Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

7. fejezet - A zöldségfélék talajigénye

7. fejezet - A zöldségfélék talajigénye

Régóta ismert, hogy a zöldségfélék a talajok fizikai és kémiai tulajdonságaival szemben nagyobb igényt támasztanak, mint pl. a mezőgazdasági növények. Ezt a termesztési gyakorlatban igen sokszor használt megállapítást a köznyelv lerövidítette, és csak úgy említi, hogy a zöldségfélék a talaj iránt igényes növények. A nagyon általánosnak tűnő fogalmat nehéz pontosan körülírni vagy számokban meghatározni, és helytelen a mezőgazdasági növényekkel szembeállítani a következők miatt.

A zöldségfélék genetikailag nem alkotnak egységes csoportot, ebből bizonyos mértékig az is következik, hogy a környezeti – ezen belül a talajjal szemben támasztott – igényük eltérő.

A gazdasági értelemben vett termés botanikailag lehet levél, szár, levélnyél, bogyó, gyökér, virágkezdemény stb., amelyek kedvező fejlődéséhez eltérő környezeti (talaj-) viszonyok szükségesek (pl. a gyökérzöldségfélék termesztéséhez mély rétegű, homogén talaj a jó, a levélzöldségfélék számára pedig sekélyebb, esetleg heterogén, köves talaj is megfelel).

A termesztés módja és körülményei is módosíthatják a talajigényt. Hajtatásban előnyösebbek a gyorsan melegedő talajok, a kései szabadföldi termesztésben viszont ennek nincs gyakorlati jelentősége. További példát említve öntözetlen körülmények között a vizet jobban megtartó talajok a jók, ugyanennek öntözéssel – ha nem is lényegtelen tulajdonság – kisebb a jelentősége.

Esetenként a termesztési cél is változtathatja a talajigényt, illetve a talajok megválasztását (pl. a friss fogyasztásra kerülő sárgarépa jól nevelhető szerves anyagban gazdag, szerves trágyával bőségesen ellátott talajban, de tárolásra az ilyen répa már kevésbé alkalmas, szövetállománya laza, gyorsabban romlik; hasonló példát lehetne említeni a hagymával kapcsolatban, és a paradicsomon is kimutatható, hogy a talaj szerkezeti tulajdonságai hatással vannak a bogyó beltartalmi értékeire).

Bizonyos értelemben a piaci és a gazdasági feltételek is befolyásolják a talajok megválasztását. Alacsony piaci árak esetén csak ott szabad termeszteni, ahol kis ráfordítással is kedvező terméseredmények érhetők el, kedvező árak mellett érdemes a gyengébb minőségű talajok javítására nagyobb összeget fordítani, bizonyos fajok termesztésére alkalmassá tenni.

Nem helytálló az a megállapítás, hogy a zöldségnövények minden esetben jobb minőségű talajokat igényelnek. A termesztett fajok egy része bizonyos esetekben szántóföldi, bizonyos esetekben kertészeti növényeknek számít (pl. borsó, bab), tehát a talajok iránti igényük azonos.

Az elmondottakból adódik, hogy ha valamennyi zöldségfaj számára akarjuk meghatározni a talajigényt, az nagyon általános lesz, az egy-egy zöldségfélére vonatkozó meghatározás pedig nem helytálló a többire.

A zöldségfélék termesztésére a szerves anyagban gazdag, középkötött (homokos vályog, vályogos homok), megközelítően semleges kémhatású, gyorsan melegedő, jó vízmegtartó képességű, cserepesedésre nem hajlamos, csekély sótartalmú, tápanyagokban gazdag, káros, mérgező anyagokat nem tartalmazó talajok a legjobbak. Az ettől eltérő talajok általában kisebb-nagyobb mértékű terméscsökkenést vagy minőségromlást idéznek elő.

Általában elmondható, hogy a zöldségfélék a talajok minőségével szemben igényesek, de vannak fajok, amelyek az ettől eltérő, pl. valamivel gyengébb szerkezetű talajon is elfogadhatóan jó termést képesek adni. Ezeket a talaj iránt kevésbé igényes zöldségfajoknak nevezzük. A talaj minőségének, szerkezetének, romlására számottevő minőségromlással vagy terméscsökkenéssel reagáló zöldségféléket a talajok iránt nagyon igényes zöldségfajoknak nevezzük.

A kertészeti kultúrák termesztésében még napjainkban is igen nagy jelentőséget tulajdonítanak a humusztartalomnak, ennek alapján ítélik jónak vagy rossznak a talajt.

Okai a következők:

– A szerves anyagok megkötik a tápanyagokat, esőzések után nem engedik azokat kimosódni a gyökérzónából, viszont a növények számára könnyen felvehetők maradnak.

– Megőrzik a talaj nedvességtartalmát.

– Megakadályozzák a talajok összetömődését, elősegítik a kedvező levegő-nedvesség arány kialakulását, amelyben a gyökerek a víz oldása következtében könnyen hozzáférnek a tápanyagokhoz és a levegő hiányából és a túlöntözésből adódó fulladás veszélye sem áll fent.

– Maguk a szerves anyagok bomlásuk során tápanyagokhoz juttatják a növényeket.

– Energiaforrásul szolgálnak a mikroorganizmusok számára. A baktériumtevékenység következtében olyan anyagok termelődnek, amelyek a talajszemcséket nagyobb aggregátumokká ragasztják össze, javítva vele a talaj szerkezetét.

– Növelik a talajok pufferképességét, megkötik a növényekre nézve veszélyes anyagokat és vegyületeket.

– Csökkentik az eróziós és deflációs károkat.

– Elősegítik a talajok gyorsabb fölmelegedését.

A talajok szervesanyag-tartalmának növelése csak bizonyos határok között lehetséges, a szervesanyag-tartalom adott talajtípusra, klimatikus viszonyokra jellemző. A humusz bomlását elősegíti a meleg és a nagy szárazság. Ezért pl. a homoktalajokon rendszeres istállótrágyázással sem lehet jelentős humusztartalom-növekedést elérni.

Humuszban gazdag talajon célszerű hajtatni, palántát nevelni, valamint a burgonyaféléket, a káposztaféléket, a kabakosokat termeszteni. Helyes az a törekvés a gyakorlatban, hogy a többi növény is humuszban minél gazdagabb területre kerüljön, de ezek termésnövekedése a nagy humusztartalmú talajon – a humuszszegényekhez képest – kisebb, mint pl. a paprikáé, az uborkáé vagy a karfiolé.

A kémhatás (pH-igény) tekintetében nincsenek olyan szélsőséges esetek, mint a dísznövényeknél. Valamennyi zöldségfaj a megközelítően semleges talajokon fejlődik a legjobban. A 7 pH-értéktől lehet kisebb mértékű eltérés, így pl. a burgonya, a cikória, az endívia, a sóska, a rebarbara, a fejes saláta az enyhén savanyú talajokon is jól fejlődik, a cékla, a spenót, a mangold, a spárga, a vöröshagyma, az új-zélandi spenót, a zeller, a pasztinák számára a kissé lúgosabb talajok a kedvezőek.

A zöldségfélék mészigényét az 1–2%-os kalcium-karbonát-tartalom fedezi, 5% feletti mésztartalom esetén néhány fajon táplálkozási zavar (pl. vashiány) jelentkezhet.

A talajok nagy sótartalma főleg a hajtatásban, az üvegházi termesztésben okoz gondot, ritkán a szabadföldi zöldségkultúrák esetében is tapasztalható. Valamennyi zöldségfaj sóérzékeny, a túlzott sótartalom (szikesedés) minőségromlást (pl. paprika- és paradicsom-csúcsrothadást) vagy terméskiesést, esetleg a növény pusztulását okozza. Ideális zöldségtermő talajnak az mondható, amelynek csekély a sótartalma. Természetesen a nagy tápanyagtartalom (nitrogén, kálium) kizárja a nagyon csekély sótartalmat. A sóra különösen érzékeny a fejes saláta, a fehér termésű paprika és a palánták. Viszonylag jól tűri a sót a karalábé, a kelbimbó, az uborka, a tök, a dinnye. A talajok sótartalmának megítélésekor figyelembe veszik a humusztartalmat. Ha nagyobb a humusztartalom, nagyobb sótartalmat viselnek el a növények károsodás nélkül (16. táblázat).

16. táblázat - A talajok sótartalmának megítélése 3%-os szervesanyag-tartalom esetében

Sótartalom

Minősítés

0,05% alatt

a zöldségfélék termesztését nem befolyásolja

0,05–0,22%

néhány sóérzékeny zöldségféle termesztését megnehezíti

0,22–0,31%

csak viszonylag „sótűrő” fajok termesztése javasolható

0,31% felett

zöldségfélék termesztésére alkalmatlan terület


1981-től miniszteri rendelet írja elő a zöldségtermelő talajok tápanyag-ellátottságának meghatározására szolgáló talajvizsgálati módszereket és a mintavételt. A korábbi kutatási eredmények alapján egységes javaslat készült a szántóföldi talaj típusától és tápanyag-ellátottságától függően a tápanyag-utánpótlásra.

A zöldségtermő talajok csoportosítását és a tápanyag-utánpótlás módszerét a Termesztéstechnikai munkák c. fejezet tartalmazza.

A hajtatásban a talajok termékenységével szemben nagyobb követelményeket támasztanak, mint a szabadföldi zöldségtermesztésben. Bizonyos talajtulajdonságok előtérbe kerülnek, nagyobb jelentőséget kapnak, mások szerepe pedig csökken vagy teljesen háttérbe szorul. A nagy termelési érték több olyan talajjavító eljárást tesz lehetővé, amelyik a szabadföldi viszonyok között gazdaságtalan. A talajok eltérő megítélésének több környezeti és gazdasági oka van, közülük a legfontosabbak a következők:

– a talajt egész éven át folyamatosan hasznosítják;

– más hőmérsékleti viszonyok hatnak a talajéletre és a tápanyagok oldására;

– eltérőek a csapadékviszonyok, elvileg tápanyag-kimosódás nincs;

– a kedvezőbb klimatikus tényezők magasabb tápanyagszint kialakítását indokolják;

– döntő a koraiság, így a talaj hőmérsékleti viszonyai is fontos szerephez jutnak;

– gazdasági okokból adódóan tágabb lehetőség nyílik a talajok termékenységének a növelésére.

A talajok gyors fölmelegedését főleg két talajtulajdonság határozza meg: a kötöttség és a humusztartalom. A lazább jellegű homoktalajok ugyan gyorsan felmelegszenek, de egyéb szempontból (vízmegtartó képesség, humusztartalom stb.) kevésbé előnyösek. Ennek ellenére több fóliás körzet homokon vagy vályogos homokon alakult ki. A kötött, nehéz talajok rossz szerkezetük, lassú felmelegedésük miatt kevésbé alkalmasak hajtatásra. A még hajtatásra alkalmas talajok legfontosabb fizikai tulajdonságai a következők:

leiszapolható rész

l 60,

Arany-féle kötöttség

l 45,

Hy

l 3,5,

5 órás vízemelés

250 l,

talajellenállás (kg/dm3)

l 40.

A talajok fizikai tulajdonságait jelentős mértékben befolyásolja a szervesanyag-tartalom és annak minősége. A fólialétesítmények esetében 4,0%-ot, az üvegházaknál 6,5%-ot tekintünk a szervesanyag-tartalom alsó határának. 6,5–7,5% közötti értékeket közepesnek, 7,5%-nál nagyobbat szerves anyagban gazdag talajoknak mondunk. A humuszanyagok minőségéből elsősorban a talajszerkezet tartósságára, stabilitására lehet következtetni.

A hajtatás szempontjából ideálisnak mondható üvegház vagy fóliasátor talajának a következő fontosabb szerkezeti tulajdonságai vannak VOGEL (1987) vizsgálatai alapján:

levegőkapacitás (LK)

30–35 térfogatszázalék

vízkapacitás (VK)

40–45 térfogatszázalék

pórustérfogat (PT)

70–80 térfogatszázalék

talajtérfogat-tömeg (TTS)

kevesebb mint 0,8 g/ml

a légáteresztés gyorsasága:

10 cm mélyen több mint 350 ml/s

20 cm mélyen több mint 280 ml/s

30 cm mélyen több mint 200 ml/s

A talajok sótartalmát a szabadföldi viszonyokhoz hasonlóan a humusztartalom függvényében ítélik meg. Ha nagyobb a humusztartalom (szervesanyag-tartalom), nagyobb összessó-tartalom engedhető meg a növény károsodásának a veszélye nélkül (17. táblázat). A csekély sótartalom valamennyi hajtatható zöldségfaj számára kedvező. Közepesen kis sótartalom esetén ugyan valamennyi termeszthető, de a sóérzékenyek csak csökkentett műtrágyaadaggal és intenzív öntözéssel. A közepes kategóriában a sóérzékenyek termesztése nem javasolt, a sóra kevésbé érzékenyek kisebb műtrágyaadaggal vagy nagyobb adagú tőzegtrágyázással fokozott mértékű öntözéssel termeszthetők. Közepesen nagy sótartalomnál súlyos fejlődési zavarok, terméskiesés várható. A megengedett sótartalomnak legfeljebb 10%-a lehet a nátrium.

17. táblázat - A fólia alatti és az üvegházi talajok sótartalmának (%) megítélése a szervesanyag-tartalom függvényében

Szerves anyag (%)

Csekély

Közepesen kicsi

Kicsi

Közepesen nagy

Nagy

5

0,12-ig

0,13–0,25

0,26–0,37

0,38–0,50

0,51 felett

7

0,14-ig

0,15–0,29

0,29–0,43

0,44–0,58

0,59 felett

10

0,17-ig

0,18–0,35

0,35–0,52

0,53–0,70

0,71 felett

20

0,27-ig

0,28–0,55

0,56–0,82

0,83–1,10

1,11 felett

30

0,37-ig

0,38–0,75

0,76–1,12

1,13–1,50

1,51 felett


A hajtatásra alkalmas talajok kalciumtartalmának megítélése nem tér el lényegesen a szabadföldi talajokétól, a hazai gyakorlatban 1–2% mésztartalom mindenképpen kívánatos, az ennél nagyobb értékek néhány fontos tápelem felvételét zavarhatják.

A talajok tápanyag-ellátottságának megítéléséhez számos vizsgálati módszert alkalmaznak a különböző szaktanácsadó laboratóriumok. Ezeknek a trágyázási szaktanácsok készítéséhez való alkalmasságát a következő szempontok alapján ítélik meg:

– mennyire tükrözik a mérési eredmények a növények tápanyagfelvételét adott körülmények között?

– milyen pontosságúak a mérési eredmények, mekkora a hibaszázalék?

– ne legyenek költségesek;

– a mintavétel egyszerű legyen.

A külföldi – elsősorban holland – tapasztalatok alapján mind a palántanevelésben, mint a hajtatásban a vízben oldott tápelemtartalom alapján ítéljük meg a talaj tápanyag-ellátottságát.

Számos országban a palántaneveléshez használt földkeverékeket a kertészek készen vásárolják, nálunk maguk az üzemek állítják elő a tápkockaföldet és a szaporítóföldet. Ez a szakemberektől különösen nagy hozzáértést és felkészültséget igényel. Ismerni kell a palánta igényét és az egyes földnemek fizikai és kémiai tulajdonságait.

• A tápkockaföld legfontosabb fizikai tulajdonsága a porozitás, amely megteremti a növény és a mikroorganizmusok számára kedvező levegő–víz arányt. A redoxipotenciálon keresztül a kémiai folyamatokra is kihat, ugyanis a talaj levegőzöttsége az elemek kötődését, illetve oldódását is szabályozza.

A porozitás, vagyis a szilárd fázis és az összes térfogat aránya függ a tápkocka anyagától és a sajtolás mértékétől. A tápkockaföldhöz kevert tőzeg a porozitást növeli, az agyag vagy a földdé érett komposztok pedig csökkentik, kisebb lesz a hézagtérfogat-arány. A tőzeg és komposzt alapanyagú tápkockák porozitása a tőzeg és a komposzt arányától függ. Újabban a kertészek a tápkockák készítéséhez tiszta tőzeget használnak, amelynek a porozitása jó. A vizsgálatok szerint palántanevelésre a 30% szilárd térfogatot és 70% hézagtérfogatot tartalmazó keverékek a legalkalmasabbak.

A szilárd és a hézagtérfogat aránya mellett nagy jelentősége van a hézagtérfogat minőségének, vagyis a kapilláris és nem kapilláris részek arányának. A legjobb az 50% kapilláris és 50% nem kapilláris hézagot tartalmazó közeg. A nem kapilláris részek a tápkocka levegőzöttségéről gondoskodnak, a kapilláris üregek pedig a vizet tárolják (TERBE, 1982).

A tápkocka kedvező szervesanyag-tartalma 30% fölött van, amiből látható, hogy a hajtatásban használatos kerti földek erre a célra nem mindig jöhetnek számításba. A csekély szervesanyag-tartalom növeli a túlöntözés és a kiszáradás veszélyét, valamint a túlzott műtrágyázásból adódó sókártételt.

A tőzeg homogénnek és sterilnek mondhat anyag, fajlagos tömege kicsi, szerkezete jó, ezért kedvező benne a gyökerek fejlődése. Nincs szükség a komposztálás hosszú, munkaigényes folyamatára, mert a bányászás után a tőzeg ültetésre rögtön alkalmas.

A mész – túl azon, hogy fontos tápanyaga a növényeknek – a talaj pH-értékét is szabályozza. A tápkockaföldekben öt kategóriát különböztetünk meg a mésztartalmat tekintve: 0,5%-nál kevesebb (csekély) meszet tartalmazó talajokat; 0,5% és 1% közötti mésztartalmúakat (közepesen kicsi); 1% és 2% közötti (közepes); 2% és 3% közötti (közepesen nagy) mésztartalmúakat, és 3%-nál több meszet tartalmazó (nagy) mésztartalmú talajokat. A csekély mésztartalmú talajok kedvezőtlenül savanyúak lehetnek, a túl sok mész más, fontos tápelem (kálium, magnézium) felvehetőségét akadályozhatja.

20%-os szervesanyag-tartalom mellett 0,7–0,8%-os összessó-tartalom az a határ, ahol még nem károsodnak a fiatal növények. Ennél nagyobb sóérték már egyes fajokon (saláta) gyökérégést és sókártételre jellemző haragoszöld levélzetet eredményez. A palánták közül a saláta a legérzékenyebb, majd sorrendben követi a paprika, a paradicsom és a karalábé. Legkevésbé az uborka, a dinnye és a spárgatök károsodik a nagy sótartalomtól.

A nagy sótartalmat a szervesanyag-tartalom emelésével és átmosatással lehet csökkenteni. A veszélyes, de még nem káros sótartalmú tápkockakeverékek rendszeres öntözésére különös gondot kell fordítani, mert egy átmeneti kiszáradás a növények részleges vagy teljes pusztulását okozhatja.

A konyhasó jelenléte nemkívánatos a tápkockaföldben, mivel a sótartalmat különösen növeli. Ha a sótartalom a káros határ alatt van, de a NaCl-tartalma az összessó-tartalom 10%-át meghaladja, akkor a keveréket ajánlatos a termesztésből kizárni.

A gyakorlatban javasolható tápkockaföld-keverékek:

1.

1/3 térfogat tőzeg (7–7,5 pH),

1/3 térfogat homok,

1/3 térfogat érett istállótrágya vagy komposzttrágya,

2 kg/m3 szuperfoszfát (18%).

2.

80–85 térfogatszázalék tőzeg,

15–20 térfogatszázalék homok,

1,5 kg/m3 Plantosan 4D műtrágya (vagy Buviplant A),

4,0 kg/m3 szuperfoszfát (18%) (salátának, karalábénak elég 2 kg/m3).

3.

80–85 térfogatszázalék tőzeg,

15–20 térfogatszázalék homok,

2 kg/m3 Volldünger vagy Buvifer (14:7:21+2),

4 kg/m3 szuperfoszfát (18%) (ez a keverék főleg rövid tenyészidejű palánták számára ajánlható).

4.

80 térfogatszázalék tőzeg (meszes),

20 térfogatszázalék faháncstörmelék (komposztált fenyő),

1,5 kg/m3 Buviplant A vagy Plantosan 4D,

4,0 kg/m3 szuperfoszfát (18%).

5.

tiszta tőzeg (semleges pH),

1,5 kg/m3 Plantosan 4 D vagy Buviplant A,

4,0 kg/m3 szuperfoszfát (18%)

Növény-egészségügyi okok miatt nem javasolhatók a melegágyi földet tartalmazó keverékek. Az erdei lomföldek közül azok jöhetnek számításba, amelyek nem túl tömődöttek, ezek az említett keverékekben a tőzeg helyett ajánlhatók.

Szaporítóföldek. Gyakran nem választják külön a magvetéshez használt földeket és a tápkockához, a tűzdeléshez alkalmazott keverékeket. Lényegében a kettő számos vonatkozásában megegyezik.

A tápkockafölddel szemben támasztott igény, hogy jó szerkezeti tulajdonságú és tápanyagban gazdag legyen. A szaporítóföldek tápanyag-ellátottsága nem döntő szempont, de fontos a jó szerkezet, ami a kifogástalan csírázásnak alapvető feltétele. A korai, két lombleveles korban tűzdelt palánták minimális tápanyagot vesznek fel a talajból, elsősorban a magból táplálkoznak. Azt a kevés tápanyagot, amelyre szükségük van (ennek könnyen felvehető formában kell lennie), a kelés után 1–2 alkalommal adott tápoldattal kijuttathatjuk. A csírázást egyébként a nagy tápanyag-koncentráció, a sókoncentráció emelkedése gátolja, vontatottá teszi, rontja a csírázási erélyt. Tulajdonképpen ezért nem célszerű műtrágyázni a magvetésre használt tőzeget (szaporítóföldet).

Izolált termesztés

Az elmúlt három évtizedben, az üvegházakban és a fóliás létesítményekben az intenzív, monokultúrás jellegű termesztés miatt egyre nagyobb területen jelentett gondot a kórokozók és kártevők fellépése, valamint a talajok elsósodása okozta talajuntság. Ez néhol olyan méreteket öltött, hogy a hagyományos talajon való termesztés lehetetlenné vált. A talajfertőtlenítés (gőzölés, vegyszerezés) megnövekedett költségeit a hajtatott zöldségfélék stagnáló vagy csökkenő ára következtében a termesztők nem tudták átvállalni. Szükségessé vált új eljárások kialakítása, amelyek a talajt kikapcsolják a termesztési folyamatból, megnövelik a termesztés biztonságát – még ha ez nagyobb költségekkel jár is –, csökkentik az emberi szervezet számára veszélyes vegyszerek felhasználását, esetleg lehetővé teszik a zöldséghajtatást olyan terméketlen talajokon is, amelyek nagy költségráfordítással sem alakíthatók át a növénytermesztés számára termékeny közeggé. A nagy erővel megindult kutatás eredményeit a gyakorlat gyorsan átvette, és rövid idő alatt olyan fontos zöldségfajoknak, mint az uborkának vagy a paradicsomnak a mesterséges közegben való hajtatása a 80-as évek elejére több országban is meghaladta a talajon történő termesztésük mértékét.

Az izolált termesztésnek lényegében két változata alakult ki, a mesterséges közegeken és a természetes anyagokon való hajtatás.

A talaj nélküli termesztésnek számtalan módja terjedt el a világon. Nemcsak a gyökérrögzítő közegek tekintetében van különbség, több megoldás született a tápoldatok kijuttatásának módjaira és a növények elhelyezésére is. Csoportosításuk és elnevezésük is ennek megfelelően lehetséges.

I. A gyökérrögzítő anyag szerinti csoportosítás

a) természetes anyagok:

– természetes szerves anyagok (fakéreg, tőzeg, szalma stb.),

– természetes szervetlen anyagok (homok, perlit, keramzit, kohósalak, zeolit, kőgyapot, kavics stb.),

b) mesterséges anyagok (polistirol golyók, hygromull, PVC-rácsok stb.).

II. A növények elhelyezése szerinti csoportosítás

– függőleges,

– vízszintes,

– lépcsőzetes.

III. A közeget tartó edény alakja szerinti csoportosítás

– konténeres: álló konténer, fekvő konténer, ágykonténer, zsákkonténer, oszlopkonténer,

– medencés,

– csatornaszerű (vályús),

– tálcás.

IV. A közeget tartó edény anyaga szerinti csoportosítás

– lágy műanyag konténer (fóliakonténer),

– kemény műanyag konténer (cserép, dobozkonténer),

– beton,

– üveg stb.

V. A tápanyagok kijuttatásának módja szerinti csoportosítás

– tápoldat,

– tápfilm,

– tápköd,

– csepegtető,

– áramoltatásos,

– árasztásos,

– süllyesztéses,

– esőztető stb.

A világon jelenleg használatos számos megoldásnak több előnye, de bizonyos hátrányai is vannak a hagyományos, talajon való termesztéssel szemben, ezek a következők (TARJÁNYINÉ, 1980):

Az izolált talajon való termesztés előnyei:

– nem szükséges a termesztéshez jó minőségű talaj, olyan körzetekben is lehetőség nyílik a termesztésre, ahol rossz a talaj minősége,

– nem igényli az egyre nehezebben és drágábban beszerezhető szerves trágyát,

– az automatizálás és gépesítés következtében csökken a kézimunkaerő-igény,

– kizárt vagy minimális a talajból adódó fertőzés veszélye,

– a szervetlen és műanyag eredetű közegek szerkezetének stabilitása jobb, mint a talajoké, hosszabb időn keresztül használhatók,

– az egyes környezeti tényezők a növények igényének megfelelően jobban szabályozhatók,

– a termékek a kevesebb növényvédőszer-felhasználás következtében az emberi szervezet számára kevésbé károsak.

Az általános bevezetését akadályozó tényezők és hátrányai:

– nagyobb a beruházási igénye, mint a hagyományos termesztésé,

– fejlett technikát, bonyolult műszaki megoldásokat igényel, ami korszerű szervizhálózat működését feltételezi,

– igen nagy fokú szakmai felkészültséget vagy jól működő szaktanácsadó szolgálatot igényel,

– csak teljes technológiai fegyelemmel üzemeltethetők.

Az izolációs termesztés számos technológiai változata közül három megoldás terjedt el nagyobb felületen Európában. Meg kell jegyezni, hogy van néhány eljárás, amely átmenetet képez a hagyományos talajon való hajtatás és az izolációs termesztés között. Ezeknek jellemzője a nagy adagú tőzeg, komposzt, fakéreg használata (30–100 l/m2), amely kifogástalan szerkezetű közeget nyújt a gyökerek fejlődéséhez, de a talajbetegségek és kártevők vonatkozásában az izoláció hiánya miatt fertőzöttek. Az évenként kiszórt nagy mennyiségű komposzt idővel olyan vastag termőréteget képez, hogy a gyökérzet az eredeti talajba nem hatol le, a tápanyagot és a vizet a komposztból veszi fel. Főleg Észak- és Közép-Európa egyes országaiban alkalmazzák ezt a módszert, ahol olcsóak a tőzegek, és az ipari komposztok beszerzése viszonylag egyszerű.

A) A konténeres termesztés elsősorban ott terjedt el, ahol a talajok erősen elfertőződtek, de a szakmai és technikai feltételek nem voltak meg a műszakilag sokkal bonyolultabb vízkultúrás eljárások bevezetésére. Nagy előnye a konténeres termesztésnek, hogy kisebb technológiai pontatlanságok nem okoznak számottevő terméskiesést vagy minőségromlást a hajtatás során. Várható, hogy különböző változatai a jövőben nálunk is elterjednek nagyobb felületen, nemcsak a zöldséghajtatásban, hanem a faiskolai termesztésben és a dísznövénykultúrákban is.

A konténerközeg szerkezetével és tápanyagtartalmával szemben a következő minőségi feltételeket támasztjuk.

1. A vízkapacitása (VK) legalább érje el a 40 térfogatszázalékot, de egyes növényekhez (pl.: uborka, paprika, dinnye) kívánatos az 50–55%.

2. A levegőkapacitás (LK) minimálisan 20–25 térfogatszázalék legyen, dinnyéhez, uborkához és paprikához 30–40% a kívánatos.

3. A pórustérfogat (PT) a paradicsom, a káposztafélék és a fejes saláta esetében 60–75 térfogatszázalék között legyen, a talajszerkezet iránt igényesebb növényeknél közelítse meg a 80–90%-ot.

4. A talajtérfogat-tömeg (TTS) – az előző paraméterekből adódóan – 0,5–0,8 g/m3 között változzon.

5. A közeg kémhatása (vízben mérve) 6,5–7,5 pH legyen.

6. A tápanyagtartalom határértékeit a 18. táblázat tartalmazza (GÖHLER-féle gyorsmódszer alapján meghatározva).

18. táblázat - A zöldséghajtató közegek (talajok) tápanyagérték-határai mg/100 g talaj (GEISSLER, 1976 nyomán)

Növényfaj

NO3

K2O

P2O5

egész évben

MgO

egész évben

októbertől márciusig

áprilistól szeptemberig

károsítási hatás

januártól decemberig

károsítási hatás

Uborka, sárgadinnye

Szerves anyagban gazdag (10% feletti szervesanyag-tartalom) közeg

175–300

250–400

800 felett

1200–1500

3000 felett

690–1035

290–415

Gyengébb minőségű közegek (10% alatti szervesanyag-tartalom)

175–300

250–400

700 felett

720–2000

2400 felett

690–1035

250–332

Paprika, paradicsom, tojásgyümölcs, karfiol

Szerves anyagban gazdag közeg (10% feletti szervesanyag-tartalom)

100–175

100–175

500 felett

450–780

1800 felett

400–570

166–250

Gyengébb minőségű közeg (szervesanyag-tartalom 10% alatt)

100–175

100–175

400 felett

390–600

1560 felett

400–570

133–216

Egyéb zöldségfajok

80–150

80–150

400 felett

360–600

1200 felett

340–460

133–216


Szoros összefüggés mutatható ki a gyökérrögzítő közeg mennyisége és a termesztés biztonsága között. Minél kisebb közegben próbáljuk a növényeket megnevelni, annál nagyobb figyelmet kell fordítani a folyamatos víz- és tápanyagellátásra. Nagyobb földtömeg jobban képes tolerálni a víz- és tápanyag-adagolás egyenlőtlenségeit, lassabban szárad ki, több tápanyagot tárol. A jelenleg használt konténerek uborka, dinnye és paradicsom esetében 5000–10 000 ml/növény, a paprikánál 2500–5000 ml/növény.

A konténer alakja, elhelyezésének módja (álló konténer, fekvő konténer, ágykonténer stb.) elsősorban technikai és üzemszervezési okoktól függ. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Tanszékén eredményes kísérleteket folytattak fekvő zsákkonténerekkel és kisméretű álló konténerekkel. Az üzemi termesztésben uborkánál bevált a 10–20 cm magas ágykonténer, paradicsomnál a 60–70 cm széles álló zsákkonténer.

B) A vízkultúrás – talaj- és földkeverék nélküli – termesztés hosszú múltra tekint vissza, sokáig mint érdekességet tartották számon, majd mint vizsgálati módszert alkalmazták a tápanyagkutatásban, gyakorlati jelentősége, üzemi alkalmazása hosszú ideig nem volt. Az 1970-es évek közepétől Hollandiában és Angliában kezdték a kertészetekben bevezetni. Napjainkban jelentéktelen felületektől eltekintve az uborkát, a paradicsomot, a paprikát és a tojásgyümölcsöt hajtatják így a holland, a dán, a belga és az angol kertészetekben.

A „hagyományosnak” számító vízkultúrás termesztés esetében egy vastagabb gyökérrögzítő közeget alakítanak ki. A közeget képező anyagok kémiailag teljesen neutrálisak, kizárólag a gyökerek rögzítését és a tápoldat vezetését szolgálják. Víz- és tápanyagmegkötő képességük nincs. Ilyen célra általánosan elterjedt a kavics és a kőgyapot használata. A 20–30 cm vastag gyökérrögzítő közeget valamilyen módszerrel hosszabb-rövidebb időre, napjában többször is feltöltik, így gondoskodnak a növények víz- és tápanyagigényéről. A gyökerekhez juttatott tápoldatot újból összegyűjtik, kémiai, fizikai paramétereit ellenőrzik, illetve újból beállítják a növény számára optimális szintre, majd ismét a gyökerekhez vezetik.

C) Lényegében a vízkultúrás termesztés egyik változata a napjainkban nagy felületen alkalmazott NFT-módszer (nutrien film technique = tápanyagfilm-módszer). Annyiban különbözik a vízkultúrától, hogy a gyökérrögzítő közeg alján állandóan vékony tápoldatréteg folyik. Ebből a növények víz- és tápanyagfelvétele folyamatos, és a vékony tápoldatréteg lehetővé teszi a növény gyökérzetének az állandó levegőzöttségét is. A módszer a hagyományos vízkultúrához képest kevés tápoldatot igényel, magának a gyökérrögzítő közegnek a felhasználása is minimális. A kőgyapotot kétévenként cserélik és évente fertőtlenítik, általában gőzzel. A tápoldat összetételét mikroprocesszorok segítségével folyamatosan ellenőrzik. A mikroprocesszorok – ha szükséges – automatikusan módosítják az összetételt, a hő- és a fényviszonyoknak megfelelően, programok segítségével beállítják az oldat töménységét, hőmérsékletét, pH-értékét stb. Az NFT-módszerrel (amely a komputerek irányításával a növények számára a környezeti feltételeket optimális szintre állítja be) a paradicsomhajtatásban egyes üzemeknek sikerült elérniük a 45 kg/m2-es termésátlagot éves szinten. Ez a termesztési módszer joggal nevezhető iparszerű zöldséghajtatásnak, a kézi munkák a fitotechnikai és a szedési munkákra korlátozódnak. Igen magas szintű technikai felkészültséget, nagy szakértelmet, szervezett szaktanácsadó hálózatot és kiépített szervizrendszert igényel.

48. ábra - Konténeres paprikatermesztés (fotó: KOVÁTS ZOLTÁNNÉ)

Konténeres paprikatermesztés (fotó: KOVÁTS ZOLTÁNNÉ)


49. ábra - Az NFT zöldségtermesztési módszer vázlata

Az NFT zöldségtermesztési módszer vázlata