Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Öntözés

Öntözés

Az öntözés jelentősége és célja

Öntözésnek azt az agrotechnikai eljárást nevezzük, amikor műszaki berendezések segítségével különböző vízforrásokból származó öntővizet juttatunk ki a termőterületre, a növények vízellátásának javítása végett.

Az öntözés a szabadföldi zöldségtermesztésben a terméshozamok és a termésbiztonság növelésének alapfeltétele. Ennek ellenére a szántóföldi zöldségtermő területnek csak mintegy 45%-a helyezkedik el öntözésre berendezett területen, ami 40–45 ezer ha termőterületnek felel meg. A vízhiánytól kevésbé szenvedő zöldségnövényeket (zöldborsó, sárgarépa, dinnye, duggatott vöröshagyma stb.) túlnyomórészt öntözhetetlen területen termesztjük. A hazai szántóföldi zöldségtermesztésben tapasztalható rendkívül nagy évjáratonkénti termésátlag-ingadozások oka éppen az öntözés hiányával magyarázható.

A zöldségnövények egy részénél (paprika, karfiol stb.) az optimális vízellátás hatására javul a termés minősége, fogyasztási értéke is. A tárolásra és ipari feldolgozásra kerülő zöldségnövények (fűszerpaprika, paradicsom stb.) bőséges vízellátása szárazanyag- és tárolhatóságcsökkentő hatású, szakszerű öntözéssel azonban a termésmennyiség és a minőség közötti ésszerű összhang megteremthető.

A fedett területen folyó zöldséghajtatásban a természetes csapadék lényegében kikapcsolódik, ezért itt a növények vízellátása teljes egészben az öntözésre hárul.

Az öntözés legfőbb célja tehát a víznek mint növényi élettényezőnek pótlása és a termesztési céllal egyeztetett optimalizálása.

A víz élettényező-pótlásának igénye a gyakorlati termesztésben többféle öntözési célként fogalmazható meg. Ezek:

– vízpótló öntözés,

– kelesztő öntözés,

– frissítő öntözés,

– párásító öntözés,

– nedvességtároló öntözés,

– talajművelést könnyítő előöntözés.

Ezek mellett a víz fizikai, mechanikai hatását hasznosító öntözési célok is ismeretesek. Ilyenek:

– talajátmosó öntözés,

– trágyázó öntözés,

– fagy elleni öntözés,

– beiszapoló öntözés.

• A talaj vízhiányának megszüntetésére a tenyészidőszak folyamán végzett öntözéseket vízpótló öntözésnek nevezzük. Feladata a gyökérzettel átszőtt talajréteg létesítése, ezért a vízadagot a növények növekedésével arányosan növelni kell (20–40 mm).

• A magvetés után kiszáradó felső talajréteg vízzel telítését kelesztő öntözésnek hívjuk. Fedett területeken folyó palántaneveléskor a magvetéseket rendszeresen öntözni kell. Szabadföldi, állandó helyre vetett növények magvetéseit csak rendkívüli esetekben (aszályos, meleg időjárás) szabad kelesztő öntözésben részesíteni. Kötött talajon az öntözés talajcserepesítő, eliszapoló hatása a kelést akadályozza, de a nagy intenzitású öntözés a sekélyen elhelyezkedő apró magvakat el is moshatja. Kelesztő öntözés csak kis intenzitású szórófejekkel és kis vízadagokkal (5–10 mm) végezhető.

Frissítő öntözéskor a növény lankadásának megszüntetése és a levelek hőmérsékletének csökkentése a cél, ehhez esőszerű öntözéssel kis öntözővízadagokat (2–4 mm) juttatunk a növényekre (részben a talaj felszínére). A növények a levelükre jutó vizet felveszik, és sejtjeik víztelített állapotba kerülnek. A zöldséghajtatásban a nagy vízfogyasztású növények (pl. uborka) termesztésekor – napfényben gazdag és hosszabb nappalú hajtatási időszakban – rendszeresen végeznek frissítő öntözést. Szántóföldi zöldségtermesztésben – az öntözőberendezések korlátozott volta miatt – nem alkalmazzák.

• A párásító öntözést a levegő páratartalmával szemben különösen igényes zöldségfajoknál (pl. csiperkegomba) naponként végzik. Az öntözővizet permetszerű elosztással a gombatermő felületre, utakra, esetleg a termesztőhely falára juttatják. a vízadag nagysága 1–2 mm.

• A nedvességtároló öntözés időszaka a tenyészidőn kívül van. Aszályos években – amikor az őszi és a téli csapadék is elmarad – a talaj víztartalékának feltöltésére tavasz kezdetén, nagy adagú (100–120 mm) öntözést végeznek. Ilyenkor az öntözőberendezések kihasználatlanok, ami jó lehetőséget kínál a tároló öntözéshez. Késő tavaszi szaporítású, vízigényes zöldségnövények (kukorica, uborka, paprika) előtt alkalmazható a legsikeresebben.

Talajművelést könnyítő előöntözésre leggyakrabban a zöldségnövények kettős termesztésekor kerül sor. Kötött, rögösödésre hajlamos talajon – különösen, ha az elővetemény fejlődésének utolsó időszakában öntözést nem kívánt – csak rögös szántás végezhető, ezért a másodnövény számára szükséges jó vetőágy sem készíthető. A művelendő talajréteg átáztatásával (20 mm öntözővíz) optimális feltételek között (60–70%-os telítettségnél) végezhető el a nyári szántás.

• A talajátmosó öntözés a talaj túlzott sótartalmának a gyökérzónából való eltávolítására szolgál. Zöldséghajtatásban a nitrogén- és káliumtartalmú műtrágyákkal való feltöltődés gyakran nagy sótartalomhoz vezet. Sóérzékeny növény (pl. saláta) számára talajátmosást kell végezni. Talajátmosó öntözés főként homokos és szerves anyagban gazdag, laza talajokon végezhető. A kimosáshoz nagy vízadag (150–200 mm) szükséges.

• A trágyázó öntözés fogalmán a vízben oldható fejtrágyák öntözővízzel való kijuttatását és talajba mosását értjük. Tápoldatos öntözésnek is nevezik. Alkalmazásakor egyenletes a tápanyageloszlás, jobban hasznosul a vízben oldott tápanyag. A gyökérzóna átáztatásához szükséges vízadag nagysága 20–30 mm.

• A fagy elleni öntözésnek a fűtés nélküli fóliás hajtatásban és a szabadföldi korai termesztésben van nagy jelentősége. E módszerrel a víz nagy fajhőjét, illetve a nedves talaj nagy hőkapacitását hasznosítjuk. Késő tavaszi fagyveszély idején a beöntözött talaj a napsütés hatására fölmelegszik, sok hőt tárol, amelynek éjszakai kisugárzásával mérsékli a levegő talaj menti rétegének lehűlését. Ilyenkor a kiszáradt felső talajréteg átnedvesítése a cél, ami 8–10 mm vízadaggal érhető el.

Fóliás termesztést végző kisüzemekben a fagyponthoz közeli hőmérséklet elérésekor a növények vízzel való permetezésének módszerét is használják. A lehűlő víz fajhőjének, a jéggé fagyó víz pedig fagyáshőjének átadásával akadályozza az erősebb fagy kialakulását a fóliasátor légterében. Ehhez már 1–2 mm víz kipermetezése is elegendő.

• A beiszapoló öntözést a palánták kiültetésekor alkalmazzák. A talajszemcséknek a gyökerekhez, illetve a tápkockákhoz való tapadását segíti, ezzel jobb eredést és begyökerezést eredményez. Száraz talaj esetén a vízpótlás feladatát is betölti, de a beiszapolásra nedves talajba való palántázáskor is szükség van.

A beiszapoló öntözés a teljes talajfelületre is kiterjedhet. Ilyenkor esőztető öntözőberendezésekkel 10–15 mm-es vízadagot juttatnak ki. Melegigényes növények (paprika) ültetésekor – a talaj lehűlésének elkerülése végett – a tövenkénti beöntözés az előnyösebb. A vízadag 1–5 dl/tő. A tövenkénti öntözés az ültetőgépre szerelt tartályból tömlővel, kisüzemben öntözőkannával végezhető.

Az öntözővíz tulajdonságai és forrásai

Termesztési szempontból az öntözővíznek a következők a legfontosabb tulajdonságai:

– ásványisó-tartalma,

– keménysége,

– hőfoka,

– szennyezettsége.

Az öntözővíz sótartalmát főként eredete határozza meg. Egyes körzetekben közismerten nagy az ásott és fúrt kutak ásványisó-tartalma. Az ásványi sók közül a nátriumsók jelenléte (ami a tiszántúli zöldségtermesztő körzetekben gyakori) különösen káros. A nátriumsós vízzel való öntözés a talajt elszikesíti és terméketlenné teszi. Nem alkalmas a víz öntözésre, ha szódatartalma 100 mg/l felett van, de összessó-tartalma sem haladhatja meg a 2000 mg/l mennyiséget. A nagy sótartalmú öntözővíz károsító hatása kötött talajokon megnő, laza, vízáteresztő talajokon kisebb.

A víz keménységét a benne lévő kalcium- és magnéziumsók okozzák. A kemény víz oldóképessége kisebb, a terményeken pedig az elpárolgó víz nyomán fehér sókiválás keletkezik, ami tetszetősségét rontja. A kevés Ca- és Mg-sót tartalmazó víz a lágy víz, ami öntözésre kiváló.

Az öntözővíz hőfoka akkor a legjobb, ha megegyezik a zöldségfaj hőmérsékleti optimumával. Ez hidegtűrő növényeknél 13–20 oC, melegigényes zöldségfajoknál pedig 20–25 oC között van. A növények növekedését csak az igényüknél lényegesen (8–10 oC-kal) hidegebb, illetve a 40 oC-nál melegebb víz gátolja. A 45–50 oC-os öntözővíz (pl. kihűlő termálvíz) a növény pusztulását okozhatja.

Az öntözővíz szennyezettségén a vegyszerekkel való keveredést értjük. Növényeket károsító vegyszereket a vegyi gyárak és a környező, gyomirtó szereket használó mezőgazdasági üzemek juttathatnak az öntözővízforrásokba. A vegyszerekkel szennyezett öntözővizek sok kárt okozhatnak (torz növekedés, terméscsökkenés, kipusztulás).

A városi eredetű szennyvizek zöldségnövények öntözésére egészségügyi okok miatt nem használhatók.

A zöldségtermesztésben használatos öntözővizek származása változatos.

Fontosabb vízforrások és azok jellemzői:

Folyóvíz. Lágy, legtöbbször iszapot is tartalmaz. Hőfoka a tenyészidő folyamán változik, kora tavasszal hideg. Öntözésre jó, de egyes folyószakaszokon vegyi anyagokkal szennyezett lehet.

Patak- és forrásvíz. Összetételét tekintve jó, nem szennyezett, hőmérséklete alacsony. Öntözésre – különösen víztárolóba gyűjtve – jól megfelel.

Tóvíz. Általában lágy vizű. Hőmérséklete tavasszal hideg. Vegyszerekkel ritkán szennyezett. Öntözésre megfelel.

Kútvíz. A kútvíz fogalomkörébe különféle vízforrások vize sorolható. Vízminőség alapján is elkülöníthető az ásott, az artézi és a csőkút vize.

Az ásott kút a talajvízből nyeri vizét, a házikertek öntözésére általánosan használt vízforrás. Összetétele nagyon változatos. Nitráttartalma gyakran nagy, ami – növényi tápanyagokról lévén szó – az öntözésben hasznos. Öntözésre csak a nátriumsókban és az összessó-tartalomban gazdag kútvíz nem használható.

Az artézi kutak mély fúrásúak, a mélyben összegyűlő rétegvízből táplálkoznak, és a víz magától a felszínre tör. A víz hőmérséklete meleg, ritkán a káros hőmérsékleti értéket is elérheti. Ilyenkor csak víztárolóba gyűjtve, lehűlve használható öntözésre.

A csőkút sekélyebben elhelyezkedő rétegvízből vagy talajvízből is nyerheti vizét. A 10–50 m mélyből szivattyúval felhozott víz hideg. A folyók hordalékára települő csőkutak vize általában jól használható, egyes körzetekben azonban sótartalma nagy lehet.

Csapadékvíz. Lágy, meleg, sókat és vegyszerszennyezéseket nem tartalmaz. Öntözésre kiváló. Házikertek és kisüzemek – tárolómedencében összegyűjtve – gyakran használják.

Öntözési módok

A zöldségtermesztésben alkalmazott öntözési módok csoportosításában a vízkijuttatás módját vesszük alapul. Eszerint megkülönböztethető:

– esőszerű,

– felületi,

– altalaj-,

– csepegtető öntözés.

Esőszerű öntözéskor a csővezetékben nyomás alatt vezetett víz szórófejeken át, a természetes esőhöz hasonlóan, cseppekben kerül az öntözött táblára. A szabadföldi zöldségtermesztésben és a zöldséghajtatásban egyaránt a legelterjedtebb módszer. Elterjedését annak köszönheti, hogy megvalósításához tereprendezést (egyengetést) nem igényel, a vízvezetés rendszere a nagy táblák kialakítását (gépi művelést) nem akadályozza, és üzemelése kevés kézi munkát igényel. Növényházban az automatizálás lehetősége jelent nagy előnyt. Ezek az előnyök háttérbe szorítják a beruházás költségességében és nagyobb energiaigényében jelentkező hátrányait. Az esőszerű öntözés vízelosztása erős szélben egyenetlen lesz. Nyári melegben a vezetékből kipermetezett víz 20–30%-a még a levegőben elpárolog, ezzel az öntözővíz mennyiségének meghatározásakor számolni kell.

Az esőszerű öntözési módon belül számos változat alakult ki. A csővezeték hordozhatósága (stabilitása) alapján stabil, félstabil és hordozható rendszer különböztethető meg.

– A stabil (nem mozgatható) csőhálózatú esőztető öntözőberendezés beépítése a növényházakban általános.

– A félstabil berendezés fővezetékét (azbesztcement nyomócső) a földbe, a fagyhatár alá fektetik le, amelyből csatlakozók (hidránsok) emelkednek a talaj felszínére. A hozzá csatlakozó szárnyvezetékek áttelepíthetők.

– A hordozható esőztető berendezés csőhálózata teljes egészében áthelyezhető.

Az esőszerű öntözés beruházási költségei a stabilitás fokával arányosan növekednek.

A csővezeték-hálózat áttelepítési módszerét tekintve szétszedhető, gördíthető és csévélhető változatok találhatók a gyakorlatban. A 6 m hosszú csőtagokból (alumínium, műanyag) gyorskapcsolással összeszerelhető és csak kézi erővel áttelepíthető csővezeték használata – kézimunkaerő-hiány miatt – megszűnőben van. Az összeszerelt állapotban kerekeken továbbgördülő – motormeghajtású – fém csővezeték-rendszer, valamint a motormeghajtással dobra tekercselhető műanyag vezetékrendszer a jelenleg alkalmazott legkorszerűbb esőztető öntözőberendezés. Ez utóbbi a felcsévélés sebességének pontos állíthatóságával a vízadag kijuttatásának automatizálását is megoldja.

A szántóföldön használt szórófejek az időegység alatt kiszórt víz mennyisége alapján kis, közepes és nagy intenzitásúak lehetnek. A kis intenzitású szórófej 5 mm/h, a közepes intenzitású 5–17 mm/h, a nagy intenzitású 17 mm/h-nál nagyobb vízmennyiség kiszórására képes.

A szórófej intenzitásának megválasztásakor a talaj víznyelő (vízvezető) képességéhez kell igazodni (25. táblázat). A talaj vízvezető képességét meghaladó öntözés esetén vízösszefolyás keletkezik, ami eróziót és a növények károsodását (foltonkénti kipusztulását) okozza.

25. táblázat - A talajkötöttség, a vízáteresztő képesség és az öntözésintenzitás összefüggése

Talajkötöttség

A talaj vízáteresztő

képessége

(mm/h)

Esőszerű öntözés

megengedhető intenzitása

(mm/h)

Homok

33

20–24

Homokos vályog

30

12–20

Vályog

22

9–12

Agyagos vályog

16

7–9

Agyag

14

6–7

Nehéz agyag

12

5–6


Agrotechnikai hatását tekintve a szórófejeknek rendkívül fontos tulajdonsága a képzett vízcseppek nagysága, a porlasztás foka. Az üvegházakban általánosan használt kisméretű, műanyag szórófejek apró cseppeket képeznek, ködszerűen porlasztanak.

A szántóföldi termesztésben használt szórófejek által képzett optimális cseppnagyság 0,5–1,5 mm átmérőjű lehet. A szükséges nyomás (200–600 kPa = kilopascal) hiánya esetén a szórófejekből sugár alakban is ömölhet a víz. A durva porlasztással dolgozó szórófejekből nagy cseppekben aláhulló víz a növényeket károsítja (kimossa, beiszapolja, a leveleket töri), ezért a zöldségtermesztésben nem használhatók.

Felületi öntözéskor a talaj felszínén vezetik a vizet, és az a nehézségi erő (gravitáció) hatására a lejtés irányába szabadon mozog.

A zöldségtermesztés gyakorlatában két változata ismert: a barázdás (áztató) öntözés és az árasztó (bolgárágyas) öntözés.

Barázdás öntözéshez a talaj felszínét talajművelő eszközökkel úgy alakítják ki, hogy azt barázdák és bakhátak alkotják. Az öntözővíz a barázdákban folyik, és szivárgás útján terjed a bakhátak talajába. A barázdák mélysége 20–25 cm, távolsága 70–80 cm, hosszúsága pedig 3 m-től (rövid vagy bolgár barázda) 50 m-ig (hosszú barázda) terjed. A növényeket a bakhátakra ültetik.

Árasztó öntözéskor a bakháttal körülvett, néhány négyzetméter nagyságú területeket – amelyek egyben a növények termőhelyéül is szolgálnak – elárasztják öntözővízzel, ilyenkor a növények vízben állnak. Így a talaj az árasztás hatására eliszapolódik, levegőtlen lesz, ezért az öntözések után lazító talajművelés válik szükségessé. A bolgár rendszerű kisüzemi zöldségtermesztés maradványaként ma is előfordul.

Korábban a felületi öntözési módokat a zöldségtermesztésben általánosan használták, napjainkra azonban ott is teljesen háttérbe szorultak.

Altalajöntözéshez az öntözővizet a talajban, a művelési határ alatt vezetik. A vezetésre égetett agyagcső vagy lyuggatott műanyag cső szolgál. A csőből kiszivárgó öntözővíz a talaj kapilláris hézagaiban körkörösen, lefelé pedig gravitációs úton is szivárog (ezt úgy próbálják megakadályozni, hogy a vezeték alá széles fóliacsíkot helyeznek).

Az égetett-agyagcsöves altalajöntözés módszerét az üvegházi termesztésben korábban már alkalmazták. Az öntözés egyenetlensége és a módszer talajszikesítő hatása miatt a gyakorlati termesztésben ez az öntözési mód is visszaszorult.

Csepegtető (cseppenkénti) öntözés. A módszer lényege, hogy az öntözővizet vékony műanyag csövekben vezetik a növénysorok fölé, amelyekből a víz kapilláris méretű hézagokon, csövecskéken kiszivárogva a növények mellett a talaj felszínére csepeg. Az öntözött talaj egy-egy ponton tartósan és folyamatosan kapja az öntözővizet. Terjedésének kedvez, hogy a vízfelhasználás takarékos, a vízadagolás automatizálható, és a beruházás költségigénye mérsékelt. A csöpögtetőhelyek gyakori eldugulása azonban rontja az üzembiztonságát. Emiatt az eddig ismert csepegtető öntözési módszerekben csak szűrt, oldott sókban szegény öntözővíz használható.

A csepegtető öntözési módon belül számos változat alakult ki a műszaki fejlesztés folyamán. Közülük ismertebbek: lyuggatott vezetőcső (varrott cső); a vízvezető cső furataiba helyezett csepegtetőtestek (kapillárcső, szivacsbajusz, réteges fólia) és a kettős falú csővezeték (a belső a víz vezetésére, a külső a nyomás kiegyenlítésére és a vízelosztásra szolgál) alkalmazása. Ezek a változatok kísérleti méretekben a zöldséghajtató üzemekben, de némelyik a szántóföldi zöldségtermesztésben is megtalálható.

Az öntözés időpontja

Az öntözés szükségességét legjobban a termesztett növények jelzik – leveleik vízhiány esetén lankadnak –, de a talaj is mutatja időszerűségét. Ha a marokba vett talaj nyomásra nem áll össze, elérkezett az öntözés ideje. Ezeket a módszereket az öntözési időpont érzékszervi meghatározása néven foglaljuk össze.

A gyakorlatban az öntözés időpontjának meghatározására ezenkívül még számos módszer kínálkozik:

– a talaj nedvességtartalmának mérése,

– a kritikus időszak meghatározása,

– az öntözési forduló szerinti öntözés,

– a számítógépes tervezés módszere.

• A talajnak a növények számára még elfogadható, legkisebb víztartalma a szántóföldi vízkapacitás százalékában (VK%) fejezhető ki. Ez az érték a zöldségfajra jellemző vízigényesség függvényében 50–70% között változik. Az öntözés ideje akkor érkezett el, amikor a talaj víztartalma erre a VK%-értékre csökkent. Ebben a módszerben a talaj víztartalma az öntözések utáni 100%-os telítettség és a növényfajra meghatározott minimális érték között folyamatosan ingadozik.

A talaj víztartalma többféle módon mérhető. A szárítószekrényes kiszárítás módszere – lassúsága miatt – csak kutatási módszerként alkalmazható. Gyors műszeres mérést tesz lehetővé a talaj elektromos ellenállásának, valamint a talaj vízpotenciáljának mérése; a kapott értékek a talaj víztartalmának függvényében változnak. Ezek a módszerek az öntözőberendezések automatizált üzemelésére is lehetőséget adnak. Műszakilag fejlett külföldi hajtatóüzemekben már sikeresen használt módszerek.

• A termesztett növényeknél az öntözés vonatkozásában kritikus időszak általában abban a fejlődési szakaszban következik be, amikor a növény gazdaságilag hasznos termését fejleszti, és e szakasz tartósan meleg időjárással esik egybe. Ilyenkor már a növények lombja is maximális méretet ér el, ami a vízfogyasztást (transzspiráció) erőteljesen megnöveli. Csemegekukorica és bab esetében ez az időszak a virágzás kezdetével, burgonyánál a gumóképzés kezdetével esik egybe. A kritikus időszakban végzett öntözést (jó vízellátást) a növények nagy terméssel hálálják meg, az öntözés hatékonysága nagy lesz. A kritikus időszakon kívül az öntözések ritkíthatók, esetleg kár nélkül el is hagyhatók.

• Az öntözési forduló fogalmán az egymást követő öntözések közötti időtartamot értjük, és hosszát napokban fejezzük ki. Az öntözést tehát a tenyészidő folyamán azonos időközönként ismétlik, így a vízellátás kiegyenlített. Öntözött zöldségtermesztésben általában 10–14 napos öntözési fordulót terveznek, laza homoktalajon azonban a forduló rövidítése indokolt. Ez a módszer műszaki szemléletmódot tükröz, és az öntözőberendezés maximális kihasználását tűzi célul. A területegységre juttatott víz mennyisége megnő, az öntözővíz hatékonysága viszont csekély.

• Újabban az öntözés időpontjának meghatározására a számítógépes tervezés módszerét is kialakították. A módszer szerint a növényfaj vízigényének (fajlagos vízfogyasztás), a rendszeresen mért hőmérsékleti értékeknek, valamint a talaj víztartalmát mutató értékeknek a beprogramozása alapján számítógép jelzi a víztartalomnak a növény számára minimális értékre csökkenését, vagyis az öntözés szükségességét.

A szántóföldi zöldségtermesztésben – az esőztető öntözőberendezések teljes kihasználása végett – éjjel-nappal folyamatosan öntöznek.

A zöldséghajtatásban ezzel szemben a reggeli és a délelőtti órákban kell öntözni, hogy a növényzet estig felszáradhasson. Az éjszakai nedves környezet ugyanis kedvez a kórokozók elszaporodásának.

Az öntözési főidény május végétől augusztus végéig tart. A különleges célú (beiszapoló, tartalékoló) öntözések azonban az öntözési idényt márciustól októberig meghosszabbítják. Ezzel a berendezések kihasználtsága növekszik, az öntözés üzemelési költsége csökken.

Az öntözővíz mennyisége

A fogalom egyrészt az egyszeri öntözéssel kiadott víz mennyiségét jelenti.

Az egyszeri öntözéshez felhasznált vízmennyiséget öntözési normának nevezzük. A gyakorlatban az öntözési norma tág határértékek között változik. Az értéket leginkább az öntözési cél, a növényfaj gyökeresedési mélysége és a talaj vízkapacitása határozza meg.

Az öntözési céltól függően az öntözési norma nagysága 1–2 mm-től (párásító öntözés) a 100–120 mm-ig (tároló öntözés) terjed.

Vízpótló öntözéskor a talajt a gyökérzóna mélységéig nedvesítjük át. A gyökérzóna a növények növekedésével egyre lejjebb terjed, és ezzel növekszik a vízpótló öntözés normája (20–40 mm).

A gyökérzóna talajának átnedvesítéséhez szükséges víz mennyiségét a talaj vízkapacitása is módosíthatja, ami a kötöttséggel és a szervesanyag-tartalommal növekszik. Így a homoktalaj azonos mélységig való átnedvesítéséhez az agyagtalajon szükséges víz 70%-a is elegendő.

Az idénynormát a tenyészidőszak alatt végzett öntözések együttes vízmennyisége adja. Az idénynorma nagysága tehát az öntözési normáktól és az öntözések számától függ. Legnagyobb idénynormák a hosszú tenyészidejű, nagy vízigényű zöldségfajoknál adódnak. A rövid tenyészidejű, kora tavaszi zöldségfajok (pl. saláta, hónapos retek, zöldhagyma) vízszükségletüket a téli csapadékkal feltöltött talajból tudják fedezni, ezért idénynormájuk minimálisra csökken.

Az idénynorma értéke szántóföldi zöldségtermesztésben 20–350 mm között változhat, fedett területen végzett zöldséghajtatásban azonban 900 mm-re is növekedhet (pl. üvegházi paprikahajtatásban).