Nyirkos Péter dr. (2005)
Melania Kiadói Kft.
A látáscsökkenéssel élő emberek túlnyomó többsége idős személy, akiknek sok más problémája és chronicus betegsége is van. A teljesen vak személyek látási rokkantsága könnyen megállapítható. Kisebb fokban látáscsökkent betegekben a látáskárosodás jelent?sége az élethelyzet függvényében változó, amint ezt az alábbi két eset mutatja: A. úr látótere normál méret?, de középen van egy nagy scotomája. B. úrnak cs?látása van, de központi látótere ép.
A. úrnak nincs baja a tájékozódással, mivel perifériás látása sértetlen, B. úr azonban fehér botra szorul.
Mindennapi tevékenységük során változó mértékben mindketten használják a jellemzően a vakoknak-gyengénlátóknak, illetve a jól látó embereknek szánt eszközöket.
A. úr nem látja az arckifejezéseket, és az utcán nem látja az ismerősöket. B. úr az emberek mozdulatait és reakcióit nem veszi észre csoportos kommunikációban.
A. úr hangos könyveket használ nagyon lassú olvasási sebessége miatt, míg B. úr könnyen olvassa az újságot.
Egyértelmű, hogy e két személyt nem lehet a látáscsökkenés egyazon szintjébe sorolni. Egyik sem vak, de mindkettőnek szüksége van olyan segédeszközökre, melyek jellemzően vakoknak valók, ugyanakkor más helyzetekben az ép látású egyéneknek megfelel? teljesítményre is képesek.
Pusztán statisztikai szempontból a látáskárosodás akkor állapítható meg, ha a látásélesség 6/18-nál kevesebb (0,3 20/60), vagy a látómező kisebb, mint 10 fok a fixációs ponttól számítva. Ahogy azonban a WHO/ICEVI szakértői csoportja 1992-ben kinyilvánította, ezeket az értékeket nem szabad a segédeszközökre és szolgáltatásokra való jogosultság eldöntéséhez használni.
A (re)habilitációban és speciális oktatásban szerepl? segédeszközök megtervezése a látáskárosodáson alapszik. Ennek felméréséhez szükség van az összes látásfunkciónak, valamint annak az alapos felmérésére, milyen hatást gyakorolnak a kommunikációra, a mindennapi életben való boldogulásra, a tájékozódásra és a mozgásképességre, valamint a tartósan közellátást igényl? feladatokra, így az olvasásra és az írásra. Szolgáltatások állnak rendelkezésre olyan területeken, ahol szükséges, függetlenül a látásélességt?l és a látótér nagyságától. A gyengénlátók országos szervezeteinek képvisel?i megyei/körzeti szinten találhatók meg, és segíteni tudnak a helyi egészségügyi ellátóknak a rehabilitáció és a segédeszközök iránti igények felmérésben.
Az új ICF ("International Classification of Functioning, Disabilities and Health") javaslata szerint kilenc különbözö szempontot kell értékelni: a tanulás és a tudás elsajátításának képessége, az általános feladatok és igények, a kommunikáció, a mozgásképesség, az önellátás, az otthoni élet, a személyekkel való kapcsolat, az élet f?bb területei, a közösségi, szociális és állampolgári tevékenységek.
Az ICF nem vonatkoztatható gyermekekre, illetve egyszerre több korlátozottsággal él? személyekre, ami nyilvánvaló hátrányt jelent, hiszen a csökkentlátók több, mint 50%-a szenved az életét befolyásoló valamilyen más károsodásban, rendellenességben vagy chronicus betegségben.
Lásd .