Nyirkos Péter dr. (2005)
Melania Kiadói Kft.
A serdülés és a tartós betegség egyidejű átélése csaknem mindig nehézségekkel jár.
A tartós betegségben szenvedő serdülőnek több gondot jelent a serdülőkori fejlődés nehézségeivel való szembenézés, mint az egészséges tizenéveseknek.
A serdülés a gyermekkor és a felnőttkor közötti fejlődési szakasz, amely a pubertálással kezdődik, és mintegy 10 évig tart. A folyamatban végbemenő változások mind külsők, mind belsők.
A személy saját testi és nemi fejlődésének a tényei a serdülő lelkisége számára jelentős megterhelésekkel járnak. Az új, nemileg működő testet mint az állandó testkép részét kell azonosítani.
Elválasztás a szülőktől és a lelki újraazonosulás elég teret kell nyújtson a serdülő növekedéséhez és fejlődéséhez.
A serdülő a saját énjét új és a valósághoz közelebb álló módon kezdheti megérteni a hasonló korú barátok és iskolatársak segítségével.
A serdülő felnőtté válásának folyamatát a fent említett környezetben alakítja ki, ami a megerősödött önbecsülést, a jövő iránti tájékozódást, valamint a nemi élet képességét foglalja magába.
Még az enyhe testi betegség is a meglepetés erejével hathat a serdülőre. Sok fenyegető veszedelem kapcsolódik a serdülés fejlődési folyamataihoz: a test nem működik kellőképpen, a gyógyulással kapcsolatos bizonytalanság pedig szorongást szül.
A serdülő függővé válhat a szüleivel és szakemberekkel szemben, ami nem felel meg a serdülés fejlődési folyamatának. A serdülőnek a hasonló korú serdülőkhöz fűződő kapcsolatai megsérülhetnek az eltérő erőbeni fejlődés észlelése miatt.
A gyógyíthatatlanság vagy a maradandó eltérés lehetősége hozzátartozik a tartós betegséghez.
A gyermek csak akkor képes megérteni a betegsége tényleges természetét, amikor eléri a serdülőkort. Szintén ekkor tudatosulhat a serdülőben, hogy a tartós betegség elidegeníthetetlen részévé vált.
Számos együttműködési gond a serdülő és a gondozó személyzet között abból a helyzetből adódik, hogy a serdülő a betegséget külső ellenségnek tekinti. A serdülőnek különböző dolgokhoz kell alkalmazkodnia, mint például az ismételt gyógykezelés, az esetleg állandó gyógyszerelés, és a működőképesség feszélyező beszűkülése. A tartós betegségek, melyek nehezítik a lelki viszonyulásokat, többek között a következők lehetnek: diabetes, rheumatismus, epilepsia, asthma, rosszindulatú daganatok, tartós testi károsodást okozó sérülések, és más olyan betegségek, melyekben a serdülő kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy ténylegesen különbözik a többiektől.
A lelki reakciók közé tartozhatnak
az alkalmazkodási nehézségek
a depressiv reactiók (Lásd: ebm00703) .
A reakciók súlyossága különböző lehet, és igen súlyos lelki tünetek is jelentkezhetnek, akár öngyilkossági kísérlet is.
A lelki reakciókat befolyásolhatja
a serdülő gyenge képessége a betegséggel kapcsolatos tényezők elemzésére
valamint a serdülő képtelensége arra, hogy a dolgokat előre lássa.
Az alapbetegség megfelelő kezelésén túlmenően a serdülővel a valóságnak megfelelően, határozottan, nyíltan és körültekintően kell beszélni.
A serdülő nehézségeket legyőző képességét elősegíti
a betegséggel kapcsolatos fenyegetettség megbeszélésének a lehetősége
a jövőbe vetett hit támogatása
a helyzet valósághoz hű megközelítése
a betegségnek mint a személy részének a felfogása
a serdülő és a személyzet kölcsönös együttműködése kezelés megszervezésében.
A helyzethez való alkalmazkodást elősegítő tanfolyamok szintén hozzájárulhatnak a serdülő nehézségeket legyőző képességének a javításához.
Az alapbetegség kezelésekor a serdülőt a gyermekosztályról rendszerint a felnőttek közé helyezik át. Az áthelyezést jól megtervezetten és zökkenőmentesen kell lebonyolítani. Tartós kapcsolat a háziorvossal hasznos az idült betegségben szenvedő serdülő számára.
A tartós betegségben szenvedő serdülő attól még psychésen nem beteg, hogy sír vagy kiabál, szomorú, vagy enyhén depressiós, esetleg fellázad betegségének a kezelése ellen.
Ha a serdülő a fent említett módokon veszélyezteti az egészségét, szükség lehet serdülőkkel foglalkozó psychiater szakvéleményének a kikérésére. A szakhelyre irányítás tapintatosan kell történjék, és a beutalás indokát pontosan ismertetni kell a serdülővel.
Crisis-reactio esetén a gyógyszerelést addig nem szabad elkezdeni, amíg gyermekpsychiater a helyzetet nem értékeli.