmazkodó tervet kell készíteni, mindig a táji adottságokhoz kell az illeszkedő funkciót megtalálni.

Törvények, jogi háttér

A több éves szakterületi törekvés ellenére az általános tájvédelemről önálló jogszabály nem született. A németországi és több fejlett nyugat-európai országban kialakult gyakorlattal szemben a hazai törvényekben a tájrendezési terv nem szerepel. A tájra, a táj védelmére és a tájrendezésre – ha nem is egészen a nemzetközi gyakorlatban használatos módon – több törvényben történt utalás. A kialakult hazai tájrendezési gyakorlathoz közel álló törvények közül az öt legfontosabbat említem. Az ismertetés egyes törvényeknél csak a "táji" vonatkozásokra korlátozódik.

1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól

Az első magyarországi (1976. évi) környezetvédelmi törvénnyel ellentétesen a jelenlegiben a környezeti elemek egységes védelmének felsorolásából „kimaradt” a táj védelme. Jóllehet – az 1976. évihez hasonlóan – változatlanul szerepel a föld, a víz, a levegő, az élővilág, valamint a települési környezet védelme. A táj védelme témakör elhagyása csak abban az esetben nem jelentett volna visszalépést, ha az 1995-ös elképzeléseknek megfelelően, a környezetvédelmi törvénnyel összhangban külön törvény rendelkezett volna „a természet és a táj védelméről” (3. §. 2a. pont). Az 1996. évi, a természet védelméről szóló törvény megnevezésében viszont nem szerepel a "táj védelme". A természetvédelmi törvényben mindössze Tájvédelem alfejezetre redukálódott a tájvédelmi ügy (a vonatkozó részt idéztem).

1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

A területrendezési terveknek a tájrendezési és természetvédelmi munkarészek integráns részei. A törvény ennek ellenére közvetlenül nem utal a tájrendezésre. A területfejlesztés, a területrendezés viszont a tájtól és ezért a tájrendezéstől nem függetleníthető. A területrendezési feladatok megvalósításához tervek szükségesek, amelyek a táji adottságokból indulnak ki.

Az alapfogalmak értelmezésénél (5.§.) szerepelnek a tájtervezési gyakorlatban kidolgozásra kerülő fogalmak, így

  • a táj terhelése és terhelhetőségének meghatározása,

  • az ökológiai elvek érvényesítése.

Az Országos Területfejlesztési Tanács, valamint az önkormányzati társulások, a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok alapvető érdeke a táj védelme, a rendezett tájegységek kialakításának elősegítése. Kétséget kizáróan a törvény megteremtette ezen központi állami szervek és a területi szervek létrehozásának feltételeit.

A területi információs rendszer létrehozásával és működtetésével sor kerülhet az alapvetően szükséges adatbázis általános kiépítésére. A zárórendelkezések befejezése igen bíztató, amely szerint „felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a területfelhasználás és tájhasznosítás, a terület- és tájrendezés országos, illetve térségi szabályait” (27. § 2a. pont). Az országos szabályok kidolgozásakor elvben széleskörű lehetőségek kínálkoznak a tájrendezési szempontok érvényesítésére.

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény 27. § (2) a. és b. pontja alapján a környezetvédelmi ás területfejlesztési miniszter – várhatóan – 1997 első félévében rendeletet ad ki A területfejlesztési koncepciók, programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményéről, valamint a területfelhasználás és tájhasznosítás szabályairól. A kodifikált változat értelmében kerül szabályozásra

  • a területfejlesztési koncepció,

  • a területfejlesztési program,

  • a területrendezési terv, tartalmi követelménye, valamint

  • a területfelhasználás és a tájhasználat országos és térségi területrendezési terveinek tartalma.

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

A törvény célja „a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének kielégítése”.

A törvény 6. és 7. §-a a Tájvédelmet elkülönítetten tartalmazza. Annak ellenére, hogy nincs "nevén nevezve a gyermek", azaz nem szerepel a tájrendezés kifejezés, a pontok egyértelműen tájrendezési jellegűek. Meghatározásra került a táj és az egyedi tájérték. Felsorolásra kerültek a létesítmények tájba illesztésétől a táj jellegéhez igazodó rendezésétől a tájképi adottságok megőrzéséig, a művelési ág változtatásától a tájsebek rendezéséig, a külterületi ingatlan belterületbe vonásától, a táj esztétikai értékének megóvásáig egyértelműen tájrendezési, tájtervezési feladatok. A hitelesség érdekében a Tájvédelemről szóló megállapításokat idézem.

„6. § (1) A táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.

(2) A tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell őrizni a tájak természetes és természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.

(3) Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.

(4) Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a természetvédelem állami területi szervei (nemzeti park igazgatóság, illetve természetvédelmi igazgatóság; a továbbiakban együtt: igazgatóság) feladata.

(5) A területrendezési terv tartalmazza az egyedi tájértékek jegyzékét.

7. § (1) A történelmileg kialakult természetkímélő hasznosítási módok figyelembevételével biztosítani kell a természeti terület használata és fejlesztése során a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájakra jellemző természeti rendszereknek és egyedi tájértékeknek a megóvását.

(2) A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében:

  1. gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával történő tájba illesztéséről;

  2. gondoskodni kell a használaton kívül helyezett épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések új funkciójának megállapításáról, illetve ennek hiányában megszüntetésükről, elbontásukról, az érintett területnek a táj jellegéhez igazodó rendezéséről;

  3. a település-, a területrendezés és fejlesztés, különösen a területfelhasználás, a telekalakítás, az építés, a használat során kiemelt figyelmet kell fordítani a természeti értékek és rendszerek, a tájképi adottságok és az egyedi tájértékek megőrzésére;

  4. művelési ág változtatás, más célú hasznosítás csak a táj jellegének, szerkezetének, a történelmileg kialakult természetkímélő használat által meghatározott adottságoknak és a természeti értékeknek a figyelembevételével lehetséges;

  5. biztosítani kell, hogy a gazdálkodással összefüggő épületek, építmények, létesítmények és berendezések elhelyezése, mérete, formája, funkciója és száma alkalmazkodjon a táj jellegéhez;

  6. a táj jellegének megfelelően rendezni kell a felszíni tájsebeket;

  7. autópályát, valamint a vadon élő állatfajok ismert vonuló útvonalait keresztező vonalas létesítményt úgy kell építeni, hogy a vadon élő állatfajok egyedeinek átjutása – megfelelő térközönként – biztosítva legyen;

  8. biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását.

(3) Külterületi ingatlan, különösen természeti terület belterületbe vonására akkor kerülhet sor, ha annak következtében a táj jellege, esztétikai és természeti értéke nem károsodik helyreállíthatatlanul.

(4) A tájvédelemre vonatkozó előírások érvényesítése érdekében a Kormány által rendeletben meghatározott és a (2) bekezdésben foglalt tevékenységekkel, valamint az egyedi tájértékekkel kapcsolatos eljárásokban az igazgatóság szakhatóságként működik közre."

A természet védelméről szóló törvénybe a „szovjet sugallatú” tévtanok egész sora beépült:

  • „Esztétikus természet” nincsen! A szép, a szépség és az esztétikum nem azonos fogalmak. A szép az tetszést keltő, a látás, a hallás számára gyönyörködtető. A szép esztétikai kategória. A szépség az tulajdonság: például sok szépség van a természetben. Esztétikus pedig az, ami művészien szép, ízléses (lásd törvény célja).

  • Esztétikai adottság nincsen. Esztétikai érték van (lásd 7. § 2. pont). A tájnak nincsen esztétikai adottsága, esztétikai értéke van (lásd 6. § 2. pont).

  • A természeti érték nem tájképi adottság (lásd 7. § 2c. pont)

  • Nem derül ki, hogy mi a tájjelleg (lásd 7. § 2e. és 2f. pont).

  • A táj fogalom nincsen definiálva, ezért ellentmondások adódtak. A „természetes állapot” meghatározása ugyanis a következő: „az az élőhely, táj, életközösség, melynek keletkezésében az ember egyáltalán nem, vagy – helyreállításuk kivételével – alig meghatározó módon játszott szerepet” (4. § c. pont). Ám a táj lényege éppen az emberi tevékenység tükrözése.

  • A természeti terület és a védett természeti terület nem különült el egyértelműen a törvényben (lásd 7. § 1. pont). „Természeti terület: valamennyi olyan földterület, melyet elsősorban természetközeli állapotok jellemeznek” (4. § b. pont). „Védett természeti terület: e törvény vagy más jogszabály által védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított földterület” (4. § g. pont).

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezéseivel összhangban külön törvények rendelkeznek

  • a bányászatról,

  • az erdőkről,

  • az "épített" környezet átalakításáról és védelméről,

  • a termőföldről,

  • a halászatról,

  • a területfejlesztésről,

  • a városgazdálkodásról,

  • a vízgazdálkodásról és

  • a hulladékokról, amelyeket a tájtervezés során figyelembe kell venni.

1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról

A bányászati tevékenységgel összefüggésben a meddőhányók hasznosítása, megszüntetése, a bányatelek, a biztonsági övezet és védőpillér, a bányatérkép, az építési tilalmak és korlátozások, a bányabezárás, valamint a tájrendezés kifejezések jól ismertek. A „bányászati” tájrendezés fogalom értelmezése szakterületünkétől eltérő.

49. § 23. „Tájrendezés” a bányászati tevékenységgel érintett területnek újrahasznosításra alkalmassá tétele (bányászati rekultiváció) vagy a természeti környezetbe illő kialakítása.

A bányászati tájrendezés lényegét a törvényben önálló alcímmel, a következő módon határozták meg:

36. § (1) „A bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki tervnek megfelelően, fokozatosan helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe illően kialakítani.

(2) A tájrendezéshez szükséges feladatokról a bányavállalkozó által készített terv alapján, az érdekelt szakhatóságok egyetértésével és az érdekeltek meghallgatásával, a bányafelügyelet határoz.

(3) A tájrendezést követően a bányavállalkozó a tulajdonában álló ingatlanokkal szabadon rendelkezik."

A rekultivációs alap az utóbbi évben nagy lendületet adott a felhagyott bányák rendezésére. A különböző méretű és elhelyezkedésű sebhelyek gyógyítási lehetőségeit a 4. fejezetben ismertetem.

Országos Épitésügyi Szabályzat

Az Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ) jogszabály, amelyet az építésügyi és városfejlesztési miniszter 2/1986. (II. 27.) ÉVM számú rendelete alapján alkottak meg. Tartalmazza a településrendezési és az építési tevékenységre irányadó általános, valamint az építésügyi hatósági tevékenység során érvényesítendő anyagi jogi rendelkezéseket. A város- és községrendezési, valamint az építményekkel összefüggő előírásoknak megfelelően szabad területet felhasználni, telket alakítani, épületet és építményt tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, helyreállítani, felújítani, bővíteni, átalakítani, elbontani és a felsorolt tevékenységekre hatósági engedélyt adni.

A város- és községrendezési előírásokhoz tartoznak a bel- és a külterülettel, valamint a területfelhasználási egységekkel (lakó-, üdülő-, intézmény-, ipari és raktár-, közlekedési, zöld-, erdő-, mezőgazdasági rendeltetésű és egyéb rendeltetésű terület) kapcsolatos szabályozások.

A fővárosra vonatkozó előírásokat a Budapesti Városrendezési Szabályzatban (BVSZ) rögzítették.

Összegzésként megállapítható, hogy a törvények általános érvényűek, a végrehajtási utasítások, a miniszteri rendeletek konkrétak. A tájtervezők hétköznapi munkáját az utóbbi jogszabályok hatékonyan segíthetik, segíthetnék. A táji, a tájrendezési, a tájtervezési ügy nincsen jelentőségének, súlyának megfelelően kezelve a törvényekben. Az euro-jogharmonizáció a tájtervezést – törvényes keretek formájában is – az azt megillető helyre fogja emelni.



[19] A „középtáj” és a „kistáj” esetében a Ghimessy-féle táj fogalom megtévesztő, ezért a latin megnevezéseket ismételem meg.

[20] A „középtáj” és a „kistáj” esetében a Ghimessy-féle táj fogalom megtévesztő, ezért a latin megnevezéseket ismételem meg.

[21] Dunamelléki, Tiszáninneni és Tiszántúli Református Egyházkerület

[22] A mai Magyarország területén csak a Dunántúli, a Bányai és a Tiszai Egyházkerület nagyobb töredéke maradt meg, a Dunáninneni Egyházkerület szinte megszűnt.

[23] Esztergomi, Egri, Kalocsai és Veszprémi érseki székhelyek