Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

10. fejezet - Burgonyafélék

10. fejezet - Burgonyafélék

Paradicsom

(Lycopersicon esculentum MILL.)

A termesztés jelentősége

A paradicsom korai történetét nem ismerjük teljes bizonyossággal. Jelenlegi ismereteink szerint Amerika trópusi részéből, valószínűleg Mexikóból vagy Peruból ered, ahonnan a 16. század folyamán került át Európába. Először Spanyolországba, majd Portugáliába, ezt követően Olasz- és Franciaországba.

A paradicsom a legnépszerűbb zöldségnövények egyike a világon, az üzemi termesztésben éppúgy megtalálható, mint a házikertekben. Gazdasági és táplálkozási jelentősége miatt a világ sok országában termelik friss fogyasztásra és konzervkészítmények előállítására.

GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE

A világ paradicsomtermesztése fokozatosan emelkedő tendenciát mutat: 1981-ben 2,4 millió hektáron több mint 50 millió tonna termést takarítottak be, ami 20,8 t/ha termésátlagot jelent. A legnagyobb felületen Ázsiában termesztik, majd Európa, Észak- és Közép-Amerika következik. Az összes termelés és a hektáronkénti termésátlag tekintetében Európa vezet, ami főleg abból adódik, hogy az áru egy része üvegházi termelésből származik.

A mérsékelt övi paradicsomtermesztés adja a világtermelés több mint 80%-át. Itt adottak leginkább a biztonságos termesztés feltételei, mindenekelőtt az éghajlat és a modern műszaki, technikai bázis. A mérsékelt öv középső részén, a szántóföldi konzervipari nyersanyagtermesztés mellett fontos a fóliás termesztőberendezésekben folyó hajtatás. A szubtrópusokkal határos területeken jelentős a fűtés nélküli tavaszi hajtatás (pl. Spanyolország). A szubarktikus övezet felé eső körzetekben (pl. Magyarország) már fűtésre is szükség van a fóliás termesztésben (a késő tavaszi hajtatást kivételével). A még északabbra lévő országokban (Hollandia, Anglia) a szabadföldi termesztés kockázatos, ezért nagyrészt üveg alatt hajtatnak.

A mérsékelt övi konzervipari nyersanyagtermesztésben egyre jobban terjed a gépi betakarítás. Mind ez ideig azonban csak az Amerikai Egyesült Államok paradicsomtermesztésének több mint 80%-át adó Kalifornia az egyetlen állam, ahol ez gazdaságosan megvalósítható (újabban ez a megállapítás érvényes az itt termelt friss fogyasztású paradicsomra is). Ennek oka az öntözéssel végrehajtott magas színvonalú termesztéstechnika, a kedvező éghajlati és talajadottságok, a magas műszaki és tudományos színvonal.

A mérsékelt övhöz sorolható mediterrán jellegű területek a paradicsomtermesztés szempontjából a legkedvezőbb adottságúak (Törökország, Görögország, Egyiptom, Marokkó stb.). A tenyészidőszak hosszú, az iparinyersanyag-termelés mellett jelentős a friss fogyasztásra termelt szántóföldi paradicsom mennyisége, amelynek döntő hányada exporta kerül.

A trópusi országokban a gabonaféléknél megvalósított zöld forradalmat a paradicsomra is igyekeznek kiterjeszteni, helyenként nem is sikertelenül (Mexikó, Brazília).

Magyarország paradicsomtermesztését az a tény határozza meg, hogy területe a biztonságos szántóföldi termesztés északi határához esik közel. A vetésterület és a termésátlag az utóbbi hat évtizedben jelentősen megnőtt. 1981-ben 12 ezer hektáron 316 ezer tonna termést takarítottak be, ami 26,3 t/ha átlagtermést jelent. A megtermelt paradicsomnak kb. 85%-át a konzervipar dolgozza fel, döntő hányadát sűrítménynek, kisebb részét vegyes, darabos savanyúságnak. A paradicsom az ipar összes zöldségnyersanyagának mintegy 50%-a, amely azonban a termesztés gazdaságossági nehézségei miatt egyre csökken. Ennek, a növekvő termelési költségeken kívül, fő oka a kis termésátlag, ami viszont főleg az öntözés nélküli termesztés következménye. Termesztéstechnikai színvonalunk egyébként jó, amit a kemizálás és a munkafolyamatok gépesítettsége jellemez. A palántázott, kisebb mértékben a helybevetésű termést java részben kézzel szedik.

A régen jelentős korai szabadföldi termesztés visszaesett, az összes termőfelület mintegy 10%-át teszi ki. Erőteljesen növekedett viszont a fóliás hajtatás felülete (kb. 1000–1200 ha), de az üveg alatti termesztés (kb. 40 ha) a nagy költségek miatt kevésbé számottevő.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

A paradicsom nem különösebben tápláló, 100 g friss paradicsom 80J (19 cal) energiát tartalmaz, de jelentős forrása bizonyos ásványi anyagoknak (kálium, foszfor, kalcium) és vitaminoknak (A- és C-vitamin). Az Amerikai Egyesület Államokban a paradicsom – a fogyasztott mennyiségek alapján – harmadik a lehetséges A- és C-vitamin-források listáján.

A paradicsomot friss állapotban és különböző konzervipari készítmények formájában fogyasztják.

Friss piaci paradicsom. Tulajdonképpen kétféle minőségű paradicsomot jelent, az egyik a nyersen fogyasztott, a másik az otthoni főzésre, illetve befőzésre kerülő típus. A nyersen fogyasztott paradicsom esetében fontos a jó íz és a szép szín. Ennek általában a közepes vagy nagy bogyójú fajták felelnek meg. A hajtatott paradicsom hagyományosan 2–3 rekeszű, kis bogyójú. A friss paradicsomot sokan fogyasztják egészben, mint az almát, vagy szendvicsek, felvágottak díszítésére. Salátának inkább a kemény bogyójú, hosszúkás paradicsom az alkalmasabb. A trópusi és egyes mediterrán országokban az éréskezdetben lévő paradicsomot használják salátának. Az utóbbi években a kemény bogyójú (főként géppel szedett) paradicsom egyre nagyobb teret hódít a frissparadicsom-piacon. A főzésre és befőzésre kerülő paradicsom legfontosabb kritériuma a nagyobb savtartalom, a bogyónagyság, -alak, -szín nem különösebben jelentős.

Konzervkészítmények. A paradicsomból könnyen készíthetők változatos termékek, ezért az ipar legkedveltebb alapanyaga. Az iparfejlesztés feladatai közé tartozik tehát a konzerválási módszerek kutatása, a termesztés korszerűsítése és feldolgozásra alkalmas fajták keresése.

A készítmények országonként is mutatnak némi eltérést, és a belső ellátáson kívül rendszerint fontos exportcikkek.

A paradicsomsűrítmények és -koncentrátumok pl. Magyarország kivitelében is fontos szerepet játszanak. Az ivólé és különféleképpen ízesített formái kedvelt és egészséges üdítőitalok. Az egészben eltett paradicsom is igen változatos formákban kerül a fogyasztó asztalára. A legnépszerűbb a hámozott paradicsom, amelynek talán az olaszok a legnagyobb mesterei. A magyar vegyes darabos savanyúság egészben eltett, hámozatlan paradicsomot és uborkát tartalmaz felöntőlében. A ketchup igen elterjedt ételízesítő készítmény. Az utóbbi években terjed a paradicsompor és a különféle szárítmányok köre is. Ezek mellett meg kell említeni a fagyasztott készítményeket, desszerteket, zöldparadicsom-termékeket is.

A paradicsomfogyasztásra vonatkozó statisztikai adatok világszerte növekvő tendenciát mutatnak. Jelenleg a trópusi országokban 3 kg/fő, a mérsékelt öviekben – így Magyarországon is – több mint 10 kg/fő az éves fogyasztás. Némelyik mérsékelt övi országban, pl. Görög- és Olaszországban az átlagos fogyasztás a magyarországinak több mint a kétszerese.

Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

A termesztett paradicsom, tudományos nevén Lycopersicon esculentum a Solanaceae családba tartozik. a Lycopersicon nemzetség a piros bogyójú Eulycopersicon és a zöld bogyójú Eriopersicon alnemzetségekre osztható.

Az Eulycopersicon alnemzetségbe tartozik a L. esculentum, a L. esculentum var. cerasiforme (a termesztett paradicsom legvalószínűbb őse), a L. pimpinellifolium, a L. chesmanii, a L. parviflorum. Az Eriopersicon alnemzetség fajai a L. hirsutum, L. peruvianum és L. chilense.

A vad fajok, valamint a Lycopersicon nemzetséghez közel álló Solanumok értékes betegség-ellenállósági és minőséget javító géneket hordoznak. Nemesítési alapanyagként történő felhasználásuk sok gyakorlati eredményt hozott (35. táblázat).

35. táblázat - Vad paradicsomfajok a rezisztencianemesítésben

Vad faj

Ellenállóság kórokozókkal

és kártevőkkel szemben

L. esculentum var. cerasiforme

Alternaria solani

Colletotrichum phomoides

Verticillium albo-atrum

L. pimpinellifolium

Cladosporium fulvum

Fusarium oxysporum f. lycopersici

Stemphyllium solani

I. hirsutum

Botrytis cinerea

Septoria lycopersici

fehérlégy

takácsatka

L. peruvianum

Pyrenochaeta terrestris

dohány mozaik vírus

fonalféreg (Meloidogyne)

L. chilense

S. pennellii

csúcsfodrosodás vírus

dohány mozaik vírus


NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

Gyökér. A paradicsomnak a fejlődés korai szakaszában erős karógyökere van, később ezzel azonos értékű oldalgyökér képződik. A gyökérképződés erősségét és mennyiségét befolyásoló tényezők:

a) a palántanevelés módja: a tőzdelt, valamint a konténeres, illetve cserepes növények gyökérzete erősebb;

b) a kiültetés: a gyökérkárosodást követően több oldalgyökér képződik;

c) a helybevetés: a helybe vetett paradicsom hosszabb gyökeret fejleszt, így jobban átvészeli az aszályt, mint az ültetett paradicsom, amelynek a felső 20–40 cm-es talajrétegben helyezkedik el a gyökere;

d) a fajta: a gyökér erősségét és mennyiségét befolyásolja.

A paradicsomot jellemzi a járulékos gyökér, amely az ültetéskor földbe került szár ízrészeiből (nodusból) kiindulva képződik. Ezt a házikerti termesztésben használhatjuk ki: a kissé elnyúlt palánták mélyebb ültetésével nagyobb gyökérfelület kialakulását érhetjük el.

Szár. A paradicsom egyéves, lágy szárú növény. A szár kezdetben hengeres, a fejlődés későbbi szakaszában bordázott. A szár milyensége jellegzetes fajtatulajdonság, az egyes fajták között különbségek vannak:

a) a szőrözöttség mértékében és típusában;

b) az antociános elszíneződés erősségében. Ez a teljes vagy részleges hiánytól a túlzottan lila színig terjed. Az előbbi a szik alatti szárra is érvényes, és ebben az esetben a tulajdonságot jelzőgénként használják a hibridmag-előállításban. Az ellenkező jelenség, vagyis az antocián felszaporodása, kedvezőtlen hatások (alacsony hőmérséklet, túlöntözés, levegőtlen talaj) egyik megbízható mutatója;

c) a szár helyzetében, amely lehet elfekvő vagy felálló;

d) az ízközök hosszúságában. A legrövidebb az ún. törpe fajták ízközhosszúsága. Ezt a második kromoszómán elhelyezkedő recesszív gén irányítja, amelynek következtében erős, vastag szárú, jellegzetesen hólyagos levelű növény jön létre. A fejlődés különböző fázisaiban a talajból kisugárzó hőt ez a fajtatípus jobban hasznosítja, ami jobb koraiságot, gyorsabb érést eredményez. A legjobb minőségű palánták a törpékből (pl. Zömök) nevelhetők;

e) a főhajtás lezártságában. E vonatkozásban két típust különböztetünk meg: determinált és folytonos növekedésűt (68. ábra): determinált: a főhajtás csúcsán virágzat képződik, amely lezárja a növekedést. A főhajtás növekedésének ez a természetes lezáródása serkenti az oldalhajtások növekedését, ami jellegzetes bokor típus kialakulását eredményezi.

68. ábra - A paradicsom hajtásrendszerének típusai

A paradicsom hajtásrendszerének típusai


A determinált fajták között két nagy – és mindmáig kevéssé ismert – különbség van: 1. a főhajtás növekedése hányadik virágfürttel záródik – 2. két fürt között mennyi a levelek száma.

A tipikus determinált fajta esetében a 6. fürt zárja le a főhajtás növekedését, és két virágfürt között egy levél van. A determinált növekedési típus azonban nem egységes, ezen belül további 3 típus különböztethető meg (FARKAS, in BALÁZS, 1985). A gyakorlat által féldetermináltnak nevezett típus hajtásnövekedését a 8. vagy a 9. fürt zárja, a felső oldalhajtásoknak erős a tendenciájuk a főhajtás szerepének átvételére, és két fürt között 2–3 levél található.

Folytonos növekedésű: a főhajtás növekedése korlátlan, 2 virágfürt között rendesen 3, kedvezőtlen környezeti hatásokra esetleg 4–5 levél is képződik. A folyton növő növekedési alkat teszi lehetővé az üvegházban az ún. egész éves kultúrák létesítését (pl. Anglia) és a támrendszeres (pl. „gúlás”) paradicsom termesztését a házikertben.

69. ábra - Determinált paradicsom (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Determinált paradicsom (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


Levél. A paradicsom levele összetett, vagyis az egyes levélkék még további osztottságúak. Az egyes fajták levele eltér azok szőrözöttségében, alakjában és a szárhoz viszonyított helyzetében.

A ma termesztett fajták leveleik alapján három típusba sorolhatók: 1. közönséges levelű (erősen osztott) – 2. törpe levelű (a levélszeletek száma és mérete kisebb, felülete hólyagos) – 3. burgonyalevelű (a levélszeletek nem különülnek el teljesen, a szegély ép).

A levél állása lehet vízszintes, illetve kissé lefelé hajló, kifejezetten lefelé vagy erősen fölfelé álló. Az utóbbi adja az ún. „nyitott” alkatot.

A lombborítottságnak nagy szerepe van a termés mennyisége, koraisága és a bogyók minősége szempontjából.

Virág. A virágtagokra az ötös szám jellemző, a magház 2 vagy több termőlevélből nőtt össze.

A paradicsomvirág legfontosabb jellemzője, hogy a portokok laterálisan kapcsolódva csövet képeznek a bibe körül. A bibeszál rövidebb, mint a portokok, és a portokcső körülveszi a bibét. Ez teszi lehetővé az önbeporzást.

Ha a portokokban nem képződik virágpor, valódi hímsterilitásról beszélünk. Ha képződik ugyan pollen, de a portokok felnyílása gátolt, ún. funkcionális hímsterilitásról van szó. A virágzat botanikailag álfürt.

Termés. A paradicsom termése bogyó, amely különböző részekből tevődik össze. A bogyórészek száma, aránya, minősége tekintetében a fajták között nagy a változatosság.

A termesztett fajták bogyója 20–30 g-tól 250–300 g-ig változó tömegű. A bogyórekeszek száma 2 vagy több. A bogyó alakja a lapítottól a kifejezetten hosszúig nagy eltéréseket mutat fajtánként.

A fajták túlnyomó többségének a bogyója piros (a likopin és a béta-karotin mennyiségétől függően). A héj befolyásolja a szemmel érzékelhető külső színt (pl. a lila bogyójú fajták termésfelszíne piros, a héj azonban színtelen). A placentán ülő magvak lapított alakúak, szőrözöttek, drapp színűek. Az ezermagtömeg – 3 g körül – fajtánként változó.

70. ábra - A paradicsombogyó szerkezeti felépítése: a - keresztmetszet; b - hosszmetszet

A paradicsombogyó szerkezeti felépítése: a - keresztmetszet; b - hosszmetszet


ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Fényigény. A paradicsom kifejezetten fényigényes növény, növekedésére és fejlődésére a fény erőssége, időtartama, valamint a minősége van hatással.

A fényerősség a fotoszintézis folymatára és a pollen képződésére gyakorol hatást. A normális fejlődéshez a paradicsom legalább 5000 lux erősségű megvilágítást igényel, ami 100–300 J/cm2/nap besugárzáskor teljesül. Hazánkban november, december, január kivételével a fényviszonyok kielégítik a paradicsom fényerősség iránti igényét.

Meg kell jegyezni, hogy termesztőberendezésekben a szabadban mért értékeknek csupán 50–70%-át vehetjük figyelembe.

Hajtatásban a kisebb fényerősség növeli a fürtök közötti levélszámot.

A fény időtartama, azaz a nappal hosszúsága határozza meg a virágzás fotoperiodikus reakcióját. E tekintetben az irodalom nem egységes. Legtöbb szerző szerint a paradicsom a megvilágítás időtartamával szemben közömbös, ami azt jelenti, hogy 8–16 órás napi megvilágításban képes virágzásra. A virágzás ebben az értelemben a bimbóképződést jelenti. A téli és kora tavaszi rövid napok azonban főleg a virágkialakulás folyamatát gátolják. Ezt a naphosszúság mellett természetesen a csekély szénhidrát-felhalmozódás is kedvezőtlenül befolyásolja. A fényviszonyok javulása után így is 10–14 nap szükséges a megfelelő fürtfejlődés létrejöttéhez (FARKAS, 1984).

A fény összetétele jelentősen befolyásolja a növekedést, vörös fényben megnyúlik a paradicsom, a kék fény viszont ezt gátolja. A fény színképi összetételének változtatása a palántanevelésben lehet fontos tényező. A fényminőség az említett fotoperiódusos reakciót is befolyásolja.

Hőigény. A paradicsom a melegigényes zöldségfélék közé tartozik. Minimálisan 10 oC szükséges a növekedéséhez, amely 32 oC fölött viszont már leáll. Nappal 22 oC, éjszaka általában 7 oC-kal alacsonyabb az optimális hőmérséklet. A magas éjszakai hőmérséklet kötődéskieséssel jár (pl. a trópusi országokban).

A csírázáshoz legmegfelelőbb a 20–22 oC. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten a csírázás lassú, tartósan magasabb hőmérsékleten a tenyészőcsúcs-károsodásból eredő vegetatív típusú növények száma emelkedhet (KINGHAM, 1973).

A kezdeti növekedés és fejlődés idején nappal 17–18 oC-ot, később 20–24 oC-ot kell tartani. Meg kell jegyezni, hogy az irodalomban eléggé eltérő és sok módosító tényezőtől kibogozhatatlan adatok szerepelnek. A közölt határétékekkel kapcsolatban két tényezőre hívjuk fel a figyelmet:

a) a kezdeti – optimálisnál alacsonyabb – hőmérséklet növeli a virágok számát, a virágzást azonban késlelteti. Szikleveles korban tehát nem célszerű a túl alacsony hőmérséklet még akkor sem, ha ez általában csökkenti az első virágfürt alatti levelek számát is;

b) a hőmérséklet a megvilágítás erősségével összefügg, borús napokon alacsonyabb hőmérsékleti értékeket kell tartani.

A paradicsom fejlődésére jelentős hatással van a talajfelszín feletti réteg és a talaj hőmérséklete (ez leghatékonyabban a vegetációs, illetve a talajfűtéssel befolyásolható. A talaj hőfokának meg kell közelítenie a paradicsom optimális hőmérsékletét, mert a gyökérzet normális fejlődéséhez, víz- és tápanyagfelvételéhez 18–20 oC szükséges.

A nappali hőmérséklet – elegendő napsütésben – magasabb is lehet, 24 oC fölött azonban a hajtatásban már szellőztetésre van szükség. Ennek oka, hogy magasabb hőmérsékleten az asszimilációs tevékenység meggyorsul, amelyhez sok szén-dioxidra van szükség, s ezt legegyszerűbben szellőztetéssel lehet a légtérbe juttatni.

A virágzást megelőző fejlődési szakaszban a tartósan alacsony éjszakai hőmérséklet (10–13 oC) hatására túlzottan erőteljes lesz a vegetatív növekedés, és a csészelevélkék megnyúlnak. Emellett a fürtök is rendellenesen fejlődnek, azaz a kinyílt virág stádiumot nem éri el a bimbó. Ennek oka a virágfejlődéshez szükséges szénhidrátok egyenlőtlen eloszlása a növényen belül. Gyakori a fürtök közötti levelek számának a növekedése és a nagy (elágazó vagy túl hosszú, 100–150 virágú) fürtök képződése.

A tartósan magas éjszakai hőmérsékleten (21 oC fölött) nevelt paradicsom megnyúlt ízközű lesz, halványabb és kisebb levelekkel, rövidebb csészecimpákkal.

A kötődés szempontjából éjjel a 15–18 oC, nappal a 20–25 oC az optimális.

A terméskötés fázisai kivétel nélkül hőmérséklet-igényesek, azaz a túl alacsony (10–12 oC) vagy a túl magas (32 oC fölötti) hőmérséklet gátló hatású.

Az érés időszakában elsősorban a túl magas (32 oC fölötti) hőmérséklet okoz károkat: a likopin- (piros festékanyag) képződés leáll.

Irodalmi adatok szerint a magasabb hőmérséklet hatására több lesz a korai termés, de kevesebb az összhozam.

Az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy szántóföldi paradicsomtermesztésben a hőmérsékleti viszonyok nem jelentenek korlátozó tényezőt a májustól októberig tartó szezonban. Kivételt évjáratonként a kötődés és az érés jelenthet. A túl magas hőmérséklet hatására kötődéskiesés, éréskor napégés léphet fel.

Vízigény. A paradicsom a hosszú tenyészidő és a nagy, intenzív párologtató lombfelület következtében sok vizet használ fel. Közepesen érzékeny viszont a talaj nedvességtartalmára, azaz mélyre hatoló gyökérzetével a vizet jól hasznosítja. Mindezek alapján a paradicsomot vízigényes növénynek tekintjük, amely növekedésével, termésmennyiségével egyaránt kedvezően reagál a jó vízellátására.

A felvett víz hasznosításának jellemzésére a transzspirációs és a vízfogyasztási együttható szolgál.

Transzspirációs együtthatója 240–370 között van (SOMOS, 1971). Ezt az értéket befolyásolja a növény kora (a fiatal növényeké kisebb), növekedési típusa (a folyton növő fajtáké nagyobb), a tápanyagellátás (a bőséges nitrogénellátás növeli a transzspirációt) és a környezeti tényezők (a magas hőmérséklet, az erős légmozgás, a kis páratartalom növelő hatású).

A vízfogyasztási együttható 40–70 között tapasztalható. Értékének alakulására mindazok a tényezők hatnak, amelyek a termés mennyiségét befolyásolják (pl. időjárás, tápanyagellátás).

A paradicsom vízigényéről, vízforgalmáról a vízfelhasználás ütemének szezonális vizsgálata nyújt képet.

A május elején kiültetett paradicsom kezdetben jelentéktelen mennyiségű vizet használ fel. A lombfelület növekedése és a virágzás idején a vízfogyasztás fokozatosan emelkedik. A vízigényt illetően a kötődés és a bogyónövekedés időtartama jelenti a kritikus időszakot. Ez kb. június közepére, végére, illetve július elejére, közepére esik. A lomb öregedésével, illetve az érés előrehaladtával a vízfogyasztás fokozatosan csökken.

A vízfelhasználás ütemét a termesztett fajta tulajdonságai, a termőhely, az alkalmazott agrotechnika és az időjárás befolyásolják. A paradicsom összes vízfogyasztása – 120 napos tenyészidőt véve alapul – 2400–3600 m3/ha, ami 240–360 mm csapadéknak felel meg. A hajtatott paradicsom vízfelhasználása annyiban tér el a szabadföldiétől, hogy ott folyamatos ellátásra van szükség, amelyben nincsenek kritikus időszakok.

Tápanyagigény. Az egyes elemek hatásának ismerete a trágyázási rendszer kidolgozása szempontjából jelentős. Igen sok – egymásnak ellentmondó – adat ismert az irodalomban.

Nitrogénre a hajtás és termés képződéséhez a növekedéssel fokozódó mértékben folyamatosan szükség van. A legnagyobb nitrogénigényt jelentő kritikus időszak a kötődés és a bogyónövekedés időszaka.

Túl kicsi vagy túl nagy nitrogénadag hatására zavarok állnak be a vegetatív és generatív szervek egyensúlyában. A nitrogénnel gyengén ellátott növényben a kötődés és a bogyónövekedés időszakában hiány lép fel, a hajtásnövekedés leáll. Ennek oka, hogy a bogyók elvonják a nitrogént a vegetatív részekből.

A túlzott nitrogénmennyiség hatására létrejövő vegetatív túlfejlődés virághullást, nagy virágokat vagy a fürt ellevelesedését okozza. A folyamatos és bőséges ellátás az érési folyamatok lassítása által a tenyészidőszak elhúzódásához vezet.

A nitrogénellátottság szintje, mint a növény legfontosabb kondicionális tényezője, a betegségekkel szembeni fogékonyságot is befolyásolja.

A foszfor jelentős, nélkülözhetetlen tápeleme a paradicsomnak. A foszforigény a fejlődés folyamán két maximumot mutat. Az egyik a fejlődés kezdeti szakasza (40–50 napos korig), amikor az elégtelen foszforellátás következtében a növények visszamaradnak a növekedésben, és a levelek is kicsinyek lesznek. A másik nagy foszforigényű fejlődési fázis a virágzás és a terméskötés időszaka.

Kálium. A paradicsom káliumigénye a tenyészidő folyamán egyenletes, nincs kritikus időszak, mint a nitrogén és a foszfor esetében. Sok fontos élettani folyamatban vesz részt. Elősegíti a fotoszintézist, valamint a szénhidrátok felhalmozódását a bogyóban, növeli a növény víztartó képességét.

Alacsony káliumszint mellett a bogyók egyenetlenül színeződnek, s ún. foltos érés lép fel.

A paradicsom tápanyagigényének meghatározásakor mindhárom elem egymáshoz viszonyított aránya fontos. Tenyészedényes kísérletekben eredményesen használják a N:P:K = 1:2:1 arányú keverékét.

A kalcium bizonyos élettani folyamatok zavartalanságát teszi lehetővé (szénhidrát- és nitrogén-anyagcsere). Csökkenti a sejtek víztartó képességét (hatása ellentétes a káliuméval). Kalciumhiány esetén a gyökérnövekedés leáll. A másik fontos szerepe a pektinanyagcserében van, s ilyen értelemben a bogyók keménységét befolyásolja. Közismert élettani betegség a bogyók csúcsrothadása, amelynek valószínű oka, a vízháztartásban bekövetkezett zavarok mellett, éppen a kalcium hiánya.

A magnézium mint a klorofill alkotóeleme a fotoszintézis folyamatához szükséges. A sejt fizikokémiai állapotának fenntartásában van fontos szerepe egyéb elemekkel együtt.

Termesztésre ajánlott hazai fajták

Termesztésre olyan fajtákat válasszunk, amelyek a termelő és a felhasználó igényeit egyaránt kielégítik.

A termelői kívánalmak a fajta termésbiztonságára és minőségére vonatkoznak (71. ábra).

71. ábra - A paradicsomfajtákkal szembeni követelmények

A paradicsomfajtákkal szembeni követelmények


A termésbiztonság a betegség-ellenállóságot és a termőképességet foglalja magában, a fajtának az adott termőtáj kedvezőtlen adottságaival (kórokozók és kártevők, talaj, klíma) szembeni tűrőképességét jelenti. A termés mennyisége az üzem jövedelmezőségét meghatározó legfontosabb tényező. A minőség komplex kategória. A minőség szerinti áruátvétel terjedése a termelői hasznot is befolyásolja, de az ipar és a fogyasztó szempontjából is fontos.

A felhasználás célját figyelembe véve étkezési, ipari, házikerti és hajtatási fajtákról beszélhetünk – egymástól elkülöníthető termelői és felhasználói igényekkel.

Az étkezési csoporton belül el kell különítenünk a szántóföldi korai termesztésre és az étkezési tömegtermesztésre alkalmas fajtákat. Az előbbi csoportba a kis lombú, korai, determinált növekedésű fajták tartoznak (Elán, Treff). Az utóbbiba azok a nagy és kemény bogyójú fajták (Korall, Mobil, K 407), amelyek kiváló piaci minőségűek, Magyarországon és külföldön (Irán, Jugoszlávia) egyaránt használatosak. Meg kell jegyezni, hogy hazánkban e poligénes keménységű fajták, konzervtechnológiai okokból, sűrítmény alapanyagául is szolgáltak.

Az ipari csoporton belül különbséget kell tennünk sűrítménynek, egészben eltett (hámozott), hámozott-darabolt készítménynek és porításra alkalmas fajták között. E fajták közös jellemzője a nagyon kemény bogyó és a géppel betakaríthatóság. Az első csoportba tartozók nagyobb bogyójúak, jó ipari minőségűek, és étkezési paradicsomként is (exportra) figyelembe vehetők: ezek az ún. kettős hasznosítású fajták (Góbé, Delta, Bona stb.). Utóbbiak kisebb bogyójúak, jól egyszerre érők és kiváló színűek (K 549, Prizma, Uno stb.).

A házikertben háromféle paradicsomot termelnek: igen korai törpe paradicsomot (Zömök), befőzésre alkalmas, nagy bogyójú fajtákat (K. Korai Bíbor, K. Jubileum), és újabban támrendszer mellett, folyton növő hibrideket (Lugas).

A hajtatási fajtákat rendszerint a növekedési típus szerint különítik el. Az üvegházi és a fűtött fóliás termesztésre a folytonos növekedésű és a féldeterminált típusok, a fűtetlen fóliás hajtatásra a determinált növekedésűek alkalmasak. Az előbbieknél a nagyobb összes termés, az utóbbiaknál a korai hozam nagysága a döntő.

Az utóbbi években a paradicsom „verseny” növénnyé vált a fajtaválaszték tekintetében. Ez azt jelenti, hogy a hajtatásban holland, a szántóföldi termesztésben amerikai fajtákkal is találkozunk az összességében a vetésterület mintegy 80%-án termesztett magyar fajták mellett. Ezzel egy időben több magyar fajta sikeresen kilépett a világpiacra.

Az új fajtákat a nagybani termesztés előtt feltétlenül célszerű kis területen kipróbálni. Gyakori eset, hogy a termelés sikertelenségének okát kizárólag a fajtában keresi a termelő. A fajta az eredményes termesztésnek csak egyik feltétele. Az alkalmazott agrotechnikától függ, hogy a fajta potenciális tulajdonságaiból mennyit tudunk érvényesíteni. Ilyen agrotechnikai kérdés pl. az öntözés, a vetésforgó, az őszi talaj-előkészítés, a korai fajták fokozott vegyszeres védelme stb.

Az egyes fajtatulajdonságokat részletesebben tárgyaltuk más helyütt (FARKAS in: BALÁZS, 1985). Ugyanitt a magyar fajták és a szaporítási engedélyt kapott fajtajelöltek jellemzése is megtalálható. A külföldi fajták jellemzését a cégek magyarországi képviselői által terjesztett katalógusok tartalmazzák.

A korlátozott terjedelem miatt a 36. táblázatban nyújtunk áttekintést az államilag elismert és szaporítási engedéllyel forgalmazott magyar fajtákról.

Szabadföldi termesztés

Magában foglalja az ipari termesztést palántázott és helybevetéses technológiával, a korai szabadföldi és a házikerti paradicsomot.

A TALAJADOTTSÁGOK HATÁSA

A paradicsom a homoktól az agyagig sokféle talajon termelhető. Ha a korai termés az elsődleges cél, a homok vagy a homokos vályog a legjobb. Ha a nagy össztermés a legfontosabb, a vályog- vagy az agyagos vályogtalaj az alkalmasabb. Általánosságban a szerves és tápanyagokkal jól ellátott meszes vályogtalajok a legjobbak. A pH ideális értéke 6,0–6,5. Ezek a talajok mély termőrétegűek, jó hő- és víztartó képességűek.

A barna erdőtalajok is alkalmasak paradicsomtermesztésre. A kötött réti, öntés- és erdőtalajok, bár jó víztartók, de művelhetőségük rossz, lassan fölmelegedők. Konzervipari paradicsom termesztésére alkalmasak.

A laza talajokra a gyenge víztartó és tápanyag-szolgáltató képesség a jellemző. Öntözéssel és megfelelő tápanyagellátással e könnyen fölmelegedő talajokon igen eredményes termesztés folytatható.

A szikes és sekély termőrétegű talajok alkalmatlanok paradicsomtermesztésre.

A területkiválasztás szempontjai a következők:

– egyöntetű talajtípus a kívánatos;

– a terület ne legyen hajlamos cserepesedésre és tömörödésre;

– a tábla ne legyen szabálytalan (kerüljük a rövid sorokat);

– lehetőleg sík terület legyen;

– a gépi műveléshez fontos a könnyű megközelíthetőség;

– a tábla mentes legyen kémiai és növényi maradványoktól;

– gyom (pl. fekete csucsor) és talajjal terjedő betegségek (pl. baktérium, fonálféreg) szintén kerülendők.

A korán és gyorsan melegedő, védett fekvésű enyhe déli lejtésű területek alkalmasak a korai szántóföldi termesztésre. A konzervipari szabadföldi termesztés, valamint az üvegházi és fóliás hajtatás közötti korai szabadföldi termesztés háttérbe szorult ugyan az utóbbi időben, de kedvező mikroklímájú területeken még mindig jelentősége van.

A minél koraibb termésérést korai, tavaszi szántással (a talaj gyorsabban melegszik fel), nagyobb mennyiségű foszforműtrágya alkalmazásával, rövid tenyészidejű fajtákkal (hibrid és törpe fajták) és mindenekelőtt jó minőségű palánta korai kiültetésével kell segíteni.

36. táblázat - Hazai nemesítésű, forgalmazott paradicsomfajták

Név

Állami

elismerés

éve

Felhasználás

Növekedés

Bogyóváll

Bogyóalak

Bogyó-

tömeg (g)

Betegség-

ellenállás

K. 3

1969

H: fűtetlen fólia

determinált

egyszínből érő

gömb

60–70

Tini

1989

H: fűtetlen fólia

determinált

kétszínből érő

gömb

120–130

V, F, Tm

Tranzit

1992

H: fűtött és fűtetl. fól.

féldeterminált

szürkészöld

gömb

80–90

V, F, Tm, CABC

Partner

1994

H: fűtött és fűtetl. fól.

féldeterminált

szürkészöld

gömb

100–110

V, F, Tm, N, CAB

Gála

1984

H: fűtött fólia, üvegház

folyton növő

egyszínből érő

gömb

60–70

V, F, Tm, CABC

Elán

1991

É: igen korai

determinált

egyszínből érő

gömb

70–80

V

Treff

1984

É: korai

determinált

egyszínből érő

gömb

70–80

F

Korall

1984

É: kemény bogyójú

determinált

egyszínből érő

lapított gömb

120–130

V, F

K. 407

1981

É: kemény bogyójú

determinált

szürkészöld

lapított gömb

120–130

V, F

Mobil

1985

É: kemény bogyójú

determinált

szürkészöld

lapított gömb

130–140

V, F

Sláger

1984

É: „Lukullus”

determinált

egyszínből érő

hosszúkás

60–70

F

Lugas

1987

Hk: „paradicsomfa”

folyton növő

egyszínből érő

kissé hosszúkás

60–70

F

Zömök

1985

Hk: törpe

determinált, törpe

egyszínből érő

megnyúlt, szögl.

50–60

F

K. tárolási

1989

HK: hosszan tárolható

determinált

szürkészöld

kissé hosszúkás

60–70

V, F

K. Korai Bíbor

1977

Hk: befőzésre

determinált

egyszínből érő

gömb

80–100

K. Jubileum

1971

Hk: befőzésre

determinált

egyszínből érő

lapított gömb

110–120

K. 262

1976

Hk: korai

determinált

egyszínből érő

gömb

50–60

Balkon

forg. eng.

Hk: cseresznye

determinált

kétszínből érő

gömb

25–35

Góbé

1992

I: kettős hasznosítású

determinált

szürkészöld

megnyúlt, szögl.

80–90

V, F1, F2

Delta

1985

I: kettős hasznosítású

determinált

egyszínből érő

kissé megnyúlt

80–100

V, F

Bona

1991

I: kettős hasznosítású

determinált

egyszínből érő

hosszúkás

80–90

V, F

Borbás

1993

I: kettős hasznosítású

determinált

egyszínből érő

hosszúkás

80–100

V, F

K. 549

1981

I: egyszerre érő

determinált

egyszínből érő

megnyúlt, szögl.

50–60

V, F

Robot

1985

I: egyszerre érő

determinált

egyszínből érő

hosszúkás

50–60

V, F

Nívó

1990

I: egyszerre érő

determinált

egyszínből érő

megnyúlt, szögl.

70–80

V, F1, F2

Uno

1991

I: egyszerre érő

determinált

egyszínből érő

hosszúkás

70–80

V, F

Príma

1986

I: egyszerre érő

determinált

szürkészöld

megnyúlt, szögl.

70–90

V, F


forg. eng.: forgalmazásra engedélyezett

H: hajtatási;

É: étkezési;

Hk: házikerti;

I: ipari;

Rezisztencia gének:

V: Verticillium;

F1 és F2: Fusarium;

Tm: dohány mozaik vírus;

CABC: Cladosporium rasszok;

N: gyökérgubacs-fonálféreg

A NÖVÉNYVÁLTÁS JELENTŐSÉGE

A növényváltás tulajdonképpen a területkiválasztás utolsó – hangsúlyozott – pontja: paradicsom után ne következzék paradicsom. Az ún. monokultúrás termesztésnek a következő veszélyei vannak:

a) egyoldalúan meríti ki a talaj felvehető tápanyagait;

b) gyökérváladékai úgy befolyásolják a gyökérzónában élő mikroorganizmusok összességét, számát, hogy a tápanyagfelvétel nehezebbé válik;

c) a kórokozók és a kártevők olyan mértékben elszaporodhatnak, hogy az ellenük való védekezés nagyobb ráfordítást igényel és kevésbé lesz eredményes.

A monokultúrás termesztésnek tulajdonítható terméskiesés 30–50%, ezért nem tanácsos 3–4 éven belül paradicsomot vagy más Solanaceae családba tartozó fajt (burgonya, paprika) termeszteni ugyanazon a területen.

Az elővetemény helyes megválasztása termésnövelő tényező. Jó előveteménynek számítanak a hüvelyes zöldségfajok, a rövid tenyészidejű káposztafélék, a gabonafélék. Ezek lehetővé teszik a talajmunkák időbeni elvégzését, és gyommentesen marad utánuk a talaj. Emellett kiküszöbölik a monokultúrás termesztés említett hátrányait is.

A nagyüzemekben a paradicsomot általában szántóföldi vetésszerkezetben termesztik, így a gabona előveteményként való alkalmazása könnyen megoldható.

TÁPANYAGELLÁTÁS

A paradicsomtermesztés sikere szorosan összefügg a talaj tápanyagtartalmával. A megfelelő tápanyagszintet az alap- és a kiegészítő trágyázással teremtik meg.

Alaptrágyázással a talaj termőképességének fenntartását és fokozását érjük el. A paradicsom alá elengedhetetlen istállótrágyát a mélyszántáskor kell a talajba forgatni. Csak akkor érvényesül teljes egészében, ha kiszórás után azonnal bedolgozzák.

A műtrágyák nagyobb részét ősszel, a szervestrágyázás során alaptrágyaként, a többit tavasszal kell a talajba juttatni. E megosztás oka, hogy az alaptrágya a szántással elég mélyre kerül (20–30 cm). Ezt a réteget a palánták gyökerei csak néhány hét alatt érik el.

A műtrágyák tavasszal kijuttatott hányadát a korai növekedés elősegítésére két részletben dolgozzák be: egy részét az ültetés előtti porhanyításkor kultivátorral 10–15 cm mélyen, másik részét indító trágyaként a palánták beiszapolására szolgáló vízzel.

Alaptrágyaként a következő mennyiségek javasolhatók (SOMOS, 1983): istállótrágya 14–17 t/ha, pétisó 5–700 kg/ha, szuperfoszfát 350–425 kg/ha, kálisó 140–170 kg/ha.

Az évenkénti rendszeres talajvizsgálattal nyomon követhető a talajok tápanyag-ellátottsága, kémhatása és egyéb tulajdonságai. Ennek alapján állíthatók be az optimális tápanyagarányok műtrágyázással.

A leggyakrabban használt N:P:K arányok a következők: 1:2:1, 1:2:2, 1:3:1, 1:4:1. Az első kettő a könnyű, homokos talajokon, az utóbbi kettő különböző vályogtalajokon ad jó eredményet (GOULD, 1983).

Ezek a javaslatok a tervezett termésátlagot figyelmen kívül hagyják. A gazdaságos műtrágyaadagok megállapításának leglényegesebb módja a tervezett termésátlag segítségével történik. Ennek menete a következő (HAMAR in: BALÁZS, 1985): megállapítjuk a terület tápanyag-ellátottsági szintjét, majd megbecsüljük a reálisan elérhető termést, s ennek alapján kiszámíthatjuk a fajlagos műtrágyaigényt. Ez magában foglalja az 1 t paradicsom által kivont tápanyagmennyiségeket. Pl. ha egy közepes nitrogén-, jó foszfor- és gyenge káliumellátottságú vályogtalajon a tervezett termés 60 t/ha, akkor 150 kg N, 78 kg P, 372 kg K hatóanyagot tartalmazó műtrágyamennyiségekre van szükség (37. táblázat).

37. táblázat - A paradicsom fajlagos műtrágyaigénye (hatóanyag, kg/t)

Tápelem, termőhely

A talaj tápanyag-ellátottsága

igen gyenge

gyenge

közepes

igen jó

Nitrogén

I.

3,5

3,1

2,5

1,8

1,2

II.

3,6

3,2

2,7

2,1

1,4

III.

3,8

3,4

3,0

2,4

1,7

IV.

3,5

2,9

2,2

Foszfor

I.

3,0

2,6

2,0

1,3

0,6

II.

3,5

3,0

2,3

1,5

0,7

III.

3,9

3,3

2,5

1,7

0,8

IV.

2,3

1,5

0,7

Kálium

I.

7,0

6,2

5,0

3,5

1,5

II.

7,5

6,6

5,5

3,9

1,7

III.

6,5

5,9

4,8

3,2

1,2

IV.

6,0

4,4

1,8


A számított hatóanyag-mennyiségeket néhány tényező módosíthatja (elővetemény, talaj, pH, istállótrágya).

A kiegészítő trágyázási eljárások célja a paradicsom fejlődési fázisainak megfelelő tápanyagigény kielégítése. Ezek az indító-, a fej- és a permetező (lomb-) trágyázás.

Az indító műtrágyázás a fiatal növények megfelelő foszfátellátását segíti elő. Tekintettel arra, hogy a foszforfelvételt a csekély talajnedvesség korlátozza, legcélszerűbb az oldattrágyázás alkalmazása.

Ültetett paradicsom beöntözéséhez a Tomasol használatát javasoljuk 100 l/ha mennyiségben, 1–1,5%-os oldat formájában. A Tomasol foszfordomináns műtrágya (N:P:K = 1:4:2), amelynek komponensei vízben teljes mértékben oldódnak, a növények számára felvehetők. Hatására a növényállomány egyenletesebb, a korai termés nagyobb lesz.

A fejtrágyázással elsősorban a bogyókötődés és növekedés időszakában megnövekedett nitrogénigényt elégítik ki. Ez a május elején kiültetett paradicsom esetében kb. június közepére esik. A kijuttatott mennyiség 50 kg/ha nitrogén-hatóanyagnál ne legyen kevesebb. Legeredményesebb 8–10 cm mélyen, a sortól 10–20 cm távolságban bedolgozni. Csak kellő nedvességtartalmú talajban hatásos, ezért célszerű a fejtrágyázást öntözéssel összekapcsolni. A fejtrágyázás speciális módja az öntözővízben oldott műtrágya kijuttatása, az oldattrágyázás, amely gyenge homoktalajokon ad jó eredményt.

A permetező trágyázás a levélen keresztül való tápanyagellátást jelenti. Tápanyag-felvételi zavarok kiküszöbölésében és bizonyos mikroelemek bejuttatásában van szerepe. A kijuttatás időpontja a virágzás, és ezt követően kéthetenként két alkalommal a növényvédelmi permetezésekkel (kivétel: bordói lé) együtt. A javasolt szerek: Wuxal, Volldünger, Mikramid, amelyeket 0,5–1%-os töménységben célszerű felhasználni.

TALAJMŰVELÉS, TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS

Az őszi talajmunkák műveleteit az elővetemény után visszamaradó talajállapot és a rendelkezésre álló idő határozza meg.

A tarlóhántás eredményeképpen a gyommagvak gyorsan kikelhetnek (ezeket később szántással elpusztítjuk), és nem szárad ki a talaj. Éppen ezért a műveletet az elővetemény betakarítása után azonnal el kell végezni. Rendszerint az jelent nehézséget, hogy a paradicsom őszi talajmunkái egybeesnek a kalászosok talaj-előkészítésével, vetésével. A tarlóhántást ezért gyakran megkésve hajtják végre.

Az altalajlazítás nagy jelentőségű művelet az őszi talaj-előkészítéskor. A nehéz gépek taposása miatt összetömörödött altalaj lazítása javítja a talaj víz- és levegőgazdálkodását. Az altalajlazítást a tarlóhántás után átlós irányban célszerű elvégezni mélylazítókkal, kb. 70 cm mélységben. Laza altalajban a paradicsom gyökérnövekedéséhez lényegesen jobb feltételek teremthetők.

Az altalajlazítást a mélyszántás követi, mélysége 25–35 cm. Gondos és időbeni elvégzésekor bedolgozzák a szerves és a műtrágyát, és a talaj képessé válik a téli csapadék befogadására is. A kiszáradás elkerülése és a talajélet fenntartása végett fontos a szántás elmunkálása hengerboronával vagy simítóval.

Ágyásos műveléshez a mélyszántást követően kell elvégezni az ágyáselőhúzást. Az előhúzott barázdák ugyanis a tavaszi ágyáskészítéstől a betakarításig vezetik a gépeket. A barázdáknak azonos mélységűeknek kell lenniük (12–16 cm), egymástól egyforma távolságban, mert ez befolyásolja az ágyásalakítás feltételeit.

A tavaszi munkákkal elősegíthető a talaj felmelegedése, jó vízgazdálkodása és a gyomok irtása is. A talajmunkák – a szántás irányára merőlegesen vagy átlósan végzett – simítózással kezdődnek. Ezt egy munkamenetben követi a gyomirtás, a lazítás, az újratömörítés fogas vagy tárcsás boronával. E kora tavaszi porhanyításon kívül az ültetés előtt néhány nappal javasoljuk az ültetési mélységnél néhány centiméterrel mélyebb lazítást is. Ekkor célszerű bemunkálni a vegyszereket is, a műtrágyát kultivátorral vagy tárcsával, a gyomirtó szereket kombinátorral.

Helyrevetéses termesztéshez ki kell alakítani az ágyásokat, amelyek akkor jók, ha a felületük egyenletes.

VEGYSZERES GYOMIRTÁS

Az erre vonatkozó fontosabb tudnivalókat a 38. táblázat tartalmazza.

38. táblázat - A paradicsom vegyszeres gyomirtása

A gyomirtó szer

Alkalmazás

módja

A gyomirtó szer mennyisége

A gyomirtó szerre

érzékeny gyomok

neve

hatóanyaga

Alapkezelés palántaneveléskor

Rideon 80 WP

difenamid

tűzdelés előtt kipermetezni

0, 8–1 g/m2

– magról kelő (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae kivételével)

palántázás előtt

Olitref

trifluralin

6–8 cm-re azonnal a talajba munkálni

3, 5 l/ha

– magról kelő egyévesek (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae, Solanaceae kivételével)

Buvilan

etalfluarin

3–5 cm-re a talajba munkálni

3, 5–4 l/ha

– magról kelő egyévesek (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae, Solanaceae kivételével)

Sonalan

etalfluarin

3–5 cm-re a talajba munkálni

3, 5–4 l/ha

– magról kelő egyévesek (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae, Solanaceae kivételével)

Szerkombinációk:

Sencor 70 WP

metribuzin

6–8 cm-re a talajba munkálni

0, 3–0, 5 kg/ha

– magról kelő egyévesek

+ Olitref

trifluralin

3, 5 l/ha

Sencor 70 WP

metribuzin

3–5 cm-re a talajba munkálni

0, 3–0, 5 kg/ha

– magról kelő egyévesek

+ Sonalan

etalfluralin

3, 5–4 l/ha

állandó helyre vetés előtt vagy a vetéssel egy menetben

Rideon 80 WP

difenamid

3–5 cm-re a talajba munkálni

5–6 kg/ha

– magról kelő gyomok (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Dymid 80 WP

difenamid

3–5 cm-re a talajba munkálni

5–6 kg/ha

– magról kelő gyomok (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Devrinol

napropamid

1–3 cm-re a talajba munkálni

3–5 kg/ha

– egyszikűek

Paarlan

izopropalin

6–8 cm-re a talajba munkálni

1, 7–2, 5 l/ha

– magról kelő gyomok

(Astraceae Cruciferae,

Malvaceae kivételével)

Dual 720 EC

metolaklór

nem kell bedolgozni

2, 5–3 l/ha

– egyszikű gyomok (főként Cyperus)

Szerkombinációk

Rideon 80 WP+ Dual 720 EC

Difenamid-metolaklór

nem kell bedolgozni

8–10 kg/ha2 l/ha

– egyszikűek, magról kelő kétszikűek (Asteraceae, Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Rideon 80 WP+ Devrinol 50 WP

Difenamid-napropamid

3–5 cm-re a talajba munkálni

5–6 kg/ha3–4 kg/ha

– egyszikűek, magról kelő kétszikűek (Asteraceae, Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Sencor 70 WP

metribuzin

nem kell bedolgozni

0, 2–0, 3 kg/ha

– egy- és kétszikűek

+ Rideon 80 WP

difenamid

7–9 kg/ha

Sensor 70 WP

metribuzin

nem kell bedolgozni

0, 2–0, 3 kg/ha

– egy- és kétszikűek

+ Devrinol 50 WP

napropamid

3–4 kg/ha

Sencor 70 WP

metribuzin

nem kell bedolgozni

0, 2–0, 3 kg/ha

– kétszikűek

+ Paarlan

izopropalin

1, 5–2 kg/ha

Állománykezelés a paradicsom 6–9 lombleveles korában

Sencor 70 WP

metribuzin

nem kell bedolgozni

0, 3–0, 5 kg/ha

– kétszikűek

Dymid 80 WP

difenamid

nem kell bedolgozni

5–6 kg/ha

– magról kelő gyomok (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Rideon 80 WP

difenamid

nem kell bedolgozni

5–6 kg/ha

– magról kelő gyomok (Asteraceae Cruciferae, Malvaceae kivételével)

Illoxan 36 EC

diklofop-metil

nem kell bedolgozni

3–4 l/ha

– egyszikűek

Kusagard

alloxidium-nátrium

nem kell bedolgozni

1, 5–2 kg/ha

– egyszikűek

Fusilade

fluazifop-butil

nem kell bedolgozni

2–3 l/ha

5–6 l/ha

– magról kelő egyszikűek

– évelő egyszikűek

Szerkombináció:

Sencor 70 WP

metribuzin

nem kell bedolgozni

0, 2–0, 3 kg/ha

– egy- és kétszikűek

+ Dual 720 EC

metolaklór

2, 5–3 l/ha


SZAPORÍTÁS

A paradicsomot főként palántaneveléssel, kisebb részben állandó helyre vetéssel szaporítják.

Palántaneveléskor a magot erre a célra alkalmas szaporítóberendezésbe vetjük, majd a fölnevelt palántákat végleges termőhelyükre ültetjük.

A vetés fontos feltétele a jó minőségű vetőmag, amelyet a magtermesztés és -kikészítés feltételein túl, néhány magkezelési eljárás befolyásol.

A magkezelési eljárások a következők:

a) a koptatással, vagyis a szőrözöttség gépi eltávolításával megkönnyítik a szemenkénti és egyenletes vethetőséget;

b) a drazsírozással, vagyis a kicsi és egyenetlen felületű paradicsommag csírázást elősegítő anyagokba ágyazásával a mag egyenletes és nagy méretű lesz (a költségessége miatt korlátozottan alkalmazott eljárás);

c) a nagyság szerinti osztályozással kiválogatott aprómagvakat nem vetik el, mert ezek lassabban csíráznak és a palánták kevésbé fejlettek;

d) az előcsíráztatás (langyos vízben) és a magvak vetésig szobahőmérsékleten való tartása, ezt követően pedig

e) a hőkezelés (alacsony, illetve váltakozó hőmérsékleten) meggyorsítja a kelés ütemét;

f) tápoldatos áztatás 10–24 óráig 0,3%-os Wuxal- vagy Volldünger-oldatban. Ugyanilyen hatású az ezekkel való beöntözés a magvetést követően.

A magvetés időpontjának helyes megválasztása is fontos tényező. A kelleténél korábbi magvetés pl. nemcsak költségtöbblettel jár, hanem a palánták elöregedésével is. A vetés időpontját az ültetési időhöz kell igazítani.

Korai kiültetéshez (korai szabadföldi termesztés) február közepétől március elejéig lehet vetni növényházban szaporítóládába vagy fűtött fóliasátorban kialakított ágyásokba. Korai szabadföldi termesztéskor a palántákat 5×5 vagy 7×7 cm-re célszerű tűzdelni. A tűzdelés fokozza a koraiságot és növeli az összes termést is. A bimbós, 8–9 hetes palántákat április végén ültetik ki (39. táblázat). A rövid ideig tartó mínusz 2 oC-os talajmenti fagyot a meggyökeresedett palánták már nagyobb károsodás nélkül elviselik.

39. táblázat - A szántóföldi korai paradicsom szaporításának ütemezése és az érés kezdete

Palántanevelési változat

Vetés

Tűzdelés

Kiültetés

Érés kezdete

Tápkockás

február 20.

március 5–10.

április 15.

június 20.

Tűzdelt

február 22.

március 10–15.

április 20.

június 30.

Fóliába vetett

március 1.

április 25–30.

július 5–10.


Konzervipari célra márciusban kell vetni. A tűzdelést itt már nem teszi lehetővé a palántanevelés önköltsége. Fűtött fóliasátorban négyzerméterenként 700–800 palánta nevelhető fel a május első két dekádjában való kiültetéshez. A vetés kézzel sorba vagy szemenként vetőgéppel végezhető. A palántaneveléshez 0,25–0,30 kg/ha magmennyiséget kell számolni.

A vetés talaját fertőtlenítéssel vagy fungicides rovarölő- és gyomirtószeres kezeléssel készítik elő. A paradicsom kelését megelőzően kikelő gyomokat vegyszerrel le kell perzselni. A palánták kezelése során mértéktartó öntözésre, intenzív szellőztetésre van szükség, és tartani kell a megfelelő hőmérsékleti értékeket.

Kiültetés előtt 8–10 nappal meg kell kezdeni a palánták edzését (csökkentett öntözés, szoktatás a külső hőmérséklethez). Kiültetés előtt nagyon fontos a baktériumos betegségek ellen réztartalmú szerrel permetezni. Felszedés előtt két nappal a palántákat alaposan be kell öntözni, hogy az oldalgyökér-képződés meginduljon. A gyors eredés végett a kiszedett palántákat óvni kell a fonnyadástól.

Az ültetés április végi kezdése csak azokban a gazdaságokban indokolt, ahol nagy felületen termesztenek. Biztonságosabb a május 15-e előtti ültetés, mert nagyobb a talajnedvesség. Az ültetést rugalmas tárcsás palántaültető gép végzi. A nyitóelem által kihúzott barázdába két egymáshoz simuló rugalmas tárcsa viszi le a palántát. A támasztókerekek a talajt a palánta gyökeréhez nyomják. Ültetési mélység 15–20 cm.

Az optimális hektáronkénti növényszám kialakításához – növényápolási és agrotechnikai okokból – az ikersoros elrendezés célszerű. A termesztésre javasolt fajták tőszámigénye 40 ezer fölött van, s ez 100–125+35–40×25–30 cm-es sor-, sorköz- és tőtávolságokkal oldható meg. Pl. a 125+35×25 cm-es elrendezés 50 ezer tőszámot jelent hektáronként.

Az optimális tenyészterület fajtatípusonként eltérő. A kézi szedésű fajták közül a koraiakat nagyobb, a későieket kisebb tőszámmal ültetik. A gépi szedéshez a kézinél sűrűbb térállást alkalmaznak.

A házikerti termesztésben javasolt a fólia alatti sövényes támrendszer alkalmazása az ott ismertetett növénysűrűséggel. Új eljárás a gúlás termesztési mód, amely a Lugas hibridfajta felhasználásával július közepétől az őszi fagyokig nagy mennyiségű paradicsom betakarítását teszi lehetővé. (A négyzet közepére 2–2,5 m-es erős karót ásunk le. Ehhez rögzítjük a gúla éleit képező zsinegeket, amelyeket a négyzet sarkaira ültetett paradicsom szárára kötünk. Az üvegházi paradicsomtermesztés kacsozásánál leírtak szerint az oldalhajtásokat folyamatosan eltávolítjuk.)

Helyrevetéssel a palántanevelés költsége megtakarítható, a kultúra teljesen gépesíthető és a feldolgozási idény meghosszabbítható.

A helyrevetés végezhető ágyásos vagy sík művelésmóddal. Megfelelően szintezett területen az ágyásos vetés segíti a gépi művelés folyamatait és az öntözhetőséget. Sík művelés esetén a sorokat a vetés előtti vegyszeres bedolgozás irányára merőlegesen kell vezetni.

A helyrevetés időpontját a talajhőmérséklet határozza meg (14–15 oC délben, 4–5 cm mélységben). Ez homoktalajon április 10–15-e között mérhető. A vetést május 5–10-éig be kell fejezni. A későbbi vetésű növényeket éppen szikleveles korban éri a burgonyabogár első rajzása, és a kötődés is túl meleg időszakra eshet. A palántáról ültetett azonos időpontban vetett paradicsom ezenkívül túl későn – októberben – és vontatottan érik. Az ipari paradicsom helybevetéses és palántázott termesztésének fontosabb időbeni technológiai elemeit a 40. táblázat tartalmazza.

A vetéshez a koptatott mag a megfelelő. A vetőmagszükséglet – az ezermagtömegtől és a vetőgéptől függően – 0,60–0,80 kg/ha. A vetés mélysége 1–1,5 cm (homokon 2 cm). Vetés után a talajt hengerezéssel vissza kell tömöríteni a maghoz.

40. táblázat - Ipari paradicsom termesztéstechnológiái

Tevékenység

Munkavégzések időpontja

Palántázott

Helybevetett

Trágyázás

Mélyszántás előtt

Őszi mélyszántás,kombinátorozás

X. 1.–XI. 30.

Ágyásfelhúzás

XI. 1.–III. 30.

Ágyások tavaszi igazítása

III. 1.–IV. 30.

Gyomirtószer-bedolgozás

IV. 10.–V. 1.

IV. 15.–IV. 30.

Palántanevelés

III. 1.–V. 20.

Helyrevetés

IV. 10.–IV. 30.

Palántázás

IV. 20.–V. 20.

Tőszámbeállítás

V. 20.–VI. 10.

Kultivátorozás

V. 10.–VII. 31.

Növényvédelem

V. 15.–VIII. 30.

Betakarítás

VIII. 1.–IX. 30.

VIII. 20.–IX. 30.


A kelést megelőzően – a palántaneveléshez hasonlóan elengedhetetlen – a Gramoxone-os kezelés.

A fiatal paradicsom nagy foszforigénye a mag alá adott indító műtrágyázással, a későbbi fejlődési fázis nagy nitrogén- és káliumigénye fejtrágyázással elégíthető ki.

Kötött talajon nagy veszélyt jelent a cserepesedés, ami sima vagy gyűrűs hengerrel szüntethető meg.

Az állandó helyre vetett állományban nagyobb tőszámra van szükség, mint a palántázott termesztésben. Ez 125+35×15–18 cm tenyészterületnél 65–70 ezer növényszámot jelent hektáronként.

A helyrevetéses paradicsomtermesztés új módszere a fluid vetés. E módszerrel gélállapotú közegben lévő kicsírázott magokat vetnek. A kelés gyorsabb, egyenletesebb, mint a szárazon vetett magé.

ÖNTÖZÉS

A világ vezető paradicsomtermesztő államaiban (Kalifornia, Olaszország) a nagy termésátlagok öntözött termesztésből adódnak. Öntözéssel az időjárás által befolyásolt termésbiztonság jelentősen növelhető. Kedvező vízellátásű évjáratokban hazánkban öntözés nélkül is nagy termést tesznek lehetővé a talajviszonyok és a helyesen alkalmazott agrotechnika. Gyakoribb azonban a rövid ideig tartó vízhiány, amikor idejében végzett egyszeri öntözéssel érhető el jó termés. Nem ritka az aszály sem, ilyenkor 1–2 vagy többszöri kiadós öntözés szükséges a megfelelő termésbiztonsághoz.

Magyarországon a zavartalan vízellátást jelentő vízmennyiséghez képest kb. 100 mm csapadékhiány mutatkozik. Ez a tenyészidőben mért összes vízfogyasztás és az ebben az időszakokban lehullott csapadék mennyisége közötti különbség.

A helyes vízgazdálkodás fontos tényezője a természetes csapadék megőrzése talajművelési módszerekkel. Ez a talaj lezárását jelenti mind az őszi, mind a tavaszi munkák során. Figyelembe kell azt is venni, hogy tavasszal a diszktillerezés és a tárcsázás erősen szárítja a talajt. A szakszerűen művelt talaj nedvességtartalma általában kb. június közepéig elég a paradicsom fejlődéséhez. Ez alól kivétel a palánták ültetéskori beöntözése, amelyhez homok- és homokos vályogtalajonkon 0,5–1 l/m2, vályog- és agyagos vályogtalajokon 0,4–0,5 l/m2 vízadagot használjunk. A másik kivétel az ún. kelesztő öntözés, amelyre a helyre vetett paradicsomnak van szüksége. Ez 5–10 mm esőszerű öntözéssel kijuttatott vízmennyiséget jelent.

A csapadékpótló öntözés időpontjának megválasztásakor számolni kell a levélfelület júniusi gyors növekedésével és a virágzás, valamint a terméskötés tömegessé válásával.

Az első öntözés június második felében, a második esetleg július elején-közepén lehet esedékes. Bizonyos évjáratokban hazánkban az egyszeri öntözés is elegendő lehet.

Esőztető öntözéssel egy alkalommal 30–40 mm öntözővizet célszerű kiadni. A kritikus időszakban elvégzett egyszeri öntözés hatására kb. 20%-os termésnövekedés várható.

Hazánkban az esőszerű öntözést alkalmazzák. Meg kell azonban jegyezni, hogy a vízben gazdag országok nagy termése az öntözéses termesztés nagyüzemi formáival érhető el. Ilyen a sík területen kialakított ágyásos művelés, ahol a barázdákban folyó öntözővíz adja a szükséges vízmennyiséget (Kalifornia).

A növény valamennyi fejlődési fázisában alkalmazott csepegtető öntözés termésbiztonság-növelő hatású (Izrael).

Az öntözés hatására nő a bogyók száma és (nagyobb mértékben) a bogyók átlagtömege, aminek következtében javul a termés kereskedelmi minősége. A nagyobb terméstöbblet lassíthatja az érés ütemét és csökkentheti a bogyók oldható szárazanyag-tartalmát. Ez utóbbit a hektáronkénti nagyobb szárazanyag-hozam kompenzálja.

A vízgazdálkodással kapcsolatban meg kell még említeni, hogy a növények transzspirációját célszerű párologtatáscsökkentő szerekkel csökkenteni. Erre a kiültetés előtt alkalmazott 5%-os Folicote- vagy Phytomax-oldat a megfelelő. Az oldat kétféleképp juttatható a levelekre, a palántanevelő sátorban a palánták lepermetezésével, vagy a fölszedett palánták levelének oldatba mártásával. Ezt a kezelést csak akkor érdemes elvégezni, ha az időjárás a kiültetésre kedvezőtlen.

EGYÉB NÖVÉNYÁPOLÁSI MUNKÁK

A folyamatos talajművelés a talajfelszín lazítása, a nedvesség megőrzése és a gyomirtás végett szükséges. Az eső vagy öntözés után tömörödött, levegőtlen talaj lazítást igényel. Az időben végzett talajmunka öntözés nélküli termesztéskor a nedvesség megőrzésének egyetlen lehetősége.

A mechanikai gyomirtásra a vegyszeres gyomirtás mellett is szükség van a tenyészidő második felében. A kultivátorozást, a gépi kapálásokat 4–5 cm mélységig kell végezni, nehogy vegyszerezetlen talaj kerüljön felszínre.

A palántázott paradicsomban 3–4 alkalommal van szükség sorközművelő-kultivátoros mechanikai gyomirtásra és ezzel párhuzamosan 1–2 gazoló kapálásra.

Helyre vetett állományban az első gépi kapálást 3–4 lombleveles állapotban végzik. Csokros vetés esetén ezt követően kerülhet sor a kézi tőszámbeállításra, amikor tőhelyenként két növényt hagynak meg.

Az érést gyorsító szerek (Ethrel, Rol–Fruct) lerövidítik a tenyészidőt, és koncentráltabbá teszik az érést. A szer kijuttatható egy menetben (30%-os érési állapot, 2,5–3 l/ha, 6–800 l vízben, permetezéssel) vagy két alkalommal (1,25–1,5 l/ha permetezésenként).

A szedés – napfényes időjárásban – 10–15 nap múlva tervezhető. Hűvös időben az ágyásos művelésű gépi betakarítású paradicsomnál száralávágással segíthetjük elő a vegyszerek hatását.

Az étkezési paradicsom folyton növő fajtákat felhasználó támrendszeres termesztése fokozatosan terjed: a gúlás termesztés a házikertben, a támrendszeres termesztés szántóföldön. A gúlás termesztés esetén 4 növényt ültetünk 1 m2-es terület sarkaira és ezeket középen alkalmazott támasz segítségével egyszálasra neveljük. A szántóföldi támrendszeres megoldás a növényházihoz hasonló kialakítású: faoszlopok és dróthuzal segítségével 1 soros vagy ikersosor változat egyaránt lehetséges.

BETAKARÍTÁS

A paradicsombogyó teljes kifejlődéséhez a virágzástól számítva kb. 30–40 nap szükséges. A további fázisok eléréséhez szükséges napok határozzák meg a szedés ütemezését.

Az érés kezdetére hatással van a helyrevetés és a palántázás időpontja, valamint a fajta koraisága is.

A szedés időpontjának, azaz a bogyó érési fázisának megválasztása függ a paradicsom felhasználásának módjától.

Friss fogyasztásra röviddel a teljes érettség elérése előtt (rózsaszín állapotban) kezdik szedni a paradicsomot. Ebben az esetben a bogyó a felhasználás időpontjára válik teljesen éretté.

Konzervipari felhasználásra a nagy bogyójú, kézi szedésű fajtákat teljes érésben szedik.

Az egymenetes gépi betakarításhoz legalább a bogyók kb. 80%-ának kell érettnek lennie. Ez egyben azt is jelenti, hogy az érett bogyókon kívül az érés előtti zöld bogyókat éppen úgy leszedik, mint a túléretteket. A zöldeket a válogató személyzet vagy a szín szerinti válogató elkülöníti. Fontos fajtatulajdonság az ún. száron tárolhatóság. Ez azt jelenti, hogy az első bogyóknak az érés kezdetétől 2–3 hétig sértetlenül kell a tövön maradniuk anélkül, hogy felrepednének, elpuhulnának.

72. ábra - Paradicsomfeldolgozó gépsor (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Paradicsomfeldolgozó gépsor (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


Kézi betakarításkor műanyag vödrökbe szednek, amelyekből a paradicsomot konténerládákba ürítik. A megtelt konténereket a lényerő állomásokra vagy a konzervgyárakba szállítják. A leszedett paradicsom szállítását úgy kell szervezni, hogy a paradicsomot 24 órán belül feldolgozzák. A konténerek tisztítása elengedhetetlen, mert a rajtuk lévő penész fertőzi a bogyókat.

A kézi betakarítás munkafolyamatának gépesítésére több elgondolás született, gyakorlati megvalósítás nélkül. A hazai paradicsomtermesztésnek egyelőre a családonként külön-külön szervezett szedés (integrált háztáji) a meghatározója.

Esetenként kézi szedés előzheti meg a gépi betakarítást is, ha az a veszély fenyeget, hogy az első kötésekből származó érett bogyók elpusztulnak.

A gépesített paradicsombetakarítással az összes bogyót egyszerre rázzák le. Ennek azok a kemény bogyójú fajták felelnek meg, amelyek több mint 95%-ban kocsány nélkül válnak le.

A gépi betakarítás időpontját az határozza meg, hogy mikor legnagyobb az érett bogyók aránya. Az éretlen és túlérett bogyókból adódóan általában 20–25%-os veszteségre kell számítani.

Az amerikai, olasz és francia kombájnnal leszedett bogyók billenőplatós gépkocsikra, magyar szedőgép használatakor vízzel félig töltött tartálykocsikba kerülnek. A beszállított paradicsom az előfeldolgozó gépsorra kerül, ahol mosásra, válogatásra, majd a zúzaléklé-készítésre (roppantás, rosttépés, magelválasztás) kerül sor. A zúzaléklét tartálykocsival szállítják a konzervgyárba.

Az étkezési és feldolgozásra szánt paradicsom minőségét szabványok határozzák meg.

Hajtatás

Hazánkban az üvegházi paradicsomhajtatás nem jelentős, viszonylag kevés korszerű üvegházunk van. Alapfeladatuk a fóliatelep palántaellátása, a maradék felület pedig a tavaszi korai hajtatást és áruellátást szolgálja. Az őszi paradicsomhajtatásnak nincs meghatározó szerepe a piacon.

A fóliás termesztés rohamos terjedésével növekedett a hajtatott paradicsom aránya, s jelenleg a paprika mögött a második helyet foglalja el.

A legelőször használt fóliaalagutak ma már a háztáji árutermesztésbe szorultak vissza. Ezek 50–100 cm széles, 40–60 cm magas, tetszőleges hosszúságú fóliaborítású létesítmények. A fóliaalagutak lehetőséget nyújtanak a kiültetett paradicsom 2–4 hetes borítására.

A 2–3 m széles, 90–100 cm magas fóliaágyak szerepe csökken a paradicsomhajtatásban. A szellőztetés, az öntözés, a kezelés sok munkaerőt igényel, nehézkes. Elsősorban a háztáji termesztésben használatosak.

A 7,5 m fesztávolságú fóliasátrak a légtér és a munkavégzés szempontjainak megfelelnek. Lehetővé teszik a fűtés nélküli hajtatást, valamint a vész-, az enyhe és a teljes fűtés melletti termesztést is.

A nagy légterű fóliablokkok vasvázas hajtatóberendezések, a vázszerkezeten elhelyezhetők az öntöző- és szellőztetőberendezések, valamint a fűtőcsövek is.

Fűtött berendezésekben a költségek csökkentése végett feltétlenül indokolt a kettős takarás. Az energiafelhasználás további csökkentését teszi lehetővé a vízfüggöny (hydrosol), a vegetációs fűtés és az energiaernyő együttes használata (TURI, 1985).

73. ábra - Paradicsomhajtatás fóliasátorban (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Paradicsomhajtatás fóliasátorban (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


A fűtetlen fóliás és a korai szabadföldi paradicsom közé időzíthető a váz nélküli fóliás termesztés. Ez 15–20 cm magas bakháttal határolt hidegágy, amelyet perforált vékony fólia borít.

TALAJ-ELŐKÉSZÍTÉS, TÁPANYAGELLÁTÁS

Az alaptrágyázás előtt az előző kultúra maradványait el kell távolítani, majd a talajfertőtlenítés és az esetleges átmosás következik. Ezután kerülhet sor a szerves és a műtrágyák kijuttatására, amelyhez figyelembe kell venni a laboratóriumi talajvizsgálat eredményeit. A műtrágyaadagolók a talaj tápanyagtartalmától, a termelés színvonalától, a helyi adottságoktól is függenek (41. táblázat).

41. táblázat - A talajvizsgálati eredmények alapján javasolt műtrágyaadagok a hajtatásban (g/m2)

A talaj tápanyag-tartalma

25%-os mész-ammon-salétrom

18%-os szuper-foszfát

50%-oskénsavas káli

Kicsi

90–120

50–100

220–300

Közepes

60–90

0–50

150–220

Nagy

0–30

0

0–100


A talajbiológiai folyamatok, valamint a víz- és a levegőforgalom fenntartásához a műtrágyákon kívül szerves trágyát is kell adni. Ebből általában 10, homokos talajon 20 kg/m2 elegendő. A pentozánhatás kiküszöbölésére legalább fél évig érlelt istállótrágya használata célszerű.

A trágya bedolgozására megfelelőbb az ásógép, mint az eke, mert a talajszerkezet károsodása vagy tömörödött eketalpréteg kialakulása nélkül lazít. Az ásás mélysége 25–35 cm. A szántást vagy ásást fogatolással, talajmarózással és hengerezéssel kell elmunkálni. Nitrogén alaptrágyával csak az ültetést követő néhány hét szükségletét kell kijuttatni. Kismértékű túladagolásnak is erős vegetatív fejlődés és rossz kötődés a következménye.

Foszfor alaptrágyával a teljes tenyészidőre célszerű ellátni a talajt. A kálium-alaptrágyázáskor egyrészt a vegetatív és generatív fejlődés arányára, másrészt a kálium-magnézium viszonyára kell tekintettel lenni.

A hajtatásban a fejtrágyázásra sokkal nagyobb gondot kell fordítani, mint a szántóföldi termesztésben. Ennek oka egyrészt a talaj tápanyagtartalmának az öntözés kiváltotta gyors változása, másrészt az optimális viszonyoknak köszönhető nagyobb tápanyag-felhasználás.

A fejtrágyázás egyik módszere a talajra kiszórt műtrágyák bedolgozása és bemosása. Ez gyakran nem egyenletes eloszlású, és az egyes tápanyagok kioldódása sem egyforma mértékű. A másik módszer a tápoldatos öntözés. Az ültetés utáni túlzott vegetatív növekedés megelőzésére célszerű a N:K arányt 1:3, 1:4 szinten tartani. Később olyan műtrágyakeverékek javasolhatók, amelyben a N:K arány 2:1 vagy 3:1. Amikor a felső fürtök virágai is lekötöttek, a N:K arány 1:1 legyen. A magnéziumhiány megelőzésére célszerű keserűsót használni.

A tápoldatozási rendszernek a hidrokultúrás termesztésben van központi szerepe. A hidrokultúrás termesztés különböző változatai (pl. a nyugat-európai gyakorlatban legelterjedtebb NFT = tápoldatfilm rendszer) alkalmazásakor optimális tápanyag-összetételről és -koncentrációról gondoskodnak a paradicsom számára.

SZAPORÍTÁS, PALÁNTANEVELÉS

A paradicsommagot fertőtlenített fa- vagy műanyag ládákba vetik, majd a mag takarása után a vetést fungicidoldattal öntözik be.

A cserép-, illetve a tápkockaföldet a töltés, illetve a gyártás megkezdése előtt kell a palántanevelőbe hordani, hogy a tűzdelésig a kellő hőmérsékletet elérje.

A palántaneveléshez 14, 12 és 10 cm-es cserepeket használnak (a legkorábbi ültetéshez 14 cm-est). Tápkockából a korai hajtatáshoz 10, a későbbihez 7,5 cm-es méretűek felelnek meg. Az ennél kisebb méretűek csak fűtés nélküli hajtatásban használhatók. Tápkockakészítéshez a nagyobb hajtatóüzemekben a nagy teljesítményű Dewa, a kisebbekben a mechanikus működésű prések használatosak.

Újabban a tápkockás palántanevelésben is alkalmazzák az előcsíráztatott magvak vetését (fluid-drilling).

A tápkockába tűzdelést szikleveles állapotban lehet kezdeni, és két lombleveles korban be kell fejezni.

A palántanevelés időtartama az időszaktól, a tápkocka méretétől függően 8–10 hét. A palánták edzésének akkor van jelentősége, ha a fóliasátorban a klimatikus feltételek az optimálistól eltérő szinten vannak (pl. fűtés nélküli hajtatás).

ÜLTETÉS, TÁMRENDSZER

Erős, jól fejlett, de nem elöregedett palánták alkalmasak a kiültetésre. A talaj hőmérsékletének a kiültetéskor el kell érnie a 12–13 oC hőmérsékletet. Nem szabad mélyen ültetni: a tápkocka teteje a betömődött talajjal legyen egy szinten.

A jobb eredés nagy foszfortartalmú indító műtrágyaoldattal (0,3–0,5% Tomasol, 0,3–0,5 l/tő) segíthető elő.

Az ültetési időpontok megválasztásakor a rendelkezésre álló fénymennyiségre, a növény növekedéstípusára és a tervezett értékesítési időpontra kell figyelemmel lenni (42. táblázat).

42. táblázat - A hajtatásban használatos főbb ültetési időpontok

Hajtatás módja

Ültetési időpontok

Üvegházi

január 5–20.

Üvegházi

január 20.–február 10.

Fóliás

február 10.20

Fóliás

február 20.–március 1.

Fóliás

március 1–10.

Fóliás

március 10–20.

Fűtés nélküli fóliás (kettős takarással)

március 20.–április 1.

Fűtés nélküli fóliás

április 1–10.

Váz nélküli fóliás

április 1–15.

Üvegházi és fóliás (őszi hajtatás)

július 10.–augusztus 10.


A túl korai, illetve a késői kiültetés egyaránt hiba. Az előbbi esetben túlzott lesz a vegetatív fejlődés. A túl késői kiültetésű palánta elvénül, s ezt nehéz növekedésnek indítani.

A tenyészterület függ a fajták növekedési típusától. Folytonos növekedésű fajtákból négyzetméterenként 2,5–3,0 növény ültetése ajánlott. Ezt ikersoros ültetéssel, 90+60×45–55 cm-es elrendezés teszi lehetővé. A 7–8. fürtnél záródó, erős növekedésű determinált fajtákból 4–5 tő/m2 (pl. 80+40×40 cm), a gyengébb növekedésű determináltakból 5–6 palántát ültessünk négyzetméterenként (pl. 80+40×30 cm). A fóliasátor szélére mindig egyes sor kerüljön, mert a szélen az ikersor nehezen kezelhető.

A támrendszert a növénysorok felett kiterített 2,5–3 mm átmérőjű horganyzott drótok és az ezeket keresztirányban alátámasztó erősebb huzalrendszer képezi. A növények felkötözéséhez polipropilén zsineg a megfelelő, amit alul lazán a növényre kötöznek, a felső huzalon csúszókötést alkalmaznak. A hajtás fölvezetésekor a növényt kell a zsineg köré tekerni, a megkezdett csavarási irányt tartva. A csavarás sűrűsége akkor jó, ha minden virágzat fölött következik.

Kisebb fóliasátrakban használható a sövényes módszer. A támrendszert a sorok irányának megfelelő három dróthuzal képezi, ehhez növényenként 2–3 hajtást kötnek, és a fölösleges kacsokat rendszeresen eltávolítják (BALÁZS, 1976). A koraiságból származó többlet árbevétel a nagyobb kézimunka-ráfordítást ellensúlyozza (74. ábra).

74. ábra - A sövényes termesztés kialakításának módja

A sövényes termesztés kialakításának módja


A terméskötéshez fontos a páratartalom szabályozása, ami a szórófejes öntözőberendezés rövid működtetésével vagy a növényekre irányított vízsugárral oldható meg. Ez (a régi termesztési gyakorlatban szokásos megoldás) a növények mozgatása révén a virágpor bibére jutását is elősegíti. A kötődéshez szükséges optimális páratartalom 70%.

NÖVÉNYÁPOLÁS

Kacsozás. Az oldalhajtások rendszeres eltávolításának az a célja, hogy ne vonjanak el tápanyagot a növénytől. Hetenkénti kacsozás esetén növényenként átlagosan 3 oldalhajtást kell letörni. Ebben az esetben nem nőnek 8–10 cm-nél nagyobbra.

A determinált fajták kacsozása abban az esetben okoz gondot, ha különböző erős környezeti hatásokra (túl alacsony hőmérséklet, levénült palánta stb.) a főhajtása a 2–3. fürtnél lezár. Ekkor a legerősebb oldalhajtást kell meghagyni és főhajtásként kezelni. A lezárt főhajtáson – a növekedés egyensúlya végett – csak egy fürt maradjon meg.

A levelezés végrehajtásában szintén a rendszeresség a döntő (kéthetente 3–4 levél). A levelezés akkor kezdhető, ha a növény elérte a 90–100 cm-es magasságot. A leveleket mindig a levelezés időpontjában érő fürtnél két fürttel feljebb szedjük. A művelet után a növényeken 70–80 cm magasan maradjon lombfelület. Fontos, hogy minél kisebb legyen a sebfelület, ehhez a nyelénél megfogott levelet erőteljes, fölfelé rántó mozdulattal kell letörni.

A levelezés hatékonyabbá teszi a növényvédelmet (gyorsabb a felszáradás, ezért kisebb a gombás fertőzések veszélye), és fokozza a koraiságot.

A kisebb lombfelületű determinált fajták levelezésekor óvatosan kell eljárni. A növényeken mindig maradjon 10–12 kifejlett levél. A hajtás fürttel záródása után a levelezést be kell fejezni. Őszi hajtatáskor többnyire csak az alsó, sárguló és a beteg leveleket kell eltávolítani.

A tetejezés a főhajtás visszacsípése, amely a hajtatás befejezését határozza meg. Az utolsó szedés időpontja általában július 10. és 20. között van, ettől negyven napot kell visszaszámolni. Őszi hajtatásban ez az időtartam 50–60 nap. A tetejezés segíti a felső fürtök kötődését és az éréslefutás felgyorsulását. A kacsozást és a levelezést a tetejezést követően is folytatni kell.

A kötődés elősegítése több munkafolyamatot foglal magában, mint arra a korábbiakban utaltunk (megfelelő tápanyagellátás és öntözés, kellő páratartalom, zöldmunkák). Itt azokra a tényezőkre hívjuk fel a figyelmet, amelyek a terméskötődés nagyon bonyolult biológiai folyamatát segítik elő.

Az eredményes terméskötés menete a következő: megfelelő mennyiségű és életképes virágpor képződik, a virágpor a fogadóképes bibére jut, a megtermékenyítés lezajlik és megindul a bogyóképződés.

A leggyakoribb gond, hogy a virágpor nem jut a bibére. Ez vibrátor használatával küszöbölhető ki. A virágpor 3–4 naponkénti – délelőtti – vibrálása a leghatásosabb. A növények vagy a felső drót ütögetése kevésbé hatékony (43. táblázat).

43. táblázat - A vibrálás hatása tavaszi üvegházi hajtatásban

Kezelés

Bogyó/növény

Átlagos bogyótömeg (g)

I. osztályú termés (%)

Vibrálás

34

66

92

Kontroll

23

51

67


A másik módszer a kötődést elősegítő készítmények (pl. Ujotin) használata.

Ha a virágpor képződése vagy a megtermékenyítés folyamata gátolt, fényhiányra, hőmérséklet-eltérésre vagy szellőztetési hibára godolhatunk.

A fény minél teljesebb kihasználása végett törekedni kell arra, hogy az üvegfelület állandóan tiszta legyen. A legkorábbi ültetéseknél számításba jöhet a fehér fóliás talajtakarás, amely a fényvisszaverődés következtében jobb fénykihasználást tesz lehetővé.

A hőmérséklettartás azért fontos, mert a terméskötés említett lépései kivétel nélkül hőmérsélet-igényesek, a túl alacsony (éjszaka 13 oC alatti) vagy magas (éjjel 21 oC, nappal 32 oC feletti) hőmérséklet gátló hatású a kötődésre (lásd élettani jellemzés). A kedvezőtlen hőmérséklet (sokszor egyéb tényezőkkel együtt) rendellenességeket okoz (44. táblázat).

44. táblázat - A kedvezőtlen hőmérséklet hatására kialakuló rendellenességek okai a paradicsomhajtatásban

Hajtatás és virág

Bogyó

Tünet

Ok

Tünet

Ok

Túl nagy levél, vastag szár

–H

magnélküliség (parthenocarpia)

–H (–P)

Hosszú ízköz, vékony szár

+H

deformáltság, gerezdesség

–H

Levélpödrődés

+H (–P)

üregesség

–H

Virág- és terméselrúgás

–H (–F)

repedés

+H (+V) vagy–H (+P)

Száraz kötődés

–H vagy+H (–P)

zöldfoltosság

+H

Fürtelágazódás sok virággal

–H

sárgatalpasság

–H vagy +H

Kocsánytörés

–H (+ S)


Jelmagyarázat: H: hőmérséklet; V: vízellátás; P: páratartalom –: alacsony; +: magas; F: fény; S: talaj sótartalma

A szellőztetés még a megfelelő hőmérséklettartás esetén is fontos, mert általa csökkenthető a túl nagy páratartalom és növelhető a szén-dioxid-szint. A CO2-adagolás elősegíti a kötődést (más kérdés ennek költséges volta). A szellőztetés különösen akkor a legfontosabb, amikor a növények már kitöltik a fóliaházak légterét.

Őszi hajtatásban a terméskötéssel általában nincs gond. Mire a fényhiány jelentkezik (október vége), már elvégezték a tetejezést.

SZEDÉS, ÉRÉSGYORSÍTÁS

A hazai piacra kocsány nélkül szedik a paradicsomot, bár a kocsányos paradicsom hosszabb ideig tárolható. A szedési fázis a rózsaszín-halványpiros állapot. A műveletet a reggeli órákban célszerű végezni, amikor a bogyó hőmérséklete még alacsony. Ezáltal kisebb az értékesítési tömeg- (súly-)veszteség és lassúbb az utóérés.

A hagyományosnak tekinthető 2–3 bogyórekeszű fajták termését nem szükséges osztályozni (csak a méreten aluli és deformált bogyókat kell eltávolítani). A nagy bogyójú fajták terjedésével várhatóan felmerül az osztályozás igénye.

Szállításra, csomagolásra a farekesz a legelterjedtebb, a műanyag jelentősége növekedőben van.

A paradicsombogyóban termelődő etilén gyorsítja a bogyóérést. Az etilén mesterséges adagolásával a folyamat sebessége növelhető. A korai üvegházi és fóliás hajtatásban a szert a fürtre permetezve segítik az érést. Ha az utolsó hetekben leszedett áru mennyiségének növelése a cél, az állomány teljes lombfelületét le lehet permetezni (az utolsó szedés előtt 14–16 nappal) Roll–Fruct 0,2–0,3%-os oldatával (1000 l/ha).

Ökonómia

• A szántóföldi termesztés jövedelmezősége sok tényező (termelési, forgalmazási és közgazdasági) együttes hatására alakul ki.

A jövedelmezőség alacsony szintje a termelők csekély anyagi érdekeltsége, a forgalmazás nehézkessége, a termelés műszaki elmaradottsága miatt fellépő kis termésmennyiség következménye. A termelés döntően kézi munkaerőre épül (a létszám erősen csökken). A szakszerű munkavégzés nem teljesen megoldott, sőt a gépesítés sem. Meg kell jegyezni, hogy vannak üzemek, ahol a paradicsom eredménye eléri vagy meghaladja a mezőgazdasági növények eredményét.

A termelés gazdaságosságának vizsgálatakor a termék előállításához felhasznált költség és a termelési érték viszonyát kell megvizsgálni.

A termelési érték a pénzben kifejezett hozam, amelynek a termelési költségekhez viszonyított nagysága mutatja a jövedelmezőség vagy veszteség mértékét. A termelési értéket vagy árbevételt a termés mennyisége és az árak alakulása határozza meg.

Az átlagtermések a termelési körülményektől és az üzem termelési színvonalától függően jelentősen eltérőek. A termelési érték másik döntő eleme a felvásárlási ár, amely a felhasználási céltól és időponttól függ. Ez egyrészt a felhasználási módtól (csemegeparadicsom, vegyes, darabos savanyúság vagy sűrítmény-alapanyag), másrészt a minőségtől (szín, szárazanyag) függ.

A friss fogyasztásra értékesített paradicsom ára meghaladja a konzervipari paradicsomét. Itt további módosító tényező, hogy az árut közvetlenül a fogyasztók vagy viszonteladók vásárolják meg. Az export szintén kihatással van az árak alakulására.

• A növényházi és fűtött fólia alatti hajtatás jövedelmezőségét elsősorban a termelési költségek határozzák meg.

A termelési költségek legfontosabb tényezője a fűtés, amelynek részaránya több mint 60%. A felhasznált energiaforrások közül a szén a legdrágább, ezt követi az olaj, a gáz és a termálvíz. Termálvíz esetében az 1 m3-re eső fűtési költség mintegy tizede a széntüzelésének.

A fűtött fólia alatti termelés azért olcsóbb a növényházinál, mert beruházási igénye kisebb.

• A fűtés nélküli fólia alatti hajtatásban a felhasznált költség legnagyobb tétele a fólia és a bordázat beszerzése.

Kedvező jövedelmezősége következtében a régebben jelentős korai szabadföldi termesztés visszaesett.

Magtermesztés

A paradicsommag-termesztésnek három típusa ismert.

Konstans fajták a belföldi vetőmagigény kielégítésére: az államilag elismert és szaporítási engedélyt kapott fajták vetőmag-előállítása a belföldi szükséglet kielégítésére. Az igények felmérése alapján a Zöldségtermesztési Kutató Intézetben, illetve felügyeletével elit magot állítanak elő.

Konstans fajták külföldi igény kielégítésére: egyrészt magyar fajták termeltetését jelenti olyan gazdaságokban, amelyeknek lényerő állomásuk van. Másrészt külföldi cégek – főként régi – fajtáiból állítják elő a magot.

– Hibrid fajták magtermesztése: főként hazai hajtatási és korai szabadföldi termesztésre alkalmas hibridekre vonatkozik, melyeket a ZKI-ben vagy annak felügyeletével állítanak elő. Csekély mértékben külföldi cégek részére is végeznek bértermesztést.

KONSTANS FAJTÁK MAGTERMESZTÉSE

A technológia azonos a szántóföldi termesztésével. Itt a különbségekre mutatunk rá:

a) szigorúbb az előírás az előveteményt illetően. Nemcsak a Solanaceae családba tartozó fajok, hanem a kabakosok (uborka, dinnye, tök), sőt a lucerna sem lehet elővetemény;

b) a fejtrágyaként használt műtrágyakeverék foszfordomináns legyen. SOMOS (1971) az első fejtrágyázásra 140 kg/ha szuperfoszfátot, 20 kg/ha ammónium-nitrátot s 40 kg/ha kálium-kloridot javasol. A következő fejtrágyázáskor – a foszfordominancia fenntartásával – a nitrogén és a kálium növelése indokolt: 100 kg/ha szuperfoszfát, 40 kg/ha ammónium-nitrát és 60 kg/ha kálium-klorid;

c) szigorúbb a követelmény a gyomosságot és az egészségi állapotot illetően. Az erős gyomosság és a szabvány tűréshatárát meghaladó vírusos, gombás és baktériumos megbetegedés kizáró ok. Manapság különösen a baktériumoktól kell tartanunk (Pseudomonas tomato, Corynebacterium michiganense). Ez természetesen a gyomirtási és vegyszeres védekezési technológia még szigorúbb betartását igényli;

d) tekintettel kell lenni a mag minőségére, elsősorban a csírázási százalékra. Néhány korai fajta és a gépi betakarítású fajták magja már a bogyóban csírázásnak indulhat, ezért a jó minőségű vetőmag előállításához többszöri szedésre van szükség.

Az izolációs távolságot illetően eltérőek a vélemények. Tekintettel arra, hogy a paradicsom önbeporzó növény, és az idegen beporzás veszélye nálunk néhány ezreléktől 1%-ig terjedhet, a vonatkozó szabvány 4 m-es fajtaválasztó utakat ír elő.

A szántóföldi szelekciókat olyan fejlettségi állapotban kell végezni, amikor az eltérő tulajdonságú egyedek biztonsággal eltávolíthatók.

A levélzet és a lomb alapján akkor kell szelektálni, amikor a növény még nem bukott szét a kötődött termés tömegétől.

A terméskötődéstől az érésig a bogyótulajdonságok (a rekeszek száma, alak, nagyság, a bogyóváll színe, kocsány, bogyószín) alapján lehet szelektálni. A növekedésben elmaradt, a vírusos vagy beteg töveket az állományból el kell távolítani.

A magtermő táblák a tenyészidő folyamán több szemlében részesülnek. Az ellenőrzések ideje az első kötések kifejlődésekor és a 70%-os éréskor van. A növényvédő állomások szakemberei a szuperelit és exportra szánt tételek egészségi állapotát vizsgálják.

A szemle során a nemesített fajta olyan tulajdonságait vizsgálják, amelyek a szántóföldön bírálhatók, később a vetőmagon már nem (kiegyenlítettség, fajtatisztaság, gyomosság, mintaterenkénti betegség stb.).

Nemesített vetőmagként vizsgálatra bocsátani, fémzárolni, forgalomba hozni, illetve elvetni csak a szántóföldi ellenőrzés során alkalmasnak minősített, nemesített fajta magtermését szabad.

A nemesített vetőmag szaporítási fokozatai paradicsom esetében a következők: a fajtafenntartás eredményeként nyert szuperelit magból állítjuk elő az elit fokozatot, amely egyrészt a hazai árutermesztés vetőmagszükségletét, másrészt az export anyamagigényt elégíti ki.

Külön kell szólnunk a hazai fajták terjedéséről külföldön, amely az utóbbi évek nemesítői munkájának eredménye (FARKAS, 1984). Nyugat-Európa, Közel-Kelet és Afrika egyes országai nagy mennyiségű magot exportáltak az 1982–86. években. A külföldi cégek nálunk termeltetett fajtáinak nagy része nem felel meg sem a magyar termesztéstechnológiának, sem az ipar minőségi követelményeinek. A magyar fajták export célú vetőmagtermesztése így mind a termelőnek, mind az iparnak hasznos (Mobil, Korall, K. 549, Uno, Zömök stb.).

HIBRIDMAG-ELŐÁLLÍTÁS

A hibridek fokozott termesztésbe vonása az ismert biológiai előnyökön (jobb kötődés, koraibb és nagyobb termés, jobb minőség) kívül a magtermesztő cégeknek is fontos (a szülők kézbentartásával megoldható a fajtavédelem). A hajtatásban kizárólag hibrideket használnak világszerte, s ugyanilyen jövő vár a szántóföldi termesztésre is (Kaliforniában 1986-ban az összes termőfelület 30–50%-án hibrideket termeltek!).

A hibridmag-előállítás feltételei a következők: megfelelő klimatikus adottságok, olcsó munkaerő, korszerű technológia.

Klimatikus adottságaink nem túlzottan kedveznek a szabadföldi hibridmag-előállításnak (szárazság, kis páratartalom, hideg éjszakák). Biztonságosabb a fűtetlen fóliás termesztés, ami viszont költségnövelő tényező.

Technológiánk több tekintetben fejlesztésre szorul (tápanyagellátás, pollengyűjtés, beporzási technika). Ennek fontosabb mozzanatai a következők:

a) anya- és apanövények kiültetése, szükség szerinti szelekciója. Arányuk az apanövénynek pollentermelő képességétől függően változó, leggyakrabban 1:3. Az apanövények virágzását 1–2 héttel előbbre állítjuk be;

b) kasztrálás, vagyis az anya portokjainak eltávolítása a virágfejlődés meghatározott időszakában;

c) pollengyűjtés: a szikkasztott portokokból kézzel történik. A korszerűbb elektromos szerkezetek, őrlők alkalmazása még mindig csak kísérleti szinten van;

d) beporzás: hagyományos módon, körömre juttatott pollen segítségével történik;

e) a beporzott virág jelölése: a csészelevelek visszacsípését alkalmazzuk.

A hibridmag-előállítás jelentős kézimunkaerő-felhasználást, nagy szakértelmet és lelkiismeretességet igénylő munka. Az anyanövények egyszárasra nevelésével a beporzási időszak széthúzható (40–50 nap), a sövényes elrendezés esetén rövidebb ideig tart a magelőállítás. Jól begyakorlott dolgozó 800–1200 anyanövényen képes magot előállítani.

A magkihozatal kisebb, mint a konstans fajtáké (1,5–3,5 ezrelék).

Az előállított hibridmag értékmérője a hibridarány, amelyet biztonságosan recesszív csíranövény jellegű anyanövény használata esetén lehet kimutatni, ez viszont nemcsak a hibridarány megállapítását, hanem az öntermékenyülésből származó növények csíranövénykori szelektálását is lehetővé teszi. Ez 100%-os hibridállományhoz juttatja a termelőt. Ilyen hibridek a K–3 és a Tini. A hibridmag-előállítás költségeit és biztonságát növelő, lehetséges alléleket a 45. táblázat tartalmazza.

45. táblázat - A paradicsom-hibridmag előállításában felhasználható allélek

Gén

Csoport

Hatás

ms1-42

valódi hímsteril

termékenyítőképes pollen nem képződik

sl1-6, ps1-2

funkcionális hímsteril

a portokcső felrepedése gátolt

ex, dl

helyzeti hímsterilitás

a pollen bibére jutása gátolt

ah, a, aa

jelzőgén

az öntermékenyült anya csíranövény korban kimutatható

bs1-2

endospermium

Xénia

tl

auxotrof

az anya életben maradásához thiamin-permetezés szükséges


VETŐMAGKINYERÉS, -KEZELÉS

A magnyerés munkafolyamatai: magelválasztás, tisztítás, csávázás és szárítás.

Magelválasztáskor a magot egyfokozatú passzírozóval vagy zúzó-magozó géppel elkülönítik a kocsonyás anyagtól és a placentától. Zúzó-magozó gép használatakor nem szükséges erjesztés.

A mag tisztítása, azaz a magkocsonya lemosása vízzel történik.

A mag csávázása jelenleg savas öblítést (baktériumok ellen) és lúgos mosást (dohánymozaik vírus ellen) jelent.

A szárítás vizes öblítést követően centrifugálással kezdődik, majd 36–38 oC-on állítják be a mag 14%-os víztartalmát.

Meg kell jegyezni, hogy a jobb minőségű vetőmag kinyerése végett a vetőmagcégek mind a használt gépeket, mind a műveleteket folyamatosan korszerűsítik.

A szárítás során kissé összetapadt magokat szitán átdörzsölik, majd rostaszelelővel tisztítják.

A magtermelés mennyisége fajtánként eltérő. A nagy bogyójú, sokrekeszű fajtákból 2–3,5 ezrelék, a 2–3 rekeszű fajtákból 4–6 ezrelék, a kemény vagy hosszúkás típusúakból 1,2–2 ezrelék a magkihozatal.

A fémzárolt vetőmag részletes minőségi követelményeit szabvány rögzíti.