Nyirkos Péter dr. (2005)
Melania Kiadói Kft.
A MRSA törzsek olyan S. aureus isolatumok, melyek nem érzékenyek a beta-lactamase resistens staphylococcusokra ható antibioticumokra (cloxacillin és dicloxacillin) vagy más beta-lactam antibioticumokra (mint pl. cephalosporinok és imipenem).
Ráadásul, a MRSA törzsek sokszor multi-resistensek, azaz sokszor clindamycinnel, aminoglycosidokkal és fluoroquinolonokkal sem kezelhetők eredményesen.
Ezeket az irányelveket Skandináviában dolgozták ki, ahol az MRSA nem túl gyakori.
Az érintettek többsége tünetmentes hordozó. Klinikai megbetegedés csak a fertőzöttek 10%-ában alakul ki.
Közép- és Dél-Európa, az USA, Ázsia és Közel-Kelet számos kórházában akár50%-os is lehet a methicillin-resistens S. aureus isolatumok aránya.
MRSA rendszerint kórházban szerzett sebészeti- és csontfertőzéseket vagy sepsist okoz.
MRSA fertőzés ritkán fordul elő járóbetegek között.
MRSA és a methicillin-érzékeny S. aureus okozta betegségek spektruma és súlyossága hasonló.
A MRSA kezelése nem könnyű, mert a súlyos systemás fertőzések csak intravenás vancomycinnel vagy teicoplaninnal gyógyíthatók sikeresen. A vancomycin gyakori alkalmazása miatt a vancomycin-resistens törzsek terjedhetnek el. Ezt a folyamatot már megfigyelték az Enterococcusoknál.
MRSA járványok megelőzésében különösen fontos az átviteli utak lezárása.
Minden új MRSA fertőzés jelentős anyagi terhet jelent a kórházaknak.
Gondos elkülönítés
MRSA colonisatio széleskörű szűrése
MRSA betegek tartós kórházi elhelyezése
Az egészségügyi személyzet fokozott terhelése
Azért, hogy megakadályozzuk a MRSA kórházi szóródását, a fertőzött vagy colonisált betegeket a lehető legrövidebb időn belül azonosítanunk kell a felvétel után.
Elkülönítve kezeljünk minden olyan beteget, akinek környezetében több MRSA fertőzés fordult elő, amíg a MRSA szűrővizsgálat negatív eredményét meg nem kapjuk.
A klinikai mikrobiológiai laboratóriumtól célzott MRSA kimutatást kérjünk a beküldött mintákból.
A betegek szűréséhez és nyomonkövetéséhez szükséges MRSA tenyésztés kivitelezése egyedi módon történik. Ajánlatos konzultálni egy infektológus szakorvossal vagy klinikai mikrobiológussal arról, hogy mikor és hogyan legcélszerűbb a MRSA tenyésztést elvégezni.
Az orrnyálkahártya leoltásakor egy vattatampont forgatunk meg mindkét orrjáratban, majd a kapott mintát közvetlenül dúsító vagy transport táptalajra oltjuk.
A fertőzést leginkább egy MRSA fertőzött vagy colonizált betegtől lehet elkapni.
A kórházban a MRSA törzsek gyorsan terjednek betegről betegre közvetlen érintkezéssel, sokszor az egészségügyi személyzet közvetítésével.
Az egészségügyi dolgozók könnyen colonisálódnak MRSA-pozitív betegek ellátása közben. Egy ilyen fertőző forrás csak akkor jelent komoly problémát, ha valakinek bőrbetegsége vagy bőrsérülése van.
Kórházi betegekben a MRSA fertőzés először csak tünetmentes colonisatiot okoz. A colonisatiok leggyakoribb helyei az orrjáratok, garat, perineum, ágyék, hónalj és a bőr elváltozásai (pl. kiütések).
A kéz alapos fertőtlenítése minden beteggel történő tevékenység után a legfontosabb eszköz a kórházi MRSA terjedés megállításában.
A MRSA fertőzötteket a többi betegtől el kell különíteni. Az elkülönítés módja a körülményektől is függhet. Kórházban ezeket a betegeket külön kórteremben kell elhelyezni.
Amikor egy betegnek pozitív lesz a MRSA tenyésztése, ajánlatos legalább a szobatársait szűrni, colonisatiot keresve.
Amennyiben egy újabb MRSA esetet találunk ugyanazon kórházi osztályon rövid időn belül, érdemesnek látszik szűrni a többi beteget és az egészségügyi személyzetet is. Ha nem áll rendelkezésre elegendő táptalaj, a colonisált betegek azonosítása legsürgetőbb feladat.
Jelöljük meg az orvosi dokumentációját azoknak a betegeknek, akiknek a kórelőzményében MRSA fertőzés vagy colonisatio szerepel.
Ha egy beteget átszállítanak egy másik osztályra, informáljuk a fogadó intézményt a beteg MRSA statusáról.
A MRSA fertőzött és colonisált betegeket külön szobában kell elhelyezni a kórházi kezelés ideje alatt.
A MRSA fertőzés gyakran meghosszabbítja a kórházi benntartózkodást. Ha a beteg állapota és ellátása megengedi, minél előbb bocsássuk haza a kórházból.
A MRSA fertőzések és colonisatiok kezelésében vegyen részt egy infekciókontrollban jártas orvos vagy infektológus szakorvos is. A MRSA kezelése nem befolyásolja a beteg más jellegű ellátását.
Járóbetegek MRSA colonisatioját nem szükséges kezelni.
Kórházi betegekben lehetőleg kezeljük a tünetmentes MRSA colonisatiot.
MRSA-colonisált egészségügyi dolgozókat is kezelni kell.
Ha a colonisatio csak egy kisebb területet (pl. orrjáratokat) érint, localis kezelés is elégséges.
Mucopirocin tartalmú kenőcsöt kenjünk mindkét orrjáratba 3x naponta 5 napig.
Amikor a colonisatio kiterjedtebb, vagy a betegnek súlyos bőrbetegsége van, a bacterium kiirtása nem mindig sikeres. Idegentestek (pl. vizelet catheter, tracheotomiás tubus, nasogastricus szonda és egyéb draincsövek) nehezítik a teljes eradicatiot.
Systemás antimicrobás szereknek csekély hatásuk van a colonisatiokra, mert a nyálkahártya felszíneken csak kismértékben választódnak ki. Használatuk akkor jöhet szóba, ha a MRSA colonisatio igen kiterjedt vagy olyan területeket érint, ahol localis kezelés nem megoldható. Colonisatio systemás kezelése csak kivételes esetekben indokolt.
A beteg fertőtlenítő lemosása (pl. chlorhexidines folyékony szappannal) a bőr és nyálkahártya felületeken előforduló bacteriumok számát csökkenti. Hatásossága nem egyértelműen bizonyított a colonisatio kezelésében.
A beteget akkor tekinthetjük colonisatio-mentesnek, ha 3 egymást követő héten levett kontroll MRSA tenyésztései negatív eredményt adnak.
Relapsusok gyakoriak, főleg egy másik fertőzés miatt történt antimicrobás kúra után. A relapsusok évekkel később is kialakulhatnak, ezért ajánlott a korábban colonisált betegek MRSA tenyésztését elvégezni minden alkalommal, amikor újra kórházba kerül.
MRSA hordozó egészségügyi dolgozókat át kell helyezni a betegágy mellől a kórház vagy ellátó kerület infekciókontrollal megbízott orvosának kezdeményezésére. Azok a munkatársak, akiknek csak az orrából mutatható ki a hordozás, folytathatják a munkát mupirocin kezelés mellett. Intenzív vagy immuncompromittált betegeket ellátó osztályon dolgozó alkalmazottak nem vehetnek részt a munkában, amíg a MRSA colonisatiot nem sikerül megszüntetni.
Jelenleg az egyetlen hatékonynak tűnő gyógyszer a vancomycin, melyet a súlyosabb MRSA fertőzések kezelésében használunk.
Kevésbé súlyos fertőzésekben rifampin, fluoroquinolonok, fusinsav és sulpha-trimethoprim is adható az érzékenységi vizsgálat alapján.
Az MRSA fertőzéseket az antibioticum választástól eltekintve az egyéb Staphylococcus fertőzésekben alkalmazott terápia alapelvei szerint kezeljük.