Ugrás a tartalomhoz

Zöldségtermesztők kézikönyve

dr. Balázs Sándor

Mezőgazda Kiadó

Gumós (édes-) kömény

Gumós (édes-) kömény

(Foeniculum vulgare var. dulce MILL.)

A termesztés jelentősége

A gumós édeskömény őshazája Dél-Európa, a Földközi-tenger vidéke. Már a régi görögök és rómaiak is ismerték és fogyasztották, sőt gyógynövényként is hasznosították. Termesztése és fogyasztása Délnyugat-Európában századunk elején, fogyasztása Északnyugat-Európában pedig az 1950-es évektől bontakozott ki.

A Földközi-tenger medencéjének nyugati részén, főleg Olaszországban, Franciaországban széles körben termesztik és fogyasztják, elsősorban nyers salátaként, de főzelékek, levesek, mártások és édességek készítésére, sőt likőrök ízesítésére is felhasználják. Fogyasztása az utóbbi időben Svájcban, Hollandiában és néhány olyan északnyugati államban is terjed, ahol szabad földön nem is termeszthető. Ezek az országok szükségletüket importból vagy hajtatással fedezik.

Nálunk, bár gumós fészik és venkel néven régóta ismert, elterjedni ez ideig nem tudott. Honosításának és elterjesztésének gondolatát újabban CSERNI (1981, 1984) vetette fel, és a hazai zöldségválaszték bővítésére, színesítésére ajánlotta.

TÁPLÁLKOZÁSI JELENTŐSÉGE

Táplálóanyag-tartalmát a 119. táblázatban közölt adatok szemléltetik. Ezekből látható, hogy energiában szegény, B1-, B2-, PP-vitaminban, továbbá ásványi sókban (kalcium, vas, magnézium, foszfor) közepesen gazdag, C-vitaminban, az A-vitamin elővitaminjában, karotinban szegény táplálék. CSERNI (1984) illóolaj-tartalmát emeli ki, megemlítve, hogy 2–3% esztragolt, 1–2% fenkont, továbbá nyomokban anetolt tartalmaz.

119. táblázat - A gumós édeskömény táplálóanyag-tartalma (100 g fogyasztható részben)

Megnevezés

Mennyiség

Energia

62 kJ

Szárazanyag

7,0 g

Fehérje

1,1 g

Olaj

0,1 g

Szénhidrát

2,6 g

A-vitamin (béta-karotin)

0,06 mg

B1-vitamin (tiamin)

0,04 mg

B2-vitamin (riboflavin)

0,02 mg

PP-vitamin (niacin)

0,40 mg

C-vitamin (aszkorbinsav)

9,00 mg

Kalcium

44,00 mg

Vas

0,80 mg

Magnézium

23,00 mg

Foszfor

38,00 mg


Rendszertana, növénytani és élettani sajátosságai

RENDSZERTANA

Az ernyősvirágúak (Apiaceae, régebben Umbelliferae) családjába tartozó Foeniculum vulgare faj var. dulce néven megkülönböztetett változata. Egyéves növény. A konyhaköny (Foeniculum vulgare) közeli rokona. SPITTSTOESSER (1979) fel is hívja a figyelmet a két növény elkülönítésére, megjegyezve, hogy a közönséges kömény nem gumósodik és nem fejleszt a talaj felett fásodó szárat.

NÖVÉNYTANI JELLEMZÉSE

A gumós édeskömény gumója a levélnyél alapi részének megvastagodása révén jön létre.

Gyökere mélyre hatoló, orsó alakú, fehér.

Szára felálló, hengeres, zöld színű.

Levelei szórt állásúak, szárnyasan összetettek, finoman szeldeltek, világoszöldek. A levélnyél alapi része hagymaszerűen megvastagodó.

Virágzata kétszeresen összenőtt, ernyős, virágai aprók, sárgák. A magház alsó állású, két termőlevél összeforrásából keletkezett.

A termés hengeres, nem szárnyalt, 4–5 mm hosszú, 1–2 mm széles, zöldes vagy világos barnásszürke, csúcsánál elkeskenyedő ikerkaszat.

Ezermagtömege CSERNI (1984) adatai szerint 5 g, BORISZOVA és munkatársai (1979) adatai szerint 3–4 g körüli.

118. ábra - Gumós édeskömény (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)

Gumós édeskömény (fotó: ifj. BALÁZS SÁNDOR)


ÉLETTANI JELLEMZÉSE

Hőigény. A gumós édeskömény a hidegtűrő, mérsékelt hőigényű növények közé tartozik, termesztésére hazánk egész területe alkalmas. SPITTSTOESSER (1979) a mérsékelten hűvös körülményeket kedvelő növénynek írja le. YAMAGUCHI (1983) a 16–18 °C hőmérsékletet igénylő, a 24 °C feletti havi középhőmérsékletet már tolerálni nem képes növények között szerepelteti, megjegyezve, hogy az erős fagyok – különösen a betakarításra érettséghez közeli állapotban – károsítják. CSERNI (1984) adatai szerint az egyenletes, jó keléséhez legalább 14–15 °C talajhőmérséklet szükséges.

Fényigény. Hosszúnappalos, intenzív megvilágítást igénylő növény. Árnyékban rosszul fejlődik. Magtermesztés esetén virágai ilyen körülmények között abortálódnak, megtermékenyülés nélkül elpusztulnak.

Újabban már a nappalhosszúsággal szemben közömbös fajtákat is előállítottak. A levelek alapi részének hagymaszerű megvastagodására (gumósodására) a napi 12–13 órás, magtermesztésre pedig a napi 14–15 órás megvilágítás az ideális.

Vízigényes, zavartalan növekedéséhez és fejlődéséhez egyenletesen nedves körülményeket igényel. Különösen kritikus a gumósodástól kezdődő időszak. Vízigényét SPITTSTOESSER (1979) is hangsúlyozza, megjegyezve, hogy akkor fejlődik legjobban, ha folyamatosan, bőséges vízellátásban részesül.

Tápanyagigény tekintetében a kálium, a nitrogén és a foszfor a mennyiségi sorrend. Nitrogénből azonban alaptrágyaként keveset célszerű felhasználni. Sokkal jobb eredményt ad a többszöri (de a tenyészidőszak végén már nem alkalmazott) nitrogén-fejtrágyázás. Viszonylag nagy a kalcium- (mész-)igénye is, ezért, ha szükséges, pótolni kell.

Termesztés

Termesztésére a legtöbb talajtípus alkalmas. Legmegfelelőbbek számára azonban a középkötött, jó vízmegtartó képességű talajok. A túlságosan laza homoktalajokon nem fejlődik rendesen.

A gumós édeskömény nálunk nyár elején és ősszel kerül a piacra. Nyár végi termesztése azonban sikeresebb, mint a tavaszi. Tavasszal legkorábban április közepétől vethető nálunk, és a folyamatos ellátás végett a vetés május elejéig 10–12 naponként megismételhető. SPITTSTOESSER (1979) 45 cm-es sortávolságot és 15–20 cm tőtávolságra való egyelést javasol. Lényegében ezt erősítették meg CSERNI (1984) hazai kísérletei is, aki a legjobb eredményt 10 növény/m2 állománysűrűséggel kapta. HORVÁTH (1984) 40 cm-es sortávolságot, és egyeléskor 15 cm tőtávolság kialakítását ajánlja. Az optimális növényszám a termelés sikerének fontos tényezője. A túl sűrű ültetés – különösen akkor, ha elégtelen vízellátással is párosul – elősegíti a növények felmagzását.

BORISZOVA és munkatársai (1979) 45 cm-es egysoros, illetve 50+20 cm ikersoros vetését és a sorokban a növények 15–20 cm-re való egyelését javasolják. Ezzel az elrendezéssel is kb. 10 növény/m2 a növényszám.

Az ajánlott hektáronkénti vetőmagtömeg szerzőnként is eltérő, 2,5–3,0 kg/ha (CSERNI, 1984) és 8–15 kg/ha (BORISZOVA et al., 1979) szélső értékek között változó. Az ajánlott vetési mélység 1,5–3,0 cm.

Az egyelést 4–5 lombleveles korban kell elvégezni.

Legfontosabb tenyészidőszak alatti ápolási munka a gyomirtás (különösen a vetéstől számított 60. napig, mert ezután már a növények sűrű, gyomfojtó állományt képeznek), és a bőséges öntözés, valamint a nitrogén–fejtrágyázás. Az öntözésről és a nitrogén-fejtrágyázásról a gumósodás kezdetétől folyamatosan kell gondoskodni.

A gumók a termesztés körülményeitől és a fajtától függően a vetés után – a fajta tenyészidejétől függően – 80–90–110 nap múlva válnak betakaríthatóvá. A szedésre érettek oválisak, méretük lúdtojásnyitól az ökölnyiig változó, átlagos tömegük 0,3–0,4 kg. Négyzetméterenként 2–3 kg termés várható.

Őszi fogyasztásra július elején célszerű vetni, így szeptember végén, október elején válik betakaríthatóvá.

A felszedett gumós édeskömény lombját 15–20 cm-es csonkra vágják vissza, így értékesítik.

CSERNI (1984) honosítási kísérletei alapján rámutatott arra, hogy termeszthetőségét illetően körülményeink között legkritikusabb tényező a vetési idő, az állománysűrűség, a vízellátás mértéke és a fajta. Eredményei szerint a Zefa Fino bizonyult nálunk mind tavaszi, mind nyár végi vetés esetén a legalkalmasabb fajtának. A Fenouil de Florence csak őszi termesztésre volt megfelelő.

Magtermesztésre április elején, közepén célszerű vetni.